Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szenteste egyedül? nem!

patricia71
Létrehozva: 2011. november 24. 18:09

Sziaszotok!

 

Olyan ötletem támadt, hogy én nem szeretnék idén egyedül karácsonyozni.

 

Ha van hozzám hasonló, egyedülálló, fiatal, idősebb,  az ünnepet megfelelően tisztelő,  s szüksége van a szeretetre, akkor néhányan összeállhatnánk, s együtt karácsonyozhatnánk szenteste.

 

Lehet, hogy nem a legjobb ötlet, ez majd a visszajelzésekből kiderül.

minden megoldaható, fenyőfa, dísz, enni-innivaló, csak valakinek egy kis lakását kellene az ügy érdekében feláldozni.

 

Egyszer találkoznánk előtte, hogy megismerjük egymást, a többi mehet magától.

 

Akit érdekel, jelentkezzen itt, ez egy kísérleti jellegű dolog.

 

S még egy fontos, a helyszín: Budapesten valahol legyen.

 

 Patricia

  1. 2017. december 20. 09:2078.

    Kedves Patrícia!


    Nekem egy ismerősöm (50 év körüli egyedülálló nő) pont hasonló helyzetben van, mint te. Bár 6 éve indítottad a topikot, de ha idén Szentestén is aktuális még, akkor szívesen összekötnélek benneteket. 


     


    Üdvözlettel:
    Z.

  2. 2011. december 7. 22:0677.

    köszönöm a topicot magam részéről lezárom. Köszönöm a hozzászólásaitokat a jót meg a kevés bé jót.

     

    Szentestét majd túlélem, a másik két nap már nem gond, a gyerekek akkor már vannak.  És azt nem írtam, hogy 24-én van a névnapom is. Duplán szar az élet. Biztos naív vagyok, hogy engedem a gyerekeimet, hogy szerelmükkel legyenek, mert az ő korukban én is ugyanezt tetíltem és kívántam, aztán a másik két napon jöhettek a szülők.

     

    Ami lejött a hozzászólásotokból, hogy mindenki boldog, senki sincs egyedül, mindenki megtalálja a helyét.  Volt régen, hogy 24-én hallgattam a rádiót, s hallottam, hogy hány síró, elkeseredett ember telefonált be, tehát biztos, h nem vagyok egyedül.

     

    Megpróbáltam, hátha van itt egy-két sorstárs, de szerencsétekre nincs, s ez jó., s maradjon is így.

     

    Mivel a középosztály felső szintjéről csúsztam le a szegénység aljára, pl. jól esett, hogy az önkorm. szegénynek tart már nyilván,l s olcsó fenyőfavásárlási lehetőséget biztosít.

     

    ez is csak nézőpont kérdése: pozitív, hogy kapok,  negatív , hogy már így nyilvántartanak egy álláskirugás - egy hülye férj - és egy magas lakáskölcsön miatt.

     

    Ha  lenne állásom, abszolút nen érdekelne az egész, de megalázó, hogy 51 éves korára, mindenhol azt kapom, fantasztikus az életpályád, korodból következően hihetetlen a nyelvtudásod, az informattikai ismereteid, a kommunikációd stb,s ezért a 2. hely fx az enyém, az első az apuci pénzén végzett ruhatárszakosok vannak,

     

    C'est la vie. 

     

    MIndenkinek Boldog Karácsonyt!

     

    Topicot bezártam!

     

     

     

    előzmény:
    patricia71 (1)
    2011-11-24  18:09

Címlap

top