Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Joós István: ,,a nő munkája a férfi"

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2013. december 26. 08:49
Mi a nő igazi feladata, és mi a férfié? Hogyan lehetnének boldogabbak a párok, és hogyan kerülhetnének végre helyükre a szerepek? Joós István tanácsadónak, a Nyitott Akadémia előadójának véleménye elsőre provokatív és megosztó. Próbáltuk megfogni, nem volt egyszerű...

Nők Lapja Café: A nő munkája a férfi?
  1. 2013. december 30. 16:40151.

    itt az ideje, hogy a ferfi is megtanuljon "edzoskodni", ha eppen ugy hozza a helyzet. es tanulja is, igaz lassan, de biztosan. a nobol azert lett "edzo", mert ez volt az egyetlen opcioja a tulelesre. a tarsadalom csinalta. es a tarsadalom most "csinalja" a ferfit is. egyetlen opcio a tulelesre az elkovetkezo generaciok ferfitagjainak a szamara. 

    nagyon helyes. 

     

    a 124-es kommentben irtad:

    " Ma már alig vannak akik különbséget tudnak tenni az alázat, az alázás és az alázatos kifejezések között"

     

    ez is tanulando a ferfi szamara. ezt is tanulja. amint tokeletesen menni fog, velemenyem szerint komoly javulas fog mutatkozni a kapcsolatok minosegeben, tartossagaban. 

    előzmény:
    nok_apja (148)
    2013-12-30  15:47
  2. 2013. december 30. 16:11150.

    Talán mert a nöknek elegük van a menedzselésböl? Talán nem minden nö érez ehez kedvet? Talán nem minden nö egyforma??? 

    Micsoda gondolat...

     

    Talán a férfiaknak is kellene egy kicsit  magukat aktiválni? Talán nem minden férfi "versenyzö"? Talán nem minden férfi egyforma....???? 

    Megint egy gondolat... lassan már a nök fogják az autót szerelni (nadrágban!!) és a férfiak pszihológusok lesznek!

     

    Ja, ez már van?  Akkor talán más is lehet... mint például felnött emberek akik támogatják egymást és megosztják a szerepeket és az élet munkáját saját belátásuk szerint, anélkül hogy más ebbe beleszólna, vagy ezt diktálná, a "hagyomány és tradíció" fellengzése nélkül.

     

    Ha minden úgy lenne ahogy azelött volt, még mindig barlangokban élnénk és félnénk a tüztöl. 

     

     

    előzmény:
    nok_apja (148)
    2013-12-30  15:47
  3. Torolt_felhasznalo_820822
    Torolt_felhasznalo_820822
    2013. december 30. 15:50149.

    Jó, hogy szólsz...az én igényeimről....rá nem jöttem volna, mitől lesz tökéletes az életem....

     

     

    előzmény:
    dalma38 (147)
    2013-12-30  15:30
  4. 2013. december 30. 15:47148.

    Már rég nem arról van szó, hogy fel mernek szólalni az igényükkel kapcsolatban. Már rég az átbillent mérlegről beszélünk. Már csak az a fontos ami a nőnek kell. Egy hang nem sok annyi nem hallatszi, mi kell másnak.

     

    A kapcsolat vagy a család szellemi, egzisztenciális, kultúrális fejlődésének útját nők határozták meg. (Mint az edző az edzéstervet.) A család sikere, fejlődése a nőn múlik. Így van ez már réges-rég. Ővéké is a gyermek eredményes fejlődésének sikere, a környezet, lakás/ház/kert/berendezés/öltözködés szépülése. Látszólag az férj meg a gyerek a sikeres, de csak látszólag. Mert minden siker mögött ott van a nő. (A női sikerek mögött is ott van egy nő.) 

    Ez az eredmény már nem elegendő és még több siker kell, még több eredmény és a nő beszáll a sikergyártásba. (Mintha az edző is beszállna a versenyzésbe.) A cikk arról szól, hogy ez a két dolog nem mehet jól. A nő véges ereje lévén nem tudja ellátni a még több megszerzését is és a család menedzselését is. Mert akkor "edzetlen" marad  a gyerek/férj. Az eredmények romlanak, és ezért a férfiakat okolják, mondván miért nem veszi át a menedzselési feladat egy részét a nőtől. A férfi meg nem érti, hogy ha ő versenyzésben jó, akkor miért kell másokat edzenie?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820822 (146)
    2013-12-30  15:25
  5. 2013. december 30. 15:30147.
    Természetesen nem. Neked avval hogy a férjed lelkét ápolod, minden igényed ki van elégítve. A tény hogy a férjednek szüksége van Rád tökéletessé teszi az életed. (hányós szmájli)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820822 (146)
    2013-12-30  15:25
  6. Torolt_felhasznalo_820822
    Torolt_felhasznalo_820822
    2013. december 30. 15:25146.

