Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Joós István: ,,a nő munkája a férfi"
2013-12-26 08:491.
Létrehozva: 2013. december 26. 08:49
Mi a nő igazi feladata, és mi a férfié? Hogyan lehetnének boldogabbak a párok, és hogyan kerülhetnének végre helyükre a szerepek? Joós István tanácsadónak, a Nyitott Akadémia előadójának véleménye elsőre provokatív és megosztó. Próbáltuk megfogni, nem volt egyszerű...
Nők Lapja Café: A nő munkája a férfi?
Nők Lapja Café: A nő munkája a férfi?
Azt az áldást kinek küldted? :-)) (meg minek)
Meg be is akarsz vonzani? Nem sok ez a kettő így együtt egy kicsit? :-))
Már csak a férfit szeretném bevonzani az életembe, akivel ilyen NŐ lehetek... :)
Szép napot!
Közben az is eszembe jutott még, hogy akiről ez a férfi beszél, az a "múzsa-típusú nő", és az ilyen egyáltalán nem túl gyakori. Kozmutza Flóra József Attiláról írott életrajzi könyvében (nagyon érdekes, olvasmányos könyv) írja le azt, hogy ő rájött (szerintem tévesen, de hát ez már csak az én véleményem), hogy ő nem tehetséges igazán semmiben, vagy legalábbis annyira nem, mint szeretné, viszont ő is szeretne valamit hozzátenni a "nagy egészhez", nem szeretne névtelen senkiként meghalni. Így tehát szinte kislánykorától belátta, hogy neki ezt egy férfi oldalán kell beteljesítenie, vagyis egy valóban tehetséges művész múzsája szeretne lenni. És lám, az is lett, még J. A. halála után is.
Ady jóval fiatalabb felesége képes volt végigcsinálni egy nemibeteg, idegileg egyre jobban leépülő, egoista művész mellett azt, hogy társa legyen, hogy mindenben támogassa, hogy mellette lehessen Ady "ember az embertelenségben". Ehhez egy önmagát ilyen vagy olyan ok miatt teljesen alábecsülő és alárendelő nőtípus szükséges. Kétségtelen, hogy ezek a férfiak nagy valószínűséggel kevesebbek lennének az ilyen nők támogatása nélkül, de hogy ez nem egy normális, követendő családmodell, hanem kissé patologikus, abban is biztos vagyok.
Remélem eljön az az idő hamarosan, amikor a hasonló szövegeket egy szinten kezelik majd a rasszista gyűlöletbeszéddel.
Jobb helyeken már egy szinten kezelik. Vagy legalábbis szégyellik magukat, ha kilóg a lóláb.
Egyébként kíváncsian várom az interjú párját, amiben nőnemű megmondóember fejti ki, hogy amelyik férfi nem képes annyit keresni, hogy jólétet biztosítson vele az egész családjának, nincs szépen kidolgozott izomzata, plusz nincs 20 centis kőkemény kukija, az nem is igazi férfi, és ne csodálkozzon, ha sose lesz boldog.
Ha már vicceskedünk.
Szándékosan nem olvasom el még a többi kommentárt, hogy ne befolyásoljon semmi az első gondolataimban, mert jöttek közben jócskán...
Az egész cikk azért válik hiteltelenné és felesleges "festék"pazarlássá, mert tartalmaz néhány olyan mondatot, ami logikailag és értelmileg egész egyszerűen hamis. Még ha esetleg részigazságokat tartalmaz is.
Pl. hogy a férfi célja az, hogy megtalálja magát a munkájában, hogy hozzátegyen valamit a nagy egészhez, hogy abban élhessen, amitől csillog a szeme, amiben tehetséges. Ez igaz, de nemtől függetlenül igaz. Minden embernek ez a célja, függetlenül attól, hogy hím vagy női ivarszervvel pottyant-e a világra. Én nőként sem tudnék úgy élni, hogy olyan legyen a munkám, ami nem a hivatásom, amivel olyan példát látna a gyerekem is, hogy fújj, utálok bemenni dolgozni, csak a kenyérkereset vele a célom. Abba meg, hogy a férfit rajongva nézve csak őt segítsem (értsd: főzzek-mosogassak otthon), abba gyakorlatilag két hét alatt beleőrülnék, ha nem lenne a kiútra távlatom.
