Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyás 60 kg alatt!

regi18
Létrehozva: 2012. december 6. 18:20

Sziasztok! Láttam egy régi topicot hasonló témával, de az 2008-ban leállt, így gondoltam indítok valami hasonlót! :)

60 kg-os lány vagyok, az álomsúlyom 54-55 kg lenne. Nincs kitűzve az időpont mikorra kellene ezt megvalósítanom, inkább fokozatos, tartós fogyást szeretnék. Többször is próbálkoztam már diétával, néhány kilót sikerült fogynom, de sajna visszakúsztak, főleg mivel nagy gyengém az édesség, ha belekezdek a nassolásba nagyon nehezen állok le :(

 

Ezért gondoltam úgy, hogy könnyebb lenne csapatban lefogyni, olyanokkal, akik hasonló cipőben járnak!:) Szóval örülnék ha sikerülne szerezni néhány társat, akikkel megbeszélhetném a tapasztalatokat, az elért eredményeket és hasonlók!:)

Előre is köszönöm mindenkinek, aki ír! 

  1. 2012. december 7. 11:4126.

    Szia Regi!

    Ha tanácsolhatnék vamit,régebben mikor fogyni akartam,Bíró Ica  Testszépítés 1.számú tornakazettájára edzettem ,kb.egy órás program,és nehéz,de egy hónap múlva meg lesz már az első eredménye,lehet a súlyod nem csökken,de átalakul az eloszlás.

    próbáld meg,tapasztalatból tudom.

    előzmény:
    regi18 (1)
    2012-12-06  18:20
  2. 2012. december 7. 11:3125.

    Én is pont így vagyok!

     

    Ha mozgok, nekem az 54-55 lenne tökéletes. Arról sajnos nem is beszélve, hogy szülés, szoptatás, hízás-fogyás, nnna, a bőröm nem bírná az 54 alatti súlyt.

     

    Képzeljétek, szembenézek egy zacskó zselés szaloncukorral, egy munkatársam hozta be, és én vagyok az erősebb! :)

    előzmény:
    Ariettina (23)
    2012-12-07  11:21
  3. 2012. december 7. 11:2824.
    Mondjuk én 170 centi vagyok de én az 55 kilóval tökéltesen elégedett lennék :)
    előzmény:
    hexilein72 (22)
    2012-12-07  11:00
  4. 2012. december 7. 11:2123.

    én szerettem az 56 kilós énemet, 160 centivel nekem nem gurulós, hanem hatalmas mellek, és a melleim nagysága miatt vékonynak tűnök a töbi részen. De már 56 kilósan kérdezgette mindenki, h ugye nem vagyok beteg? Mert szörnyen nézek ki :D

     

    Bár egyszer kíváncsi lennék, milyen vagyok 52-53 kilósan, de egyszerűen nekem ahhoz éheznem kellene :S

    előzmény:
    hexilein72 (22)
    2012-12-07  11:00
  5. 2012. december 7. 11:0022.
    Latom, a legtöbbünk 160 centi vagy az alatti, sztem nekünk az 50 kilo vagy az alatti suly idealis. Persze tudom, hogy ha nagyobb sulyrol indit az ember, akkor mar az 55-56 kg is szep eredmeny, de en azzal szemely szerint gurulok mar ;)
    előzmény:
    regi18 (1)
    2012-12-06  18:20
  6. 2012. december 7. 10:5621.

    Orsi szia, igen en vagyok :)

    Jah, nyaron voltam 48 kilo is, aztan megint visszakusztak a kilok... Mindig ez van azzal az utolso 3-4-gyel, fel-le mennek. Pedig voltam mar 45-46 kilo is, de az mar tenyleg keves es akkot gebe vagyok, de a 48 az nekem jo (lenne).

    Latom, te is kinlodgatsz, nalam ue. a helyzet, mindenki azt mondja, hogy minek gyötröm magam, igy is vekony vagyok. Jah, ruhaban tenyleg, de bikiniben azert nem :(

    előzmény:
    Lilly22 (10)
    2012-12-06  20:28
  7. Torolt_felhasznalo_487131
    Torolt_felhasznalo_487131
    2012. december 7. 10:3520.

