Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Döbbenet

levelebeka
Létrehozva: 2005. augusztus 17. 15:12

A hír önmagában véve letaglózna, ha nem venném figyelembe azt a tényt, hogy ma szabadnapos vagyok, és fergetegesen jó a hangulatom.

Úgy néz ki, el fog hagyni. Nem ezt vártam, nem erre készültem. Azt hittem, egyszer majd leáll, nem melegíti tovább a vizet, vagy végsõ esetben felzabálják a vízkövek bosszúból, mert nem védekezem calgonnal, de nem. Olyat produkált, amit legmerészebb álmomban sem láttam, pedig aztán hajajaj, vannak érdekes álmaim.

Egyszerûen fogta magát, és eltört. Tanácstalanul állok fölötte, kérdezem tõle elfúló hangon, hogy mondd drága mosógép, miért?

Tán nem voltunk veled tisztességesek, nem használtunk rendeltetésszerûen, nem óvtunk eléggé fagytól széltõl? A szex hiányzik tán? Jaj kicsim, ahhoz túl magas vagy. Mit tegyek, hogy jobban légy? Segíthetek-e rajtad valamilyen úton-módon? Használhatlak-e, így megtépázva, törötten?

Könnyes búcsút veszek, ígérem méltó utódot fogadunk örökbe.

Viszlát kedves, viszlát!

 

  1. 2005. augusztus 17. 16:3226.
    Nem semmi mondatot írtam .
    előzmény:
    levelebeka (24)
    2005-08-17  16:30
  2. 2005. augusztus 17. 16:3225.
    de csak 6után és a t-com világvonalon 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2005. augusztus 17. 16:3024.
    Bár a Nagy-os reklámot csipázom, az és mit eszikkel együtt.
    előzmény:
    Lányka00 (20)
    2005-08-17  16:22
  4. 2005. augusztus 17. 16:3023.
    Kovács Lajost, és mondjam neki, hogy Nagy vagyok?
    előzmény:
    Lányka00 (20)
    2005-08-17  16:22
  5. 2005. augusztus 17. 16:2822.
    Most elvegyültem a filmes topicon, de ha jön az ihlet, ígérem nem állok útjába .
    előzmény:
    fiúsmama (21)
    2005-08-17  16:24
  6. 2005. augusztus 17. 16:2421.

    Írjál még írjál még! Az én délutánomat is feldobtad   . Persze azért együttérzek, bár én örülnék egy új rabszolgának.

    Nekem is van egy ilyen szõke Máté bohócom  . Jó kis csapat lehettek  

    előzmény:
    levelebeka (19)
    2005-08-17  16:19
  7. 2005. augusztus 17. 16:2220.

    Szia!!

    Szerintem hívd fel ezekután Kovács Lajost(a reklámból) hogy mit tegyél hogy ne menjen tönkre a géped... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. augusztus 17. 16:1919.
    Örülök, igazából ez volt a cél.
    előzmény:
    bébinyusz (17)
    2005-08-17  16:14
  9. 2005. augusztus 17. 16:1818.

    Nem hinném, hogy a külsõ burkolat cserélhetõ. Szerinted?

    Ha igen, várom a számot.

    előzmény:
    stuci (16)
    2005-08-17  16:14
  10. 2005. augusztus 17. 16:1417.
            jaj de feldobtad a napomat így vasalás közben! ennyire jót rég röhögtem...de természetesen nem a gyászodon, abban mélyen együttérzek...  
    előzmény:
    levelebeka (15)
    2005-08-17  16:02
  11. 2005. augusztus 17. 16:1416.

    Aranyos amit írtál!

    De!  ha valóban döglõdik szegény szolga azért még nem muszály temetni!

    nekem kb. 20 éves a " Dzsonikám" / mosógép/ de nem adnám semmiért! Inkább költök rá 5 évente 5 ezret.

    A barátnõm ennyi idõ alatt elhasznált három vadi új szárítósat.

    Ez egy , Hajdú termál és nagyon szeretem. A melegvizet is szívja. Van hozzá jó kis szerelõm is, ha kell megadom a tel.számot.

    Mivel békebeli, olyan alkatrészek vannak  benne amit lehet cserélni is. A modern gépek eldobhatóak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2005. augusztus 17. 16:0215.

    Persze, hogy figyelem, állandó rettegésben vagyok miatta, nem alszom, álmatlanul forgolódom éjjelente, hogy most biztos én következem, és tényleg.

