Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kiss Tibi a Fórumon!

adrijan
Létrehozva: 2011. november 3. 13:38
Sziasztok fórumozók!

November 8-án, délután 1 órától válaszol az olvasók kérdéseire Kiss Tibor zenész, képzőművész, dalszövegíró a Fórumon.

Ha az utóbbi évtizedet Magyarországon töltötted, tuti, hogy ismered a Quimbyt, és enigmatikus frontemberét: Kiss Tibit. Markáns énekhangja, sokat megtapasztalt személyisége kiemeli a plasztikzenészek tömegéből - valódi művész, aki mégsincs elszállva önmagától, sőt.

A Wikipediáról idézzük: "Diplomáját 1997-ben szerzi a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Zenei teljesítménye mellett költőként is számon tartják, dalszövegei sokak szerint önálló versekként is megállják helyüket, válogatott művei megjelentek a József Attila Kör kiadásában, Ventilátor blues címmel. A zene és a dalszövegírás mellett képzőművészettel, festészettel is foglalkozik. Érzékeny, depresszióra hajló természete miatt, élete során néhányszor válságba került. 2003-ban Komlón egy pszichoterápiás csoportban építette újjá magát és művészetét. Az itt megéltek hatására új dalok és képek születtek. Képzőművészként a Budai Gyermekkórházban a művészetterápiás csoport tagjait segíti művészeti fejlődésükben. Nemcsak képzőművészként és zenészként dolgozik, hanem hangoskönyveken is szerepel előadóként. Tanárként 2007-ben mutatkozott be a Magyar Íróakadémia Dalszövegíró Mesterkurzusán, ahol Varga Liviussal együtt tartott előadásokat."

Az utóbbi idők legnagyobb Quimby-slágerei: Most múlik pontosan és az Ajjajjaj

Itt az alkalom tehát, ha kérdésed van vendégünkhöz, már most felteheted neki!
  1. 2011. november 8. 13:3551.

    Kedves Tibi!

    Quimby zenekarra gyermekeim hívták fel a figyelmemet, anno, azzal, hogy ők imádott városomból indultak hódító útjukra.. egy tv-s díjátadón hallottam először /vendégként léptetek fel/ a Ventillátor-t.. ami koncerten az igazi!, s épp emiatt akkor még nem ragadott meg, de kezembe nyomtak a gyerekek egy cd-t és azóta éjjel-nappal Quimbyt hallgatok, 49 éves létemre..  Az tetszik még, hogy mindenhol őszintén játszotok, szívből, nem csak több tízezer ember előtt,  hanem akár egy falunapon, vagy a Magyar Dal napján, szülővárosotokban is.. Remélem a szülinap után is lesz Quimby és ez nem búcsúkoncert!  További sok sikert a zenekar minden tagjának és háttér-emberének! kérdésem:  milyen foglalkozást /elfoglaltságot/ választanál, ha mondjuk egy hónapig nem vehetnél a kezedbe gitárt, tollat, ecsetet? választ köszönöm! Ági 

    idézet:
    kanape (18)
    2011-11-08 09:06:08
    Beszélgetnék az emberekkel.
    előzmény:
    kanape (18)
    2011-11-08  09:06
  2. 2011. november 8. 13:3150.

    Szia! TEljesen egyetértek gerdamamával és kíváncsi vagyok a válaszodra,

     "nem zavarja-e, hogy az utóbbi időben mindenki a Most múlik pontosan c. számmal akar sikert csinálni? Olyanok is, akiknek gőzük sincs, miről énekelnek, miről is szól ez a dal"

     

    A múltkor a sógornőm büszkén mesélte, hogy a tanáriban a kolleganővel arról vitázott kié igazából a Most múlik pontosan, és ő érzi, hogy neki van igaza, az a Csík zenekaré...Kistányérnyi lett az öcsémmel a szemünk!

     Nem zavaró, hogy a sok feldolgozás miatt azt se tudják sokan ki is az eredeti előadó? (engem zavarna, mert büszke lennék a művemre. Lehet irígy vagyok )

     

    A 7 éves kislányom is nagy rajongótok lett szerencsére, az én kedvencem a Don Quijote ébredése. Abban benne van minden.

