Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ki járt kineziológusnál ?

Torolt_felhasznalo_123243
Torolt_felhasznalo_123243
Létrehozva: 2004. augusztus 31. 09:05
Sziasztok!

Egy ideje úgy érzem sok szempontból megfeneklett az életem. Emiatt persze egyre rossszabbul érzem magamat lelkileg, csak árnyéka vagyok önmagamnak. Tegnap beszélgettem egy ismerősömmel, aki nemrég hasonló válságos időket élt át, mára azonban már ismét kivirult. Ő tanácsolta, hogy látogassak meg egy kineziológust, mert rajta is ő segített.
Én tudom ugyan, hogy mi is az a kineziológia, elméletben tudom azt is, hogy hogyan működik. Ha valamelyikőtök esteleg személyes tapasztalattal is rendelkezik, volna olyan kedves, hogy megossza azt velem? Köszönöm előre is!
  1. 2005. november 14. 10:31176.

    Nézd, nem szeretnék szóváltásba bonyolódni, mert nem azért vagyok itt.

    De tény, hogy a valódi orvostudományban hiszek. A természetgyógyászat és társai számomra már nem hitelesek és saját illetve családi tapasztalatokból kiindulva nem hiszek bennük.

    Ha valami bajom van azonnal orvos.

    Mind említettem se rajta, se a rákbeteg édesanyámon nem használt SEMMI ILYEN, csak az igazi orvoslás, az operáció, a kezelések, gyógyszerek.

    Én személy szerint felelőtlenségnek tartom azt aki előbb ezekkel próbálkozik és csak azután megy egy orvoshoz (sajnos ilyen miatt halt már meg ismerősöm, járt mindenféle természetes gyógyítokhoz, és mire kiderült, hogy semmit se értek akkor már elment orvoshoz, de addigra késő volt, áttétes lett és meghalt. Ha nem pocsékol el erre 1 évet az életéből és rögtön megopráltatja magát, még ma is élne és nem hagyott volna maga után két 9 éves ikerkisgyereket)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101688 (175)
    2005-11-13  22:26
  2. Torolt_felhasznalo_101688
    Torolt_felhasznalo_101688
    2005. november 13. 22:26175.

    Tudod, számomra elgondolkodtató ezek a bizonyitékok.

    Egy termékere, eljárásra azt mondják és alátámasztják számokkal és adatokkal, hogy ez igy jó....... aztán előadják szimpoziumok stb...........................

    aztán 10 év múlva kiderül, hogy nem igaz, nem úgy van és cáfolják mást találnak ki.

    Akkor most melyik adat és mikor mondott igazat?

    előzmény:
    Beatrix27 (174)
    2005-11-11  09:34
  3. 2005. november 11. 09:34174.

    Igen, ilyen is van.

    De én mégis inkább az igazi orvostudományban hiszek, mint a hókuszpókuszban ami nincs számomra kisérletekekkel bizonyítva, hogy valóban hatásos és megfelelő-e.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101688 (173)
    2005-11-11  08:38
  4. Torolt_felhasznalo_101688
    Torolt_felhasznalo_101688
    2005. november 11. 08:38173.

    Minden szakember között van jó és mégjobb.

    Én orvostól tudok nem is egy esetet, hogy meghalt, vagy belehalt, vagy újra kellett operálni az orvos hibájából.........

    előzmény:
    Beatrix27 (169)
    2005-10-27  10:33
  5. Torolt_felhasznalo_937581
    Torolt_felhasznalo_937581
    2005. október 28. 18:46172.

    Sziasztok!

    Tudnátok nekem Bp-en ajánlani egy nő kineziológust. Ha esetleg Budai az külön jó lenne. Évek óta tervezgetem, hogy elmegyek, még sosem voltam.

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_937581
    Torolt_felhasznalo_937581
    2005. október 28. 18:27171.

    Szia!

    Én már nagyon rég óta szeretnék elmenni kineziológushoz. Meg tudnád adni a tiéd elérhetőségét.

