Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Placido Domingo rajongók

Hóanyó
Létrehozva: 2005. július 3. 13:34

Kedves Ancsám!
Neked nyitottam ezt a topicot,a közelgő Névnapod alkalmából!
Kedves idelátogatók!Egy nagyon jó barátomnak szeretnék örömöt szerezni azok álltal,akik szintén szeretik a komolyzenét:))
Hamarosan lesz a nagy koncert és még előtte,cserélhettek eszmét,és kötődhet a zene kapcsán uj ismeretség ,barátság!
Érezzétek Magatokat nagyon jól ezen a felejhettlen,szivet-lelket gyönyörködtető esten!
  1. 2010. szeptember 25. 20:1212167.

    Szia Kitty!

     

     

    Köszönjük szépen ! a gportálon már fönt van -ma abszolúte érthető okokból cseréltem csak- emlékszel az utolsó találkozásunk színhelyére?

     

     

    Ezért aztán az első "percek" óta követjük az eseményeket. A gportálon megtalálod majd a mindig aktuális előadások címeit, kezdési időpontokat is.

     

     

    Jó volt látni, bevallom nekem ebből az jött át, hogyha nem is napi rendszerességű már a kapcsolat, de azért nem felejtettél el.

     

     

    Kellemes szép napokat, ma estére a MEZZO-n Puccini: A nyugat lánya c. operájának vetítéséhez nagyon jó szórakozást kívánok .... JA! mert gondolom az egyértelmű, hogy Dick Johnson/Ramirez szerepében: PLACIDO DOMINGOT FOGJUK HALLANI :o)))) 

     

    Ancsa 

    előzmény:
    doknagyi (12166)
    2010-09-24  18:42
  2. 2010. szeptember 24. 18:4212166.

    Szia Ancsa!Ajövőben az Uráni a moziban adják majd elő a MET-ben felvett 

    operákat. Többet, pontosabbat nem tudok, bocsánat.! 

    előzmény:
    Tsancsa (12165)
    2010-09-23  21:56
  3. 2010. szeptember 23. 21:5612165.

    Szia! 

    ha még egyszer talán erre jársz!

     

     

    Köszönöm a vigasztaló szavakat .... Fleming és Domingo? igazán szuper párosítás ...

     

     

    Természetesen Domingo mindig és mindenek előtt és felett, de Fleming hangja mellett ezt a hangot is nagyon kedvelem

     

     

    Kívánok Neked sok szép hangon énekelt dallamot .... és sok-sok zenéhez kötödő élményt!

     

    Remélem találsz egy olyan fórumot, ahol aktív beszélgető társakra találsz .... ha már nálunk így alakult a helyzet .... valóban! egy magamban nemigazán szórakoztató "beszélgetni".

     

     

    Jó éjszakát és szép napokat Neked:

    Ancsa 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783768 (12164)
    2010-09-20  06:36
  4. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. szeptember 20. 06:3612164.

    Kedves TsAncsa!

     

    Nagyon  szeretem  az  Operat.  Kedvenceim:  (az  e'lo"k  kozott--)

     

    Renee  Fleming  es  Domingo

     

    De,  valojaban elvezek  minden  zenet,  hacsak nem  tul modern  es disszonans.

     

    Engedd meg,  hogy  igy,  visszamenoleg  is  megkoszonjem  Neled,  hogy  olyan  remek  Forumot  vezettel  itt  a  Noklapjan.

    Sajnos,  ha  nincsenek  erdekelt  tagok---akkor  ve'ge.

     

    Csakis a  legjobbakat  kivanom  Neked  a  jovoben  is,  es  sok  szep,  kellemes  zenet!! 

     

    Kezcsok, az USAbol.

     

    előzmény:
    Tsancsa (12163)
    2010-09-10  21:10
  5. 2010. szeptember 10. 21:1012163.

    Szia!

     

     

    Köszönöm a MET-letöltésről az infot, elteszem nehezebb napokra!

     

     

    Köszönöm a topikról írt szavakat is, gondolom ha írni most is írtál először, de már párszor régebben is benéztél, ezt a nekem írt szavaidból következtetem.

    Jártál már felénk? Opera rajongó vagy? pontosabban általában opera rajongó, vagy van egy konkrét személy akit szívesebben hallgatsz?

     Szereted a hangszeres komolyzenét is? 

     

     

    Bocs, kivárom a válaszod :o))

     

    Ancsa 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_783768 (12161)
    2010-08-28  18:30
  6. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. szeptember 4. 07:0912162.

    Me'g  egy  beiras:

     

    (Remelem  nem  halt  meg  a  forum----)

     Olvastatok-e,  hogy Domingo  NEM  adja  fel  a karrierjet,  viszont  ezentul  mint  BARITON  fog  enekeln!

     

    Mit  szoltok  ehhez?

    előzmény:
    Hóanyó (1)
    2005-07-03  13:34
  7. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. augusztus 28. 18:3012161.

    Kedves Ancsa!

