Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Sclerosis multiplex

juhasznero
Létrehozva: 2004. május 28. 12:53
Sziasztok!
En SM beteg vagyok mar 7 eve!
Ha szeretnel beszelgetni errol, akkor varom!
  1. 2007. szeptember 24. 19:311801.

    Szia Póniló! (ez tényleg aranyos))))

    Szóval ez még annyira nem vészes, és érezd úgy, hogy most aztán minden erőd erre fog elmenni. Elképzelhető, hogy lesz még ettől nehezebb is.

    Én amondó lennék, hogy a fejben el kell rendezni, hogy bizony az sm-be vannak ilyen fázisok. Olvassatok utána, tudok ajánlani oldalt, és akár még orvostól is kérdezhetsz. www.sm.alba.hu

    Bal oldalon fent látsz egy házikót, ott a fórum. Itt kérdezhetsz orvostól is, vagy beszélgethetsz. Találsz kiadványokat az oldalon nézzétek át.

    Ami nagyon fontos, itt vagyunk, többen már évek óta együtt élünk az sm-el, voltunk a zsibbadástól már rosszabb állapotban is, de egyszer ennek is vége lett, és javultak a dolgok.

    Nekem 3 gyerekem van, ha visszaolvasol többen vagyunk itt anyukák, akik vállalták a gyerekeket.

    Szóval nem szabad megijedni, mert a pánik, a stressz tényleg rossz tanácsadó, és okozhat meglepő dolgokat. Kérdezz nyugodtan, részemről szívesen válaszolok, amire tudok. Gondolom 3x1000 steroidot kapott. Egy kicsit majd felpörög tőle, legalábbis én pörgök tőle rendesen, pedig már alapjáratom sem kevés))))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_257427 (1799)
    2007-09-24  13:33
  2. Torolt_felhasznalo_200385
    Torolt_felhasznalo_200385
    2007. szeptember 24. 19:081800.
    Ennyire súlyos tünettel? Akkor egy kis bénuláshoz mit szólna?! Üzenem neki kedves póniló (aranyos név...), örüljön, hogy ilyen jó állapotban van és felejtse el a riadozásokat, mert azoktól garantáltan rosszabb - sőt később valóban kétségbeejtő - állapotba fog kerülni. Azt hiszem értem már, most miért nem múlik olyan könnyen a shubja... Nincs más titok, mint hogy ne féljen előre a beteg, mert a félelem életre kelti önmagas tárgyát. lldikó
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_257427 (1799)
    2007-09-24  13:33
  3. Torolt_felhasznalo_257427
    Torolt_felhasznalo_257427
    2007. szeptember 24. 13:331799.

    Szia Ildikó!

    Természetesen nem sürgetem, mivel még részéről nem találkoztunk ennyire súlyos tünettel, fogalmunk sem volt róla, hogy kb. mikorra várható javulás. Ezért kérdeztem tőletek. Nagyon el van keseredve a kórházban, persze biztatom és nyugtatom, ahogy tőlem telik....és ahogy itthon a három gyerek gondozása mellett az én lelki erőmből telik. Még sokat kell erősödnöm, hogy felvállaljam az erősebb szerepét, évekig megengedhettem magamnak, hogy "gyönge nő" legyek.

    póniló (ahogy a családom hív

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200385 (1798)
    2007-09-24  11:38
  4. Torolt_felhasznalo_200385
    Torolt_felhasznalo_200385
    2007. szeptember 24. 11:381798.
    Tekintve, hogy a beteg nem vekkeróra, hanem az átlagnál is esendőbb lény, akinek másodpercenként változik a testi és idegi állapota - NEM, kedves pónicsikó! Ez természetes állapot, majd megjavul. Minél jobban sürgeted, annál nehezebben fog regenerálódni és annál súlyosabbak lesznek a shubjai. Ildikó
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_257427 (1797)
    2007-09-23  21:48
  5. Torolt_felhasznalo_257427
    Torolt_felhasznalo_257427
    2007. szeptember 23. 21:481797.

    Sziasztok!

