Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Házasságban szex nélkül!

Torolt_felhasznalo_214342
Torolt_felhasznalo_214342
Létrehozva: 2011. június 21. 09:39
Kedves lányok, fiúk!

A topic címe ez is lehetne: A házasságunk jó, de sajnos nincs szex!
Már nem is emlékszem mióta gondolkozom, hogy megosztom valakivel, bánatomat, örömömet. Kb. 2 éve havi szinte elkezdtem fogalmazni örömömet, bánatomat, de mindig arra jutottam, hogy csak is ismeretlennel osztanám meg a mondókámat.
Mivel ezen a fórumon olvastam a legtöbb „sztorit”, így gondoltam, ha egyszer rászánom magam, csak is itt fogom leírni.
Mivel csak is ezért a történetért regisztráltam ide magam, így úgy gondoltam, hogy a nevemet inkább nem mondanám, hanem legyek mondjuk, Ádám és a feleségem mondjuk Éva.
Éva: 38 éves, Ádám: 45 éves.
Ádámnak ez a második házassága, de ez már 11 éve tart.
Ez a kapcsolat, azaz házasság, ha az elmúlt 2 évet nem nézem szinte 100%-os mindenben. (Azaz én mint Ádám így érzem)
Van egy 4,5 éves gyönyörű kislányunk, és, ha jól belegondolok innen indult az a bánat, amiért több esetben megfogalmazódott bennem, hogy ide jövök, leírom történetemet és kíváncsian várom jó és rossz véleményeteket.
A kislányunk megszületésekor, kedves anyuka úgy határozott, hogy a gyermekszobában alszik, mert az úgy jó lesz, közel kell lenni egy újszülötthez.
Kb. 2 év gyermekszobai alvás után, én mint apuka megkérdeztem anyukát, nem szeretne e visszaköltözni a volt közös szobánkba? A válasz, jajj még nem, miért nem jó ez így, jajjj úgy is te sokáig TV-zel, ő meg hamarább aludna, és amúgy is úgy horkolsz, hogy alig tudok elaludni. A horkolás miatt letettem szándékomról és maradtam külön a TV-szobába.

