Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2021. augusztus 21. 22:36288026.

    Sziasztok, elnezest rég nem írtam, de hát folyamatosan betegeskedem, nincs erőm sem kedvem semmihez, el is hagyom magam. Tudom, nem kéne, haragban is vagyok magammal a gyengeségeimért, de hát már aligha változom. A napok egyformán telnek, van koztuk keserves és akad kozepes hangulatú is. Oromteli napokból kéne tobb, akkor az ember lánya feltoltődik és tartalékol a soványabb időszakokra is. Igyekszem én,  rendszerint eltervezem, hogy szeretném a kovetkező napot megcsinálni, aztán beut a menykő, huzom a fájós lábam, és már fel is borul a fejemben a rend. Korábban abban remenykedtem, hogy a reuma kezelések majd meghozzák a várt eredményt, de hát csak egyre késik. Mindegy.


    Arra gondolok, hogy más szegény sorstársamnak még nagyobb gondjai vannak, mint nekem. Nekik őszinte egyuttérzésem.


    Ma szepen sutott a nap, kiultem kis vitamin gyűjtogetésre,a kutyák boldogok voltak, mert tudják, hogy ilyenkor előkerul a teniszlabda is és majd dobálom nekik. Hordják vissza jó nyálasan. Nem kell lehajolnom, az olembe rakják. Ma kikaptak, mert megint ás valamelyik. Jókora godor tátong a kisebb bokrok alatt. Ha kikezdik a gyokeret, akkor ki fog száradni.Na,  betemettem. Fognak csodálkozni.


    Kicsit locsoltam is, csak a cserepeket, mert a fűvel most a lányom foglalkozik. Valami gyepes csoportot talált, ahol hasznos szakmai tanácsokkal látják el a tagokat. Ez jó mulatság, csak nagyon idő-,  és pénzigényes is. Mindkettőből kevés van, ezért inkább csak hobby szinten csinálja. Ha jut egy kis ideje, akkor biztos tápoz, vagy lenyírja fuvet. Tavaly tele volt a zold futónovény a fejem felett ragacsos budos akármivel, addig permetezgette, hogy  idén nyárra megszunt. Talán a zold poloska  bogarak is kevesebben lettek. Igyekszem segitgetni neki, de már keves hasznomat veszi.Legfeljebb nyesek, v. gereblyézgetek, bedobalom a komposztba. Az aztán mindig dugig van.


    Szeretettel gondolok rátok, jó egészséget,  jókedvet kívánok. Tetszett nagyon, amikor a múltkor Ildike hozta a napocskás szlogent: ..Jó kedvet adj istenem ....stb. Bizony olykor ránk férne. 

  2. 2021. augusztus 19. 08:04288025.

    Szép jó


    reggelt Mindenkinek!Egy végre átaludt éjszaka után vagyok ....nem is emlékszem mikor volt ilyen.


    Tegnap délután jöttünk ki Boscóval.Miután elpakoltam a töméntelen ennivalót /fele sem fog elfogyni /terepszemlét tartottam.Háát....nem voltam valami vidám.A paradicsom nem érik ahogyan elvártam volna,a paprikából is csak akkor lesz valami ha hosszú lesz az ősz.A fügén rengeteg kicsi van ...de az egyik bokron találtam pár érettet.A


    virágosom gazban ...de a muskátlijaim az élesztős lötyinek köszönhetően gyönyörűek.Megnyugtatásul előkaptam a fűnyírót ...rend.beraktam az utcai részt..meg elől..a hátsókertre majd ma kerül sor.Nem viszem túlzásba ...szinte jól jött a sok lazsálás után egy kis munka.


    Ildikém ...én amikor a szilvát főztem fügével ...előbb külön megfőztem a fügét ...botmixerrel összecsaptam ...és úgy kevertem a félig kész szilva közé.


    Lassan elsivatagosodunk ...a meleg nappalok után hideg a reggel ...itt 15 fok van.


    A családom ahányan annyífelé....majd az ünnep végére mindenki a helyén lesz.Az én napjaim csendben telnek majd...olvasok, filmezek,nem nagyon vágyom sehova.Hétfőn megyünk Ófaluba temetésre.....az egy kemény nap lesz.


    Megyek ...megpróbálom hasznossá tenni magam.Ma kuka nap van...meg kellene tölteni.


    Legyen szép a napotok...vigyázzatok magatokra!

    előzmény:
    franci47 (288024)
    2021-08-18  17:42
  3. 2021. augusztus 18. 17:42288024.

    Sziasztok. Lassan esteledik, vagyis fél 6 van,mikor írni kezdek. Meddig fog tartani nem tudom. Ma kicsit takarítottam, de nem végeztem el. Reggel boltmenet volt, még a hűvösben. Bár ma   kibírható volt az idő. Ebédet nem főztem,mert tegnap csináltam rakott krumplit, és csak én ettem belőle. Bencének akartam nagyon ebédet mára, de nem dolgozott. Holnapra is marad.


    el is égettem a kezem, nem tudom milyen a seb,mert ma még nem néztem a kötés alá. 


    Leszedtem a  fekete szedre, azt hiszem úgy lesz ahogy írtátok, összefőzöm egy kis fügével. Csak a sorrendet nem tudom, de majd kitalálom. 