    A férjem SM beteg. Eddig viszonylag tünetmentesen élt, nagyritkán egy-egy enyhébb kéz- vagy arczsibbadása volt, de most az idén gyakrabban, kéthavonta fordult elő, sőt most múlthét csütörtökön eléggé megromlott az állapota. Kettőslátása lett és nagyon szédült. Azóta kórházban van. 3 adag szteroidot kapott, tegnap az utolsót, de a kettőslátása még megvan. Nem kellett volna még elmúlnia a tünetnek? Már nagyon várom haza!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2007. szeptember 22. 16:041796.

    Sziasztok!

    Öleltünk és futottunk!!!! 3368 emberke nyújtott kezet az öleléskor. Ezután átfutottak a városon át a résztvevők a Halesz parkba, ahol egész nap hatalmas jövés-menés volt. Aki eljött közénk valóban jól érezte magát.

    Egy kis előzetes: http://www.sinosz.extra.hu/    katt a 2007. ölelés képekre. Rövid időn belül még lesznek képek, és videok is az sm honlapon, és nálam is a Sinosz honlapon.

    Biztos vagyok benne, hogy az alelnök asszony Niki, aki még a gondolatokat is kitalálta a rendezvény szervezése alatt, az utolérhetetlen embereket utolérte, a lehetetlent teljesítette, a kérdésekre a válaszokat megadta, és aki egész éjjel őrízte a futókat, hogy minden rendben legyen, és még hajnalban is kissé álmosan, de mosolyogva válaszolgatott a kómás kérdésekre  , szóval Niki ezt is meg fogja oldani, hogy aki nem tudott itt lenni közöttünk, láthassa, érezze, mi történt itt Székesfehérváron, és miért is kell már most készülni a jövő évi útra.    

    Egyszóval itt is szeretném szeretném megköszönni minden közreműködőnek, támogatónak, segítőnek, hogy együtt létrehoztuk ezt a rendezvényt. (Ez tök olyan volt, mint egy Oscar köszöntő&nbsp

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2007. szeptember 20. 03:591795.

    Szia Zsazsa!

    Köszönöm az érdeklődést, jól esik, eléggé elvesztem mostanában. Srácok növögetnek, bár nem viszik túlzásba. 

    Most gyógyulóban van az egész család, torokgyulladásos vírusfertőzést kaptunk mind a négyen.

    Húúú, de elmennék Szfehérvárra! De ez most nem fog összejönni, talán jövőre.

    Az unokák hogy vannak? És Te? Gondolom ezer felé kell szakadnod időnként. Remélem azért pihensz a rendezvény után egy nagyot!

    előzmény:
    zsazsa40 (1792)
    2007-09-17  13:52
  8. Torolt_felhasznalo_443780
    Torolt_felhasznalo_443780
    2007. szeptember 19. 19:481794.

    Sziasztok!

    Új információ az Olimpiq őssejt kapszuláról!

    http://www.olimpiq.info/

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2007. szeptember 19. 16:001793.

    2007. szeptember 21-22-n mindenkit szeretettel várunk az immár hagyományosnak számító Nagy Őszi Tóölelés és SM Örömfutás rendezvényre Székesfehérváron.

    A program a Csónakázó-tónál indul

    9. 15-kor Fa Nándor és Gál József , a St. Jupát hajósai, óceáni vitorlázók, a rendezvény védnökei megnyitójával.
    9.40-kor a jelenlévők kialakítják a kört a tó körül, megfogják egymás kezét, közben Géczi Erika kajak világbajnok, a Kormorán együttes énekese énekel.
    10 órakor Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere indítja a 24 órás futást. Híres sportolóinkkal mindenki átfuthat a belvároson keresztül a Halesz-ligetbe. A táv kb. 2,8 km.

    A program a Halesz-ligetben folytatódik.

