Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elég a 'tuti'-kból...

Maszat84
Létrehozva: 2017. május 28. 15:58

A napokban (én magam sem tudom, hogy hogyan..) véletlenül rátaláltam néhány oldalra, ahol jól megmondták a tuti fogyókúra és diéta receptjeit, illetve, hogy csak ennyit, vagy annyit kell tennem és húúú de jó lesz. Az igazat megvallva nem is ez lepett meg, hanem inkább az, hogy ennek mennyi ember örült, lájkolta és osztotta meg... úgy döntöttem, hogy akkor én most magamhoz ragadom a szót, illetve a billentyűzetet és jól megírom, hogy mi is a tuti... illetve mik a tapasztalataim és a véleményem. Természetesen a nem megfelelő táplálkozás és mozgás elhízáshoz vezet(het), ez tény. A túlsúllyal gyakran együtt járnak egyéb panaszok, szervek rendellenes működései is. Ahhoz, hogy a szervezetünkben a folyamatok optimálisan működjenek (jöjjön a mágikus szó) méregteleníteni kell. Azonban nem elég csak a bélrendszert kipucolni, mert az csak 10%-t teszi ki a testünknek. Sejtszintű méregtelenítéssel (erre van egy nagyon jó és hatékony módszer!)és persze vitaminokkal, ásványi anyagokkal és fitotápanyagokkal normalizálni tudjuk a testünkben zajló folyamatok jelentős részét. Persze méregtelenítés után is kell biztosítani a szervezetnek a vitaminokat, ásványi anyagokat, fitotápanyagokat. (nekem mára már ezekre is megvan a megoldás!) És akkor jön a nagy kérdés! Kinek mi a megfelelő módszer. Mit egyen és mit ne egyen. Aki komolyan gondolja a fogyókúrát, diétát, méregtelenítést és mostanra már minden (vagy közel minden) receptet kipróbált, 0 hatással, az szerintem már vagy feladta, vagy az eddigieknél kicsit tudományosabb alapokon nyugvó módszereket keres. Én a DNS alapúra esküszöm (ez Magyarországon még nem túl ismert), van aki az Atkinsre, van aki másra. Nektek mi jött be? Mi az ami célra vezet szerintetek? Mit próbálnátok ki?

  1. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 12:09176.

    Nézd, most komolyan.


    Menő budapesti éttermekben is az a bizonyos lószerszám van a tányéron.


    Pontosabban légypiszok méretű adag.


     


    Tudom, mert sokat járunk a vendégeinkkel  jó és elegáns étterembe.


    Így viszont mind a 10 fogást végig tudjuk enni - mert ezekben tényleg a mindenből egy kicsi elv alapján tálalnak.


    Ja, és csak 20 dekával vagyunk súlyosabbak mikor kijövünk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (173)
    2017-05-31  12:05
  2. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. május 31. 12:08175.

    Egy igazi családban társak, partnerek vannak, nem kiszolgálószemélyzet meg haszonélvező. Nálunk pl. a pörköltféléket mindig a férjem csinálja. Nem azért, mert leesik a gyűrű az ujjamról, vagy lusta vagyok én csinálni, hanem mert egyszerűen jobb menne. Sokkal finomabban, több érzékkel fűszerez, mint én. Szereti is csinálni. Máskor meg én főzök. Vagy együtt főzünk. Vagy egyáltalán nem főzünk, hanem elmegyünk valami jó helyre enni. Legyen már az élet élvezet, ne kőbe vésett kötelességek sora.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (170)
    2017-05-31  12:03
  3. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. május 31. 12:06174.

    Te is erintve vagy kajaugyben, en is, tovabba minden ember a foldon, including az ebbe a topikba irogatok. Nincs ezzel gond. 


    Keversz valakivel, en uyanis pont az egeszeges kajalas hive vagyok, viszont neha jolesik a holiday reszekent egy meki. Kar, hogy szamodra a vitriolos cinizmus az egyetlen jarhato ut, amikor hszt irsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (165)
    2017-05-31  11:56
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. május 31. 12:05173.