És akkor innen kezdeném azt, amiért elhatároztam, hogy írok és tanácsokat hallgatok meg.
A feleségem a Nők között jó Nőnek számít, míg Én a férfiak közt egy átlagos férfinak.
És akkor az elmúlt 2 évről írok már csak.
Gondolom, egyesek most fejükhöz kapnak, hogy úr isten, már megint egy férfi, akinek nem elég a SZEX? és csak elítélnek!
A kedves feleségem, akit hangsúlyozom, nagyon szeretek és nagyon büszke vagyok rá és arra amit eddig tett, sokat tűrt nekem, nagyon jól neveli közös gyermekünket, nagyon jól vezeti a családi háztartás. De egy dolog nincs meg köztünk az a bizonyos SZEX.
Az elmúlt 2 évben ha sokat mondok 2-3 hetente van köztünk kapcsolat, az is csak is akkor, ha én kezdeményezem, próbálom szobámba éjszaka átcsalni. Én már arra sem emlékszem az mikor fordult elő, hogy Ő oda jött volna hozzám és azt mondja, gyere drága bújj hozzám és legyünk együtt.
Ebben a 2 évben, több próbálkozásom volt, hogy valamivel fellendítsem a szexet kettőnk között, de szinte mind reménytelen volt.
Ugyan már egyszer írtam, hogy innen jön a lényeg, de most is azt mondom, itt jön a második lényeg.
Az utolsó 2 évről beszélve!
A kettőnk közti viszony viszont nagyon jó! Bárhová megyünk, ha csak otthon vagyunk, vagy csak telefonon beszélünk, mert az napi szinten elég sok, legalább 3-4 szer szoktunk naponta telefonon beszélni, ezekben az esetekben bárki hallaná, látná, azt mondja nincs köztünk semmi probléma.
Ez így is van Ő részéről nincs is, legalább is azt mondja.
Lehetett volna ezt a levelet sokkal rövidebbre fogni és rögtön a lényeget kérdezni tőletek, de az lehet, hogy nem lett volna érthető.
Tehát: Mit csináljon egy férfi, aki nagyon szereti a feleségét, azaz a családját, mert van egy közös kislányunk is, ha az a szex amit a felesége ad, nyújt neki, az nagyon kevés!!!
És itt nem csak a szexre gondolok, hanem inkább egy jó szeretkezésre, gyengédségre!
Ha ezt olvasva valaki megkérdezné, próbáltam e vele ezt felnőtt módjára megbeszélni, akkor a válaszom, hogy IGEN, több esetben is neki fogtam.
A válasz, ami nekem nem esett jól, hogy drágám, hidd el nagyon szeretlek, de én nem vagyok szex mániás, és nem kívánom a szexet, legalább is nem annyiszor, mint ahogy te gondolod…
Én csak annyit mondtam, ez rendben, de értsd meg kedvesem, hogy a 2-3 hetente az egy alkalom az nem csak nekem, de másnak is kevés lenne. Sajnos minden ilyen jellegű megbeszélésem egy úgynevezett mosolyszünet lesz belőle, azaz Ő úgy megsértődik, hogy a következő hétben alig-alig szól hozzám és mindig azt hajtogatja, hogy ha nekem ez ennyire rossz, miért nem válok el tőle, sőt az utóbbi időben, inkább azt mondja, ha akarom váljunk el, de ő ezen nem tud változtatni.
Gondolom, eléggé össze-vissza írok, de most ami eszembe jutott azt írtam le.
Mondtam neki, drágám, emlékszel 2 hónapja voltunk külföldön 1 hetet szállodába aludtunk, és úgy jöttünk haza, hogy egyszer sem voltunk együtt! Erre Ő tényleg, jajj nem is emlékszem, háát miért nem kezdeményeztél?

Ami bennem is megfogalmazódott:
Lehet, hogy megcsal? Akár lehet, de nem hinném, legalább is szeretném nem hinni.
Jár dolgozni, ahol 90% nők és 10% férfiak dolgoznak, mindig ugyanabban az időben megy dolgozni és ugyanabban az időben jön haza, persze ettől még bármi megtörténhet, de én hiszek benne.
Még én sem csaltam meg, DE sajnos egyre többet gondolkozom róla, hogy vajon mi lenne, ha…
Kedves Hölgyeim, akár Uraim, mondjátok meg, mit kéne másképp csinálnom, adjatok ötletet, hogy kapom vissza azt a feleségemet, amit annó megnyertem és elvittem…
1-1    mondat is lehet tanulságos, ezért várom ötleteteket.

Ui.: Elválni nem szeretnék, de sajnos már ezen is gondolkoztam…
  1. 2011. június 22. 16:26376.

    Van amikor egy férfi kevesebbel is beéri mint a szeretkezés

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_628072 (373)
    2011-06-22  15:29
  2. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2011. június 22. 16:23375.

    Követem a vitát - de egyről nem volt szó.... és ez biza lényeges....

    nevezetesen

    "Könnyű  Katát táncba vinni" ... ha akarja....

    DE HA NEM AKARJA ???!!!!!

     

    Szerintem a "javítása" házasságon belül a problémának LEGFELJEBB úgy megy ha MINDKÉT fél maximálisan ezt akarja... azaz próbálkozik

     

    Nálam pl én hiába erőlködtem ezen egyedül ezerrel.... az elutasítás egy idő után zsigeri és végzetes...

     

    Több hölgy mindta hogy ez nem fejben dől el.... én inkább úgy fogalmaznék az eleje fejben dől el, a közepe a vágyban a vége a testben :)

    idézet:
    plüssmackó (360)
    2011-06-22 13:32:50

    Nemcsak egyrol nem volt szo hanem kettorol sem= a lenyegrol.