    Rágcsa. Semmi más. Némi üdítő. Szotyi. 

    Semmi extra zsírosat nem eszem, nem zabálom a körömpörköltet, egyszerűen ezek hihetetlenül feltolták. 

    előzmény:
    Ariettina (17)
    2012-12-07  08:57
  8. 2012. december 7. 10:0019.

    sziasztok!

     

    Nah ez egy jó kis téma! nekem is mindig ilyen 5 kilókkal van bajom.

     

    Most 62 vagyok, 170 centi. Jó kis ülőmunkát végzek. Egy évig jártam hot iron-ra, imádtam de elment az edzőnk és egy eléggé...no hát fura lány jött helyette, aki már nem tart olyan jó órákat.

     

    Az edzés, amire azelőtt jártam (jitsu) és imádtam olyan messze költözött tőlem, hogy a meló miatt meg az egy órás út miatt nem tudok rendesen járni. Box-ra is járnék de ami edzést tartanak a közelemben az este 9kor kezdődik. 

     

    szóval ezek most nekem valahogy nagyon nem akarnak összejönni, ezért Péntek Enikőre kezdtem el tornázn otthon. Igazi inspiráció az a nő, két gyerek után is úgy néz ki mint az álom :) Plusz nagyon kedves is és isteni vidokat lehet találni a tornavideo.hu-n (asszem).

     

    Az evés nekem is gyengém, mivel imádom a jó kajákat, akár zsiros akár nem, bacon és nutella simán a kedvenc, bár mostanában drasztikusan csökkentettem az édességevést és azt kell, hogy mondjam, sikerrel. Férjem csodálkozik is, hogy  ez hogy lehet :)

     

    Egy szó mint száz, nekem is jöhet minden tanács, mindenre vevő vagyok. Nekem van otthon ellipszis trénerem, megerőltetem magam és majd igyekszem hetente mondjuk 4x ráállni...meg hajtani is. 

     

    Gondolkodtam a futáson is, ezzel csak két bajom van... az egyik, hogy a közelemben nincs semmilyen futópálya, csak beton...a második, hogy ez pont olyan, amit én nyáron nem tudok csinálni, mert frankón allergiás vagyok a melegre, egyszerűen nem birja a bőröm, ha megizzadok, kiütéses leszek tőle...Persze mondjuk ha vknek Pesten lenne kedve mondjuk tavasszal közösen futkorászni, az nem lenne rossz :)

     

    Na jó hosszú lett, szép napot nektek, sziasztok!

     

    Jerry

  9. 2012. december 7. 09:0018.

    Sziasztok

     

    Én is ezt szeretném elérni, igazából az sem lenne baj, ha mondjuk 58 sikerülne, de nem zsíros, hurkás, hájas 58, hanem formás.

     

    Ennek érdekében hot iron edzésre járok hetente 2X, illetve alakformálóra egyszer, itt mindig más eszközökkel dolgozunk (steppad, fittball labda, gumiszalag)

     

    Édességet nem ettem 1 hete, és kenyérfélét sem, nálam a kenyér nagy mumus. Amint elkezdek kenyeret, kiflit, zsemlét enni, akkor nehezülök, érzésre is, kilóra is.

    előzmény:
    Kerika2000 (15)
    2012-12-07  01:37
  10. 2012. december 7. 08:5717.

    Hahó

     

    És mivel toltad fel 2200ra? :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_487131 (13)
    2012-12-06  22:05
  11. 2012. december 7. 08:5616.

    158cm / az nem változott, max alacsonyabb lettem :D / 60 kiló 2007 körül.

    2008: 5 tibeti gyakorlat, nem elsősorban a fogyás miatt, de lement vele 2 kiló, pedig rendesen ettem, nem sportoltam mást.