    Fogmosáskor várom az orvosokat, félek mi lesz ha belépnek, és látják, hogy nincs itthon zöld alma.

    Reszketek, ha valaki használja a wc-t, mikor fog kidumálni a hátam mögött.

    Mi van, ha véletlenül besétál egy macska, és meglátja a régimódi illatosítót, huh a víz is levert.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_144839 (14)
    2005-08-17  15:44
  13. Torolt_felhasznalo_144839
    Torolt_felhasznalo_144839
    2005. augusztus 17. 15:4414.
    nem figyeltél a reklámra... "gépek százai halnak meg évente, az öné lehet a következõ" - õk figyelmeztettek...
    előzmény:
    levelebeka (1)
    2005-08-17  15:12
  14. 2005. augusztus 17. 15:3713.

    Azért ez megnyugtató hír, hogy végsõ nyughelyére kísérik. Megérdemli szegény, oly sokat robotolt érettünk.

    Nem venném a lelkemre, ha holmi háztartási hulladékok közt végezné.

    előzmény:
    Marcsi*41 (12)
    2005-08-17  15:29
  15. 2005. augusztus 17. 15:2912.

    Fogadd mélyrõl jövõ õszinte részvétem. Hát igen az idõ felettük is múlik. De vigasztaljon a tudat, hogy az új rendelet szerint ha egy újat vásárolsz a régit az üzletnek át kell vennie és e-hulladékhoz méltóan kell bánnia vele.

    Marcsi

     

     

    előzmény:
    levelebeka (1)
    2005-08-17  15:12
  16. 2005. augusztus 17. 15:2911.
    Mondják többen, de nagyon lusta vagyok, iletve, ha van egy kis idõm akkor sokkal jobb itt fecsegni, mint holmi regényeket írni, és lehet így mindenki jobban jár .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_709352 (9)
    2005-08-17  15:27
  17. 2005. augusztus 17. 15:2710.
    Köszönöm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_169267 (7)
    2005-08-17  15:26
  18. Torolt_felhasznalo_709352
    Torolt_felhasznalo_709352
    2005. augusztus 17. 15:279.
    egy költõ veszett el benned!  
    előzmény:
    levelebeka (1)
    2005-08-17  15:12
  19. 2005. augusztus 17. 15:268.
    Naná, nem mai darab már szegény. Egyszer már kellett hozzá orvost hívni, de kiderült, hogy szimulál, pedig lehet már akkor is figyelmeztetni akart.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_263944 (5)
    2005-08-17  15:24
  20. Torolt_felhasznalo_169267
    Torolt_felhasznalo_169267
    2005. augusztus 17. 15:267.

    ez az optimista, vicces hozzáállás nagyon tetszik.  

    előzmény:
    levelebeka (1)
    2005-08-17  15:12
  21. 2005. augusztus 17. 15:256.
    Köszönöm a bíztatást. Megpróbáltam lefotózni a halál okát, de nem látszik semmi a képen, csak nagy fehérség. Lehet éppen most távozik a lelke, és ezt sikerült megörökítenem. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (4)
    2005-08-17  15:23
  22. Torolt_felhasznalo_263944
    Torolt_felhasznalo_263944
    2005. augusztus 17. 15:245.

    Mond csak már túl voltál a csereszavatossági határidõn?

    Nézd a jobbik oldalát!Egy új gép mindig szebb elsõre!Külsõre legalábbis 

    előzmény:
    levelebeka (3)
    2005-08-17  15:19
  23. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2005. augusztus 17. 15:234.
    Részvétem én is így így jártam elõzõvel, és hidd el fel a fejjel, találtam utódot, és újra boldog vagyok vele. gyönyörû, és istenien lehet bele pakolni. Ráadásul okos is! mi kell még egy mosógéptõl? 
    előzmény:
    levelebeka (1)
    2005-08-17  15:12
  24. 2005. augusztus 17. 15:193.
    Ó, nem vagyok én olyan keverõs fajta, és a mosógép sem.
    előzmény:
    Angel_fire (2)
    2005-08-17  15:16
  25. 2005. augusztus 17. 15:162.
    Valami azt súgja, a háziasszony szerepet erõsen keverhetted a szeretõével!
    előzmény:
    levelebeka (1)
    2005-08-17  15:12

Címlap

top