Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

NLCafe >>> hazugsagot közö

bage2000
Létrehozva: 2018. augusztus 22. 04:47

Ertetlenül olvastam az irast nehany perce, amely szerint valaki az Augusztus 20.-i Ünnepseg egisze alatt müködö "Magyar izek utcaja"-ban egy szerinte tocsni-nak nevezett etelt vasarolt 4.950,- Ft-ert. 


Elöször azert hökkentem meg, mert magam is vasaroltam es ettem ilyet. A felesegemmel es 2 fiammal összesen 3 db-ot vettünk es ettünk, amelynek a költsege összesen 2.130,- Ft volt. Mivel nagyon izlett a hatalmas adag finomsag, ezert visszasetaltunk, s elkertük szoban a receptet, mashoz is elmondtak keszsegesen nehany jo tanacsot, igy a szamla melle nevkartyat is kaptunk. Jo lesz arra az esetre, ha altalunk nem ismert etkekre vagyunk, van kihez fordulni kivalo tanacsert.


Aztan meglepetesem az irott hazugsag miatt reszben alabbhagyott, mert lattam, hogy a szellö az Index tajarol fujdogal, hisz ez a teny egyuttal magyarazattal is szolgal. 


Ha a magyarellenes vonulat keptelen elviselni, hogy Nemzetünk legnagyobb Ünnepe hibatlan volt, s mas formaban nem talal a rendezvenyen fogast, rendkivül szanalmas es primitiv megnyilvanulasnak tartom. Ezt a külsöleg talan embernek latszo kepzödmenyt csak sajnalni tudom.  


Azt ugye nyilvanvaloan nem könnyü elkepzelni, hogy mi szimpatikusabbak voltunk, mint a fekaliakeverö, s ezen az alapon darabonkent 4.240,- Ft-tal olcsobban adta volna a "tocsni"-t. Ha a feltehetöen megbizasra müködö, akadekoskodo, minden hajjal megkent mocskolodo ezt a több, mint 4.000,- Ft-os különbözetet alkohol formajaban leguritotta torkan es annak következmenye a szerinte NLCafe-ba valo megnyilvanulasa, sajnalatos, de valamelyest megbocsathato.


A teny azonban, hova tartozonak vallja magat az illetö, "Index" minden bekes es ertelmes ember szamara, ergo: vilagos a hazugsag motivacioja. 


Öszinten szolva, az NLCafen viszont csodalkozom, hogy ilyen jellegü dolognak teret ad.


A nevkartya birtokaban magam is utananezek, kiknek a finom föztjet volt modunk fogyasztani, s rabeszelem öket, hogy a cegfelszamolas vadja miatt ök annak nezzenek utana, ki es miert gyalazkodik, mert az ilyen gonoszsagot irtani kell. 


Viszont az "ünnepi karosult, a cegek utan nyomozo Senki" annyit megtehet, hogy ha legközelebb tükörbe all, köp egyet. Ha ezt napi gyakorlatta teszi, lassan kiismerheti önmagat. Elöre megmondom: ha ez megtörtenik, ijesztö lesz a felismeres. 

  1. Torolt_felhasznalo_220790
    Torolt_felhasznalo_220790
    2018. augusztus 24. 07:4426.

    Egyébként tényleg felesleges politikával foglalkozni, elvégre a királyt a Duna jegén szokás megválasztani errefelé, arra meg elég lesz egy békemenetnyi ember, nincs szükség demokráciára! Ugye?


    Tulajdonképpen nem kellett volna rendszert váltani, O. az előző rendszer keretei között is uralkodhatott volna, nem kellett volna azon fáradoznia, hogy feltalálja a röghözkötést, hiszen abban már korlátozva volt az emberek mozgása. Nem értem, miért futotta ezt a felesleges kört... Ja, de értem, a focistáktól tanulta a futkorászást!

    előzmény:
    Lédienn (22)
    2018-08-23  22:52
  2. Torolt_felhasznalo_220790
    Torolt_felhasznalo_220790
    2018. augusztus 24. 07:3425.