    Köszönöm

    krampi

    előzmény:
    *lille* (160)
    2005-10-24  11:11
  7. Torolt_felhasznalo_129832
    Torolt_felhasznalo_129832
    2005. október 28. 15:36170.
    Kedves Topicolók!
    Köztetek van.-e olyan aki az NLC-s Takács János István/Zentarg hoz jár?
    estleg megoszthatnátok velem tapasztalaitokat Köszi Jana
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. október 27. 10:33169.

    Szia!

      Szerintem az, hogy a betegséget magunknak okozzuk teljesen igaz, de ez nem egy nagy felfedezés ezt mindenki tudja.

      Én abban hiszek, hogy mindenhez akaraterő kell, senki más nem segít rajtunk, mi magunk irányítjuk a sorsunkat, mondjuk én 100%-os ateista vagyok, nem vagyok egy "csodákban" hívő típus, tipikusan a teljesen racionálisan gondolkodó emberekhez tartozom.

      Egyébként lehet valami igazság és használhat is a természetgyógyszat, meg minden olyan dolog ami ennek a vonzáskörzete, mert amikor az ember beteg, mindent ki kell próbálni és minden lehetséges fűszálba bele kell kapaszkodni, de én mindenkinek azt javaslom, hogy az első uta mindenkinek az orvoshoz vezessen és utána az orvosi kezelés mellett, bátran próbáljon meg mindenféle természetes dolgot.

      Az édesanyám majdnem meghalt a természetgyógyászat miatt, azóta én mindenkinek elsősorban az orvost javaslom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101688 (167)
    2005-10-26  22:08
  9. 2005. október 27. 08:13168.

    Sziasztok!

    Én kinez párti vagyok, nekem sokat segített/segít a mai napig.

    Én úgy ismerkedtem meg a dologgal, hogy volt egy komoly vesegyulladásom, iszonyú fájdalmakkal, amit nem akart elmúlni, illetve addig voltam tünet, és fájdalommentes, amíg az orvosok szerint is kemény antibiotikum kúrák tartottak, ahogy vége lett, a betegség újból előjött, szóval én nem nagyon hittem benne, de a kinez meggyógyított, és azóta is rengeteg dologban segített.

    DE volt egy kineziológusom aki nagyon ismert volt, de nem éreztem nála jól magam, lett egy másik akivel szuperul tudtunk együtt dolgozni, sajna ő messzire költözött, és csak sokára találtam meg a mostanit, akivel szintén egy hullámhosszon érzem magam.......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_101688
    Torolt_felhasznalo_101688
    2005. október 26. 22:08167.

    Örülök, hogy a rossz, jóra fordult!

    .........akkor te abban sem hiszel, hogy a betegségeket mi magunk okozzuk magunknak és a betegséggel a lélek üzen?

    előzmény:
    Beatrix27 (166)
    2005-10-26  13:29
  11. 2005. október 26. 13:29166.

    Köszi, aranyos vagy, de én már nem hiszek ezekben.

    Nekem volt régen egy betegségem, voltam vele kineziológusnál, homeopátián, természetgyógyásznál, Béky László bioenergikusnál, voltam hipnotizáción és mindegyiknél többször is, nem csak úgy elmentem egyszer. Egyik se tudott segíteni, csak romlott és romlott az állapotom.

    Végül a normális orvosi kezelés és a igazi gyógyszerek segítettek, de azok is csak nehezen, mert annyi időt pazaroltam el a természetes szerekre, hogy nagyon leromlott az állapotom és már a vödörből is alig tudtak hihúzni.

    Ha rögtön az orvossal kezdem a gyógyulást, akkor feleennyi idő alatt meggyógyultam volna, csak én sajnos 9 hónapot elvesztegettem a természetes gyógymódokra.

    A magam testéből/betegségéből kiindulva, mostmár akármi bajom van irány az orvostudomány,irány a kórház.

    Teljesen elveszettem a hitem ezekben a hókuspókuszokban, pedig óriási hittel és bizakodással indultam neki és becsülettel hittem benne és csináltam mindent ahogy előírták 9 hónapig. Semmit nem ért.