     

    Tudom hogy nem en vagyok az NLC celcsoportja , es tudom, hogy olyan okos nem lehetek itt mint az NLC sexoktatoja vagy SOMA. Azt is tudom hogy nem kell, nem szabad  discoban filozofiarol beszelni,de csak elmondom hogy van olyan hogy Hypoactive Sexual Desire Disorder / HSSD/

    http://en.wikipedia.org/wiki/Hypoactive_sexual_desire_di sorder

     

    es ISD gatolt sexualis vagy, alacsony sexualis erdeklodes   http://www.psychologytoday.com/conditions/sexual-desire-d isorder Tessek mar utana nezni mielott  halomra valunk es korbefutjuk a vilagot egy pi@ miatt . Tessek mar utana nezni hogy ez mitol , mi az oka, mi a tunete, milyen teszttel merheto van es , mi valtja/valthatja ki , hogy elozheto meg….es hogy kezelheto!

     

     

    előzmény:
    plüssmackó (360)
    2011-06-22  13:32
  3. 2011. június 22. 15:59374.
    Én férfi vagyok és van olyan mikor éppen nem kívánom a szexet vagy éppen eszembe sem jut. És ha ilyenkor rámmászik az asszony akkor összeszedem magam és meg kapja azt amit szeretne. Nem jövök elő fejfájással vagy akármilyen lerázós dumával.Ilyen egyszerű az egész. Ha szexben vagy bármi másban ilyen hozzáállásra nem vagyunk képesek, akkor nem kell párkapcsolatban gondolkodni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_628072
    Torolt_felhasznalo_628072
    2011. június 22. 15:29373.

    Szerintem ilyenkor alapjaiban nem képesek megbeszélni azt, ami fontos, nincs igazi kommunikáció Ádám és Éva között. Ádám sem tud nyíltan beszélni arról, hogy mit szeretne és hogyan, Éva kérései is valószínűleg nem találnak nyitott fülekre, mert elbeszélnek egymás mellett.

     

    Az alapvető különbség közöttük a szexuális étvágy, a libidó tekintetében van. Van olyan nő, aki a kevesebbel is beéri, és van olyan férfi, aki folyton szeretkezni szeretne, ha a két véglet találkozik, akkor valószínűleg ez  kerekedhet belőle...

     

    Talán ennek az összehangolásában a szakember segíthetne, egy jó szexuálpszichológus, vagy párterapeuta.

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Csokimanó (369)
    2011-06-22  14:28
  5. 2011. június 22. 14:58372.

    :-)

    Kiegészítsem még azzal, hogy ez hatalom a kezünkben? ...... 

    előzmény:
    Csokimanó (370)
    2011-06-22  14:31
  6. 2011. június 22. 14:56371.

    "Kedves Ádám"!

     

    A te dilemmád mélyen megérintette a lelkemet és gondolom nem vagyok egyedül.

    Azért osztom meg mindenkivel az érzéseimet, mert nem igazán talláltam egy olyan "reagálást"amit igazán el tudnék fogadni, és nem éreztem azt, hogy bár melyik beszélgetésnél valóban értenék a problémádat, és segítségedre lehetne...Nem kell szerintem a "tutit"megmondani te nem is ezt várod..-és szerintem nem is lehet-hiszen te magad sem vagy az érzéseiddel még tisztában "csak" érzed, tudod, hogy "valami" nem jó és csak sodródsz az árral és nem tudod igazán mit is tegyél..De talán már az is segít vagy legalábbis jólesik, hogy vannak sorstársaid...

    Én ikkább Éva "sorstársának" érzem magamat...Szóval azért "fájt" amit olvastam.. vagy inkább zaklatott fel, mert olyan volt, mintha csak az én férjem sorait olvastam volna fel...Mi is itt tartottunk pár évvel ezelőtt...most a helyzet még rosszabb..A semmi szex az valóban semmi egy ideje.... Én nem is tudom, hogyan irhatnám ezt le neked röviden és tömören...

