Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Házasságban szex nélkül!

Torolt_felhasznalo_214342
Torolt_felhasznalo_214342
Létrehozva: 2011. június 21. 09:39
Kedves lányok, fiúk!

A topic címe ez is lehetne: A házasságunk jó, de sajnos nincs szex!
Már nem is emlékszem mióta gondolkozom, hogy megosztom valakivel, bánatomat, örömömet. Kb. 2 éve havi szinte elkezdtem fogalmazni örömömet, bánatomat, de mindig arra jutottam, hogy csak is ismeretlennel osztanám meg a mondókámat.
Mivel ezen a fórumon olvastam a legtöbb „sztorit”, így gondoltam, ha egyszer rászánom magam, csak is itt fogom leírni.
Mivel csak is ezért a történetért regisztráltam ide magam, így úgy gondoltam, hogy a nevemet inkább nem mondanám, hanem legyek mondjuk, Ádám és a feleségem mondjuk Éva.
Éva: 38 éves, Ádám: 45 éves.
Ádámnak ez a második házassága, de ez már 11 éve tart.
Ez a kapcsolat, azaz házasság, ha az elmúlt 2 évet nem nézem szinte 100%-os mindenben. (Azaz én mint Ádám így érzem)
Van egy 4,5 éves gyönyörű kislányunk, és, ha jól belegondolok innen indult az a bánat, amiért több esetben megfogalmazódott bennem, hogy ide jövök, leírom történetemet és kíváncsian várom jó és rossz véleményeteket.
A kislányunk megszületésekor, kedves anyuka úgy határozott, hogy a gyermekszobában alszik, mert az úgy jó lesz, közel kell lenni egy újszülötthez.
Kb. 2 év gyermekszobai alvás után, én mint apuka megkérdeztem anyukát, nem szeretne e visszaköltözni a volt közös szobánkba? A válasz, jajj még nem, miért nem jó ez így, jajjj úgy is te sokáig TV-zel, ő meg hamarább aludna, és amúgy is úgy horkolsz, hogy alig tudok elaludni. A horkolás miatt letettem szándékomról és maradtam külön a TV-szobába.

És akkor innen kezdeném azt, amiért elhatároztam, hogy írok és tanácsokat hallgatok meg.
A feleségem a Nők között jó Nőnek számít, míg Én a férfiak közt egy átlagos férfinak.
És akkor az elmúlt 2 évről írok már csak.
Gondolom, egyesek most fejükhöz kapnak, hogy úr isten, már megint egy férfi, akinek nem elég a SZEX? és csak elítélnek!
A kedves feleségem, akit hangsúlyozom, nagyon szeretek és nagyon büszke vagyok rá és arra amit eddig tett, sokat tűrt nekem, nagyon jól neveli közös gyermekünket, nagyon jól vezeti a családi háztartás. De egy dolog nincs meg köztünk az a bizonyos SZEX.
Az elmúlt 2 évben ha sokat mondok 2-3 hetente van köztünk kapcsolat, az is csak is akkor, ha én kezdeményezem, próbálom szobámba éjszaka átcsalni. Én már arra sem emlékszem az mikor fordult elő, hogy Ő oda jött volna hozzám és azt mondja, gyere drága bújj hozzám és legyünk együtt.
Ebben a 2 évben, több próbálkozásom volt, hogy valamivel fellendítsem a szexet kettőnk között, de szinte mind reménytelen volt.
Ugyan már egyszer írtam, hogy innen jön a lényeg, de most is azt mondom, itt jön a második lényeg.
Az utolsó 2 évről beszélve!
A kettőnk közti viszony viszont nagyon jó! Bárhová megyünk, ha csak otthon vagyunk, vagy csak telefonon beszélünk, mert az napi szinten elég sok, legalább 3-4 szer szoktunk naponta telefonon beszélni, ezekben az esetekben bárki hallaná, látná, azt mondja nincs köztünk semmi probléma.
Ez így is van Ő részéről nincs is, legalább is azt mondja.
Lehetett volna ezt a levelet sokkal rövidebbre fogni és rögtön a lényeget kérdezni tőletek, de az lehet, hogy nem lett volna érthető.
Tehát: Mit csináljon egy férfi, aki nagyon szereti a feleségét, azaz a családját, mert van egy közös kislányunk is, ha az a szex amit a felesége ad, nyújt neki, az nagyon kevés!!!
És itt nem csak a szexre gondolok, hanem inkább egy jó szeretkezésre, gyengédségre!
Ha ezt olvasva valaki megkérdezné, próbáltam e vele ezt felnőtt módjára megbeszélni, akkor a válaszom, hogy IGEN, több esetben is neki fogtam.
A válasz, ami nekem nem esett jól, hogy drágám, hidd el nagyon szeretlek, de én nem vagyok szex mániás, és nem kívánom a szexet, legalább is nem annyiszor, mint ahogy te gondolod…
Én csak annyit mondtam, ez rendben, de értsd meg kedvesem, hogy a 2-3 hetente az egy alkalom az nem csak nekem, de másnak is kevés lenne. Sajnos minden ilyen jellegű megbeszélésem egy úgynevezett mosolyszünet lesz belőle, azaz Ő úgy megsértődik, hogy a következő hétben alig-alig szól hozzám és mindig azt hajtogatja, hogy ha nekem ez ennyire rossz, miért nem válok el tőle, sőt az utóbbi időben, inkább azt mondja, ha akarom váljunk el, de ő ezen nem tud változtatni.
Gondolom, eléggé össze-vissza írok, de most ami eszembe jutott azt írtam le.
Mondtam neki, drágám, emlékszel 2 hónapja voltunk külföldön 1 hetet szállodába aludtunk, és úgy jöttünk haza, hogy egyszer sem voltunk együtt! Erre Ő tényleg, jajj nem is emlékszem, háát miért nem kezdeményeztél?