     

    Boldog szülinapot és további nagyon termékeny éveket kívánok!

    idézet:
    durcy1 (17)
    2011-11-08 08:24:50

    Olyan ez, mintha valaki azt mndja, hogy: örülök, ha esik - mert ha nem örülök, akkor is esik.

     

    Ez a dal kikerült a fennhatóságunk alól, és éli az életét. Igyekszünk odafigyelni rá, de bizonyos dolgokban nem  tehetünk semmit, mert a dal mindenkié. Egy dolgot azért megtehetünk: többször kérték már reklámra, abba nem mentünk bele.

     

     

    előzmény:
    durcy1 (17)
    2011-11-08  08:24
  3. 2011. november 8. 13:2849.

    Szia Tibi!

     

     

    Nem gondolkodtatok azon, hogy szervezhetnétek pár olyan kisebb, klubméretű koncertet, ami a régi, kezdeti idők hangulatát, zenéjét idézné? Eljátszhatnátok mostanra már hanyagolt dalokat (Nyina, Aranykor - bár ezt tavaly a Pecsában hallottam, Taxi, stb..). Tudom, ezekből több megy a Teátrumban, de az az igazi füstös klubhangulat....jajjj az isteni!

     

    (kérdem mindezt annak fényében, hogy tudom az Arénát is megtöltitek)

     

    Nagy puszit küldök Neked és a zenakarnak anyukám és a saját nevemben is, imádjuk a zenéteket!

     

    idézet:
    héroine (16)
    2011-11-07 20:39:44
    A múltat nem lehet teljes mértékben visszahozni, felesleges és modoros is lenne. Füstös klubkoncerteket pedig a mai napig tartunk, és a jövőben is szeretnénk, és a régebbi dalainkat is elő-elővesszük, de mindent csak természetesen.
    előzmény:
    héroine (16)
    2011-11-07  20:39
  4. 2011. november 8. 13:2748.

    Szia Tibi!

     

    Először is gratulálni szeretnék nektek a húsz évhez és kívánom, hogy még JÓ sokáig legyetek nekünk! 

     

    Várhatóan mikor adtok ki egy újabb koncert DVD-t?!És melyik koncertről?! Aréna?!

     

    Köszönöm válaszod:

    Eszter

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  5. 2011. november 8. 13:2647.

    Kedves Tibi!

     

    Köszönöm nektek azt a csodát, amit a dalaitokkal adtatok nekem.

    Nem is tudnám megmondani melyik a kedvencem, újra és újra meghallgatom, és sose unom meg.

    Az új lemezről talán a cukorangyalka a kedvenc.

    A neten a koncertfelvételek, káosz amigos, country joe mcdonald, nyina, majdnem mindet imádom.

     

    Mit is kérdezzek....

    Ráérsz ma este?

     

    Na jó, egy komoly kérdés.

    Vannak levakarhatatlan rajongóid?

     

    Sajna holnap nem tudok itt lenni, de kívánok nektek hasonlóan termékeny éveket, boldog szülinapot, és remélem ez a búcsúkoncert-hír csak pletyka.

    http://www.youtube.com/watch?v=QX_BKiVRgRA
    idézet:
    zöldike. (15)
    2011-11-07 20:07:13

    Holnap pont nem érek rá, de talán holnapután. 

     

    Persze, előfordul, hogy valaki tolakodóbb a kelleténél, de azt gondolom, hogy ez is belefér.

     

    Nincs búcsúkoncert, szerintem mi arról nem fogunk tudni, amikor valamelyik az lesz.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898298 (15)
    2011-11-07  20:07
  6. 2011. november 8. 13:2546.

    Kedves Tibi!

     

    Én sosem tudom, mit kérdezzek az ilyen fórumokon, úgyhogy eddig csak olvstam... De most beugrott, hogy a múltkor az M2-n (Akiknek hála az emberhez méltó műsorokért) sikerült elcsípnem a Quimby werkfilmet. Nagyon tetszett, jó volt bepillantani a kulisszák mögé, és úgy éreztem magam közben mint egy baráti dumcsizáson, semmi erőltetett feszengés...

    Nem terveztek esetleg egy nagyobb lélegzetvételű adást? Csak úgy felebaráti szeretetből :)

     

    Minden jót, és hatékony feltöltődést a Zenekarnak!

    Üdv,

    Chi 

     

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-11-03  13:38
  7. 2011. november 8. 13:2345.

    Szia Tibi!

