Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. március 24. 05:4274301.

    Nagyon kedves kep . Nagyon csinos is vagy rajta .


     ____________


    kb 2-3  ezer Kincses nevu el Magyarorszagon - a deli megyekben gyakori ...


     


     ezen az oldalon lehet kicsit kutakodni - csak beirsz egy csaladnevet es mutatja az egesz vilagot , hogy hol elnek ilyen nevuek es mennyien ...


    sok keletei nyelvben hasonlo hangasu szo a kincs  : kanz ,hazine ,khadzsana

    előzmény:
    Zsumi45 (74281)
    2019-03-22  12:09
  2. 2019. március 24. 05:3774300.

    Ízületek, lágyrészek gyulladása ! Egy kis homályosítás az ügyben .


    Túlzott igénybevétel esetén az ízületben gyulladásos folyadék (savó ) keletkezik,az ízület beduzzadt feszül fáj. Ilyenkor legjobb a rövid ideig tartó  pihentetés. Ha másképp nem sikerül rögzítéssel. Utána kell a mozgatás , torna, nehogy az ízületet rögzítő szalagok összehúzódva maradjanak, esetleg letapadjanak. A torna fokozatos kell legyen sajnos erről a gyógytornászok néha elfelejtkeznek. Idült gyulladásnál , mely az erőltetés , vagy egyéb ízületi elváltozások  következménye (trauma ) ez a rögzítés átmeneti lehet , ha a gyulladás fellobban. A váll és s csípő gömbízület, sok szalag tartja össze, ezért sérülékenyebb.  A gyulladáscsökkentő gyógyszerek rövidítik a gyulladásos folyamatot, és fájdalomcsillapító hatásuk is van .  A szteroidok csak átmenetileg használhatók, minél rövidebb ideid. Az egyéb gyulladáscsökkentők egymást váltogatva használhatók, de egymással nem szabad kombinálni őket, mert a mellékhatások veszélye sokkal nagyobb lesz. A kenőcsök csak felületes elváltozások esetén hatnak, de akkor is naponta 4-5x kell kenegetni. .

  3. 2019. március 24. 05:2474299.

     Manet  sok kepet provokacionak szanta . Mert volt meztelen no eleg a  festmenyeken akkoriban is de azok mind tunderek , nimfak stb . voltak  -  nem hus-ver nok ... De a ketto feloltozott ferfi ugyet sem vet a nokre -egymassal van elfoglalva .  senki se tudja igazabol , hogy kikre utalnak ezek a furdozo nok ...lehet , hogy divat volt a nudizmus a Manet csalad birtokan. 


    _______________


     A masik kep , Baudelaire  szerelme .  Francia - haiti  vegyes hazassag szulotte volt Jeanne Duval .Fenykepen igy nez ki .


    Ez a Baudelaire kinezete meg elete annyira tud idegesiteni . Mikor olvasom , hogy milyen szep vagyont orokolt  es hogy elszorta .Vannak versei viszont ,melyek tetszenek ....


    ____________________


    Baudelaire megjelenik  manapsag a francia pop zeneben  is  . Ebben a lokott videoban nemcsak a kepe jelenik meg , hanem a vilagfajdalomrol  enekelnek ,ami manapsag mar nem divatos ,mert annyira egyszeru a boldogsag napjainkban ...

    előzmény:
    klára13 (74279)
    2019-03-22  10:54
  4. 2019. március 24. 04:5974298.

    lenyeg a kreativitas ! es a csaladi osszhang .

  5. 2019. március 23. 21:2674297.

    Mikor először sütöttem, nagyon bántott, hogy így megjártam, hogy folyt a közepe, a széle meg már jól megsült. Sok finomságot beleraktam, na meg a munka vele, nem adtam fel. Beleöntöttem egy tepsibe, szétterítettem, úgy raktam vissza a sütőbe. Hát nem valami mutatós lett, de Gyuri azt mondta, ez nagyon finom sütemény.

    előzmény:
    klára13 (74295)
    2019-03-23  20:13
  6. 2019. március 23. 21:1774296.

      Látom az előrejelzést, bizony, az éjszakai hideg még vissza-visszajön. Ennek ellenére nagyon tavasz van. A kertben virágba borult a ringlófa, mellette a forzícia, és mindjárt ott a som. Sajnos hiába fényképezem, gépem nem áll szóba telefonommal. Rosszul állok mindenféle fotóalkalmatossággal.
       Növényeimet kissé megviselte a teraszos élet. Az encián elfagyott, amitől később még kihajthat. Kipusztult két angol muskátli, két korallfácska, és nagyon megviselt több muskátli.
       Édes kis sárgabarackfácskám virágba borult. Gyönyörű. Hamarosan követi példáját a cseresznyefa és a szilvafa. Az alma és a körte egyelőre mélyen alszik. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a csöpp fák teremni fognak. Ez a nyár izgalmas kérdése. Annyit tehetek értük, hogy nagy odaadással gondozom őket.
        Kerítésünk dús zöldjébe őszapópár és feketerigópár rakott fészket. Hajnalban fantasztikus hangverseny köszönti a napot.


