Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vitiligo

zsuzsa9
Létrehozva: 2002. május 20. 18:57
Sziasztok! Sajnos most már én is csatlakozom a vitiligósok táborához. Az elmúlt évben jelentek meg az első foltjaim, akkor a felkeresett bőrgyógyászok azt mondták, ez nem vitiligó. Most tavasszal kiderült, hogy mégis az. A góckutatáson túlvagyok, eddig minden negatív. A MELADININA nevű francia gyógyszert elkezdtem szedni, de már abba is hagytam, mert az arcomon májfoltszerű elváltozások jelentkezdtek. A bőrgyógyászom egyelőre semmit nem mond, kérlek segítsetek! Bármilyen információ, cím érdekel! Mindent megadok érte, csak gyógyuljak meg!
  1. Torolt_felhasznalo_242205
    Torolt_felhasznalo_242205
    2006. augusztus 6. 20:142026.

    Sziasztok!

     

    Tényleg nagyon régen voltam itt, bár a hozzászólásokat elolvasgattam, írni nem volt időm. Szóval a lányommal túl vagyunk mindenféle vizsgálaton, vitiligó a javából, minden vizsgálat negatív (pajzsmirigy, cukor stb), és én úgy döntöttem a fórum tapasztalataira hagyatkozva, hogy nem kenek rá semmi csodaszert, kicsit cukormentesebbre vettem a gyerek étkezését /ami 9 évesen nem könnyű/ és majd lesz valami. Jobban félek ezeknek a gyogyóknak és kenőcsöknek a károsságától, mint a foltoktól. Közben eszi a Sunrider vitaminokat, legalább nem lesz náthás a télen. De egyébként itt a végén olvastam /bocs,de most nem tudom ki írta/,hogy Terbisillel keni a foltjait, azt ki fogom próbálni holnaptól Egyelőre ennyi..... Nem akarom a gyereket mérgezni mindenfélével.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196076 (2013)
    2006-08-02  10:00
  2. Torolt_felhasznalo_879209
    Torolt_felhasznalo_879209
    2006. augusztus 4. 14:402025.
    Szia, Jucili!
    Mint a hosszabb hozzászólásomban írtam, a nagy foltok (ezek többé-kevésbé tenyérnyiek) elkezdtek befoltosodni. E barnafoltos területek folyamatosan nőnek. Ha ilyen ütemben megy tovább, talán 1-2 hónap múlva teljesen bebarnulnak. Néhány kisebb, kb. félcentis folt viszont már teljesen eltűnt. Remélem nem is jönnek vissza. Hosszú tapasztalatom még nincs, de bízom a végleges sikerben. Amióta ezt a saját kúrát elkezdtem csak négy új apróbb folt jött elő, tulajdonképpen még akkor, amikor éppen csak megkezdtem a kezelést. Ezek közül kettő már nyomtalanul eltűnt. Ami még érdekes lehet, ha mindjárt a megjelenéskor sikerül "elkapni" a foltot, akkor gyorsan visszajön a bör alapszíne, míg a régebbi, nagy kiterjedésű foltok esetében előbb apró pöttyök jönnek és azok nőnek fokoztosan tovább. Lajos
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196076 (2022)
    2006-08-04  08:23
  3. 2006. augusztus 4. 13:512024.
    igen.. ha már tiszta fehér vagy, akkor nem tünik fel annyira.
    De vigyázz nagyon a nappal ezentúl, mert nagyon könnyen le lehet égni, és fájdalmas a leégés.
    előzmény:
    he-nita (2023)
    2006-08-04  11:13
  4. 2006. augusztus 4. 11:132023.
    Ez a nyár totálisan "betett nekem". Lassan Lillarékához csatlakozom. Eljött az az idő, amikor már nem a fehér foltok a zavaróak, hanem az ép bőr, mivel abból alig maradt.  Két alkaromon 1-1 vékony sáv, hátamon foltok, amúgy kifehéredtem. Érdekes, (nekem) a fehér nem tűnik olyan nagyon fehérnek, csak hókának, de nem porcelán fehérnek. Lehet, jobb lesz teljesen fehéren, akkor legalább egy barnítós testápolóval egyenletesebb hatást érhetek el, legfeljebb örökké sápadt leszek, nem? Azt hiszem, így ,már a Novitil és a többi ígéretes kence sen segíthet rajtam. Az egész testemet kenegetni végképp lehetetlen. Még mindig abban bízom, hogy létezik valami belsőleg szedhető gyógyszer, vagy fényterápia.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_196076
    Torolt_felhasznalo_196076
    2006. augusztus 4. 08:232022.