     

     Téged kérdezlek először, a manageretek helyett, annak reményében, hogy Te jószívűbb vagy

     

    HA NETÁN EGYSZER arra kerülne a sor, hogy egy esküvőre Titeket, vagy csak Téged kérlek ajándékba, pontosabban én adnám a Te látványodat, produkciódat ajándékba, elvállalnád ingyen, esetleg szegény magyar emberhez igazított áron? A menyasszony a legnagyobb rajongód, minden koncerten megtalálható az első sorban. 


    Szóóóval ugye ingyen iselkábítanál egy menyasszonyt a saját esküvőjén?

     

    Tudtam én, hogy igen. Már csak azt írd meg, hogy hogyan vegyem majd fel a kapcsolatot Veled ez ügyben mondjuk úgy 1 év múlva.

     

     Ada

    idézet:
    CserkészAd (14)
    2011-11-07 16:43:51

    Ez, azt gondolom, nem "jószívűség", és pláne nem ár kérdése - a zenekar régóta kategórikusan három dolgot nem vállal: 

    - magánrendezvényt

    - politikai rendezvényt

    - és céges rendezvényt.

     

    Ezekhez tartjuk magunkat. Igazándiból nagyon furcsa saját magamat látni masnival átkötve egy esküvőn, ahol én vagyok az ajándék, de senkit nem ismerek. Ezt szerintem meg lehet érteni.

     

    De hogy valami jót is mondjak, esetleg küldhetünk valami személyeset a zenekartól, aláírt bögrék, ilyesmi... ;) 

    előzmény:
    CserkészAd (14)
    2011-11-07  16:43
  8. 2011. november 8. 13:2044.

    Óriási ajándék volt számomra tavaly, hogy láthattalak titeket Debrecenben! A Quimbyn a második sorban ültem, el sem akartam hinni, hogy nem álmodom! A kedvenc dalom még mindig a Magam adom, imádom Líviust is, és ebben szerintem zseniális. Te nem énekelted ezt a dalt soha? Hogy alakult ki, hogy ez az övé?

     

    Neked van kedvenc dalod? Ha igen, melyik az? Van-e olyan, amit egyetlen koncerten sem hagytok ki?

     

    Kedvenc íróm Háy János, az Ördögkatlanon láttalak titeket együtt szerepelni - ő nem írt dalszöveget nektek?  (Mert mintha rémlene valamiért, hogy de igen...)

     

    Mikor jöttök Debrecenbe koncertezni?

     

    Volna még kérdésem ---- de leginkább köszönet, hogy vagytok!!!!!!!!! 

    idézet:
    korál (13)
    2011-11-07 16:21:43

    A "Magam adom" a Livius szövege, amire már többféle zenét is csináltunk. Amit te szeretsz, az beakadt, hálistennek. Nem szoktam énekelni, csak ha nincs ott a Livius próbán, és kell tudni, hogy hol jár a dal.

     

    Sok kedvenc dalom van, a hangulattól is függ, hogy épp melyik: Fekete Lamour, Don Quijote satöbbi. 

     

    Nem tudom, mikor megyünk Debrecenbe, a János pedig egyszer írt egy paródiát az "Ajjajjaj"-ra - ennyi.

    előzmény:
    korál (13)
    2011-11-07  16:21
  9. 2011. november 8. 13:1943.

    Szia kedves KissTibi, sok sikert szeretnék kívánni nektek a szülinapi bulihoz! Összeállt már minden a koncertre? És izgultok már miatta? Remélem nem jobban a kelleténél (bár gondolom a vérnyomásod nem alacsony mostanában... :)), biztos, hogy nagyszerűen sikerül majd és hatalmas élmény lesz mindenkinek aki ott lesz!

    Úgy tűnik a leállás miatt sokan attól tartanak, hogy ez búcsúkoncert lesz, pedig ha jól hallottam csak átmeneti szusszanásról van szó (az emberek hajlamosak többet vagy kevesebbet beleképzelni a dolgokba :))

    A többi kérdésem sajnos nem idevaló, kívánom neked, hogy a koncert is és utána a csendes pihenő is (most inkább) úgy legyen ahogy akarod! Puszi :)

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-11-03  13:38
  10. 2011. november 8. 13:1642.

    Kedves 50-es Kortárs!