    Nagyon sok program lesz nálunk 20-án és 21-én. Kedvem volna menni, visszatart majd a kánikula, ha lesz.


    Régen voltam nagyobb társaságban. De azért elbámészkodnék. 


    Más nem történt. Most letettem a "lantot" és megpróbálok egyet filmezni. Nagyon régi kosztümöst vettem elő tegnap, de egy részt nem bírtam végig nézni, mert elfáradtam.


    Remélem mindenki jól van, és kipihente magát így estefelére.


    Bölcsességek mára /nekem szól/ de bárki igényelheti. 


     


    Nézz a tükörbe: ha szép vagy, szépet is kell tenned, ha csúnya vagy, a természet hibáját szép tetteiddel kell kijavítanod.


    Biasz

    előzmény:
    franci47 (288023)
    2021-08-15  16:38
  4. 2021. augusztus 15. 16:38288023.

    Lányok, nem tudok újat írni, végtelen meleg van.  Most voltam kint.  Be is jöttem hamarosan. Volna kint dolgom, szerettem volna a fa alatt festeni, de nincs hozzá kedvem, hogy kihurcoljak annyi mindent. 


    Julika, nehéz helyzetben voltál, de ezt már megállapítottuk szerintem. Ügyes voltál, hogy vissza tudtad csinálni.  Egy hétig is a betege lettem volna. Nem merek én ilyet csinálni, pedig már egyszer Bence mondta, mutatta hogyan kell, de még a gyakorlatban egyszer sem csináltam. Persze kényszerhelyzetben, amikor az embernek sietni kell, akkor kockáztat. 


    Lassan leérik a feketeszeder, és jön a füge érés. Minden nap lehet szedni, de úgy néz ki, csak én eszem. Mást sem ehetnék csak azt, hogy le tudjam enni az éretteket. Befőzni én nem akarom, de senki sem aktivizálja magát fügeevésben. 


    Paradicsom olyan, amilyen még hétfőig várok, hátha  még lesz pár szem, aztán befőzöm. Úgy mint tavaly, magostól, majd ha felhasználom, akkor megszűröm. Magvak amúgy is jók. 


    Nézem a filmemet,még  két rész van vissza, és vége. Utána megint jön egy üresség. 


    Mindenkinek szép délutánt és estét,de még addig találkozunk. 


    Bölcsesség: EZT DOBTA NEKEM.


    Általában az az ember jut a legmesszebb, aki hajlandó merni és csinálni. Egy óvatos hajó soha nem jut messze a parttól.


    Dale Carnegie

  5. 2021. augusztus 13. 15:42288022.

    Szervusztok!


    Férfiasan..vagy nóiesen? be kell vallanom, nem vagyok olyan ügyes mint képzeltem magamról, és amit terjeszettem is. Mármint átutalás ügyeben. Történt ugyan is, hogy a nagyon kedves ügyintéző nő felhívott hogy sehol nem találják az utalásomat és nézzük át, mit is csináltam? Persze hogy rossz helyre utaltam. Kétségbe estem, most mi lesz? A hölgy végtelül kedves volt, gyorsan ki is kereste nekem hová, kinek is küldtem? Ott volt egy telefon szám ami a boltban csengett mert egy szombathelyi kisállatlereskedésbe küldtem. Ott a hölgy nem volt valami türelmes amikor nem értettem pontosan az email címet sikerült is rossz helyre küldeni, vissza jött...de a neten én is megtaláltam a boltot és láttam egy betűt félre értettem mert elkezdett kiabálva betúzni....na mindegy, találtam egy email címet ahol leírtam mi a gondom...vártam, vártam  semmi, aztán írtam egy szívhezszóló levelet, ecsetelve, hogy én egy nyugdíjas vagyok és ezt a téli tüzelőt a batátnőmmel közesen rendeltük, legaább írják meg, mire számíthatok. És megjött a válasz, még ma vissza küldik a pénzt. tehát a péntek 13 nem is is olyan szerencsétlen nap. csak én vagyok ilyen szerencsétlen de megtanultam a leckét, hogyan kell mindenre figyelni!!!!meleg volt a helyzet itt bent a lakásban is, dőlt rólam a víz...úgy belefáradtm mint ha kapáltam volna egész nap, momta a vállam ez a tehet. Most megyek és megmasszírozom a príma kis gépemmel. Ti ne csináljatok ilyet, nagyon kellemetlen érzés. 

  6. 2021. augusztus 11. 20:00288021.

    Kedves Margaret, nagyon sajnálom,hogy ilyen nagy baj történt nálatok. 


    Kívánok mielőbbi gyógyulást férjednek. 


    Amit tőled kaptam, az  nem a telefonszámod volt, még csak az imélcímed sem volt. 


    Az alkalmazás nálam nem  működik, különböző telepítésék kellettek volna, akkor talán használható lett volna a link. De ehhez én nem értek. Amúgy sem bízok ilyen kétes dolgokban, amik nem tudom  hova visznek.  


    Na mindegy, köszönöm,hogy megpróbáltad, de hát nem jött be. Jó soká írtad meg. Utálom az ilyen elhalasztott dolgokat, amiket később aztán úgy magyaráz mindenki, ahogy neki tetszik. 