    Láttam francia vidékeken, hogy ott is szépen ott van a szalonna/kolbász/ valamiféle hurka (ennek nem jut eszembe a neve) az asztalon.Nem kis adagban ahogy írod.


    Talán az  borivás kulturája segít normálsúlyon maradni a nehézmunkát végző franciának.


    (Bár, én semmiféle szeszes italt nem iszom.Ja, mégis.1 pohár pezsgő a szülinapomon - évente)


     

    idézet:
    Csendike+ (149)
    2017-05-31 11:39:33

    a menő francia kajáldákban lófasz van a tányéron


    mostanában voltam 2x bordeaux környékén helyi emberrel és persze úgy már más volt a kaja


    de ebből nem lehet megállapítani, hogy a tömeg mennyit zabál


    féliter bor is kábé 


    400 kcal


    gondolom az fogyaszt amitől fosnak az emberek


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (149)
    2017-05-31  11:39
  5. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. május 31. 12:04172.

    Paradicsom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (171)
    2017-05-31  12:03
  6. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 12:03171.

    Kicsoda?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105571 (167)
    2017-05-31  11:59
  7. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. május 31. 12:03170.

    Pontosan. Itt Angliaban a cooking nem egy napi tevekenyseg megnevezese, hanem hobbinak szamit. Itt nem kell tudni fozni (nem is tudnak a nok!) gazdasagosabb is sokszor a kesz kaja....ami egyebkent egyaltalan nem jo egeszseg szempontjabol. Itt is nagyon komoly gond az elhizas.


    En, aki imadok kajaval bibelodni, elvezkedek: van egy csomo zoldseg-gyumolcs--indiai es meg ki tudja milyen nemzetisegi kajauzlet, minden teljesen elerheto aron. Dagonyazunk az egeszseges dolgokban, nagyon szeretem. Miliofele dolgot probaltunk mar ki a vegatol a husosig, arab etelektol a lengyelig. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105571 (163)
    2017-05-31  11:54
  8. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 12:02169.

    ironia, gondolom majd válaszol erre.


    Szerintem ami bizonyított tétel és rossz az egészségünkre, ott nem lehet vita tárgya a tény.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105571 (164)
    2017-05-31  11:55
  9. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. május 31. 12:02168.

    Nem erről beszéltem igazán. Hanem arról, hogy attól, hogy valaki nőnek született, ugyanúgy csak egyetlen élete van, mint a férfinak, és ő is élvezni szeretné az élet örömeit (pl. egy kis hétvégi pihenést), mint a férfi. Mert ő is ember, vágyakkal. És attól, hogy valaki családanyává válik,  még ember marad.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (166)
    2017-05-31  11:59
  10. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. május 31. 11:59167.

    Egyébként nem azt írta, hogy hamburgeren él, hanem azt, hogy néha megkívánja. Csak a pontosság kedvéért.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (165)
    2017-05-31  11:56
  11. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:59166.

    Igen, visszájára fordul egy kicsit az a világ.


    Amikor egy családanya vagy éppen egy nő nem azt nézi hogy   tartalmas/egészséges és jóízű ételt tálaljon a családjának, ott ez máris bekövetkezett.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105571 (163)
    2017-05-31  11:54
  12. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:56165.

    A bicskanyitogatás azért van, mert eltalált téged az írásom.


    Érintve vagy, ez nagyon kellemetlen lehet neked.Csak ki nem szarja le.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (160)
    2017-05-31  11:50
  13. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. május 31. 11:55164.

    Van egy mondás, miszerint becsüld, ha valaki keresi az igazságot, de mindig kételkedj abban, aki azt állítja, hogy megtalálta.

    előzmény:
    antironia (154)
    2017-05-31  11:45
  14. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. május 31. 11:54163.

    Ez egy régi beidegződés, társadalmi elvárás, amely kezd puhulni, felülértékelődni. Régen sem azért főztek az asszonyok, mert annyira élvezték, hanem mert kötelességük volt. Egy egész társadalomba beidegződött elvárás. Szinte tapintható válaszfalak voltak a férfi- és a női munkák között, és nem volt "átjárás". A főzés egyszerűen női feladat volt, és senki nem kérdezte, hogy akarod-e. Aki egyébként is szeretett főzni, az jól járt, aki nem, az nem annyira, de annak is főznie KELLETT.


