Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kertészkedők csere-beréje!

tibikat
Létrehozva: 2014. január 4. 18:11

Sziasztok!

 

 

Évek óta hobbi szinten kertészkedem,amibe annyira belejöttem,hogy decembertől őstermelő is lettem.

Évről-évre bővítem a felhozatalt, szeretem a különlegességeket (is), imádok magról nevelni, az olyan bensőséges!

 

Hozzám hasonló kertszeretők már most várják a tavasz közeledtét. Gondoltam szívesen csatlakoznátok egy kis tavaszi-nyári hangulathoz,új növények tervezése - beszerzése által. 

 

 Nekem cirtos-narancs színű bokros bársonyka és színes liliput rézvirág magjaim vannak dögivel,melyeket lutrira is elcserélnék.

 Ezeken kívül vannak bordó- és napsárga dísznapraforgó, törökszegfű színkeverék magjaim,melyek megbeszélés tárgyát képezik.+Vannak még ilyenek, kis mennyiségben sokféle (pl.: héj nélküli tökmag/nem kell törni,gránátalma,koktélparadicsom,leander magok...stb.)

 

  "Sárga babarózsa" néven ismert teltvirágú boglárkacserjéből pedig dugványokat tudok felajánlani cserére.

 

 Hirtelen ennyi ami eszembe jutott.De biztosan bővül idén is majd a felhozatal,meg ha még eszembe jut bármi,jövök.

 Ti is tegyétek ezt. Várlak Titeket szeretettel!

  1. 2014. június 19. 18:35751.

    Klára, á, nem ott. De lassan készülődök.....


     


    milyen ökör lett ez a lap!!!! Meg kell szokni

    előzmény:
    gella20 (749)
    2014-06-14  16:31
  2. 2014. június 19. 16:00750.

       Gizikém, az én esetem sokkal tréfásabb. Elmentem a kertészetbe ribiszkét venni. Amikor válogatni kezdtem a kertészetben, már csak a ribiszkéből annyi marad fejembenm hogy piszke! Na, igen. Jött a kertész, segített a választásban, közben egye csak piszkét emlegettem, és hazahoztam négy szépséges egresfát! Persze fajtájára csak következő évben jöttem rá.


       Hol kúráltatod magadat? Ahol találkoztunk? Hét végére hazamész?

    előzmény:
    gella20 (749)
    2014-06-14  16:31
  3. 2014. június 14. 16:31749.

    sZIASZTOK!

     

    éN MEG JOSTÁT ÉS RIBIZLIT VETTEM, DE EGRES LETT BELŐLE. vAN RAJTA PÁR SZEM, ŐSZI ÜLTETÉS.óóó,

     

    Klára, szia!

     

    Igen, köszönöm szépen. Épp kúráltatom magam...de nem vagyok beteg!

    Ó, mikor lesz ekkora az én-te paradicsomom?

    előzmény:
    gerbera24 (747)
    2014-06-14  14:38
  4. 2014. június 14. 14:45748.

    Nekem a fiam terjeszkedett paradicsimilag. Abból a falat kertből is elpartizánkodott egy jó nagy részt. Igaz, nagyon szépek a palántái, némelyik már virágzik, másokon meg vannak paradicsomok.

    Úgy vagyok ezzel, hogy látom örömmel gondozza, nekem meg  elég nehezen megy a kapálás.

     

    Csak a virágaimhoz ragaszkodok foggal-körömmel. Mostanában mindíg virágzik valami,. Jelenleg egy csodasárga évelős nevenincs.

     Nagyon szépek a margarétatövek, rengeteg virág van rajta.

    előzmény:
    klára13 (746)
    2014-06-14  14:30
  5. 2014. június 14. 14:38747.

    úgy jártál vele,mint én az egres bokorral.

    Egresnek vettem, de gyanakszom, hogy fekete ribizke,legalábbis a levele után arra következtetek.

    Termése jövőre. Addig várok.

     

    Neked az az előny megvan, hogy már most tudod, mi lesz a termés és ráadásul fogyaszthatod is.

     Éva

     

    előzmény:
    klára13 (745)
    2014-06-14  14:21
  6. 2014. június 14. 14:30746.

      Van örömöm is, végre megtaláltam, hol tudok rendelni Shampion 50WP gombaölőszert, amely ökokertekben is használható. A futóborsómra kell, megelőzésképpen, mert már két idényben belepte a peronoszpóra. Amit lisztharmatnak véltem, és hiába kezeltem Thiovittal. Ennyit az én nagy kertészeti tudományomról.

      Paradicsomjaim lassan az égig érnek. Szeretem, ha ezt teszik. Kicsike zöldségeskertem van, ezért ajánlatos felfelé terjeszkedni.

    előzmény:
    gerbera24 (744)
    2014-06-12  21:23
  7. 2014. június 14. 14:21745.

      Valaki kedvesen érdeklődött róla, de se híre, se hamva.S nincs bővebb információja.

      Nálad mi újság?

