Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Problémás párkapcsolat

Timike76
Létrehozva: 2019. július 30. 09:08

Sziasztok! Nagyon régen tag voltam, de aztán sok évig nem jártam itt. Olyan problémáim vannak a párkapcsolatomban, melyeket nem tudok megoldani egyedül. Ez egy női oldal, gondoltam, hátha - több szem többet lát alapon - tudtok nekem tanácsot adni. Nem azt kérem, hogy oldjátok meg az életemet, csak nem tudom, mit tegyek.


 


 


 


Röviden: 16 éve élek a párommal, van egy 13 éves gyerekünk. Az első néhány évben lelkesen végezte ő is a házimunkát, pl. ő bevásárolt, elmosogatott, felmosott, én meg főztem, vasaltam. Az utóbbi években azonban nagyon nem akar semmit sem csinálni. Rengetegszer összevesztünk. Szerinte azért nő a nő, hogy legyen, aki elvégezze a házimunkát. Tegnap pl. azon vesztünk össze, hogy ő a frissen elkészült ételből akar vacsorázni, holott ott volt még az előző napi maradék, s nagyon jól tudja, hogy két napra szoktam főzni, s hárman vagyunk az ételre. Ismét ott tartunk, hogy akkor befejeztük, ezentúl külön kasszán leszünk, s ő majd főz, mos magára. Az a bajom, hogy csak magára. Én 16 éve hármónkról gondoskodom. Ebből áll az életem. Elmegyek 6.45-kor a munkahelyemre, hazaérek 17 és 17.10 között, onnantól jön a második műszak és a kert. Sajnos a családi kapcsolataim megromlottak (anyámmal még gyerekkoromban), barátaim nincsenek. Rengetegszer akartam már szakítani vele, de a keresetem nincsen annyi, hogy el tudjam tartani a gyerekemet és magamat, valamint egészségügyi problémáim is vannak. No és lelkileg sem érzem magamat elég erősnek. Nincsen senki, aki fogná a kezemet közben és "megtartana, hogy le ne essek". Van valakinek hasonló tapasztalata?


 


 


 


 

  1. 2019. augusztus 2. 18:23151.

    Azért nem olyan könnyű otthagyni valakit 16 év után. Ezer emlék köti már össze őket, és biztos vagyok benne, hogy ezek között nagyon sok szép is van. Ezenkívül, már ha csak a prózai dolgokat nézzük: semmije nincs, viszont van egy gyereke. Gyerekkel, albérletben, egyedül, hónapról hónapra élni...

    előzmény:
    etilany (150)
    2019-08-02  16:42
  2. 2019. augusztus 2. 16:42150.

    Bár nem értek egyet Nikitával, lévén, hogy nem gondolom, hogy egy háztartásban, amely kétkeresős (tehát a  nőnek is van munkahelye) minden az asszony dolga lenne, azért az engem is érdekelne, hogy miért is vagy te még együtt a pároddal? Azt írtad, meg tudtatok újulni. De nem tudtatok, hiszen azóta is te házimunkázol sőt a kertben is te robotolsz. A drága embered arra sem képes, hogy  agyerek leckéjével foglalkozzon legalább? Most komolyan, mia  fészkest csinál munka után, ha te főzöl, mosol, vasalsz, takarítasz, kertet rendbe rakod? Az, hogy lefesti a zsalukat (vagy miket) tök jó, de azt pár évente kell csak. Füvet nyírni sem kell napi szinten, tehát mit csinál munka után? Tudod,a  párodnak van igaza, nincs nektek miért együtt maradni. Eleve, én rögtön otthagytam volna, mihelyt kiejtette a száján, hogy az asszony dolga a  házimunka.Nyilvánvalóan (és nagyon helyesen) te ezt nem így gondolod. Ha a párod semmit nem csinál, viszont elvárásai vannak, akkor hidd csak el, könnyebb lesz neked nélküle. Olyan, mint egy nagyranőtt gyerek. Csak a rosszabb fajta, mert még hisztizik is.

    előzmény:
    Timike76 (73)
    2019-08-01  15:54
  3. 2019. augusztus 2. 14:07149.

