Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. június 2. 23:5675176.

     Látom, ezeknek a kis harmatos teszteknek vannak közöttünk hódolói. Most én is rátaláltam egyre - vagy egy rám talált? - ami nagyon jó hatással van rám. 
      


    Melyik paripa repít a boldog jövő felé? Kihagyhatatlan teszt
      

      Nem hagytam ki, jó érzéssel olvastam:


    Ezt árulja el a személyiségedről a hatodik paripa

    A naplementében ügető lovat választottad. A naplemente valójában az elmúlás szimbóluma, ezért könnyen lehet, a közeli jövőben valami végleg lezárul az életedben. Talán számos nehézséggel küszködsz most az életedben, szeretnél megszabadulni a stressztől, a nyomástól. A személyiségteszt szerint nincs messze már az idő, amikor végre megpihenhetsz, lazíthatsz, és újra valódi önmagad lehetsz. Szerencsére egyszer minden véget ér, így a negatív periódus is. Ne add fel a reményt, hamarosan átszakítod a boldogság célszalagját.


    Na, jó. Nem adom fel.

    előzmény:
    klára13 (75175)
    2019-06-02  23:27
  2. 2019. június 2. 23:2775175.

       Nagyon szép lehetett a koncert. Miklósa Erika olyan, hogy zenei műveltség nélkül is nagyon élvezhető a művészete. Sőt, néha nekem már kissé gyanúsnak tűnik. Túl szép és jó.
       A hónap közepéig nem kell öntöznöm, úgy látom. Nem vagyok boldog ettől. 
       A muskátlik? Itt is, ott is virágoznak. Csodálatos virág, türelmes és hálás. 
       Most a lila évelő szarkaláb bűvöletében élek, alig alacsonyabb nálam. S a dáliák is sok örömöt okoznak. Csodálatosan szépek, új és új virágukkal szinte elkápráztatnak. Viszont a cseresznye!  Ma reggel 7 büdösbogarat szedtem le a kis fáról, gyümölcse apró, mintha borsó lenne, és kezd pirosodni. Beérett az első szem eper. Néhány lesz még majd. 
       Zsófikám vendéglátása nagyon jól sikerült. Egyszer csak nagy meglepetésemre Bazsikám megjelent egy jól megrakott tányérral. Minden nagyon finom volt rajta, doboz sört is hozott hozzá. 

    előzmény:
    Zsumi45 (75169)
    2019-06-02  08:13
  3. 2019. június 2. 22:3875174.

    Klárám, nálad milyenek a visszavágott muskátlik? Nálam már néhány virág piroslik. Ritkítanom kell tovább, mert ahol nagyon sűrű, nem kap napot, s csak a zöldje szaporodik (no most az időjárás is spórolt a nappal).


    A fiatalított hibiszkusz is visszanövesztette még hosszabbra az ágait, s néhány elhullajtott bimbó után, most már virágzik.egyszerre három is kinyílt. Lefényképeztem, de mikorra kerül fel, nem tudom. Mesterem-Zita-készül és vizsgázik... s megintcsak...Persze az alkalmi megbízatásait is igyekszik teljesíteni. 

  4. 2019. június 2. 22:2775173.

    Jobban jártam volna én is, ha a hagyományos bögrés kavart receptekkel csinálom a lapokat, vagy féladagos piskótához adom a diót, mákot, kakaót. Sokkal könnyebb, lazább lett volna. Máskor is csalódtam már netes receptekben. 


    Biztos nagyon finom a körtés! Meggyes -kakaósat szoktam készíteni.

    előzmény:
    Kusza (75172)
    2019-06-02  12:45
  5. 2019. június 2. 12:4575172.

    Zsuzsa jól néz ki a sütid, biztos finom is! Hasonlót akartam csinálni én is, de nem volt hozzá hangulatom. Így maradt a jól bevált, nem munkaigényes, kavart kakaós körtés.

    előzmény:
    Zsumi45 (75169)
    2019-06-02  08:13
  6. 2019. június 2. 08:2875171.

    Vajon miért nem jött át az előzőből a link? 


    Nocheinmal:


    https://abibliamindenkie.hu/uj/1CO/13/

    előzmény:
    Zsumi45 (75170)
    2019-06-02  08:25
  7. 2019. június 2. 08:2575170.

    Marikám, nagyon kifejező a Márai idézeted. Eszembe juttatta Pál apostol levelét a Korintusiakhoz.