      Nálam mindössze annyi, hogy úgy tűnik, amely palántákat fehérözön paprikának véltem, ahogy nő, egyre inkább padlizsánnak néz ki. Nagy baj nincs, mert bőven van paprika növényem, de azért mégis...

      Ha tényleg törökparadicsom, akkor óriási mennyiségű termésem lesz, mert ezeken kívül is van jó néhány, már virágoznak. Ez a növény nagyon szereti földemet, jól terem minden évben. 

      

    előzmény:
    gerbera24 (744)
    2014-06-12  21:23
  8. 2014. június 12. 21:23744.

    Szia Klári!

    A juliska bab széle hüvelyű, fehér kalászú.

    Mit mond google a böske babról?

    előzmény:
    Klara46 (742)
    2014-06-08  22:22
  9. 2014. június 12. 20:52743.

    Kissé késve kérdezem, boldog hétvégéd volt Gizike? És a holnap kezdődő szintén annak ígérkezik?

      Három új leanderemet kiültettem, remekül érzik magukat. Ősszel beszedem ám őket!

      

    előzmény:
    gella20 (741)
    2014-06-06  15:43
  10. 2014. június 8. 22:22742.

    Sajnálom,hogy nem tudtam teljesíteni az ígéretemet.A lestyán és a rebarbara olyan hirtelen megnőtt,hogy nem tudtam belőle kisebb töveket kivenni.Ez ősszel talán könnyebben kivitelezhető.A bab amit elvetettem zöldnek való,színe barna,és futó bab.Ezt a nővéremtől kaptam,aki már sajnos nem él,így nem tudom megkérdezni,hogy juliska vagy böske bab.

    Még egyszer elnézést kérek,pedig a lestyánt én nem szeretem az ételekbe,a rebarbara pedig útban van,mivel van egy másik tő is.

    Jó éjszakát! 

     

     

  11. 2014. június 6. 15:43741.

    klára, köszi szépen, jól vagyok.

     

    majd megvizsgálom a leákat, van-e különleges?

     

    Szép hétvégét. Mi unokázni fogunk.

    előzmény:
    klára13 (739)
    2014-06-06  14:27
  12. 2014. június 6. 14:29740.
    Lehetséges-e, hogy Juliska volt az a Böske?
    előzmény:
    bbecus (733)
    2014-05-20  22:18
  13. 2014. június 6. 14:27739.
    Gizikém, ahogy mondod, ki sem láthatunk a munkából. Minden nap eltökélem, hogy most végére jutok, de csak nem megy!
    Hogy telnek napjaid? Lábad egészen meggyógyult?
    Te benne voltál a nagy batáta felbuzdulásban? Ma ültetem el őket, vége eljutottam idáig. Persze kicsikét még keresgélnem kell a helyüket, mert aztán hálót kell számukra felhúznom. Homokom nincs, de reménykedem, anélkül is begyökeresednek.
    Milyen színűek a felesleges leanderek? Mintha lenne különleges sárgád. Vásároltam egyet a közelmúltban, de nem túlságosan szép színű. Kissé bágyadt.
    Találhatok cserealapot!
    előzmény:
    gella20 (737)
    2014-06-05  20:09
  14. 2014. június 6. 11:09738.

     

     

     "Tetszik" gomb! Köszi!  Írtam megint privit!  Üdv.!

    előzmény:
    gella20 (737)
    2014-06-05  20:09
  15. 2014. június 5. 20:09737.

    Sziasztok!

    Lányok, nincs csere-bere?

     

    Ha valakit még érdekelnek a leanderek, megpróbálom postázni, cserepestől, vagy föld nélkül. Csak írjátok meg, hogyan kéritek.

     

    Szépen alakul a teraszod. Ilyenkor mindenhol sok a munka, ki sem látszom belőle.

    előzmény:
    tibikat (736)
    2014-06-01  13:07
  16. 2014. június 1. 13:07736.

     Sziasztok!

     

     

     Hangulatjavításképp rakok fel képet az alakuló teraszomról.

    Mindenkinek gyönyörű nyarat kívánok és az újabb kertrendezési szezonban remélem újra felpezsdül itt az Élet!

     Addig is küldjetek képeket Ti is,várom szeretettel! Én is készítek még a nyár folyamán,hisz ez még nagyon kezdetleges... Jó időt!

  17. 2014. május 27. 21:16735.
    Nem is tudom mit mondjak,el sem hiszem,hogy vannak ilyen emberek,illetve sajnos elhiszem,csak kell pár perc,míg feldolgozom....
    előzmény:
    gerbera24 (734)
    2014-05-27  10:36
  18. 2014. május 27. 10:36734.

    Sziasztok!

    El kell mondanom, hogy milyen emberek vannak!

    Tegnap kaptam a postán keresztül 1 levelet.

    A levélíró a következőket írta:

    Asszonyom! Maga vak?  Miért nem veszi észre, hogy  a háza előtt a járdán csak libasorban  lehet közlekedni a kiültetett virágok miatt.

