Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogorvostol félni

dr.judy
Létrehozva: 2005. március 8. 11:10
sziasztok!
ki hogy küzdi le a félelmét?
  1. 2005. március 16. 07:51150.
    igen rám ez vár gyökérkezelés után koronázás. . . asszem három vagy négy fogamnál. .
    a húzások után persze. .
    igen ezt én is hallottam hogy az ellenpárja is romolhat a fognak. . múlt héten mondta a dokim addig fogalmam sem volt róla.

    Mindegy én ma este már k. . . va sz. . . l aludtam foghúzással feküdtem és keltem. . .
    csak túlélem.

    N: te nagyon bátor vagy de sajna én nem . . .
    előzmény:
    cleo (148)
     
  2. N.
    N.
    2005. március 16. 00:01149.
    Sziasztok!
    Ha jo a fogorvosotok es meg mentheto a fogatok, akkor biztosan megprobalja a gyokerkezelest, de ebben a betegnek is partnernek kell lennie. Ha viszont annyira destrualt, akkor csak egyetlen lehetoseg az eltavolitasa.
    Amugy nem kell annyira parazni a foghuzastol. Injekcio utan mar semmit sem erzel. Nekem nov-ben vettel ki 2 8-asomat feltarasban/mutet, szike, furok, stb/, de a Cataflammal tenyleg elviselheto. Es persze be kellett tartani szigoruan az orvos utasitasait. De el kell mondani, hogy az orvos is ember. Nem minden foghuzas egyforma, sőt!
    Es penteken veszik ki a masik 2 8-asomat, ugyhogy nem is parazok. Ezt is ki lehet birni, csak akarni kell.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2005. március 15. 23:51148.
    Egy gyokerkezelt fog elettartama vegtelen. . . na persze ez igy nem igaz, pl elszinezodik (ezt ki lehet am feherittetni, ha esztetikailag zavaro), es konnyebben is torik, ezert, foleg, ha nagy benne a tomes, hosszu tavon erdemes megkoronazni.
    előzmény:
    wbarby (133)
     
  4. 2005. március 15. 23:49147.
    Szia! Legkozelebb gyokerkezeltesd inkabb, ne huzass, amig nem muszaj! Egyaltalan nem faj, csak jol kell erzesteleniteni. A Cataflam fajdalom- es gyulladas-csokkento, de csak receptre kapni. Barmelyik orvos felirhatja. Fogfajasra nagyon jo.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_219286 (135)
     
  5. 2005. március 15. 23:45146.
    Hat ugy, hogy elernyednek az izmaid, kinyitjak, es ugy marad :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342354 (144)
     
  6. 2005. március 15. 23:44145.
    Szia!

    Foghuzas-ugyileg cserelhetnenk, nekem ugyanis csak aprilis 21-re adtak idopontot :(. En szivesen elmegyek helyetted holnap :).

    Nekem kettot fognak huzni. Azt mondtak, ha az egyik bolcsessegfogat huzzak, az ellenparjat sem erdemes meghagyni. Ez mar a 3. orvos velemenye, szoval lehet, hogy van benne igazsag.

    Nem kell tole felni, mert tenyleg nem faj! Nekem 1 eve kettot huztak egyszerre, 2 perc alatt megvolt. Sima huzas. Es utana sem fajt (persze ha mutenek, akkor utana szukseg van fajdalomcsillapitora).
    előzmény:
    vikomama (141)
     
  7. Torolt_felhasznalo_342354
    Torolt_felhasznalo_342354
    2005. március 15. 23:08144.
    Hm én még nagy mázlistaként altatásban "szabadultam" meg a manduláimtól anno, és már akkor se értettem, hogy de hogy marad vajon nyitva a szám, hisz alszom. :-) Szóval számomra régóta kérdés ez :)
    előzmény:
    vikomama (141)
     
  8. 2005. március 15. 22:58143.
    nekem nem fájt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_219286 (142)
     
  9. 2005. március 15. 22:45142.
    Sziasztok!Fáj a fogkő eltávolítás?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2005. március 15. 21:55141.
    sziaaaaaaaaaaaaaaa
    na még nekem sem húztak sosem úgyhogy para van ezerre

    1:nyugtatót szabad bevenni nekem maga doki ajánlotta hogyha nagyon félek ők is tudnak adni és akkor kezelés előtt fél órával be kell vennem.
    én mondtam hogy köszi . . de majd otthon megoldom.
    szóval én a múltkor is két nyugtatót vettem be és úgy mentem(FRontin a neve . . a hatóanyaga megegyezik a Sanax-éval. . )
    nem üti az érzéstelenítő max még kábább leszel de az csak jóóóóóó.

