Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Placido Domingo rajongók

Hóanyó
Létrehozva: 2005. július 3. 13:34

Kedves Ancsám!
Neked nyitottam ezt a topicot,a közelgő Névnapod alkalmából!
Kedves idelátogatók!Egy nagyon jó barátomnak szeretnék örömöt szerezni azok álltal,akik szintén szeretik a komolyzenét:))
Hamarosan lesz a nagy koncert és még előtte,cserélhettek eszmét,és kötődhet a zene kapcsán uj ismeretség ,barátság!
Érezzétek Magatokat nagyon jól ezen a felejhettlen,szivet-lelket gyönyörködtető esten!
  1. 2009. június 29. 13:1811251.

    Semmi gond!!!én is rákészültem, megint "becseréltem" a szgépet a tv-re ....

     

     

     

    Kitty!

    legfeljebb jövő vasárnap? vagy picit később megnézzük mi is!! aztán pedig rágyúrunk -ha már vállalod, én megvárlak!!!!- egy közös programra..... éppen a napokban emlegettünk emiatt!

    Előkerültek a néhány hete kiválogatott orgonás zenék -válogattuk akkor-, aztán "véletlenül" :o))) rákattintottam Varnus: Tavaszi szél .... felvételére .... és a család feje azonnal belecsapott a cimbalomba, és máris énekelte, hogy anno ott Ő is .... na akkor került elő, hogy mi van Veled? vajon az idén is lesz-e Varnus-koncert ott? és hogy Veletek voltunk ..... na látod??? azért ha minimális léptekkel is, de szóródik családon belül is a komolyzene-bacija ... csak mindig kell hozzá egy olyan élmény, amire aztán szívesen emlékeznek. Utána már megvan az érdeklődés .... lásd Eszterlánc .... akkor a Zsinagógában, utána Debrecenben Xavér .... és a CD-t is Ő hallgatta meg először.

    A tartós érdeklődésre pedig abból mertem következtetni, hogy amikor május elején zenéket válogattunk, akkor az Ő kérése volt, hogy az Ő részére valami "orgonásat" ... Ő végül is erre a zenére érkezett apukája karján .... amerre az utat Panka "mutatta" Ő gyalogolt előttük ... rendkívül fegyelmezetten a szál rózsával anya-csokrából  .... amit vitt apának ... :o))) hát nekem ez volt a legszebb pillanat .... ahogy hátra nézett, aztán elindultunk és le nem vette a szemét az apjáról ... és még a rózsát is odaadta első szóra .....

     

     

     

    Figyeljük akkor mind a ketten mikor adják le ezt a vasárnapi Fischer-koncertet jó? Azt hiszem Jutka a Duna-tv-t említette, hogy Őket látta tegnap odakint a koncerten.

     

     

    Ezeket az olasz fiúkat láttad?         hallottad?           szenzációsak igaz?

     

     

     

    Ignazio 14 éves

     

     

     

    Piero a "korelnök" a 15 évével

     

     

    Gianluca szintén 14 .... 

     

     

     

    Gyógyulj, várunk:
    Ancsa

    előzmény:
    doknagyi (11249)
    2009-06-28  21:07
  2. 2009. június 29. 02:3811250.

    Ha jól tudom a vasfüggöny lebontásásnak évfordulója az apropó,

    a budapesti búcsú meg a szovjet/orosz  csapatok kivonulásának

    alkalmából van...jó alkalom az e heti gátlástalan brutális és esztelen adóemelésekről a figyelem elterelésére.....

     

    Ui. ma megint megnéztem a Rómeó és Juliskát az Operettben, ugyan a "cseresor" játszott délután, de azért így is jó volt  még

    mindíg....aki szereti a klasszikus romantikus (néhol szirupos) musicalt ajánlható...(jegyvásárlás fél évvel előre ha kapni is akartok....) aki meg a modernebbet kedveli : Szentivánéji álom....

    ugyanott , az kicsit vegyes zeneileg de  lehet hogy épp ettől jó?

     

    Gy.

    előzmény:
    MPiggy (11248)
    2009-06-28  18:35
  3. 2009. június 28. 21:0711249.

    Olyan csalódott vagyok!!!!!!!! Azt hittem egyenesen közvetítik.Most várhatom. Csak már úgy beleéltem magam!!!!!

    Bocs, hogy félrevezettelek Benneteket.

    előzmény:
    Tsancsa (11200)
    2009-06-20  14:52
  4. 2009. június 28. 18:3511248.
    Most eppen minek az unneplese okan folyik mindez a hacacare???? Szerintem otthon mindig talalnak egy jo alkalmat...de junius utolso vasarnapjan vajon mi az apropo??? Jo multast a sokfele programhoz. irigyellek....!
    előzmény:
    gyuribacsi68 (11241)
    2009-06-27  17:07
  5. 2009. június 28. 18:3311247.
    Koszonjuk szepen! Aranyos az unnepelt, gagyog, maszik-magyaraz. Nagy mosolyokat szor mindannyiunknak- de Rekatol a leglelkesebb! Pillanatnyilag o a csalad egyetlen tagja aki ertekeli a kutya bohockodasat, rendetlenkedeset...ugrabugralasat. Nem tudod a vizslaknak mikor no be a fejuk lagya....? EZ a joszag most lesz 4 eves juliusban ..de nem latszik a viselkedesen. .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_931851 (11240)
    2009-06-27  12:53
  6. 2009. június 28. 18:2811246.
    Kosznom a kedves szavakat es gratulaciot, az egyeves leanyzoelvezi a mai kenyeztetest! Agnes es nagyon kedves foliatot gyartott a "happy birthday" szoveggel, kulonbozo szinu anyagokbol megvarrva, azaz zsebkendonyi kis mintas anyagokon a betuk.......Jo, mert barmikor folhasznalhato masok unneplesehez is. kulonosen fiatalkoruak eseteben elengedjetetlen az ilyesmi....Majd lefotozzuk..En az este megsutottem a repatortat Simonka reggel transzban volt, mikor meglatta, reggelire akarta enni. Aztan vegre kivertuk a fejebol-no nem szos zerint ertendo....Hajnalban meg szakadt az eso, de most mar szaradunk- de akarhanyszor kimereszkedunk a szunyogok gyzonek. Hat igy telik az unnepelyes alkalom- hamarosan keszulodni kell a vacsorahoz, a nagyanyonak a konyhaban a helye. A sok eso miatt az eper elobb rohad meg a bokrokon mielott beerne- vettem vagy 2 kilot tegnap, gondoltam egy marek lekvart megfozogetek a nagy joves-menesben, hat a negyedet ki kellett dobni.
    előzmény:
    doknagyi (11245)
    2009-06-28  16:43
  7. 2009. június 28. 16:4311245.
    Katám!!!Noni már egy éves?????Szalad az idő. Boldog születésnapot a babának és a szülőknek, nagyszülőknek egyaránt.
    előzmény:
    MPiggy (11233)
    2009-06-27  02:46
  8. 2009. június 27. 18:3011244.