     

    "No ezt hívom én énközpontúságnak. Nem csak a nő igényei és elvárásai fontosak."

     

    Mit is hívsz te énközpontúságnak? 

     

    Azt, ha a nők is mernek felszólalni, hogy nekik is vannak igényeik? És nemcsak arra koncentrálnak, hogy "mi  hiányzik a férjemnek?" Valaki foglalkozik azzal, hogy mi hiányzik nekem? 

    előzmény:
    nok_apja (141)
    2013-12-30  14:58
  7. 2013. december 30. 15:20145.
    Ezt a két fogalmat hogy lehet egyenlösíteni? 
    előzmény:
    nok_apja (144)
    2013-12-30  15:17
  8. 2013. december 30. 15:17144.
    A sportolónak sem kell edző? Az edző szerepe - aki irányítja a sportoló edzésmunkáját - egy alárendelt szerep?
    előzmény:
    dalma38 (142)
    2013-12-30  14:59
  9. 2013. december 30. 15:14143.

    "A nönek nem a férfi a munkája, ha az; a már régen rossz. Mindenkinek saját maga a munkája,"

     

    Vannak férfiak, akik ezt már felismerték és nem kívánnak házasodni. Ők már tudják, hogy nincs rájuk szükség. 

     

     

     

    Vagy mégis ????? 

    előzmény:
    dalma38 (142)
    2013-12-30  14:59
  10. 2013. december 30. 14:59142.

    Régen olvastam ennél  nagyobb sületlenséget. Persze mindenkinek lehet véleménye, sajnos sokaknak a 1800-as évek valamilyen halványrózsaszín csillogásban tünik fel...

     

    A nönek nem a férfi a munkája, ha az; a már régen rossz. Mindenkinek saját maga a munkája, nem kellene a férfiakat ennyire kisfiúsítani hogy a lelküket felnött korukban is a nönek kellene táplálni.

    A nö meg csak táplálja a saját lelkét, vagy hagyja a francba...? 

     

    Kedves kisfiúk 18 éven felül... ugyan ideje lenne felnöni, nem?  

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2013-12-26  08:49
  11. 2013. december 30. 14:58141.

    "Kell hozzá egy  empatikus élettárs, aki nemcsak saját magára figyel, hanem fontosak neki a vele együttélő nő igényei is is.  "

     

    No ezt hívom én énközpontúságnak. Nem csak a nő igényei és elvárásai fontosak.

     

    Ez ugye egy női fórum. A kibeszélem magamból hatás miatt elfogadom, a "nekem milyen rossz", a "mi mindent nem kapok meg" hozzászólásokat. De senkitől nem olvastam még, hogy mi hiányzik a férjemnek. Csak azt a félelmet, hogy valami nem százas, akkor egészen biztosan megcsal.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820822 (138)
    2013-12-30  14:11
  12. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2013. december 30. 14:55140.

    Beleolvastam ebbe a blogba, hát az ember feje belefájdul a sok maszlagba amit összehord. Még össze sem tudja tákolni értelmesen amit mondani akar. És ha elgondolom hogy vannak akik még fizetnek is ezért a mentálisan fárasztó bullshit-ért, akkor megértem hogy mekkora is az Isten állatkertje. Mert hát a blog bizonyos részét csak elöfizetök olvashatják! Ki az a kapitális ökör aki fizet azért hogy ezt az értelmetlen szófosást elolvassa? Nem éppen Plátónt vagy Confuciust olvashatjuk itten, kérem, nem nem...

    Ha a Sunday Times elöfizetös a neten akkor nem tiltakozom, de ez a szar??

    A facebook ingyen van, a twitter is, még az nlc is ingyen van...viszont Joós urat meg kell fizetni a dögunalmas eszmefuttatásaiért ami a kutyát nem érdekli. 