    Beazonositható valaki rokonok és ismerősök által, ha ezeket leirja:


    Együttélés száma években, a gyerek neme és életkora, saját és társ életkora, lakókörnyezet leirása (veteményes, virágok esetleg pázsit, garázs léte, autó megléte, márkája, szine ...) Továbbá az életviteli szokások leirása, munkaidő, szabadidő, továbbá az egészségi állapot leirása, a családban milyen kezelések, milyen betegségek történtek. Akadnak akik a kapott és adott ajándékokról adnak még pontos leirást. Akadnak akik az anyóst, apóst, testvért, szomszédot tárgyalják ki teljes mértékben. A párkapcsolati problémákról is sokan tudnak, 100% hogy mindkettőtöknek voltak az ismerősök körében elejtett szavai.


    Ha valaki egy ilyen sztorit olvas, akkor önkéntelenül az agya végigzongorázza az ismerőseit, hogy kik azok akikre a leirások illenek, hogy az alapján be tudja helyettesiteni a "panaszkodót".


    Nagyjából ezekre figyelj.


    Nem kell vadidegeneknek mindent tudniuk, hiszen bárki bármit felhasznáhat ellened. Itt a fórumon nincsenek barátok, kivételt képez ez alól a tényleges ismerettség.


    A bánatot és örömöt hiába osztjuk meg vadidegenekkel. Mivel nem ismernek, csak és kizárólag önmagukból tudnak kiindulni, a saját életük alapján adnak tanácsokat. Másrészről, nincs nagyobb állat a nőknél. Más nők boldogtalansága örömmel tölti el őket, amit ügyesen palástolnak. Ha én most leirnám hogy gyűlöl a társam, megcsal, válunk ... van fogalmad róla mennyien örülnének itt a hirnek?


    Egyetlen szerencsém hogy kirivok a nagy tömegből, racionális gondolkodással áldott "vert" meg a sors. Azt várják el tőlem hogy nő létemre több érzelmet kellene hogy érezzek mások iránt, de nekem ez csak a szeretteim iránt működik, feltétel nélküli szeretet. és mivel érzelmek nélkül nem vagyok képes mások bújával bajával azonosulni, teljesen másként látok egy-egy történetet, más megoldásra törekednék mint a nők többsége.


    Az egyik fórumozó irta, hogy vannak akik azt mondják jól élnek, de biztos hogy valami problémájuk nekik is van. Belegondolva ... nekem nincs. Illetve igen, rövid az élet de ezt viszont el kell fogadni. Eljön majd az idő amikor vagy a társam, vagy én, egyedül maradunk. Ez az egyetlen problémám, szeretném ha én mennék el előbb. Elérhetetlen vágyaim nincsenek, minden nap hálás vagyok azért amim van. Gondolhatnék arra hogy másoknak kevesebb vagy több jut a jóból, de ők nem én vagyok. Nem óhajtom egész életemben másokhoz mérni önmagam, az már a boldogságot akadályozná. vagy én lennék irigy, vagy pedig mások irigységével kellene foglalkoznom.


    Ez a Feltámadás másképp nevezetű nick aki szerint szánalmas vagy, nagyon rossz állapotban van.

    előzmény:
    Timike76 (131)
    2019-08-02  09:13
  4. 2019. augusztus 2. 13:54148.

    Új környezet alatt nyaralást értettem. Új tájakat látni, új helyen lenni, nagyokat sétálni, kikapcsolódni, kirándulni, felfedezni a környéket, összefoglalva élményeket gyűjteni. Mi nemrég jöttünk vissza és azt tapasztalom, hogy kellett ez a kis szünet, főleg  ha valaki szellemi munkát végez és az agya állandóan pörög.


     


    Azzal, amit leírtál egyetértek.


     


     

    előzmény:
    Nikita 666 (146)
    2019-08-02  13:32
  5. 2019. augusztus 2. 13:43147.

    Elég nagy bátorságra van szükség   úgy élni az életünket ahogy az nekünk leginkább jó,nem pedig mások elvárásainak.