    Akár ide is másolhatnám, de a linkjét elhoztam.



    Időről időre elolvasom, ha szükségét  érzem. Régi emlékkönyvek kedvelt idézete, sosem lehet elcsépelt. Péteremtől is ezzel búcsúztunk: 


    "Most pedig megmarad....."

    előzmény:
    jara (75147)
    2019-05-30  22:17
  8. 2019. június 2. 08:1375169.

    Szervusztok! Június igazán megemberelhetné magát! Ma is esővel kezdődött, tegnap is sokszor és változó intenzitással esett.


    Névnapjára leánykámat megajándékoztam egy koncerttel, s ő engemet, hogy eljött velem. Remélem nem csak udvariasságból tapsolt lelkesen és dícsérte. "Máskép" címmel dszessz, musikal, opera  átiratok, dalok hangzottak el  Miklós Erika és a Modern Art Orchestra előadásában. Még egy Handel mű is. Nekem is nagyon tetszett! 


    https://www.facebook.com/ModernArtOrchestra/videos/30410 0703830839/


    Megküzdöttem egy süti-torta?- netről vett receptjével. Már előre jól kipanaszkodtam magamat. A látvány és ízvilág elfogadható lett, de a tészta rétegekkel elégedetlen voltam. Remélem a levont tanulságot nem felejtem el.


     

    előzmény:
    klára13 (75166)
    2019-06-02  02:02
  9. 2019. június 2. 05:5775168.

    Mi is a kertben matatunk, és javítgatjuk a fóliasátrat , amit 1.2 helyen megtépázott a viharos szél. Az eső hatására rohamosan nő a fű-Ma Zsoltéknak kell az egyik fenti kertben lenyírni a füvet, ,2-3 hét múlva a másikban,Vettünk egy új fűnyírót, nem kell berántani , van önindítója is . Sőt önjáró , ha egy kart behúzol , csak kell utána futni. Szerencsére a sebesség állítható, mert ,olyan gyorsan megy, hogy kifulladtam az utána történő futásban .Ez a funkció a felfelé haladásban lesz hasznos. A 3 fűnyíró (sajnos a régi rossz)árán tudtunk volna venni egy kis kerti traktort, csak nem tudnánk vele felmenni a hegyoldalba  a kertekbe, fel kellene mindig szállítani. No és a valódi tulajdonosoknak ( fiaim, unokáim ) sem árt egy kis mozgás a friss levegőn. Somának személyi teniszedzője van , ami nem olcsó mulatság, de kevés az ideje és azt nem akarja lassú labdázgatással tölteni. . Sokat dolgozott, mert az ő cégük is részt vesz a választásokban . (nem velük volt tavaly probléma!!!)


     

    előzmény:
    klára13 (75157)
    2019-05-31  15:13
  10. 2019. június 2. 05:4175167.

    Csodálatosak ezek az ásványok, melyekről képeket kapunk itt Tőled. Gyönyörű képződmények, megmozgatják az ember fantáziáját. 

    előzmény:
    Zsumi45 (75159)
    2019-05-31  17:23
  11. 2019. június 2. 02:0275166.

      


    Radnóti Miklós:
                 Június

     


        Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
        az ég derüs, nincs homlokán redő,
        utak mentén virágzik mind az ákác,
        a csermelynek arany taréja nő
        s a fényes levegőbe villogó
        jeleket ír egy lustán hősködő
        gyémántos testü nagy szitakötő.


        1941

  12. 2019. június 1. 08:0975165.

    En olyan panel lakokat is ismerek ,akik nem hazra koltottek az extra penzuket ,hanem kivasaroltak a szomszedokat a lakasukbol es ovek lett egy teljes  elso emelet -egybenyitottak es eskusznek ra , hogy ez igy sokkal jobb es kenyelmesebb ,mint egy sajat haz . 

    előzmény:
    Zsumi45 (75158)
    2019-05-31  16:02
  13. 2019. június 1. 08:0575164.

    Nekem is lakik rokonom pont a Zsolnay negyedben .


     Az uranvaros szimpatikus hely - nem feltetlenul ott a legmagasabb a sugarzas . Az az orvos ,akivel beszeltunk azt mondta , hogy a dzsami korenyeken a legmagasabb .


    Meg , hogy nem voltak lefedve az egyik falu kozeleben az uranbanyak es szallt a por ...