    11 órakor Adamy István 8 danos Kyokushin Karate negymester tart bemutatót. 11 órától estig tartó, folyamatos családi programok sora várja az érdeklődőket.
    Délután 15 órakor Esély Fórum lesz,
    16 órakor az Sclerosis Multiplexes betegek, a fogyatékkal élők, segítőik és családtagjaik tesznek meg egy kört a futópályán, amihez bárki csatlakozhat.
    16.20-kor A béke világnapja alkalmából elültetünk egy fát, melyet az SM szalaggal díszítünk. A szalag ejtőernyővel érkezik.
    17.30-tól a színpadon kezdődik a kulturális program hastánc bemutatóval, majd
    17.30-kor Erőss Zsolt (az első magyar hegymászó, aki az Everes csúcsát meghódította) élménybeszámolója következik.
    19 órakor fellép a Tilinkó Zenekar, 19.30-tól Vukán György jazz zongoraművészt hallhatjuk.
    20 órától a Megszállottak Klubja tart élménybeszámolót.
    20.30-tól színpadon a Sárga Taxi rock&roll zenekar.
    22.00-kor Fa Nándor és Gál József indítják a 12 órás futást.

    Az Örömfutásra bárki benevezhet pénteken délelőtt 10 órától a Halesz-ligetben. Nevezési díj 1.000,-Ft. 18 éves korig ingyenes. További részletes program és információ a http://www.smtarsasag.hu és a http://www.vitalclub.hu oldalon.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2007. szeptember 17. 13:521792.

    Szijjjja!!! Ezer éve nem hallottam rólad. Srácok növögetnek?

    utolsó nekifutás az Ölelésnek és az sm napnak. Már nagyon a végén vagyunk, (meg én is&nbsp, de majd a sikeres végkifejletnél után ráérek pihenni. Most sajnos futnom kell, majd még benézek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2007. szeptember 17. 11:511791.

    Szia!

    Nem tudom, hogy milyen állapotban vagy, de látom, hogy a kislányod is már úgy született, hogy tudtál a betegségedről. Nálam is ez volt, 4 éve diagnosztizáltak, a fiaim 2 és fél éves és 10 hós. Szóval én bevállaltam, mert nem okozott az állapotomban nagy változást. Nálad ez hogy volt? Kapsz valamilyen kezelést(szúrod magad)?Én nem, így azzal se volt gond, hogy leállni a szurival, meg újra kezdeni. Engem biztattak az orvosok a gyermekvállalással, más kérdés, hogy féltem őket, hogy ne legyenek ők is sm betegek. De addigra hátha lesz már megoldás rá. Mi még azért gondolkodunk egy harmadikon is(jó lenne egy hugi a srácoknak:-)), de ez már nem csak az állapotomon múlik, anyagiak...stb.

    Egyébként hány éves vagy? Hol laksz?

    Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_539308 (1790)
    2007-09-16  19:30
  12. Torolt_felhasznalo_539308
    Torolt_felhasznalo_539308
    2007. szeptember 16. 19:301790.

    Sziasztok!

    Bele olvasgattam amit írtatok, de nincs időm végigolvasni az összes hozzászólást.

    Én is SM beteg vagyok, már 5 éve.

    A kérdésem az lenne, hogy vannak e közöttetek olyanok is, akik betegségükkel gyermeket vállaltak, vagy ilyesmin gondolkoznak.

    Nekem van egy 2,5 éves gyönyörű kislányom és a következőről az orvosok egy része le akar beszélni. Akik hasonló cípőben járnak tudják, hogy ez sokoldalú kérdés, de mégis igen, vagy nem döntést hozni nagyon nehéz.

    Akinek ilyen jellegű tapasztalatai vannak, kérem írjon.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_260814
    Torolt_felhasznalo_260814
    2007. szeptember 6. 10:281789.
    Második oldal

    "Nagyon érdekes lenne, de nincs rá semmi bizonyíték" - értékelte Szabó állítólagos eredményeit a HVG-nek Sarkadi Balázs, az akadémia Membránbiológiai és Immunkórtani Kutatócsoportjának vezetője. Hozzátéve, az egészséges embernek nincs szüksége arra, hogy fokozzák az őssejtermelését. Amivel amúgy még kárt is okozhatnak, mert a daganatos sejtek is burjánzani kezdhetnek - mondta a kutató. "A májusban kezdett állatkísérletek eredményeit ősszel két kongresszuson is bemutatjuk" - ígérte a HVG-nek Ember István, a pécsi egyetemi intézet (etikai vétségért egyébként egyszer már elmarasztalt) vezetője, aki megerősítette, ígéretes eredményekre jutottak az állatkísérletek során.