    Egó alaposan fel van fújva. 

    előzmény:
    zöldike. (107)
    2013-12-28  16:25
  13. 2013. december 30. 14:34139.

    "Mindenki sajat maganak talalja meg erre a megfelelo megoldast"

     

    Nem, ez nem várható el mindenkitől. Miként az sem, hogy mindenki legyen sikeres és sokszoros millimos.

    Alig vannak olyanok, akik tudnák mitől boldog a nő, a férj, a gyerek. Mitől lesz kiegyensúlyozott, jó képességű, jól tanuló a gyerek, miként teremtsen/gondozzon lakhelyet a férfi és miként teremtses/gondozzon családot a nő.

    Egy ilyen cikknek szerintem az lenne a szerepe, hogy a kedves olvasó az gondolja, ez ezért, meg azért nem helyes, helyette így vagy úgy kéne lennie ahhoz, minden oké legyen. Senki nem birtokosa a bölcsek kövének, de attól még elképzelése lehet. 

     

    Férfi és nő úgy teremtünk tartós kapcsolatot, plussz vállalunk be egy új élet létrehozását és annak nevelését, hogy semmi ismeretünk nincs róla.  Nem tudjuk milyen a másik. Vakon botorkálunk egy ismeretlen "porcelánboltban" és sértve érezzük magukat, a kedvenc nipp-ünk eltörik.

     

     

    előzmény:
    Sissi52 (137)
    2013-12-30  13:06
  14. Torolt_felhasznalo_820822
    Torolt_felhasznalo_820822
    2013. december 30. 14:11138.

    "Tényleg ennyire nem esett le sokaknak hogy miről szól a cikk?"

     

    De, leesett. Egy nyavalygó férfiről szól, aki nem találja a helyét a világban.  

     

    Nem arról van szó, hogy a nő nem valósíthatja meg önmagát mert a férfit kell szolgálnia..."

     

    De, arról szól. 

     

     "Hanem arról van szó, hogy  hogy hogyan működhet jól egy kapcsolat és hogyan lehet tartós! "

     

    Mondja ezt valaki, aki csak az anyukájával alakított ki tartós kapcsolatot.  

     

    " Már hogyne valósíthatná meg magát a nő! Megteheti! Csak mindennek ára van! Nem kaphatja meg mindkettőt! Vagy ez, vagy az, lehet szabadon választani! Boldog, tartós párkapcsolat (boldog család) vagy karrier."

     

    De, megkaphatja! Kell hozzá egy  empatikus élettárs, aki nemcsak saját magára figyel, hanem fontosak neki a vele együttélő nő igényei is is.  

     

     

    " Hogy a férje boldogtalan, mert a feleségének nincs elég ideje rá (holott erre szüksége lenne, ilyen a férfi lelke)..."

     

    Aztán mi van, ha a feleség boldogtalan? Vagy az nem számít?

    Milyen is a nő lelke? Van neki egyáltalán? Joós szerint talán nincs is..... 

     

     "Aki egy boldog, kiegyensúlyozott, a társát tenyerén hordó férfit szeretne, annak fel kell áldoznia a karrierjét cserébe a családjáért."

     

    Nem mondod.... 

     

    Aztán miért nem apu áldozza fel a karrierét a család oltárán? Szerinted apu nem fontos a családban?  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856560 (125)
    2013-12-30  10:10
  15. 2013. december 30. 13:06137.
    Mindenki sajat maganak talalja meg erre a megfelelo megoldast, vagy nem. O, azaz egyetlen ember sem oldja meg a masok eletet, az abra szerint meg o sem tudja a sajat eletet sem megoldani. Konnyu a mas hazatajan soprogetni. Az otletet nem o talalta ki, de gondolta, penzt csinalgat belole. Ha mar masbol elbukott. Ebbol is el fog, maris azt tette. Megy tovabb, mar ott a kovetkezo otlete, hogy mas mit csinaljon. Mutasson peldat eloszor. Hogy megis hogyan hat....meg foleg mibol.
    előzmény:
    nok_apja (134)
    2013-12-30  12:51
  16. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2013. december 30. 13:03136.

    Jézusom! Hányan lájkolták ezt a cikknek nevezett kutyaszart!