    Érzéseim: A kapcsolatotoknak nem igen tenne jót a "félrelépés" de én magam is felajánlottam a páromnak ezt pár éve, mert "selejtesnek" éreztem magamat és beválllaltam, hogy én vagyok a "hibás" miattam ne szenvedjen szegény...de azért jólesett, hogy nem csalt meg, mert bár nem vagyok az a féltékeny tipus, úgy érzem nincs is "jogom hozzá"..de azért egy párszor már eltört a mécses amikor azt hittem , hogy...nagyon fáj..és ezt egy szeretet teljes kapcsolatban nem lehet megtenni.. Én is szeretem a páromat és tisztelem de már 21 év házasság után nem vagyok szerelmes..Nálam is a gyermek (ek) szülése után kezdődött, sokminden volt, szülés utáni fizikai és lelki sérülések ..betegségek sora..Lassan elmaradt minden.. és nálam minél jobban erőltette a párom, minél görcsösebben akarta, annál jobban az ellenkező hatást érte el..már csak úgy éreztem, hogy "kötelességből" vagyok vele és nekem nem estek jól az együttlétek..

    Most ott tartunk, hogy a gyermekek miatt akiket mindketten nagyon szeretünk picikém  (7) nem változtatunk . Mindketten rettegünk attól, hogy éppen mi okozzunk kenik fájdalmat- sajnos sok szörnyű esetről hallottunk ami ilyenkor bekövetkezhet a gyermek fejlődésében, személyiségében... Én bármikor tűzbe mennék a gyermekeimért gondolkodás nélkül... de a práom is nagyon szereti őket, és főleg Ők is nagyon szeretik Őt is.. mindig erre neveltük Őket ez így is van rendjén.. de nagyon nehéz..nem azért irtam le , hogy ezt ajánlanám, mert nem..de ez is egy verzió ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214342 (1)
    2011-06-21  09:39
  7. 2011. június 22. 14:31370.
    100% -ossan egyet értek veled Zsaki... amig a Föld kerek mindig Kata fog dönteni és övé az utolsó szó
    előzmény:
    zsaki71 (361)
    2011-06-22  13:38
  8. 2011. június 22. 14:28369.

    Kedves Itt és most... kedvenc dalom egyike :)

     

    Teljessen egyet értek Veled és igazat adok, én csak a saját tapasztalataimet írtam le, egy pár lépéssel elörébb járok az ösvényen mint Ádámunk bár fiatalabb vagyok.

     

    Teljessen igazad van. Én vártam nem egész 5.5 hónapot, hogy a volt feleségem kezdeményezzen... Elég nehéz napok voltak. Én sem akartam válni, egy szégyen lett volna, egy kudarc... mert mindenki azt látta hogy milyen jól kijövünk és boldogok vagyunk. 

     

    Ha Éva szereti Ádámot akkor figyelne rá... de itt már csak szeretet van és a rajongás meg az oda vagyok érted Szivi már nincs... ezt be kell azért látni. Bár nem tudom Éva milyen volt a kezdetek kezdetén, gondolom nem ilyen mert akkor Ádám kicsit jobban elgondolkodott volna a közös jövön.

     

    Nagyon jó ötletek írtál, de ha Éva nem akrja a kettesben maradást és csak folyton hátrál mint egy remete rák akkor mi van?

     

    az egészséges önbecsülésű nő egy ilyen mondat után összepakol és lelép a közös  gyerekkel,

     

    Egy egészséges önbecsülésű nőnek vannak bizonyos biologia szükségletei és ezt ha egy évig nem Ádámtól kapja meg ... akkor valaki mástól az tutti! 365 napig élni úgy együtt egy párkapcsolatban hogy totál semmi ne legyen az nem egészséges kapcsolat és ott valami nagy gáz van. Lehet hogy még pezsgöre sem kellene költeni hanem szépen a pasinak elpakolni és megbeszélni a gyerektartást. 