    Bizony mi már többször ráfaragtunk arra, hogy megbíztunk egyes személyekben /nem rólad van szó/ és egész más lett a vége. 


    Látod, ha működne a  privi, egész más lett volna. Ne haragudj, én sem haragudtam mikor megláttam mit dob ki a  link.  


    Mielőbbi gyógyulást, és jó egészséget  mindnyájatoknak. 


     


     

    előzmény:
    margaret3711 (288020)
    2021-08-11  18:50
  7. 2021. augusztus 11. 18:50288020.

    Kedves  Margaret,köszönöm a kezdeményezést,  de úgy gondoltam ez azért túlzás lenne. 


    Nyisd csak meg mit tettél ide!!!!!


    Szép napot neked. 

    idézet:
    franci47 (287987)
    2021-07-13 08:00:56

    Kedves Ildi,


    Lehet hogy felreertettem elozo leveledet,amiben emlitetted "valakivel nagyon beszelgethetnek"mert munkahoz nincs kedved. tudtu


    Valaszod utan azonnal toroltettem az e-mmail cimemet.


    Mivel nem szeretnek mindent elmondani a nyitott toppikon szerettem volna bemutatkozni.


    Orultem mikor Judesz irt es jobban megismerkedhettunk volna.


    Ti  beszelgettek a diofa alatt,amirol nem akajatok,hogy masok olvassak.


     


    Regen jartam itt,ferjem beteg .Szivroham/sudden cardiac arrest/


    Udvozlet mindenkinek.


     

    előzmény:
    franci47 (287986)
    2021-07-13  08:00
  8. 2021. augusztus 11. 17:54288019.

    Azt nem írtam, hogy közben eszembe jutott van hitelkeretem amit soha nem szoktam igénybe venni . Na, most belemarkoltam!!!

    előzmény:
    BiriBiri (288018)
    2021-08-11  17:51
  9. 2021. augusztus 11. 17:51288018.

    Szervusztok!


    Itt is szeretettel köszöntöm az új dédi mamánkat, Erikát! Az a gyerkőc csak meggondolta magát és egészségesen világra jött a család nagy boldogságára


    Én ma egész délelőtt a gép előtt szenvedtem. Elhatároztuk Nóriékkal, hogy közösen veszünk egy raklap fabrikettet. És ezt a feladatot rám bízták. Eddig kocsival apránként hozták mindig meg kellett kérni valakit, igaz, szívesen hoztak hiszen útba esett jövet menet a lerakat de így döntöttünk, nagy tételben veszünk és felezünk. Laci tavaly a Tescoból kerékpárral szállította ki, nagyon nehéz volt. 


    Szóval neki álltam böngészni a neten hol a legjobb a legolcsóbb. Megtaláltam, megrendeltem... gondoltam holnap jön a nyugdíj, majd kártyával kifizetem, Nóri ide adja fele pénzt ami nekem jól jön az ebéd fizetésnél. aztán látom, itt előre kell fizetni, átutalással.  ',  1, Én soha nem utaltam pénzt, egyszer láttam hogyan csinálják, 2. fillérek vannak a számlán. Gyorsan írtam. hogy én kp. vagy kártyával fizetnék ha hozzák. Vissza írtak, hogy itt nem lehet, nem ők szállítanak, azt egy másik cég csinálja, utalni kell, tud küldeni egy linket ahova utalhatom vagy ha nem jó kérjem a megrendelés törlését. Vissza írtam, küldje, talán megbirkózom a feladattal...gondoltam majd Marika kisegít, neki mindig van  sok pénze a kártyán.  Megjött a link, hívtam Zsuzsit , hogy jöjjön segíteni. Hívom, hívom, nem felel. Mit volt mit tenni egyedül álltam neki a nagy feladatnak..mert nekem annak tűnt. Szerencsére a gép okosabb mint én tudta mit hová kell írni, de azért elmolyoltam vele jó ideig. Írták, hogy a megjegyzésbe írjam még oda nevem de én bizony csak azt írtam mit akarok venni. Mikor észre vettem megint írtam, hogy ezt bizony biztos elszúrtam. Nagyon kedvesen vissza írtak, hogy semmi gond, majd ők megoldják. Dél lett mire ezzel végeztem, megérdemeltem a finom alma levest és milánói makarónit rántott hússal. Tehát csak történik velem is valami érdekes, izgalmas, és végül sikerélményem volt, Persze akinek ezek a tranzakciók gyerekjáték nevetségesen hangzik mit bénázok, de jó pap is holtig tanul, azt hiszem nekem még az utolsó órámban is lesz mit tanulni.

    előzmény:
    erry (288017)
    2021-08-08  15:56
  10. 2021. augusztus 8. 15:56288017.

    Szervusztok!


    Végre mindennel kész vagyok, így le tudok ülni a gép elé. De nincs sok időm, mert Niki mindjárt itt lesz, meg kell beszélni a holnapi utazás fontos kérdéseit. Már bepakoltam a nagyját, csak a hűtős dolgokat kell holnap. Egész héten főztem, a Hercegemnek előre, többfélét, nehogy éhen haljon szegénykém. 


    Francika nem a telóm volt rossz, hanem a töltőt törtem el. A telefont ejtettem ki a kezemből (pont töltőn volt), de utána kaptam és letört a töltő. Azóta kaptam is, és volt itthon is.


