Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2018. augusztus 24. 16:2872376.

    Eléggé udvariatlan, és kíváncsi nőszemély lehetett, jó kis program lehetett neki a pakolásotokat végig nézni.

    előzmény:
    csinomjank (72375)
    2018-08-24  15:39
  2. 2018. augusztus 24. 15:3972375.

    koszonom , a sok locsolasi tanacsot 


    atadom majd a lanyomnak


    __________________________


      mivel harman vagyunk testverek - ezert haromfele oszolhat az esetleges maganapolas dija 


    talan ugy kivitelezhetobb lenne a dolog  


    segito gondozonok most is jarnak hozza -  de alig csinalnak valamit  - leulnek ,adminisztralnak ,beszelgetnek - leviszik a szemetet es kesz - leginkabb beszelgetni szeretnek  -  egy hete pakoltunk pont  az indulashoz es ketto orat ott ult a holgy es csak nezte hogy pakolunk  - o nagyon jol  szorakozott , de nekem nagyon nem hianyzott ...de hat arra jo , hogy legalabb raneznek anyura  ...


     

  3. 2018. augusztus 24. 15:0972374.

    Klára, nekem is hiányzol! 


    Remélem Marika jól sejti, nyaralsz, jól vagy, hamarosan sikerül belépni közénk, s elmeséled. 


    Várunk nagyon!


     

  4. 2018. augusztus 24. 09:5072373.

    Zsuzsám, igazad van, valóban csak akkor lehet biztonságban egy ilyen idős ember, ha felelős hozzátartozó valamiképp szemmel tartja a gondozót. Nagybátyám, aki 10 éve, 96 évesen halt meg, egy kis faluban élt egyedül, de ragaszkodott otthonához. Vele 3 havi váltásban 3 gondozónő lakott ott, de így is hetente meglátogatta valamelyik gyermeke,  folyamatos kapcsolatban voltak a gondozókkal. Emlékem szerint akkor a teljes ellátáson felül 100-150 ezer Ft volt a kp. Azóta emelkedhetett az összeg.

    előzmény:
    szizsuzsóka (72369)
    2018-08-24  04:27
  5. 2018. augusztus 24. 08:3172372.

    Szervusztok.


    Halkan súgom, szerintem Klára elment nyaralni a családjával. Reményeim szerint.


    A locsolási tecnikám: 2 cm. átmérőjű műanyag cső, kb. 2 méter a segéd. Stabil tartású. Ebbe bedugom a slagot, amelyen nincs szórófej és leteszem egy adott területre a földre. Aztán tovább és tovább. Árasztásnak neveztem. A sorban ültetett növények mellett két oldalt kb. 15 cm.-re árkot húzunk és abba is így megy a víz. Gazdaságosság szempontjából kicsit rossz, mert nagyobb a sortávolság.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (72371)
    2018-08-24  04:30
  6. 2018. augusztus 24. 04:3072371.

    Kláűra ! Hol vagy ! Legalább egy hangulatjelet küldj, ha írni nincs kedved

  7. 2018. augusztus 24. 04:2872370.

    Igen , erre jobb helyen a földbe fektetett tömlőn csepegteteő öntözést végeznek. Ez volt Kláránál is , amig kertészkedett.

    előzmény:
    Zsumi45 (72368)
    2018-08-23  12:47
  8. 2018. augusztus 24. 04:2772369.

    Igen Zsuzsikám ! Ez így lenne jó.De akinek nincs lány , nem tudja megvalósítani. Nászasszonyomék 92éves édesanyjuk mellé egy erdélyi hölgyet vettek fel, aki mindent ellát . Nem hagyható magára, mert súlyosan demens. Nem laknak együtt , ezért a kis szabadságok idején felváltva naponta 3x kell hozzá menni, mert még a gyógyszerbevétel és evés is segítséget igényel. Pontosan nem tudom mennyibe kerül 200 ezer körül+ teljes ellátás.


    Házi betegellátás itt is működik, de csak akkor elegendő, ha van együtt vagy közel élő család.

    előzmény:
    Zsumi45 (72366)
    2018-08-23  12:35
  9. 2018. augusztus 23. 12:4772368.