     

    Jó lenne tudni hogy Éva mivel dolgozik és kb ki keres jobban... arra tippelek hogy Ádám elég szép fizut tesz le az asztalra, vagy tévedek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_628072 (347)
    2011-06-22  10:37
  9. 2011. június 22. 14:11368.

    Igen a lelki sérülés nagyon nehezen gyógyul, néha egyáltalán nem.

    Én az olyan egyedülállóra gondoltam, aki soha nem volt házas.

    A 30-as fiatalok nem házasodnak és nem alapítanak családot, erre gondoltam, csak nem részleteztem. A laza erkölcs nem azoknak okoz problémát, akik gyakorolják, hanem a hozzátartzóiknak, sajnos.

    Az ktív szereplők egészségügyi problémát szerezhetnek, a passzív fél lelki sérüléseket. Megér ennyit egy felelőtlen kapcsolat ???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_772164 (364)
    2011-06-22  13:55
  10. Torolt_felhasznalo_715549
    Torolt_felhasznalo_715549
    2011. június 22. 14:09367.

     

     

    "Nagyon jó családban szeretetben és kevés szex-el?

    vagy?

    Nagyon sok szexel, de család nélkül tovább élni?"

     

     

    Nos. Javaslom, végy rólam példát.  Család nélkül és nagyon-nagyon kevés szexszel....

     

     

    Ez is alternatíva.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214342 (320)
    2011-06-22  00:38
  11. 2011. június 22. 14:09366.

    Hát nehéz eldönteni, hogy mi a jobb megoldás. Én 11 éve váltam el, a fiammal olyan semmilyen kapcsolatunk sincsa gyerekkel... egy városban élünk és örülök ha az anyjától eltudom ráncigálni egy két napra. Volt egy pár próbálkozásom az évek alatt de igazából nem olyan könnyü megtalálni azt akivel jól érzed magad és Ádámunk határozottan jól érzi magát Évával...csak az a szex lenne egy kicsit több. Szóval elég értehtö szitu hogy lehet hogy talál valakit, elválnak mert úgy fair és kiderül egy pár hónap múlva hogy csak mese habbal volt az egész és tökre nem értik meg egymást az új Donnával... na akkor vissza Évához?? ...elég gázos dolog lenne. 

    Szerintem biztos vannak olyan önálló nök akik elvannak a saját kis életükkel nem szorulnak a pasik anyagi támogatására hanem csak egy kis kikapcsolódásra vágynak. Ha Éva a próbálkozások útán sem adná be a derekát, hát akkor így járt. A jó szándék megvolt Ádámban és tényleg kár lenne ezért az ici pici kis dologért feldobni a labdát újra és keresni valaki mást. Fínoman kell csinálni hogy a bili ne tudjon felborulni. Ha egy inteligens növel kezd és már az elején elmondja a helyzetet és a hölgy ebbe bele megy... akkor kérem nem látok semmi akadályt és mindenki fair volt. 

     

    A kézrátétel egy szexhiányos pasinak olyen mint a hallottnak a vízesborogatás... 

     

    Úgy elmenni pl egy útazásra kettesben hogy hotelszoba és teljessen semmi nem történik... hm hát nem tudom, vagyis nem értem. Nincs közös zuhanyozás? Hátulról óvatos közelités, apró csókok, símogatások?

     

    Lehet, hogy jobban kellene nyomulni Ádámnak? Pl elkészíti a vacsit mire Éva megjön... apró pici meglepetés a párnája alá... virágcsokor a munkába, játszátok el hogy újra meghódítod... vagy várd a munkába és menjetek el helyekre ahová régen jártatok. Lehet, hogy csak ilyen pici apróságok kellenek és úgy beindul mint egy BMW

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (350)
    2011-06-22  11:15
  12. Torolt_felhasznalo_772164
    Torolt_felhasznalo_772164
    2011. június 22. 13:56365.