    A "boldogság"-nak pedig valóban csak pillanatai vannak.Pénz nem sok kell hozzá,nekem pl.mindíg elég csak egyetlen egy dollárral több mint amit el tudok költeni,a többi bepenészedik.

    előzmény:
    Nikita 666 (146)
    2019-08-02  13:32
  6. 2019. augusztus 2. 13:32146.

    Nem szükséges az új környezet, az életszemléleten kell változtatni.


    Túl sok negativ emberrel találkozom, teli vannak panasszal, megkeseredettek. Én már a gyerekeimet is úgy neveltem hogy találják meg az apró kis örömöket, ezk összeadódnak, ezek adják meg a boldogság érzetét. Nem másoktól, nem a körülményektől függ a kellemes közérzetünk. Amikor kánikula van, vagy épp villámlik, örüljünk annak hogy mindezt érzékeljük, élünk. Örüljünk a viznek, oxigénnek, örüljünk hogy tető van a fejünk felett, hogy van mibe öltöznünk, hogy van munkánk. Örüljünk hogy a családtagjaink egészségesek, ha pedig nem azok akkor annak hogy élnek. Sok ember harácsol, mit sem érnek vele hiszen az élet rövid, elsuhan mellettük minden ami lényeges az életben. Örüljünk annak az embernek aki a társunk, aki kitart mellettünk szó szerint jóban és rosszban. A társunkkal egymást választjuk, ha szidjuk, önmagunk itélőképességét húzzuk le. Tiszteljük a hibáinkat, azzal együtt vagyunk emberek, hibátlan ember nincs. Szükségtelen lenézni a buta, egyszerű, nincstelen embereket, ez nem bűn. Ám megvetést kell hogy érezzünk a hazug, becstelen, önmagát másoknál többre tartó, hivalkodó, gonosz emberek iránt.


    Emberek vagyunk véges élettel, egyetlen kötelezettségünk van, az utódaink felnevelése, ellátása. Az összes többi kötelezettséget mi terheljük önmagunkra, hiszen mindig van választási lehetőség. Egyszer régen egy férfi azt mondta a felesége ügyködésére, hogy ő tiszta vasalt zokniban robog a halál felé, kedvetlen nyűgös feleséggel. Az élet korlátlan lehetőségeket kinál, ezeknek csak az egészségi állapotunk, és a szellemi képességünk szab határokat. Aki boldogan él, szimbiózisban a világgal, annak ismeretlen az hogy középkorúsági válság. A taposómalmot az emberek választják, erős egyéniséggel és kellő akarattal minden taposómalomból ki lehet törni. Lakóhelyet, munkát mindig lehet váltani, ha nagyon kell akkor társat is. Túl sokan szeretnének megfelelni a  környezetüknek, azon agyalnak hogy mit szólnak majd a többiek. Hát nem mindegy? A saját sorsunkért saját magunk vagyunk felelősek.


    Képtelen vagyok elfogadni amikor valaki azt mondja hogy a társával X évig minden szuper volt, majd az öröm nyűggé változott. Ilyen nincs, nem létezik. A változások nem egyik napról a másikra történnek, az emberi természet változása hosszú folyamat. Az ilyen társ már a kezdetekkor olyan volt mint amilyenné "változott", csak épp a kellő emberismeret nélkül a másik fél ezt nem látja. Arra sem lehet mit mondani amikor arra a kérdésre hogy boldog vagy, azt válaszolják hogy igen, de, igen csak ... ilyen csak nem létezik. Ha van kritérium, akkor a boldogság már nem felhőtlen.


    Tulajdonképpen sajnálom az emberek többségét, nem tudnak élni. A fontossági sorrendjük olyan értékek szerint csökken vagy növekszik, ami az emberi lét számára lényegtelen, sőt, néha kifejezetten káros.

    előzmény:
    Borsódomb (143)
    2019-08-02  10:44
  7. 2019. augusztus 2. 11:22145.