    A locsolásról azt "tanultam", hogy lehetőleg ne a lombokat, hanem a növények tövét locsoljuk, inkább ritkábban, de akkor bőven. Így kevesebb párolog el, s több jut felszívódva a növénynek. A lombozat portalanítását, légfrissítést ne végezzük tűző napon, inkább estefelé, enyhén permetezve, ha erre szükség és lehetőség van. Gyümölcsfák öntözésekor lehet kis körben sekély sáncot képezve oda öntözni, hogy ne follyon szanaszét a víz.


     


     

    előzmény:
    csinomjank (72365)
    2018-08-23  11:39
  10. 2018. augusztus 23. 12:4072367.

    Mára ezt találtam: 


    Útravaló

    "Szeressük sorsunkat, bármilyen is. 
    Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat."
    Hioszi Tatiosz


     

  11. 2018. augusztus 23. 12:3572366.

    Nagyjából így működtünk mi is Édesanyámmal, majd két évtizedig, 93 éves koráig. Első időszakban elég volt ez, de később sem kellett fekvő betegként ápolni, az étkezéseket biztosítottam, majd nyugodtan mentem a saját dolgomra. Járókerettel minimális mozgásra képes volt, szellemi épségét megőrizte. Éjszaka viszont gyakran volt rosszul, de ezt is megtanultam "kezelni". Attól kezdve, hogy ott aludtam a mellette lévő szobában nem esett el, előtte gyakran.


    Utolsó években a napi fürdéshez a kijáró házi gondozónő segítségét igénybe vettük, mert a derekam nem bírta . Egyébként bevásárlást, ebéd hordást és ebédeltetést gyógyszerezést, orvoshoz járást (receptért és annak kiváltása) is vállalják. Vagy önkormányzat, vagy valamelyik karitatív szervezet minden településen vállalja, még a tanyavilágba is  kijárnak.Elfogadható órabérért. ( Nekem és ismerőseimnek nagyon jó tapasztalatunk volt, ha a család együttműködően áll a dologhoz, legjobb megoldásnak vélem.)


     



     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (72364)
    2018-08-23  05:29
  12. 2018. augusztus 23. 11:3972365.

     a  pok lehet  egy dominans no alak metaforaja az eletedben -  egy anyai ero ,ami felfal  vagy csapdaba ejt


    __________________________________________


    nagylanyom is csak locsol es locsol  valahol Budan  egy tarsashaz kertjeben , mivel o a soros -  felhivott , hogy megkerdezze mennyit kell locsolni,anyu - azonnal felissza a fold a vizet  -  de nem tudtam valaszt adni ...


     


     


     

    előzmény:
    klára13 (72344)
    2018-08-19  14:28
  13. 2018. augusztus 23. 05:2972364.

    A magánápolás is megoldható. Csak az a gond, hogy az idősek éjszaka vannak veszélyben egyedül. Ha lenne , aki nála alszik, hetente 1x valaki kitakarítana, hozatnátok a kosztot, ez első megoldásként szóba jöhetne. A jövendőbeli örökösöknek kell ezt megszervezni .Vagy gond és örökség, vagy gond nélkül és örökség nélkül 

    előzmény:
    csinomjank (72363)
    2018-08-22  13:08
  14. 2018. augusztus 22. 13:0872363.

    szivesen talalkoztam volna - de csak egyetlen napot voltunk Pesten


    abba az egy napba is belesuritve rokonlatogatas , vasarlas , kis turazas


    ----------------------


    hat igen , ha anyu feladja a lakasat , akkor a problema megoldva 


    en megertenem , ha igy tenne - de attol tartok , hogy mas orokosok nem


    azert probaljak az allami szocialis otthonba elkepzelni a jovojet


    ---------------------


     a problema az , hogy nem lehet elorelatni , hogy alakul majd az allapota


    a szomszedok szerint telen harom het alatt - a szemuk lattara gyengult meg fizikalisan annyira, mintha egy evtizedet oregedett volna


    amikor annyira fajt a hata 


    szoval , en maganapolason gondolkodom 


     


    ---------------------------------

    előzmény:
    szizsuzsóka (72361)
    2018-08-22  05:23
  15. 2018. augusztus 22. 05:2772362.