    Ha te nem látod a politikai vonulatot a TI-ban, akkor sajnálattal kell tájékoztatnom róla, hogy gyengeelméjű vagy. Vagy nem Magyarországon élsz, és fogalmad sincs az itteni helyzetről. TI nem a tócsniról beszélt, az csak a felszín. Ha arról beszélt volna, akkor nem írta volna nagybetűvel, hogy nemzeti, meg egyéb ilyen kis "finomságok". De nyilvánvalóan te is direkt tetteted magadat hülyének, ne gondold már, hogy ezt bevesszük részedről! Pont olyan manipulatív nyomoronc vagy, mint a TI. Ezzel a viselkedéssel az egész Fidesz-KDNP banda (téged is ideértelek, remélem, vágod) csak azt éri el, hogy még ötmillió ember fog kivándorolni, aztán majd kezeltethetitek magatokat vénségetekre a migráncsokkal - mert azokat kénytelenek lesztek befogadni, ugyanis ne, lesz más, aki a szart kivakarja alólatok! Orbán bácsi is a bangladesi ápolónőjére fog könyörgően pislogni, hogy áztassa be legyen szíves a szárazkenyérkéjét egy kis csapvízbe...És ez még a pozitív jövőképem, tudok rosszabbat is.

    előzmény:
    Lédienn (22)
    2018-08-23  22:52
  3. 2018. augusztus 24. 04:5924.
  4. 2018. augusztus 24. 04:3323.

    Na szóval az úgy van,hogy pl. nekem ez diétás étel,mivel nyáron én kolbász és szalonna nélkül eszem....Ne csodálkozzunk a vélemények eltérése miatt,mivel még a nevét sem tudjátok eldönteni......Nekem ez a kenyerem 4-5 sült tojással,amit fagyasztva lehet venni,pár perc alatt kész.


    Egyébként a tócsni jól ismert a fél világon.

    előzmény:
    Lédienn (22)
    2018-08-23  22:52
  5. 2018. augusztus 23. 22:5222.

    Ennyi frusztrált beteg embert egy rakáson!     Hogy jön ide a politika,a gyűlölködés?


    Emberek! A topikindító a tócsniról beszélt! Úgy tűnik,sokaknak megártott a tócsni és nem csak a gyomrának,hanem az agysejtjeinek is.


    (Hogy képesek emberek a nyári kánikulában egy ilyen zsíros,gusztustalan,nehezen emészthető förtelmedvényt utcán,papírból megenni,ráadásul horror áron)?

  6. Torolt_felhasznalo_220790
    Torolt_felhasznalo_220790
    2018. augusztus 23. 20:4621.

    Jaj, egy lényeges kérdést elfelejtettem feltenni: rendes kereszténydemokrataként jársz-e rendszeresen templomba, és a papi tizedet befizetted-e?


    Köszönöm a választ!

  7. Torolt_felhasznalo_220790
    Torolt_felhasznalo_220790
    2018. augusztus 23. 19:4120.

    Az újmagyar népnek amúgy bőven elég az ingyen tüzijáték (ami a szocializmusban is ingyen volt, mielőtt valaki meghamisítaná a történelmet), meg az Emilio valóseggshow-ja, amiről a rémséges órjásplakátról értesültem a minap. Nem kell nekik Mesterségek utcája, szóval a téma tárgytalan.

  8. Torolt_felhasznalo_220790
    Torolt_felhasznalo_220790
    2018. augusztus 23. 19:3819.

    Orbán diktatúrájában a "ti libsik" azt jelenti, hogy "másodrendű állampolgárok, akik nem Orbán király hívei, és akik 2030-ra vagy önként lépnek le az országból, vagy el lesznek üldözve". Tehát effektíve leendő kanadai, amerikai, nyugat-európai stb. bevándorlók. Akikkel majd akkor állnak újra szóba, ha külföldön megvetették a lábukat és kéne tőlük a segély az itthonmaradó nyomorgóknak - mert ugye az új arisztokrácia ezzel a témával nem foglalkozik.

    előzmény:
    Dáridóri (17)
    2018-08-23  15:48
  9. Torolt_felhasznalo_220790
    Torolt_felhasznalo_220790
    2018. augusztus 23. 19:2818.