    Altatásos fogászat? hát én itt a neten keresgéltem de szörnyű árakat találtam. csak maga az altatás 50-55e forint és onnan még jön a kezelés ára. . tehát egy kezelés mondjuk rúghatja a 80e-et is ha mondjuk az altatás alatt több mindent csinál meg merthát az úgy éri meg hogy akkor már több mindent megcsináltat az ember egyszerre.
    Engem egy dolog érdekelne: vajon hogy peckelik ki alvás közben a számat???????????????:-DDD

    Gyökérkezelés?? miért attól félsz? én jobban félnék a húzástól. . nekem már volt két gyökérkezelésem és nem fájt de tényleg csak para mint mindig mert ott ülsz a székben mert fúrkálnak meg matatnak és hát hallod látod (a doki szemüvegében :_)
    szóval az a gáz de én nem éreztem semmit.

    Mivel húzni még nem húztak attól félek . . főleg a bölcsiktől és nekem mind a 3at ki fogják húzni. Talán a negyedik maradhat.
    Szarok nagyon a fogaim.
    Ez van.

    És már két egész napom sincs hátra mire megint mehetek:-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_803913 (140)
     
  11. Torolt_felhasznalo_803913
    Torolt_felhasznalo_803913
    2005. március 15. 21:31140.
    Sziasztok! Vikomama, őszinte együttérzésem! Írj majd, hogy mi volt. . . Örülök, hogy rátaláltam erre a topicra. Sajnos én is a betegesen rettegők táborába tartozom:(( Tud nekem valaki segíteni abban, hogy milyen nyugtatót szabad bevenni a kezelés előtt, ami mellé nem veszélyes az érzéstelenítőt is beadni? Másik kérdésem: altatásos fogászatról ha valakinek van tapasztalata, annak nagyon-nagyon örülnék, ha megosztaná velem. Most épp a bal kettes fogam kezd fájni egyébként, ami tömött, ám a tömés is mozog, és mellette ki is lyukadt. Félek, hogy gyökérkezelés lesz belőle, és egyszerűan képtelen vagyok rávenni magam, hogy elmenjek a dokihoz. Sajnos meg szoktam várni, mire a megőrülés kerülget a fájdalomtól, kiütéses leszek a gyógyszerektől, és akkor megyek húzatni. De az első fogamat nem szeretném kihúzatni:( Segítség, írtajok valami biztatót, mert nagyon ki vagyok akadva és be vagyok tojva:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2005. március 15. 19:01139.
    már csak kettőt kell aludnom és megyek fogat húzatni. . féééééééleeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeek!!!!!!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    vikomama (138)
     
  13. 2005. március 13. 15:19138.
    szia emma szia maci!!!!!!!!!!
    tök olyanok vagytok mint én. -)))))))))))))))

    jajaj nekem is csütörtökön kell mennem bölcsihúzásra. . most az előbb ledőltem egy kicsit amíg a gyerek alszik és mit álmodtam? kihúzták és már ott a helye azt macerálom a nyelvemme. .
    egy frászt : még nem vagyok túl rajta csak álmodtam én balek!!!!!!!!!!!
    mentem is egyből a wc-re mert a csütörtök az mindjárt itt van.
    és én sem fogok bemenni egyedül. . nem én. . . . jön a férjem.
    előzmény:
    emma33 (136)
     
  14. 2005. március 13. 14:55137.
    Sziasztok!De jó a tudat, hogy nem vagyok egyedül a fogorvostól való félelmemmel. Sajnos annyira rettegek, , hogy csak mikor fáj akkor szánom rá magam a kezelésre, ami persze akkor már még rosszabb:-((Nem tudom mit tehetnék:-((Próbálok én is pozitív dolgoka gondolni de nekem is megy a hasam már egy héttel a kezelés előtt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2005. március 13. 13:38136.
    Sziasztok!