    Az őssejtfokozó kapszula interneten hirdetett OÉTI-száma lapzártánkkor nem szerepelt az élelmiszer-biztonsági intézet nyilvántartásában, ami elvben azt jelentené, a készítményt nem lenne szabad árusítani. A gyógyszertári polcokon mégis megtalálható. Az ETT amúgy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) intézkedését is kérte, de hiába. "Csak abban az esetben tudunk eljárni, ha egy étrend-kiegészítőről kiderül, veszélyt jelent az egészségre" - indokolta visszafogottságukat a HVG-nek Faludi Gábor, az OTH közegészségügyi főosztályának helyettes vezetője. A kapszula hatása és esetleges mellékhatása azonban még ismeretlen. "A tisztifőorvosi hivatalnak arra nincs pénze, hogy a forgalmazó helyett elvégezze a szükséges kutatásokat" - tette hozzá Faludi. A fogyasztók megtévesztése miatt bírságolhatna a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, de - mint Kathy Attila szóvivő fogalmazott - mivel hivatalosan még nem szerzett tudomást a termékről, nem is lépett az ügyben. A Gazdasági Versenyhivatalban pedig egyelőre csak azt vizsgálják, hogy vizsgálódhatnak-e.

    Szabó és a cége egyébként nem ismeretlen a hatóságok előtt: 2005-ben a versenyhivatal tízmillió forintra bírságolta a CI Kft.-t, többek között azért, mert sikeres állatkísérletekre hivatkozva azt állította hirdetésekben, hogy "Napi több millió rákos sejt pusztul el a Flavin 7 segítségével", ám a gyümölcslé-koncentrátum gyógyhatását nem tudták igazolni. Ráadásul a cég visszaeső volt: a Nap Kristály Flavin 7 nevű termékkel már 2002-ben megtévesztette a fogyasztókat, amit akkor hárommillió forintos bírsággal úszott meg.

    PÁLMAI ERIKA



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_260814
    Torolt_felhasznalo_260814
    2007. szeptember 6. 10:281788.
    Botrány az őssejtkapszula körül
    2007. szeptember 06. 09:54 | Utolsó módosítás:2007. szeptember 06. 09:54


    Pusztán a gyártók tisztességén múlik, mit árulnak étrend-kiegészítő címén, azok tartalmát egyetlen hivatal sem ellenőrzi - derült ki a világszenzációként tálalt magyar "őssejtfokozó kapszula" kapcsán.


    Néhány hónap alatt bűnügy lett a világraszólónak titulált magyar találmányból: a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) titkárának feljelentése alapján, emberen végezhető kutatás szabályainak megsértése gyanújával nyomoz az "őssejtfokozó kapszula" (HVG, 2007. szeptember 1.) ügyében. Tiltott emberkísérletek nyomát eddig nem találta a rendőrség, az ügy iratait lapzártánkkor a Baranya Megyei Főügyészségen vizsgálták.

    Az őssejtkutatás nem véletlenül aktuális slágertéma az orvostudományban, az ugyanis - némi egyszerűsítéssel - valamennyi szövet "előállítására" képes lehet. Hogy a kékalga jó hatással van a szervezet őssejttermelő képességére, arra egy kanadai kutató jött rá. Ezt gondolta tovább állítása szerint a fizikatanárból lett étrend-kiegészítő-gyáros Szabó László, a Crystal Institute Kft. (CI) tulajdonos-ügyvezetője.

    "Egy órán belül legalább 50 százalékkal több őssejtünk lehet" - ezt hirdeti egy gyógyszertárban terjesztett füzetecskében a kapszula gyártója, hozzátéve: "Az őssejttáplálás segít úrrá lenni az öregedési folyamatokon." Szabó májusban a Népszavában ennél is tovább ment. A több mint száz önkéntesen végzett "humán megfigyelés" eredményeire hivatkozva közölte (és nyilatkozatát azóta sem helyesbítette), többször előfordult, hogy a páciensek letették többdioptriás szemüvegüket, egy szklerózis multiplexben szenvedő, járóképtelen nő pedig segítség nélkül meg tudta emelni a lábát. A kapszula iránt van is kereslet: egy újbudai kis patikában a HVG-nek azt mondták, az első napon eladták a készlet felét.

