Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Méhszájseb-mi legyen?

barb11
Létrehozva: 2012. november 6. 15:28

Sziasztok!

Még júliusban voltam rákszűrésen, ahol megállapította "A" orvos (SZTK-ban), hogy méhszájsebem van, adott rá kúpot, azt mondta kezeljük először ezzel, és ha ez nem segít, akkor fagyasztás. Később visszamentem (rákszűrés P2 lett), de egy másik orvos volt, aki elég röviden elintézett, hogy ez nem vészes, semmi teendő nincs vele. A napokban valamiért visszamentem, megint A orvos volt, megnézett, mondta hogy nem vészes, de azért mégiscsak fagyasztana...

A kérdésem az, hogy keressek egy harmadik dokit, ő mit mond, vagy hagyjam fagyasztani, nem olyan nagy dolog az, nagy bajom nem lehet belőle?  

 

(Azt elfelejtettem megkérdezni a dokitól, hogy ez hogyan befolyásolja a gyerek-terveinket? Gondolom lesz egy kis "pihenő", de vajon mennyi?)

 

Köszi! 

  1. 2012. november 6. 22:4026.
    A barátnőmnek kamillás irigálás elmulasztotta.
    előzmény:
    barb11 (1)
    2012-11-06  15:28
  2. 2012. november 6. 20:4625.

    Nem a rendszeres és/vagy monogám(!) házasélet és a spermium okozza a méhszájsebet!!!!!!

    A méhszájseb visszatérő fertőzéses folyás,vírus következménye.

     

    Ha mindkét fél teljesen egészséges és monogám (!),akkor nincs fertőzés,folyás,méhszájseb bármennyit is szexelnek akár óvszer nélkül is!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_940001 (23)
    2012-11-06  20:22
  3. 2012. november 6. 20:3824.

    Uhhhhhhhhhhh!

     

    Ha legalább visszaolvasnál,talán rájönnél,hogy a méhszájsebet NEM a lugos kémhatású spermium okozza!!

     

    Amúgy a hüvelynek meg savas kémhatása van normális körülmények között, így a két vegyhatás közömbösíti egymást:DDD

     

     

     Mondok még egy infót!

     

    Ha ezt az erősen savas közeget "túléli" csak egy (1db) életképes spermium - persze óvszer és minden más védekezés hiányában -,akkor a méhbe jutva létre jöhet a terhesség is:DDDD  Merthogy ott már nem savas a közeg.

    Na,ehhez mit szólsz? :-))))))

     

     De pl. egy masszív vírust már nem képes "megölni" a savas kémhatás.

    Az viszont igaz,hogy a legtöbb fertőzést óvszerrel lehet kivédeni.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_940001 (21)
    2012-11-06  19:58
  4. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2012. november 6. 20:2223.

    Persze, ezzel egyetértek, hogy legjobb azonnal kezelni, de rendszeres házasélet mellett folyton kiújulhat egyéb intézkedés hiányában :( 

    előzmény:
    eda-1952 (22)
    2012-11-06  20:18
  5. 2012. november 6. 20:1822.
    Ez is, de én úgy gondolom, ha nem vár az ember arra, hogy hátha elmúlik, meg úgyis jó még a citológia, akkor megállapítják, csinálják meg és kész. Főleg akkor, ha valaki babát szeretne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_940001 (21)
    2012-11-06  19:58
  6. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2012. november 6. 19:5821.

    Ebbben van a lényeg: "A gyógyulást meg lehet gyorsítani a méhszáj fagyasztásával vagy pedig lézeres vagy elektromos égetéssel, vagy pedig ecseteléssel. A kezelés gyakorlatilag minden esetben hatásos, akkor, ha mellette a megelőző óvintézkedések is megtörténnek. Tehát nem szabad engedni és tenni kell ellene, hogy a hüvelyben a savas pH eltolódjon a lúgos tartományba. "

     

    A spermium bizony erősen lúgos, így az, hogy mit lehet tenni a méhszájseb ellen, nyilvánvaló: tessék óvszert használni. (Babaprojekthez persze egyszer el szabad felejteni.) 

    előzmény:
    eda-1952 (9)
    2012-11-06  16:36
  7. 2012. november 6. 17:1420.

    Budapesten a Mária utcában van és nem kell beutaló és TB-re megy a legtöbb vizsgálat! Viszont a spéci vizsgálatokért ott is fizetni kell,de előtte megkérdezik és megbeszélik a beteggel. Ha ajánlják ezeket a vizsgálatokat is,akkor érdemes rá áldozni.

    (Egyetlen STD ambulanciára,bőrgyógyászatra sem kell Mo.-on beutaló).

