Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Állandó vizelési inger

kovacsnora444
Létrehozva: 2017. január 16. 15:38

Sziasztok!


23 éves nő vagyok, körülbelül fél évvel ezelőtt volt egy húgyúti fertőzésem, ami egy együttlét után jött elő, új kapcsolatban. Szedtem rá ekkor urzinolt, ami elmulasztotta a problémámat, azonban egy újbóli együttlét után ismét előjött (fájdalmas is volt ekkor az érintkezés). 


Ezután több kivizsgáláson is voltam, rengeteg antibiotikumot kaptam (cifloxin, azi sandoz, zannit, tarivid, suprax, aktil duo, nitrofurantonia).Az égő, csípő érzés, véres vizelet már a cifloxintól elmúlt, a folyamatos vizelési inger azonban megmaradt, és ez azóta is fennáll. A többi antibiotikumot emiatt kaptam.Volt több baktériumtenyésztésem, egyszer mutattak ki e.colit, 10^3-on csíraszámban (mindezt az antibiotikumos kezelések után) kb egy hónapja, de az urológusom erre azt mondta, hogy ez nem okozhatja a problémámat, ezért nem kezdett vele semmit.Használtam vtagyn-c hüvelykrémet, illetve cikatridinát is, a sok antibiotikum miatt (gondolom) hüvelyszárazságom volt.Tőzegáfonyát már a tünetek kezdete óta szedek, ittam urzinolt is (többet már nem merek, azt írják huzamosan nem szabad fogyasztani).Próbáltam az ülőfürdőt is, grapefruitmag cseppet, vettem d-mannóz port, macskakarom kapszulát.Nem stagnál az érzés, van, hogy sokkal erősebb, és van hogy enyhébb, ezt TALÁN a folyadékfogyasztással tudnám összefüggésbe hozni, ha kevesebbet iszom, akkor felerősödik a vizelési inger, bár pisilni nem tudok. Nőgyógyászati vizsgálatom is volt már több, STD szűrést is csináltattam, hátha valamilyen nemi betegségről van szó, de ott sem találtak semmit.


Volt hólyagtükrözésem, vizeletüledék vizsgálatom, illetve újabb baktériumtenyésztés, ekkor nem mutattak ki semmit a vizeletemből, se gomba, se baktérium. (ez volt az utolsó vizsgálatom)


Jelenleg a tőzegáfonyát, és a macskakarom kapszulát szedem, illetve d-mannózt is iszom, de egyelőre nem javult a helyzet.Abbahagytam a fogamzásgátlót, nem hordok már tangát, anionos betétet, és mosdókenőcsöt használok.Az akkori párkapcsolatom azóta megszűnt, a jelenlegi párommal pedig csak óvszerrel érintkezünk (habár semmilyen kórokozó nem mutatható ki a szervezetemben, nem merek kockáztatni).


Gondoltam arra is, hogy pszichoszomatikus tünet lehet már, pszichológussal is beszéltem, de mivel nem egyes élethelyzetektől függ az inger jelenléte ez egész valószínűleg kizárható.


Felmerült bennem még az IC (hólyagfájdalom szindróma) lehetősége, azonban fájdalmam kifejezetten nincsen, "csak" a vizelési inger állandó.


Érdeklődni szeretnék, hogy Nektek volt-e már ilyen, vagy ehhez hasonló problémátok, és ha igen akkor lehet-e ezzel kezdeni valamit, nektek bevált-e valami? Már nagyon elkeseredett vagyok, félek, hogy nem javul a helyzet, nem tudom, hogy tudnék ezzel együtt élni. 


Köszönettel: Nóra

  1. 2017. március 7. 17:4426.

    Sziasztok!