    Artist:Placido Domingo & Maureen McGovern
    Song:A Love Until The End Of Time

     

     

     

    Az előbb bemásolt linken a teljes szöveggel .... ez nem annak a dalnak az angol szövege, amit  youtube-on is feltett valaki? ...

    előzmény:
    moty (11199)
    2009-06-20  14:17
  9. 2009. június 27. 18:2411243.

    Vígadok!!!!

     

     

     

    Lubickolok Domingo hangjában ... büntetlenül :o)) és teljes kakaóval  ..... a tv-ben még tart a Silve gála ..... a gépen pedig ezt találtam ....

     

     

     

    Indítsd el a kisCserfesnek ..... tuti lesz tánc :o)))

    A.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_931851 (11240)
    2009-06-27  12:53
  10. 2009. június 27. 17:1511242.

    Majd elfelejtettem!!!

     

     

     

    MÁR MEGY A MEZZO-tv-n

     

     

     

                                       DOMINGO SILVER-GÁLÁJA A COVENT GARDENBŐL!!!!!

     

     

     

    KÖZVETLENÜL UTÁNA PEDIG A

     

     

     

                                                petrai PAVAROTTI EMLÉKKONCERTET ismétlik .....

     

    talán most a II. részt, vagy .... az egészet??? vagy  ne álmodozzunk ?

    előzmény:
    doknagyi (11236)
    2009-06-27  09:45
  11. 2009. június 27. 17:0711241.

    Szia !

     

    Mondjuk én is megyek nagy buszokkal, főleg színházba, az irodák

    mindíg arra számolnak úgy lehet jó árat adni (vagy kaszállllni....)...

    Én tudom mi az ami rétegműsor és eleve a kisebbet számolom, aztán

    néha odaadják a nagyobbat is a kicsi árán , olyankor mázlink van....

    Vagy eleve két féle árat kalkulálok, létszámtól függően.

    Emeletessel egyszer voltam a Webber gálán de úúúútálom.....

    inkább jövök kétszer mint a szeptemberi operagálára....bár ott a második még épp a félház fele jár csak de most pangás van.....

    A pesti irodákat nem nagyon ismerem, ha kultúrprogramos út

    akkor a Fehérvár Travel ők mindíg mennek Pestre is és elég magas

    színvonalúak, igaz nem a legolcsóbbak. De ha Pest fele megyünk mint az Eger környéki 2 napos utunk lehet csatlakozni, azt az utat

    biztos én viszem...(ha nem történik velem betegség vagy baleset...)

    Ja és belföldön is 2 sofőr az ilyen hosszúnál mint az eger vagy a Hollóköves volt......vagy akár az a szépemlékű pécsi  150. út Domingóval....(aminek köszönhetően vagyok itt köztetek...)

    A Haris Travel Club csinál még jónak tűnő kultúros utakat egynapost is de őket nem igazán ismerem, a programok jónak tűnnek de mivel nem utaztam velük nem merek se jót se rosszat nyilatkozni.....

    Holap Romeó és Juliska musical az Operettben, a cserejátékosok játszanak délután.....de ettől még nem lesz rosz...bár a legelső

    Szinetár dórával és Dolhai Attilával azért elég magasra tette a lécet.....mondjuk ide is 49-en megyünk.....csak le lesz zárva fél

    Pest, meg kiönt a Duna, lánchídon fesztivál lesz,Hősök terén ugye koncert, a Bajza utcánál meg valami gyűlés....és ugye ássák szorgalmasan a 4-es metrót (2030-ra kész lesz...???)

    "Imádok" Pesten közlekedni, busszal meg főleg....

     

    üdv

    Gy.

    előzmény:
    Tsancsa (11238)
    2009-06-27  12:08
  12. Torolt_felhasznalo_931851
    Torolt_felhasznalo_931851
    2009. június 27. 12:5311240.

    Kedves Kata! 

     

    A kis Noninak első születésnapja alkalmából kívánunk nagyon sok boldogságot!  

     

    Panna és Eszter  

    előzmény:
    MPiggy (11232)
    2009-06-27  02:37
  13. 2009. június 27. 12:1011239.

    Szia!

     

    Igen, igen!! itt a részletes program is .... de látod, milyen jó hogy szóltál!!! akkor elolvastam, de az már kizuhant az agyamból, hogy az holnap lesz!

     

     

     

    Köszi, köszi!! tv-ben sem utolsó, bár az ottani hangulat biztosan méginkább élménnyé teszi, dehát szegény ember vízzel főz .... azaz marad a tv előtti örömködés!

     

     

     

    Örülök, hogy itt vagy!
    Ancsa

    előzmény:
    doknagyi (11236)
    2009-06-27  09:45
  14. 2009. június 27. 12:0811238.

    Szia!

    Persze! ezt én egyetlen másodpercig sem vonom kétségbe, de a Ti programotokban, ami engem az utak célja, a programok mellett leginkább megkapott az pont az, hogy nem 50-60 fős autóbuszokkal mentek.

     

     

     

    Régen többször, az utóbbi években már elvétve jártunk mi is pld. ilyen -ismeritek a képeslapos- egynapos utakon.

    Szép volt, Bécs, aztán odaát Szlovákia, idehaza .... anno nagyon nagy élmény volt Erdély 4 napig .... 

    de ezek mind egy-egy emeletes busszal ... ahol annyian, hogy valójában még a hazainduláskor is egy idegen tömeget jelentettek.

     

     

     

    Nálatok ahogy néztem, a létszám akár az egynapos utakon is lehetővé teszi, hogy a szomszédoddal válts két szót, hogy beszélgetésbe bonyolódhass, megismerj másokat .... jóóóó persze tudom ez nekem nünükém! hogy szeretek idegen emberekkel beszélgetni ... ha van közös téma, akkor oké! ha nem az is kiderül oszt megyünk tovább ...

    Érted ugye?

     

     

     

    Számomra a bécsi, ausztriai utak és az a PRÁGA .... ajajajjj .... ezek lennének szépek .... ha lehetnének!

     

     

    Mond így szűk magunk között; tényleg tudsz pld. Pesten is olyan Utazási Irodát, ahol nem a tömeges létszámra, hanem a cél mellett a kicsit közvetlenebb, családiasabb, többet adó programokat lehet találni???? komolyan kérdezem!

     

     

     

    Ettől függetlenül, írj, gyere mesélj:
    Ancsa 

    előzmény:
    gyuribacsi68 (11234)
    2009-06-27  03:10
  15. 2009. június 27. 11:3711237.