     

    más =már

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_772164 (364)
    2011-06-22  13:55
  13. Torolt_felhasznalo_772164
    Torolt_felhasznalo_772164
    2011. június 22. 13:55364.

     

    Lehet, azért olyan sok az egyedülálló, mert nem akar olyan házasságot, mint a szüleié volt.

     

     

    Igen, ez a legfőbb ok szerintem is, illetve másodszorra-harmadszorra más egyáltalán nem akar házasságot, elég volt belőle egyszer is.Nem mindenki tudja kiheverni a lelki sérüléseket.

    előzmény:
    mamcsa (362)
    2011-06-22  13:41
  14. 2011. június 22. 13:45363.

    Én kb. ezt írtam meg a 333-asban:

     

     

     

    "Másik: hiába akarod egyedül megoldani a helyzetet, ha minimális segítséget se kapsz hozzá, akkor lehetetlen orvosolni a problémádat."

     

     

    Ebben maximálisan egyetértünk, nevezetesen egyedül nem fogja tudni rendbehozni a dolgokat, ha a felesége nem segít benne neki. És nem segít, mert csak besértődik. Azzal meg nem jutnak előbbre. Nem érzékeli Éva, vagy nem akarja érzékelni, hogy ez Ádámnak valós probléma.

    előzmény:
    plüssmackó (360)
    2011-06-22  13:32
  15. 2011. június 22. 13:41362.

    Nálam a szerelem  , szexpartner és házasság egy kategória.

    Lehet a cél a család egyben maradása, nálam az, de nem mindegy milyen áron és ki mit tesz azért. Én megvetem a házasságtörőket, nemtől függetlenül. Ha már egy 3. is van, nem müködik jól a házasság és ez az egész családra kihat. Legérzékenyebben pedig a gyerekeket érinti, akikért mi felelősek vagyunk, a példát tőlünk veszik. Lehet, azért olyan sok az egyedülálló, mert nem akar olyan házasságot, mint a szüleié volt.

    Tudom, hogy a gondolkodásom maradi, de erre a kis időre már kitartok az elveim mellett.  Az ivás, agresszió már betegség, azt kezeltetni kell, a félrelépés szerintem jellemhiba és felelőtlenség a családdal szemben.

    előzmény:
    biobula (287)
    2011-06-21  22:34
  16. 2011. június 22. 13:38361.

    Akkor beszéljünk róla! :-)))

     

    Katát csak akkor tudod táncba vinni, ha vágyik utánad, ez az első lépés, a megkívánás, a beindulás egyéb testi jellemzőkkel, aztán ha Te is vágysz rá, akkor Kata eldöntheti, hogy enged a vágyainak és akarja, vagy elfojtja a vágyait és nem akarja akarva, vagy nem fojtja el és akarva akarja. Na ez utóbbi esetben nyert ügye van kettőtök intim kapcsolatának...:-)

    előzmény:
    plüssmackó (360)
    2011-06-22  13:32
  17. 2011. június 22. 13:32360.

    Követem a vitát - de egyről nem volt szó.... és ez biza lényeges....

    nevezetesen

    "Könnyű  Katát táncba vinni" ... ha akarja....

    DE HA NEM AKARJA ???!!!!!

     

    Szerintem a "javítása" házasságon belül a problémának LEGFELJEBB úgy megy ha MINDKÉT fél maximálisan ezt akarja... azaz próbálkozik

     

    Nálam pl én hiába erőlködtem ezen egyedül ezerrel.... az elutasítás egy idő után zsigeri és végzetes...

     

    Több hölgy mindta hogy ez nem fejben dől el.... én inkább úgy fogalmaznék az eleje fejben dől el, a közepe a vágyban a vége a testben :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_628072
    Torolt_felhasznalo_628072
    2011. június 22. 13:30359.