    Ezt nekem írtad? Mi a szánalmas?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_153412 (144)
    2019-08-02  11:21
  8. Torolt_felhasznalo_153412
    Torolt_felhasznalo_153412
    2019. augusztus 2. 11:21144.

    Hát no comment, ez már szánalmas! Sajnálom, hogy időt vesztegettem rád.

  9. 2019. augusztus 2. 10:44143.

    Talán ez a legnagyobb gond. Ahogy múlnak az évek, az ember rájön, hogy már nem áll előtte az élet a korlátlan lehetőségeivel, hanem egyre inkább csak a a választott út marad, aztán ha ezen az úton csak a kötelezettségekkel  találkozik nap mint nap, a lehetőségek és a vágyak az útról már nem elérhetők (behajtani tilos) akkor az elég komoly feszültséget tud okozni.


    Az utazásra való igény is teljesen érthető, hisz pihenni, megújulni egy új környezetben könnyebb, ráadásul új élményekkel, a látnivalókkal feltöltődve vissza lehet zökkenni a régi kerékvágásba és lehet menni az úton tovább  - de ehhez két ember kell. Ha csak az egyik menne a másik nem, akkor előbb-utóbb szétválhat az addig közös út.


     


     

    előzmény:
    Timike76 (134)
    2019-08-02  09:37
  10. 2019. augusztus 2. 10:21142.

    Halleluja.

    előzmény:
    Jenny Wilson (141)
    2019-08-02  10:20
  11. 2019. augusztus 2. 10:20141.

    Szeretnék még beszélgetni, de mennem kell dolgozni, egyéni vállalkozó vagyok, és ha nem dolgozom, nincs pénzt :) De majd még jövök vissza, ha elegem lesz a dolgozásból.


    Próbálok képet betenni, csak hogy működik-e.


     

    előzmény:
    Timike76 (140)
    2019-08-02  10:11
  12. 2019. augusztus 2. 10:11140.

    Egyben válaszolok erre és az előzőre is.


    A lelki sérült dolgom nem kitalálom, ez tényleg így van. Szerintem a szüleim korai válása is hozzájárult, meg egyebek. Jártam évekig pszichológushoz is, de nekem nem jelentett segítséget. Én azt vártam volna - mert mindig a hogyant szeretném tudni -, hogy megmondja a pszichomókus, hogy figyelj, erre ez és ez a megoldás. Ámde csak beszélgetés volt minden alkalommal. Jottányit sem jutottam előrébb.


    Igen, az életközepi válságról is csak azok tudnak érdemben beszélgeti, kibeszélni, megbeszélni, akik érintettek. Lehet azt mondani, írni, hogy átérzem, de ha valaki nem éli át, akkor nem tudja, miről van szó. Nekem is könnyebb, ha valakivel/valakikkel ezt kibeszélhetem, megírhatom, mert - mint jóelőbb írtam: a megosztott bánat fél bánat, a megosztott öröm dupla öröm.

    előzmény:
    Jenny Wilson (137)
    2019-08-02  09:55
  13. 2019. augusztus 2. 10:10139.

    Tényleg nem ugyanaz, de kicsit úgy néztem az új részeket, mint aki még mindig benne van egy elromlott házasságban: már hozzászoktam :)

    előzmény:
    Timike76 (138)
    2019-08-02  10:04
  14. 2019. augusztus 2. 10:04138.

    Annyira aranyos volt ez az off-od, hogy muszáj hozzászólnom.


    A Vészhelyzetet én is néztem. Egészen addig, amíg az eredeti szereplők közül szinte mindenki el nem tűnt a sorozatból. Az eredetin azt értem, akikkel indult. Julianna Margulies, George Clooney, Anthony Edwards, stb. Nekem utána már nem volt ugyanaz. Egyébként az első kórházsorozat, amit láttam, az a Kórház a város szélén (csehszlovák volt, ha jól emlékszem), aztán a Klinika. Nagyon szerettem mindegyiket.

    előzmény:
    Jenny Wilson (135)
    2019-08-02  09:40
  15. 2019. augusztus 2. 09:55137.