    Telefonon kell bejelentkezni,de személyesen is lehet/sztem könnyebb/,csak az a gond,hogy min. 1 hónap múlva kapsz időpontot,mivel országos intézmény és rengeteg a betegük. Viszont mindenkit meggyógyítanak.

    Ps: Ha van türelmed,akkor az előző hsz-emnek ne csak a végét olvasd el.

     

    előzmény:
    barb11 (14)
    2012-11-06  16:56
  8. 2012. november 6. 17:0719.
    Nem áll módodban elmenni a klinikára, amit Lina javasolt?
    előzmény:
    WB1888 (18)
    2012-11-06  17:03
  9. 2012. november 6. 17:0318.

    Két dokinál voltam: az első irogatta fel a kúpokat, gyógyszereket, miután nem használt, mentem el a másikhoz, aki a  fagyasztást végezte. Most rákszűrésre visszamentem az elsőhöz, ő javasolta a másik műtétet. 

     

    De ahogy olvasom, lehet, hogy rossz irányba tapogatóznak, mert ha vírus okozza, akkor ki vagyok segítve azzal, hogy eltávolítja a gyulladt részt, vissza fog térni... 

    előzmény:
    eda-1952 (16)
    2012-11-06  16:58
  10. 2012. november 6. 17:0017.
    Igen, ilyet is hallottam. De nekem "sima" kezelésre nem múlt el pár hónap alatt, a babatervezés miatt pedig nem szívesen várakozok a "csodára". De te szerencsés vagy .
    előzmény:
    barackmano (15)
    2012-11-06  16:57
  11. 2012. november 6. 16:5816.
    Nézd, tudom én, hogy most neked nehéz dolog, ha azt mondom tökmindegy mennyit kell várni, de hidd el, utólag te is ezt mondod---pelenkázás közben...))) Egyébként egyik legaranyosabb dokis emlékem volt.  Az orvos   valami borzasztó kaján vigyorral   mondta az asszisztensnőnek, hogy kéri a tüzes vasat, meg tüzes kést és erre a nő jól letolta, hogy miért idegesít, félek én nélküle is. Én meg teljesen megnyugodva mondtam, hogy akkor már nem is félek, mert ha fájna, akkor nem hülyéskedne velem....))) Szóval volt méhszájsebem, pillanatok alatt eltűntette, ennyi. WB esete talán ritka és halkan talán azt is mondanám, hogy keresnék egy másik dokit...
    előzmény:
    barb11 (11)
    2012-11-06  16:45
  12. 2012. november 6. 16:5715.
    Csak a legvégét olvastam el, de az enyém magától elmúlt. Én külföldön lakom, de hazajárok rákszűrésre. Tavalyelőtt szólt a doki hogy van ilyenem, azt mondta ja rosszabbodna majd csinálnak vele valamit. De tavalyra nyom nélkül elmúlt, most voltam nemrég, semmi nyoma.
    előzmény:
    LINA (13)
    2012-11-06  16:49
  13. 2012. november 6. 16:5614.

    Ez a Bőrklinika STD ambulancia ez fizetős, illetve kell bármiféle beutaló, vagy csak "beeshetek" utcáról? (Igen hasznosnak és logikusnak tűnik ez az infó!)

    Köszi! 

    előzmény:
    LINA (13)
    2012-11-06  16:49
  14. 2012. november 6. 16:4913.

    A méhszájseb SEB(!) és nem normális állapot,kialakulásának oka van és magától nem múlik el!

     

    Leggyakrabban makacs folyás az ok,amit minden esetben addig kell kezelni amig el nem múlik. Gyakran vírus okozza /ebben az esetben gyakran folyás sincs!/amire a kúpok nem használnak. Sokan  feladják a kezelést,mert a dokik többsége csak lazán felír valamilyen kúpot /ami vagy jó,vagy csak átmenetileg szünteti meg a panaszt/ anélkül,hogy előtte célzott kenetvizsgálattal a laborvizsgálat kideríthené,hogy mi okozza a folyást. 

    A vaktában adott kúpok,krémek stb. aztán kipusztítják  a normál hüvelyflórát,ami megint problémát okoz. Így ez egy ördögi kör és kialakul a "méhszájseb",ami kezelés nélkül évek múlva vérző sebbé is alakukhat és okozhatja a méhnyakrákot is.

     

    Régi szabály:ha egy seb nem gyógyul az elrákosodhat.

    Okát mindig ki kell deríteni és kezelni kell ami költséges és időigényes,de nem lehetetlen.

     Ha vírus okozza a bajt,akkor hiába fagyasztják le a sebet,ismét ki fog újulni.

