Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2018. március 6. 21:5742526.

    Sziasztok Manók!


    Na, ma már esett egész nap az eső, hó már csak foltokban.


    bubcsi, a kórusfesztivál nézőit nálunk is hasonló összetétel jellemzi: szülők és a fellépő kórusok


    borcsamama, vajon hol lesz az 5 nap?


    macska, várom majd a képeket!


    Na, ha most végképp elolvad a hó, már ideje lesz a hóembereket is leszedni az ablakokból! Mehetnek a helyére a nyuszik és a tojások!


    Ma megvolt a kártyaparti, csütörtökön szülinapozás lesz, a vőm az ünnepelt.


    Jó időt kívánok már mindnyájunknak, ezzel az utolsó hideg hullámmal már elég is volt a télből!


    Jó éjszakát, pihentető alvást!

  2. 2018. március 6. 21:4542525.

    Sziasztok!


    ladyzso, Bubcsi, Borcsamama!


    Mindent olvastam most, este 9:38h van. Nagy munkába vagyok én is. De ezt majd júliusban látjátok valamikor. 


    Most is szaladok tovább csinálom a melót.


    Mindenkinek további szép estét, jó éjszakát. 


    Jaaaaaaaaaaaa majd elfelejtettem. 13-án elutazok és 17-én jövök vissza. Képeket emailba küldök majd. 

  3. 2018. március 6. 19:4642524.

    Felénk már eggyel kevesebb van, fiam már felfalt egyet.

    előzmény:
    Bubcsi28 (42522)
    2018-03-06  18:25
  4. 2018. március 6. 19:4642523.

    Borcsamama: mozgalmas napjaitok vannak/lesznek. Szuper. Biztos nagy sikere lesz a wellnessnek. Uhh, hűtő, sajnálom, hogy tönkre ment.


    Bubcsi: van képed a cseréplakó macskáról? Jó sok ketyere járja a végét nálatok, szurokolok, hogy még azért jó sokáig lehessen használni őket.

  5. 2018. március 6. 18:2542522.

    Ladyzso,nálunk lassan már el is fogynak a boltokból.


    Tegnap kicsit tavaszítottam megint, vettem sárga virágokat a konyhaablakba (korallvirág, 4 db). Meg kiárusításon egy schefflerat.


    Megvettem a két méteres növény átültetéséhez is a gigacserepet, de az ültetés majd hétvégén lesz mert az kétemberes. Addig a macska használja a cserepet.


    Borcsamama, ez jó kis nap lehetett. Főleg a hűtős. Nekem most a mikro mondta be az unalmast, de nem érzem létszükségletnek.


    A hűtőnk kb 17 éves, kerreg vagy 10 éve, most imádkozunk hogy bírja míg konyhacsere lesz. A tűzhely hasonló...


    Most pedig már ágyban vagyok, mert tegnap éjjel sikerült vagy 3 órát aludni. Szóval már konyulok,talán a híradót még kibírom.


    El is köszönök, szép estét mindenkinek!


    Puszi, Bubcsi

    előzmény:
    ladyzso (42521)
    2018-03-06  18:04
  6. 2018. március 6. 18:0442521.

    És egy ráadás.


    Felénk már sok helyen megjelentek a húsvéti nasik.

  7. 2018. március 6. 18:0342520.

    Sziasztok!


    Nincs semmi különös felénk. Olvad a hó, már szinte semmi sincs belőle.


     

  8. 2018. március 6. 17:5542519.

    Sziasztok!


    Én tegnap írtam, utánam már csak Macsek jelentkezett be.  


    Ma viszont semmire nem volt időm, nagyon futkosós napunk lett. 


    Reggel elmentünk a csempe boltba , mert tegnap megbeszéltük a terasz lapozását a burkolóval, körül akartunk nézni, hogy milyen járólapok vannak. Valamikor májusban tud majd jönni, nagyon várom már, hogy befejezzük, és tényleg szép legyen.


    Másik esemény, hogy borcsapapát a szülinapjára meglepem egy öt napos pihenéssel-fürdéssel, el kellett küldenem a foglalót,azt is elintéztem.


    Voltunk a virágboltban, igértem az egyik eladónak mikor az árvácskákat vettem a tortához, hogy majd megmutatom neki.  Ő eredetileg cukrász és nem akarta elhinni hogy zselatinból fogok virágot csinálni.  Teljesen el volt ájulva, nagyon tetszett neki.