    Köszi szépen!

     

    S továbbra is múlnak a foltjaid?Nem jönnek ki újra illetve újabbak?

    előzmény:
    zsuzsa9 (1)
    2002-05-20  18:57
  6. Torolt_felhasznalo_879209
    Torolt_felhasznalo_879209
    2006. augusztus 3. 20:232021.
    Kedves Jucili!
    Én a nagy svédkeserűt (24 gyógynövényt tartalmaz) használom. Maria Treben valóban a kis svédet favorizálja, de azt is megjegyzi, hogy a nagy is jó. Egyébként ő a sajátkészítésű kis cseppről ír pozitívan.

    Kedves gikosi!
    Igen, a kezdődő foltokat, melyek még igen halványak, csak Terbisillel kentem, s 5-6 nap múlva nyomtalanul eltűntek. Vitixet itt nem használtam. Tapasztalatom; minél korábban kezded kenni, annál hamarabb múlik el. A Vitixel kombinált megoldást a régen, illetve régebben meglévőknél alkalmazom. Üdv. Lajos
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_142097
    Torolt_felhasznalo_142097
    2006. augusztus 3. 13:432020.
    skrabán rózsa állítólag teljesen meggyógyult valami gyógynövényes kűlső -belső kezeléssel!!!!Tud valaki bővebbet???  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_196076 (2018)
    2006-08-03  08:15
  8. Torolt_felhasznalo_661308
    Torolt_felhasznalo_661308
    2006. augusztus 3. 09:172019.

    Csaó,

    Bankban utaltamát, mert nem volt dombornyomásos kártyám.

    Minden rendben volt, mindig megkaptam a cuccot.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_175099 (2012)
    2006-08-01  11:50
  9. Torolt_felhasznalo_196076
    Torolt_felhasznalo_196076
    2006. augusztus 3. 08:152018.

    Szia Lajos!

    Pontosan melyik svédkeserűt vetted?

    Én is olvastam a treben könyvben de ott kis svédkeserűt ír.

    (de ebből is van több fajta.)

    Köszi

    előzmény:
    gikosi (2017)
    2006-08-02  20:29
  10. 2006. augusztus 2. 20:292017.
    Kedves Lajos!

    Úgy értsem, csak Terbisillel kezeled a kezdődő foltjaidat és működik? Vagy kell hozzá a Vitix is?

    Nekem (talán) lesz Melangenina Plussz oldatom, kb 3 éve foltosodom és reménykedem, hogy segít. Jönnek újabb foltok, lopakodnak a drágák. Mivel 52 éves vagyok, úgy gondolom/remélem nem fognak teljesen beborítani. Ennek kicsit ellentmond, hogy az ajkaimon is megjelentek már.