    Szép hétvégét, napos a szombat reggel-délelőtt .... reméljük legalább néhány napig így is marad!

     

     

     

    Szia Tinka!

    Ha holnap nem jutnék géphez (Panka-nap) akkor már ma is

     

     

     

     

    NAGYON SOK BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK A PICI Leánykának!!!

    a mi lánykánk egyik -nekem fontos- kedvencével  .... tudod? SZEMVŰ BÁCI! :O))

     

     

    természetesen a boldog Nagymamának a sok-sok teendő közben, még nagyon sok hasonló tortasütős szülinapi drukkot, hogy beválik-e a házi torta :o))

    Kívánom, hogy a mai-holnapi konyhaművészkedés közben szóljon a közeledben sok-sok szép zene ..... talán egy bizonyos hangon??? 

     

     

    Hát ez sem ma volt Mehta vonásaiból ítélve, de érdekes ilyennek is látni Őket!

    Ancsa

    előzmény:
    MPiggy (11232)
    2009-06-27  02:37
  16. 2009. június 27. 09:4511236.

    Kedves Lányok és Gyuri!!!!Holnap este mindenki nézze a TV-t.

    Fischer Iván  Smetana és Dvorzsák műveket vezényel a Hősök Terén.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. június 27. 09:4011235.

    Igen, föl vagyok ajzva, mert a gyerekek, mikor ide jönnek, nem a szobába szaladnak be, hanem a konyhába, hogy milyen finomság van.

    Tehát készülnöm kell olyasmivel, ami egyszerű és gyors.

    előzmény:
    MPiggy (11233)
    2009-06-27  02:46
  18. 2009. június 27. 03:1011234.

    Szia Ancsa !

     

    A Pesten és környékén lakóknak könnyen elérhetően

    és bőven van lehetőségük kultúrálódni, persze elvileg nem kizárt külföldi utak onnan indítása...de ez még a jövő zenéje ez a cég

    az új partnerem és még csak most alakulnak ki a dolgok....

    Szerencsére Veszprém ideális távolság mind Budapesthez mind Bécshez, (meg Pécshez...is) ezért is megyeget elég jól a kultúrturizmus....már ahhoz képest mi van (no meg mi lesz....)az Országban....de én nem politizálok...(" a politika csupa pudvás szólam, és a humanista tradíció, mint zenekar a süllyedő hajóban

    a pánik ellen néhány percig jó." / F.Gy./)

    Nem minden honlapon levő uthoz van közöm, enyém a komolyzene mupa operahaz meg bizonyos Ausztriak a Steier 3 napos, meg a belföldiek közül a Tisza tó Eger Miskolc, ehhez lehet Pesten társulni

    mert ugye arra megy....már ha összejön.....

     

    üdv

    Gy.

    előzmény:
    Tsancsa (11226)
    2009-06-26  12:32
  19. 2009. június 27. 02:4611233.
    Rendben- majd napvilagnal hozom. Ket "valtozata van" az egyik edes es igazad van barmifele puha gyumolccsel jo- a masik amit sokkal gyakrabban csapok ossze reggelire az sos es reszelt sajt van belekeverve a tesztaba- a vegeredmeny telejsseggel pogacsa szeru. ....Liszt, sutopor..jo adag belemorzsolt vaj + tej az alapallas. A lenyeg, hogy nem szabad gyurkaszni csak gyors laza mozdulatokkal osszeallitani, mert a kez melegetol es a gyomoszolestol a vegeredmeny kemeny furko lesz. Ha jol csinalja az ember akkor meg laza, csaknem leveles....... Ilyentajt mikor megjelenik az igazi, edes eper -nem a messzirol jovo izetlen vacakot kapod nagy penzert- akkor az uzletekben idonkent elfogy a tejszin...mert mindenki a "Strawberry shortcake " eloallitasan ugykodik..nna, kelloen fol vagy ajzva Kittykem??..Orulok, hogy mar ilyesmin is torod a fejed, remelem ez azt jelenti sokat javultal!....Az eperlekvar fozest elhalasztom jovo hetvegere akkor lesz segitsegem tisztitani a hozzavalot! Kata is Zsofi is igeri a latogatast. most csend van, vihar elotti fulledt meleg, borong. Joccakat!!
    előzmény:
    doknagyi (11225)
    2009-06-26  11:48
  20. 2009. június 27. 02:3711232.
    A regi idokben volt ennek a pozituranak egy nepiesch neve, alias "budosbogar". vajon meg most is ismeretes? De hogy Pankanak nagyon jol all, az biztos!! Nyurga, hosszu leanyka, minden kepen latszik!..jelentem, egy hettel az elso szulnapja elott Noni vad sebesseggel maszni kezdett, mint aki be akarja hozni az ellazsalt honapokat! Kozben gagyarasz, magyaraz...beszel, majd mikor elfarad panaszkodni kezd. HOlnap allitolag kenuzni mennek az egyik folyora ismeroskkel- erdekes otlet. Ma probaltak neki valo meretben mentomellenyt talalni a varosban ( a nagyobbiknak mar van...).Kivancsi vagyok mi lesz a kirandulasbol!!..A szulnapot vasarnap unnepeljuk, engedelyt kaptam a hagyomanyos sargarepa torta megsutesre (kivaltsag...) ..Valamikor Simonk is ezt kapta mikor egy eves volt, hat egyaltalan nem volt elragadtatva tole. Roppant kivancsi vagyok a mostani fogadtatasra... Ha kepek lesznek foltetlen hozok.
    előzmény:
    Tsancsa (11231)
    2009-06-26  19:50
  21. 2009. június 26. 19:5011231.

    Nem magyarázatként, de hogy Ti is értsétek a "családi" levelezést ..... Panka mai fotói abből a topikból, ahol Eszter kismama-társaival beszélget ....

     

     

     

    Nem azzzzé mert a miénk, de mi szanaszéjjel csorogtunk az gyönyörűségtől mikor megláttam odaát >>>> hát nem?

    Ancsa

    előzmény:
    doknagyi (11225)
    2009-06-26  11:48
  22. Torolt_felhasznalo_931851
    Torolt_felhasznalo_931851
    2009. június 26. 16:4411230.

    Akkor én meg ide...  

     

    Szép napot kívánok!  

     

    Ezzel telt a nap, de egy ügyes segítővel villámgyorsan végeztünk!    

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. június 26. 14:5111229.

    Merre jársz Kis-Kató??

     

     

    A tegnap esti vihar miatt "kénytelen voltam" beérni ezzel a sármos Sámsonnal ...

     

     

     

    Gondoltam Rád közben .... rádió helyett egy majdnem teljes DVD (a III.felv.-ből már csak keveset) ... azt hiszem nem is rossz csere igaz?