A másik legátgondolatlanabb mondat a szövegében az, hogy ha valaki azt csinálja, amit szeret, azzal sokat keres, és el tudja tartani a családját. HAHAHAHAHA! Elég, ha visszagondolok azokra az emberekre, akiket eddig a legelhivatottabbaknak láttam a szakmájukban: pl. az egyetemi klasszika-filológia professzoromra. Hát igaz ugyan, hogy felemás zokniban járt, és fel sem tűnt neki, olyannyira a kis világában élt, tényleg az a tipikus szórakozott prof volt, akinek szüksége volt - megkockáztatom - házvezetőnőre, nem is feltétlen feleségre, de hogy ő nem keresett annyit a kis kutatásaival, amivel jó életet biztosíthatott volna egy egész családnak, az egészen biztos. Ha keresett is, elutazgatta a kutatásai kapcsán, pl. felkeresett egy itáliai könyvtárat a régi reneszánsz szövegek eredeti olvasásához. De főleg kis hazánkban szerintem n+1 példát hozhatnék rá, hogy pont a tehetséggel, kedvvel, netán magánvállalkozás keretében végzett munka nemhogy nem jövedelmez annyit, hogy meg lehessen belőle élni, hanem sokszor több az adó- és mindenféle más teher, mint amennyi hasznot hoz az egész. Hány meg hány kézműves családot látok manapság tönkremenni, akik generációkon át vitték a kis mesterségüket, szerették, csinálták, de mára egyszerűen a létfenntartásukra sem elég a dolog, és elmennek árufeltöltőnek, mert máshoz meg nem értenek.
Ami viszont igaz, de ezt viszont már nem ez a fickó fedezte fel, hanem már a Bibliában is megjelenik, hogy az a férfi tud kibontakozni, akire felnéz a párja. Jó értelemben, tisztelettel, szeretettel, felfelé néz rá, és ezáltal kihoz belőle olyan dolgokat is, amiket talán még önmagában sem vett addig észre. A bizalom által. Madách Az ember tragédiájában több színben is megírja ezt: ha egy nő nem bízik a párjában, lehúzza őt, még akkor is, ha amúgy tehetséges, pl. a csillagász Kepler horoszkópokat készít a tudományos kutatások helyett. De ez viszont ugyanúgy igaz fordítva is: egy férfinak is tisztelnie kell a párját, megbíznia benne, engedni kibontakozni a vágyait, nem pedig azt mondani, "te erre úgyse vagy képes". Anyagilag azonban naivság azt hinni, hogy ez mindig olyan útra vezet, amiből majd meg is élhet egy család.
Ki ez a faszi? Mi ez?
Ha ő egyedülálló, vajon ki mosogat helyette, ha neki nem az a "dolga"? Miért kell a mosogatásból ideológiai kérdést csinálni?
Mi lesz az olyan nővel, aki így él X évig és utána apuci úgy dönt, hogy egy fiatalabb csajjal inkább jobban "meg tudja élni férfiasságát" ? (broáf)
Miért kell 2013-ban ilyen cikkeket olvasni egy mainstream lapban? Mi ez az agymosás megint, ezeket vajon kormányzati ráhatásra nyomják, hogy ne fogyjon a magyar és könnyebben nyeljék be a nők a Kinder, Kuche, Kirche ideológiát?
Remélem eljön az az idő hamarosan, amikor a hasonló szövegeket egy szinten kezelik majd a rasszista gyűlöletbeszéddel.
A női agresszióra szintén lehetne egy kazal példát hozni.( utalva egy hozzászólásra).
Ennek a férfinak levest kellene föznie mert annyi zöldséget összehord.
Csak hergeli az embert a pszeudóintellektüell butaságaival, ráadásul egy nöi fórumon. Aki veres posztót lenget a bika elött az ne csodálkozzon ha a bika szarva a tökében landol.
Nem kell itt ködösíteni a maszlaggal hogy áááá neeeeem a nö neeem a férfi szolgája, aztán meg homlokegyenest ennek az ellenkezöjét szajkózni csak éppen rafináltan megfogalmazva. Hiába az udvarias csevely meg a szép szavak, a cikk lényege az hogy a nö áldozza fel magát a férfiért a háztartás oltárán. Joós úr, ha mézet csorgat a szarra az akkor is szar marad és nem esszük meg. Ne is próbálja lenyomni a torkunkon. Grrrrrrrrrrr!