    Örülök Zsuzsikám, hogy szerencsésen indult visszailleszkedése a hétköznapokba kedves otthonodban . Remélem hatásos volt a komplex kezelés és az őszi induló kulturális évadot jó erőben , egészségben kezdheted .

    előzmény:
    Zsumi45 (72359)
    2018-08-21  18:11
  16. 2018. augusztus 22. 05:2372361.

    Jankám ! Nem csak szociális otthonok vannak, de olyan nyugdíjas otthonok is, ahol egy apartmant vesz az ember. Beviszi a bútora egy részét . Ott vannak közös helyiségek is , klubok, de teljes ellátás , mosás is . A nyugdíja kb 90 %át kell beadni. Ha eladja Anyukád a lakását, annak árán egy jobb otthonba beléphet. A lakás örököse az otthon működtetője. Lehet látogatni, tehát egy a család számára megközelíthető helyet kellene találni. Mi is félretettünk erre pénzt, ha valamelyikünk magára marad, vagy együtt nem leszünk önellátóak ebben a nagy házban , oda költözünk be. Nem olcsó mulatság, de ma a gyermekeink nem hagyhatják ott esetleg jó állásukat a szülők ápolására.


    Itt a környékünkön is működik 1-2 nem olcsók , de panzió minőségűek. Orvosi ellátással és nővéri felügyelettel szükség szerint.


    Kár ,hogy személyes találkozásra nem került sor. Bár sokak szerint ezeknek a barátságoknak az alapja a viszonylagos személytelenség . Nekem ellenkező a véleményem , mert Magdikával 10 éve találkozunk, Zsumi Zsuzsikával és Marikával is találkoztunk, és ez erősítette  a kapcsolatot .

    előzmény:
    csinomjank (72360)
    2018-08-21  23:39
  17. 2018. augusztus 21. 23:3972360.

     Udvozlet mindenkinek .


    Jo suru volt az elmult honap -alig jutottam internet kozelebe . De sikerult a tervem -  a idei nyaralas  kozpontja anyukam volt  -  eltoltottunk egy kerek honapot egyutt . 


    Szegeny nagyon meg van gyengulve . De ellatja magat . De az a nagy osero eltunt belole . Nem is a legjobb emberek veszik korul . Az egyik rokon azzal akasztott ki , hogy szerinte be kene rakni anyut egy szocialis otthonba  .Meg mileott  keptelen lesz magat ellatni . Nagyon kiakadtam ezen a gondolaton . Szornyu hely a szocialis otthon .  Valami mas terv kellene .


    Sokat szenvedtunk a hosegtol .  Hazaerve  jo nagyokat es melyeket alszom a hus lakasban . Felebredve azon gondolkodom , hogy hol is vagyok epp - olyan messzire visznek az almaim .


     

  18. 2018. augusztus 21. 18:1172359.

    Szervusztok!


    Marikám, már a harmadik adag mosás megy, autóm a szervizben, mert lejárt a forgalmi. Ma töltöttpaprikát főztem, de előzőleg be kellett vásárolnom. A gyerekek hideg vacsorát és tejet készítettek be. Zitus eljött a paprikáért, remélem ezóta estebédeltek belőle.


    Ne csüggedj Marika, csak a szükségeset készítsd, de örülhetünk minden produktumunknak, amit családunk jóízűen elfogyaszt.


    A virágaimat nagyszerűen (másnaponta) gondozták a lányok, dúsabb, szebb mint a napi öntözéssel. 


    Sok elintézni valóm van, a forróság nem szűnik.


    Éjszaka minden nyitva volt, de a falak a 3 hét alatt nagyon felforrósodtak. A nappalok rövidülnek, pár éjszaka és talán enyhül idebenn is.


     


     

    előzmény:
    jara (72358)
    2018-08-21  07:54
  19. 2018. augusztus 21. 07:5472358.

    Kicsit szétszóródtam, tényleg a könyv!  Kérem szépen Zsuzsóka. 