Ami bennem is megfogalmazódott:
Lehet, hogy megcsal? Akár lehet, de nem hinném, legalább is szeretném nem hinni.
Jár dolgozni, ahol 90% nők és 10% férfiak dolgoznak, mindig ugyanabban az időben megy dolgozni és ugyanabban az időben jön haza, persze ettől még bármi megtörténhet, de én hiszek benne.
Még én sem csaltam meg, DE sajnos egyre többet gondolkozom róla, hogy vajon mi lenne, ha…
Kedves Hölgyeim, akár Uraim, mondjátok meg, mit kéne másképp csinálnom, adjatok ötletet, hogy kapom vissza azt a feleségemet, amit annó megnyertem és elvittem…
1-1    mondat is lehet tanulságos, ezért várom ötleteteket.

Ui.: Elválni nem szeretnék, de sajnos már ezen is gondolkoztam…
  1. Torolt_felhasznalo_214342
    Torolt_felhasznalo_214342
    2011. június 24. 03:03451.

    Amikor arra jutottam, hogy ide fogok írni, nem gondoltam volna, hogy ennyi hozzászólás fog érkezni.

    Nem mondom azt, hogy már "mindent tudok", sőt lehet, hogy ezeket kellene újra de újra elolvasni és lehet, hogy meg is lenne közöttük a válasz is...

    Sokan úgy gondoljátok, hogy Én csak arra gondolok, hogy legye már szex?! Ez nem igaz! Én úgy gondolom, hogy legyen olyan mint régen és ezzel egy választ is megadok, IGEN régen azaz 4-5 évvel ezelőtt, gyerek születése előtt nem volt semmi gond az együttlétekkel.

    Azt nem állítom, hogy a feleségem volt a legnagyobb kezdeményező a szex téren, de akkoriban soha nem lett volna okom a panaszra.

     

    A mai/mostani problémám sem teljes mértékben az, hogy nincs meg az "aktus"!!! Nekem igazából a szeretkezés hiányzik a simogatás és nem egészen a "behatolás"!

