Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2019. október 28. 17:1943729.

    Szia Havastáj!


    Igyekszem minél előbb válaszolni, bár segíteni nem tudok, ugyanis nem tudom milyen receptre gondolsz.  Én nem szoktam gyömbéres kekszet sütni  - vagy igen???????????????????-  nem is találtam receptet a gyűjteményemben.  Vagy valamikor mégis csináltam?  Te ettél belőle?  Akkor az valami egyszeri eset lehetett, amire nem is emlékszem.  Kérlek ne haragudj!!


    Londonka, te egy jellem  vagy , hogy ott tudtad hagyni azt a bögrét.  Igaz tegnap és ma is folytattam én is a selejtezést, már megint annyi felesleges cucc jött össze. Többek között bögre is, a helyem pedig véges. Jóformán már csak karácsonyi maradt a szekrényben, mert azok nem nélkülözhetők. 

    előzmény:
    havastáj (43728)
    2019-10-28  15:08
  2. 2019. október 28. 15:0843728.

    Sziasztok!


    S.o.s. Borcsamamam, szuksegem lenne a gyomberes keksz receptedre. Halas koszonet erte.

  3. 2019. október 28. 10:3743727.

    HA-HO-HO-HOOOO


    Magika


    melyik felen sutotted a halat?


    tok jo lehetett a workshop, nagyon kivancsi vagyok a vegeredmenyre


    borcsamama


    neztem a kepeket, nagyon jok, borcsapapat most lattam eloszor:-)))



    en mindig elhatarozom, hogy mar nem veszek tobb karacsonyi dolgot....de most is becsuszott egy piros lampas az IKEA-ban:-)


    bar a vagyam egy sokkal nagyobb, no de messze meg a karacsony


    viszont bogrestop van, es az komoly, mert alig fernek a konyha szekrenybe a rengeteg bogrek,...


    tegnap egy boltban lattam egy annyira szepet, olyan cukorpalca volt a fule, es a bogren is sok cukorpalca volt elszorva diszitesnek, de nem festve, hanem kulon-kulon rateve....es eros voltam, otthagytam


    majdcsak elmulik ez a nagy fajdalom a szivembol...


     

  4. 2019. október 27. 21:1043726.

    https://photos.google.com/share/AF1QipNMQ5Fc4390R6LPphIKA _j1zi_AzdmIY5cVBCseT5aS-1zaQhSe-8uIiRbMU3CArg?key=ekU4VjRZaU l6MWJJQTJUWHhQbVp1WGMtbGpycFN3


    Sziasztok, szép estét Mindenkinek!


     


    A fenti linken - ha minden igaz-  meg tudjátok nézni a szülinapozást  , ami nagyon jól sikerült, igaz, most csak szűk családi körben. 


    A pinata nagy sikert aratott, de a szétverése még várat magára, majd jövő hét végén lesz a buli a barátokkal, és akkor fog véget érni szegény láma rövid kis élete.  


    Mágika, jó hogy megint bejelentkeztél és  beszámoltál a jó kis kreatívkodós napról, most már csak a képeket várjuk róla. 


    Nálunk a hét  részben a pakolásról, szelektálásról szólt, ugyanis holnap lomtalanítás lesz, és megfogadtuk, hogy többet nem halmozunk fel felesleges dolgokat, ami nem kell, attól évente ilyenkor megszabadulunk. Ez jó alkalom a nagytakarítás megejtésére is, ami jövő héten folytatódik, remélem engedi az idő és túl leszek az ablakpucoláson is. 


    Utána már tényleg jöhet a lazulás, tervezgetés, kreatívkodás, készülődés, karácsonyi filmezés és egyéb örömteli foglalatosságok. 

  5. 2019. október 27. 20:3343725.

    Havastáj


    Jól tettétek, hogy kihasználtátok a szép időt és kirándultatok egyet. Én egyszer egy éjszakai medve lesen voltam ott. Nóri biztos nagyon élvezte, a picurka meg legalább jó levegőn volt.  


    Gratulálok a nyereményedhez.  


    Nagyon ügyes vagy hogy így állsz már a nagytakarítással. Az egyik szobában már én is elkezdtem, csak ablakot kéne mosni mindenhol, a következő hétvégére gondoltam, hogy megcsinálom, mert 4 napot tthon leszek, de lehet az idő miatt nem lesz belőle semmi.


    Kíváncsian várom milyen lett Nóri ládikója, majd mutasd meg ha elkészült.