    Meleg van, na majd kint fázni is lehet. Csak 22 fok van, már előre örülök, hogy nem kell szenvedni a melegtől.


    A dédunokám nagyon jól érzi magát bent, de ha hétfőig nem bújik elő,megindítják a szülést. Már nagyon várom, addig a szomszéd fiatalasszony babáját dajkálom. Olyan szép kisbaba.


    Magdi nagyon nagy szerencsétek volt a gyűrűvel. Vannak még rendes emberek, sajnos kevesen.


    Sacikám gyógyul a szemed?


    Majd kintről jelentkezem, addig is vigyázzatok magatokra!!!!!

  11. 2021. augusztus 8. 15:53288016.

    Ildikém!


    Én a diófa alatt találtam meg a levelet, ott olvastam és válaszoltam rá.


    Amire nem az Rózsi. Nagyon sajnálom mert ugyan olyan betegségben szenvedtem nagyon sokáig . Azt hittem kardiológiai a baj, de idegi eredetű. Mióta szedem azokat a gyógyszereket nem szédülök, nem hányok...azt hittem az epém okozza de szerencsére azzal sincs semmi baj. Ez a pánikbetegség tünete. Nagyon meglepődtem de el kellett hinnem mert hatnak a gyógyszerek már minőségi életet tudok élni......de azért vannak bajaim de szédülésnél nincs rosszabb.


    Bizony semmit nem tudok kint csinálni de most azt lehet mondani hogy a kert rendben van.


    Nagyon jó lenne már egy kiállítás a képeidből!!! Biztosan sokan kíváncsiak lennének rá---úgy mint mi is de ez már nem fog megvalósulni hogy élőben lássuk.

    előzmény:
    franci47 (288015)
    2021-08-08  15:15
  12. 2021. augusztus 8. 15:15288015.

    Gyönyörű szép napot Menedékház. 


     


    Mi van veletek? Jól vagytok, virultok, mint a nyári virágok?  Vagy éppen kókadoztok az eső hiánya miatt?


     


    Nálunk most egy-két napja, csak a cserepes virágokat kell öntözni. Paradicsom szépen éreget, minden napra van mit megenni. főleg, hogy csak én eszem, többiek a " bótit" szeretik. Minden évben magam eszem le. Az  a baj, hogy magdiféléből" kevés van.  Még abból nem érett meg egy db sem. Kell is csinálnom egy kis élesztős oldatot, addig, mig nem lesz semmi baj. Kláriféle óriás is szépen nő, van még marhaszív, jugoszláv,  fürtös, és nemtudom milyen. 


     


    Az előbb kicsit napoztam összesen egy órát. Délelőtt főztem egy becs.levest,  és csináltam sport szeletet. Julika rád gondoltam.


     


    Most egyet újítottam, persze csak  külsőleg, a leöntött fekete csokira reszeltem egy kis fehéret, most olyan kis tarka-barka lett. Finom.


     


     


     


    Tegnap maratoni beszélgetést folytattam ZöldRózsival,  nincs jól, forgószédülése van, gyenge, és az ezzel járó mindenféle. Próbál keresni egy magánorvost, mert a szokásos hivatalost nem bírja kivárni. Azért ez is borzasztó ám. Csak az embernek ne legyen semmi baja. Ilyenkor mindig szokták mondani Baja az egy város. 


     


    Magdi nagy szerencsétek volt a gyűrűvel. Nagyon szép is. Ezt még én is láttam a neten közben, de nem olvastam utána. Meg hiába is olvastam volna, semmit sem mondott nekem az elvesztése.


     


    Ma lehet, hogy rosszat tettem, felvertem 3 szöget a falba, és feltettem 3 db képet. azon imádkoztam, hogy jó helyre bökjek, nehogy hulljon a fal. Az egyik a pitypangos, arra a falszínre pont jó, de mellé kellett tennem egy pipacsosat, mert így jön ki jól, és nem lesz  unalmas, fárasztó, és színtelen.  Még egy kell mellé balról egy másik, akkor lesz szimmetriába, és annak is élénknek kell lenni, és keret nélkülinek. A 3. a tegnap befejezett, ami egy másik falra került.  Sajnos elveszti az élénk színét a fólia miatt. Ahogy festés után f elraktuk B-val a másik falra a  képeket , nem tetszik. mert lógnak a horgászzsinóron, és egy vastagabb  kötélen végigvezetve.  Természetellenes. Sokkal jobb volt olyan "rendetlen" formában.


     


    Most hallgatom Hauser muzsikáját, nagyon szeretem a csellós játékát. /azt hiszem cselló, amin játszik/.


     


     


     


     


     


     


     


    Magdi visszamentél-e  nyaralóba? Erika mi van veletek?  Most már biztos jó a telefonotok. Julika, nem  hiszem, hogy tudtál dolgozni a meleg miatt. Anikó, mikor jössz haza? Borsom nekem nem is kell főzni, hisz finom kajákat kapsz.Sacikám, mennyit javult a szemed? Javíts meg, kedvenced régi filmjét fordítják, Még van időd, mert fele van csak kész. 


     


    Odaértek már a lányok? 


     


     


     


     


     


    Átnéztem a letöltéseim egy részét, és sokat kidobáltam, nem tudtam összeszedni hozzá a fordításokat.