    Azóta változott a világ, formálódott a szemlélet, már a legtöbb helyen nem családfő van és a neki alárendelt feleség, hanem egyenrangú társak  élnek egymás mellett. Egy gyönyörű szombat délelőtt, amikor süt a nap, és az ember teste-lelke a természetbe vágyik, akkor a nő már valóban nem akar a tűzhely mellett állni. Mert attól, hogy nő, ugyanúgy vannak vágyai, és ez nem biztos, hogy a levesfőzés.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (144)
    2017-05-31  11:32
  15. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:53162.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (161)
    2017-05-31  11:51
  16. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. május 31. 11:51161.

    Bizony van benne igazság amit irsz.

    idézet:
    Csendike+ (136)
    2017-05-31 11:24:31

    a sok mocsok nem lenne a piacon, ha az ostoba tömeg nem venné


     


    csináltam poached amúr túróscsuszával mert az ugye fasza kaja


    ettünk 8an


    én raktam a tényéromra kb 3 kanál csusza meg kb 15dkg hal


    az 1,5 kiló tésztából kiló túróval 1,5 liter tejföllel 40 deka piritott császrárral csinált csuszát a többiek befalták


    4 nő volt 3 asztalnál melózik 1 aerobic edző


    látom milyen szerényen esznek általában


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (136)
    2017-05-31  11:24
  17. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. május 31. 11:50160.

    Keversz valakivel, de jo otletnek tartom egymas keruleset. Rettenetes butasagokat irsz bicskanyitogato stilusban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (156)
    2017-05-31  11:46
  18. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:50159.

    arról - akart lenni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (157)
    2017-05-31  11:47
  19. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. május 31. 11:48158.

    Emelem suvegem. Ettol a ketsegtelenul tiszteletremelto tenytol viszont meg senki nem fog lefogyni vagy egeszsegesebb eletet elni, mert az egyeni dontes es kemeny melo kerdese, amihez az altalad linkelt oldal vagy hozzasegit, vagy nem. 

    előzmény:
    antironia (152)
    2017-05-31  11:43
  20. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:47157.

    Ja, ez igaz.De hogy mennyit eszik, akkor beszélt valamikor?Nem tudok róla.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105571 (155)
    2017-05-31  11:45
  21. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. május 31. 11:46156.

    Nyugodtan edd a szaros műkaját.Ez nekem nem okoz gondot.


    Nem szoktam hozzád szólni, te jössz  utánam.


    Számomra is értéktelen bármit írsz.Aki nem átallja  a lányát "kis kurvának " szólítgatni, az számomra  nulla ember.Ezért nem is szoktam intézni feléd még egy pillantást sem.


    Kerülj ki és edd a szart.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (151)
    2017-05-31  11:41
  22. Torolt_felhasznalo_105571
    Torolt_felhasznalo_105571
    2017. május 31. 11:45155.

    A fene se tudja, hogy van ezzel  a bor dologgal. Depardiau a saját bevallása szerint is rengeteg bort iszik, mégis kövér, mint a disznó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (149)
    2017-05-31  11:39
  23. 2017. május 31. 11:45154.

    tudni kell értelmezve olvasni.


     


    Cáfolni csak az igazság bemutatásával lehet. És meg is teszik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105571 (150)
    2017-05-31  11:41
  24. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. május 31. 11:43153.

    Szerintem a ketlekedes onmagaban elorevivo dolog, csak akkor nem, ha az a mas velemenyen levok automatikus lenezesevel, goggel (=intelligenciadeficittel) jar egyutt. Marpedig erre itt boven van pelda.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_105571 (150)
    2017-05-31  11:41
  25. 2017. május 31. 11:43152.

    A Nemzeti Kiválóság Program blogversenyén  lettek első helyezettek...

    előzmény:
    antironia (143)
    2017-05-31  11:32

Címlap

top