     

     

    Ezt a Metropolitanbeli előadást néztem ... sajnos az évszámot nem tudom, ahhoz még kellett volna egy kis idő,hogy teljesen végignézhessem ... 

     

     

     

    A legszebb duet nélkül nem lehet igaz? márhogy számomra ez "fogta" meg a fülem, ezért voltam nagyon kíváncsi anno a Zsinagógabéli Sámson koncertszerű váltazatára ..... de ott nem ez a Sámson énekelt, sőt .....

     

     

     

    Képzeljétek el, hogy EZT MÉG ÉN IS FELISMEREM!!! tudom, hogy honnan van, mi a címe ..... nono!!! az oka mindjárt érthetővé teszi

     

     

     

    azon a számomra sorsdöntő Los Angeles-i Három tenor koncerten ezzel kezdte Zubin Mehta és a zenekar a II. részt ..... és rögtön utána Domingo énekelt .. :o))) meglepődtetek igaz? :o))))))))

    előzmény:
    MPiggy (11221)
    2009-06-24  16:22
  24. 2009. június 26. 14:2711228.

    Már megint dörög, villámlik, az előbb nem mertem húzni az időt .... kikapcs.

     

     

     

    Így aztán lemaradt a Prágai Nemzeti Színház és Állami Opera fotója ... már mind a kettő, amit összesen találtam ... bocsi! >>>>>

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141969 (11207)
    2009-06-21  00:32
  25. 2009. június 26. 13:0611227.

    Gyuri előbbi levele kapcsán kicsit utánanéztem a prágai Nemzeti Színháznak.

     

     

     

    Ha valakit érdekel:

    A pontos neve: Nemzeti Színház és Állami Opera 

     

    A balett, dráma és operaelőadásoknak otthont adó Prágai Nemzeti Színház a Moldva folyó mentén helyezkedik el. A neoreneszánsz épületet először 1868 és 1881 között építették át, majd 1883-ban ismét felújításra szorult, mivel egy tűzeset következtében a belső részt nagyrésze megrongálódott.
    A Nemzeti Színház, Prága egyik legfontosabb kultúrális intézménye, amely művészeti alkotásokban gazdag.

     

     

     

    További prágai nevezetességekről néhány mondatban ...

    http://praga.nyaralunk.hu/utikonyv_fobb_latnivalok_pra gaban.php

     

     

     

    JUHÉJJJ!

    Mit találtam Gabriela Benackováról ..... tiszta szívből GRATULÁLOK NEKI!!!

     

    Mme. Benackova has recently in 2008 been appointed director of the Opera in Bratislava, one of the now principal opera houses in Europe.

    Valamelyest magyarul: Benackova nemrég, 2008-ban nevezték ki az Operaház igazgatója Pozsonyban, az egyik legfontosabb most operaházak Európában.

     

     

    Amikor feltűnt, belemászott a fülembe:

    http://www.youtube.com/watch?v=w9ZiGKvOUbs

     

     

     

    Tőlem csak ilyen magyar fordítás telik, de ha valakit érdekel, ebből is ki lehet hámozni a lényeget: 

     

    Gabriela Benackova:

    Született: március 25, 1944-ben Pozsonyban

    Bár a legismertebb neki teljesítmények a cseh zene, különösen a Dvorák és Smetana, Benackova teljesített, szinte az összes LIRICO-spinto szoprán szerepeket az olasz repertoárt. She has earned equal praise for her musicianship and vocal beauty, though she is occasionally accused of bringing a non-Italianate coolness to those roles. Ő keresett egyenlő dicséret neki musicianship valamint ének szépsége, bár ő néha azzal vádolta, hogy nem olaszos Coolness azokat a szerepeket. She has also sung the more lyric Wagner roles, including Eva and Senta. Ő is énekelt a több lírai Wagner szerepeket, köztük Eva és Zenta.

    Her opera debut was at the National Theater in Prague, as Natasha in Prokofiev's War and Peace, in 1970. Her opera kezdet volt, a Nemzeti Színház Prágában, mint Natasha a Prokofjev Háború és béke, a 1970. In 1975, she sang her first Jenufa there; like Dvorák's Rusalka, that role has since become one of her signatures. 1975-ben ő énekelte első Jenufa ott, mint a Dvorák Rusalka, ez a szerep, mivel az egyik lány aláírást. Jenufa was also the vehicle for her 1978 Vienna State Opera debut. Jenufa volt a jármű, amely a vele 1978 Bécs Állami Operaház kezdet. In 1979, she made her Covent Garden debut as Tatyana in Tchaikovsky's Eugene Onegin. 1979-ben, ő tette a Covent Garden debütáló Tatyana a Csajkovszkij által Eugene Onegin. She sang the title role of Smetana's Libuse for the re-opening of the National Theater in Prague in 1983. Ő énekelte a cím szerepe Smetana's Libuse az újbóli megnyitás a Nemzeti Színház, Prágában, 1983-ban. Her Met debut was as Kát'a Kabanová in 1991, which she also recorded with Sir Charles Mackerras in 1997. Her Met kezdet volt Kát'a Kabanová 1991-ben, ami azt is rögzíteni Sir Charles Mackerras 1997-ben. She also continued her career as a concert artist in works by Dvorák, Janácek, and Mahler. A lány továbbra is Pályafutását a koncert művész munkáit Dvorák, Janáček és Mahler. Benackova has been involved in the restoration of Gustav Mahler 's birthplace at Kaliste in the Czech Republic. Benackova részt vett a helyreállítás Gustav Mahler 's szülővárosában a Kaliste a Cseh Köztársaságban. ~ Ann Feeney, All Music Guide ~ Ann Feeney, All Music Guide
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141969 (11207)
    2009-06-21  00:32
  26. 2009. június 26. 12:3211226.

    :o))

     

    Szia Gyuri!

     

    Miért laksz Te olyan messze???? nem űzhetnéd ugyanezt az elfoglaltságot, valahol itt Pest, vagy Pest környékén????

     

     

    megnéztem, lenne ötletem .... csak Fortuna kellene azzal a manys "csókjával" ....

     

     

     

    Akit esetleg érdekel Gyuri ajánlata, a könnyebbség kedvéért ideteszem a közvetlen linket:

     

     

    A teljes program >>  http://www.balatonvolan.hu/utir/akciok.htm

     

     

    ÓÓÓÓ ...... bár nem látom a részletes felsorolásban, de talán valamelyikhez passzítható a prágai Nemzeti Színház, ahol -tudomásom szerint- az operaelőadások is szrepelnek a repertoárban .... és ahova Benackova anno a Metropolitan színpadást is odahagyva, "hazament" erősíteni, népszerűsíteni a hazai mezőnyt .... de szép is lenne ...