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


    Na majd gyertek, ha ráértek. 


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     

  13. 2021. augusztus 5. 20:05288014.

    Közben felakadt a betűm.


    Ők felhívták a Retró Rádiót ...és megbíztak egy búvárt a kereséssel./ A mieink ilyen keresésről nem is tudtak ...ritkán hagyunk el aranyat a Balatonban /.Így találta meg D. gyűrűjét. Feltette a Fb-ra.T. meglátta ...írt. Hamarosan.. lett több jelentkező.Ennek a gyűrűnek volt egy speciális jelzése .Ugyanis eredetileg bőre sikeredett...és ahol változtattak rajta van egy hajszálvékony csík.A búvár szándékosan úgy fotózta, hogy ez ne legyen látható.Mikor D. felhívta és elmondta , hogy ez biztosan az ő gyűrűje ...akkor egyeztették a csíkot.Ez az egész történet olyan mint egy csoda .Visszaadta az ember hitét a tisztességbe a segíteni akarásba.Na ..a másik oldalon meg beindult az internet népe ...amit rosszindulatot el tudtok képzelni  ..pl: 2020 Covid esküvő ..már biztos vége van stb.Persze az örömünket úgysem tudták elvenni.Tegnap délután visszakerült D. újára a gyűrű.


    Kicsit hosszúra sikerült ....de úgy éreztem ezt el kell mondanom.

    előzmény:
    harangvirag08 (288013)
    2021-08-05  19:50
  14. 2021. augusztus 5. 19:50288013.

    Sziasztok!


    Mát újra itthon vagyok. A mai napom nem sokat ért.Egész délelőtt esett az eső ....délután borongós volt és hideg.J. most hozott haza.


    A diófa alatt megmutattam D. gyűrűjét...most mesélek.Nemrég Alsóőrsön voltak egy  hosszú hétvégén. Gyönyörű idő volt ...és a balatoni labdázás közben elrepült a gyűrű.Nekiálltak keresni , taposta mindenki az iszapot ...nagy volt a szomorúság.Másnap reggel Zs. még tett egy kísérletet...de nem került elő.Aztán arra jutottak  ...elengedik.Biztos nem volt könnyű.A lelki része lehetett a nehezebb.Bár új gyűrűt csináltatni ...most költözés idején .....Teltek a napok ...én találkoztam is velük ...de senki nem mondott semmit./Én általában akkor tudom meg a dolgokat  amikor már megtörténtek ....de ezt most elhallgatták.Múlt vasárnap reggel T / D felesége / teljesen váratlanul meglátta a Fb-on  a gyűrűt.Az előzmény ...aznap másnak is elrepült a  gyűrűje.

    előzmény:
    erry (288012)
    2021-08-02  16:42
  15. 2021. augusztus 2. 16:42288012.

    Szervusztok!


    Hosszú idő után jelentkezem. Baleset volt, eltört a töltőm, a szomszédtól kaptam kölcsön, de csak rövid időre. Most már jó, mert itthon vagyunk (ma jöttünk) és itthon találtam egy töltőt.


    Nálunk nem volt vihar, eső is csak egy kevés, pedig jósolták...


    Sok esemény nem történt, pihegtünk a melegben. Most itthon leszünk , Ernő két hétig. Én jövő héten megyek a lányomékhoz Niki unokámmal egy hétre. Utána megyünk vissza a telekre.


    A dédunokám még mindig nem született meg, pedig nagyon várom.


    Francika ezt a verset itt őrzöm a kötényen, amit Iluskától kaptuk. A konyha falára van feltéve, mindennap ránézek és Iluska jut eszembe, na meg Pötyi is, mert ott kaptuk. Persze ti is eszembe juttokm és mindenki aki velünk volt......


     


    Vigyázzatok magatokra!

  16. 2021. augusztus 2. 10:29288011.

    Sziasztok!


    elkezdtem írni a diófa alatt....de aztán ide jöttem.


    Ildikém ...érdekes a gondolatod a viharról ....elgondolkoztató.Én tegnap furcsán éltem meg.Még vártuk Dávidékat amikor leszakadt az ég...várható volt...de nekem nem volt kedven a házba menni.Sokáig ültem kint a teraszon ...cikáztak a gondolataim.Mire annyira lehűlt a levegő,hogy fázni kezdtem ...bementem.Hát az egyik


    jobbról a másik balról alszik a kanapén ...Boscó meg az ágyában horkol.elővettem nagy csöndben a rejtvényt....egy csomót megfejtettem mire felébredtek.Bánom,hogy nem fotóztam le .


    Ma egész napra bementek az irodába ...én meg kijöttem .Boscó rám se néz ....remélem csak duzzog ...és nem beteg.Nagyon sáros minden.Rendbe raktam a cserepes virágokat...ez minden.


    Erikát, Sacit én is hiányolom...ugye jól vagytok?

    előzmény:
    franci47 (288010)
    2021-08-02  08:47
  17. 2021. augusztus 2. 08:47288010.

    Jó reggelt. 


    Tegnap egy viharos nap volt. 