    Ja, hát úrinépnek lenni könnyű lehet kis hazánkban - a legtöbb dolgozó embernek nincs pénze a Mesterségek utcájába belépni sem, nemhogy tócsnit enni! De azért verd csak a nyáladat, én ma is fergetegeseket röhögtem a munkatársaimmal a népbutító rendszer hatékonyságán, mert sírni azért nem fogunk, ha nem haragszol. Viszont rabszolgák sem leszünk, inkább kihagyjuk az ünnepet úgy, ahogy van, majd ünnepelünk a magunk módján, állammentesen - max. Szent István majd eldönti fenn az égben, hogy megfelel-e úgy neki! A te véleményed meg majd akkor érdekel, ha összekaparod a maradék eszedet, és képes leszel egy önálló gondolatot összehozni, nem a propagandát szajkózod, mint egy agymosott kisiskolás.

  10. 2018. augusztus 23. 15:4817.

    Mit jelent itt az, hogy "ti libsik", az valami szitokszó? Azt látom, hogy általában aluliskolázott, alacsony keresetű alsóbb rendű/rangú, sikertelen hapsik ezt a neten leginkább sértegetésnek szánják, de ebbe a tócsnis történetbe nem tudom beleilleszteni. A mondandómhoz meg pláne nem, segíts kérlek: olvasd el a hozzászólásfolyamot (nincs sok) és had tudjam miért vagyok hülye? Általad megvilágosulhatok, és talán a libsiségből is sikerül kimásznom.

    előzmény:
    bage2000 (9)
    2018-08-23  04:56
  11. 2018. augusztus 23. 14:3416.

    Ez igaz, de a vásárló csak egy vásárló, nem Teréz anya, akinek merő önzetlenségből kötelessége megvenni valamit a reális ár 5-6-szorosáért, csak hogy az eladó ki tudja fizetni a bérleti díjat. Egyszerűen nem tisztességes ezt ilyen szinten áthárítani a vásárlóra.

    előzmény:
    Carpaccio (15)
    2018-08-23  14:01
  12. 2018. augusztus 23. 14:0115.

    Az eladott filléres tocsnibol finanszírozzák a béreket, adókat, kitelepülés díjat, az ilyen rendezvényeken, baromi magas bérleti dijat, a reklamanyagot, a könyvelőt...


     

    előzmény:
    Lédienn (6)
    2018-08-22  15:35
  13. 2018. augusztus 23. 11:0114.

    Azzal egyetértek, hogy a sztori sok sebből vérzik. Először is: egy tócsni mellé rakott nyugta nem bizonyít semmit (mivel nincs rajta a nyugtán, hogy mire vonatkozik). Aztán: ha nincs kirakva az ár, akkor az ember vásárlás ELŐTT kérdezi meg, hogy mennyibe kerül 1 db tócsni, nem utólag hisztizik.


    Ugyanakkor az, hogy a fesztiválokon, különböző rendezvények néha elképesztő árak vannak, az nem "gonoszság". Saját magam láttam olyat, hogy 1 szelet fehér kenyér + 2 db virsli + pár csepp mustár 1200 Ft-ba került.

    előzmény:
    cabron (13)
    2018-08-23  10:48
  14. 2018. augusztus 23. 10:4813.

    Szerintem Ti azon van kiakadva, hogy hazugság az az ár, ami a cikkben szerepelt. 


    Egyébként meg igazad van. Annyiért árulnak egy terméket, amennyiért el tudják adni. Pont.

    előzmény:
    P. Petra (11)
    2018-08-23  10:09
  15. 2018. augusztus 23. 10:0912.

    De hát Dóri nem is neked válaszolt...

    előzmény:
    bage2000 (9)
    2018-08-23  04:56
  16. 2018. augusztus 23. 10:0911.

    Nem értem, hogy jön ide a politika. Szerintem sehogy.


    Ez KERESKEDELEM. Semmi más, mint színtiszta kereskedelem. És a kereskedelemben a kínálatot mindig a kereslet határozza meg. És az bizony úgy szokott lenni, hogy az árat egészen addig felviszik, amíg még azon az áron el tudják adni. Tehát az emberek hajlandó mondjuk 1500 forintot kiadni egy db tócsniért, akkor annyiért fogja adni. Ha 1500 forintos áron nem tudja eladni, akkor kezdi lefelé vinni az árat egészen addig, amennyiért már el tudja adni.

    előzmény:
    bage2000 (9)
    2018-08-23  04:56
  17. 2018. augusztus 23. 05:0310.