    A Szabó által kifejlesztett és a Pécsi Tudományegyetem - a vállalkozó által is támogatott - Orvosi Népegészségtani Intézetének laboratóriumában állatkísérletben tesztelt kapszula kizárólag természetes anyagokból, például barna-, kék- és zöldmoszatból, cápaporcból, kendermagból, fokhagymából és kukoricabajuszból áll. A "csodaszert" étrend-kiegészítőként jegyeztették be, vagyis bárhol árusítható. Igaz, így nem lehet(ne) ráírni, hogy növeli az őssejtek számát. "Hülyén érezné magát a fokhagyma és a kendermag, ha most törzskönyveznék az Országos Gyógyszerészeti Intézetben" - utalt a természetes összetevőkre Szabó, ezzel magyarázva, miért nem gyógyszerként vezették be a gyógyhatásával hirdetett terméket.

    Lehet erre más magyarázat is: az étrendkiegészítőket nem kell engedélyeztetni. Magyarország uniós csatlakozása óta az áruk szabad áramlásának követelménye miatt a forgalmazóknak csak be kell jelenteniük a terméket az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézetnél (OÉTI). Ott pusztán azt vizsgálják, azt is csak papírokból, hogy a termék megfelel-e az étrend-kiegészítőkre vonatkozó rendelet követelményeinek: vagyis abban vitaminok és ásványi anyagok, vagy egyéb, élettani hatású anyagok vannak-e. A 60 darabos kiszerelésben 29,7 ezer forintért kínált "csodaszernek" már bedőlt, és magukat becsapottnak érző fogyasztók így aztán hiába ostromolják az OÉTI-t.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_260814
    Torolt_felhasznalo_260814
    2007. szeptember 6. 10:261787.
    A miniszterelnök is gyászolja a halállal évekig küzdő hőst
    2007. szeptember 6. 10:04
    Nagy-Britannia gyászba borult: 43 évesen elhunyt Jane Tomlinson...

    Az angol hölggyel hét évvel ezelőtt azt közölték, hogy csak hónapjai vannak hátra, ám ő a sportba menekült, és egészen mostanáig meg is tudta előzni a halált.

    "Egy egész ország gyászolja ezt a különleges asszonyt" - nyilatkozta Gordon Brown brit miniszterelnök röviddel azután, hogy elhunyt Jane Tomlinson. Az angol hölgynél még 1990-ben diagnosztizáltak mellrákot, 2000-ben pedig annyira súlyos lett az állapota, hogy orvosai közölték vele: hónapjai vannak hátra. Ő azonban nem omlott össze, nem roskadt magába, hanem elhatározta, hogy a sporttal menekül a halál elől. 2001-ben részt vett élete első 10 km-es futóversenyén, majd maratonokra, sőt egy Ironman-viadalra is benevezett. Tavaly biciklivel tette meg a San Francisco és New York közötti 6780 km-es távot. Közben polgári foglalkozását is mindvégig megtartotta, röntgenasszisztensként dolgozott egy kórházban. A hét év alatt 1,75 millió fontot, vagyis több mint 640 millió forintot sportolt össze különböző jótékony célokra. Az utóbbi hónapokban fájdalmai sajnos egyre elviselhetetlenebbekké váltak, a végzet pedig most utolérte. Élete azonban példaértékű lehet mindenki számára, aki egy adott helyzetben úgy érzi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_200385
    Torolt_felhasznalo_200385
    2007. szeptember 5. 10:571786.
    Szerintem a legnagyobb teljesítmény az, ha a beteg képes megmaradni EMBERNEK! Ildikó
    előzmény:
    zsazsa40 (1785)
    2007-09-05  09:48
  17. 2007. szeptember 5. 09:481785.