    Timi, nekem van diplomám, több is, mégis elért az életközepi válság (42 vagyok). Ráadásul sikeres is vagyok a szakmámban, jól csinálom, mégis egyszer csak az emberbe belehasít, hogy oké, de életem végéig ENNYI? És nem segít az, ha az ember tudja, hogy ennél ezerszer nagyobb problémák is vannak, ha az ember objektíven tekint rá, mert mindenkinek a saját keresztje a legsúlyosabb,  ahogy mondani szokás. Mert elég öreg vagyok már ahhoz, hogy legyen tapasztalatom, de még elég fiatal ahhoz, hogy legyen erőm változtatni, csinálni valami MÁST, mint eddig, de ha az ember nem tudja, merre induljon el, az belül feszültséget okoz, aminek egyre súlyosabb következményei lehetnek. Ezt a fiatalok még nem értik,  az idősek meg csak mosolyogva legyintenek rá, tehát tényleg az a legjobb, ha ezekről a problémákról az ember a saját korosztályával beszélget. Én nem hiszek abban, hogy ez vak vezet világtalant lenne, nekem pl. oldja a belső feszültségemet, ha tudom, hogy másnak is vannak ilyen gondolatai, nem én bolondultam meg...

    előzmény:
    Timike76 (128)
    2019-08-02  08:55
  16. 2019. augusztus 2. 09:46136.

    Na, ezt sürgősen felejtsd el. Hogy lelki sérült vagy, meg ilyen baromságok. Egy teljesen normális ember vagy, akinek problémái vannak. Hidd el, annak is vannak, aki veri a mellét, hogy neki milyen kúl minden az életében. Mindenkinek vannak problémái. A különbség csak abban van, hogy ki mennyire tud vagy akar beszélni róla. Azon kívül nem csak a végletek vannak, nem csak buksisimogatás, a másik végen meg a földbe döngölés. Meg lehet a kritikát mondani úgy is, hogy a saját meg a másik ember méltóságát is megőrzöd.


    A konkrét helyzetben egyre kevésbé tudom, mi lenne a jó megoldás, mert eddig azt hittem, a férjed is azon van, hogy a probléma megoldódjon, de úgy tűnik, ő a könnyebb megoldást választaná, váljunk szét, ha ennyire nem megy. Talán akkor érdemes lenne "próba különélést" csinálnotok, mondjuk egy hónapig, hátha kitisztul a feje, ha rájön, hogy valójában mit is jelent, ha nem vagy vele.

    előzmény:
    Timike76 (134)
    2019-08-02  09:37
  17. 2019. augusztus 2. 09:40135.

    OFF. A Sorozat+ csatornán ment ismétlésben a Vészhelyzet, de pusztuljanak meg, tegnap már nem volt. Lehet, hogy augusztustól új a műsorrendjük. Kár, mert érdekes résznél lett vége. OFF vége.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_153412 (119)
    2019-08-01  19:27
  18. 2019. augusztus 2. 09:37134.

    Örülök, hogy a házasságod nagy része boldogan telt el, de sajnálom, hogy vége. Bár ezt te tudod jobban, hogy sajnálandó-e vagy sem. Igaz, írtad, hogy azóta újra boldog kapcsolatban élsz, tehát valószínűleg nem.


    Nos. ismét Nikita666-ot kell említsem, mert lehet, hogy nekem tényleg nem "jajteszegény" típusú hozzászólásokra van szükségem, hanem drasztikus megmondásokra. Külön el is mentettem magamnak Nikita válaszait és azóta is többször elolvastam már, ezen rágódom, töprengek. Tudom magamról, hogy lelki sérült vagyok. Újabban pedig azon gondolkodom, alkalmas vagyok-e egyáltalán párkapcsolatra, vagy bármilyen társas kapcsolatra. Időnként úgy érzem, hogy nem. Viszont a magányt nem bírom. Depressziós leszek.


