Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szóláncfűrész :)

zakuszka
Létrehozva: 2006. február 8. 18:21

Aki esetleg a szimpla asszociációs topicot és társait nem érezné megfelelő szintű szellemi kihívásnak, íme valami "komolyabb".  


A lényeg az, hogy 2 összetett szóból kell egy még összetettebb szót létrehozni; méghozzá úgy, hogy az első összetett szó második eleme legyen a második összetett szó első eleme. Egy snassz példával élve: fűnyíró+nyírógép=fűnyírógép, de azért érdemes ennél ennél kreatívabb szókapcsolatokat megálmodni. Pl: szólánc+láncfűrész -> szóláncfűrész; a következő hozzászólásban szerepelnie kell valamelyik elemnek, pl. óralánchíd, vagy fűrészbakkecske, esetleg szópárbaj (az sem olyan nagy baj, ha véletlenül értelmes, még mindig ki lehet hozni belőle azt a szót, hogy havibajkeverő, és utána meg sem állunk a hímvesszőparipáig. )

Tehát a megadott szókorcs három tagjából kell kiválasztani egy szimpit, és ahhoz hozzápasszítani két másikat. Hogy az előző hozzászólásból kiválasztott szó hol helyezkedik el az Általad létrehozott szókorcsban, az hót mindegy, lényeg, hogy bennelegyen.


Nyelvtani szempontból biztosan lesznek zűrösebb ügyek, pl. a padló, fűszer stb. nem feltétlenül tekintendő összetett szónak, de végül is belefér. 

  1. 2015. október 11. 09:5638701.

    vesszőfutásmennyiség

    előzmény:
    Rózsabingó (38700)
    2015-10-11  09:41
  2. 2015. október 11. 09:4138700.

    fordulópontosvessző

    előzmény:
    zakuszka (1)
    2006-02-08  18:21
  3. 2015. október 11. 09:1238699.

    lövészezredforduló

    előzmény:
    zakuszka (1)
    2006-02-08  18:21
  4. 2015. október 11. 00:2838698.

    hegesztőpisztolylövés 

    előzmény:
    nehit (38697)
    2015-09-11  17:43
  5. 2015. szeptember 11. 17:4338697.

    szivárványívhegesztő

    előzmény:
    zakuszka (1)
    2006-02-08  18:21
  6. 2015. szeptember 10. 08:2638696.

    boltívgyújtás

    előzmény:
    Bibige (38695)
    2015-08-26  19:28
  7. 2015. augusztus 26. 19:2838695.

    hanglemezbolt

    előzmény:
    xx Hópihe xx (38694)
    2015-08-20  08:25
  8. 2015. augusztus 20. 08:2538694.

    vaslemeztechtonika

    előzmény:
    xx Hópihe xx (38693)
    2015-07-07  10:48
  9. 2015. július 7. 10:4838693.

    vasemberszabású


     

    előzmény:
    Bibige (38692)
    2015-07-06  18:37
  10. 2015. július 6. 18:3738692.

    kalácssütővas

    előzmény:
    Kalliopé (38691)
    2015-06-28  11:36
  11. 2015. június 28. 11:3638691.

    sütőtöklámpás

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38690)
    2015-06-24  22:56
  12. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 24. 22:5638690.

    tökmagömlés

    előzmény:
    Kalliopé (38689)
    2015-06-24  22:37
  13. 2015. június 24. 22:3738689.

    lopótökfőzelék

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38688)
    2015-06-24  22:12
  14. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 24. 22:1238688.

    angyalcsóklopó

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38686)
    2015-06-24  22:10
  15. 2015. június 24. 22:1138687.

    angyalhajfonat

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38686)
    2015-06-24  22:10
  16. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 24. 22:1038686.

    arkangyalcsinalo

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38685)
    2015-06-24  22:09
  17. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 24. 22:0938685.

    angyalszivfajdalom

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38684)
    2015-06-24  22:07
  18. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 24. 22:0738684.

    angyalbörcipö

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38683)
    2015-06-24  22:06
  19. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 24. 22:0638683.

    angyalhajfestes

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38682)
    2015-06-24  22:05
  20. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 24. 22:0538682.

    angyalhajtetu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38681)
    2015-06-24  22:05
  21. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 24. 22:0538681.

    angyalszarnytores

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38680)
    2015-06-24  22:04
  22. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 24. 22:0438680.

    angyalszarnyleves

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38679)
    2015-06-24  22:04
  23. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 24. 22:0438679.

    angyalszemkötö

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38678)
    2015-06-24  22:03
  24. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 24. 22:0338678.

    angyallabszag

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38677)
    2015-06-24  22:02
  25. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. június 24. 22:0238677.

    angyalkönnyhullas

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (38676)
    2015-06-24  22:01
8 9 10 11 12

Címlap

top