Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kanadai vandorlelkek

Bagoly
Létrehozva: 2002. november 13. 15:31
Remelem, senkit nem tart vissza a baratsag fenntartasatol ez az uj forum-stilus. Minden csoda harom napig tart, majd ebbe is beleszokunk, csak talaljuk meg egymast!
  1. 2019. november 22. 07:0258651.

    Igen itthon maradtam .Itthon élek. Azért is nem mondok véleményt a Ti írásaitokkal kapcsolatban , mert nem értem őket. Csak Bagoly miatt léptem be, mert szomorú volt, hogy topikja kihal . Kicsit idősebb vagyok Nálatok, és szívesen gondolok vissza olvasmányaimra . Falun élve , nekem ez volt a legfőbb  szórakozásom. Néha bejártunk színházba, főleg hangversenyre ,de a gyerekek és munkám mellett ez nem volt könnyű.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (58649)
    2019-11-21  17:03
  2. 2019. november 22. 06:5658650.

    Jól tetted, hogy kihagytad a Fekete Kolostort. Nagyon szomorú írás a hadifoglyok életéről. Nem hittem volna el, ha nem hasonlóan mesélt volna unokabátyám . Őt leventeként 15-16 évesen vitték el a háború végén, , és sokat szenvedett a hadifogságban .


    Oatstól van egy könyvem , amiben egy egyetemen dolgozó fiatal oktatóktól ír. Címére nem emlékezem . Majd előkeresem , újból elolvasom..Anno tetszett, nem tudom most hogy leszek vele.

    előzmény:
    Bagoly (58636)
    2019-11-19  17:19
  3. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2019. november 21. 17:0358649.

    "A rendszerváltás után első két ciklusban a legjobbnak tartott pártra szavaztam . Azóta a legkevésbé rossznak tartott pártra húzom  be a x-t. "


    ebbol a mondatbol ugy gondolom hogy Magyarorszagon elsz.


    az x behuzasa a "legkevesbe rossznak tartott partra"..... mashol is igy egy.


    EZERT ma Trump az elnok az USA-ban!


    kevesen ertik ezt, de legalabb lehetett rola beszelni, de ahogy mulik az ido, egyre kevesbe, ha nem akarod hogy minden mocskos szo rad zuduljon. Ezert aztan  vannak akik mar itt is CSENDBEN vannak.


    en is valamikor Morszagon ugy nottem fel hogy a szuleim "csendben" voltak, meg becsuktak az ablakot, es mint gyereket kikuldtek a szobabol.... mivel nagyon emlekszem ezekre az idokre... MA EZERT NEM HALLGATOK... MEG AKKOR SEM HA KOZBEN TURNOM KELL HOGY MINDENNEK VAGYOK EGYESEK ALTAL HIVA CSAK NAGYSAGOS ASSZONYNAK NEM...


    legyen szep napod... es jo konyved!


     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (58644)
    2019-11-20  06:48
  4. 2019. november 21. 08:0358648.

    Mikor 69 éves koromban befejeztem a munkát , azt hittem ezeket a régi könyveket újra elolvasom. Nem tettem . Mentségemül szóljon , sok pszichológiai témájú könyvet vettem . Mos is előveszek egy .-egy könyvet , de sokkal kisebb az érdeklődésem .6 unokám közül a legkisebb is gimnazita, élik saját életüket .

    előzmény:
    Bagoly (58647)
    2019-11-20  22:06
  5. 2019. november 20. 22:0658647.

    Azt hiszem, az osszes konyv kozul az Egri Csillagok a legeslegkedvesebb. Rendszeresen elolvasom. Angolul megvettem a harom gyerekemnek, igy az unokaim is olvashatjak.  6 eves voltam, mikor eloszor a kezembe kerult. Gyermektelen nagynenemnel vakacioztam es mikor unatkoztam, a kezembe nyomta a konyvet. A masodik oldalon megemliti az iro, hogy nem manapsag tortenik,  vegyem elo a regi kalendariumot. Olyan szepen szolt, mintha ismert volna, hat kimentem a konyhaba a nagynenemhez es megkerdeztem, van-e az emlitett evbol naptarunk. Gondolkozott egy kicsit, aztan azt mondta, bizony nem tudja, de nezzem meg a mindenes fiokban. Minden haztartasban van egy ilyen fiok, ahol minden megtalalhato. Hat en kerestem a nehanyszaz eves naptart, de szomoruan mondtam hogy nem talalom. Aztan visszamentem tovabb olvasni. Jegyzem, egy pillanatra atfutott az agyamon, honnan gondolta az iro, hogy nakunk van ilyen naptar?

    előzmény:
    szizsuzsóka (58646)
    2019-11-20  16:28
  6. 2019. november 20. 16:2858646.