    Vajon kik lájkolták? Gondolom férfiak, eltartott nök, meg az ilyen frigyböl származó oktondi gyerekeik akiknek mint szülöi példa ez van a szeme elött.  

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2013-12-26  08:49
  17. 2013. december 30. 13:00135.

    A kialakult kep alapjan az az erzesem, hogy o, mivel bedoglott a sajat vallalkozasa, o maga sem alkalmas ilyen ferjnek,aki sikeres vallalkozo, tehat nincs is noje, aki a sikere miatt felnezhetne ra es kit tudna tartatni magat. Nem minden onek vagya, hogy kitartsak es otthon uljon a fakanal mellett.

    Javaslatom, hgoy valasszon part maganak a fozotopikbol, ahol SZULETETT FELESEGEK vannak, akik akkor is sutnek, foznek, ha a kozelben bomba robban, fuluk botjat sem mozditjak, sutnek foznek tovabb. Mig egy masik, a szerencsetlen, aki arrol inditott eppen topikot, hogy BELSO HARC-BAJ VAN, hogy o mar az ongyilkossag hataran van, beleorul a hazimunka monotonsagaba, ertelmetlensegebe. Anyukaja is eliteli, ugye az evszazados bekemagyarazas, lanyom fogd be, torodj bele en is azt csinaltam, nagyanyad is. Most terjunk vissza a rabszolgatarto tarsadalomba, hogy vagy beledoglik, vagy agyonverik? Biztos a szuletett felesegek tapsoltak meg az otletet, meg az olyan basaskodo urak, akiket csodalni kell,mert csupan ez az elteto elemuk, meg elvezik, ha oket kiszolgaljak es van akiken uralkodjanak.

    Masik pedig, masik erzesem, mive laz urnak bedoglott a vallalkozasa, megprobal mindenfele eszement otletet eladni, mert hogy az nonszensz,a az nem baj, felkelti az erdeklodest, es dol belole a penz, nem baj, ha csak ideig oraig, rogton eloall a kovetkezo lehetetlen otlettel,azon is elvitatkoznak egy darabig, aztan HA MINDENKI RAJON, HOGY ez is eszmentseg,mar ott  a kovetkezo nonszensz. Es ebbol eleldegel langyos vizben, mikozben az erdeklodest is ebren tartja. Van ilyen jo par ember, aki semmihez sem ert igazabol, de minebe beleszol es egesz kellemesen eleldegel. Ha valakinek ez sikeres vallalkozo? O maga mondja, hogy o egoista, ezt nem hallja meg egyetlen no sem? Az o otletere sokan rajottek mar oelotte, csak az otlet santit. Nem minden nonek es nem minden ferfinak jon be ma mar ez kep. Szerencsere es hala Istennek. Akiknek viszont megfelel es ezt elvezik, hat csak hajra. Ott biztos anyucit a szulei jol eleresztettek anyagilag, amibol egesz eleteben is meg tud elni, egyedul is majd, ha kell. Nem csak megcsalas van,hanem betegseg, baleset es halal is. Akkor rohangaszhat a semmihez sem erto szuletett feleseg mondjuk 3 pici gyerekkel, ha meg raadasul semmit sem orokolt, a ferj altal keresett penz meg hamar felelheto. Csak par gondolat, en ingyen adom, o meg penzert.

     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2013-12-26  08:49
  18. 2013. december 30. 12:51134.

    Azt gondolom, hogy teljesen mindegy ki ő és miért olyan amilyen. Egy problémahalmazt vázolt fel és valamiféle saját elképzelést mitől lehetnének boldogabbak a nők, következésképp mitől lenne jobb a kapcsolat.

     

    Lehet vele egészen v. részben egyetérteni, lehet részben v. egészben elutasítani, de egyet nem lehet. Úgy hagyni mindent ahogy van. (boldogtalan nők, felbomló családok, nem házasodó férfiak, sértett indulatoskodás, elégedetlenkedés).

     

    Egy ilyen cikk alkalmat adhatna annak átgondolására, hogy mitől lenne jobb egy kapcsolat. A kapcsolat, ami nem nőről szól, nem a férfiről, hanem a kettőről egyszerre. A családról aminek része az anya, az, apa, a gyere(ek), a feleség és a férj. 