    Nem is tudom mit írjak nektek a viharról. Nem elemezném részletesen , általában rombol,de fel is ráz, gondolatokat ébreszt. Vannak külső és belső viharok, átéljük, aztán mérséklődik, felerősödik, a  jégeső a fejedre koppinthat, a vizesárok is viszi a lelesett csapadékot, tisztít,  lehet,hogy új életcélt kapsz, vagy a régit folytatod, közben lesed lefolyik-e minden víz, nem önt-e el az ár. Szabadon választott mit figyelsz jobban.  A szél elvisz ezt-azt, hoz helyette mást, fényes gondolatot, vagy más örömtelit, ami felvillanyoz, vagy éppen lelomboz. 


    Szembetalálkoztam egy verssel,  melynek első sorát anno,  én szoktam feltenni. Aztán később minden pénteken más, a teljes verset, így a napi első sorról "leszoktam". Most olvassuk az egészet, mert szerintem nagyon aktuális.


    Garai Gábor:
    Jókedvet adj
    Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
    A többivel megbirkózom magam.
    Akkor a többi nem is érdekel,
    szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
    Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
    nem kell más, csak ez az egy oltalom,
    még magányom kiváltsága se kell,
    sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
    ha jókedvemből, önként tehetem;
    s fölszabadít újra a fegyelem,
    ha értelmét tudom és vállalom,
    s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
    S hogy a holnap se legyen csupa gond,
    de kezdődő és folytatódó bolond
    kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
    ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
     
    Szépséges, viharmentes napot kívánok mindenkinek.
  18. 2021. augusztus 1. 14:31288009.

    Szervusztok!


    Ide ültem, hogy elolvassam mi történik veletek. Mert velem bizony semmi . Én napokig ki sem mozdulok a házból,,,régen minden nap elmentem a boltba, hogy mozogjak egy kicsit, igaz, 3 percre van, de embereket láttam. A maszkos időszakban nem volt már érdemes menni, szinte senkit sem ismertem fel aztán maszkon keresztül a szót sem értettem. Most meg hogy hordatom az ebédet szinte semmi sem kell. Azt egy héten egyszer megveszem, vaj, kenyér, joghurt, szóda....Valahogy az emberek már nem olyan beszélgetősek, mindenki siet megvenni amit szeretne, jó pénzért, mert nagyon felmentek az árak, aztán siet a dolgára.


    Én mióta élek nem szerettem a tömeget, nem szerettem vásárolni, piacra menni meg egyáltalán irtóztam. Most derült ki hogy pánik betegségem lehet az oka. Nóri sokszor az idegeimre ment mert minden kirakatnál meg kellett állni, be kellett menni, mézelődni kellet....Azt azonban soha nem gondoltam volna magamról hogy tudok ilyen remete életet élni, napokig senkit nem látni, nem beszélni senkivel, és jól tűröm. Igaz a gyerekekkel forró vonalon vagyunk, a cset állandóan működik, minden "pillanatukról" tudok. Már ami engem is érdekelhet, pl hogy halad a felújítás, jönnek a képek a nyaralásról. Melinda most a szörnyű grazi helyzetről ír, a csatornák nem képesek elvezetni a rengeteg lesett esőt, a ház alatt vannak a garázsok hiába szivattyúzta a tűzoltóság most mentik ki a kocsikat, az utcán áll a víz...


    Örülök, hogy tegnap erőt vettem magamon és fél 8 kor kimentem permetezni, ma megint nagy szép fúj, 32 fok van. Ebben nem is indulok a temetőbe, ma 16 éve vagyok egyedül. Gyertyát gyújtok, úgy emlékezem. A lányok voltak kint, vittek virágot. 


    Nézem az Olimpiát, már hajnalban felébredtem aztán vissza aludtam és amikor felébredtem ijedten láttam fél 8 van...azt sem tudtam hogy reggel vagy este van, , estére szavaztam de megnéztem a telefont és láttam még reggel van.


    Majd este kiülök ha hűvös lesz, szeretem a kertemet nagyon még így alig virágosan is, ez most egy park, így hívom, 

  19. 2021. július 31. 17:40288008.

    Sziasztok!


    Ildikém ...olvasva a ma délelőtti "városi kalandodat"....nem csodálom, hogy nagyon elfáradtál.Én minden városba menésnél ...amit mostanában kétszer meggondolok...belefáradok abba, hogy mindig azt kell lesnem ....elérem e a buszt.Általában sok a cuccom ...azzal meg mászkálni sem szeretek.


    Láttam a Fb-on a pipacscsokros ajtót....nem fested meg? Annyira szép.


    Ma reggel elmentem a kisboltba. Vettem kalácsot , kenyeret. Évekig nem ettem kenyeret itthon ....csak zsemlyét ...most visszaszoktam.Vizslattam az időt ....menjek e a piacra...fekete felhők voltak.Végül mentem ...vettem uborkát kovászolni, tojást ezt-azt .Mikor már mind a két kezem tele volt  bementem a kis Tescóba ....ott volt kajszi  1029/kg. Szép volt ...vettem annyit, hogy a friss lekvár illúziója éppen, hogy meglegyen.Alig értem haza ...telefonált J. itthon vannak ...menjek át ..beüzemelik a tőlem kapott ajándékát ...a kávéfőzőt.Háát nem jártunk szerencsével .....mert kicsit komplikált ....az idejük meg kevés volt ....így " majdnem " kávéztunk.Kárpótlásként kaptam egy fél dinnyét.