     

    A mai este elkezdődött valami. A gyerek korábban aludt el és közös filmezéssel indult az este. Elkezdődött a kényesztetés egész estés simogatás... Na de, könyörgöm, miért csak nekem kell simogatnom? :-)

    Amikor elment lefeküdni, hogy megy aludni, azt mondta, nagyon rég érezte ennyire jól magát, nem volt feszült, nem volt fáradt és "bízik" benne máskor is így fogja kívánni a "filmezést".

    Ma úgy gondoltam nem rontom el az estét számára és semmi rosszat nem válaszoltam vissza, csak mosolyogtam egyet rá, arra amit mondott.

    Pedig magamban mondtam: ha ennyire jó volt, miért nem kölcsönös a simogatás? Hogy lehet 2-3 órát fekve TV-zni simogatásban részesülni és a szexet nem kívánni meg?

    Már előre gondolom, most mások egyből gondolják, na tudtam ez egy szex őrült, mondtam neki, hogy ne ugorjon a közepébe és ne csak azért simogassa az asszonyát, hogy szexet reménykedjen?!

     

    Ui.: Kedves virág*** Jó volt olvasni írásodat, szépen megfogalmazott, nekem sokat mondottlevél volt...

     

    Folyt. köv...

    előzmény:
    virág*** (425)
    2011-06-23  11:15
  2. 2011. június 23. 22:51450.
    Teljessen egyetértek veled :)
    előzmény:
    dani zsuzsanna (449)
    2011-06-23  22:00
  3. 2011. június 23. 22:00449.

    szerintem ha szerelmes vagy imádod a partnered,jó vele a sex is,más is..akkor magára a horkolásra nem figyelsz fel..

    ha zavar a horkolása,ott más is zavar benne

    és ahogy egyre több minden zavar benne,vagy nem működik a kapcsolat a horkolás egyre erősödik,és egyre jobban idegesít

    előzmény:
    Csokimanó (447)
    2011-06-23  21:07
  4. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2011. június 23. 21:35448.

    Ha a nö érzi, hogy nincs minden rendben közte és a férje között, akkor az ilyen apróságokra is lehet érzékeny, mint amit írtam. Persze nem csak az az egy dolog kell, hanem egy pár olyan dolog, amiböl az elöjöhet, hogy a férj más számára is érdekes. Pl. egy régi kapcsolat számára, vagy egy kolléganö felbukkanása, vagy valami olyasmi ami eddig nem történt vagy nem tünt fel a nönek. Nem kellenek valóságban megtörténnie a dolgoknak, hanem egyszerüen meggyözö módon ki lehet találni ilyesmit. Megbízhat attól még a férjében, de apró kis kétely ébredhet mégis benne..

    Mellesleg nem magadból kell kiindulni..Nem mindenki egyformán müködik..

    előzmény:
    semiramis (445)
    2011-06-23  19:13
  5. 2011. június 23. 21:07447.

    Kedves semiramis,

     

    Egy harmonikus élethez és egy harmonikus kapcsoltban igen is hogy van egy harmonikus szex élet is ... ha TE tudsz szex nélkül élni a pároddal és még félre sem kacsintgatsz akkor azt mondom hogy le a kalappal elötted...

     Elismerem nekem nem menne... és azt hiszem ebben nem vagyok egyedül. Aki az aszexuális kapcsolatot válaszza az azzal az erövel mehet papnak is vagy apácának ... de szerintem még azok is szexelnek. Kiváncsi lennék arra a nöre aki egy aszexuális kapcsolatban él évekig boldog és nem csalta meg még a férjét... nem érzed hogy milyen nem normálissan hatna??

     

    A szex miért lenne feszültség? A szex egy testi lelki együttlét... ha feszültséget érzel és nem kívánod a partnered ...akkor az tuti hogy nem kellemes. 

     

    A horkolást igen is lehet orvosolni, nézz útánna egy kicsit mielött itt osztod a bölcsességet... a füldugó és a különtakaró nem megoldás rá és soha sem volt az.

     

     

    előzmény:
    semiramis (444)
    2011-06-23  19:10
  6. Torolt_felhasznalo_807121
    Torolt_felhasznalo_807121
    2011. június 23. 19:57446.