     

  7. 2019. március 23. 20:1374295.

      Nagyon finom lehet ez, Magdika, akár sületlenül is. De, gondolom, megoldottad.

    előzmény:
    Kusza (74293)
    2019-03-23  19:17
  8. 2019. március 23. 20:1174294.

       Senki sem bírná napokon át mozdulatlanul tartani, szerintem ezért teszik lehetetlenné mozgását különböző eszközökkel. Mondd, miféle betegsége van? Nemigen tudok ilyesmit, csak a kopásokról és balesetekről hallottam. Vállam, sőt nyakam is, recseg-ropog. Gondolom, ez kopás.
       A gyógyszer, ami nekem, azaz vállamnak használt, szteroidos volt.

    előzmény:
    Zsumi45 (74292)
    2019-03-23  12:12
  9. 2019. március 23. 19:1774293.

    Az előbb megírtam egy hosszú választ, mikor elakartam küldeni, azt írta ki, hogy nincs kapcsolat, persze elszállt a levelem. 


    Nem tudom miért is adták neki azt a címet, hogy Alma torta, mikor ez egy linzer tésztának a receptje. Ha csak azért nem, hogy torta formában kell sütni. Szerintem ez egy elég nagy mennyiség, sok egy torta formába. Csak az alma 1 kg, a kinyújtott tortára kell rakni, felszeletelve. Ennek a tetejére kell 2 tojásból egy vanília pudingporból, 1 dl tejből, cukorból öntetet készíteni, és az almára önteni, majd ezt berácsozni. Olyan nagy mennyiség, hogy nem tud átsülni, csak egy nagyméretű tepsiben

    előzmény:
    Zsumi45 (74291)
    2019-03-23  11:58
  10. 2019. március 23. 12:1274292.

    Klárám, valószínűleg nem vettem eléggé komolyan, hogy mozdulatlanul tartsam napokig. Vajon hogyan lehet az egyetlen ügyetlen bal kézzel mindent magam körül megoldani? Még tisztálkodni, felöltözni sem....Szedtem nonszteroid gyulladás csökkentőket, kentem vagy 5 féle kenőccsel, hűtöttem. Javulás után újabb hullámvölgyek jönnek, ha kicsit használom. Most a masszőr ismerősöm a váltott hideg-meleg vízfürdő váltogatását ajánlotta.


    Meg kell tanulnom leállni a megszokott tevékenységeimről! Remélem, csak átmenetileg. 

    előzmény:
    klára13 (74290)
    2019-03-23  11:53
  11. 2019. március 23. 11:5874291.

    Magdika, a tésztájával volt a baj? És a töltelék?


    Vejem nagyon szereti az almás süteményeket. Szoktam többfélét sütni, de egyik sem igazán torta, legfeljebb kerek formába kerül. Általában linzer jellegű a tésztája, vagy esetleg a kevert (piskóta, vagy egyensúly) fajta, amibe valamennyi almát reszelek. Utóbbit fahéjas cukorral szórom, esetleg cukormázzal bevonom, attól lesz torta.  Sajnos sok használhatatlan, sajtóhibás recept jelenik meg. 


    Ma végre elkészítettem a tiramisut. 

    előzmény:
    Kusza (74289)
    2019-03-23  10:44
  12. 2019. március 23. 11:5374290.

      Zsuzsika, ha merevítik csuklódat, nyilván arra van szüksége.
      Amikor vállam belobbant, iszonyúan fájt a legkisebb mozdulatra is, Zsófi anyukája, aki ismeri ezt az állapotot, mert neki is volt néhányszor, adott egy gyógyszert, ami tökéletesen megszüntette a gyulladást. Van benne némi nemkívánatos összetevő, de azért néha kénytelenek vagyunk eltekinteni ettől. Volt olyan ötlet is, hogy injekciót adnak az ízületbe, de erre nem került sor. Szóval, nekem ezt a fájdalmas gyulladást teljesen elmulasztotta a gyógyszer. Te is kaptál valamit? 
      Na, itt okoskodom, pedig hát te, sajnos, sokkal többet tudsz az egészről. Na meg az orvos, ő különösen.
      Vannak dolgok, amelyekről nagyon nehéz lemondani. Aztán végül rászorít bennünket az élet.

    előzmény:
    Zsumi45 (74288)
    2019-03-23  09:00
  13. 2019. március 23. 10:4474289.