    Az Egri Csillagokat legalább négyszer olvastam kislány koromban . Persze én voltam Vica , és elképzeltem százszor. a történetet. Amikor filmen megláttam a hatalmas anyagi befektetéssel létrehozott, kissé giccses művet, lelki beteg voltam . Azt hiszem ez a titka, hogy régen részletesen leírták a történet körülményeit, bárki elképzelhette.Most esszük a konzerv filmeket , kicsit meg is csömörlünk mint az édességtől, de nincs erőnk és türelmük, ( talán fantáziánk sincs ) megrágni, megcsócsálni a régi leírásokat . Inkább fogyasztjuk a gyakran ízetlen egyenkosztot .


    Nem védem az orvosokat, de nem tudnak mást találni, csak ami megvan

    előzmény:
    Bagoly (58645)
    2019-11-20  15:53
  7. 2019. november 20. 15:5358645.

    Napfenyes szep joreggelt kivanok minden kedves (es kedvetlen) olvasonak. Itt bezzeg nincs napfeny, szurke es komor minden.  Mar hajnal ota neztem a TV-t, valtogattam a kanadai meg amerikai allomasokat, persze nem lettem okosabb, de  remenykedem.  


    Kellene porszivoznom, aztan eszembe jut az "ej raerunk arra meg" es lefogom magam. Elvegre mas is van az eletben! Testveremmel beszeltem tegnap, mar megint orvosi vizsgalatra megy, aggodom erte. Csak orvossal ne kezdjen az ember, allandoan talalnak valami1t, amit evekig elkezelgetnek! 


    Befaltam a szaloncukrot! Nagyon finom volt. Na, nem kell ijedezni, csak 32 dkg volt, nem hittem a szememnek - ugy emlekeztem, valaha  tobbet adtak! Aztan orultem, hogy nem 1 kg volt, mart az mar megfekudte volna a gyomrom!


    Elfogyott az olvasni valom. Lattam, emlegettetek Jokait, minden idok kedvenc iroja, az elso, amit olvastam tole 8 eves koromban Az uj foldesur - azota is szivesen ujraolvasom.  Altalaban a nyari napokon szedem elo a konyveit, kiulok az erkelyre, suttetem magam a nappal, szep csend van es johetnek a jolismert szereplok. A kedvencem A Koszivu ember fiai. Emlitettem mar a 10 legkedvesebb konyvemet? Ez az egyik. Az Egri csillagok a masik,  az Aranyalma a harmadik. A tobbi 7 angol. 

  8. 2019. november 20. 06:4858644.

    Tudom, hogy életünket áthatja a politika . Meg is van a véleményem, csak nyilvános politikai vitákba nem bocsátkozom. Politikai véleményem lényege a félelem a diktatúrától. Talán mert rákosi alatt voltam értelmiségi család gyermeke. Szüleim félelme is hatott rám. Most is látom az egyes pártok elveinek lényegét, de teljesen egyiket sem tudom elfogadni.  Ezért nem léptem be soha egyik pártba sem. A mértékek, kompromisszumok hiánya az , ami engem távol tart . Hiába jó a szándék, ha a megvalósítás tisztességtelen. Nekem fő alaptézisem . Lágy hű önmagadhoz, légy tisztességes. Ezt igyekeztem megvalósítani életemben azt gondolom általában többé-kevésbé sikerült.


    Természetesen minden választáson részt veszek. A rendszerváltás után első két ciklusban a legjobbnak tartott pártra szavaztam . Azóta a legkevésbé rossznak tartott pártra húzom  be a x-t. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (58639)
    2019-11-19  17:32
  9. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2019. november 20. 04:3058643.

    esetleg azért, mert mint fiút jobban érdekelt a téma...