    Én is félek a fogorvostól.

    Annyira, hogy az időpontot általában 2x lemondom, mikor harmadjára végül elmegyek.

    Ha valami olyat készül csinálni, ami még nem volt, akkor különösen. És már egész héten az agyamban motoszkál, hogy ezen a héten megyek. . .

    Nekem a következő segít:

    1. valami szépre gondolok erősen közben, pl. a gyerekem mosolyára
    2. figyelem az orvos szemét, ahogy koncentrál, így látom, hogy legalább valaki képben van, ha én nem is látom
    3. utána általában úgy jövök el, hogy na, ennyi volt, érdemes volt ennyire félni??? próbálom felidézni ezt az érzést
    4. az tényleg abszolút nem hülyeség, hogy gyerekkorunkban rossz élményünk volt. Nekem is rettenetesen fájt az érzéstelenítés nélküli fúrás.
    Most Angliában élek és itt úgy mennek az emberek a fogorvoshoz, mint a fodrászhoz. Mármint hogy annyira "félnek".
    Nem kapcsolódik hozzá rossz élményük.

    Egyébként az én fogorvosom 2 percre rendel tőlönk és nagyon gyors, azért szeretem. De nem beszél közben, az a baj!!!

    Most csinál nekem egy koronát (hidat?), és míg fúrogatott, remegtem, majdnem elájultam a félelemtől. Utána egy félóra volt, míg magamhoz tértem. Előtte pedig szinte a hasam ment. Szóval ez az én topikom! :))

    Biztos rajtam röhög az egész praxis, hogy 2x elhalaszt mindent, aztán halálsápadtan ideállít, remegve és minden kezelés előtt elhaló hangon faggatja a fogorvost, hogy pontosan mi fog történni. . .
    Foghúzáshoz a férjem bejött velem, rémes vagyok, rémes!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2005. március 13. 13:09135.
    Szia!Igazad van inkább gyökérkezeltetem volna, deaz úgy fáj, hogy csak na!Megbántam a foghúzást , mert azóta is fáj ahonan kihúzta!Nem tudom hogy ki de írta valaki hogy a foghúzás után szokott szedni Cataflamot az mirre jó?Csak fájdalomcsillapító vagy gyulladás csökkentő is?Már a fejem és a füllem is fáj azóta!
    előzmény:
    cleo (118)
     
  17. 2005. március 13. 13:06134.
    SZIA!A férjem cisztáját meg kellett műteni!A doktornéni nem csinál ilyeneket és beutalta a szájsebészetre!
    előzmény:
    vikomama (117)
     
  18. 2005. március 12. 23:27133.
    Jajj, de jó helyre kerültem! :-)) Szintén ide tartozó majrés beteg vagyok. Olyan kicsire megyek össze már a doki utcájában (az előző napokban kilókat fogyok), hogy szinte laposkúszásban közelítem meg. Ezért nem is szoktam bejelentkezni, mert sose biztos, hogy oda is érek.
    Most is van egy két problémás fogam, de egyenlőre képtelen vagyok elmenni. De meddig húzható egy gyökérkezelt fog élettartama? Főleg, ha már sötétedik a fog :-( Gondolom, ezen már egy ózonterápia sem segítene, pedig bármit megadnék azért, hogy megmeneküljek. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2005. március 12. 08:27132.
    jÓ HÉTVÉGÉT MINDENKINEK ÉS FŐLEG FOGFÁJDALOM NÉLKÜLI HÉTVÉGÉT:-)))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_543953
    Torolt_felhasznalo_543953
    2005. március 11. 09:07131.
    Jó reggelt:-) Akkor megvárom az "élménybeszámolód", de azért remélem nem fog neked sem fájni! Logikusnak az tűnik, hogy ha elérzéstelenítik, akkor nem fáj. . . . de ahogy Cleo is írja, ha utána antibiotikum kell-és ezt már több helyről hallottam-akkor nekem mégiscsak nyárig kéne várnom. . . na, majd csak lesz valahogy. . . . . . egyébként írtam a szakértői oldalon egy fogorvosnak és most várom a válaszát. Köszi a segítségeteket, legyen szép napotok! Melinda
    előzmény:
    vikomama (130)
     