     


    Mostmár elköszönök,  szép estét  mindenkinek!    

    előzmény:
    havastáj (43709)
    2019-10-21  21:32
  6. 2019. október 27. 20:2343724.

    Londonka


    Ismerem ezt az oldalt, van egy 100-as karácsonyi film lista, de ezek többségét már láttam, az a 2 film amit írtam azonban nem szerepelt rajta, legalábbis nem emlékszem rá. 


     


    Lazacot talán kétszer készítettem,  nagyon finom, aki szereti és hamar elkészült, bár megmondom őszintén, pontos receptet nem tudok adni hozzá, valahogy így készültek:


    Serpenyőben pici vajat felolvasztasz vagy olajat melegítész ebbe teszed a lazac szeleteket pici borssal, sóval megízesíted és fedő alatt készre párold, sütöd a végén pedig egy kis citromlével ( pár csepp citromot facsartam rá) megbolondítod. 


     Vagy    kiolajozott tepsibe teszed a szeleteket, pici só, bors rá és hagyma szeleteket teszel még rá, fólia alatt készre sütöd.   


    Köretnek meg ki mit szeret hozzá, krumpli, saláta stb. 

    előzmény:
    LondonEye (43716)
    2019-10-25  15:21
  7. 2019. október 27. 20:0643723.

    Banyóca


    De jó hogy te is itt vagy.  


    Örülök hogy ilyen jól sikerült Borcsamamával a közös hétvége.   Jó sok kincsre tettél szert. Nagyon jók azok a gömbök is amíket készítettél, jó ötletet adtál vele.  Lehet veszek én is egyszínű fehér gömböket és azokat kidíszítem, egyszerűbb mint a hungi gömb és az akasztóval sem kell küzdeni. Már vettem is próba darabnak valót. 


    Akkor már megszűnt az ügyelet a munkahelyeden és visszaállt a régi rend?


     Épo kérdezni akartam, hogy a gyerekeid itthon lesznek-e karácsonykor, de olvastam, hogy még semmi sem biztos, én azért bízom benne, hogy végül azért csak sikerül együtt karácsonyoznotok. 

    előzmény:
    banyoc@ (43717)
    2019-10-26  12:23
  8. 2019. október 27. 19:5643722.

    Szizsuzsóka


    Üdv a csapatban, gyere csak bátran, mesélj valamit magadról ti hogy ünnepelték, milyen szokások vannak nálatok. 


    Jók ezek a horgolt gömbök. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (43719)
    2019-10-27  06:24
  9. 2019. október 27. 19:5343721.

    Sziasztok! 


    Másodszor járok úgy, hogy el szállt az irományom.  múlt hétvégén már nem is volt energiám újra kezdeni.


     


    Szuperul sikerült a ws., jó sokan voltunk, fantasztikus hangulatban alkottunk.  Egy nagy locsolókannát készítettem karácsonyi hangulatban és abba került oázisba a dekor.  Sajnos nem tudtam befejezni, mert utána még szülinapra is mentünk, még nem tudtam befejezni, de amint megvan mutatom milyen lett. 


     


    Bircsamama


    Gratulálok a spejodhoz, csúcs szuper!  Jó sokat dolgizhattál vele, amíg így megtelt. Tényleg nem hallok éhen a télen, annyi minden van benne. 


    Borcsapapának is gratula a hatalmas fogáshoz, biztos finom lesz a belőle készült karácsonyi menű. 


    Ádámnak nagyon boldog szülinapot kívánok!  Biztos örült a meglepetésnek. 


    Párom nevében is köszönöm,  még egy hónapig biztosan itthon lesz.  


     


    Most láttam, hogy vannak benne előírások, elnézést nem javítgatom már utólag, mert félek elszáll az egész, inkább el is küldöm és folytatom egy következő hsz-ban.  


     

    előzmény:
    borcsamama (43718)
    2019-10-26  18:04
  10. 2019. október 27. 10:0243720.

    Sziasztok Angyalok!


    Dehogy zavarsz, sőt örülünk mindenkinek, aki úgy szereti a karácsonyt mint mi, akinek kedve van velünk ötletelni, megbeszélni mindent ami karácsony, ill. azon túl is. 


    Szépek a gömbök amiket csináltál. Várunk egyéb ötleteket is ha van kedved. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (43719)
    2019-10-27  06:24
  11. 2019. október 27. 06:2443719.