     

    sajnos nem tudok menni, pedig én is imádom őket!  szerintem szombaton lesz, nem vasárnap?!  majd legközelebb Dunaújvárosban vagy Fehérváron talán...   üdv.: Ági 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  11. 2011. november 8. 13:1641.
    Én azt szeretném végre, autentikus forrásból megtudni: miről szól a Most múlik pontosan?
    idézet:
    róza555 (12)
    2011-11-06 18:13:10

    Hát ez komplex és összetett.

     

    Részben arról, amit a hallgató érez. Ez kérem, nem tudomány, első sorban az érzékekre hat. A dal alapvetően az elengedés bonyolult folyamatáról szól, számomra egyszerre volt ihlető egy szerelem, egyfajta életvitel és saját magam fiatalsága, de ezek csak pillérek, mert sok réteg nyilvánul meg a dalban, amit egyszer majd, ha lesz rá idő, akár szívesen elemzek soronkként is. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (12)
    2011-11-06  18:13
  12. 2011. november 8. 13:1440.
    Szia Tibi!Én is nagyon szeretem a Quimbyt, ezüstérmesek vagytok nálam. (Kispál az örök No.1:-)Ráadásul, amire büszkék lehettek, hogy a mai tinik között is (van itthon egy 17 évesem) igazán népszerűek vagytok. Pedig eltelt közben 20 év...Kérdésem:  nem gondolod, hogy alább kéne hagynod a cigivel? Minap voltam egy Budapest Bár koncerten és meg kell mondjam, nem úgy cseng-bong a hangod, mint  régen. Van esetleg más oka is?  Remélem nem vetted rossz néven a kérdésem, sokáig szeretném még élvezni az énekedet, nem Tom Waitsként, hanem a mi Kiss Tibinkként:-)Minden jót Neked!
    idézet:
    góly@ (11)
    2011-11-06 17:47:47

    Köszönjük, az Ezüst számomra nagyon kedves, a nagyapám is ezüstkoszorús nótaszerző volt, és a második helyezettet kevesebb felelősség nyomja, mint az elsőt - nekem szimpi. 

     

    Igaza van a cigivel kapcsolatban, rajta vagyok az ügyön, az almúlt koncerten, amit említett, el voltak fáradva a hangszálaim, mert nagyon megerőltettem őket. Majd vigyázok magamra! 

    előzmény:
    góly@ (11)
    2011-11-06  17:47
  13. 2011. november 8. 13:1139.

    Kb. 100 éve imádom a Quimbyt és természetesen Kiss Tibit. Amit lehet megnézek és elolvasok róla, róluk. Sok sikert kívánok nekik, és magamnak azt, hogy még sokáig tombolhassak a koncerteken 

     

     

     

    Ezek után már csak egy kérdésem maradt, nem akar Tibike elvenni feleségül?   Persze ez csak vicc ...  (na, de most komolyan? )

    idézet:
    Elisa Day (10)
    2011-11-05 10:39:12

    De, mindenképpen. 

    A mosogatást vállalom. 

    előzmény:
    Elisa Day (10)
    2011-11-05  10:39
  14. 2011. november 8. 13:1038.

    Kedves Tibi (és persze a többiek)!

     

    Isten éltesse a Quimby-t, kívánok még jó pár alkotásban gazdag évet nektek, az együttesnek:)

     

    A születésnapi koncertre pedig egy jó bulit, kívánom, hogy nektek is akkora örömöt nyújtson, mint amit ti szereztek a közönségeteknek!

    idézet:
    dvit (9)
    2011-11-05 08:57:00
    Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_437432 (9)
    2011-11-05  08:57
  15. 2011. november 8. 13:1037.

     

    A fiam nevében kérdezném: Ön szerint merre tart az aktuális hazai alternatív könnyűzene? Milyen a kapcsolat a különböző zenekarok között,

    (pl. Kiscsillag, Hiperkarma, Heaven Street Seven)

    Összetartás vagy rivalizálás a jellemző?

     

     

     

     

    idézet:
    naros (8)
    2011-11-04 19:18:29

    Az alternatív könnyűzene általában önmagából fakad és lelkes emberek energiáiból táplálkozik. Azt, hogy ez merre tart, nehéz lenne megmondani, csak azt tudom, hogy a jelenlegi és az elmúlt kultúrpolitika nem segíti ezeknek az infrastruktúráját sem, mint ahogy mást se nagyon.