    28 éves vagyok, az én problémám 1 éve és 7 hónapja kezdödött amikor összejöttem a jelenlegi párommal. Nálam elöször gomba jelentkezett majd azután jött a pisilési inger, hozzátenném hogy a gombára jellemzö tünetek nem voltak meg... Csak a vizelési inger, és sokáig nem is tudtam hogy gomba van a dologban. A háziorvos elintézett Nolicinnel, de minden hónapban egyszer ketszer visszatert a dolog. Így elmentem nögyogyászhoz azzal hogy visszatérö vizelési ingerem van. Megvizsgált, majd közölte hogy van egy kis gomba, de ugyan ne aggódjak mert a kettönek semmi köze egymásoz... Mondta ezt akkor ö.... Szedtem medveszölö levelet, canesten, betadin minden megvolt... Közben kimentünk külföldre, de egyre többször volt pisilési ingerem és akkor jöttem rá hogy amit az orvos mondott az egy jó nagy hülyeség mert bizony a gomba okozza a pisilési ingert. Probáltunk fluconazolt és minden mást de semmi... Állandoan ittam a vizet, napi 3-4 litert, nehogy baj legyen, a szextol meg mar egyenesen féltem... Azóta hazajöttünk, sajnos az elmult fél évben állandosodott a vizelési inger a holyagomban, már teljesen mindegy volt h mennyit iszom, milyen gyógyszert szedek be stb... Minden egyes nap éreztem. 2 hete kezdtem el ezüst kolloidot inni. Azt kell hogy mondjam hogy egyenlöre ugy néz ki hogy elmult a baj :) Olvastam olyat is akinel az volt a probléma hogy a párjának prosztata gyulladása volt, aminek nem volt semmilyen tünete, és a hölgynél ez okozta a problémát. Igy most a párom megy az urológiára..... Én iszom az ezüst kolloidot mert nekem semmi más nem segített. Lehet egy próbát megér neketek is. Remélem lesz akinek tudtam segíteni, mert ha valaki, én tudom hogy milyen szörnyü dolog ezzel együtt élni minden egyes nap... 

  2. 2017. február 24. 12:1125.

    Sziasztok!
    21 éves nő vagyok, hasonló problémával küzdök. Nálam december elején jelentkezett az állandó, elviselhetetlen vizelési inger. A háziorvosom felfázásra gyanakodva Nolicint majd Monuralt írt fel, de egyik sem használt. Ezután elküldött az urulógushoz, ahol ultrahanggal vizsgáltak meg illetve vizeletet is vettek, de nem találtak semmit. Tovább küldött a nőgyógyászhoz, aki gombás fertőzésre gyanakodva felírt hüvelykúpot, Pimafucort krémet és Fluconazole kapszulát, de ezek sem szüntették meg a problémámat. Ezután magán nőgyógyászhoz fordultam, aki bár nem állapított meg fertőzést mégis felírt egy Sumamed s. nevű gyógyszert, mondván, hogy az esetek 90%-ában segít, de rajtam sajnos ez sem segített. Ezután STD panelt is csináltattam, de negatív lett. A háziorvosom elküldött vérvételre, ahol szintén mindent rendben találtak. Közben elkezdett fájni a hátam és olykor gáttáji zsibbadást éreztem. Elmentem a neurológiára, ahonnan  gerinc MRI-re küldtek. Bár nagyobb problémát (daganat,sérv) nem találtak, de azért nem negatív az eredmény. Kiboltosulás, kezdődő kopás, gyöktasakciszta látható. Azonban az ideggyógyász szerint ez nem hozható összefüggésbe a vizelési ingerrel. Más orvos szerint viszont nem kizárt, hogy neurológiai probléma. Ma már nekem sem állandó az érzés, valamikor jobb, valamikor rosszabb. Viszont nálam előfordult már 1-2 alkalommal vizeletcsorgás is, de az is, hogy  nem tudtam pisilni csak nagy erőlködésék árán. Valószínűleg a betegség okozta stressz sem segít a helyzeten. Én is próbálkoztam már grapefruit cseppel, tőzegáfonyalével és kamillás ülőfürdővel. Legközelebb március 6-án fogad egy ideggyógyász, aki elektromos vizsgálatot fog végezni.Illetve majd március 20-án megyek egy nagyon jó urulógushoz, aki külön foglalkozik ezzel a problémával. (Debrecen, Kenézy Kórház, Dr Csorba Judit) Sajnos nagyon sokat kell várakozni, így tervezem, hogy addig elmegyek egy magán urulógushoz is, több szem többet lát alapon. Mindenesetre én ajánlom azoknak, akik még nem jártak ideggyógyásznál ezzel a problémával, hogy menjenek el, mert könnyen lehet, hogy valamilyen rejtett neurológiai problémával állunk szemben. Mielőbbi gyógyulást kívánok minden sorstársamnak!
    Üdv: Orsi :)

  3. 2017. február 13. 20:5624.

    Egész fahéjjal, szegfűszeggel, szegfűborssal forralni kell vizet, és szobahőmérsékleten inni, víz helyett.

  4. 2017. február 13. 20:1623.

    Szia! A lányomnak egy hónap után kezdett javulni kb fél évig kellett szednie.Pár hónap múlva meg kellett ismételnie mert újból kiújultak a tünetek.

    előzmény:
    kovacsnora444 (19)
    2017-01-22  21:22
  5. 2017. február 1. 11:0422.