    HAHAHAHAHA fogalmam sincs miert, de NIDDA nevvel en azt hittem egy holgy vagy...


    .........


    Jokai mellesleg a kedvenc irom volt. Sot hatalmas Jokai gyujtemenyem volt, szuleim megrendeltek minden honapban jott.


    szuleim halala utan sikerult egy borondnyit kihozni... ma is megvan... nem tudom miert... de rengeteg otthon maradt, sajnos.


    gyerekeim nem fogjak mar olvani, mert ugyan beszelnek tokeletesen magyarul, (mindketto Californiaban szuletett) de irni es olvasni nem tanultak. Nagyon szerettem Jokait, hosszu eveken keresztul.


    de.. politika ide, vagy oda... Jokai konyvei bizony tukrozik a kor politikajat.


    legyen szep napod, akar fiu akar lany vagy.. BARHOL ELSZ...


    -------------


    EGYIK kedvenc modern amerikai ironom Kristin Hannah , csodas iroi tehetseg.... minden konyve politikai hatter... kar tagadni hogy a politika nem erdekel... ott van a piaci aradban.. a lakasod araban, a napi eletedben...a munkadban, a fizetesedben, sot a szorakozasodban is... figyeld az amerikai modern filmeket... mivel etetnek!!!!  akar tetszik akar nem...

    előzmény:
    nidda (58642)
    2019-11-19  19:20
  10. 2019. november 19. 19:2058642.

    "Nekem a kozepiskolaban a kotelezo olvasmany Jokai Es Megis Mozog a Fold volt.en is nagy olvaso vagyok, miota a betuket ismerem . De azt a konyvet utaltam..."


     


    Nem vagy egyedül,-nekem is felállt a ször a hátamon minden alkalomnál, amikor megpróbáltam elolvasni. Máig sem tudom, hogyan írtam meg róla a beszámoló dolgozatot. Késöbb rájöttek gondolom, hogy a könyv nem tizenöt-tizenhat éves fiataloknak való, és lett helyette szintén Jókai, "A köszívü ember fiai". Az sem arathatott nagy sikert, mert egy vélemény szerint: "A régi és az újabb kötelező olvasmányokról megoszlanak a vélemények. De nagyjából elmondhatjuk, hogy az egyik főmumus: A kőszívű ember fiai."
    https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/oszinte-szav ak-a-kotelezo-olvasmanyokrol-30-40-evvel-kesobb/
    Talán azért, mert kötelezö volt. Nekem érdekes módon tetszett és talán többször is elolvastam, - esetleg azért, mert mint fiút jobban érdekelt a téma... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (58639)
    2019-11-19  17:32
  11. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2019. november 19. 17:4158641.

    A valasztas ez volt


    HILLARY


    TRUMP


    ------


    Most pedig 2020 ban


    TRUMP vagy


    ??????????????????????? uj komcsi uberliberal


    nem titkoljak


    nyitott hatar


    magas ado


    allami betegbiztositas


    mindenkinek 'INGYEN' ...... amit akarsz...ILLEGALISOKNAK IS... (persze abbol amit akinek van elvenni)


    90% (E Warren) corporat ado... ami magyarul szerintem allamositas... (nezheti mindenki a 401K-jet.)


     


    ----------


    no jo... ennyit....


    LEGYEN SZEP NAPOTOK..

  12. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2019. november 19. 17:3558640.

    es hidd el hogy sok ember orul annak hogy


    VEGRE VAN MUNKAJA


    es 15 ev utan FIZETES EMELESE!!!!


    mert azert akar mit hiszunk, a piacrol el mindenki.


    es a fizetesek nem mentek, de az adok.... IGEN.


    NO EZERT SZAVAZTAK TRUMPRA.

    előzmény:
    margaret3711 (58638)
    2019-11-19  17:31
  13. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2019. november 19. 17:3258639.