    Hazajöttünk, ebéd, és amikor pakoltam ki a hűtőből akkor láttuk, hogy kimúlt szegény.  Szerelő nem sok jóval biztatott, annyiba kerülne a javítás, hogy elmentünk és vettünk egy másikat.  Igaz, csak a hét vége felé lesz meg, mert rendelni kellett.  Nem volt a boltban amit a neten kinéztünk, nekünk meg nagyon nem mindegy mekkora a mérete, mert adott a helye, csak oda tudjuk tenni. 


    Szóval, jó mozgalmas napunk volt.


     

    előzmény:
    Bubcsi28 (42518)
    2018-03-06  17:12
  9. 2018. március 6. 17:1242518.

    Sziasztok Angyalok!


    Hova bújt mindenki?


    Merre jártok?


    Mit csináltok?

  10. 2018. március 5. 21:2742517.

    Jó estét mindenkinek!


    Borcsamama nagyon egyszerű oka van: nincs pénze, idős szülőre kell vigyázni, nincs elég szabija..... stb.  Szóval mindenkinél van valami. És hát ez hosszú út. Nagyon kevesen vállalkoznak egy ilyenre. Én még kihasználom a lehetőséget amíg tudok menni. Nekem is már csak pár évem van aztán már nem fog menni a menés ilyen könnyen.


    További szép estét, jó éjszakát. 

    előzmény:
    borcsamama (42516)
    2018-03-05  14:20
  11. 2018. március 5. 14:2042516.

    Sziasztok!


    Remélem minden beteg meggyógyult, és a hideg kisöpörte a vírusokat, hét végére meg már igérgetik a tavaszt.


    Nálunk csend és nyugalom van, még mindig tart a filmezés és a gyönyörködés a rengeteg madarunkban.  Most, hogy ilyen nagyon hideg volt, még sokkal többféle és sokkal többen voltak mint korábban. 


    Marcsi, gratulálok Bazsinak a szép eredményekhez, nagyon ügyes és okos fiú.


    Használd ki a szabadságod minden percét, pihenj és kreatívkodj sokat!


    Csonkanek, Az énekkaros fellépésekhez sok sikert!  Gájer Bálint nekem is egyik nagy kedvencem, szeretem azt a stílust ahogy ő énekel. 


    Macsek, köszi a gólyás képeket és híreket, Tóbiást a tv-ben is mutogatták.  A tervezett utad biztos nagyon szuper lesz, kívánom hogy így legyen.  Szállást biztos ott a helyszínen is fogsz találni, nem kell az autóban aludnod.  Hogy-hogy egyedül mész?  A gólyás társak?


    Londonka, köszi a linket, bár nem hiszem hogy csinálok töklekvárt.  Ezer féle van amit főztem, de mostanában valahogy csak a barack, narancs, szilva és meggy az ami fogy, ezek is inkább csak sütibe, palacsintába. 


    Bubcsi, azért a nyári ruhákkal szerintem még kicsit várjál, korai még.  A vizsgáidhoz sok sikert, készülj szorgalmasan.  Kíváncsian várom, hogy "mi leszel, ha nagy leszel?"


    Az oviban megtörténtek az iskolaérettségi felmérések, Dórié kiváló lett, remélem a suliban is hasonló marad. 

  12. 2018. március 5. 12:4642515.

    Izgultam érted, mert mindenféke katasztrófákat írnak...( Ok, szoktak..)


    Ma reggel itt is már +3 fok volt, elő is szedem a nyári ruhákat

    előzmény:
    LondonEye (42514)
    2018-03-05  11:17
  13. 2018. március 5. 11:1742514.

    kosziigen, mar tavasz van itt


     


    lanyok, akinek van ideje es kedve, fozzon be fuszeres sutotoklekvart 


    https://antalvali.co.hu/receptek/fuszeres-sutotoklekvar/

    előzmény:
    Bubcsi28 (42513)
    2018-03-05  09:10
  14. 2018. március 5. 09:1042513.

    Londonka!


    Jól vagytok, ok nálatok minden?

  15. 2018. március 4. 15:4442512.

    Szaisztok!


    Csak benéztem, voltunk kicsit mászkálni, nagyon hideg van.


    Jöhetne már a jó idő, elegem van a télből.


