Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szenteste egyedül? nem!

patricia71
Létrehozva: 2011. november 24. 18:09

Sziaszotok!

 

Olyan ötletem támadt, hogy én nem szeretnék idén egyedül karácsonyozni.

 

Ha van hozzám hasonló, egyedülálló, fiatal, idősebb,  az ünnepet megfelelően tisztelő,  s szüksége van a szeretetre, akkor néhányan összeállhatnánk, s együtt karácsonyozhatnánk szenteste.

 

Lehet, hogy nem a legjobb ötlet, ez majd a visszajelzésekből kiderül.

minden megoldaható, fenyőfa, dísz, enni-innivaló, csak valakinek egy kis lakását kellene az ügy érdekében feláldozni.

 

Egyszer találkoznánk előtte, hogy megismerjük egymást, a többi mehet magától.

 

Akit érdekel, jelentkezzen itt, ez egy kísérleti jellegű dolog.

 

S még egy fontos, a helyszín: Budapesten valahol legyen.

 

 Patricia

  1. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2011. november 25. 16:5751.
    Ne csodálkozz rajta, vannak egyenlőek és vannak még egyenlőbbek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_958681 (49)
    2011-11-25  16:56
  2. 2011. november 25. 16:5650.
    Ha  gyerekek is vannak és nagyok is, akkor meg pláne érthetetlen, hogy valaki miért nem akar elválni. Erre csak az lehet a válasz, hogy szeret szenvedni. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_958681
    Torolt_felhasznalo_958681
    2011. november 25. 16:5649.
    Hová lett a hozzászólásom?
    előzmény:
    patricia71 (1)
    2011-11-24  18:09
  4. 2011. november 25. 16:4248.
    jézusom, lődd már le magad, plííííz!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (47)
    2011-11-25  16:38
  5. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2011. november 25. 16:3847.

    Persze hogy olyan is lesz.

     

    De amíg csak lehet , addig mégiscsak az anyai szívnek kell ott tartania a gyereket.

     

    Így gondolom.

     

    Eleve nem lehet olyan helyzet, hogy a gyerek nem akar az anyával találkozni, pláne  egy ilyen ünnepen.

     

    előzmény:
    glorianna (46)
    2011-11-25  16:33
  6. 2011. november 25. 16:3346.
    Pedig olyan is lesz. Pl. azért, mert párezer kilométerre vannak, és a skype sem megoldás mindenre. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (43)
    2011-11-25  16:15
  7. 2011. november 25. 16:3145.

    Bocs, lehet, h hülye ötlet, de nekem ez ugrott be: vannak olyan idősotthonok, nevelőotthonok, ahol szenteste (is) nagy hiány van jó szóban - arra nem gondoltál, h egy ilyen helyre "bekérezkedve" töltsd a szentestét? Esetleg az Iványiék-féle menhelyen? 

     

    Békességes ünnepet kívánok Neked.  

    előzmény:
    patricia71 (1)
    2011-11-24  18:09
  8. 2011. november 25. 16:1644.

    te meg minek magyarázkodsz?

     

    szomorú, hogy nem akarnak hazamenni, de a ti dolgotok!

    csak te tudhatod, mi van a háttérben évek óta!

     

    de mért nem teszel ellene? így nem lehet élni, ez borzalom!

    nincs semmi kiút ebből, nem tudsz a férjedtől különköltözni?

    előzmény:
    patricia71 (40)
    2011-11-25  16:08
  9. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2011. november 25. 16:1543.

    Ha nagyok annál jobb.De felnőtt gyerekekel is leht megünnepelni a Szentestét.

     

    Vagy nem?

     

    ( Elképzelhetetlennek tartom hogy gyerekek nélkül legyen az ünnep)

     

    előzmény:
    patricia71 (40)
    2011-11-25  16:08
  10. 2011. november 25. 16:1342.
    Te milyen jogon utasítgatod? Nyilván velük töltené, ha tehetné!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (39)
    2011-11-25  16:02
  11. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2011. november 25. 16:1341.

    Nálunk is nagy család volt, csaka férjem kitiltatott a családjából.