    AKI AZT ALLITJA HOGY NEM POLITIZAL... AZ IS EGY POLITIKAI ALLASFOGLALAS.


    a baj nem a politizalassal van, hanem az emberek nem tudnak tisztesegesen beszelgetni bizonyos temarol.


    Ilyen a VALLAS, POLITIKA, ABORTUSZ....


    Kenyes temak, amert emberek , baratok, rokonok osszevesznek, elidegenednek egymastol. Mocskos, megalazo szavakat hasznalnak, aki nem az o nezetuket valja. Itt is lathattad mar, elofordult.


    a baj ott kezdodik mikor egyesek masokra akarjak EROSZAKOLNI A HITUKET, ES MEGVETO MODON BESZELNEK AZZAL AKINEK MAS A HITTE.


    mellesleg te mint nagy olvaso, tudhatod, hogy keves konyv van (talan  romantikus regenyek) ami nem egy politikai hatterben van levetitve. Nekem a kozepiskolaban a kotelezo olvasmany Jokai Es Megis Mozog a Fold volt.


    en is nagy olvaso vagyok, miota a betuket ismerem . De azt a konyvet utaltam... A masik Gorkijtol az Anya.... no azert sem mennek ket lepest sem hogy beszerezzem.


    kar hogy az iskolakban nem konyvszeretetre tanitjak a gyerekeket, hanem meg a kotelezo olvasmannyal a kedvuket is elveszik.

    előzmény:
    szizsuzsóka (58634)
    2019-11-19  06:32
  14. 2019. november 19. 17:3158638.

    Kivancsi voltam,hogyan fogsz valaszolni.


    Sok embernek ez a velemenye.


     

    előzmény:
    Bagoly (58635)
    2019-11-19  16:58
  15. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2019. november 19. 17:2358637.

    jaj Istenem.... nevez meg nekem egy POLITIKUST AKI NEM HAZUDIK!!!!


    Trump AZERT lett megvalasztva mert NEM POLITIKUS.


    BUSINESSMAN....


    ahoz viszont nagyon ert... ami meglatszik az elmult 3 ev alatt mi tortent az USA-BAN.


    ilyen fellendules, munkanelkuliseg szuntetes, BEREMELES AZ ELMULT EVTISZEDEKBEN NEM VOLT.


    a politikusok 99 % haborut akar.. es csinal... nezd meg hany eve van az USA- haboruban valahol... allandoan az "erdekeiert"...


    ezt is jo lenne megszuntetni.. ne amerikai fiatalok haljanak meg kulorszagokban... probalkozik.. nehezen megy.. mert a fo katonai


    "szakertok" nem hagyjak.


    ----------


    csak erdekesseg kepen, AZ ELSO ES EDDIG EGYETLEN ELNOK AKI NEM VESZI FEL A FIZETESET... AZ EGESZ MEGY A CHARITIRE.


    szoval lehet ot nem szeretni, utalni, frizurajat utalni, DE VEGRE VALAKI JOT TESZ A NEPNEK IS... MERT AZ ELMULT 15 EVBEN NULLA VOLT AMIT A DOLGOZO NEP KAPOTT.


    TRUMPNAL MAR CSAK A CLINTONEK NAGYOBB HAZUGOK.



     


     

    előzmény:
    Bagoly (58635)
    2019-11-19  16:58
  16. 2019. november 19. 17:1958636.

    Az altalad emlitett irokat iskolas koromban olvastam, Balzac nem tartozott a kedvenceim koze, Maupassan viszont az volt, kulonosen a Horla, utoljara az unokamnak olvastam fel, nagyon tetszett neki. Mar evtizedek ota kedvenc irom (eleg sok van)! Jpyce Carol Oats, nemreg kerult kezembe The Falls (gondolom, magyarul a Vizeses); nagyon tetszett, de  Blond (Szoke) is meger nehany orat es termeszetesen Bellfleur, ez bekerult a Tiz Legjobb koze.  Sajnos vannak un. "irok" akik bekepzelik, ha tudjak az ABC-t, tudnak irni! 


    A Fekete Kolostorrol hallottam, de soha nem volt batorsagom elolvasni! 

    előzmény:
    szizsuzsóka (58634)
    2019-11-19  06:32
  17. 2019. november 19. 16:5858635.