    A járda mindenkié.

    Ugye nem akarja,, hogy kikapáljam őket? Tegye ezt maga.

    Egy gyerekkocsi már el sem fér."

     

     eddig a levél.

    Feltehetőleg az illető naponta jár előttünk.

    Ha bekopogtat az ablakon, vagy becsenget, elmondtam volna neki, hogy több éves tövek, amiket elvirágzás után le fogunk vágni ,esetleg  kiszedni.De olyan gyönyörtű és illatos, hogy nem volt szívem most kiírtani.

    A virágsor  orvosi zsálya annak több éves tövei.

    Lényeg, hogy a járdára hajló tövekről levágtam a szárakat.

    Nagyon sajnáltam,.mert gyönyörű, mindenki -1 megcsodálja.

    Tudjátok: aki a virágot szereti rossz ember nem lehet.

     

    Egyébként a szemben levő járdán nincsenek virágok, szabadon lehet közlekedni.

    El kellett mondanom, mert annyira sajnálom a letört bimbós részeket.

     

    előzmény:
    gerbera24 (729)
    2014-05-15  19:08
  19. 2014. május 20. 22:18733.

    Szia Klara46!

     

    Elnézést a zavarásért, újonc fórumozó vagyok. Érdeklődnék, hogy az említett Böske babhoz  hogyan tudnék hozzájutni vagy azt lehet-e tudni hogy mi a "rendes" neve? Utoljára még a nagyanyámnak volt (kb.30 éve), nagyon szerettem.

     

    Üdvözlettel:bbecus

    előzmény:
    Klara46 (58)
    2014-01-08  19:22
  20. 2014. május 20. 10:25732.

    Szia!

     

    Bocsánat a napokban nem néztem be ide pedig illett volna!

    nagyon szépen köszönöm a felajánlást!

    A török szegfű pont ideális növény erre a célra.

     

    Írok privit!

    előzmény:
    tibikat (731)
    2014-05-17  18:49
  21. 2014. május 17. 18:49731.

    Én törökszegfű palántákat ajánlok fel ingyen eme nemes célra.

    Ültethető,megyek is fel valamikor Pestre.Ha érdekel,nyugodtan keress meg privátban.

    előzmény:
    totyogoka (728)
    2014-05-15  12:25
  22. 2014. május 15. 19:23730.

    Szia Éva!

     

    Nagyon aranyos vagy ! Igen amikor már leírtam akkor gondolkoztam , hogy bizony a hajtásokat palántákat korábban illetve ősszel kell ( kellett volna) ültetni.

    A magokat előre is megköszönöm és majd priviben megbeszéljük , mikor és hol tudunk találkozni. Szerintem majd ősszel lesz aktuális, de nagyon szépen köszönöm!!!!

    előzmény:
    gerbera24 (729)
    2014-05-15  19:08
  23. 2014. május 15. 19:08729.

    Szép Estét!

     

    Mivel május közepe van, így most azokból a palántákból , ami évelő, nem tudok adni.

    Ha el tudsz érte jönni,szívesen adok egy marék magot zíneából, nálunk

    legényvilágnak hívják.

    Nem csinálok nagy ügyet a vetéséből.

    Csak ki szoktam szórni kb. 1-2 centi földbe. Hagyom kikelni, növekedni ,és megfelelő időben ontja a virágot.

    Ősszel szívesen felajánlok néhány virághagymát, még egyfajta évelőt/számomra nevenincs/ gyönyorű piros virágokkal, valamint orvosi zsályát. 

     

    Mit szólsz hozzá?

    Éva

     

    előzmény:
    totyogoka (728)
    2014-05-15  12:25
  24. 2014. május 15. 12:25728.

    Sziasztok!

     

     

    Budapesten egy panel ház földszinti lakásában lakom . Az idén 30 éve , hogy ide költöztünk.A ház előtti kiskertet "örökbe fogadtam" már a beköltözéskor. Tavasszal szoktam egy nyári virágokkal beültetni de egyre kevesebb jut anyagilag a palántákra. Arra gondoltam , hogy valami virágzó évelő növényeket kéne bele ültetni és akkor azok viríthatnának egész évben. Gondolok itt pl török szegfű , margaréta , liliom ( az most is van benne)  virág hajtásokra. Cserébe én növényeket nem nagyon tudok felajánlani mivel csak ennyi a kertecske ami rendelkezésemre áll, de ha meg tudunk egyezni szerény díjazásban akkor BP.-en esetleg érte tudnék menni.

    Hasznos tanácsokat is szívesen elfogadok, mert pl a különböző vegyszeres permetezéseket nem alkalmazom pontosan azért mert egy lakótelepi kertecskéről van szó , nehogy véletlenül kisgyerekek vagy állatok e miatt megbetegedjenek .

  25. 2014. május 13. 17:38727.
    Kati, gyönyörűek a rózsáid!
    előzmény:
    tibikat (725)
    2014-05-11  15:27

Címlap

top