    Érdemes elmenni a Bőrklinika STD ambulanciájára,ahol az összes bacira,vírusra és gombára elvégzik a tesztet és adnak kezelést. Azért oda,mert egy "mezei" nőgyógyász a legritkábban végezteti el ezeket a teszteket,mert drága és időigényes. Tucatnyi nőt gyógyítanak meg ott,akik évekig /évtizedekig/kűzdöttek a visszatérő folyásokkal,panaszokkal.

    Utána érdemes csak a méhszájseb "lefagyasztása" vagy műtétje.  

     

    A nőgyógyászok a könnyebbik utat választják: vagy elbagatellizálják,vagy visszarendelik a méhszájseb ellenőrzésére a beteget és elegendőnek tartják a cytológiai vizsgálatot. Amig P2,addig nem lépnek.

    előzmény:
    menyus81 (5)
    2012-11-06  15:52
  15. 2012. november 6. 16:4612.

    Köszi a jókívánságot! :) 

     

    A három hónappal én úgy voltam, hogy mivel ez évek óta visszatérő probléma, emiatt már sokkal több maradt ki összességében. Egyetértek az előttem szólóval, ha babát szeretnétek, feltétlen tedd rendbe ezt, ne hagyd olyan sokáig, mint én, nekem sem lett volna szabad, de most már ez van. 

     

    Minden esetre remélem, hogy hamar összejön a gyerkőc, és mindketten jó egészségben leszek! :) 

    előzmény:
    barb11 (10)
    2012-11-06  16:40
  16. 2012. november 6. 16:4511.
    Köszönöm én is az összefoglalót! Persze én is azt szeretném, hogy egészségesen essek teherbe! Csak az nem mindegy hogy 4-6 vagy 12 hétig kell "várakozni" Bár rossz a megfogalmazásom, mert az egészség érdekében mindegy mennyi a türelmi idő, csak nehéz kivárni .
    előzmény:
    eda-1952 (9)
    2012-11-06  16:36
  17. 2012. november 6. 16:4010.

    Hát sajnálom, hogy neked így alakult..... 

     

    Majd megkérdezem, mi a dokim álláspontja, mert természetesen az egészég az első, de azért a három hónap az azért elég durván hangzik..... Egyébként is, de pláne hogy rajta vagyunk (lennénk) a babaprojekten  

     

    Remélem azért valamilyen módon rendbejössz te is!!! 

    előzmény:
    WB1888 (8)
    2012-11-06  16:29
  18. 2012. november 6. 16:369.

    Tessék, egy orvos véleménye (Webbetegről)

     

    "Méhszájseb:
    A méhszájseb nem igazi seb, ezért ne várjuk, hogy pár nap alatt meggyógyulunk belőle. A lényege, hogy az állandó irritáció miatt, amit a visszatérő folyások okoznak, a méhnyak belső nyálkahártyája kikerül a méhszáj felszínére és ezáltal ott egy vérzékeny más kinézetű hám alakul ki. Ennek a következményei egyrészt a bővebb váladékozás, ami a folyás melegágya. Másrészt pedig, bármi megsérti ezt a nyálkahártyát, vérzést okozhat. Így fordulhat elő, hogy szex után vérzés jelentkezik. A másik fő probléma a méhszájsebbel, hogy ezen keresztül a baktériumok felmehetnek a méhbe vagy a hasüregbe, ahol már sokkal súlyosabb fertőzést okozhatnak. A méhszájseb jelentősége a terhesség alatt nő meg, ugyanis a krónikus fertőzések a terhesség alatt vetélést és koraszülést okozhatnak.
    A méhszájseb gyógyítása több módon lehetséges. Mivel kialakulása hosszú idő, ezért a gyógyulása is az. A gyógyulást meg lehet gyorsítani a méhszáj fagyasztásával vagy pedig lézeres vagy elektromos égetéssel, vagy pedig ecseteléssel. A kezelés gyakorlatilag minden esetben hatásos, akkor, ha mellette a megelőző óvintézkedések is megtörténnek. Tehát nem szabad engedni és tenni kell ellene, hogy a hüvelyben a savas pH eltolódjon a lúgos tartományba. A másik, hogy amennyiben mégis hüvely gyulladás alakul ki, azt mihamarabb gyógyszerrel kezelni kell."

     

     

    Azért a "minden második nő" szerintem túlzás és a gyógyítással sem várnék. Magától ui nem gyógyul meg. Régen nem fagyasztást alkalmaztak, hanem égetést (nem elektromosat): pillanatokig tartott, nem fájt. Arra nem emlékszem volt-e szextilalom utána, valószínűleg azért nem, mert nem volt jelentősége. Ha az ember lányának valami baja van és gyereket szeretne, akkor előtte hozassa rendbe magát, esetleges pár hét önmegtartóztatás nem tragédia.

    És  nem akkor kell gyógyíttatni magunkat, amikor már nem jó a citológia...(((

    előzmény:
    menyus81 (5)
    2012-11-06  15:52
  19. 2012. november 6. 16:298.