    Az SM futáson nálunk is lehet majd találkozni olyan sm betegekkel, akik csodálatra méltó sportteljesítményeket érnek el.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_260814 (1784)
    2007-09-05  09:13
  18. Torolt_felhasznalo_260814
    Torolt_felhasznalo_260814
    2007. szeptember 5. 09:131784.
    Elhunyt Nagy-Britannia legismertebb rákbetege
    Népszabadság • R. Hahn Veronika • 2007. szeptember 5.


    Világszerte gyászolják Jane Tomlinsont, aki 43 évesen hétfő este vesztette el hosszú harcát gyógyíthatatlan rákbetegségével szemben. A törékeny testalkatú leedsi asszony 26 éves kora óta küzdött daganatos betegségekkel. 2000-ben, amikor a rák megtámadta a csontjait, az orvosok gyógyíthatatlannak nyilvánították, és kevesebb mint hat hónapot adtak neki. A korábban semmilyen sporttevékenységet sem folytató, háromgyermekes anya nem adta meg magát. Úgy gondolta, a hosszútávfutás segít kontroll alatt tartania a betegséget. Szinte főállásban hajtotta magát, hogy a rákkutatás és más jótékony célokra gyűjtsön forrásokat.

    Az első erőpróba a Race for Life (Futás az életért) volt, mely az első 3500 fontot teremtette elő a Jane Tomlinson Appeal számára. 2006 nyaráig újabb és újabb kihívásokat tűzött ki maga elé, melyek még egy egészséges fizikum számára is megpróbáltatást jelentettek volna. Ő volt az első beteg, aki kemoterápiás kezelése idején teljesítette a maratoni futást, majd további három alkalommal tette meg a 42 kilométeres távot a londoni, illetve New York-i versenyen. Legalább ötször vágott bele sikerrel triatlonviadalokba. Egyre látványosabb kezdeményezésekkel menekült a halál elől. Előbb a Leeds és Róma közötti több mint 2000, majd a San Franciscó-i Golden Gate és a New York-i Battery Park közötti közel 6000 kilométeres távolságot kerékpározta végig, keserves fájdalmak közepette.

    A röntgentechnikus nő öszszesen több mint másfél millió fontot "sportolt össze". Magát mindig egyszerű rákbetegnek tekintette, de sorsa milliók együttérzését váltotta ki. Haláláról Gordon Brown kormányfő is megemlékezett, mindenki számára "inspirációnak" nevezve a kór elleni hosszú harcát.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2007. szeptember 5. 00:511783.
    Nem kedves Totem, mert nekem sajnos nem csak ez az egy gyógyithatatlan betegségem van, hanem van még kettő, ami örökre amig a sors életben tart, velem van, szenvedek vele, és nem tudom, lesz-e holnap, igaz megteszek mindent azért, hogy legyen, de nem biztos, ezt megmondták ezzel számolnom kell, ezért igen mellényúltam, az egészségesek táborából a szörnyű betegségekkel küzködök táborába kerültem, ezzel tényleg mellényúltam, igaz nem én életvitelem volt a fő ok, hanem más egyéb, de ez hosszú lenne meg nem is akarom leirni, lényeg az, hogy az sem mindegy, hogy valakinek egy súlyos gyógyithatatlan betegsége van, és valakinek meg több és egyszerre bizony nagyon sok, és minden nap ajándék, de szenvedés is, úgyhogy kedves totem nem egy hajóban evezünk a jelződdel"" üdv.lili
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200385 (1782)
    2007-09-03  21:26
  20. Torolt_felhasznalo_200385
    Torolt_felhasznalo_200385
    2007. szeptember 3. 21:261782.
    Mellényúltál kedves Lili. Sorstársunk közel olyan korú, de legalább kétszer annyi ideje beteg, mint te. Ő adhatna nekünk tanácsot, de csak akkor szólal meg, ha kérik.
    Ildikó
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_520239 (1781)
    2007-09-03  17:33
  21. 2007. szeptember 3. 17:331781.
    Én csak azt tudom Néked és a többi ebben a betegségben szenvedőknek írni,hogy ez egy ezerszálú pókszerű betegség, ahogy megfogalmazta egy professzor, mert minden embert másképp érint, és minden embernél másképp hat, de hogy gyógyithatatlan akármit is csinálsz az biztos, és hogy mikor és hogyan végzed, azt a szervezeted, és önmagad együtt no meg a jó orvosod, és ez utóbbi nem minden! teszi együttesen fontossá. Az tény, élünk meghalunk, de azt feldolgozni, hogy kaptál egy gyógyithatatlan betegséget, és láttad ezzel a betegséggel hogyan halnak meg, és ki fiatalon ki később az már nem mindegy, és hidd el ők is küzdöttek, mint bármelyikünk, és az, hogy ebből a betegségből, mint más egyéb súlyos gyógyithatatlan betegségből egyesek üzeletet csinálnak az nagyon rossz dolog. Én nem kivánok többet irni, csak annyit mindenki viselje el ahogy tudja, és ne kerüljön olyan rossz állapotba mint én, pedig aztán mindent amit lehetett megtettem, de még vagyok, hogy hogyan nem kivánom leirni. lili szeretettel minden igazi sorstársnak
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_260814 (1780)
    2007-09-03  17:16
  22. Torolt_felhasznalo_260814
    Torolt_felhasznalo_260814
    2007. szeptember 3. 17:161780.
    Akkor úgy tűnik, és a könyvet más szemmel olvastam. Nem vagyunk egyformák.