    Mivel szombat van, a megszokott dolgomat csinálom, sütök. Ezt a Horvát Ilona receptet már nagyon régen kivágtam a Nők Lapjából. Persze módosítottam rajta, mert ahogy ott van leírva, nem vált be, almatorta a neve. Nagy adag egy tortaformához, így tesiben sütöm. Bármeddig sütöttem volna, folyt a közepe. A másik, nem szeretem az olyan recepteket, amihez nem írnak térfogatnövelőt, /sütőpor élesztő/ Először anélkül sütöttem, olyan lett a tésztája mint a csizma talpa, így teszek bele sütőpört.

  14. 2019. március 23. 09:0074288.

    Klárám, sajnos nem javul eléggé. Jövő héten a régóta tartó telefonos konzultációk után meg kell jelennem Kisteleken, szükség van röntgenre, esetleg komolyabb rögzítésre. Úgy látszik nem voltam elég szófogadó.


    Eddig visszatartott, hogy nem tudom kezelni a sebességváltót. 

    előzmény:
    klára13 (74285)
    2019-03-22  20:40
  15. 2019. március 23. 08:4474287.

    Zsuzsám, Titeket körülvesz a közvetlen családod a fiúkkal, feleségeikkel, gyönyörű és tehetséges unokáitokkal! Érdeklődéseket gondoskodásotokat kitöltik. Gyakorta látod őket együtt asztalod körül, keresztlányoddal együtt. 


    Nálunk a közös gyermekkor, anyai nagyszüleim békés és gondoskodó otthona tett szinte testvérré minket. A nehéz háborús és azt követő évek során valaki gyermekeivel mindig oda menekült. A "stabil pont" én voltam, aki ott nevelődtem.  Később semmiféle "érdek" nem állt közénk, mindennapjainkban távol élünk, így a gyerekkori emlékek ereje is munkált abban hogy szoros barátsággá vált. (Ebben sem mindenki vesz részt hetünk közül egyforma adok-kapok súllyal.)


    Másik ágról számomra sem jött létre családi összetartás.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (74286)
    2019-03-23  06:38
  16. 2019. március 23. 06:3874286.

    Igen , nekünk akiknek nincs nagy rokoni társasága, nehéz eligazodni  nagy családokban .


    Anyukám egy öccse gyermektelen házasságban élt, apukám öccse fiatalon halt meg , gyerek nélkül. Így nekem sem nagyszüleim, sem unokatestvéreim nem voltak. Anyukám unokatestvérei voltak legközelebbi rokonaim . Ők is már régen meghaltak. Csak egyikük felesége él még . Gyermekeik szétszéledtek, közülük már legtöbb nagyszülő . Így nekem nincs rokonságom Öcsém is meghalt , családjával nincs kapcsolatunk , mióta eladtuk házrészünket a Balaton mellett.


    .Férjem unokatestvérei részben németországi lakosok ( erdélyi szász eredetük révén ) , részben románnal házasodtak. No és ők is legtöbben meghaltak. Egy unokahúga és Németországban , 1 Kolozsváron. MI úgy voltunk a külföldi rokonokkal, hogy örömmel jöttek hozzánk, de szívélyes viszonzásban nem volt részünk. De hát ez a világ rendje . Vannak , akik szeretnek adni, de a legtöbb ember csak kapni szeret.

    előzmény:
    klára13 (74283)
    2019-03-22  15:08
  17. 2019. március 22. 20:4074285.

    Zsuzsika, most jöttem rá, milyen gonosz dolog a tévedés. Mert a tévedés tévedést szül. Ami természetes, mert a macska macskát szül, a kutya kutyát. Vagyis ellik. Lehet, hogy a tévedés is inkább ellik.
      Dóri unokád nagyon energikus teremtés. De ez az élet neki is sok lehet. Még hogy a nyarat is végig kell dolgozniuk! Rémes. Tudjuk, hogy a hollandusok mennyire szorgalmas nép, de azért ez túlzás.
      Csuklód javul-e ismét?

    előzmény:
    Zsumi45 (74284)
    2019-03-22  18:30
  18. 2019. március 22. 18:3074284.

    Így már értem a kérdést. Dorkáék látogatásakor béreltünk szállást. Reméli a kicsim, hogy valahogy arányba kerül munkahelyén a létszám a felvállalt munka mennyiségével, határidejével. Épp a napokban mondta, nyári szabadság sincs kilátásban, ha nem változnak a körülmények. 