     

     

    Mi az hogy kitiltatott?Olyan nem lézetik, hogy egy anyát kitiltanak bárhonnan és pláne a  saját gyerekeitől.

     

    Ők a te  gyerekeid, akikkel igenis Neked kellene karácsonyozni.

     

    Harcolni értük bármi áron!

     

    És ha zsíroskenyér van, akkor zsíros kenyér van, senkinek semmi köze hozzá mit esztek akármikor is.Az a lényeg hogy együtt lehettek.

    Te te mint anya hol vagy itt a képben?

    előzmény:
    patricia71 (35)
    2011-11-25  15:48
  12. 2011. november 25. 16:0840.

    a gyerekek nagyok, s pont az elmúlt évek problémáiból eredően ők sem akarnak karácsonyozni, mert fagyos hangulatot nemakarnka, így elmennek a barátjukhoz, s kettesben, meghitten lesznek.

    Hát ennyi.

    És teljesen egyedöl vagyok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (39)
    2011-11-25  16:02
  13. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2011. november 25. 16:0239.

    A férrjen éli mindennapi életét a nőjével, este hazajön,vacsorázik ( de már 2 hónapja nncs mit ), aztán megint elmegy a nőjével. A gyerekeivel nem beszél, egy fillér pénzt nem ad, sem kajára, sem a köoltségeekre, sem a gyerekekre. 

    A gyerekekekt a sok veszekedés nagyon megvisellte,n magukbaúzódnak, ha beszélnék velük rámvágják az ajtót.

     

     

    Te nem vagy egyedül, hiszen gyerekeid vannak!!!!!!!!!!

     

    Töltsd velük   a Szentestét.

     

    Milyen Karácsony az azoknak a gyerekeknek?????????

     

     

    előzmény:
    patricia71 (1)
    2011-11-24  18:09
  14. 2011. november 25. 15:5538.
    és utoljára köszi Neked is!! Én is minden jót kívánok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_787710 (26)
    2011-11-24  20:56
  15. 2011. november 25. 15:5437.

    igen, erre gondoltam, hogy megszondázom a társaságot.

    Hát van itt ilyen és olyan is, nem írok neveket, mindenki magára ismer.

    És köszönöm. Kellemes Karácsonyt Mindenkinek, aki pozitív hozzászólásával segített ennek az ötletnek a megnézésében.

    Köszönöm a jó és segítő szavakat.

    előzmény:
    gitta58 (25)
    2011-11-24  20:53
  16. 2011. november 25. 15:5036.
    köszönöm, szívemből szóltál, jól esett !!!
    előzmény:
    hevesis (19)
    2011-11-24  20:01
  17. 2011. november 25. 15:4835.

    barátok még vannak, de azok egy része családos, és a szenteste családi ünnep, a másik fele meg inkább egyedül marad , magányosan és sír. Hát ezen akarok segíteni.

     

    Azt sem értem, miért gond, hogy meghívni valakit a lakásodba, azért írtam, hogy előtte találkoznánk, megismernénk egymást. Itt azért már valamiféle szelekció elindulhat.

     

    Sajnos ilyen a magyar, inkább sírdogál, mint tegyen valamit. Én nmegpróbáltam, megszondáztam az itt írókat. Ez is valami. Persze, ami nem megy, nem erőltetjük.

     

    Hányszor kaptam meghívást olyan házibuliba, ahol senkit sem ismertem a meghívón kívűl, sőt a meghívottak sem ismerték egymást? És? Óriási buli volt, s nem rabolták kia lakását, nem tűnt el semmilyes stb. Érthető a félelem, de elbújni, meghunyászodni, leócsárolni mindent, az megy.

     

    Nálunk is nagy család volt, csaka férjem kitiltatott a családjából.

    részemről meg nincs rokon-van ilyen. 

     

    Engem nem zavarna idős néni v. bácsi, akit elfelejtenek a gyerekei, állaomi gondozott gyerek, aki egyedül él, és ezen az estén nem mehet a haverokhoz, bárki, aki egyedül maradt, sok-sok ilyen ember van, csak ti csukva tartjátok a szemeteket, nehogy véletlenül meglássátok, mert akkor jajj!

    előzmény:
    alyobi (18)
    2011-11-24  19:58
  18. 2011. november 25. 15:4534.