    János
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200385 (1785)
    2007-09-03  15:38
  23. Torolt_felhasznalo_260814
    Torolt_felhasznalo_260814
    2007. szeptember 3. 08:011779.
    Biztos van aki súlyos tehernek érzi a betegségét. Ezt gondolhatja a szerző.

    Reklámról pedig szó sincs.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200385 (1778)
    2007-08-31  19:17
  24. Torolt_felhasznalo_200385
    Torolt_felhasznalo_200385
    2007. augusztus 31. 19:171778.
    kiket súlyt...? Így van a fülszövegben?
    Bocsi, ez kimaradt az előzőből.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_260814 (1777)
    2007-08-31  13:29
  25. Torolt_felhasznalo_260814
    Torolt_felhasznalo_260814
    2007. augusztus 31. 13:291777.
    A SCLEROSIS MULTIPLEX ÉS AZ ÉTREND
    KISS ERIKA - DR. TÖRÖK KATALIN - VÁRFALVI SÁNDOR


    Bolti ár: 2.380 Ft
    Az Ön egyedi ára: 2.261 Ft
    (internetes kedvezmény 5%)

    WWW.libri.hu



    ISMERTETŐ
    A sclerosis multiplex egy olyan betegség, amely nem gyógyul meg spontán, és nem a különböző kezelési módok alkalmazását követően. A beteg élethosszát szerencsére alapvetően nem befolyásolja, nem rövidíti meg. A lényegesen gyakoribb, epizódokban jelentkező forma az aktív epizódok közötti tünetmentes időszakban meghagyja a beteg számára a teljes értékű életminőséget, ugyanakkor a megbetegedés aktivitása idején a beteg teljesen munkaképtelenné válhat. Az életminőség lényeges romlása általában hosszú évek múltán jelentkezik mozgáskorlátozottság, csökkent testi és alkalmanként alacsonyabb szellemi terhelhetőség formájában. E könyv célja, hogy a betegekben és az aggódó hozzátartozóikban a leggyakrabban felmerülő kérdésekre olyan választ adjon, amit a mindennapi életben hasznosítani tudnak.Részletek a tartalomból:Mi a betegség lényege? • Hogyan működik az ép és a sclerosis multiplexre jellemző módon károsodott idegsejt? • Milyen gyakori ez a betegség, és kiket súlyt? • Milyen okok váltják ki? • Vannak-e a betegségnek típusos tünetei? • Hogyan állítható fel a diagnózis? • Milyen a betegség alakulása? • Mik a beteg életkilátásai? • Hogyan kezelhető? • Milyen életmód segít a betegeknek a jobb életminőség eléréséhez? • MeIyek a legfontosabb dietetikai szempontok? • Mely ételek ajánlottak és melyek nem? • Receptek a levesektől a desszertig.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top