    Biztos van akinek használ, akinek csak valami icipici baja van és már a hit is meggyógyitja - ha nem csak az - és neki segítenek ezek, de én túl súlyos eset voltam ehhez és óriási hiba volt, hogy ezekre ennyi időt elpocsékoltam.

    Én mindenkinek azt javaslom, természetesen menjen el ilyen kezelésre, de csak az orvosi - esetleg gyógyszeres - kezelés mellett kiegészítésnek jó.

    De csak ettől várni a gyógyulást hiba!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101688 (164)
    2005-10-26  12:33
  12. 2005. október 26. 13:14165.

    Sziasztok!

    én nagy "kinezizi hívő" vagyok, viszont ez nem olyan dolog amit csak úgy megvásárolhatsz.

    Amikor én elkezdtem, akkor a kineziológusom azt mondta, hogy valszeg 6 hónap mulva fogom érezni a változást úgy, hogy három hetente járok hozzá, ami szintén nincs kőbe vésve, mert vannak dolgok amihez több idő kell, és van amihez kevesebb, vagy több segítség.

    A kineziológiát nem szabad úgy elképzelni, mint pl. egy tetováló szalont, bemégy, fizetsz és kijössz egy új tetkóval. Az amit ott kapsz, olyan dolog ami nem látszik, lehet, hogy nem is érzed először.

    Nekem kiforgatta  az életemet a négy sarkából, bár ezt nem tudom mások mennyire veszik észre. Én viszont tapasztalom a változást, hatékonyabb vagyok, kaptam egy csomó választ, új lehetőségeket veszek észre... rájöttem pár dologra, felvállalom magamat.  (na azért ez még.... hm) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229003 (161)
    2005-10-26  09:23
  13. Torolt_felhasznalo_101688
    Torolt_felhasznalo_101688
    2005. október 26. 12:33164.

    Én is ismerek olyan kineziológust, aki nagy név a szakmában, de jönnek el tőle az emberek, mert nagy  a lángja. Azért, mert v.ki xy csapatnál dolgozik, nem biztos, hgoy számodra is megfelelő 

    Szerintem ez olyan, hogy van jó nőgyógyász és mégjobb, van jó fodrász és annál is jobb. Mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb embert. Aki hasonlóképpen rezeg. Lehet a fradi kinez-e a sprotagyra és azok rezgésével azonos, ezért azt tudja gyógyitani. Azonban, ha te nem vagy sportoló pláne ha távol áll tőled, akkor nem "jár egyre" az agyatok és akkor már nem müködik,.

    Ez egy bizalmi állás és meg kell találni a legmegfelelőbbet! Kérd az égi vezetést, hgoy hozzák eléd , utadba azt aki az adott témában a leginkább segiteni tud.

    Én pl. van úgy /mindig érzésre csinálom/, hogy egyik problémámmal az egyikhez megyek, másszor- ha úgy érzem a másikhoz.

    Hallgass a szivedre!!!!!!!!!! 

    előzmény:
    Beatrix27 (163)
    2005-10-26  12:16
  14. 2005. október 26. 12:16163.

    Szia!

    Én voltam kineziológusnál, kb 30-35 alkalomal évekkel ezelőtt rendszeresen, pedig nem egy "humbuk" emberhez jártam hanem a Fradi sportegyesület hivatalos kineziológusához aki a sportolókat is "stresszmentesíti". Nekem semmit se használt! 

    előzmény:
    Nikicicus (1)
    2004-08-31  09:05
  15. 2005. október 26. 10:17162.
    Sziasztok!

    Nekem az a véleményem, hogy nem szabad abbahagyni. Én már 2 éve járok rendszeresen. Volt olyan időszak, amikor úgy éreztem nem történik semmi, de ez nem így van, csak az ember magán néha nezebben látja meg a változást, ehhez idő kell. Érdekes, hogy amikor úgy érzetem nagyon padlón vagyok és azonnal kell egy kis oldás, mindig nagyon mélyre kellett ásni, és igazán olyankor érzetem, hogy nagy terhet raktam le.
    Szóval, szerintem kitartás kell, együttdolgozás, hiszen a kineziológus csak utat mutat, neked rajta végigmenni, és néha ez nem könnyű, viszont megéri.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_229003 (161)
    2005-10-26  09:23
  16. Torolt_felhasznalo_229003
    Torolt_felhasznalo_229003
    2005. október 26. 09:23161.