    Ácsi, a szeretet más hőfokon égő érzelemcsomag, mint a rajongást és birtoklást kifejező szerelem. A szerelemért sok hormon felelős a szervezetünkben és akár bevalljuk, akár nem, akkor is igaz, hogy előbb-utóbb elmúlik.

     

    A szeretet ennél sokkal alacsonyabb hőfokon, de tartósan izzik, és hidd el,  hogy ha igazán szereted a társadat, akkor a veséjébe látsz, és az fáj a leginkább, ha egy olyan ember hagy cserben, akit szeretsz.

     

    Ebben a kapcsolatban a nő, Éva, legalább ennyire szenved, mert nincs valódi kommunikáció a férje és közte. A férj másképpen látja, a feleség megint másképpen.--- És te itt csak Ádám verzióját olvashatod.

     

    Undorító, ahogyan ítélkezve fogalmazol Éváról. Az ilyen hozzászólásoktól mentsen meg az ég,  mentsen meg minden segítséget kérőt.-(Milyen érdekes lenne, ha Éva is elmesélné az ő történetét, az  ő szemszögéből!!!)

     

    Off erre a mondatra:  A gyerek tuti, hogy az Ádámtól van?

     

    A topiknyitó helyében én a Fórum helyett egyértelműen csakis szakemberhez fordulnék. Ha ott megtettem mindent akár egymagam akár a párommal, csak akkor cselekednék, legyen az bármilyen megoldás.

     

    Mindezt azért, hogy elmondhassam magamnak, ha négyszemközt maradok a fürdőszobában a tükör előtt : Megtettem mindent, amit lehetett, tiszta a lelkiismeretem.

    előzmény:
    bopci (351)
    2011-06-22  11:29
  19. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2011. június 22. 12:24358.

    A nö szeret birtokolni és nem könnyebbül meg akkor sem, ha a társa máshova megy, mert neki nem kell szexuális téren. Nekem már nincs semmilyen közöm a férjemhez, mégis vannak féltékeny álmaim vele kapcsolatban és nagyon rosszul esne, ha kiderülne, hogy van valakije. Hiába tudom, hogy ez lenne a természetes, normális folyamat két egymástól külön élö embernél. Nem kell tehát lebecsülni Éva érzéseit..Persze az is lehet hogy álmodozik valakiröl, beleszeretett valakibe. Nekem nem volt senkim és sok évig szex sem volt itthon mégsem álmodoztam más férfiröl..Nem mindenki hal bele a szexhiányba..Inkább a szeretethiányba.., abba viszont tényleg belebetegedtem..

    Azért mert nem élvezi a szexet nem biztos hogy undorodik..Az is lehet hogy egyszerüen nem védkeznek megfelelöen , és az zavarja, vagy tényleg nem elégíti ki sosem Ádám..

    előzmény:
    bopci (351)
    2011-06-22  11:29
  20. 2011. június 22. 12:18357.

    Talán....

    Végülis az összes biológiai ösztönnek egy célja van, a fajfenntartás. Ezért eszünk, iszünk, tehát kell a fizikai erő az aktushoz (persze máshoz is :-), no meg a vágy a szexhez..... 

    előzmény:
    Chrissie78 (356)
    2011-06-22  12:00
  21. 2011. június 22. 12:00356.
    Sztem ez olyan esetekben működhet, amikor alapvetően megvolt a vágy két ember között, csak idővel félresiklottak a dolgok valami okból, és elkallódott - az ember előkeresi újra:)
    előzmény:
    zsaki71 (355)
    2011-06-22  11:52
  22. 2011. június 22. 11:52355.

    Szerinted van olyan, hogy nem létezik ösztön? Velünkszületett, akárcsak az evés, ivás, úgy a szexuális ösztön is. Mindenkinél jelen van, legfeljebb elnyomja magában.