     

     

    előzmény:
    HataMari (132)
    2013-12-30  12:25
  19. 2013. december 30. 12:45133.
    Ja, értem...
    előzmény:
    HataMari (132)
    2013-12-30  12:25
  20. 2013. december 30. 12:25132.

    En kicsit utananeztem az interjualanynak, volt egy sikeres vallalkozasa de becsodolt a vegen, aztan keretlen, cikkben hasonlo igazsagtartamu tanacsokat osztogatott boldog-boldogtalannak ingyen, aztan rajott, nem el meg igy, ekkor feltalalta,hogy a tancsadas akkor hatasos,ha adok-kapok alapu,ergo penzt ker erte-magyarazni tud az illeto, de attol meg nem ez az etalon,amiket allit.

     

    Szamomra kicsit hisztizik amiatt,hogy tonkre ment az egyidoben sikeres vallakozasa, es a feleseget, a csaladi eletet okolja nagyreszben ezert-es ezen gondolatait fogalmazza meg  "tanacsadasaiban", blogjaiban (irt egy olyan blogot is most decemberben pl., hogy az a vilagszep no,aki hagyja cel nelkul aradni minden josagat egy ferfi fele-ra lehet keresni konnyen!!!)

    előzmény:
    vargi (130)
    2013-12-30  12:17
  21. 2013. december 30. 12:18131.

    Helyesbitem a hsz-edet, hogy TENYLEG ertheto legyen,mirol is szol az elet manapsag,szerintem:

     

    Nem arról van szó, hogy a nő/ferfi nem valósíthatja meg önmagát mert a férfit/not kell szolgálnia...

     

    Hanem arról van szó, hogy  hogy hogyan működhet jól egy kapcsolat és hogyan lehet tartós! 

    Remélem érezni a különbséget!

     

    Már hogyne valósíthatná meg magát a no/ferfi! Megteheti! Csak mindennek ára van! Nem kaphatja meg mindkettőt! Vagy ez, vagy az, lehet szabadon választani! Boldog, tartós párkapcsolat (boldog család) vagy karrier.

     

    A kettő együtt sajnos nem fog menni kedves ! Bármennyire a szupernő/szuperferfi a divat aki mindenhol helyt tud állni! Nem fog összejönni! 

     

     

    Aki azt állítja hogy neki sikerült mindkettő, az valószínűleg nem látja a valóságot!

     

    Hogy a felesege/ferje boldogtalan, mert a ferjenek/felesegenek nincs elég ideje rá (holott erre szüksége lenne, ilyen a ferfi/no lelke)... Vagy elfogadja ezt az állapotot és beletörődik, leéli az életét úgy, hogy közben megalkuszik a sorsával, ám mivel nem boldog, nem tudja azt nyújtani a párjának azt amire annak szüksége lenne, vagy máshol keresi a boldogságot, futó kalandok formájában, a törődést és a szeretetet keresve...Na de nem erre vágyik még a karrierista no/ferfi sem..

     

    Aki egy boldog, kiegyensúlyozott, a társát tenyerén hordó not/ferfit szeretne, annak fel kell áldoznia a karrierjét cserébe a családjáért.

     

    Mivel annak akinek ez fontos, mármint hogy ezt adja és kapja az már régen tudja a receptet, ez a cikk azoknak szólt, akik nem értik, hogy miért hullik szét a családjuk, miért csalja meg őket a felesegük/ferjuk, pedig hát ők a szuperferfiak/szupernok, akik karrier mellett családot is "tartanak"...

     

    Rengeteg a válás, rengeteg a párját megcsaló no/ferfi, Joós csak az okot mondta el és a megoldást-csak sajnos csak a ferfit vatte alapul ott, ahol no is ferfi is alapul veendo,mint esendo emberi leny.

     

    Mivel szabadok vagyunk, azt csinálunk amit akarunk, bár sokan mondhatják majd, hogy ők szóltak...

     

    kedves Zizicukor, te pedig döntsd el, hogy mit akarsz olvasni: A valóságot, vagy azt amit hallani szeretnél? ;) Mert nem mindegy! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856560 (125)
    2013-12-30  10:10
  22. 2013. december 30. 12:17130.

    Rövid időn belül másodszor hallok észt osztani valakit, akinek feltehetőleg sikeres vállalkozása van. Mindkét esetben azt hallom, hogy hú de szar a multi, meg mindenki nyisson saját vállalkozást, hogy beteljesíthesse az álmát.