     

     

     

    Na jól van, köszi az infót, ilyet máskor is szívesen veszünk, hátha ....

    Mert azt ugye írtam már Neked, hogy attól hogy itt csak néhányunk neve ismétlődik a levelezésben, nem a teljes csapatot takaraj .... vannak még jónéhányan, akik a háttérből olvasnak minket .... Ők azok akik belefáradtak, a rosszindulatú "csótikba", akiknek életetőeleme mások békés beszélgetéseibe belerondítani ....

     

    Tehát kedves Gyuri!

    Hozd és add a tippeket, mindig örömmel és kíváncsian olvassuk a lehetőségeket:
    Ancsa

    előzmény:
    gyuribacsi68 (11222)
    2009-06-25  19:56
  27. 2009. június 26. 11:4811225.

    Katám!Ird le kérlek, de idén már nem jön össze, mert pont a srawberry nincs már. Illetve egy helyen volt ma a piacon, de olyan sor volt, hogy én

    ezt nem vállaltam.Ird le, majd valami puha gyümölccsel kipróbálom. Köszönöm !!!!

    előzmény:
    MPiggy (11224)
    2009-06-26  01:42
  28. 2009. június 26. 01:4211224.
    Mmmmmm! Finom!! Mit gondolsz, kiprobaljam??? Az egyszem delikatesz boltban ITT is van babapiskota, nem tudom Honnan Szarmazik es Mennyi Idos a lelkem..tan ki kene probalni...Van egy masik epers finomsag amit en is megprobalok idonkent- ehhez magad sutod a kis edes "pogacsakat" (sutoporos, vajas -leves igen egyszeru!!) 15 perc alatt megsulnek ekkor mindegyiket kettevagod es beleeramolsz egy kis adag szeletelt-lecukrozott epret, beboritod tejszinhabbal...rarakod a tetejet. Hihetetlenul egyszeru, hizlalo...finom. ha erdekel leirom reszletesen. Neve : Strawberry shortcake - ilyen cimszo alatt talan meg kepet is talalsz rola a neten.......Az amerikai rovidre szabott turelemnek megfelelo egyszeru suti. Csak aznap eheto-dehat ugyse marad belole masnapra..............
    előzmény:
    doknagyi (11223)
    2009-06-25  20:44
  29. 2009. június 25. 20:4411223.

    Neeem!!!Babapiskóta , főzött /nem hidegen kevert/ vanília puding, fél kiló eper.

    Jénai tálba egy sor babapiskóta /vagy valami hasonlóan keményebb piskóta/, rá egy sor eper félbe vágva, löntve a puding felével, megint egy sor piskóta , a félbevágott eperszemek, rá a még meleg puding. Be a hűtőbe, pár óra múlva már jó, de leginkább másnapra érnek össze a hozzávalók.

    előzmény:
    MPiggy (11220)
    2009-06-24  16:08
  30. 2009. június 25. 19:5611222.

    Sziasztok !

     

    Ha valakit Veszprém megyéből komolyzenei utak érdekelnek  a Balaton Volán Utazási Iroda honlapján talál őszre válsztékot

    vannak még helyek....

    (Müpa Operaház)

     

    Jó zenét kívánok !

     

    Gy.

    előzmény:
    Tsancsa (11213)
    2009-06-23  11:09
  31. 2009. június 24. 16:2211221.

    Sose hidd egy percig sem, hogy en raismerek az ismeros dallamokra-ugyanugy "szenvedek" es talalgatok mint te, mint legtobbunk!

     

    A Ruszlan es Ludmilla nyitanya nekem azert ismeros leginkabb, mert jo par eve volt egy nagy nemzetkozi verseny ifju zongorista-palantaknak. A zongoramuveszno Pragabol "szarmazott" a kornyekunkre, ferjhezmenes reven. Azota 2 evente osszetrombitalja az ifju tehetsegeket-hatalams lendul;ettel, regi ismerosok segitsegevel,  helyi penzzel es tamogatokkal. nem kis  feladat! tan 3 eve , hogy a becsi "utanpotlas" filharmonikusokat fiuzte meg es eljottek a zarohangversenyen jatszani. nagy hajciho volt-annak idejen MESELTEM is neked!

    Nos, a "haziasszony" Ludmilla tiszteletere Glinka hires nyitanyat jatsozttak a koncert vegen-raadaskent!

     

    Ami nem azt jelenti, hogy legkozelebb tudni fogom mit hallok, amikor a radioban  folcsendul a zene!!

     

    Mindenkinek nagyon kedves-szep Szent-Ivan ejszakaja unneplest kivanok!

     

     

    Boszorkanyokat a tuzzel tavol tartsatok...

     

      tanc , moka es kacagas legyen ott!

     

     

    ( ez is vers, ez is tolem!!) 

    előzmény:
    Tsancsa (11218)
    2009-06-24  15:32
  32. 2009. június 24. 16:0811220.

    Haliho!

     

    jaj de jo...

     

    latni teged!

     

    ( ez vers, tolem)

     

     

    Az eper-bombara gondolsz, amirol az angliai angol azt hiszi, hogy

     

     OK talaltak fel es "TRIFLE"-nek nevezi??? (a rossz nyelvek szerint ez az egyetlen desszert amit ismernek...)

     

    előzmény:
    doknagyi (11219)
    2009-06-24  15:50
  33. 2009. június 24. 15:5011219.

    Szevasztok!Szia Piggy-Katám!!!!

    Sok szép emléket idéztél fel .Az egrest semilyen formában nem kedvelem, szegény Anyám csinálta az egres szószt, saját maguknak, aztán már a férjemnek is, és nem értett engemItt már sajnos leérett az eper, pedig van egy kellemes, pudingos, piskótás , epres nassolni valóm, ha kéred leírom pontosabban.

    Egyébként semmi új a nap alatt.

    előzmény:
    MPiggy (11217)
    2009-06-23  21:18
  34. 2009. június 24. 15:3211218.

    Szia!

    Itt lassan már lepotyog .... már az a fán termő fajta egres. Néhány éve a Bátyáméktól kaptuk, akkor azt hittem vicc .... merthogy nekünk a telken volt egres, meg a piacról én is csak a zöld, aztán sárgás-zöldre érő, iszonyatosan tüskés-szúrós bokoregrest ismertem.

    Aztán mióta megkaptuk és főleg jól érzi itt magát, azóta tudom, hogy milyen édes-finom és NEM SZÚR SZEDÉSKOR ez a sötét kékes-lilára érő fajta.