Drukkolok Neked, hogy továbbra is minden sikerüljön!!! :)
Én is ismerek olyan házasságot, ahol minden összejött, és nagyon irigylem őket!
Úgyhogy azért van remény! :)
Nekem leginkább az tetszik, hogy 39 évesen nőtlen. (Oké, manapság tényleg később találják meg a párjukat az emberek, de azért többnyire a férfiak is csak megházasodnak kb 35-36-37éves korukra.) tehát nem találta meg azt a nőt, aki az elméletében szerepel.
Felvetődtek bennem amúgy olyan manapság sajnos reális kérdések, minthogy ha valaki "csak" háztartásbeli, akkor ha esetleg elválnak, hogy fog a sok év kihagyás után munkát találni? Egyébként ha a nő bármilyen okból csak egyetlen gyerkőcöt szeretne, akkor is maradhat otthon ezen elmélet szerint (úgy tűnik, lévén gyerekszám nem lett meghatározva)? Illetve az élet végének a praktikus kérdése. Ha megözvegyül a nő, akkor lesz annyi az özvegyi nyugdíja, hogy abból megéljen (elvileg igen, ha végig "el tdták őt tartani)? Az a baj ezzel az elmélettel amit Joós István mond, hogy manapság egész egyszerűen nem ez a társadalmi, gazdasági berendezkedésünk. Meg elnézést, de igenis vannak, mindig is voltak, és ők talán fontosabbak is, azok a férfiak (vagy nők, azza emberek) akik a hétköznapi kisemberek, akiknek az álma nem fog annyit hozni, hogy eltartson egy egész családot. (De persze szabadidős álmokat is valóra lehet váltani.) Mint már más is írta előttem, a teljes állású családanya szerepre sem alkalmas mindenki. (Bevallom, én sem, nekem ingerszegény lenne egy idő után és a sok depressziós kismama léte is azt bizonyítja, hogy manapság egyszerűen már nem elég "csak otthon lenni", igenis "változtunk.)
De hogy a NL publikálja is a cikket, az már enyhén sok szerintem.. Egészen hihetetlen.
A következő cikk mi lesz? A rasszizmus támógatása?
Nagyot csalódtam a nlcafe-ban.
Ez nem feltétlenül történik így. 2004-ben feladtam minden idők legjobb munkahelyét azért, hogy jobban (azaz egyáltalán) oda tudjak figyelni a gyerekekre. Azóta a férjemmel majdnem 10 éve viszünk közösen egy vállalkozást, ami felfejlődött, és ezalatt a házasságunk IS megerősödött. Viszont az nagyon igaz, hogy a férfinek is változnia kell. Amikor a férjem végigtanult egy másfél éves trénerképzőt, akkor valóban nagyon sokat változott a személyisége. Egy olyan helyzetbe került, ahol meg kellett tanulnia elfogadni másoktól is visszajelzést. Végre nemcsak én kritizáltam ;) Én pedig egy másik képzésbe mentem, ahol egy szinte új területre léptem az addigi munkáimhoz képest.
Persze sem a vállalkozásban, sem a családi életben (ami nálunk eléggé összemosódik) nem nélkülözzük a súrlódásokat, de alapvetően támogatjuk egymást. Azt hiszem, itt az "egymás" szón komoly hangsúly van. Még akkor is, ha a vállalkozás oroszlánrészét a férjem viszi, nekem az adminisztráció jut és a szerződéses tevékenységeknek csak egy kisebb része, fontos neki is, hogy én is kiteljesítsem magam a szakmámban.
Eleinte vicces volt, mert a férjem úgy képzelte, hogy majd úgy teszünk a munkánk során, mintha nem egy családi vállalkozás lennénk, valamiért ezt cikinek érezte. Nem ment valami jól a szerepjátszás, egyszer-kétszer elszóltuk magunkat a partnerek előtt, ami nem kis derültséget keltett - és kiderült, hogy teljesen el tudják fogadni a mi kis kettősünket.
Köszönöm!
De én nagyon-nagyon szerettem volna nagycsaládos anyukaként otthon a tűzhely mellett várni az erős férfit!
Ez lett volna minden küzdelmem célja, amit a házasságunkért tettem.
A nagylányom már nagyon kemény lett a látottak miatt.
Nem tudom, hogy ő majd boldog lesz-e.