    De latod, meg mindig maradt parszaz higagyu, akik nem tudjak, hogyan kellene "jutalmazni" azokat, akik hazavagtak annak idejen az orszagot.

    előzmény:
    bánat (3)
    2018-08-22  09:24
  18. 2018. augusztus 23. 04:569.

    Te nagyon hülye Daridori!


     


    Nem azt irtam, hogy mindenaron fözni akarok, s nem a sporolasrol irtam, hanem arrol, hogy az illetö akkorat hazudott, hogy verlazito. Persze ti libsik soha nem a lenyeget veszitek eszre.

    előzmény:
    Dáridóri (8)
    2018-08-22  18:01
  19. 2018. augusztus 22. 18:018.

    Reszelgesd otthon a krumplit, pusztuljál a konyhában 40 fokban, és örülj magadnak, mennyivel sokkal okosabb vagy, mint a buták! Amíg te élvezed a forró olajat, majd spóroltál 700 forintot, addig a tőled ostobábbak kirándulgatnak, kikapcsolódnak, megéheznek esznek valamit ami megtetszik. Akár kétezerért tócsnit amit leöblít 350-ért kakaóspalacsintával (ami otthon 24 Ft-ból meglenne). A recept a neten, főbe is lőnéd magad, ha megtudnád mennyi a net valódi költsége, és te mennyit fizetsz...
    A hajvágáshoz csak egy olló kell, szárításhoz szél, fodrászok irány Recsk! A foghúzáshoz cérna kell meg budiajtó, cigaretta helyett lehet az ablakban növesztett dohányt rágni. Hamburgerhez csak zsömle, fasírt, mustár; pizzához liszt-víz kukorica, gomba.  Ki az a hülye aki bármi ilyesmire költ, otthon sk. minden olcsóbb. Mozira csak a nyeretlen kétéves fizet, ott a tévé, az m1-m2-n vannak filmek majdnem ingyen, koncert helyett meg rádió. Dolcsevítá!

    előzmény:
    Lédienn (6)
    2018-08-22  15:35
  20. 2018. augusztus 22. 15:487.

    Milyen színben szeretnél?

    előzmény:
    Melanna (4)
    2018-08-22  10:38
  21. 2018. augusztus 22. 15:356.

    Csak a külföldiek és a "nyeretlen kétévesek" vásárolnak ilyen helyeken. Gátlástalan összegért árulnak és annyit kérnek pl. az alapvetően filléres tócsniért ilyen alkalmakkor,amennyit nem szégyellnek,mer' a hülye városi ember úgyis megveszi. A tócsni vagy lapcsánka receptje megtalálható a neten is! Liszt,reszelt burgonya és só,bors kell bele.

  22. 2018. augusztus 22. 11:075.

    Igaz, amit az egyik cikk ír, hogy nem volt kitéve egyértelműen, hogy mennyi a tócsni ára/darab? Mert ha igaz, mindenkinek annyiért adja, amennyiért akarja...

  23. 2018. augusztus 22. 10:384.

    Meg tudná mondani valaki, hogy hol tudnék 70 centis lapos alakú cipőfűzőt vásárolni?

    előzmény:
    bánat (3)
    2018-08-22  09:24
  24. 2018. augusztus 22. 09:243.

    Pont az jutott eszembe, miközben néztem a tüzijátékot, hogy még a süllyesztőben lévő baloldali komány alatt történt, hogy bepróbálkoztak azzal, hogy nincs pénz a tüzijátékra, így adakozzanak már az emberek, mert különben elmarad. Aztán az adakozás elmaradt, a közfelháborodás viszont nem, így az ellopott pénzből valamennyit visszaadtak és lett végül tüzijáték.... Szerencsére megkapták már a szavazóktól a "jutalmat" azóta.

  25. 2018. augusztus 22. 09:142.

    Irigylem a problémádat!

Címlap

top