    Könyörgöm, nem vállalkozhat mindenki. Ahhoz tőke kell, ötlet kell, piaci rés,

    pényzügyi ismeretek, és általában olyan képességek, ami alkalmassá tesz egy embert arra, hoyg egy vállalkozást sikeersen elvezessen. Ez nincs mindenkinek.  Ezenkívűl ha mindneki vállalkozna, nem találna munkaerőt a saját vállalkozásába.

    Ezenkívűl nehogy már csak akkor lehessen normális a párkapcsolat, ha a pár férfi tagja vállakozó, ez egy vicc.

    A férjem is és én is multinál dolgozunk, lehet, hogy nekünk van szerencsénk, és máshol mások a feltételek, de nálunk igen jók a fizuk, és túlóráznunk sem kell. Napi 8 óra melóból vígan megélünk; az én férjemnek biztosan jut majd némi ideje a gyereknevelésre is. Az annyira ideális, amikor a vállalkozó férj éjjel nappal dolgozik, meg álmot megvalósít, a gyerekek meg szinte apa nélkül nőnek fel?

    Sokan leírták már előttem, de én sem bírom megállni: elhiszem hogy van olyan nő, akit lelkileg kielégít, ha csak a családjának él, de én biztos nem fogom a lányomat arra bíztatni, hogy ezt tegye. Ebben az országban? A vállalkozó férj majd lecserél egy fiatalabbra, aztán bejelenti magát minimálbérre. Ki biztosítja az elhagyott nők jövőjét? 

    A mai világban szerintem nem árt több lábon állni. Szerintem az sem jó, ha csak a család létezik, de az sem ha csak a munka. Ha valamelyiknél borul a biztosnak vélt állapot, ne egy egész élet menjen tönkre.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2013-12-26  08:49
  23. Torolt_felhasznalo_856560
    Torolt_felhasznalo_856560
    2013. december 30. 10:50129.

    Komolyan azt gondolod, hogy a boldog kapcsolathoz elég ha anyuka otthon van és háztartásbeli?! :D 

    Nem érted a lényeget:  Az otthonlét nem megoldás, csak eszköz arra, hogy egy nő elegendő időd tudjon szánni azokra akik számára a legfontosabbak! 

    Nem jelenti azt, hogy az aki otthon van, az ezt akarja is! 

     

    Joós csak azt próbálta elmagyarázni, miért baromi nehéz időt szakítani a szeretteinkre a nulla időből!

     

    Nagyon szomorú viszont az, hogy az anyagiak felülírják sokszor azt amit szeretnénk! Hogy annak a nőnek is el kell mennie dolgozni aki inkább otthon tartaná fent a családi fészek melegét... Ez viszont már egész más téma, nem a boldog párkapcsolatról szól, hanem a versenyfutásról, amit vagy túlél a szerelem(ha csak átmeneti időszakról van szó), vagy beledöglik... 

     

     

    előzmény:
    kerge_zsiráf (126)
    2013-12-30  10:15
  24. 2013. december 30. 10:33128.
    Te meg nyisd rá az elmédet zizicukor hozzászólására, mert én neki válaszoltam.
    előzmény:
    nok_apja (127)
    2013-12-30  10:30
  25. 2013. december 30. 10:30127.

    "Az meg, hogy csak háztartásbeli nőnek lehet harmonikus kapcsolata, nettó hülyeség. "

     

    Olvasd el az interjút és nyisd ki hozzá az elmédet és a lelkedet.

    a) Szó sincs háztartásbeliségről 

    b) a harmonikus kapcsolatnak és a háztartásbeliségnek nincs köze egymáshoz

     

    A "hálás" férjek - feltehetően - nem egymással hálnak félre, hanem főállású anyukákkal, meg olyan énközpontúakkal akiknek nem fontos sem a más házassága, sem a más családja, csak a saját érzelmei.

     

    Mert az valóban úgy van, hogy a férfi - ha olyan fajta - ide-oda bekopogtat, de az ajtót a nők nyitják ki. Meg hát épp azért lett a férfi kiválasztva (család célra), mert "olyan". A nem "olyan" férfi a kutyának sem kell.

    előzmény:
    kerge_zsiráf (126)
    2013-12-30  10:15

Címlap

top