    Próbáld a kávét elhagyni egy időre, ugyanis a koffein (meg a többi benne levő anyag) is hozzájárulhat. Majdnem két évig nem ittam kávét, most már igen (heti néhányszor). Teára tértem át és az - hiába több folyadék - mégsem okoz sürgető ingert. 

  6. 2017. február 1. 10:1621.

    Sziasztok! Én is hasonló problémával küzdök,már január eleje óta.. Eleinte felfázásra gyanakodtam, háziorvostól kaptam Nolicint majd Ciprofloxacint, de a tünetek nem enyhültek. Igazából a pisilés nem fáj, csak az állandó ingert érzem. Voltam nődokinál, aki csinált hüvelyi uh-t, de nem talált semmit. Elküldött laborba, de mindent rendben találtak, kivéve h aceton volt a vizeletemben, azt javasolták fogyasszak sokkal több folyadékot. A másik nődoki,akihez az eredményekért kellett mennem, adott Zinnatot, azt is végigszedtem,némi enyhülést éreztem. Majd ismét előjöttek a tünetek, de sokkal erősebben, már a húgycsövem is ég. Urológián is jártam, vizelettenyésztésem eredménye negatív lett. Az urológustól Halidor kapszulát kaptam,ami enyhe görcsoldó hatású. Teljesen tehetetlennek érzem magam, sok folyadékot fogyasztok, szedem a Halidort, tőzegáfonyát és cvitamint is szedek, illetve ma elkezdtem újra a grapefruit mag cseppeket inni. Többször előfordult már hogy ilyen panaszaim voltak, de akkor magától elmúltak a tünetek hetek után. Pánikbeteg is vagyok, így még nehezebb a szituáció..sokszor bepánikolok emiatt, hogy mi bajom lehet. Lassan már kimozdulni sem merek itthonról.

  7. 2017. január 24. 15:0020.

    Szia! Írtam privát üzenetet. :) 

  8. 2017. január 22. 21:2219.

    Megkérdezhetem, hogy neki mennyi idő alatt múlt el az állandó inger?

  9. 2017. január 22. 21:1918.

    Szia!

    Igen, voltam már nőgyógyásznál, de nem talált semmit. 
    Én is attól tartok, hogy maradványtünet lehet, de már elég régóta szenvedek ezzel, és egy orvosnak sincs javaslata a probléma megoldására. :(

  10. 2017. január 21. 11:0117.

    Szia!Nálunk kb 10 éve az akkor még kislányomnak volt ilyen tünete.Az orvos azt mondta,hogy ez egy lezajlott fertőzés "maradványtünete".Kb.fél évig kellett szednie Ditropán tablettát az adagot fokozatosan emelve ,majd a végén fokozatosan csökkentve.Ez neki használt.Nőgyógyászati vizsgálaton voltál?Nekem pl. ciszta okozott állandó vizelési ingert.

  11. 2017. január 18. 15:2616.

    Azért mindenképp érdemes lenne egy tenyésztést intézni.


    Emellett meg próbáld meg, hogy nagyon sokat iszol. Ez már igazán nem ront a helyzeten, sűrűbben úgysem kell WC-re menni.

    előzmény:
    kovacsnora444 (14)
    2017-01-18  14:29
  12. 2017. január 18. 15:2415.

    Tenyésztést csináltak. Ott megkaptam, hogy Gentamycint kivéve mindenre rezisztens. Járkáltam az urológiai klinikára. Király volt.

    előzmény:
    kovacsnora444 (11)
    2017-01-18  13:58
  13. 2017. január 18. 14:2914.

    Igen, ezt már én is olvastam, bár nekem urológus nem mondta, csak elküldtek azzal, hogy nem urológiai a bajom.
    Igazából amikor ilyen mögöttes az érzés az még elviselhető, de nekem nincs olyan h ez teljesen megszűnne. 
    Viszont van hogy napokig olyan érzés mintha valami nagy súly lenne a hólyagomban, és szorítanom kellene. 
    Na az körülbelül elviselhetetlen. 

  14. 2017. január 18. 14:1313.

    Nekem pl. urológus mondta, hogy egy-egy húgyúti fertőzés után bizony sokáig is eltarthat, amíg regenerálódik a hólyag, ezért van ez a vizelési inger akkor is, ha negatív az ember.