    Latom, azt  irtad :

     

    "Bocsi, már egészen leszoktam arról, hogy ide is benézzek ... "

     

    Miert?

    Hiszen TE  vagy  ennek a  remek  forumnak  a  lelke!!!

    ????

     

    Bocsanat,  hogy  ismeretlen  le'te're  csak  igy  "beledum..tam"de, szomoru  lennek,  ha  vege  lenne  ennek, a  csoportnak, amely ertekes,  es  szep......

    előzmény:
    Tsancsa (12158)
    2010-08-11  20:48
  8. Torolt_felhasznalo_783768
    Torolt_felhasznalo_783768
    2010. augusztus 28. 18:2412160.

    Talan ez  is  erdekli a  Domingo  Forum tagjait:

     

    Ingyenes  letoltes!!!

    Errol  a  cimrol   a  metropolitan  eloadasait nezhetitek  a  szamitogepeteken:

     

    metropolitanopera@metopera.org

     

    Jo  szorakozast!

     

     

     

    előzmény:
    Tsancsa (12158)
    2010-08-11  20:48
  9. 2010. augusztus 14. 19:2112159.

    :o))

     

    ez így már tuti!

     

     

     

                                        Domingo baritonszerepben

     

     

    Giuseppe Verdi Rigoletto című operájának egyedülálló közvetítésére készül a BBC brit közszolgálati televízió: eredeti helyszínekről, valós időben sugározza szeptemberben a darabot, amelynek külön érdekessége, hogy tenorként Plácido Domingo énekli az udvari bohóc szerepét, noha azt Verdi baritonra írta.

     

    >>>>> teljes cikk: www.gportal.hu 

    előzmény:
    felkaiferencne (12157)
    2010-08-09  12:15
  10. 2010. augusztus 11. 20:4812158.

    Szia!

     

    Bocsi, már egészen leszoktam arról, hogy ide is benézzek ... 

     

    http://thestar.blogs.com/soundmind/2010/07/ im-trying-to-imagine-the-advance-planning-preparation-rehear sal-and-overall-logistical-complexity-of-mounting-a-live-bro adc.html 

     

     

    A géppel fordított szövegből kiragadva egy mondatot, ami talán választ ad:

     

     Placido Domingo a helyszínen sugárzott a Rigoletto-ban a Mantua 4. szeptember és 5

     " .. élő adás a Verdi opera Rigoletto helyszínen Mantua. De ez pontosan mi a BBC és az olasz RAI tervez a szeptember 4-5

     "....  Várható, hogy énekelni a címszerepet is örökzöld, örökké kész Domingo Placido.

    Elolvashatja az összes részleteket tegnapi Guardian. .. "

    -------------------------------------------

    A guirdian.co.uk oldalról (2010. júli. 25.

     

    " .... a két napos élő előadás lesz közvetítés a helyszín közelében az olasz városban,  ..... Plácido Domingo lesz sztár a főszerepet.  .....

     A BBC közvetíti az előadás több mint két éjszaka a hétvégén 4-5-szeptember további élő zene ..... "

     

    ----------------------------------------------------- ------------------------

     

    http://www.china.org.cn/a rts/2010-08/02/content_20621435.htm 

     

     " A műsor teszi debütált augusztus 1-én Pekingben. "

     

    Hát ennyi! de ez a debütált augusztus 1-jén Pekingben .... erről már kellene azért más hírnek is lennie .... de nem találok.

     

    Jó éjszakát és bocsi az elcsúcszott válaszért:

    Ancsa 

     

     

     

    előzmény:
    felkaiferencne (12157)
    2010-08-09  12:15
  11. 2010. augusztus 9. 12:1512157.

    Szevasztok!

     

    Ezt a Rigoletto ügyet még mindig nem értem pontosan....... mit fog Ő ott csinálni? Gilda biztos nem lesz, de herceg sem...esetleg a címszereplő??????????????   Vagy vezényli, vagy rendezi? Normál előadás lesz, vagy részletek, vagy hangversenyszerű?

     

    Melyik TV adja?  ...az tuti, hogy nincs nálam.... tudtok-e valakit, aki felvenné? 

     

    Tudom, hogy túl sok a kérdés, végre már mondhatnék is valamit...de ez van... bocs, ha visszélek a türelmetekkel, de VELE kapcsolatban minden érdekel!!!

     

    Éva

    előzmény:
    Tsancsa (12156)
    2010-08-03  09:35
  12. 2010. augusztus 3. 09:3512156.

    Bocs a neved elírásáért!

     

    Elnézést egy régi, Domingo-Rigoletto felvétellel... ebben a szerepben sokkal jobban szeretem ... bár igaz, az idő halad ... sajnos!

     

     

    Ancsa 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_941205 (12154)
    2010-08-01  03:34
  13. 2010. augusztus 3. 09:3212155.

    Szia Updoate!