    Szervusztok ! Bocsánat a kotnyeleskedésért, de csak egy ötlet erejéig zavarok. Évekig mind a 6 unokámnak behorgoltam egy karácsonyi gömböt ezüst, vagy arany cérnával . Így néztek ki.

  12. 2019. október 26. 18:0443718.

    Sziasztok!


    Jó sok mindent vettél Banyoc@, örülhetsz nekik.  Nézegettem én is a honlapjukat, össze is válogattam elég sok mindent, hasonlóakat mint te vettél.  Az elemes kandeláberből 4 db van egy csomagban?  Nekem úgy tűnt, hogy 1 db kerül 1400,- forintba. Biztos valamit elnéztem. Láttam a lámát is , van hógömb is lámával, lehet hogy Mikulásra kap egy olyat. 


    Milyen lett az utcád átfestve?  Kíváncsi lennék rá. Ma láttam megint valami olyasmit, de még dobozokban volt.


    A szülinapozás holnap lesz, ma nem tudtunk menni köszönteni, mert délelőtt temetésen voltunk Szekszárdon, utána megemlékezés volt ebéddel, ahol összegyűlt az egész nagy-nagy család, kb. akkora volt mint egy lakodalom.  Jó volt rég látott rokonokkal találkozni.  Az ebéd is nagyon finom volt  és bőséges.  


    Benéztünk a KIK-be is, a bolt tele áruval és rengeteg dobozzal, amikből folyamatosan pakolták ki a karácsonyi cuccokat, szinte el sem lehetett menni a sorok között.  Majd 31-én megyünk megint, akkor jobban lesz időm nézelődni.  


    Londonka, a menű még nálunk se dőlt el, egy biztos, hogy süllő lesz valamilyen formában, és  kacérkodom a sajtkrémlevessel.  Pár hete kipróbáltam egy régóta őrzött receptet, és nagyon finom lett, lehet hogy azt fogom választani.


    Szép hétvégét Mindenkinek! 

    előzmény:
    banyoc@ (43717)
    2019-10-26  12:23
  13. 2019. október 26. 12:2343717.

    Szép napot Angyalkáim!:)


     


    BorcsaMamám. ha tudtam volna, hogy ennyire dübörög a karácsony a Praktikerben, akkor mindenképpen elmentünk volna. Pár nappal előtte voltunk ott, akkor még raklapokon voltak lefóliázva azok a kis  háztetős standok amire a karácsonyi dekorációt, és árut kirakták. Akkor áru még sehol sem volt. Teljesen véletlenül néztem fel a honlapra és megdöbbentem a választékon. Csakis karácsonyos cuccokat vettem, sok, és sokféle műfenyőt, apró felragasztható dekorációkat 500-600 Ft között volt az áruk egy-egy dobozban 6-8 db van. (hóember, rénszarvas, hintaló, magyal, csengő stb.), vettem egy csomagban 4 db elemes kandelábert 1400 Ft volt /máshol is árulják, 1900 és 3700 Ft közötti árakon láttam/, és egy-egy csomag faluhoz való figurát (kandeláber-nem világít!), hóember, lovas szán, és sétáló figurák vannak benne, szintén 1400 Ft körül volt csomagja. Kis szatyornyi cuccot hoztam el sok pénzért, de még mindig itt voltak ezek a holmik a legjobb áron.


    celofán: én is baromi sokat kínlódtam vele, legalább 3 féle ragasztót kipróbáltam, a pisztolyos melegragasztó összerántotta, vagyis olvasztotta. Volt olyan lap amin 2 hónap múlva engedett el a ragasztás. Szét is kellett bontanom az egyik oldalt, de sikerült visszaragasztani.


    Átfestettem a fehér utcát, ha ki tudom varázsolni a fotókat a telefonomból, akkor felteszem.


    Akartam már jelezni: mennyei a cukorka és capuccino amit kaptunk!!!:)


    Hogy sikerült Ádám szülinapja?? Isten éltesse sokáig!!! pusziljuk! Ja! picike dekorációnak láma is van a Praktikerben!


     


    Ja igen, köszi lányok, már én is látom a felrakott képeket, csak akkor nem jelentek meg amikor feltettem őket.