    Mielőbbi gyógyulást minden kedves foltos sorstársnak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879209 (2016)
    2006-08-02  18:11
  11. Torolt_felhasznalo_879209
    Torolt_felhasznalo_879209
    2006. augusztus 2. 18:112016.
    A Terbisillel 2 héten át naponta kétszer, reggel és este kentem be a foltokat (s reggel és délután 10-10 percet napoztam). A 2 hetet követően ugyancsak reggel és este Vitix-szel kentem ugyanezeket a területeket. A harmadik héten (2 hét Terbisil + 1 hét Vitix után) a szőrszálak tövében halvány barnulás jelentkezett, amely fokozatosan sötétedett és nőtt, majd ezek a szeplők összeértek és barna foltokká terjedtek szét. Ez a folyamat ma is tart, s mint jeleztem most kb. 30 %-nál járok. Most kezdtem meg a második Terbisiles kúrát, ebben a negyedik napnál járok. KÖVETKEZTETÉSEIM, melyek másoknak is hasznosak lehetnek: 1./ Bár két bőrgyógyász is minden kétséget kizáróan vitiligót állapított meg, lehet, hogy nekem nem az van, hanem valamilyen gomba, pl. piytirisasis versicolor (amire kimondottan ajánlott a Terbisil) okozza a foltokat. 2./ Lehet, hogy tényleg vitiligós vagyok, ám a Terbisil hatóanyaga úgy "mellékesen" erre is hat. Miért ne lehetne, hiszen a betegség valódi oka ismeretlen. 3./ Ha én -a biztosnak tűnő diagnózisok ellenére- mégsem vitiligós vagyok, akkor köztetek vajon még hányan lehetnek, akik téves diagnózis alapján keresik (hiába) a gyógyulást? 4./ A Terbisilt kis helyen is ki lehet próbálni, nem kell nagy költségekbe verni magát senkinek. Ha többen is kipróbálnák, nagyobb biztonsággal állíthatnánk, van akiken segít. 5./ Azért gondolom, hogy a Terbisil a nyerő nálam, mert ennek alkalmazásától indult el a pozitív folyamat, a Vitixtől magától nem. A másik "bizonyíték", hogy a frissen megjelenő foltok esetében gyakorlatilag teljes a hatás, nyomtalanul eltűnik a kezdemények közel 90 %-a. Őszintén remélem, hogy a leírtakkal tudok néhányotoknak segíteni. Kívánom valamennyiőtöknek azt az érzést, amit a barna foltok megjelenése okoz! Barátsággal köszöntelek benneteket! Lajos
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879209 (2015)
    2006-08-02  18:11
  12. Torolt_felhasznalo_879209
    Torolt_felhasznalo_879209
    2006. augusztus 2. 18:112015.
    Kedves Sorstársak! Előrebocsátom, hosszú leszek, annak ellenére, hogy a korábbi hozzászólásokban olvastam, sokan neheztelnek az ilyesmiért. Ők ne olvassák el az alábbiakat. Ám aki úgy gondolja, néhány percet megér egy esetleges esély, annak jó szívvel ajánlom soraimat. Én egy éve vagyok érintett. Tavaly májusban jelentek meg rajtam a foltok (mindkét alkaromon, a fejemen a hajas fejbőr mentén, egészen a két fülem mögéig, majd a nyakamon és a hátamon). Nálam a megjelenés rohamszerű volt, mivel alig egy-két hét alatt több tenyérnyi felület fehéredett ki. A fórumot olvasva, ez másoknál több évig is eltartott. Én, e hirtelen megjelenés miatt (valamint amiatt, hogy a családban, rokonságban soha senkinek ilyen nem volt, sőt korábban nem is láttam ilyet) inkább gombára gyanakodtam, de két bőrgyógyász is megfellebbezhetetlenül vitilígót diagnosztizált. Tavaly még nem különösebben foglalkoztam a dologgal, de idén tavasszal újra orvoshoz fordultam, mivel nem "múlt el", ahogy naivan reméltem. Vitixet (ezt már tavaly is) és PUVA-t rendeltek. Kilenc PUVA után úgy leégett a hátam, mint még soha, a fényérzékenyítő Geroxalentől meg szédültem, így gyorsan feladtam ezt a kezelési módszert, s úgy döntöttem, inkább saját elképzeléseim szerint kúrálom magam. Nyolc hete kezdtem az önkezelést, s ma már a foltok 30 %-osan barnultak. Korábban arra gondoltam, hogy csak akkor osztom meg veletek a tapasztalataimat, ha 100 % körüli eredményig jutok, mivel az általam használt szer, a TERBISIL krém nem vitiligóra, hanem gombákra "találtatott ki", s nem szeretnék alaptalan reményeket kelteni (mint jeleztem, én abból indultam ki, hogy gombám lehet). Ám olvasva a Novitil (korábban meg a Protopic) iránti érdeklődéseteket (melyek ugyancsak más "kórságok" gyógyítására készültek) s e szerek beszerzési nehézségeit, úgy gondoltam megírom eddigi tapasztalataimat, mivel a Terbisil bármelyik patikában vény nélkül beszerezhető, s 1300 Ft körül van egy 15 g-os adag belőle. A külsődleges kezelést svédcseppes kúrával egészítettem ki oly módon, hogy naponta reggel és este 1 dl. vízben feloldok egy teáskanálnyit és megiszom. (Maria Treben gyógynövényes könyvében olvasható, hogy közel száz kórságra -köztük bőrbántalmakra- igen kiváló a svédkeserű.) Folyt.
    előzmény:
    zsuzsa9 (1)
    2002-05-20  18:57
  13. Torolt_felhasznalo_196076
    Torolt_felhasznalo_196076
    2006. augusztus 2. 10:352014.