    A kérdésedre a válaszom: az elején persze mentünk többfelé, de nyaralni akkor sem. Egy évben egyszer elmegyünk egy élményfürdőbe, vagy 1-1 napra a Balaton mellé, de nyaralni, országot járni nem. Én még soha nem voltam a tengernél, külföldön sem nagyon. Olvasni nagyon szeretek, de szeretnék utazni is. Kíváncsi lennék a világ országaira, csodáira, a különböző kultúrákra.

    előzmény:
    Dawnton (133)
    2019-08-02  09:20
  19. 2019. augusztus 2. 09:20133.

    Olvasva a történetedet...huhhh...patthelyzetnek tűnik a kapcsolatotok.Sajnálom hogy igy alakult. Nekem a kimozdulós rész ütötte meg a fülemet. Még a kapcsolatotok elején sem mentetek ide-oda? Ezt csak azért kerdem, mert leelsz valakivel egy életet és lehet, hogy már a legelején kiderült ez a különbség köztetek. Akkor miért maradtál mellette?


    Én most válófélben vagyok, de azt kell mondjam a 16 évünkből 12 csodás volt. Minden tekintetben. Az utolsó 4 évben romlott meg. Te mire tudsz visszagondolni, jo volt vagy sem ez a hosszú idő?

    előzmény:
    Timike76 (131)
    2019-08-02  09:13
  20. 2019. augusztus 2. 09:14132.

    Az utolsó mondatom vége értelmetlen, javítom: egy idegen józanul, elfogulatlanul lát rá a másik helyzetére, nem úgy, mint az a személy, aki már régóta benne él.

    előzmény:
    Timike76 (131)
    2019-08-02  09:13
  21. 2019. augusztus 2. 09:13131.

    Nikita666!


    Nem gondoltam volna, hogy ezt írom, de most minden mondatodat találónak és igaznak érzem.


    Szóval azt javaslod, ne adjam ki annyira magamat? Mi az, amiből beazonosíthatóvá váltam?


    Azon az alapon nyitottam a topikot, hogy a megosztott bánat fél bánat, a megosztott öröm dupla öröm, no meg - mint már írtam - egy idegen józanul, elfogulatlanul lát rá a másik helyzetére, mint az, aki már régóta benne él.

    előzmény:
    Nikita 666 (130)
    2019-08-02  09:06
  22. 2019. augusztus 2. 09:06130.

    Segitséget másoktól nem kérhetsz, önmagadon kell segitened.


    Itélkezés nélkül nem fogsz ráébredni arra, hogy milyen irányba indulj el. Akinek lelki problémája van, annak a tudata beszűkül, és azt csakis drasztikusan lehet tágitani. Olyan emberektől kérsz itt tanácsot, akikből sokan párkapcsolati problémákkal küszködnek, még a saját gondjaikat sem tudják megoldani. Vak vezet világtalant verzió.


    Sokat irtál magatokról, felismerhetővé váltál.

    előzmény:
    Timike76 (125)
    2019-08-02  08:35
  23. 2019. augusztus 2. 08:59129.

    Amúgy Müge, fogalmad sincs róla hogy Budapesten nem csak a belvárosban lehet lakni, és létezik nagyobb lakás mint a te házad. Elittad az agyadat hogy úgy képzeled, nem láttam még sarat?


    Az egyik topicban azt irtad bevállalós vagy a szexben. Hm, mivel maszturbálsz te szerencsétlen, a kertedben termett uborkával?


    Hozzád sem szóltam volna te nagyparaszt asszonyka, ha nem nevezel ok nélkül dinónak. Pletykás ráncos vidéki kofa vagy, a legrosszabb fajtából. Azt irtad egyszer, igyak kevesebbet. Nos, én veled ellentétben nem iszom, sőt, a családunkból senki. Te vagy az aki a pohár borocskád és pálinkád mellett kesereg a nyomorult életéről, nem én és a családom. Te irtad hogy olaszosan óbégatva élsz, nálatok ez a norma. El nem tudod képzelni hogy mások családja nyugodt, fogalmad sincs arról milyen az amikor valakinek annyi pénze van hogy nem kell kapálgatnia a kertjében, nem tudod mit jelent az hogy gyerekszoba. Ne gyere Budapestre, te itt csak csőcselék leszel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_153412 (123)
    2019-08-01  20:01
  24. 2019. augusztus 2. 08:55128.