    A pornó mankó valóban, ahogy elkezded magad stimulálni, és előre ellképzeled milyen lesz szexszelni....viszont ehhez vágynod kell arra férfire, akiről fantáziálsz. Vagy ennyi erővel, bárkire rá lehet "hangolodni" ha ez valóban agyban dől el.... természetesen ez nem rossz módszer arra, ha valamit helyre akarsz hozni, viszont mivel tudatos, hosszú távon nem biztos, hogy nyerő....kivéve, ha azon szerencsések egyike vagy, akiknél ez "átíródik" ösztön szintre.

    Másrészt elég fura, hogy az ösztönt állatiasnak tartod, amikor az emberhez is hozzátartozik. Próbáld ki egyszer, vajon kaja nélkül meddig bírnád? De hogy konrétabbat írjak, az életösztön, ami akkor is működi, ha valaki öngyilkos akar lenne és még tehetne valamit az életben maradáshoz  pl. vízben levegőt próbál venni....

    A vágy csak megjelenik, azon nem gondolkodunk, hogy na akkor holnaptól Pistire vágyni fogok.... 

    előzmény:
    Hanna* (353)
    2011-06-22  11:41
  23. 2011. június 22. 11:45354.

    Igen, szerintem nagyon jól leírtad! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (352)
    2011-06-22  11:37
  24. 2011. június 22. 11:41353.

    Aha, persze, én is az ösztönre, illetve annak hiányára fogtam sokáig. Amikor meguntam, akkor kezdtem el úgymond rákészülni. Olvastam erotikus könyveket, és néztem, igenis néztem pornót is. Mert tudtam, hogy mit akarok, és ha ehhez segítség kellett, és segített is, akkor megtettem. S egy idő után már nem kellett a mankó sem, mert ha csak rágondoltam, hogy mondjuk rányitok a férjemre a fürdőben, és esetleg még a zuhany alá is beállok vele...:-) erre gondolok.

    Ha eleve elutasítom a gondolatát is, mert épp nincs kedvem valamiért, akkor nyilván nem is érdekel a dolog.  Ez az ösztönös, akarattól független nemi vágy, talán a természetben élőkre jellemző inkább. (hogy ne sértsek meg senkit, az állatokra gondolok)

    előzmény:
    zsaki71 (349)
    2011-06-22  10:57
  25. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2011. június 22. 11:37352.
    Egyszerüen vannak emberek akik szexuálisan egymásra vannak kattanva, vannak akiket pedig hidegen hagy a másik. Egy ideig müködik az is, hogy ráhangolom magamat az agyamon át a szexre, de ez nem marad tartós hatás. Pár hónapig esteleg müködik, aztán meg már nem.. Van akiböl 20 perc is elég, mert nem jó, van akiböl  3 óra szex sem elég, hanem kellene még..Ez azonban nem jelenti azt, hogy társként is egymáshoz illenek. Fordítva is így van. Az élet egy nagy kompromisszum. Valamiröl sokszor le kell mondani. Mérlegelni kell, hogy mi a legfontosabb nekünk. Ha van szex még otthon, akkor törekedni kell azon javítani és mellette pedig hobbykat keresni, abban kiélni magunkat, vagy jókat beszélgetni..Nem minden a szex, bár fontos az is..Beszélgettem egyszer egy férfivel, aki azt mondta, hogy a felesége bigott katolikus nevelésben részesült és nem müködik otthon jól a szex. Délutánonként szeretné ezt valakivel kipótolni..Feljelentkezett egy társkeresöre és sokat beszélgetett nökkel..Aztán fél év múlva kiderült, hogy rájött, ö is hibás az egészben..Mást kell nyújtania a feleségének és máris müködik otthon is..Elötte félt pl. a feleség hogy rájuk nyitnak a gyerekek..Ezután bezárták pl. az ajtót és megkérték a gyerekeket, hogy amíg apa és anya alszik a szobájukban ne zavarjanak..Virágot vitt a feleségének, jobban figyelt rá és a nö kinyílt az ágyban is..Happy and..
    előzmény:
    zsaki71 (349)
    2011-06-22  10:57

Címlap

top