  21. 2005. március 11. 07:26130.
    szia melinda. : hát lehet a babád azért tiltakozott mert egy kicsit megváltozott az anyatej íze. . . de nem káros. . . tehát nem olyan mintha mondjuk egy marék antibiotikumot vettél volna be. . . !!!!

    meg az is lehet hogy ahogy bestresszelted magad azt érezte meg az adrenalint. . . . . . azt nagyon megérzik a picik.

    hát én a foghúzásból még nem tudok semmit csak annyit hogy nekem jövöhéten lesz akkor tudok élménybeszámolót tartani
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_543953 (128)
     
  22. 2005. március 11. 00:07129.
    Valoszinuleg felvagjak, es maga a beavatkozas nem fajdalmas, de utana nagy valoszinuseggel kelleni fog fajdalomcsillapito.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_543953 (128)
     
  23. Torolt_felhasznalo_543953
    Torolt_felhasznalo_543953
    2005. március 10. 22:50128.
    szia Vikomama, köszi szépen a javaslatot, igen, én is így gondoltam:-)
    Képzeld, nemrégen 4 napon keresztül 39 fokos lázam volt és muszáj volt algopyrint szedni, ami állítólag szintén nem tilos szopt. alatt. A kisfiam viszont minden egyes algo utáni szopit követően élénken és vígasztalhatatlanul sírt, ami nem jellemző rá egyébként. Akkor még nem gondoltam konkrétan a gyógyszerre, de pár napja a fogorvos beadott nekem egy érzéstelenítőt(az ominózus fogból egy éles darabot szedett ki)hazajöttem, jött a köv. etetés és a babám megint egész estig zokogott. . . szóval-bár én is úgy hallottam, hogy ezek nem hatnak károsan a babára-mégis a gyakorlat sajnos nem ezt igazolta. . ill. vsz. semmi komoly baja nem lett tőle, csak nyűgösködött szegényke. . . . . szóval én a gyógyszerekre gyanakszom. . . . . egyébként nagyon fáj a szájsebészeti beavatkozás? Kb a fogam 40%a van még bent, és hát gyökérkezelt fog. . . fájdalmas amikor kiszedik? Felvágják az ínyt?
    előzmény:
    vikomama (127)
     
  24. 2005. március 10. 22:36127.
    helló énnekem is széttört a gyökérkezelt fogam amit még terhesen csináltak. .
    nem baj ha vársz ha nem fáj. . úgy tudom nem is tud fájni hisz kiölték az ideget. . . .
    de : egy biztos: az érzéstelenítő semmire nem káros nyugodtan beadathatod. Nekem ezt egy nagyon jó fogdoki mondta még amikor terhes voltam és én is szoptattam utána és ugyanúgy beadattam az injekciót.
    1 éves koráig szopott a lurkó.

    max az idegeskedés csökkentheti a tejmennyiséget úgyhogy ha annyira zavar a fogad akkor inkább menj el és csináltasd meg .
    Üdv . Vikómama
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_543953 (126)
     
  25. Torolt_felhasznalo_543953
    Torolt_felhasznalo_543953
    2005. március 10. 22:19126.
    Sziasztok, pici babám van és sajna nem tudok visszaolvasni, de hátha tud valaki tanácsot adni. . Pár napja sajnos a leghátsó gyökérkezelt fogam széttöredezett. Fogorvos nem vállalta a javítást (húzást?) szájsebészhez küldött. Az egy dolog, hgoy félek tőle-sztem a szülés még 20 órás vajúdás után is könnyebb volt mint pld egy gyökérfájdalom!-de emellett még a baba kb fél éves koráig, vagyis még 5 hónapig szopizni fog, és nem merem megkockáztatni, hogy az érzéstelenítő, ami vsz, nem egy lesz, átmenjen a tejecskébe, ill, hogy napokig esetleg ne tudjak enni, és elmenjen a tejem. . . szóval a lényeg, hgoy szerintetek ha nem fáj(gyökérkezelt fog!), akkor várhatok-e nyárig, vagy lehetnek e szövődményei az esetleges féléves várakozásnak? Ill, tudtok-e esetleg szájsebészt középárkategóriában? (priviben is jöhet) Köszi szépen előre is: Melinda
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top