    PPP!

    Tőled szeretnék kérdezni.3,5 éves a fiam és eleve volt 2 folt a hátán már amikor megszületett. (Erre azt mondták akkor naevus achromicus de gyanítom nem az mivel azóta is ott vannak)

    Most kb.1 hónapja előjöttek foltok a térdein és a karján egy.Nagyon picit látok a bal comjánál is a belső hajlatban de ez elenyésző(egyenlőre).

    Szerinted az ő esetében illetve korára való tekintettel van valami megoldás?

    Köszi:Jucili

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_242205 (1988)
    2006-07-01  12:50
  14. Torolt_felhasznalo_196076
    Torolt_felhasznalo_196076
    2006. augusztus 2. 10:002013.

    Gréti 68!

     

    Nincs semmi új híred? 

    Az én picikém is "beteg" .

    előzmény:
    zsuzsa9 (1)
    2002-05-20  18:57
  15. Torolt_felhasznalo_175099
    Torolt_felhasznalo_175099
    2006. augusztus 1. 11:502012.
    Nagyon köszi az információt !

    Novitil árát kártyával utaltad át vagy hogyan fizetted?

    ( Én eddig nem mertem interneten kártyával fizetni ezért nem is rendeltem semmit.) de ezek szerint ők megbízhatóak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661308 (2011)
    2006-08-01  11:43
  16. Torolt_felhasznalo_661308
    Torolt_felhasznalo_661308
    2006. augusztus 1. 11:432011.

    Ja bocsi, nem masszírozom csak bekenem nem kell vele külön vacakolni de napi 2szer kell kenni őket és heti 3szor szolizni.

    A foltjaim 10 évesen jöttek ki most 29 vagyok. Egyre nőttek és kb 1 évvel ezelőtt kezdtem el a Novitilt.

    A honlapot ide írom még egyszer: WWW.DERMABEST.COM

    Angol a honlap, de jól érthető és tele van képekkel is, amik szerintem igaziak, mert én is kb olyan szörnyen néztem ki amikor tényleg beindult a gyógyulás. Nézzétek meg, érdemes

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661308 (2010)
    2006-08-01  11:34
  17. Torolt_felhasznalo_661308
    Torolt_felhasznalo_661308
    2006. augusztus 1. 11:342010.

    Sziasztok!

    Éva, ezt e gélt nem lehet felíratni ithon csak azon a honlapon lehet megrendelni amit az előző levelemben megírtam.

    Egy flakon gél 125 ml és kb 17-20ezer forint ( attól függ éppen mennyia Ft). Azt írják egy hónap pontos használat után látszani kezdenek az első apró barna pöttyök, nekem így is volt.

    Aflakon nekem 1hónap 1hétre elég kb és elég sok és nagy területen kell használnom.

     

    Kedves Peko!

    Igazad van, ha olyan sok a fehér foltod. Ez biztos nem a végleges megoldás,de nekem,ahogy írtam is segít még ha nem is száz-százalékos a dolog. A helyedben én is meggondolnám. Ez inkább annak jó, akinek átlagos mennyiségű foltjai vannak , nekem kb a testem 1/3-a volt fehér, most a kézfejem ésa lábfejem foltos még, a többi kb 85-95 %-ban gyógyult, az arcom pedig 100 %-ban.

    Sziasztok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_898521 (2008)
    2006-07-27  17:42
  18. Torolt_felhasznalo_516195
    Torolt_felhasznalo_516195
    2006. július 27. 20:462009.

    őrült nlc....

    Szóval mégegyszer:

    Helló!!

    GARNIER AMBRE SOLAIRE
    Comfort-Bräuner

    No trace bronzeur

    Barnás-narancssárgás flakon, áttetsző kupak.
    Én a Rossmannban vettem.

    Gerona

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_380235 (2007)
    2006-07-27  11:40
  19. Torolt_felhasznalo_898521
    Torolt_felhasznalo_898521
    2006. július 27. 17:422008.
    Sziasztok!

    ivf-től szeretnék segítséget kérni, nagyon felkeltette az érdeklődésemet az általad használt Novitil gél. Budapesten élek és esetleg tudsz-e olyan bőrgyógyászt ajánlani, aki felírná nekem a gélt, szeretném én is kipróbálni, hátha nálam is beválik. Azt is szeretném megtudni, hogy mennyibe kerül, és hogyan kell használni.

