Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Banyatopic tabuk nélkül

dulifuli13
Létrehozva: 2006. február 4. 17:33
Nem a „legszebb korban lévőknek” kedvez a világ. Pedig amióta betöltöttem az 50-et, egyre jobban érzem magam a bőrömben, mintha most inkább elfogadnám magam, mint korábban. Kár, hogy mások inkább pánikba esnek. Szeretem az nlc-t, mert ez egy remek szelep, ahol kiengedhetek, lazíthatok. Kell egy kis áramszünet. Arra gondoltam, olyan topic kellene, ahonnan semmilyen téma sem lenne "kizárva", ha drágállja valaki a kenyeret, akkor nyugival szidhassa a kormányt, de ha finom sütit sikerült „öszedobnia”, azt is leírhatja. Engem egyszer figyelmeztettek, hogy a „főzőcskés topikon” ne fecsejek másról. Tessék, itt nincs tabu. De mindenek előtt legyen humor, irónia. Mert higgyétek el, úgy könnyebb.

Nos, hajrá, éljenek középkorúak (is). Érezzétek jól magatokat.
  1. 2012. október 21. 20:2794801.
    Á, nem, dehogy! Csak a fél világ van most tervbe véve. 
    előzmény:
    gygyke (94798)
    2012-10-21  20:22
  2. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2012. október 21. 20:2594800.
    az sokkal fontosabb, mint némi szekrény, vagy polc......
    előzmény:
    gygyke (94798)
    2012-10-21  20:22
  3. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2012. október 21. 20:2394799.

    még sose voltam az ikeába.

     

    egyszer nyertem egy 50 ezer forintos bankártyát,amit ott lehetett levásárolni.odadtam a fiaméknak,ők vásárolták le.

    előzmény:
    Tuxy (94796)
    2012-10-21  20:21
  4. 2012. október 21. 20:2294798.
    péel egy világkörüli utazás, igaz? 
    előzmény:
    Tuxy (94796)
    2012-10-21  20:21
  5. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2012. október 21. 20:2194797.
    várom.
    előzmény:
    gygyke (94795)
    2012-10-21  20:20
  6. 2012. október 21. 20:2194796.

    Szükséges dolgok, meg hát némi megújulás is van benne. 

    Szeretem az IKEA-t, szinte mindent onnan vásárolunk.

    A nagyszobában is cserélni szeretném majd a bútort, de ez még csak gondolat. Hosszútávú terv, mert nem sürgős. Más van előbbre ütemezve. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855465 (94794)
    2012-10-21  20:15
  7. 2012. október 21. 20:2094795.

    itt írtam privit neked drága 

    elküldöm mégegyszer ha nem kaptad meg ... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855465 (94791)
    2012-10-21  20:10
  8. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2012. október 21. 20:1594794.

    jó sokmindent vásároltál.

     

    szépül a lakás..

    előzmény:
    Tuxy (94778)
    2012-10-21  19:50
  9. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2012. október 21. 20:1394793.

    az jó, ha jól vagy.

    mardjon is igy.

    ugy vigyázz magadra mint a gyerekedire vigyáznál....

    magadat ugyis hajszolod....

    előzmény:
    gygyke (94787)
    2012-10-21  20:00
  10. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2012. október 21. 20:1294792.

    de jó lesz neked.

     

     

     

    elküldtem mélbe nektek.

    ami rózsaszínnel van jelölve, az az enyém.

    előzmény:
    Tuxy (94790)
    2012-10-21  20:08
  11. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2012. október 21. 20:1094791.
    nem. de nézem.
    előzmény:
    gygyke (94789)
    2012-10-21  20:07
  12. 2012. október 21. 20:0894790.