     


     

    előzmény:
    kovacsnora444 (11)
    2017-01-18  13:58
  15. 2017. január 18. 14:0912.

    A másik, ami még fontos, hogy soha nem szabad tartogatni a pisilést. Múlt héten beteg voltam, ezért még több folyadékot ittam. Meleg citromos-mézes vizet, hogy ne csak tea legyen. Éjszaka volt szar, amikor felébredtem, hogy pisilni kell, de ugye az ember ilyenkor hajlamos tartogatni egy kicsit. Mindjárt kimegyek, még egy kicsit nem, meg hátha visszaalszom és elmúlik és hasonló baromságok. Na, ezt nem szabad. Ha pisilni kell, akkor azonnal ki kell menni, különben előjöhet ez a szarság.

    előzmény:
    évi* (9)
    2017-01-18  13:27
  16. 2017. január 18. 13:5811.

    Köszönöm mindenkinek a választ, tényleg. 
    Egyébként egyszerűen nem értem, hogy ha ez ilyen sok mindenkinél előfordul, hogy nincs erre semmi megoldás.. 
    Évi, az neked hogyan derült ki h az e-coli enzimtermelő?
    Engem folyamatosan a synlab-ba (ántsz-be) küldenek vizelettel baktériumtenyésztésre, de itt csak a csíraszámot adják meg. 
    Egyébként ma is pont voltam. Mintha már haza mennék... 

  17. 2017. január 18. 13:5010.

    Igen, előfordul. Van, hogy érzek mondjuk közepes ingert, tehát hogy nemsokára kell egy mosdó, aztán ez az inger el is múlhat. És az inger erőssége nem mindig van arányban a vizelet mennyiséggel, ez is érdekes. Szóval ha kicsit is érzem, hogy kell, akkor inkább megyek


    Ami rosszul szokott rám hatni, az a mozgás, rázkódás, ez erősítheti az ingert.


     

    előzmény:
    kovacsnora444 (6)
    2017-01-18  12:46
  18. 2017. január 18. 13:279.

    Utazások alatt lett gyanús ez a rendszer. Nem akartam vedelni, hogy ne kelljen megállni fél óránként. Hát nem is kellett fél óránként, hanem 10 percenként. 


    Ha már csak gyanús az érzés, máris iszom, amennyit bírok.


    Szeptemberben törött bokával éhgyomrosan vártam a műtétet. Kaptam ugyan infúziót, de keveset, és jött a "feeling". Naneee, van nekem elég bajom enélkül is. Kértem az ügyeletest, hogy duplázzuk meg a löttyöt. El is múlt nagyon hamar.

    előzmény:
    cabron (8)
    2017-01-18  13:11
  19. 2017. január 18. 13:118.

    Hasonlóan vagyok, mint Évi!


    Nekem legutóbb dupla Monural kúra kellett, azaz 3 nap múlva még egy zacsi, attól most negatív vagyok, és igen, nagyon-nagyon sokat kell inni. Én napi 3 litert megiszom, de ha valami miatt nem (úton vagyok és nem akarok pisilni járni), akkor előfordul, hogy érzem ezt a vizelési ingert. De, ha telenyomom magam folyadékkal, megszűnik.


     


    Kitartás!

  20. 2017. január 18. 13:037.

    Szia,


    Én hólyagom is problémás eset. Második császárnál egy letapadás miatt majdnem kettévágták, ez sem tett jót neki.


    Fertőzés: Nekem is volt többször, majd egyiket nem sikerült a Mounrallal kikezelni. Tenyésztés. Nekem is E.Coli volt, de ellenálló, enzimtermelő fajta volt. Gentamycint kaptam injekcióban, ettől negatív lett. Szóval maga a baktériumszám ismerete kevés.


    Másik: Én hólyagom is nagyon érzékeny a folyadékbevitelre. Ha érzem a folyamatos ingert, amit Te is leírtál, akkor nekiállok nagyon sokat inni. Pár óra alatt javul a helyzet, és ez mindig működik. 


     

  21. 2017. január 18. 12:466.

    Szia! Köszönöm a válaszod.


    Nálad is előfordul hogy szinte kibirhatatlan az inger? Szval h nem stagnál az érzés, hanem változó mértékben érzed?

    előzmény:
    Szezso (5)
    2017-01-18  09:11
  22. 2017. január 18. 09:115.