    100% Szeberényi Adrián 

     

     

    Ha megfeszulne sem tudna olyan topic inditast irni hacsak nem mas Forumrol hozta a temat vagy valami mu olvaso kerdezte irasbol.

     

     


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413214 (428)
    2011-06-23  13:10
  7. 2011. június 23. 19:13445.

    mire a nl azt mondja, persze, termeszetesen, örülök, hogy ujra lattatok egymast.

    aki a masikat a szocialis kontaktusaitol akarja megfosztani, az egy ökör. csak elhagyni lehet.

    ezt egy atlagos intelligenciaju nö is kepes felmerni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (419)
    2011-06-23  09:05
  8. 2011. június 23. 19:10444.

    mi volt benne csunya? elmondtam, mi kell es mi nem kell a harmonikus kapcsolathoz. ennyi.

     

    a szex NEKED hozzatartozik - de ez NEM jelemnti, hogy valoban MINDENKINEK hozzatartozik.

     

    az aszexualitas NEKED baromsag - masnak elhetö, kellemes, feszültsegmentes hazassag.

     

    a horkolason/egesz ejjel mozgason MI segit?! mert a füldugo es a külön takaro nem, ezeket elfelejtheted. 

     

    BESZELGESSETEK. es vallald a kockazatot, hogy esetleg  azt mondja, soha nem volt orgazmusa veled es ezt igy nem akarja tovabb. mert ez is elkepzelhetö.

    előzmény:
    Csokimanó (431)
    2011-06-23  16:12
  9. 2011. június 23. 17:01443.

    "visszaadtad a szabadsagat a kismadarnak!"

     

    A madarak akkor szépek, ha szabadok... ;-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_749467 (437)
    2011-06-23  16:37
  10. 2011. június 23. 17:00442.

    Az még hagyján! De még a revitem is kifagyott, még újra kellett inditanom a gépet is....4 napja csak hibernálom...most adta fel a windows is :-DDDD

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_749467 (441)
    2011-06-23  16:49
  11. Torolt_felhasznalo_699848
    Torolt_felhasznalo_699848
    2011. június 23. 16:49441.

    turelmesebb vagyok , mint Te

    Kivartam ujrairas helyett

    előzmény:
    kukacapja (439)
    2011-06-23  16:42
  12. Torolt_felhasznalo_699848
    Torolt_felhasznalo_699848
    2011. június 23. 16:46440.
    valami logiciel-bug van a levegoben : nem latom a hszeimet
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  13. 2011. június 23. 16:42439.

    Nem. Csak én :-DDD

    Ezért is irtam, hogy én ezt tenném.

    Igy kiderül minden...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_749467 (434)
    2011-06-23  16:32
  14. 2011. június 23. 16:41438.

    Nem. Csak én :-DDD

    Ezért is irtam, hogy én ezt tenném.

    Igy kiderül minden...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_749467 (434)
    2011-06-23  16:32
  15. Torolt_felhasznalo_699848
    Torolt_felhasznalo_699848
    2011. június 23. 16:37437.

    Apuka , miert nem aludtal Te is a gyerekkel a szobacserekor ? Akkor arultad el a nejedet....

    Ott toltad el : zavart a bebi , mert ejjel cumizott....visszaadtad a szabadsagat a kismadarnak! Harom honapot kellett volna kibirni...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214342 (1)
    2011-06-21  09:39
  16. 2011. június 23. 16:36436.

    Nem.

    Csak én :-DDDD

    Ezétirtam, hogy én ezt tenném :-D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_749467 (434)
    2011-06-23  16:32
  17. Torolt_felhasznalo_699848
    Torolt_felhasznalo_699848
    2011. június 23. 16:34435.

    nagyon cikkiras szag van , adrijan tenyleg ilyen stilusu . O irja a vazsinautazast , ha jol emlekszem....