    Nekem még van két napom, úgy tervezem, hogy az utolsó két munkanapra veszem ki. Így elméletileg december 19-én dolgozom utoljára ebben az évben. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855465 (94788)
    2012-10-21  20:01
  13. 2012. október 21. 20:0794789.
    banyus, nem villog a borítékod?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855465 (94788)
    2012-10-21  20:01
  14. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2012. október 21. 20:0194788.

    én csak 4 napra nézek előre......

     

    tegnap új beosztásunk lett,december 23-án is dolgozunk.

    szenteste reggel jövünk haza....

    na de még változhat......meg szerintem fog is..

    előzmény:
    Tuxy (94785)
    2012-10-21  19:57
  15. 2012. október 21. 20:0094787.

    puszi brontyka drága 

     én meg  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855465 (94781)
    2012-10-21  19:54
  16. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2012. október 21. 19:5994786.
    végre valam jó hír.
    előzmény:
    Tuxy (94782)
    2012-10-21  19:55
  17. 2012. október 21. 19:5794785.

    Szép estét neked is, köszi, én megvagyok.

    Dolgozok, csavargok, megy az élet tovább úgy, ahogy eddig. 

    És tervezem a jövőt!!!  Veled! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855465 (94781)
    2012-10-21  19:54
  18. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2012. október 21. 19:5794784.

    olyan jó amig otthon van valamelyik gyerek. 

    de nehéz volt megszokni amikor elköltöztek.

     

    holnap megyek a fiamkhoz reggel hazajövök,alszok egy picit,aztán utazok.kedden jövök visza.

    Zolikának tegnap meccse volt,jó lett volna ott lenni.

    fölvették ,majd megnézem.

     

    előzmény:
    gygyke (94780)
    2012-10-21  19:52
  19. 2012. október 21. 19:5694783.
    Látod, te meg már aggódtál, hogy nagy lesz nektek a lakás! 
    előzmény:
    gygyke (94780)
    2012-10-21  19:52
  20. 2012. október 21. 19:5594782.
    Persze, jól vagyok, nem szedem a gyógyit sem, mert anélkül is oké a vérnyomásom. Mérem minden nap 3x.
    előzmény:
    gygyke (94779)
    2012-10-21  19:50
  21. Torolt_felhasznalo_855465
    Torolt_felhasznalo_855465
    2012. október 21. 19:5494781.

    Szép estét banyócák!

     

     

    hogy vagytok?

    előzmény:
    gygyke (94780)
    2012-10-21  19:52
  22. 2012. október 21. 19:5294780.
    nagy átalakításokat terveztem őszre, aztán mégsem költözik el a fiam annyira nem bánom, a meló nem hiányzik vele 
    előzmény:
    Tuxy (94778)
    2012-10-21  19:50
  23. 2012. október 21. 19:5094779.
    ezek szerint már jól vagy, hogy ennyi mindent csináltál 
    előzmény:
    Tuxy (94777)
    2012-10-21  19:46
  24. 2012. október 21. 19:5094778.

    A kisszobába akarok sötétítőfüggönyt, néztem azt is. De a felszereléshez előbb még vennem kell olyan konzolt, amire két függönyrudat fel tudok tenni. A mostani csak egy rúdhoz való, azt is ki kell cserélnem, plusz kell még egy függönyrúd, aztán jöhet a függöny. Függönyt néztem a Jysk-ben is, lehet, hogy azt ott fogom megvenni, mert ott színben és árban van, ami közelebb áll hozzám. 

    A konyhába meg a fűszerek tárolásához találtam ötletes megoldásokat, ami tetszik is, és kivitelezhető nálam. 

  25. 2012. október 21. 19:4694777.

    A cipősszekrény még lent van, majd lemegyek érte.

    Voltam még macskakaját is venni, meg almot, azt is lent hagytam.

    Egyszerre nem bírok minden tfelhozni.

    Holnap akarom összerakni a cipősszekrényt, meg felfúrni a falra a polcot és a parafatáblát. 

    előzmény:
    gygyke (94776)
    2012-10-21  19:39

Címlap

top