Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ha valaki ismeri Robesque Hiányzol c. versét,
legyen kedves bepötyögni ide....
Előre is köszönöm......
Hiába próbálsz nevetni,ha a lelked nem engedi.
Hiába próbálsz boldog lenni,ha a szíved nem engedi.
Hiába epekedsz utána,ha tenni semmit nem teszel,
Hiába gondolsz mindig rá,ha nem mész ő sem jön el!
Gondolataid mindig rá terelődnek,szíved zakatol ha meglátod,
Tudod,hogy Ő az kire vártál,
De nem vagy elég bátor...!
Rab Zsuzsa: Kötés
Mert kell egy másik, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne áltasd magad. Ennyi az egész.
De ez - eltéphetetlen.
lábam alatt ropogna a friss hó
Emlékek jönnek elő, más a vágy
elengedtem már a régi Szót..
Nem fájnak régvolt érzések
nem gyötör múlt csend-hava
elhalkultak már a lépések
elengedtem a fájdalmat..
Lelked nyomát belepték emlékek
Már nem félek gondolni Rád
Nem kínoznak fájó, halott képek
elengedtem .. más bennem a világ.
Karodba bújva
Tavaszi zápor az arcomba hull
Ruhám átázva hozzám simul
Nem érdekel, hozzád sietek
Tudom, hogy vársz rám szerelmesen
Őrzőn és féltőn kitárod karod
Karodba bújva otthon vagyok.
Szeretnélek szeretni tiszta szerelemmel
a szerelem oltárán áldozni neked,
imádni téged mint egy kedves bálványt
s imádságként százszor elmondani neved.
Nyári hajnalokon a kelő napot nézve
vallanám meg neked igaz szerelmemet
a virágok illatukkal köszönnék meg néked,
én meg szeretettel, kedvességedet
Szivem, sziveddel együtt dobban,
nem szerethet nálam senki jobban,
olyan vagy nekem, mint egy édes virág,
többet érsz nekem, mint az egész világ!
Hogyha szerettél már nagyon
-- egy testet, egy dalt, egy éjszakát --,
akkor tudod, hogy az élet annál
szebb és boldogabb nem lesz soha már.
Akár a tébolyult vagy a látnok,
csak azt a lángoló délidőt
vállalod már, s hívod az emlékezet angyalát,
hogy tartsa meg így ezután.
De újabb évek jönnek,
s velük a délidő lassú
békéje, tájak csituló
szépsége, lehető világok
már-már megadón eltűrt jelenléte.
Szerelem-féleség, mellyel
be is éred akár,
bár ez a fájdalommal kötött becstelen
alku lesz csupán.
Valami megváltozott,
a botlás új erőt hozott,
de nem elég hozzá;
nem elég Hozzád.
Valami több kell még,
valami kegyelemnek nevezett,
örökké keresett,
mindenekfeletti lényeg.
Egy pillanat, egy lehelet,
kérdezetlen felelet.
Apró üzenet
Rólad, Tőled.
Ha majd (óh, hány sóhaj kezdődik így!)
Ha egykor (óh, hogy ijeszt a halál!)
Ha nem leszel, vagy ha leszel, de már
Nem bírod titkunk nehéz láncait
A vezeklő lelked tőlem elszakít
S ahhoz, kit el sem hagyott, visszaszáll
Vagy még különbet keres, be sivár
lesz mind, ami akkor következik:
Én igazán egyedül maradok,
Igazi magány itt csak én vagyok,
Ahogy árvák a zsúfolt csillagok.
El ne hagyj, Kedves, végső menedék:
Jobban érdekelsz, mint az örök ég,
Jobban, mint az egész emberiség!
Szerelem
Egy rózsaszál a szerelmet jelenti, az én szívemet oly boldoggá teszi, hogy azt 100 verse elmondani nem lehet, mondhadnám addig mig jő szép kikelet...
Nem régen találtam, nekem tetszik, hát nektek?
***Van egy arc, amit csak önmagunkat elképzelve látunk — lehet, hogy ez az igazi.
És van annyi arcunk, ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet, hogy ezekben akad néhány közös vonás — lehet.
Akkor ez a valóság. Van egy, amit tükörbe nézve látunk: villám- gyorsan alakuló, képlékeny látvány: múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék — efölött húnyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.
És van, van arc, amit csak az lát, aki szeret, akit szeretünk. Ez a legszebb, a legmulandóbb. A legérvényesebb.
Fodor Ákos: Arcképcsarnok***
Szia!
Nagyon tetszenek a verseid. Van múzsád?
Ez is egy nagyon szép vers,legalábbis nekem!
Nem vagy itt, pedig kellesz Nekem,
De mit tehet az ember ez ellen?
Miért éget így a vágy?
Miért legyőzhetetlen a távolság?
Fáradt testem az ágyba hullik,
Éber lelkem hozzád bújik!
Gondolatom Téged kér,
Reszket szívem, nagyon fél!
Félti léted, szíved kéri,
Szeress Engem, mint még senki!
Nem kell élet nélküled,
Enyém Tiéd! SZERETLEK!"
Kristálytiszta könnycseppek hullnak a földre,
Miközben gyönyörű szemeiddel nézel előre,
És szíved összeszorul a bánatra,
De kérlek ne hallgass az árnyakra.
Az élet sok sok akadályt állít eléd,
De még több fájdalmat kell megélned még;
Mert ezzel is erősítesz a lelkeden,
Hidd el, mások is szenvednek eleget.
Nem a rosszat kell látni a dolgokban,
Hanem a szépre kell reagálni boldogan,
Mert az örömet látva minden szebb,
Gyorsabban gyógyul szíveden a seb."
Egyfolytában Rád gondolok,
Szívem csak érted dobog!
Vágyom, éhezem minden percre mit veled tölthetek!
Mikor nem vagy mellettem magányos vagyok
És vágyakozom,
Vágyakozom egy barna angyal után ki szívem rabul ejtette!
Ez az Angyal az én álmom,
Gyertyalángom, melyet óvnom, vigyáznom kell,
Kit dédelgetek és becézgetek,
Kinek arcát minden csillagban látom,
hisz Ő az én legragyogóbb csillagom!!!
Nincs semmi vagyonom,
Mégis gazdagabb vagyok mindenkinél!
Mert van egy kincsem miről más még csak nem is álmodozhat!
Mely többet ér mindennél!
Melyből csak egy van-e világon,
Melyre mindig vágytam!
Te vagy az a kincs!"