    Most gubbasztok itt a " vakondos" szobában.Természetellenesen tűz a nap.Forró a levegő ...annyi bajom van .


    Anikó ...nagyon szépek a virágaid.


    Gondolok mindenkire.Puszillak benneteket.


     

    előzmény:
    franci47 (288007)
    2021-07-31  15:22
  20. 2021. július 31. 15:22288007.

    Sziasztok. 


    Az éjjel éjszakadás, földindulás, akkor égzengés volt. Még jó, hogy a kutya jól viselte, igaz itt aludt a szobaajtó előtt.


    Más programom volt reggelre, de mégis úgy döntöttem elindulok beszerezni az egyik gyógyszeremet, ami mindig hiánycikk. Majd jövök haza amit elérek, bár egy busz ilyenkor nem jár. Pont nekem az lett volna jó.  Egy olyan gyógyszertárt kerestem meg, ami nyitva szokott lenni, a főutcán van, most leltározott. Mérges voltam kicsit, hogy ugyanennyi távolság lett volna a minden van gyógyszertár. Elmentem oda, zárva. A piachoz nem akartam menni, a másikban viszont jártam csütörtökön ott sem volt. Na akkor legyen a buszmegállói. Egy dobozzal kaptam, több nincs, nem rendelnek ilyet az orvosok. /ebben nincs laktóz/ Már fájdogált a gyomrom, és lehet a múltkori bajom is  lehet ennek hiányában keletkezett. 


    Akkor már végleg sok időm lett. Végtelen meleg volt, szakadt rólam a víz a párásság miatt, kicsit ittam, ugye nem eleget reggeliztem, mert idő nem volt, reggel is zuhanyozni kellett és hajat is mostam.  A piacon rengeteg, szép  áru volt, vevő nem sok. Vettem sárgabarackot 1100 ft kilója, szilvát, paprikát. Kukoricát már nem akartam.  Le kellett ülnöm onnan kijövet, mert tényleg mint a szaharában folyt rólam a víz, a szemem káprázott, és még boltban sem volt. Ujragondoltam a vásárlást,  így volt a legjobb, ahogy megoldottam, vettem egy kólát is, abban van cukor és  lé is, olyan megmentőnek éppen jó volt. A buszon az ablakon tódult be a meleg, csak úgy arculcsapásként, ha nem nyitunk ablakot úgy sem jó.Máskor mint a veszett őrült úgy hajtottak a sofőzök,most mint a tetü így alig jött be valami levegő a tetőn résnyire kinyitott ablakon.  Alig vártam a hazaérkezést. 


    Az előbb megint eleredt az eső,  kell még , csak szép csendesen jöjjön. Most kicsit lehült a levegő. 


    Kicsit pihentem, most  talán festek egyet, már tegnap lealapoztam. 


    Legyen szép napotok


    Mai bölcsesség: 


    Hétköznapokban meglátni a csodát: ez az igazi életművészet.


    Pearl S. Buck


     


     

    előzmény:
    BiriBiri (288006)
    2021-07-27  16:58
  21. 2021. július 27. 16:58288006.

    Én is erre jöttem, talán egy kicsit hűvösebb van, gondoltam, de tévedtem. Ma  az országban sehol sincs hűvösebb. Itt lassan minden száradozik, kókadozik. Már semmi értelme a drága víz öntözésével . Csak a legszükségesebbeket locsolom. És mormolom, "add már uram az esőt". Igaz, a gyerekek Pécsen nyaralnak, csak olyan csendes, egész éjjel eső, áztatót kívánok. 


    Csendes a ház, kezdek vissza zökkenni, nézegetem a képeket, emlékezem. Van mire, nagyon szép napok voltak.


    Le vagyok lassulva, semmi munka nem érdekel, a szekrényből dőlnek ki a ruhák de vissza nyomom...majd eljön annak is az ideje, hogy rendet vágjak a szekrényben. Most minden mozgás izzadással jár. Még étvágyam sincs aminek örülök, de az ebédet megeszem ha már kifizettem. Én is sokat gondolok Marikára, Pötyire..hogy hiányozhatnak az unokáknak? Meg a családnak...ha nekünk is ennyire hiányoznak. Marika, Julcsi, Iluska, Vera, másik Marika,  Pötyire lehet már csak emlékezzünk. 


    Én nézem az olimpiát, közben arra gondolok hogyan élveznénk Bélámmal együtt...mindig néztük, közös program volt. 


    Talán ha enyhül a meleg betegeink is javulni fognak...bízom benne!!!

    előzmény:
    harangvirag08 (288005)
    2021-07-27  10:43
  22. 2021. július 27. 10:43288005.

    Sziasztok!


    Jöttem egy kicsit erre...


    Nagy dolgok ugyan nem történnek .Tegnap volt a "váltás" Tómalmon.Most J-ék vannak kint.Nem tudom ki meddig lesz ....nálunk csak az a biztos ami már megtörtént.


    Tegnap este annyira kémleltem az eget ....esőt " láttam" közeledni...elsummantottam a locsolást. Erre mehettem most kora reggel ....mert egy csepp sem esett.