     

    Hiányoznak a szabad közösségi terek, helyette van egy pár csodás kirakat, és a színfalak mögött felzabálják egymást a patkányok. Csak remélni tudom, hogy ez idővel jó irányba változik majd. Azok az emberek, akik ezeket a projekteket csinálják, zömével egyfajta misszionáriusok és kényszeresek. Ezek az energiák sok mindenen át tudnak hatolni, és azt gondolom, hogy a fiatalab generáció is rátalál ezekre a lehetőségekre.

     

    Az említett zenekarokkal és még nagyon sokukkal testvéries baráti kapcsolatot ápolunk, és nagyjából ugyanazt szeretnénk. 

    előzmény:
    naros (8)
    2011-11-04  19:18
  16. 2011. november 8. 13:0636.

    Minden szavaddal egyetértek. :)

     

    Félig megismételném a kérdésemet: alkotói szünetet terveznek, vagy feloszlatják a Quimbyt? VAgy félreértettem volna, hogy búcsúkoncert lesz ez a 20. évfordulós?

     

     

    idézet:
    antironia (7)
    2011-11-04 17:05:35
    Egyik sem, csak egy ideig nem szereplünk a nyilvánosság előtt, és összesen csak pár hónapról van szó. Beérjük magunkat, és közben dolgozunk.
    előzmény:
    antironia (7)
    2011-11-04  17:05
  17. 2011. november 8. 13:0435.

    Ahol csak "összeakadok vele", Csíkéktől a Budapest Bárig mindenütt tetszik, amit csinál. A Quimby-n kívül is otthonosan mozog, sehol sem tűnik vendégszereplőnek. Egyéniség, ugyanakkor remekül beilleszkedik a csapatokba.

    Nagyon szeretem a szövegeit, és szívesen megnézném a képeit is.

     

    Egy kissé kaján kérdés: nem zavarja-e, hogy az utóbbi időben mindenki a Most múlik pontosan c. számmal akar sikert csinálni? Olyanok is, akiknek gőzük sincs, miről énekelnek, miről is szól ez a dal.

    idézet:
    gerdamama (6)
    2011-11-04 13:23:54
    Ez egy olyan folyamat, ami eddig számunkra is ismeretlen volt, de másrészt talán nem gond, ha egy ilyen régóta működő zenekarnak akad egy ilyen dala, ami nagyon úgy fest, hogy túlélheti őt. Most egy kicsit föl van fújva, de ez minden "slágerrel" előfordul a maga idejében. Aztán majd bekerül a fiókba a dalok közé, amik nagy energiákat mozgattak meg.
    előzmény:
    gerdamama (6)
    2011-11-04  13:23
  18. 2011. november 8. 13:0234.

    Kiss Tibinek rajongója vagyok, kérdésem az lenne, hogy a képeit hol láthatnám bővebben, én már nagymamakorú vagyok, de kirakatrendezőként és kiállításrendezőként sokat foglalkoztam a képzőművészettel és kortárs művészek kiállítását is rendeztem.

    Nagyon érdekelnek a képei rendkívül tehetséges embernek tartom! 

    idézet:
    borozo (5)
    2011-11-04 13:01:33
    Már dolgozom egy könyvön, amiben összegyűjtöm az alkotásaim egy részét és talán jövőre kész is lesz. Előfordulhat, hogy e mellé lesz egy kiállítás is, de többet erről még nem tudok mondani. 
    előzmény:
    borozo (5)
    2011-11-04  13:01
  19. 2011. november 8. 13:0133.

    Sajnos nov. 8-án éppen repülőn fogok ülni, úgyhogy nem tudok itt lenni a fórumon.

     

    Üzenem Kiss Tibinek, hogy imádom a hangját, és a  zenéjüket!

     

    Ott leszek a koncerten az Arénában! :-) Csápolni nem fogok, mert ülőhelyem van. :-)) No meg hogy is nézne ki egy 50-es nő a sok arénázó tini közt a parketten....

     

     

    Tényleg búcsúkoncert lesz? Remélem, csak egy kis szünetet tartotok, és utána folytatjátok...

     

    Ja, és a Budapest Bárban is nagyon jó vagy! :)

     

     

    idézet:
    antironia (4)
    2011-11-04 09:24:46

    Hozzál biciklis villogót és majd integetek.