    Szia!

    Irnal nekem par sort hogy te valoban erzed hogy segitett.En 1  x voltam nala amiket tancsolt csinalom de semmit nem erezek.3 het mulva tanacsolta menjek ujra de fontolgatom,hogy menjek e vagy az is felesleges penz kidobas lesz.Lehet en nem jonal voltam?Lehet nem jol csinalom amit kell de ez kizart hisz ahogy mutatta vegzem.Lehet mert nem hiszek benne es proba kent mentem el?Szoval kivancsi lennek a velemenyedre.

    Koszi

    előzmény:
    *lille* (160)
    2005-10-24  11:11
  17. 2005. október 24. 11:11160.
    Sziasztok!
    Én ismerek egy nagy jó kineziológust, éppen ma megyek hozzá. Ő az egyik legjobb az országban, és nagyon kedvező áron dolgozik. Szivesen megadom az elérhetőségét, ha valakinek szüksége van rá.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_252139
    Torolt_felhasznalo_252139
    2005. október 24. 10:19159.

    Sziasztok!

    Most kertem segitsege masik temanal ki jart mar kineziologusnal?Irnatok nekem rola.Nem elore neztem szet hane utolag de az a lenyeg ratok talaltam.Szombathelyen van 1 ha valaki esetleg ott keses.Nevet szamat cimet irom ha kell.

    Koszi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2005. október 20. 15:19158.

    Én is csodákat hallottam a kineziológiáról, viszont szakemberek nem nagyon hirdetik magukat.

    A barátnőm szülés utáni depresszióba esett és neki egy kineziológus segített (Ő ceglédi) Pesten kéne valaki, aki nem túl drága. Akinek van kapcsolata, kérem jelezze! Köszi

    előzmény:
    Nikicicus (1)
    2004-08-31  09:05
  20. 2005. október 20. 11:34157.

    Sziasztok! Tudnátok ajánlani budapesti kineziológust, nehéz esethez? Elérhetőséget, körülbelüli árat, és esetleg tapasztalatokat is megköszönnék. Üdv mindenkinek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_287031
    Torolt_felhasznalo_287031
    2005. október 19. 14:14156.

    Én még nem jártam, de szeretnék, mert én is sok jót hallottam róla. Sajna én nem vagyok budapesti, de mivel Te igen, ezért írj emailt Zennek! (zen@spiritlab.hu)

    Remélem segítettem

    Üdv, verusvera

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420005 (155)
    2005-10-16  21:06
  22. Torolt_felhasznalo_420005
    Torolt_felhasznalo_420005
    2005. október 16. 21:06155.

    Sziasztok!

    Bár látom, jó ideje nem járt erre senki, mégis a segítségeteket szeretném kérni!

    szeretnék elmenni kineziológushoz, így aki tud ajánlani (Budapesten) olyat, akinél jó tapasztalatokat szerzett, kérlek küldjön elérhetőségeket (természetesen priviben is lehet)!

    Előre is köszi!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_101688
    Torolt_felhasznalo_101688
    2005. szeptember 2. 18:05154.
    bocsi 100éve nem jártam erre  remélem sikerült a dolog... mi a csoporttal 18.30-kor kezdtünk, de bármikor csinálhattad, sőt néhány napig még nyitva volt a kapu 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_754032 (151)
    2005-08-16  14:47
  24. 2005. augusztus 16. 16:44153.

    Sziasztok!

     

    Szegedi szakember címét, telefonszámát megköszönném, sokatokon segített, talán rajtam is tud. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2005. augusztus 16. 16:01152.

    Kedves Nikicicus,

    Én voltam, nekem sokat segitett. Csütörtökön is megyek. Nekem a lelki problémák már testi tüneteket pordukáltak. Szóval elõzd meg a bajt inkább. Tudok telefonszámot is adni.

    előzmény:
    Nikicicus (1)
    2004-08-31  09:05

Címlap

top