    Tengek-lengek ...közben  főzögetek .Igazából nincs kedvem semmihez.Nemsokára temetik az egyik nagyon kedves kolléganőmet ...65 évesen. Évekig ültünk egymással szemben ...már tudtuk a másik, hogy fejezi be a mondatot.Egy udvarban laktunk ...sokszor mentünk együtt haza.Aztán az élet elsodort bennünket.Ő meg most elment ilyen fiatalon.Nagyon sokat gondolok mostanában megint Pötyire ...úgy hiányzik és Marika is.Gondolom Leona itthon tölti a nyári szünetet...nagyon hiányozhat Pötyi szerető gondoskodása.


    Délután elmegyek a könyvtárba ...semmi olvasnivalóm nincs itthon.A kisboltba is benézek ...tegnap vettem hazafelé dinnyét ...itt elvágják.Igaz elég drága ...de megérdemlem.Befaltam délután ....aztán " sétáltam " egész éjjel .


    Vigyázzatok magaTOKRA .....MA IS NAGYON MELEG VAN / LESZ.

    előzmény:
    Rolta (288004)
    2021-07-24  13:51
  23. 2021. július 24. 13:51288004.

    bocs az ismétlésért....egyszer is bőven elég

  24. 2021. július 24. 13:49288003.

    Szép délutánt nektek!


    A zalai lányok ügyessége rám nem vonatkozik....Nem merek sehova menni.....most éppen Misi a szemem...


    Az elmúlt héten nagyon lenn voltam/ vagyok...változatlanul járjuk a szemészetet....nagyon féltem a lézeres kezeléstől.....tegnap viszont háziorvoshoz kellett menni....ezuttal egy csúnya hólyaghurut  csatlakozott a bajaimhoz....kicsit kísérleteztünk házi szerekkel, tőzegáfonyával....nem kellett volna.....kegyetlen......na ennyit hangulatrontásként.....


    E Szép délutánt nektek!


    A zalai lányok ügyessége rám nem vonatkozik....Nem merek sehova menni.....most éppen Misi a szemem...


    Az elmúlt héten nagyon lenn voltam/ vagyok...változatlanul járjuk a szemészetet....nagyon féltem a lézeres kezeléstől.....tegnap viszont háziorvoshoz kellett menni....ezuttal egy csúnya hólyaghurut  csatlakozott a bajaimhoz....kicsit kísérleteztünk házi szerekkel, tőzegáfonyával....nem kellett volna.....kegyetlen......na ennyit hangulatrontásként.....


    gyébként nagyon el vagyok kényeztetve....lányok főznek, kicsit túlzásba is viszik, de jól esik......semmit nem csinálok....pedig nagyon ráférne a konyhára egy alapos takarítás.....majd valamkor....vagy nem...


    A kert itt is nagyon száraz....csapról locsolunk ill locsolnak... ami elég luxus, de kivételesen szép lett a paradicsom....lassan kezd pirulni, paprika, zöldbab is megemberelte magát....sajnálnám ha tönkre menne....a szeder ontja a szép nagy terméseket és szépen hízik a kiwi...


    A virágaim közt is nam ami szép pl a liliomok, van ami egy méter magas és tele virággal.....a levendula is brja a meleget, tele méhecskékkel, a begónia is vírít félárnyékban, most kezd kipattani a murvafürt...viszont sok minden kiégett, azokat elengedtem


    Szeretem az olimpiát.....bár inkább csak hallgatom  a jó hűvös lakásban...


    Legyen szép a hétvégétek.....vigyázzatok magatokra


     

  25. 2021. július 24. 09:11288002.

    Szép napot Mindenkinek!


    Nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat.Ez a nap is elmúlott.Nagy telefonforgalmam volt ...estére elfáradtam ...igaz jólesően.5o éve nem látott régi kolléganők ...akikkel nagyon szerettük egymást ...aztán elsodródtunk.A sors úgy rendezte,hogy egy kaposvári barátom révén újra megtaláltuk egymást...igaz csak telefonon .Sírós, nevetős ...beszélgetések voltak.A családom nyaral ...egy nagyon kedves képpel köszöntöttek.


    A napjaim összefolynak.Nagyon meleg van.A kertben csak a reggeli órákban tudok valamit csinálni.Féltem a műtét helyét ,meg magamat is a naptól.Este locsolok...kannából ...ami máskor meg sem kottyant...most elfáraszt.


    Ha most látnátok....ülök a káosz közepén és írok.Felfordítottam mindent...várom,hogy Boscó ágya alatt megszáradjon a kő...és tudjak haladni.Na...azért nem viszem túlzásba.Mára azt terveztem,hogy elmegyek délben a halashoz...amiből nem lesz semmi.Nagyon meleg van ...és J. annyi kaját hagyott,meg én is hoztam...mintha világvégére készülnénk.


    Tegnap "kimozdultam". Van egy nagyon kedves család pár házra.Babi jött értem menjek át egy kicsit.Olyan gyönyörű kertet/udvart én még életemben nem láttam.Nem nagy ,de olyan harmóniában van minden ,hogy csoda.Jót beszélgettünk.Boscó meg volt sértődve,hogy otthon hagytam.Azért sikerült megbékítenem.


    Most folytatom a dolgomat.Úgy látom felszáradt.


    Vigyázzatok magatokra.


     


     


     

    előzmény:
    BiriBiri (288001)
    2021-07-23  17:47

Címlap

top