    Szia! 

     

    Én évek óta szenvedek méhszájsebbel... szerencsére a rákszűrés mindig P1, szóval gond nincs, viszont van tünete, ami elég kellemetlen... csúnya barnázás szex után, mensi előtt és után néhány napig. Gyakorlatilag egy hónapban alig egy hét van, amikor nyugodtan együtt lehetünk, utána biztos, hogy kezdődik előröl. Többször kaptam rá gyógyszert, kúpot, próbáltam a colpo-cleanert is, de semmi nem használt. Elmentem egy másik orvoshoz, ő javasolta a fagyasztást, így tavaly decemberben megcsinálták.

    Úgy emlékszem, az egész tartott kb. 10 percig, és olyasmi érzés volt, mint egy menstruációs görcs. Mire hazaértem utána, már nagyon görcsölt, de azért fájdalomcsillapítóval ki lehetett bírni. Utána viszont olyan erős vérzésem volt, amilyen még sosem, először meg is ijedtem, de két nap után enyhült, majd el is múlt. A doki nem mondta, meddig nem lehet szex, ezért a neten néztem utána. Volt, ahol 6 hetet, máshol 3 hónapot írtak, ezért én utóbbihoz tartottam magam. Szerencsére a párom megértette, hisz tudta, hogy mióta van ez a probléma. 3 hónapig semmi gond nem volt, aztán rögtön az első alkalom után visszatért. :( 

     

    Most ott tartok, hogy épp lesz@rom, mert már elegem van. A legutóbbi rákszűrésen a doki leecsetelte vmivel, aztán azt mondta, ha két ciklus múlva is meglesz még, akkor megműt, vagyis eltávolítja azt a részt. Egyelőre még nem tudom, mi legyen, de tudd, hogy ez sem feltétlen végleges megoldás.

     

    Minden esetre Neked mielőbbi gyógyulást kívánok! :) 

    előzmény:
    barb11 (1)
    2012-11-06  15:28
  20. 2012. november 6. 15:587.
    Nekem is volt...Colpo-cleaner multi-t irt fel a nőgyógyász és ennyi...következő szűrésnél meg nem volt semmi gond...
    előzmény:
    barb11 (1)
    2012-11-06  15:28
  21. 2012. november 6. 15:566.
    Volt szokatlan folyásom (ezért is mentem), lehet, hogy akkor pont emiatt döntött ő is így....(?)
    előzmény:
    menyus81 (5)
    2012-11-06  15:52
  22. 2012. november 6. 15:525.

    A méhszájseb nem seb, csak a méhnyaknál találkozik a hüvelyt fedő laphám a méhnyakban lévő hengerhámmal (vagy fordítva, de a lényeg, hogy kétféle hám van), és a méhnyak hámja valamiért kikúszik a hengerhám irányába, ez a méhszájseb. Önmagában nem kóros és nem igényel kezelést. Tehát ha nincs pl. zavaró folyásod és a rákszűrésed rendben (a p2 jó), akkor nincs vele teendő. Minden második nőnek van méhszájsebe. Én nem fagyasztanám, hacsak nem párosul valamilyen tünettel... 

     

    (nekem is van méhszájsebem, a babagyártást nem befolyásolta)

     

    Konzultálj több orvossal, ha bizonytalan vagy.

    előzmény:
    barb11 (1)
    2012-11-06  15:28
  23. 2012. november 6. 15:504.
    Én határozottan emlékszem, hogy a doki hangsúlyozottan felhívta a figyelmemet, hogy attól mert nem feküdtem bent és nem vágtak, ez egy műtét, és 6 hét szünet!
    előzmény:
    Hesperide (3)
    2012-11-06  15:45
  24. 2012. november 6. 15:453.

    Csináltasd meg, mert elmúlni nem fog, jobb esetben olyan marad mint most, de a teherbeesést nehezítheti, rosszabb esetben nő, esetleg még el is rákosodik (még ha teherbe is esel a sebbel, terhesség közben is rosszabbodhat, és hát akkor műteni kockázatos). 6 hét nem olyan nagy szünet a gyerekprojektben. Nekem is fagyasztották, de em

    lékeim szerint nem kellett 6 hétig várni utána, csak rövidebb ideig.

    előzmény:
    barb11 (1)
    2012-11-06  15:28
  25. 2012. november 6. 15:392.

    Anno nekem is fagyasztották a méhszájsebemet. Ez műtétnek számít, csak ambulánsan elvégzik, tehát 6 hétig semmi szex.

    A helyedben megcsináltatnám, mivel magától nem fog elmúlni, csak rosszabb lesz.

    előzmény:
    barb11 (1)
    2012-11-06  15:28

Címlap

top