    Na, a "kapás" kitérő után visszatérve: nem tartom magamat lustának, pont olyan típus vagyok, aki nem tud megülni a fenekén. Nehezen tudok leállni, szeretem, ha minden munka el van végezve. Amit viszont nem szeretek, hogy az utóbbi pár év szinte csak a munkáról szólt. Munkahely-házimunka-kert. Ezzel a három szóval tudom jellemezni minden napomat. Nem nagyon járunk sehová. Közrejátszanak az anyagiak is, de nem csak az. A párom a szüleivel nem igazán járt sehová. Az apósom nem akart. Iszonyat sokat dolgozott (ács volt), és nem akart menni sehová a családdal. Inkább hétvégén is plusz munkát vállalt. A párom ebben nőtt fel, nem hiányzik neki a nyaralás, kirándulás, egyáltalában a kimozdulás. Nekem meg nagyon. Gyerekkoromban sokat nyaraltunk, kirándultunk a szüleimmel (amíg el nem váltak), én ehhez vagyok hozzászokva.


    A szexuális életünkről. Egyáltalán nincs okom panaszra. Nagyon gyorsan meg tudjuk kívánni egymást, s nem lacafacázunk. A probléma, hogy az utóbbi egy évben nehezen tudjuk megoldani. Az albérletben három szoba volt, nem volt gond ebből. Most az a baj, hogy a tetőtér egy légterű, nem tudunk hová elvonulni, a gyerekünk szinte mindig otthon van. Így legfeljebb heti egyszer jön össze. Egy évvel ezelőttig heti 2-3 alkalommal "borultunk össze".


    Mi van még? Ja igen. Az életközepi válság engem is teljesen elért, csak nem a hagyományos értelemben. Nem okolok senkit, magamnak köszönhetem, de nincsen diplomám, hiába vágytam rá. Egy hivatalban titkárnősködöm, amit nagyon unok, egysíkű, monoton, unalmas, de váltani nem könnyű, mert a középfokú végzettségem nem sokat ér. A gyerekemen kívül pedig nem tudok felmutatni semmit. Hiába vagyunk együtt 16 éve, sokáig azért nem tudtunk hitelt felvenni, mert a nagyon alacsony fizetésünk miatt mindenhonnan elutasítottak a bankok, az utóbbi 3 évben pedig, mióta valamivel magasabb a fizetésünk, a párom nem akar, mert ennyi idősen már nem vág bele hitelbe (52 éves, én 43). A hétvégi ház az övé a szülei révén, ők építették még a 80-as években. Tehát nekem - a gyerekemen kívül - az égvilágon semmim nincsen. Ez nyomaszt, frusztrál, nem is kicsit. No és ilyenkor felmerül, hogy basszus, az életem felét leéltem, nincsen semmim, semmit nem értem el, senki vagyok, és csak munkából áll az életem.


    Ja, az sem igaz, hogy ez a topik azért indult, mert inkább idegenekkel beszélem meg, nem a párommal. Nagyon sokszor átbeszéltük ezt mi már, csak a megoldáshoz nem jutottunk közelebb. Azt mondja, egyikőnk sem tud kibújni a bőréből, ő olyan, én meg ilyen. Mindketten intenzív érzelmi életet élünk, hamar felcsattanunk, hamar kijövünk a sodrunkból, türelmetlenek vagyunk, hamar odavágjuk a másiknak a meggondolatlan szavakat. Azért indítottam a topikot, mert idegenek nincsenek érzelmileg bevonva a dologba, máshogy látták. Ötleteket, tanácsokat várok, nem ítéletet, nem elítélést. Ja, és nem buktam meg semmiből soha!


     


     

  25. 2019. augusztus 2. 08:41127.

    Feladom. Folyamatosan egy halom számot illesz be a két fénykép helyett. :(

    előzmény:
    Timike76 (126)
    2019-08-02  08:40

Címlap

top