    2009: elkezdtem komolyan futni, lassú tempó, rendszeresen. Nem foglalkoztam a kilóimmal. Aztán hirtelen észrevettem, hogy fogyok derékból, aztán combból, fenékből és végül hasból. Azóta se szedtem vissza a mínusz 7 kilót, mindent eszem, csokit is, sütit is, nincs diéta. 

     

    A futástól jobb az alakom, szerintem én csak fogyózással nem tudtam volna lefogyni. Egyrészt nem tudom kínozni magam, hogy mit ne egyek és mit egyek, másrészt meg enni kell. 

     

    Rendszeresen kell sportolni, nem csak alkalomszerűen, az életed része legyen a mozgás, az aktivitás! Ha még szereted is, az csak rásegít.

    Ja és kitartás. Tartósan akkor maradsz könnyebb, ha nem csak rövid időszakra tervezel és ha nem foglalkozol a súlyoddal, hanem JUST DO IT. 

    előzmény:
    regi18 (1)
    2012-12-06  18:20
  12. 2012. december 7. 01:3715.

    Szasztok!

     

    Most regisztráltam én is, vicces oldalnak tűnik, de vajon képes-e az ember mindent jegyzetelni... megpróbálom!

     

    Mindenesetre, én januárig fogytam le 73-ról 60-ra (156 cm, 32 év). Aztán elkezdtem kettlebell és zumba edzésekre járni, és nyárig úgy fogytam le 56 kg-ra, hogy irtó formás is lettem, heti 3-4 mozgással. Aztán valahogy a nyár miatt megszűnt a rendszer az életemben, és bár azóta átlag heti egyszer még mindig eljárok min. zumbázni, és igyekszem heti egyszer TRX-re is menni, de kezdek megint zsírosodni, 58 kg, és a karácsony is liheg a nyomomban, a mikulás csokikról nem is beszélve, egyre nehezebben veszem rá magam a mozgásra... Szóval épp kezdtem feladni, előttem az üres nutellás üveg... Aztán hirtelen megjelent ez a topic.

     

    És... hátha... olyan ügyes voltam eddig... Jó lenne kontroll alatt tartani magam, mert visszanézve a két évvel ezelőtti képeket... Nem akarom...

     

    Erőt Nekünk!!! Vissza a min. 2-3 heti edzésre és visszafogottabb édesség-evésre, mert nekem is az a gyengém (Szamosban forró csoki, lefojtva egy Trüffel tortával... :S)

     

    Éljen a ruccola és a zöld grapefruit, meg a többi egészséges kaja! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_487131 (13)
    2012-12-06  22:05
  13. Torolt_felhasznalo_487131
    Torolt_felhasznalo_487131
    2012. december 6. 22:1114.
    Ja, és még valami. Addig nem mosolyog a kis arc, amíg elég fehérjét nem vittem be, márpedig úgy tűnik, hogy ez eddig nagyon kimaradt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_487131 (13)
    2012-12-06  22:05
  14. Torolt_felhasznalo_487131
    Torolt_felhasznalo_487131
    2012. december 6. 22:0513.

    Sziasztok!

     

    Hasonló cipő. Én sajnos totál kiborulok a diétás kajáktól, viszont pár napja találtam tényleg jó kalória számlálós programot.

     

    http://kaloriabazis.hu

     

    Nekem a doki 159/60-as adatokra belőtte az 1600-1700 kalóriát, és lelkesen tartom (pár napja )

     

    Azt eszek, amit akarok, nincs diétás rémálom, viszont baromi jól megláttam, hogy mivel tolom fel napi 2200-ra a kalóriát. Borzalmas.

     

    Egyszer teljesítettem túl, egy kósza avokádóval, de gyönyörűen lehet kompenzálni sporttal.

     

    Amúgyis jó látni, hogy a nyomorult 5 perces hasizomgyakorlatom legalább ér valamit.

     

    MOTIVÁÁÁCIÓÓÓÓ

     

    Amúgy meg voltam róla győződve, hogy baromi nagy macera a kal. számlálás, de olaan sok étel van benne, hogy eddig csak az aszalt gyümölcsöt nem találtam, minden mást igen. 

    előzmény:
    regi18 (1)
    2012-12-06  18:20
  15. 2012. december 6. 20:3812.