    Válaszodat előre is köszönöm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661308 (2003)
    2006-07-25  10:14
  20. Torolt_felhasznalo_380235
    Torolt_felhasznalo_380235
    2006. július 27. 11:402007.

    Kedves Gerone!

    Meg tudnád mondani esetleg, hogy pontosan mi a típusa ennek a Garnier spraynek? Most voltama a DM-ben és nem találtam ilyen önbarnítósat. Vagy szerinted hol lehet megvenni?

    Köszi :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_516195 (2001)
    2006-07-21  07:34
  21. Torolt_felhasznalo_175099
    Torolt_felhasznalo_175099
    2006. július 25. 20:572006.
    Bocsi most látom, hogy ivf sorstársunk gyógyul , jaj ezek a becenevek
    mindegy a lényeg hogy valakinek sikerül, és persze peko neked is kivánom hogy mielőbb sikerüljön(lehet hogy nem hiába tévesztettem el a nevet?)...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661308 (2003)
    2006-07-25  10:14
  22. Torolt_felhasznalo_175099
    Torolt_felhasznalo_175099
    2006. július 25. 20:532005.
    Peko ez szuper !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Végre valakinek sikerül! Nagyon nagyon örülök.
    Van remény emberek !

    Kérlek írd le egy kicsit részletesebben hogyan használod a Novitilt.
    Mennyit kensz magadra? Belemasszírozod e a krémet vagy csak elkened mint a testápolókat? Mennyi és mióta volt foltod amikor elkezted használni?

    Örülök, hogy megosztottad velünk javulásodat.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533804 (2004)
    2006-07-25  12:23
  23. Torolt_felhasznalo_533804
    Torolt_felhasznalo_533804
    2006. július 25. 12:232004.

    Szia!

    Természetesen érdekes, amit írsz, engem érdekelene is. DE... kivárom, míg azt írod, hogy teljesen bebarnulsz, és ha esetleg úgy is maradsz a krém használata nélkül, akkor benevezek rá  Csak azért, mert én már inkább vagyok közelebb a tiszta fehérséghez, és ha lehet, akkor inkább azt választom, mint hogy egy krémmel évekig megint befoltosodjak, és akkor nem is biztos, hogy teljesen visszabarnulok...

    De mondom, ha nálad bejön, és úgy is maradsz, akkor elkezdem én is, azt az egy-két évet akkor megéri 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661308 (2003)
    2006-07-25  10:14
  24. Torolt_felhasznalo_661308
    Torolt_felhasznalo_661308
    2006. július 25. 10:142003.

    Sziasztok!

     

    Nagyon régen nemnéztem meg a hozzászólásokat, mert én egész szépen gyógyulok és hiába írtam meg, senkit nem érdekelt pedig állítólag itt mindenki meg akar gyógyulni.

    Akit érdekel nézze meg a dermabest.com honlapot és keresse a Novitil nevű gél leírását. Nekem 1 év alatt a foltjaim 3/4-e! elmúlt,az arcomrólpl nyomtalanul. Máshol nem teljesen egységes barna,de ezerszer jobb, mint a nagy fehér plecsnik. Én nagyon sokat köszönhetek ennek a gélnek: tudok napra menni és nem annyira szar minden tavasszal levetkőzni strandra menni stb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_308499
    Torolt_felhasznalo_308499
    2006. július 21. 18:592002.
    Sziasztok!

    2 éve vagyok vitiligós. Az apám is az, szóval örökölhettem a dolgot. Két év alatt a kezemen a könyökömön és az arcomon jelentek meg kisebb-nagyobb foltok. Apámnak már kb a bőre 60%-a fehér. Ahogy olvastam a fórumot, nekem úgy tűnt, hogy ez a PUVA kezelés, valamint a kozmetikai elfedés jelent többé kevésbé megoldást. Én szeretném megtudni annak az intézménynek a nevét, ahová már jártak innen emberek PUVA kezelésre, és kiváncsi vagyok a várható költségekre.

    Még egy: az a bőrgyógyász akivel dolgom volt, szintén bamba együttérzéssel nem mondott semmit a fentiekről, de felírt egy krémet: Dermovate. Használta már ezt valaki? Segít vmennyit?

    Az infokért előre is köszi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top