     


    Londonka:) köszönöm:) Halloween: nem szeretem...... ettől még lehet jó buli, de nekem nem jön be. Karácsonyi menüterv: ZÉRÓ azt sem tudom hogy ki lesz itthon, ki nem,  ki és mikor jön hozzánk... ad abszurdum, még az is előfordulhat, hogy kettesben leszünk Zolival Szenteste....... akkor meg aztán valami zéró kalóriás egyszerű vacsora lesz. Nálunk egyébként sincs olyan nagy jelentősége az ételnek, inkább annak -nekem legalább is-, hogy egy asztalnál ül a család, és utána még órákig együtt vagyunk..... (jelen pillanatban úgy tűnik hogy nem igazán van igény a társaságunkra a család bizonyos részéről..... majd meglátjuk)


     


    Most folyt. köv. csak benéztem


    Mézespuszedli

  14. 2019. október 25. 15:2143716.

    b@nyoca


    en is latom a kepeidet, es csodasak



    itt egyelore minden a jovo heti Halloween korul forog, bar en nagy erokkel nezem a karacsonyi filmeket:-),persze a "nagy" filmeket majd a vegere hagyom



    menutervek vannak mar -ok?


     

  15. 2019. október 24. 18:5643715.

    Sziasztok!


    Banyoca, megnyugodhatsz,látom a képeidet,ill. a gyönyörűséges gömbjeidet.  :-)


    Ó de irígy vagyok, látod, oda együtt is elmehettünk volna, éppen ma nézegettem a honlapjukat, hát én is tudnék mit venni onnan. Te miket vettél?  Karácsonyi dolgokat?


    Ami a kandelábereket illeti, hát jól megszenvedtem velük, nem tudom miért, biztos mert béna vagyok. Tulajdonképpen mindkettő készen van, az egyiken már csak utolsó simítások vannak vissza, még venni akarok hozzá olyan pici szánkót vagy valamit.  A másik is kész, még havazni és dekorálni kell.  Kicsit billegős lett az egyik, de majd oda ragasztom hogy fel ne boruljon.  


    Azzal volt a bajom, hogy sajnos a celofánokat  folyékony ragasztóval /kétszer is és kétfélével /rögzítettem, mégis leváltak folyamatosan amikor az oldalakat ragasztottam egymáshoz.  Na mindegy, megszenvedtem de készen vannak. 


    007eva,  köszönöm az elismerést, majd jól odafigyelek, nehogy kipakold a "raktáramat".  


    Havastáj, Ádámot vasárnap köszöntjük, remélem örülni fog.  Ma még egy söprűnyelet is bevontam kreppapírral, hogy legyen mivel szétverni, és az is szép legyen. Szombaton lesz a szülinapja, de aznap temetésre kell mennünk, minden nem fér bele egy napba.


    A befőzött dolgaim jelentős része a kertből van, de azért vettem is, pl. a barackot és a karfiolt.  A többi megtermett, pedig tényleg pici a kertünk, aki volt már itt az látta mekkora. 


    Ötletes dolgokat alkotsz, azóta már biztos kitaláltad a Nóri csat és hajgumi tárolóját, hogy milyen legyen. 


    Használjátok ki még ezt a pár napot, mert utána már tényleg jön az ősz, be kell húzódni a jó melegbe. Addig még nekem is meg kéne pucolni az ablakokat. 


    Borcsapapa végre itthon van, most egy darabig marad is, kicsit tudunk ide-oda menni, és segít amiben kell.  Képzeljétek a többi mellé fogott egy hatalmas, öt kilós gyönyörű süllőt, ő biztos hogy része lesz a karácsonyi menűnek.  

  16. 2019. október 24. 17:5443714.

    Remek.... feltöltöttem 4 képet, de nem látom.... remélem, Nálatok megjelenik...

  17. 2019. október 24. 17:5343713.

    Sziasztok Angyalkák!:)


    Londonka: lazaccal kapcsolatban én sem tudok receptet írni. Egyszer ettem, amikor a lányom itthon volt, és Ő készített nekünk vacsorát, a lazac meg volt sütve, és valami szószos tészta volt hozzá. Azt tudom, hogy nagyon finom volt, de hogy hogyan készült azt nem tudom...


    Havastáj: bizony már rég jártam erre sajnos:((( Jól esett az üdvözlésed, köszönöm.  Te már az ablaktisztításnál tartasz??? nagyon ügyes vagy, én gőzöm sincs, hogy mikor lesz rá időm.... Veresegyházán mi is voltunk a maciparkban, nagyon jó élmény volt!:)  Gratulálok a nyereményedhez.


     


    007eva: ma beszabadultam a Praktikerbe (Pécs).......... egy vagyont hagytam ott... mostanában nem teszem be a lábam az biztos.....