     

     

     

    Mit cisnálok? hát eszem marékkal.... a családból nem nagyon kedvelik rajtam kívül. Fagyasztóba teszek el a gyüm.leves-szószókhoz, aztán belecsempészem egyéb gyümölcsök mellé dzsemnek, lekvárnak .... magában is finom lenne .... HA LENNE TÜRELMEM a pancsikáláshoz a magok miatt ... de nincsen, inkább eszem :o))

     

     

    Jaj! a reggeli rádiózás! napok óta akarom kérdezni, ill. írni Neked, hogy tán hétfőn reggel? -nekem is szól a konyhában a rádió- Glinka: Ruszlán és Ludmillájának a nyitányát játszotta a fogalmam nincs melyik zenekar .... hát ez is a koppanások egyike .... ismerős dallam, csak gőzőm nincs honnan !

     

     

    Valamilyen aprópója lehetett, mert Glinkától abban a Muzsikáló reggelben több darabot is játszottak, de ez kifejezetten szép volt.

    Ilyenkor tudom még többre értékelni a memóriádat, hogy kened-vágod, hogy kitől, mit hallottál .... én ha igyekszem memorizálni, mert tetszett, akkor is kizuhan az agyamból, amint megszólal egy következő ami tetszik.

     

     

     

    Azt hiszem az egész megfejtése abban rejlik, hogy szemem-fülem egy bizonyos névre és hangra van kódólva .... azt is mondhatnám nekem csőlátásom van ....Domingo-cső ...... az Ő hangját rögtön .... a látványt nem is említve.

     

     

    Idegileg-érzelmileg-fizikailag nehéz délelőtt volt, de talán már túl van a  Zanyu is a nehezén. Holnap már adják is ki a kórházból. 

     

     

     

    Később talán lesz időm és erőm, akkor hozok a Ruszlán és Ludmillából egy kis ízelítőt:

    Ancsa

    előzmény:
    MPiggy (11217)
    2009-06-23  21:18
  35. 2009. június 23. 21:1811217.

    Ilyen koran erik?? En ugy emlekeztem a nyar msodik feleben ...Igaz, amiens SOASEM lett ilyen sotet szinu, zold maradt es savanyuuuu! Igazabol csak Edesanyam szerette az egresmartast. pedig ha visszagondolok kellemes udito iz volt a nyari meleg napokon ( most mar megennem!!!)

    te mit keszitesz belole?? Itt csak keves van  1-2 helyen aruljak a piacon termelok majd augusztusban. Csak  a skot  es angol (Angliai-angol)  szarmazasuak idosebbje ismeri mire jo az. Mint pl fonoknom- szoktam neki venni egy dobozkaval, o nem jar piacra.

     

    Szombaton  megjelent az elso itteni eper-meghozza nagyon finom edes volt.

    A futocipello mar rajtam, indulok hazafele -sajnos mindneki mas is-  igy a varos kozepe tulzsufolt, de mindossze fel orara-eddig tart nalunk a "csucsforgalom!"

     

    Reggel nagyon szep Bach zongoradarab szolt, csak felfullel figyeltem- a vegen mondtak, hogy Liszt Ferenc mesteri atirasaban ismert.

     

    Mar ram ferne egy szep operakozvetites..ha mas nem hat Dvd "eloadasaban"!

    majd este elolvasom a Faust legendat!!

    előzmény:
    Tsancsa (11216)
    2009-06-23  21:01
  36. 2009. június 23. 21:0111216.

    Szép jó estét!

     

     

    Katóka!

     

    Kis hazai "küldemény" .... elindult az egres-szüret >>>>>

    szereted? küldenék szívesen!

     

     

     

    Most hajcsi, holnap hajnalban ébresztő!

    Ancsa 

    előzmény:
    MPiggy (11191)
    2009-06-19  17:03
  37. 2009. június 23. 12:3711215.

    Szia !

     

    Kösz az infokat, amúgy a jegy még nem is lenne annyira sok Veronába, csak nagy a távolság... szállásköltség stb...

     

    Hátha lesz majd Bécsben is valami előbb utóbb....

     

    üdv

    Gy.

    előzmény:
    Tsancsa (11213)
    2009-06-23  11:09
  38. 2009. június 23. 11:2511214.

    Ha valami csodával határos módon Fortuna eltalálná végre egyszer az én számaimat, akkor ideutaznánk .... jöttök? jönnétek?

     

     

     

     

    Berlin, Germany
    October 24,27,30, 2009
    November 7,10,13, 2009
    Staatsoper unter den Linden
    Simon Boccanegra
    Tickets

     

     

     

     

    Berlin, Germany
    March 27, 30, 2010
    Staatsoper unter den Linden
    Simon Boccanegra
    Tickets

     

     

     

     

    London, England
    June 29, 2010
    July 2,5,8,13,15, 2010
    Royal Opera House
    Simon Boccanegra
    Tickets

     

     

    Álmodni szabad???? képzeljétek el, hogy például ..... tavaly ugye július 16-án láttuk a Luisa Fernandában Bécsben .... mekkora "áldozat" lenne ennek az évfordulóját mondjuk Londonban július 15-én -ha már 16-án nem énekli- ünnepelni egy Boccanegrával ....

    Megyek veszek egy hidegzuhanyt .... álmodik a nyomor !!!

    Ancsa

    előzmény:
    sangrila (11197)
    2009-06-20  10:10
  39. 2009. június 23. 11:0911213.

    Szia Gyuri!

     

     

     

    A veronai koncertről elhoztam Neked Domingo oldaláról a még mindig!!! azaz év eleje óta fent lévő infót

     

    Verona, Italy
    July 24, 2009
    Arena di Verona
    Plácido Domingo's 40th Anniversary
    Tickets

     

     

     

    Ha érdekel, Domingo fellépéseit ezen a linken tudod követni, ami többé-kevésbé az évek során bevált, hogy a valós helyeket, időpontokat és előadásokat -opera,koncert,vezényel- tartalmazza.

    http://www.placidodomingo.com/inhalt.php?id=847&menu_level=1&id_mnu=847&id_kunden=196" target="_blank"> http://www.placidodomingo.com/inhalt.php?id=847&menu_level=1&id_mnu=847&id_kunden=196

     

     

     

    Nagyképűnek tünhet, de nem az hidd el nekem. Ma már ha tehetném én inkább a teljes operaelőadásokra kuporgatnék, mert koncertet láttunk már Tőle, nagyjából ismert a repertoár .... de egy teljes operában látni és hallani ..... ott nemcsak a hangot kapja az ember, hanem mellé hájjal kenegetheti amúgysem kevés elfogultságát .... mert a SZÍNÉSZ Domingot is ünnepelheti, előadását élvezheti!

     

     

     

    Kívánom, hogy sikerüljön eljutnod Veronába is .... itt is, de Domingo oldalán is rákattinthatsz a Tikets-szóra és máris nézelődhetsz, van-e még jegy.