    Mindenkinek pussz 

  16. 2018. március 4. 10:2242511.

    Jó reggelt mindenkinek! 


    Bubcsi!

    előzmény:
    Bubcsi28 (42510)
    2018-03-04  09:15
  17. 2018. március 4. 09:1542510.

    Sziasztok, jó reggelt!


     


    Marcsi, nagyon ügyes fiad van! Igazából nem is értem, hogy azok a gyerekek akik még ilyen "kicsik", hogy bírják ezt energiával. Hogy az iskolában is kell teljesíteni, a sportra meg azért ige sok idő meg erő kell, hogy ilyen szinten működjön. Szóval, gratula!


    Macsek köszi a fotót. Sok oldalon lehetett olvasni, hogy megérkezett (vagy írták hogy hamarosan érkezik), de ugye a fotó már nem mindenkinek érdeke... ( A nlc meg amúgy is kritikátlan mostanában a heti kb 2 friss cikkével).


    Csonkanek, olyan jó ezt olvasni. A mi városunkban csak a városi vegyes, meg az egyházi kórus van. Iskolák kórusai sulin belül működnek a kötelező ünnepeken, maximum az adventi gyertyagyújtásra viszik ki néha egyik-másik csoportot egyet énekelni.


    És sajnos azt láttam, hogy az ünnepi koncerteken vagy bármilyen fellépéseken a vengégek a családtagok, rokonok, meg a másik kórusok. Nem nagyon van erre igény az érintetteken kívül. Pedig szerintem ugyanolyan sok energia van benne mint egy zenekaros koncertben. De az is lehet, hogy nálunk a fúvósoknak jobb a pr-ja. Meg régebben sokkal több helyre járt a kórusunk, külföldön is belföldön is, mostanában ezt már nem hallom. És sajnos el is öregszik a társaság, nagyon sokan meghaltak azóta ( értsd az utóbbi 10 évben), az akkori nyugdíjasok nagy része már nem tud járni, és nem igazán van új belépő. A 2000-es években voltunk kb 40-en, most jó ha húszan járnak. És akkoriban lett arany minősítésünk, saját cd, azóta meg semmi...


    Többiek, hol vagytok, hogy vagytok? Mik a tervek mára?


    Nekem kicsit tanulnom kell, mert másfél hét és egy hónap múlva vizsgáim lesznek. Ha majd sikerül, elmondom mi lett belőlem.


    Szép napot!


     

  18. 2018. március 3. 18:2242509.

    Bubcsi, 74_Marcsi Csonkanek jó szórakozást, érezzétek jól magatokat.


    Marcsi köszönöm a képeket, cuki volt a kisfiad. Gratulálok a 3. helyezéshez. 


    csonkanek irigylem aki tud énekelni, én csak hamisan.


    Nagyon nagy fába vágtam a fejszém. Fejembe vettem, hogy július elején elmegyek Németországba és megkeresek elég sok kamerás fészket. Kb. 2500-3000 km lesz az út oda vissza. Két napja mást se csinálok csak útvonalat tervezek. Ez azért olyan nehéz, mert ád egy nem ismerem az országot, ád kettő a google térkép nem enged több címet beírni mint tíz db. Na már most így elég nehéz az összefüggéseket látni. Nem szeretnék oda-vissza utakat járni. Az első állomásom ahol kezdeni szeretnék az Budapesttől 1105 km-re van. És onnan haladok majd vissza fele. Persze vannak fészkek amikért kitérőt kell tennem. Magyarul nem tudok csak egy irányba haladni. Persze próbáltam úgy össze szedni a fészkeket. Egyedül vágok neki. És még szállásokat sem foglalok. Majd ott szállok meg ahol ér az este. Remélem nem kell egyszer sem kocsiban aludnom. 


    És mutatom a kért képeket is.


    Tóbiás berepülése a fészekbe érkezéskor.


    És azt azt követő pár másodperc.


     


    Azt azért ne felejtsük el kb. 18000 km jött. Persze nem egy huzamba. Menet közben megáll minden gólya táplálkozni. Addig néztem/tük a kamerát míg sötét nem lett és már nem látszott a gólya. De a berepülés pillanatától már nem mozdult. Reggel 5:50h körül elhagyta a fészket és most néztem rá a kamerára, de még nem jött vissza. 


    Mindenkinek további szép estét. 