    Mielott valaki nekem esne, hogy ez nem politikai forum, kijelentem,  igaz, de nincs mirol beszelni! Kulonben is, ez nem politika, hanem megbeszeles baratok kozott. Hat keremalassan, szerintem Trump nem politikus (pontosan nem tudom mi) de politikahoz annyit sem ert, mint egy eger! Kijelent valamit es elvarja, hogy a korulotte levok vakul teljesitsek a kivansagat - kulonben mehetnek! Es van egy kis hibaja, egy ici-pici, ami az un. politikusok koreben elvarhato - sot, kivanatos: hazudik. Sok embernek az a rossz szokasa, hogy ki nem allhatja a hazugokat!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (58633)
    2019-11-19  02:04
  18. 2019. november 19. 06:3258634.

    Politikához nem szólok hozzá . A világban minden fizikai dolog és a társadalom is egyensúlyra , kiegyenlítődésre törekszik . Ha az ellentétes nézetű és érdekű politikai hatalmak is ezt tennék, sokkal szebb lenne az élet.


    Visszatérve a könyvekhez és az alváshoz.Ha felébredsz , ne híreket nézz, hanem zenét hallgass, vagy temészetfilmeket nézz. A szép táj, a növények állatok inkább lazítanak, mint az emberi álszentségek . 


    Olvasási érdeklődésemet 1-1 kiemelkedő könyv befolyásolta . Így kerültek sorra a francia klasszikusok( még Balzacot  is olvastam ,pedig őt szegényt sorokra fizették . Valószínűleg a z unalmas leírásokat átfutottam . Aztán évekig Moupassant   novelláit lapozgattam visszatérően. Nagyon szerettem a francia hazafiságot , mely a 19 század idején jelentkezett. Egészen addig, amin el nem olvastam  Kuncz Aladár Fekete kolostorát.Ennek hangulata és leírása megegyezett a francia hadifogságból hazajött  magyar katonák elmondásaival. . Bizony nagyon nehéz a hazaszeretete úgy élni, hogy ne váljon  nacionalizmussá.  A hatvanas években a Beauvoir könyvei érdekeltek. Bár elutasítottam azt, hogy a nő anyai , családi szerepét lenézte. Az öregségről szóló lönyvét pár éve megvettem és újra elolvastam . 


     


     


     


     

    előzmény:
    Bagoly (58626)
    2019-11-18  16:57
  19. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2019. november 19. 02:0458633.

    Nekem is az az erzesem, Trumpot ujra megvalasztjak. Szomoru, hogy nincs mas!


    -----------


    nem egeszen ertem, hogy mi a szomoru abban, hogy az orszagnak 50 eve a legjobb a felemelkedese!


    utalni lehet... aki raer... de annak a zsebeben is tobb a penz...


    dolgozik mindenki aki  akar...


    es vegre valaki aki az ORSZAG ERDEKEIT IS NEZI... A SAJATJAN KIVUL!


    MIERT GONDOLOD HOGY EGY ILYET KI KELL RUGNI VAGY LEVALTANI?


    oszinten kerdezem! MERT NEM ERTEM!


     

    előzmény:
    Bagoly (58632)
    2019-11-18  21:13
  20. 2019. november 18. 21:1358632.

    Nekem is az az erzesem, Trumpot ujra megvalasztjak. Szomoru, hogy nincs mas! De legalabb a retye-rutyaja most mintha csendben lenne. 


    Elkeserito, amint olvasom az otthoni helyzetet (Facebook). Nem  tudom, mit   lehet elhinni es mit nem, de szomoru. Ujra- es ujra halas vagyok, amiert vegul itt, Kanadaban kotottunk ki! Habar nem vagyok megelegedve a Szepfiuval (meg sem kozeliti az apjat)! azert jobb a tobbi "Deakne vasznanal"! 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_715396 (58628)
    2019-11-18  17:34
  21. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2019. november 18. 20:4258631.