    Szazalekot kellene kerni az otletekert

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413214 (428)
    2011-06-23  13:10
  18. Torolt_felhasznalo_699848
    Torolt_felhasznalo_699848
    2011. június 23. 16:32434.

    francokat. Boldog lesz , hogy a kukac elfoglalja magat...

     

    Te is , Brutus , Te is azt hiszed , hogy minden ferfi fonyeremeny ?

    előzmény:
    kukacapja (432)
    2011-06-23  16:26
  19. Torolt_felhasznalo_699848
    Torolt_felhasznalo_699848
    2011. június 23. 16:27433.

    A velemenyed egy fel-velemeny , egy fel-tapasztalat....  mert eleted parja  nincs itt , hogy a kartyajat lecsapja... ha! lecsapja es nem kimel meg....

     

    Semiramis vallan palyafutasa alatt szazaval bogott no es ferfi ilyen tipusu problemaval .

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Csokimanó (431)
    2011-06-23  16:12
  20. 2011. június 23. 16:26432.

    Nehéz eset.

    Azt gondolom, gyakori, hogy szülés után hanyatlik a nemiség. Bár ezt embere válogatja. Mármint azt, hogy bevallja-e :-D

     

    A szavaidból azt veszem ki, hogy valóban szereted és komolyan gondolod a dolgokat, ami pasiról lévén szó, nem mondható általánosnak, figyelembe véve, hogy még úgy tűnik lelkiismereted is van :-D

    AMit most irok, az csupán szerintem, avagy én ezt tenném:

     

    A nők bonyolult lelkek, amik tökéletesen megfejthetetlenek számunkra. Talán ettől olyan vonzóak :-D. Azt gondolom, kicsit olyanok, mint a durcás kisgyerekek. Sokszor fordul elő a csak azért is, csak azért se szindróma.

    Én a helyedben nem válnék el, és nem erőltetném sem az egy szobába visszaköltözést, sem a sexet. Keresnék egy olyan elfoglaltségot, magamra gondolva valamiylen fizikai dolgot, sportot, amiben energiát tudnék levezetni. Ez vélhetőleg jótékonyan hatna a horkolásodra is. Napközben érintésekkel, simogatásokkal "elégiteném ki", vagy "adnék hangot" a vágynak, de csak amolyan 3 lépés távolságtartással. Berendeznék egy saját életet az esti órákra, hogy ne bámuljam könyörgő szemekkel a sexért :-DDDD Ha érted, mire gondolok. Ilyen állapotban (kiéheztetve) egy átlag férfi szemei már ki vannak gúvadva a fejéből, és képtelen elrejteni, ami a nőben folyamatos nyomásként csapódik le, amitől egyre inkább menekülésre készteti.

    A lényeg az, ha valóban és nem csupán képmutatva el tudod engedni ezt a dolgot, azt gondolom ő lesz az, aki elkezd nyitni feléd. Addig viszont. Böjt :-D

     

    Bárhogy is döntesz, kitartást kivánok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214342 (1)
    2011-06-21  09:39
  21. 2011. június 23. 16:12431.

    Ez most csúnya volt ...

     

    Miért kell ilyen sötéten látni a dolgokat? 

     

    A szex igenis lényeges dolog egy házasságban és pont. Szeretem a feleségem... párom ... kedvesem... és vannak vágyaim mint midnen egészséges embernek. Az aszexuális párkapcsolat egy nagy baromság.

     

    A horkoláson is lehet segíteni... 

     

    Szerinted harmonikussan tudnánk beszélgetni ha a nö csak "muszályból" viseli el?

     

    Szerintem van itt még esély csak nem kell elkapkodni.