    Azota talan lfedtek .  Ha talalsz statiszktikat ,akkor osszd meg kerlek .


    _____________


     Nekem vannak jo es rossz elmenyeim is a pestiek segitokeszsegevel kapcsolatban .


     nem mondanam , hogy az egesz fovaros egyforma -altalaban a kevesbe frusztralt ,jobb modu emberek segitokeszebbek ... a kedvenc sztorim az volt ,mikor meg akart buntetni a bkv ellenor valami kis szam miatt ,amit kezzel a havi berletre kellett volna masolnom - hiaba mondtam neki , hogy ez az eletem elso berlete es a penztarnal senki se mondta  , hajthatatlan volt ... erre ferfiak spontan korbevettek az ellenort es ,mikor megallt a busz ,akkor azt mondtak neki fenyegetoleg " Na menjel" .. ugy leugrott a buszrol , hogy csak na ...  de volt , hogy en is korai terhesen rosszul voltam , hazakuldott a munkahelyi orvos -a villamosrol kenytelen voltam leszallni ... vegigtamolyogtam oklendzve a korutat -de csak egy  no allt meg es kerdezte meg , hogy segithet -e ... kulonben mindegy volt ,ugyse tudott segiteni - csak rosszul esett a sok lenezo tekintet ut kozben ...

    előzmény:
    szizsuzsóka (75149)
    2019-05-31  06:45
  14. 2019. június 1. 07:4975163.

     Igen - sajnos  a pedagogiai  tudatlansag sok apat  arra visz , hogy a  fiu gyerekeit bantalmazza felejuk . A ferjemnek is van egy bacsikaja ,aki allandoan verte a fiait , hogy " ne legyen beloluk buzi ,nyamnyila alak" .


    Aztan az eredmeny az lett , hogy a fiai sikertelen , szomoru ,onbizalom  hianyos emberek lettek .


    Ez az apa a lanyaihoz kedves es megengedo volt , a fiukra meg ez vart . Es vannak sajnos ilyenek .


    Tudom ,hogy a kozhiedelem teljesen mas terjedt el -  de minden orszagban mas a trend . Ferjem hazajaban pl  van olyan resz ,ahol a legenybucsuztaton a ferj jeloltet jol megverik es szegeny embernek szo es konny nelkul allnia kell az utlegeket .   Ez a ferfive avatas resze ott .


    ______________


     Igen , az ilyen apuka nem erdemli meg a fiat . kar lenne a dns  vizsgalat ...


    ______________


     Erdekes elet a ferfiake . Foleg  , hogy nem lehetnek benne biztosak , hogy hol van es hol nincs gyerekuk . 


     

    előzmény:
    leiw (75153)
    2019-05-31  12:55
  15. 2019. június 1. 06:1375162.

    Klára , azt hiszem tetszik neki.A bérlőtárnőjével is jól kijönnek, bár baráti kapcsolat nem alakult ki, csak kulturált társbérleti kapcsolat.


    Nemigen szoktam unokáim nevét írni, bár nem titok. Soma (26   alapdiploma, most MSC diplomáját védi ) Ákos (24 alapdiploma, most postgraduális  mérnökközgazdászi  szakdolgozatát íja ) , Lilla( 19  orvostanhallgató ). Ádám (18 most előrehozott érettségi esedékes angolból  , ) , Donát (17  készül az angol nyelvvizsgára ), Zsófi ( 15 , kezdi ősszel a gimit ). A két kisebb fiú jövőre érettségizik, is a Műegyetemre akar menni. Fiaim Zoltán( 54) , Zsolt( 49)


    Szép , nagy család, csak szétszóródtunk tanulmányok és munkák miatt.No és családok értéke is csökkent a mai világban , mindenki saját karrierjét építi. Azért , ha hazajönnek az unokák, mindig meglátogatnak bennünket.


     

    előzmény:
    klára13 (75161)
    2019-05-31  23:37
  16. 2019. május 31. 23:3775161.

    Zsuzsa, jól érzi magát kislány unokád Pécsett? Persze aligha ér rá mással törődni,mint a tanulás. A legnehezebb egyetem a tiétek. 
    Tegnap éjszaka felébredtem, mindenfélén gondolkodtam. Eszembe jutott például, hogy unokáid nevét nem ismerjük, sosem írod. Elmondanád nevüket? Egyik fiad Zoltán. És a másik?

    előzmény:
    szizsuzsóka (75149)
    2019-05-31  06:45
  17. 2019. május 31. 23:2275160.