    No most hallom... hat idehozom... akit erdekel.. akit meg nem, annak ugyis mindegy...


    ugye arrol beszeltem ha az amerikai nep mar inkabb egy komcsit valaszt, csak ne Trump legyen... akkor ez mar igen erdekes..


    hogy a hetvegen a legujabb "nyero" a legfiatalabb" aki kijelnti hogy o NEM SZOCIALISTA... es mit ad Isten... elso lett a legujabb


    megmeretkezesnel...


    igaz, hogy a Feher Haz meg nem latott ferfi fist lady-t... (nagyon jokepu felesege/ferje van.. ott csokolgatta a nep elott) de hat ilyen is kell ahol minden mas van... es igaz, hogy mint polgarmester nem eppen kimagaslo... dehat attol meg lehet JO ORSZAG VEZETO... IS..


    TALAN... PROBALJUK MEG...


    szoval... ENNYIRE NINCS SENKI AKI VALAMI JOT IS IGERNE AZ ORSZAGNAK. AZON KIVUL HOGY UTALOM TRUMPOT...


    igaz.. sokan ezert szavaztak Trumpra, mert utaltak Hilaryt... fura vilagban elunk...


    de azert ennek ellenere a szeker halad...a kutya ugat...


    a penz nem beszel... mert egyenlore jobban all a nep mint az elmult 50 evben... erdekes lesz latni hogy a GYULOLET TRUMP IRANT EROSEBB E MINT A ZSEBE ERDEKE.... HMMMMM

    előzmény:
    Bagoly (58626)
    2019-11-18  16:57
  22. 2019. november 18. 19:0658630.

    "Minden este olvasok egy par lapot a legujabb konyvembol, apame volt es a testverem nekem adta sok mar konyvvel egyutt: Sziriat oszlopai. Erdekes." 


    Valóban érdekesnek tünik. Több kiadásban is megjelent.
     https://moly.hu/konyvek/varkonyi-nandor-sziri at-oszlopai
    Majd megpróbálom megszerezni, ha haza tévedek. Le lehet tölteni a netröl is, de nincs türelmem a képernyöröl olvasni....

    előzmény:
    Bagoly (58626)
    2019-11-18  16:57
  23. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2019. november 18. 17:3858629.

    Minden esetre.. amig a cirkusz tart... NEM CSINAL SENKI SEMMIT... ALL AZ ORSZAG UGYE ....


    NO DE KIT ERDEKEL???????

  24. Torolt_felhasznalo_715396
    Torolt_felhasznalo_715396
    2019. november 18. 17:3458628.

    Nagyon kivancsi vagyok, mi lesz a vege!


    2020 Trump ujbol meg lesz valasztva!


    nincs ellenfele... hacsak nem akar az amerikai nep szocializmust... vad liberalisokkal....


    ha pedig azt valasztja...


    MEGERDEMLI ES NEM IS ERDEMEL JOBBAT.


    majd megtanulja mit jelent... es utana ujbol business man-t valaszt... POLITIKUS HELYET.


    A mai liberalis elnokjeloltek nem is hazudnak... hangosan kijelentik nyitott hatar es ingyen minden az illegalisoknak IS.


    adoemeles... elvenni attol akinek van, es odaadni annak akinek nincs.


    akinek ez kell... nem erdemel jobbat... es ha ma EZ VAN TOBBSEGBEN... UGY LEGYEN...


    --------------


    Az elmult 3 evben 10 ev utan... vegre van munka mindenkinek, tobb penzt vissz haza a munkas.. aki sporol az orisi soha nem latott


    emelkedest lat a penzen. ha ez helyett inkabb szocializmus kell... EGYENLOSEG..... LEGYEN IGAZUK!

    előzmény:
    Bagoly (58626)
    2019-11-18  16:57
  25. 2019. november 18. 17:1758627.

    Az utóbbi időben ismét kedvet kaptam az olvasáshoz. Most mazsolázgatok régi könyveim közül- Úgy látszik pszichológiai korszakom is véget ért . Rengeteg  könyvünk van 3 helyen a házban , de mostanában kevesebbet vettem elő. Mivel faluban élek , olcsóbb volt megvenni a könyvet, mint bejárni könyvtárba, és kevésbé vagyok időhöz kötve. Most Leonardoról szóló érdekes könyvet olvasok. Nem regény, inkább tanulmány.

Címlap

top