    Szia! Többször volt hólyaghurutom, amit antibiotikummal sikeresen kikezeltek. De az egyik után, a negatív vizelet ellenére a gyakori vizelés inger és az égő érzés megmaradtak. Ami segített némileg, hogy kerültem a szűk ruhadarabokat (farmert pl. nem is bírtam elviselni magamon), és a fehérneműmet mosódióval mostam.(Érdemes világos színű fehérneműre váltani, amiben kevesebb a festékanyag).


    Szerintem az ülőmunka is erősítette a tüneteimet, de ezt nem tudtam kiiktatni. Emellett nagyon kell vigyázni, hogy ne fázz soha, főleg alulról és lábról. Hordj akár dupla alsóneműt, derékmelegítőt. Nekem pl. egy fél perces mezítlábas szaladgálás a lakásban rögtön előhozza a tünteket. De a zokni sem elég, mindig kell papucs is.


    Mostanában jobb, mióta a tőzegáfonyát szedem, de kb. 1 év kellett, hogy farmert bírjak hordani 1-2 órán át...szóval türelem!


    Folyadékfogyasztást próbáld nem visszafogni, én úgy csinálom, hogy ha olyan helyen vagyok, ahol bármikor tudok mosdóba menni, akkor vedelem a vizet, de ha el kell indolnom, előtte 2 órával iszom utoljára.


    Olvass utána a hiperaktív hólyag szindrómának és az Uro-Vaxomnak!


    Kitartás!

  23. 2017. január 16. 22:334.

    Keress egy másik urológust!


    Reggeli első és középsugaras vizeletet kell küldeni steril csőben tenyésztésre!


    Ez a protokoll,csak így szabályos és csak így van értelme. Azért reggeli első vizeletet kell küldeni,mert éjszaka (kb.6-7óra alatt) összegyűlik a vizelet a hólyagban és benne minden,amit kiválasztott a vese. Ez a cél!


    Az is segíti a diagnózist,ha nem szedsz semmit,még Mannisolt sem!


    Hiába szedsz bármit,nem fog segíteni,csak a célzott antibiotikus kezelés!


    Viszont tényleg fontos a napi két liter folyadék fogyasztása. Ha sűrűbb a vizelet,mert kevés folyadékot iszik valaki,a vese által kiválasztott 'mérgek',bacik is felszaporodnak a hólyagban is és az nem jó. A hólyag belseje nem sima,hanem bordázott és ott bújnak meg,szaporodnak fel a kórokozók. Ezt pedig bő folyadékfogyasztással lehet csökkenteni.


     

    előzmény:
    kovacsnora444 (3)
    2017-01-16  22:02
  24. 2017. január 16. 22:023.

    Köszönöm szépen a válaszod! :)

    Én is úgy gondolom, hogy nem normális, hogy e-coli található a vizeletemben, főleg ennyi antibiotikum után, emiatt kezdtem el d-mannózt inni/ szedni, de nem múlt el a probléma, a legutóbbi tenyésztésnél pedig nem mutatták ki a baktériumot (bár nem is reggeli első vizeletből vette az urológus a mintát). 

    előzmény:
    Lédienn (2)
    2017-01-16  20:32
  25. 2017. január 16. 20:322.

    Szia! 


    Iszonyat mennyiségű gyógyszert, az összes 'nagyágyú'antibiotikumot megkaptad és mégis panaszod van.


    Az a gyanúm,hogy minden antibiotikumot úgy írtak fel,hogy nem végeztek előtte laborban tenyésztést,így csak vaktában lőttek a szélesspektrumú antibiotikumokkal. Ezzel így többet ártottak,mint használtak.


    Szerintem keress egy másik urológust,mert az nem normális,egyáltalán nem elfogadható ha a hólyagban coli baktériumok vannak! 


    A coli baktériumból többféle van és nagyon ellenálló baci,bizonyítja az is,hogy az extrém mennyiségű antibiotikum sem volt képes kiírtani a hólyagodból.


    Laborban kellene megvizsgálni,hogy ez a fajta coli baci mire érzékeny és célzottan azt a gyógyszert kellene kapnod! Utána két hét gyógyszer szünet,majd ismét vizelet kontroll bakt. tenyésztésre.


    Naponta legalább két liter folyadékot kellene innod,ezzel hígul a vizelet és mossa a hólyagot,veséket akkor is,ha egyébként is folyamatosan vizelési ingered van. A helyedben én semmi más szert,macskakarmot stb. nem szednék,mert lehet,hogy ezek is fokozzák a vizelési ingeredet. Szóval a "természetes és ártalmatlan" szereket nem kellene most már szedned,pihentesd a szervezeted kicsit.


    Drukkolok!

Címlap

top