     


    BorcsaMamám: hogy állsz a kandeláberekkel?:)


     


    Ezek az üveggömbök már elkészültek......


     

  18. 2019. október 23. 23:2243712.

    előzmény:
    007eva (43711)
    2019-10-23  22:24
  19. 2019. október 23. 22:2443711.

    Sziasztok!


    Jön a karácsony, s eszembe jutottatok. Tűzvihar néven voltam régebben.-
    Csodás dolgok vannak a Budaörsön levő Praktikerben.- És közel nem olylan
    drága, mint pl. a KIKÁ-ban.


    Macsek, hiányzol!

    előzmény:
    macska54 (43648)
    2019-05-28  22:23
  20. 2019. október 23. 22:1243710.

    Gratulálok, csoda szép! Ha betörnek a spájzodba, én voltam.

    előzmény:
    borcsamama (43704)
    2019-10-18  10:36
  21. 2019. október 21. 21:3243709.

    Sziasztok!


     


    Kicsit elmaradtam, bar olvasni olvastam amiket irtatok, de egyszeruen energiam nem volt irni.


    Borcsamama, a dobozom ilyen kulcstarto szekreny vagy mi a becsuletes neve, tudod, amibe felakasztjuk a kulcsokat.


    Aronnak egy  emlek keszult kis fa korongokbol es szivbol fuzott valami, amin a szuletesi adatai vannak. Norinak meg csak felig haladtam az ajandekaval, az alapja megvan, de nem jon ugy az ihlet, neki egy ilyen csajos ladikat keszitek, amibe a millio egy csatjat, hajgumijat szeretnem valahogy rendszerezni, tarolni.


    Uhh, mennyi mindent tettel el a nyaron. Minden a sajat kertetekbol?


    Szerencsesek az unokaid, hogy ilyen magymamajuk van


     Adamot Isten eltesse sokaig. Majd ird meg mit szolt a pinatahoz. Szerintem jo poen lehet szetutni egy ilyet, hogy kihulljon az a sok finomsag....


    Szivbol orulok, hogy jol sikerult Banyocaval a talalkozotok. A kincseitekrol majd mutassatok kepet. Egyben megragadom az alkalmat, hogy udvozoljelek Banyoca visszateresed alkalmabol. Jo, hogy ujra koztunk vagy, hianyoztal.


    LondonEye, a kisvonatodat ugy imadom. Kacerkodom a gondolattal, hogy megrendeljem. Bar Nori szerintem 2 perc alatt lenyulna. 


    Sztem szep lett, amit varrtal. 


    Irigykedem, hogy van kandallod. Lehet anno a hazvasarlaskor ezt is fel kellett volna vennem a szempontok koze.


    Bubcsi, uhh..de gyonyoru anyagbol keszulnek a szekhuzatok, nagyon ugyes vagy, te is szepsegeket keszitesz.


     Koszi a kerdest Magika, jol vagyunk, csak sokszor nincs idom vagy erom a mindennapi dolgok mellett semmire. Nori mindig kitalal valamit, egyszer almas pitet kell sutni vele, maskor palacsintat, imad mindenben segiteni. Aron nagyon nyugodt, kiegyensulyozott baba, egy-egy nagyon rovid nyoszorgestol eltekintve eddig tan 2 olyan nap volt a ket honap alatt, amikor tobbet sirt vmiert, amit bevallok, nem is tudom, hogy mi volt az oka. Talan csak egyszeruen rossz napja volt. 


    Tegnap a veresegyhazi medveparkban voltunk kirandulni, ma nekialltam ablakokat pucolni, szeretnem meg megcsinalni, amig jo ido van es azt mar csak par napig josolnak. Akarhanyszor ablakot pucolok, mindig eszembe jut, hogy aki kitalalta a csak buko ablakot, azt egy peklapattal agyon kellett volna utni...


    Jaj, a legjobbat majdnem elfelejtem. Itt van naluk egy kis kreativ hobbi es ajandek bolt. Es a fb oldalukon volt egy jatek es kepzeljetek, egy csodaszep ozikes mecsestartot nyertem. Ma vettem. Majd hozok fotot rola, szerintem ti is imadni fogjatok.


     

  22. 2019. október 21. 20:2943708.