    Drukkolok Neked, őszintén és komolyan:
    Ancsa

    előzmény:
    gyuribacsi68 (11211)
    2009-06-22  23:52
  40. 2009. június 23. 11:0011212.

    Ez még mindig fönt van a gportálon ..... csak tudnám valós-e még, vagy már csak álom???

     

     

    http://komolyzenekedvelok.gportal.hu/gindex.php?pg=6442176&nid=5046468

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141969 (11207)
    2009-06-21  00:32
  41. 2009. június 22. 23:5211211.

    Szia Ancsa !

     

    Én úgy tudom Pécsen Domingó mint karmester fog ténykedni....

    Sajnos nem tudom hol lehet a pécsi rendezvényre jegyet venni,

    nézegettem pár helyet amire gondoltam, javaslom írjatok a pécsi

    turinformnak, nekik illik tudni, főleg ha kuktúrális főváros lesz vagy mi.....Most már állítólag fizikailag is elkezdik a rendezvény és koncertterem építését....persze ráérünk arra még....hol van még

    2010...(Istambult még csak értem, ott bármi lesz azt mondják

    Allah akaratából van úgy ahogy van....) de nálunk.....

    Amúgy párszor mondtam hogy Veronába kéne menni, oszt

    a munkabér nincsen annyi....ott lezs a nagy fellépés valamikor júliusban ha jól emlékszem....de én reménykedem hogy 2010-ben

    talán újra....addíg beérem a magyar operával meg némi kis Béccsel

    néha napján, meg a Müpaval (szerintem a Müpa egyre jobb....)

    Ők is meghívhatnák Domingot egyszer.....a BB.H.Teremben milyen

    jól szólna a hangja....

    Lehet lesz augusztusban olyan utam ami tartalmaz vezetést

    az operaház épületében, este meg előadás a Sevillai borbély,

    ezt ugyan láttam a Staatsoperben de megnézhetem itthon is

    ha a helyzet úgy hozza.....de ez még bizonytalan, ami biztos az a

    gálaműsor, meg arra a két busz bár a második még csak fél házzal van....

    Elkevertem az usb kábelt....ha megtalálom töltök fel hollókői képeket...

    Minden jót !

     

    Gyuri

    (ui. Veszprémben Miklósa Erika Dolhai Attila West S.Story !!!)

    csak az a szerencsétlen sportcsarnok nem igazából zenei

    rendezvényekre való, nagy tágas és megy mindenfelé benne

    a hang, mondjuk egy Fotex meccsnek mindegy....

    előzmény:
    Tsancsa (11210)
    2009-06-22  10:04
  42. 2009. június 22. 10:0411210.

    Szia Gyuri!

    Azért azt hiszem azt bevallhatom, hogy valahol hittem benne, hogy nem tűntél el igazán, csak az idővel vannak gondok .... kevés a 24 óra egy napba igaz?

    Örülök, hogy sikeresen, jól mennek a dolgaid, nagyon sok szépet látsz és ugyanakkor sokaknak adsz is a munkáddal. Igazán -ez most komoly!- tiszteletre méltó amit csinálsz, én kalapot emelek előtted!

     

     

     

    Gyere csak amikor időd engedi, mesélj, hozz fotókat, híreket .... ha már -én legalábbis- másként nem tehetem, legalább általad "lássak ki a világba".

    Ezért is végtelenül hálás vagyok Neked!

     

     

     

    További sikeres utakat és akkor júliusra egy kevéske igazi pihenést is kívánok Neked:
    Ancsa

     

     

     

    Ui: ugye emlékszel rá, hogyha hallasz valamit az általad ismert berkekben az OPERALIA pécsi gálájáról, akkor írsz nekünk?! az Operaházban tartandó döntőnek az eget verő árait már feltettem a gportálra, minket sokkal inkább Pécs érdekelne, a gála, ahol állítólag DOMINGO MAGA IS KONCERTET AD, AZAZ ÉNEKELNI FOG!!!! 

    előzmény:
    gyuribacsi68 (11208)
    2009-06-21  03:19
  43. 2009. június 22. 09:5511209.

    Derűsebb hetet a mai időjárásnál a Föld minden pontján!

     

     

     

    Sziasztok!

    Két számomra szenzációs örömöt jelentő hírem van ezidáig ma is!

     

     

     

    Az egyik, hogy a youtube.com-on találtam egy PlacidoDomingoFan09 loginnevű, az olvasható adatai szerint mexikói személyt, aki még talán az eddig ismerteknél is fanatikusabb, célzottabb Domingo-rajongó!

    Írtam Neki kb. két hete, persze a fordító-kütyüvel. Megírtam, hogy vagyunk itt Magyarországon is Domingo rajongók, örülünk minden feltett videójának ... stb.stb. .... Operália 2009-ben itt nálunk ... stb.stb.

    eddig sehol semmi válasz, aztán tegnap érkezett egy email, amiben elfogadta a barátságot és folyamatosan küldi -a youtube-on is látható- most éppen a '94-es Los Angeles-i Három tenor koncert részleteit .... tehát a gportálon ismét elérhetővé, hallgathatóvá tettem a Három tenor 1994-es Los-Angeles-i koncertjének részleteit!! 

    Jutka, Judit és a Többiek! tudjátok azt a koncertjüket, ahol a Maravillát .... amikor Domingo és közöttem "megköttetett" az örökre szóló rajongás .... :o))

     

     

     

    A másik nekem legalább ennyire nagy öröm, hogy a gportál látogatottsága az utóbbi időben jelentősen megugrott ..... és a tegnapi napon megint csúcsdöntés történt .... az eddig 77 fő után tegnap vasárnap!!! 88-an jártak a Domingo és komolyzenekedvelok portálján :o))) így a napi átlak ma 43,9 !!!! fura szám, de én borzasztóan örülök ennek!

     

    És ez, bár én bütykölöm, de az öröm tulajdonképpen a Tiétek is -ha osztoztok velem!- mert hát anno Nektek, Értetek, Miattatok fogtam bele .... és ma is amikor keresgélek, olvasgatok, zenét hallgatok, a magam szórakozása mellett Nektek rakom fel első sorban, hiszen a regisztrált 88 fős csapatból nagyon keveseket ismerek személyesen ... már szó szerint személyesen, vagy emailen keresztül .... 

     

     

     

    JUHÉJJJ! most már a mexikói rajongóval, Danielle-l, velünk ... alakul a nemzetközi klub! :o)) úgy gondolom ebben az évben az OPERALIA miatt is, kicsit nőtt az érdeklődés a vérbeli, igazi Domingo rajongók körében kicsi hazánk iránt.  Vagy már megint szárnyalok? bilibe lóg a kezem???