     Ha nem tetszik neked, hogy egy fórumon normális hangnemben kérdéseket tesznek fel, akkor ne nyiss topikot, vagy tedd ezt zártan, akkor nem kapsz számodra kényelmetlen kérdéseket. Így mások bunkózása azonban téged minősít.

     

    Ez az állapot engem biztos nem fog elérni, mert ha a párom megcsalna, akkor tuti nem lennék olyan hülye, hogy továbbra is vele éljek, sőt még sütögessek is neki. Ha ennyire szar az életed tegyél ellene, mert esetedben még tehetnél is. Tudod létezik ma már a válás... csak akarni kell.  

    előzmény:
    patricia71 (33)
    2011-11-25  15:34
  19. 2011. november 25. 15:3433.

    1 ritka bunkó vagy, de hogy okulj, leírom

    2 a "férjemmel" élünk együtt, akinek van egy nője, de nem mehet hozzá, mert a nő a családjával karácsonyozik, ergo a férjem itthon lesz

    3 én nem tudom eljátszani vele a szeretlek - ajándékozlak játékot, mert utálom, és jó lenne , ha eltakarodna a fenébe.

    4 szenteste, mivel akkor még a névnapom is van, elvárná, hogy süssek-főzzek neki, utána leül meccset nézni sört és bort inni, na nem, akkor inkább olyanokkal, akikkel legalább beszélgetni is lehet

     

    Tudod, élnek így emberek, de még téged is elérhet ez az állapot

    előzmény:
    *Diorella* (2)
    2011-11-24  18:52
  20. 2011. november 25. 09:3832.
    Gyerekei is vannak, én ezárt csodálkozom az egészen.
    előzmény:
    Banya44 (31)
    2011-11-25  07:43
  21. 2011. november 25. 07:4331.

    Szia Patricía!

    Sajnálom, hogy nincs senkid akivel megoszthatnád magányodat :(

    De gondolkozz csak ! Biztosan vannak rokonaid, olyan nincs hogy valaki egyedűl van, van esetleg nagynénéd, nagyszűlőd, testvéred, unoka testvér? kollégák?  jó szomszéd asszony? barát? barátnő? nincsennek szüleid?Lehetetlen, hogy ne lenne valaki akit ismersz, aki egy kicsit is közel áll hozzád és megosztadá veled magányodat.

    De valóban eléggé későn keresel ehez az estéhez barátokat.

    előzmény:
    patricia71 (1)
    2011-11-24  18:09
  22. 2011. november 24. 21:2730.

    Én nem ítélkeztem senki felett. Egy kérdést tettem fel.Valaki bármennyire magányos is, annyira óvatlan nem lehet, hogy idegen embert beenged a lakásába. 

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    gitta58 (25)
    2011-11-24  20:53
  23. 2011. november 24. 21:2529.

    Ha itt nem találsz társakat, -bár remélem, találni fogsz -, biztosan lesznek rendezvények szenteste is, egyedülállóknak.

     

    Egyet találtam máris, sajnos az Budaörsön lesz.

     

    De hol van még karácsony? Biztosan lesz több is, figyelgesd neten, meg más hirdetésekben is!

    előzmény:
    patricia71 (1)
    2011-11-24  18:09
  24. Torolt_felhasznalo_595470
    Torolt_felhasznalo_595470
    2011. november 24. 21:0228.
    Biztosan nyitva lesz valami étterem aznap este. Oda is mehetnétek.
    előzmény:
    patricia71 (1)
    2011-11-24  18:09
  25. Torolt_felhasznalo_787710
    Torolt_felhasznalo_787710
    2011. november 24. 21:0127.

    Szia!

    Remélem sikerül találnod egy jó kis társaságot akikkel együtt töltheted a Szentestét!

    Szép Karácsonyt kívánok neked, és hidd el az Újév biztos hoz majd jót neked!

    előzmény:
    patricia71 (1)
    2011-11-24  18:09

Címlap

top