    Én június óta fogytam le 60,5-ről 57-re ( 26 év 171 cm). Most elég jóban vagyok az alakommal, ha leszámítjuk azt, hogy a mellkasomon két bőrlebeny lett mellek helyett. :(

    Ráadásul úgy veszem észre, hogy ez a fogyás most tartósnak ígérkezik.

     

    A nyári vizsgaidőszak alatt nem volt étvágyam, aztán valahogy megszoktam, hogy keveset eszem, és azóta is napi háromszor épp annyit, amennyi elég.

     Egyébként semmit nem vonok meg magamtól, tehát pl. nem értek egyet a szénhidrátmegvonással, az szerintem visszahízáshoz vezet. Lehet, hogy hamar lemegy az a pár kiló, de előbb-utóbb úgyis kell enni szénhidrátot, és aztán vissza is jön.

     

     

     

    előzmény:
    regi18 (1)
    2012-12-06  18:20
  16. 2012. december 6. 20:3111.

     Szia ugye te vagy Henriett??? Ha jol emlekszem nyaron sikerult lefogynod 48-ra, mi lett??   

     

      En majus ota tervezem az utolso kilokat, de keves az ambicio mert mar mindenki mondja,hogy igyis jol nezel ki minek es hat nem segitenek.... 

     

      170 centi vagyok es 25 eves 

    előzmény:
    hexilein72 (8)
    2012-12-06  20:08
  17. 2012. december 6. 20:2810.

     Szia ugye te vagy Henriett??? Ha jol emlekszem nyaron sikerult lefogynod 48-ra, mi lett??   

     

      En majus ota tervezem az utolso kilokat, de keves az ambicio mert mar mindenki mondja,hogy igyis jol nezel ki minek es hat nem segitenek.... 

    előzmény:
    hexilein72 (8)
    2012-12-06  20:08
  18. 2012. december 6. 20:179.

    Szülés után (nálam legalábbis) könnyebb a fogyás, az első után is leszaladt aránylag gyorsan a felszedett 20 kilóm.

     

    A szénhidrát drasztikus csökkentése (vagy a Norbi módszer) teljesen bevállt, én az édességet teljesen kiiktattam, minimum 2 liter folyadékot megittam naponta, sok gyümölcs, sonka, zöldség,natúrjoghurt, 4 után nem evés, csak ivás. Sajnos az eleje könnyebben ment, de az utolsó 5 kiló már gyötrelem volt, sokszor majdnem feladtam!  Reggelire mindig ettem, hogy ne fájjon a gyomrom. 1 zsömle tejjel vagy joghurttal.

     

    Most szüneteltettem, de ahogy itt olvaslak benneteket, hogy 60 kilóból akartok még fogyni... hát asszem újrakezdem holnaptól! Nálam 70 a cél!!! :))))

     

    170 centi vagyok, két hét múlva 37 éves!

    előzmény:
    regi18 (6)
    2012-12-06  19:45
  19. 2012. december 6. 20:088.

    Sziasztok!

     

    En is - mar megint - fogyoznek, most 51 vagyok es 48 körül szeretek lenni, vagyis csak 3 kilot kene fogynom, ami nem sok (160 centi vagyok), de most valahogy nem megy.... 

     

    Nekem kaja teren az jön be, ha 3x egeszsegesen eszem, keves ch-t, semmi edesseget es liszteset, de most ez sem megy, mert mindig nasizgatok valamit...

     

    A sport nalam eleg jol megy, heti 4-5 alkalommal, ebböl 2-3 futas (min. 10 km) es 2 edzes (teremben vagy erösitö torna otthon), de ha több idöm van, akkor neha több is összejön. A 4-et minimumkent tüztem ki magamnak es az nagyon keves kiveteltöl eltekintve meg is van.

     

    En meg karacsonyig szeretnek 4-essel kezdödni, aztan januar vegere 48 (alatt). 