     

     

     

    Írjatok, a mai süti már sütőben, tehát itt vagyok a gépnél, tegnap el Pannáztam a napot, ma muszáj összeszednem a bevállalt cikket ....

    Ancsa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_141969 (11207)
    2009-06-21  00:32
  44. 2009. június 21. 03:1911208.

    Szia!

     

    Bocs h. eltűntem de nagyüzem van....múlt héten Hollókőn voltam meg a Mátrába, jövő héten megint Rómeót kell nézni az Operettszínházban.....meg intézni kell az őszi téli jegyeket...

    Szept.26-án az operaház 125 éves fennállására gálaműsor, a 26-i busz 51 fővel már tele van!!!! Pótcsoportot kell indítani a vasárnapi előadásra is.....december 19-én a Müpában orgonaest: Stephen Cleobury és a King's College kórusa már megvannak a jegyeink, ez is már háromnegyed házzal tele...(decemberre!!!!)A Wiener Seng.Knb novemberre meg már rég tele....... Augusztus 16-án Nyári fesztivál az Operaházban, Rossini: Sevillai borbély.... előtte tervezek idegenvezetést az épületben....de ennek csak most állok neki. Lesz előtte héten Rigolettó is Rost Andreával, de akkor épp Egerbe fogok menni  (ha összejön) , meg ugye nemrég láttam Erikával.... (sokat kell most előre dolgozni...van ilyen időszak...)

    A július nyugis lesz mert nem igen lesz út, de augusztustól megint beindulunk....na meg munkahelyem is van, ugye ez csak szabadidős tevékenység......

     

    üdv

    gy.

    előzmény:
    Tsancsa (11203)
    2009-06-20  15:24
  45. Torolt_felhasznalo_141969
    Torolt_felhasznalo_141969
    2009. június 21. 00:3211207.

    Szia Ancsa!

     

    Tegnap megnéztem a Silver gálát, én még most láttam először és gyönyörű volt, felvettem videóra is, mert nem lehet elégszer megnézni, úgyhogy köszönöm, hogy szóltál!

    A Pavarotti emlékkoncertet már láttam de nem ilyen formában, én is meglepődtem?

     

    Szép hétvégét, jó pihenést kívánok mindenkinek!

     

    előzmény:
    Tsancsa (11192)
    2009-06-19  19:06
  46. 2009. június 20. 21:4911206.

    Ne haragudj, csak abban voltam biztos, hogy én nem ismerem ezt a Faustot!

    Igazából nálunk is a százegynehány csatornás csomagnak a "drága" részéből nagyon kevés az ami valóban érdekes .... JA! hát persze a MEZZO mellett a BEBE-tv még a legfontosabb, az ugyanis Panka csatornája :o))

     

     

     

    Köszönöm, hogy írtál, hogy jöttél!

    Ancsa

    előzmény:
    doknagyi (11205)
    2009-06-20  19:57
  47. 2009. június 20. 19:5711205.

    Szevasztok Lányok!

    Ancsa!Köszönöm, ez számomra ismeretlen  Faust. Hol vagyok én tőletek zenei ismeretekben.!!!! Azt hiszem a MEZZO-t is levették,  a Travelt is  ,persze van egy csomó érdektelen.  Gyér film van minden mennyiségben.

    előzmény:
    Tsancsa (11204)
    2009-06-20  15:46
  48. 2009. június 20. 15:4611204.

    Szia Kitty!

     

     

     

    Bogarászom a MEZZO-műsorát .... ezt találtam és Rád gondoltam ... hátha .... Thomas Hampson neve már is sokat ígérő .... másolom ide a részleteket oké?

     

     

     

                                         MEZZO-tv 2009. június 20-án (MA ESTE!!) 20,30-tól

     

     

     

     

                                                          F. Busoni: doctor Faust c. operája

     

     

     

    a szereplők -ha jól kapisgálom-  Orchestre der Oper Zurich Philippe Jordan, direction Avec Thomas Hampson, Günther Groissböck, Gregory Kunde.

     

     

     

    Busoni és a Faust-témával kapcsolatban találtam egy nem is nagyon hosszú cikket .... az opera cselekményét kerestem .... ez érdekesebb, átfogja az egész Faust-jelenséget.

    A teljes cikket itt találjátok - KATT!

     

     

     

    és egy másik, ami inkább F. Busonit, a zongoraművészt mutatja be - KATT!

     

     

     

    Talán sikerül egy kis zenehallgatással szebbé tenni ezt a borongős időt:
    Ancsa

    előzmény:
    doknagyi (10253)
    2008-10-16  10:11
  49. 2009. június 20. 15:2411203.

    Merre vagy Gyuribácsi?!

     

    Merre jársz? miket láttál? hova tűntél?

    Ancsa

    előzmény:
    gyuribacsi68 (10703)
    2009-03-06  19:13
  50. 2009. június 20. 15:1711202.

    IGEN! IGEN!

     

     

     

    Ismétlik jövő szombaton a Pavarotti emlékkoncertet is!

     

     

     

                                          MEZZO-tv  -  2009. június 27-én (szombaton) 21,30-tól

     

     

     

                                                  Hommage ŕ Pavarotti ŕ Petra en Jordanie

     

     

     

    Vállalom a kockázatot idemásolom a MEZZO oldalán található műsorismertető fordító programmal készült magyar szövegét ..... ne nevessetek, rakjátok össze a helyes értelmét .... nekem ez is jól jön!

     

    MEZZO-tv oldaláról egy magyar fordító programmal:

    Hangverseny (120' - 2008-on) elvégzett jótékony David Barnard Concert által Luciano Pavarotti munkájának a memóriájába. Felvett Petrának - Jordán - Jose Carreras - Placido Domingo - Angela Gheorghiu - Andrea Griminelli - Jovanotti - Aleem Kandour - Edin Karamazov - Cynthia Lawrence - Sherrill Milnes - Laura Pausini - Sting - Zucchero - a Prágai futás Philharmonic Orchestrája Eugene Kohn által. Nagy a klasszikus és népszerű nemzetközi művészek megszervezték, hogy találkozzanak Petrának hogy Luciano Pavarotti emlékére fizetséget fizessenek. Ennek az eseménynek a megtartásának a másik oka van támogatásra pénzügyileg az ENSZ egy terve (High Committee a menekülteknek és Committee az egész világon elterjedt táplálékprogramért) a fogadás javára és bajban élő afgán népességek táplálása.

    Ez a terv Nicoletta Mantovaninak, Pavarotti özvegyének, a munkája és Haya His Serene Highness hercegnő, a királynak, Husseinnek a lánya Jordán.

    előzmény:
    sangrila (11197)
    2009-06-20  10:10

Címlap

top