Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Probléma mandulaműtét után

Szancsi001
Létrehozva: 2012. Április 18. 11:56

Sziasztok!

 

1 hónapja vették ki a garatmanduláimat (34 éves vagyok).

 

A műtét után megzuhant a garatom felső, lágy része (ahol az ínyvitrola is van) és még a mai napig sem jött helyre.

 

Természetesen voltam az orvosnál 2 hetes kontrollon, azt mondta, hogy lassabban gyógyul a sebem, mint az átlag (nagy vágás volt, mert nagyon megnagyobbodott már a mandulám). Azt mondta, hogy a mandula kivételével csökkent a szövetek alátámasztása de idővel visszahúzódik.

 

Érdeklődnék, hogy tapasztalt-e valaki ilyet és NEKI mennyi idő múlva jött helyre.

 

Természetesen se a doki se ti nem fogjátok tudni megmondani napra pontosan, hogy mikor jön NEKEM rendbe, csak érdekel, hogy más is járt-e így és nagyjából mire számíthatok.

Előre is köszönöm a válaszokat.

  1. 2022. február 24. 19:0429.

    Szia!


     


    Neked mennyi idő volt, amíg visszahúzódott a nyelvcsap, felső garat? Engem több, mint 1 hónapja műtöttek, de még mindig "lelóg" :( és az ízeket is másképp érzem kicsit. Elvileg ezekre nincs gyógyszer csak türelem, de az fogyóban... Érdekelne, másoknak meddig tartott, míg 100%-ban visszaálltak!


    Köszi! 

    előzmény:
    Mandi1001 (25)
    2018-06-20  19:33
  2. 2021. Április 12. 18:5528.

    Érdekelne változott a helyzeted. 3 hónapja műtöttek, de furcsa érzet a gegenel, mintha folyamat ott lenne valami, amit ha lenyelnek jobb lenne, de nem negy

    előzmény:
    Mandi1001 (25)
    2018-06-20  19:33
  3. 2021. Április 12. 18:5327.

    Régen írtad de, de mikor változott a helyzeted?


     

Címlap

top