  19. 2018. március 3. 15:2942508.

    Sziasztok Tavaszvárók!


    Végre nálunk is esett egy kis hó, kb. 3 cm és még nem olvadt el! Ez remek, mert ilyen még nem nagyon volt a télen. Mivel holnaptól felmelegedést mond, így lehet, ennek sem örülhetünk sokáig.


    Bubcsi, köszönöm kérdésed az énekléssel kapcsolatban. Sajnos nagyon kevés énekkar van már csak a városban.Összesen 2 felnőtt kórus, egy általános iskolás kórus és 3 lányka a gimnáziumból, akik népdalokat énekeltek, és egy óvodás csoport. Őket az utóbbi kb. 8 évben is bevonják, énekelnek és kis játékokat játszanak el közben körjáték formájában, népviseletben. Aranyosak. A mi éneklésünk is becsúszott egy kis hiba, de korrigáltuk menet közben. Egy finn dalt énekeltünk finnül, és valahol az elején elvesztettük egy kicsit a megfelelő hangot, de visszataláltunk! Sajnos! Azért jól éreztük magunkat, szeretünk énekelni. Legközelebb ezzel a kórussal majd áprilisban megyünk Tolcsvára a Waldbott kastélyba énekelni. Májusban Miskolcon és Pécelen fogunk énekelni, remélem, nagyobb sikerrel.


    Macska, köszönöm a webkamerák elérhetőségét és szívesen megnézem Tóbiást, ha ide teszed láthatni. (tiszta magyar!)


    Ma megyek Gájer Bálint koncertre, nagyon szeretem azt a műfajt, amit ő képvisel (swing). Remélem, élvezhető lesz! Ezt most azért írtam, mert az utóbbi időben olyan koncerteket hallok, amik nagyon hangosan és én nem bírom elviselni! Állandóan bedugott füllel hallgatom és ez már fáraszt. Szoktam mondani, hogy én nem szenvedni megyek, hanem élvezni. Így jártunk az egyik bálban is, borzasztó hangos volt a zene, azt mondták, azért, mert a terem másik végében viszont alig hallani. Azt gondolom, ezt a hangosítással kellett volna megoldani, nem a hangerővel! Minden esetre készülök füldugóval, kaptam egy párat a fiamtól!


    Szép hétvégét kívánok!


     

  20. 2018. március 3. 10:2742507.

    Szülinap


    1 kép nagyival


    2-3 kép mi 3-an

  21. 2018. március 3. 10:2342506.

    1-2 kép ismerkedés a búvárkodással


    3 kép vízi sportok gála torta


    4 kép övvizsga eredmény hirdetés (oktatóval)


     

  22. 2018. március 3. 09:5542505.

    Sziasztok -ok!


    Nagyon elvesztem, de folyamatosan olvastalak benneteket. A munka és az itthoni teendők nagyon bedaráltak.


    A munka terén úgy érzem magam, mint Don Quijote az örökös szélmalomharcba, csak én a vezetőkkel viaskodom. Sokszor már úgy vagyok vele, hogy nem érdekel, ha őket sem izgatja, akkor én miért is idegeskedjek a dolgokon? 


    Itthon mindenki jól van, hála Istennek a náthás betegségek eddig elkerültek bennünket. 


    A farsang nagyon jó volt, 3. helyezett lett a jelmezünk. Azon a hétvégén volt egy karate övvizsga is. Az is jól sikerült, már megvan a fehér övön a 3 fekete csík. Ezután már a színes övek jönnek. Nagyon jó, mert az övre rávarrni a fekete szalagot, kész rémálom. Tegnap volt benne részem, mármint a varrásban, mert a ruháját ki kellett fehérítenem, s nem mertem a csíkokat rajta hagyni, nehogy most meg fekete csíkos ruha legyen. Tapasztalatom, hogy rossz anyag minősége, s hiába mosom a fehérekkel beszürkül.


    A közösségi házban tartott ünnepség nagyon jó volt, élvezte a gyerek. Nagyon kitett magáért az egyesület, voltak szendvicsek, hidegkonyhai készítmények és torta is. Az elején egy kis játék, majd a kupák kiosztása a jól teljesítőknek, utána egy rövid filmvetítés, s majd kaja és buli. Jó későn értek haza a fiúk. A egyesület vezetője kapacitálta a páromat, hogy Bazsi mehetne versenyszerűen is, de az idén még nem tudjuk bevállalni, mert ahhoz minden héten legalább kétszer ki kellene kérni a gyereket futó edzésre, s mivel iskolaotthonos suli vagyunk, nem engedik. Majd jövőre, akkor már nem kötelező a napközi, vagyis jobban elfogadják a kikérőt.    