     

    előzmény:
    semiramis (414)
    2011-06-23  01:43
  22. 2011. június 23. 16:05430.
    Jaaaaj .... de buta vagy, ne vedd már el a kedvét, ne a múlt ra nézz hanem arra ami lesz... végre jó lesz és ez a lényeg, légy megértö hozzá, örülj annak hogy tervei  vannak veled. Ha az orra alá dörzsölgeted neki akkor megint berág és nem lesz semmi. Biztasd inkább, hogy már Te is nagyon várod és tevezgessetek dolgokat hogy ide meg oda elmentek, pl régi helyekre és egy kicsit retróztok... Lepd meg, fözz neki egy finom teát... kapd fel az öledbe és vidd be az ágyba és csak símogasd beszélgess vele... és NE a szexre gondolj ... jó tudom nehéz pasiból vagy megértelek ;) ... csak símogasd... lehet hogy csak egy kicsit "le kellene porolni" a dolgokat és hagyni hogy újra lendületbe jöjjön magától a dolog"... Sok síkert :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214342 (411)
    2011-06-23  01:18
  23. 2011. június 23. 14:23429.

    Ezzel teljesen egyetértek:

     

    ne csak azért simogasd, ölelgesd a feleségedet, mert szexelni akarsz. Tedd meg csak az ő kedvéért. Biztos tudod már így 11 év után, hogy mit szeret? Ha masszírozod a vállát, vagy a talpát, vagy történetesen azt szereti, ha a hátát simogatod, vagy puszilagod, BÁRMIT? amit szeret, de ne azért, hogy szex legyen belőle. CSAK azért, hogy neki jó legyen.

    Valószínű, hogy ennyi idő után már kötelességének érzi a szexet és nincs ennél nagyobb ellensége a vágynak.

    Arra törekedj, mikor kettesben tudtok lenni, hogy Ő tudjon ellazulni. Érezze jól magát veled. Szex nélkül. Figyelj rá. Érezd meg, hogy mire van szüksége. Ha arre sikerül ráérezned, akkor megkapod te is ezeket tőle. Hangolódjatok egymásra. Mert most két külön csapáson jártok.

    Ehhez idő kell, türelem és szeretet. Ne szexelni akarj vele, hanem megérteni azt, hogy miért nem kívánja ő ezt....Őszintén.

     

    A féltékennyé tevés szerintem nem vezet oda, hogy őrülten kívánjon, vagy amiatt, mert féltékeny, ágyba bújik veled. sőt... velem,mikor eljátszották még inkább bezártam. úgy voltam vele, ha neki a másik kell, hát menjen vele,engem hagyjon békén.

    a fentiekkel azonban sokkal több mindent elérhetsz.. :)

    remélem sikerülni fog! Mindenesetre drukkolok hozzá :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214342 (415)
    2011-06-23  01:57
  24. Torolt_felhasznalo_413214
    Torolt_felhasznalo_413214
    2011. június 23. 13:10428.

    Sziasztok!

    Egy idézet:

    >Adjál okot a féltékenységre. Ha ez nem teszi aktívabbá, akkor komoly >bajok vannak.

     

    Ezt eddig nem mertem leírni.

    Kedves Lányok, tudnátok olyat írni, ami titeket tutira féltékennyé tenne?

    Lehet, hogy egy apróság is nagy dolog tud lenni, adjatok ötletet és hátha megcsinálom... ki tudja mire vezetne.

     

    Folyt. köv...

    idézet:
    irataim (415)
    2011-06-23 01:57:41
    100% Szeberényi Adrián
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_214342 (415)
    2011-06-23  01:57
  25. 2011. június 23. 13:06427.

    Hogy kapod vissza? Mit szeret a feleséged? Abból adj neki. :)

     

    Még egy dolog: Nálunk volt olyan időszak is, hogy én akartam a szexet, a férjem meg nem, így mondtam neki, hogy jó, akkor egyáltalán nincs szex mostantól, de hozzám sem érhet, még a kezemet sem foghatja meg, na utánna alig tudtam levakarni, majd be akarta bizonyítani, hogy ő akarja én meg nem. :)Hát nem sikerült, mert bennem valami megváltozott emiatt az új kapcsolat miatt és jobban élvezem a szexet, mint előtte. :) Most én újítok itthon, amit csak lehet profitálok az új kapcsolatból, mert még mindig úgy vagyok, hogy mennyivel jobb lenne, ha itthon kapnám meg azt, amire vágyom.

    előzmény:
    kamina (426)
    2011-06-23  12:52

Címlap

top