     

    Hajra mindenkinek!

     

    PS: Hany evesek vagytok es hany centik (mert ez azert nem mindegy...). 

    előzmény:
    regi18 (1)
    2012-12-06  18:20
  20. 2012. december 6. 20:047.

    Sziasztok!!

     

       Nekem is az utolso par kg van hatra , pontosabban 5 kg. Lement mar majdnem 10. Nem szultem hanem Olaszorszagba koltoztem es pizza, tesztak, fagylalt, olasz ferj ....ertitek nem???

     

       Nagyon keveset eszem ahhoz kepest,hogy regen mennyit ettem amugy ami nekem 100%-os siker az a vacsora elhagyasa, de sose sikerul mert csak ilyenkor tudok a parommal leulni es joizuen enni, beszelgetni.  

    előzmény:
    regi18 (6)
    2012-12-06  19:45
  21. 2012. december 6. 19:456.

    Sziasztok! De örülök, hogy máris írtatok!:) Konkrét elképzelésem még nem nagyon van, a cukorbevitel drasztikus csökkentésén kívül :) A stresszevést megértem, kemény napok után én is kis csokival vigasztalódok, meg sajnos unalmamban is gyakran nyúlok ilyesmihez, amiről sürgősen le kellene szokni :(

    Ami a sportot illeti, heti kétszer járok táncolni (modern), amihez azért jobb lenne egy légiesebb alkat, ezen kívül ment a szokásos Rubint Réka - Béres Alexandra -Norbi kombó (bár ezekkel az a baj, hogy gyakran nincs hozzájuk kedvem, mert FÁÁÁJNAK és egy idő után unalmassá is válnak). A Zumba DVD-t is próbáltam, de azt csak akkor jó, ha utána van idő hajmosásra (száraz a hajam, könnyen begöndörödik ha összeizzadom).

     

    Sajnos mostanában egészen ellustultam, inkább fetrengek az esti torna helyett, de hátha sikerül ebben is inspirálni egymást!:D

    A -15 kilóhoz pedig nagyon-nagyon gratulálok Roxybabynek, ahhoz aztán kellett kitartás! Szívesen meghallgatnék majd egy-két tippet tőled! :D

  22. 2012. december 6. 19:215.

    Hello! Én is szivesen csatlakoznék, de most így karácsony előtt nem merem elkezdeni a fogyót, ilyenkor lehet a legnagyobbat enni!! :) Szülés óta (aug 21) 15 kilót sikerült kínkeservesen legyötörnöm, de még lenne 5-6 kg.

     

    Milyen módszerrel szeretnél fogyni?

    Nálam a szénhidrát-mentesség nagyon bejött, úgy sikerült ez a -15 is!

    előzmény:
    regi18 (1)
    2012-12-06  18:20
  23. 2012. december 6. 19:204.
    ja és mindehez csak 160 centi vagyok :S 
    előzmény:
    Ariettina (3)
    2012-12-06  19:20
  24. 2012. december 6. 19:203.

    szia :)

     

    én is 60-62 között mozgok, ezt többé kevésbé évek óta sikerül tartani.

     

    Az álomcél is az 55 körüli, de 57 is egyszer ment, egy durva szakítás, nem evés időszakban.

     

    Igyekszem hetente 2-3 alkalommal tornázni, mozogni, odafigyelni a kajára, de stressz evő vagyok :S Ha valami nem jól megy, akkor jön a vigasz csoki, túró rudi, zaba... Utána meg a felszaladó kilók is idegesítenek, ördögi kör :( 

    előzmény:
    regi18 (1)
    2012-12-06  18:20
  25. Torolt_felhasznalo_925235
    Torolt_felhasznalo_925235
    2012. december 6. 19:012.

    Én jelentkeznék... 57 vagyok, és 50 szeretnék lenni...

     

    Terv nincs, csak komoly eltökéltség... :-)))

     

    előzmény:
    regi18 (1)
    2012-12-06  18:20

Címlap

top