    Most jut eszembe Londonka, hogy kérdezted a lazacot.  Ebben sajnos én nem tudok segíteni, még soha nem csináltam, enni is csak kétszer ettem életemben.  Azért majd szétnézek, hátha találok valami jó receptet, de lehet hogy majd  valaki ide is tesz fel valamit.

    előzmény:
    borcsamama (43707)
    2019-10-21  20:25
  23. 2019. október 21. 20:2543707.

    Sziasztok!


    Osztom Banyóca hozzászólását, valóban egy csodás hétvégét töltöttünk együtt, - itt is mégegyszer hálásan köszönöm- nagyon élveztem minden percét.  Nagyon sokat beszélgettünk, ötleteket cseréltünk, rengeteg szebbnél szebb ajándékot, csecse-becsét kaptam, azóta is itt vannak kirakva, és időnként megállok gyönyörködni bennük.  


    Csodás a kandeláber ami tavaly alkotott, most láttam élőben, és rögtön bele szerettem,  természetesen meg is csinálom.  Ma egész nap azzal dolgoztam.  Kettő van készülőben, az alkatrészek már kiszabva, lefestve, a celofánok ráragasztva, holnap majd folytatás következik. Mutatom majd ha elkészül.  

  24. 2019. október 21. 11:3943706.

    Kopp-kopp Manócskák!


    sziasztok!


    Gyorsan kapkodva bejelentkezek.


    Remélem, idén is életre fog kelni a topikunk, bár ahogy elnézem az időjárást olyan mintha most kezdődne a nyár. Ez persze nem befolyásolja a gondolataimat, és nem csökkenti a karácsony-függőségemet:)


    CSODÁLATOS HÉTVÉGÉNK VOLT BORCSAMAMÁVAL!!! Szombaton délelőtt érkezett, beragyogta a napunkat!!!!! vasárnap együtt mászkáltunk a vásárban. Sajnos gyér volt a felhozatal a karácsonyi cuccokból, de azért némi apróságot sikerült beszerezni. Szegényt jól lefárasztottam, kétszer kellett neki megmászni a négy emeletet, és a vásártéri többórás bóklászás is megviselte szegényt, de nagyon hősiesen viselte a túrát.:))) Sajnos roham léptekkel szaladt el az idő, hamar vége lett a hétvégének, vasárnap délután már haza kellett mennie. De azért volt idő csacsogásra, kincsek közt matatásra a rumli szobában, tervekre, stb.stb természetesen minden a karácsony jegyében. 


    BorcsaMamám köszönöm, hogy itt voltál velünk!!!! 


     


    AngyalMAnócskák! remélem mindenki jól van!!!! és már bontogatja szárnyait ahogy az ünnepeket tervezi, várja....  én is ezt teszem ahogy az időm és energiám engedi. 


    Én/mi jól vagyok, brutálisan fárasztó nyári szezon van a hátam mögött, most már "csak" a nyáron elmaradt dolgokat kell bepótolni a munkahelyemen... szinte felüdülés naponta csak 8-9 órát dolgozni, ráadásul csak hétfőtől péntekig, vagyis a szabad hétvége már maga a kánaán.:)) 


    történtek nálunk is keserű dolgok, de túl vagyunk rajta, az élet megy tovább...... előre kell nézni. nem részletezem. 


    Igyekszek többször, többet jönni, és szeretnék majd egy olyan napot amikor csak Veletek foglalkozom, vagyis elárasztalak fotókkal Benneteket... a képek rendszerezése már folyamatban van az otthoni gépemen. 


    Addig is csillámcukros mézespuszedli Mindenkinek!:)

  25. 2019. október 19. 11:5843705.

    Borcsamama


    ez a spajz ....egy csoda


    erezzetek nagyon jol magatokat banyocaval, varom a beszamolot


    a Pinata  nagyon tetszik, mar az otlet is, hogy megcsinalod, a kivitelezes is olyan szep, kar szetverni:-)


    koszonom a kerdest, berendezkedtunk, es csak annyit mondok: a jot konnyu megszokni


    Magika


    a videa oldalan van egy karacsonyi filmosszeallitas, most abbol probalok olyat talalni, amit meg nem lattam


     


    KERDES:


    azt talaltam ki, hogy lazacot csinalok a csaladnak szenteste, mert szeretik a halat


    van valakinek olyan receptje, amit meg en is meg tudnek csinalni olyan egyszeru es biztos?


    mert azt egy szelettel kiprobalnam a ferjemen mostanaban


    nezegettem a neten, de egy kiprobalt recept, amirol kerdezgetni tudnek biztosabb lenne

Címlap

top