     

    Szó sincs búcsúkoncertről!

     

    Kellemes "elszállást"! 

    előzmény:
    antironia (4)
    2011-11-04  09:24
  20. 2011. november 8. 13:0032.

    Kedves Tibi!

     

    Én csak meg szeretném köszönni, hogy ilyen vagy, egyáltalán: hogy vagy, és hogy ne töröljék a hsz-t, amiért nincs benne kérdés: HOGY VAGY? :)))

     

    (Ezer kérdésem lenne még, de mindegyik szétfeszíti egy fórumon történő bájcsevej kereteit, szóval inkább csak messziről drukkolok neked, nektek továbbra is.)

     

    Millió ismeretlen-rajongói virtuálpuszi, és baráti gratuláció szíves tenmagadhoz.

     

     

    idézet:
    mandy89 (3)
    2011-11-04 08:13:43
    Köszönöm szépen a zenekar nevében is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_849281 (3)
    2011-11-04  08:13
  21. 2011. november 8. 12:5931.

    Kedves Tibor!

     

    A Quimby, ha jól tudom most ünnepli 20. születésnapját. Gratulálok hozzá, igen ritka a mai világban. :)

    Mi a titkuk abban, ahogy az együttes ilyen hosszú időt el tudott tölteni (és remélem még sokat együtt is fog)?

    Hogy sikerült megőrizniük a magánéletüket a bulvármédia elől?

    Mik a terveik az együttesnek a továbbiakban? 

     

    További minden jót kívánok!

     

    idézet:
    duma (2)
    2011-11-03 17:01:19

    Igazából titok nincs, minket is csak utólag lep meg, hogy még mindig egyben vagyunk. Talán annyit tudnék mondani, hogy igyekszünk odafigyelni egymásra, és nem a szőnyeg alá söpörni a problémákat, valamint ami a közös zenélést illeti, állandóan inspiráljuk magunkat olyan feladatokkal, ami előcsalogatja belőlünk a gyermeki kiváncsiságot és a folytatásra való hajlandóságot. 

     

    A magánéletünket szándékosan igyekszünk a lehetőségekhez képest óvni, mert az azért magánélet.

     

    Most idézőjelben egy kicsit "visszavonulunk", lesz még pár kisebb buli karácsony környékén, aztán egy pár hónapos koncertmentes időszak, de ez nem jelenti azt, hogy hátradőlünk a karosszékben, mert ez alatt is dolgozni fogunk, csak egy kicsit a mókuskerékből lépünk ki. 

    előzmény:
    duma (2)
    2011-11-03  17:01
  22. 2011. november 8. 12:5530.

    Kedves Tibor!

    Nem rég fedeztem fel a zenekart, és ismertettem meg a "kisfiammal" is. Ő már kivülről tudja a legtöbb számot. Nagyon szeretem a dalszövegeit, mindig elgondolkodtatnak. Egyszerre szürreálisak és impresszionálisak is. Nagyon jól ragadják meg a lényeget. Nagyszerű az is hogy a gyermekkel  újabb közös érdeklődési pont lett a zenéjük, és erről beszélgethetünk is. 

    Kérdésem az, honnan meríti az ötleteket a szövegekhez? Ha, ez nem túl személyes, hogy dolgozik? A másik pedig az hogy az Ön munkája elég nagy energiaráfordítást igényel, ezt úgy értem, hogy szerintem egy jó zenész nagyon sokat ad ki magából, így tud hatni a közönségre. Ön hogyan kapcsolódik ki, hogyan töltődik fel?

     

    További sok sikert kívánok!

    Kata

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  23. 2011. november 8. 12:5529.
    Helló, itt vagyok, válaszra készen!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2011. november 8. 12:5228.

    Szia Tibi!

    Per hete lattunk itt Londonban a Csik zenekarral. Nagyon jok voltatok, 15 evet fiatalodtam!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  25. 2011. november 8. 12:4727.

    Kedves Tibi!

     

    Nagyon szeretném megköszönni neked, hogy a dalaid átsegítenek a legrosszabb napjaimon is. Súlyos depressziós vagyok és a rossz napokon a dalaid mindig feltöltenek:)

    Azt szeretném kérdezni, hogy szerinted a zene mit jelent a lélek számára? A zene segíthet-e a lelki betegeken?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     

Címlap

top