     

    előzmény:
    klára13 (74283)
    2019-03-22  15:08
  19. 2019. március 22. 15:0874283.

    Jajj nee! Nem kell.... De a nevükben köszönöm! 


    Jól esik, hogy testvérként szeretnek. Épp tegnap hívott egyik unokahúgom, ideje megtervezni utazásom idejét, tartamát hozzájuk a nyár elejére. Hozzá szervezem anyukám másik testvérének lányát Vhelyről. Ő már nem mer egyedül elindulni. 

    idézet:
    Zsumi45 (74278)
    2019-03-22 09:15:21

      Aha, itt van az eb sírhantja!
      Felületesen olvastam, és az unokahúgot Dórival azonosítottam! Azt hittem, hozzájuk utaztok.
      Hát szavahihetőségedről szó sem volt. Bocsánat tévedésemért.
      

    előzmény:
    Zsumi45 (74276)
    2019-03-22  09:15
  20. 2019. március 22. 13:5174282.

    Klárám, Kedves! Visszaolvastam.


    Úgy tűnik kérdéseidből, hogy nem tartasz szavahihetőnek engem. Igyekszem nem észrevenni, s korrektül válaszolni. Mikor írtam én olyat, hogy családomban mindig mindenki 10 órát dolgozik naponta? Mindenki 1 szobában nyomorog? Igen, volt és van ilyen is. Egyébként a család összetartásának ezek sem lennének akadályai.


    Egyszerűen szívesen emlékszem arra, ha együtt lehettem velük, s most is törekszem rá -testvér nélkül nőttem fel.  


     

    előzmény:
    klára13 (74280)
    2019-03-22  10:56
  21. 2019. március 22. 12:0974281.

    Klárám a rokon, akivel utazunk, csak egy évvel idősebb nálam, s aki meghívott minket, 2-vel fiatalabb.


    A nagy létszámú unokatestvéri találkozók rendszerint nyáron, szabadban történnek. Piknik jelleggel. Unokanővéreim mind szép nagy kertes házban laknak. Egyszer volt egy téli meglepetés születésnap, amit a felnőtt fiúk szerveztek Olgimnak, akkor termet béreltek, s ételszervízt. 3 családnak van Balatonon üdülője, ott is voltunk már együtt. Természetesen nem munkanapokon.


    Amíg szüleink éltek, s már unokáik megvoltak, idős nagypapám születésnapját anyukámék szervezték, itt Szegeden, étterembe. Családok külön fizették, hisz mi voltunk legkevésbé tehetősek.  Akkor is elég sokan megjelentünk, a négy gyermeke házastárssal, gyerekeikkel s összesen 14 dédunokával. Tündim korosztálya volt akkor dédunoka. Azóta ápoljuk a hagyományt,  már 2 generációval szaporodott ez a kör. Természetesen szüleink és néhány férj már sajnos eltávozott. 


    Jómagam csak részletekben tudom vendégül látni a családokat, de igyekszem. 


    Ezt a képet már többször láthattátok, 59 éve készült. 

    előzmény:
    klára13 (74280)
    2019-03-22  10:56
  22. 2019. március 22. 10:5674280.

      Az idős rokont is viszed? Zsuzsika, hogyan történik a vendégfogadás a pici lakásban és a tízórás munka mellett?

    előzmény:
    Zsumi45 (74276)
    2019-03-22  09:15
  23. 2019. március 22. 10:5474279.

      Nekem Manet képe ugrott be, a reggeli a szabadban. Kevés képet utálok, és ez közöttük van. A női lét megcsúfolásának tartom. Hátul vetkezik még egy lotyó, gondolom, hivatásosak.
      Már csak a mi képünket utálom hasonlóan a szépművészeti múzeumban. A hölgy az óriási férfi karral és kézfejjel. Na meg az a fizimiska!

    előzmény:
    Zsumi45 (74277)
    2019-03-22  09:18
  24. 2019. március 22. 09:2974278.

    Jara Marika! Jelentkezz kérlek! Kicsit bújj ki a kuckódból!


    Hogyan sikerül átállni az epe kímélő ételkészítésre? Remélem nincsenek panaszaid, elmúlt a gyulladás?


    Kíméld magadat, csodás virágoskerted kevesebbel is beérné! 


    Minden érdekelne minket! Várunk!


  25. 2019. március 22. 09:1874277.

    Igen, bizonyára más korban is készült a két kép, de ez is beugrott emlékezetembe.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (74274)
    2019-03-22  05:32

Címlap

top