    Múlthéten szombaton tartottuk a gyerek születésnapát (úristen már 11 éves!, rohan az idő), nagyon jól sikerült, a család volt itt és egy kis osztálytársnője, akivel máskor is összejárunk (szinte már családtag). Szuperül sikerült, az utolsó vendég 9-kor ment el. Úriasszony voltam, mert nem főztem, hanem pizzát rendeltünk.


    Most hétvégén, pedig karate háziverseny van a suliba. Remélem jól fog szerepelni, nagyon várta már. 


    Én voltam egy szuper Rúzsa Magdi koncerten, a kolléganőmmel (neki volt szülinapi meglepetés). Nagyon jól éreztük magunkat, csak kár, hogy a küzdőtér is végig székekkel volt berendezve. Sokszor lett volna kedvünk felállni és táncra perdülni. A nyáron lesz a Budapest Parkban is, oda is szeretnék menni, remélem sikerül jegyet szerezni. 


    Horgolás terén a takaró, nem nagyon halad, mert mindig van valami más, amit kell csinálni. A nőnapi gömbök készen vannak, már csak össze kell állítani. Olyan lesz mint amit Borcsamama feltett, felakasztós. Most 45 db kokárdát kell legyártanom 14-ig, mert a 4. évfolyam rendezi a 15-ei ünnepi műsort, s szeretnének egyen kokárdát. Aztán a nyakamon a húsvét, oda is kellene valami apró, gyorsan elkészülő valami. S utána állhatok neki a két tanárnak a csokrának. A fonalak már beszerezve, csak meg kell horgolni. Majd a takaró befejezése lesz a nyáron. Jövőre minden kezdődik elölről, s még a keresztlánynak is kell ballagó csokor. Lassan úgy be vagyok táblázva évekre előre, mint az operaénekesek. 


    Jövőhéten 10-től itthon leszek szabin és csak 19-én megyek dolgozni!! Már nagyon várom.


    Képeket csatolok a sok eseményről.


    Most nincs időm mindenkinek írni, bocsi érte. 


    Betegeskedőknek jobbulást, s mindenknek hatalmas ölelés.


    Pusszantás


     


     


     

  23. 2018. március 3. 09:1142504.

    Jó reggelt!


    Macsek köszi a kávét! Szerintem jöhet az a gólyás kép, biztosan sokan kíváncsiak vagyunk rá!


    Zsumama édes a kis jövevény, gratulálok!


    Havastáj, hogy vagy?


    Csonkanek, milyen volt az éneklés? Emlékszem, mindig a karácsonyi koncert előtt lettem beteg, de az éneklés azért ment.


    Itt  vége a hóesésnek, holnapra már "meleg" lesz (=0-1), hála istennek esővel.Fáj is a fejem vagy két napja.


    Tegnap délután kitakarítottam, ma csak a mosógép megy, meg egy kis ebéd kell.


    Délután a fiúk befejezik a tv kábelezést ami a héten elmaradt, engem pedig a barátnőm megtanít végre igazán jól sminkelni: ecsettel, szépen árnyékokkal meg minden. Mert ő kozmetikus-sminkes. Aztán cserébe egy kicsit németezek vele.


    Szóval laza nap lesz, éljen a hétvége!


    Mindenkinek jó pihenést, jó hétvégét!


     


     

  24. 2018. március 3. 04:4542503.

    Köszi Londonka!


    Jó reggelt mindenkinek!

    előzmény:
    LondonEye (42502)
    2018-03-03  02:10
  25. 2018. március 3. 02:1042502.

    macska


    a karacsony a remeny,a csoda es a csalad-nekem legalabbis


    es a golya: remeny, hiszen ha jon, itt a tavasz


    csoda az, hogy honnan hova, mennyi viszontagsagom keresztul jut el


    es csalad, mert ok aztan tenyleg szinte a jelkepei is lehetnenek a csaladi osszetartozasnak



     


     

    előzmény:
    macska54 (42501)
    2018-03-02  21:39

Címlap

top