     

    Köszönjük a jó hírt, tudjuk hallgatni!! minden Domingo hangjával, művészetével, szerepeivel és fellépéseivel kapcsolatos hírt szívesen fogadunk, bár elhagyottnak, kihaltnak tűnünk, páran azért figyelünk a topikra.

     

    Nézz be hozzánk bármikor, legalább kicsit pendül az élet itt is .... mi most erre koncentrálunk, erre készülünk :o))  ez a mozifilm az alapja egy új operának, amit ősszel mutatnak be és Domingo énekli Nerudat.

    Természetesen nem a bemutató színhelyén, bár az sem lenne rosz .... de ne legyünk telhetetlenek igaz? 

     

    Köszönjük a linket Neked:

    Ancsa (a topik indítóban szereplő megajándékozott)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_941205 (12154)
    2010-08-01  03:34
  14. Torolt_felhasznalo_941205
    Torolt_felhasznalo_941205
    2010. augusztus 1. 03:3412154.

    Hallo!

    Uj tagja  vagyok a NL-nak,  es  csak  most lattam, hogy van ez a REMEK  forum  Placido Domingorol.

     

    Ha  valahogy hallani lehet  Nalatok a BBC-  leadasaid,  akkor van egy jo  hirem:

     

       a Guardian  (angol  ujsag) 7/25/10  cikke  szerint,

     

    DOMINGO  a  RIGOLETTO-ban fog  fellepni

    Mantuaban

    es az  eloadas

     

    SZEPTEMBER 4-en  es  5-en  lesz hallhato .

     

    Angol nyelven  olvashato  a  cikk  ezen a  web-cimen:

     

     http://www.guardian.co.uk/music/2010/jul/25 /verdi-rigoletto-opera-bbc-television

     

     

    Jo  szorakozast  kivanok  minden  kedves  tagnak

    előzmény:
    Hóanyó (1)
    2005-07-03  13:34
  15. 2010. július 11. 19:4312153.

    Halló Domingosok !

     

    A Maistro Dél-Afrikában van és nézi ő is a meccset,

    (azt tudom hogy szereti a focit.....) szerintem a spanyoloknak szurkol....

    E szerint teljesen egészséges és tettrekész, várjuk a decemberi találkozást labancország fővárosában VELE....

     

    Az én csapatom tegnap megnyerte a bronzérmet, én most semleges szurkolóként nézem a döntőt....

    Kívánom, hogy egyszer a Maistro szórakozzon jól hála a két csapatnak, úgy is jobbára ő szórakoztat másokat.....

     

    üdv

    Gy.

    előzmény:
    Tsancsa (12149)
    2010-07-08  22:40
  16. 2010. július 11. 18:0512152.

    Kedves Ancsa !

     

    Azért még mielőtt nem voltam tagja a "Domingósok Társaságának",

    is ott volt 28 ember velem Pécsen, az Expo Center rettenetes tákolmány cirkuszi lelátóján, de szép is volt a 150. út Domingoval....

     

    Tehát alapvetően bizakodó vok. ráadásul Judit már lassan az egész lépcsőházát beszervezi.....csak nyugodtan, 5-6 helyünk van még, illetve mivel egyel nagyobb buszra váltottam, nem a "holdkomp"

    lesz amivel Bánkoltunk, hanem egyel nagyobb, abban még van négy hely, de az már csodaszámba menne ha igény is és még plusz jegy is adódna, így is könyörgőre vettük a dolgot a plusz 5 db-ért....

    Szeretném hozni az unokatesómat, de most már addíg míg nincs kezemben a jegy meg sem említem neki, a múltkori stornozás után....Mondjuk ezzel a céggel aki ide adja a jegyeket jó tapasztalataim vannak, a Tutanhamun kiállítást rendeztem velük két éve több csoportot is sikerrel....tehát ez azért bizakodásra ad okot.....

     

    Most holtszezon van, csináltam ehető keksztekercset, bár kicsit sok

    ragadt mindenhová ahová nem kellett volna, de azért most már másodszorra egész szalonképes lett....

     

    Talán aug. 14-én elindulunk Fraknó vára, Rust, Fertő-tav irányába de nagyon keservesen akar összeállni a csapat, ami meg a nagy szívfájdalmam, hogy nagyon elmaradás szaga van a 3 napos Salzburg és környéki útnak.....bár még van pár nap de a vesztét

    érzem ennek a dolognak....pedig még külön orgonakoncertet is szerveztem St. Floriánban hazaút közben.....

     

    Da a dec. 18.-al ilyen gond nem lesz azt már most látom, már csak

    az időjárásnak kell megkegyelmeznie mivel köztudott, nálunk 5 cm

    hav megbénítja a közlekedést......

    Mikor lovasszánoltunk második csoporttal 40 cm es hóban folyamatos hóesésben közlekedtünk gond nélkül a steier mellékutakon !!! (erről ennyit....)

     

    Jó pihenést és kisebb meleget kívánok.....

     

    üdv

    Gy.

    előzmény:
    Tsancsa (12149)
    2010-07-08  22:40

Címlap

top