    Ez a sok befőzés.... Soha sem fogom szeretni ezt a munkát, ahogy a sütemény készítést sem, pedig már van kevés sikerélményem.


    Persze a teli polcok látványa kárpótol.


    Zsumika, remélem már elkezdődött a rendes ütem az otthonodban.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (72356)
    2018-08-21  05:15
  20. 2018. augusztus 21. 07:5472357.

    Kicsit szétszóródtam, tényleg a könyv!  Kérem szépen Zsuzsóka. 


    Ez a sok befőzés.... Soha sem fogom szeretni ezt a munkát, ahogy a sütemény készítést sem, pedig már van kevés sikerélményem.


    Persze a teli polcok látványa kárpótol.


    Zsumika, remélem már elkezdődött a rendes ütem az otthonodban.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (72356)
    2018-08-21  05:15
  21. 2018. augusztus 21. 05:1572356.

    Igen Marikám ! Az igazi békemenetet láttad, amikor az emberek a szépért , az örömért mennek, nem valami -valakik ellen . Sajnos ezért külföldre kellene utazni.


    Én most a befőzéssel vagyok nyakig telítve, mert hoztak fiamék a nászomék kertjéből sok gyümölcsöt . Gondolták vállalom a befőzését . Persze vállaltam, csak pár napot még várnék, amíg kissé enyhül a forróság. Nászomék már alig önellátóak , különösen fiúk halála óta összeroppantak.


    Válaszolj kérlek a könyvvel kapcsolatos kérdésemre ! Küldhetem , érdekel ? Úgy gondolom, érdemes lenne elolvasnod, tudnád használni !


     

    előzmény:
    jara (72355)
    2018-08-20  16:53
  22. 2018. augusztus 20. 16:5372355.

    Magdika gondoltam Rád. Olyan gondoskodó volt a gyermekem, amilyen Gyuri szokott lenni, mikor kirándultok. No és a hegyvonulatok miatt. Nekem új volt, Te már megszoktad.


    A két pöttyöm is segített a tavaknál. Ennyi embert egy helyen még nem láttam. Ez volt az igazi békemenet, mert egy hangos szót nem hallottam. Többször álltunk sorba pl. Semmi tolakodás, méltatlankodás. Egyszer azt hittük, hogy már elértük a hajót azért áll a sor. Mikor odaértünk kiderült, hogy a szelfizők miatt volt a torlódás. A vízesések közelében (gondolom a hang, forma, sebesség miatt) nagyon bizonytalanul mentem. Szonjám kézen fogott, de mondtam, hagyjon engem "vitorlázni", mert kezem is kell a biztonsághoz. Mint a kötéltáncosoknak. Ilyeneken aztán jól elpoénkodtak egy darabig.


    Sok fecskét láttam, reggel ott gyülekeztek a villany vezetéken előttünk. Régen nem láttam fecskét, nem hallottam csivitelésüket.

  23. 2018. augusztus 20. 15:5672354.

    Marika örülök a jól sikerült utadnak. Most lesz egy ideig mire gondolnod, sok szép élményben lehetett részed!

    előzmény:
    jara (72351)
    2018-08-20  15:12
  24. 2018. augusztus 20. 15:3272353.

    A baumvillae virág nevét lehet nem jól tudom, de mellékelem a képet róla.


    Zsuzsóka, hagytam magam, mert kicsinyeim sokat fotóztak, videóztak. Semmit nem akartam elrontani.


    Most minden porcikám sajog, de megérte!!! A tempó meg úgy nézett ki, hogy én voltam a százlábúból mindig az utolsó pár láb.

  25. 2018. augusztus 20. 15:3072352.

    Marikám ! Véletlenül néztem be, és Veled örülök szép élményeidnek. A kis éhezés után biztosan nagyon jó étvággyal evett családod ! Fiamék Zadarban vannak egy lakókocsit béreltek közel a tengerhez .


    No és gondolom , férjed is örül, hogy nem kell mosogatnia !

    előzmény:
    jara (72351)
    2018-08-20  15:12

Címlap

top