      Talán ez a legszebb a kőtojások közül.
      

    előzmény:
    Zsumi45 (75159)
    2019-05-31  17:23
  18. 2019. május 31. 17:2375159.

    Ha már kőtojás, legyen malachitból:

  19. 2019. május 31. 16:0275158.

    Mostanában rehabilitálódott a panell lakás. Talán itt legnagyob az árak emelkedése. Különösen a hőszigetelt, belül is felújított panelek ára. Ősszel lesz 5 éve, hogy vettem, s már háromszorosáért tudnám eladni. Igaz, költöttem rá, annak ellenére, hogy fel volt újítva. Nagyon alacsony a rezsi, kiváló helyen van, s még a zöldövezet is itt van a közelben.


    Volt ugyan egy arrogáns szomszédom, akit nem túl jó jelzőkkel illetnék, másfél éve lakoltatták ki, de még mindig tartozik több mint 2 millió ft. közös költséggel nekünk, a többi tulajdonosnak. Ezen felül 10 évig lopta vizet és a fűtést, amit szintén a többi tulajdonos fizetett ki, mert a főmérőkön jelentkezett. Nem a ház indította a felszámolást, hanem a bank, s a szolgáltatók. Életmódjuk hozzám képest luxus volt, ajtójuk tőlem 10 cm.-re nyílt, akaratlanul is láttam. Eleiente becsengetett többször.... Azután kiismertem, hogy valójában nem egyedülálló 3 gyerekes anyuka, hanem egy csaló nagy család része. Akik utóbb a szomszédaim, azok kedves, figyelmes fiatal pár, felajánlották, bármikor segítenek, csak szóljak. 


    Mostanára vagy egyedül élő idősek, vagy egészen fiatal párok lakják ezt a lépcsőházat. Csend van, keveset találkozunk, a lift miatt még a lépcsőn sem. 

    előzmény:
    klára13 (75156)
    2019-05-31  15:02
  20. 2019. május 31. 15:1375157.

      Magdikám, éppen ebédkészítésemen fondorkodom. Ilyesfélét, valamiféle bundáskenyeret  tervezek. Ez nagyon jó lenne.  Sajna, se spenótom, se paradicsomom nincs.
      Azt hiszem, tejeskávét ebédelek. És lelovagolok a kertbe. Zsófikámnak holnap nagyszabású ünnepsége lesz, csudára készül rá. Le kell vágni néhány nagyon zavaró növényt. 

    előzmény:
    Kusza (75154)
    2019-05-31  14:31
  21. 2019. május 31. 15:0275156.

      Undormány, ahogy a panelt (csak így, röviden) közutálatnak tették ki. Miközben elharapódzott a szitokszó: proli. 
      Micsoda világ ez!

    előzmény:
    leiw (75152)
    2019-05-31  12:42
  22. 2019. május 31. 14:5575155.

      Nekem is van részeges esetem.
      Valahol  Pest déli részén haladtam az úton, és láttam, egy férfi mint egy zsák, hanyatt esik a járdaszigeten. Rémisztő volt, mert nem védekezett. Megálltam mellette, többen körülállták, és a férfi magánál volt, csak tök részeg. Nem hagyhatom itt, mert kiesik az autók közé - döntöttem. Betuszkoltam a hátsó ülésre, kistermetű, vékony férfi volt. Mondtam neki, hazaviszem, mutassa az utat. Szépen elnavigált otthonáig. Először jártam ilyen helyen: végig az udvarban kis házszerű építmények voltak, amelyek kiadásra épültek. Azóta láttam már ilyet itt, Budaörsön. Betámogattam lakásába, amely fantasztikusan rendes és tiszta volt. Szorgalmas, nett felesége lehetett. Lefektettem volna, de erősködött, átment a másik apró helyiségbe, és megjelent 500 forinttal kezében. Hát én, mert fiatal voltam és oktalan, nagyon megsértődtem. Hogy fizetni akar a szívességért.
      Több ilyen esetem is volt, amikor kifizetni akartak. Mindig nagyon rosszul esett. Pedig hát nem akartak rosszat,nem feltételezték, hogy pénzt remélve nyújtottam segítő kezet, hanem hálájukat akarták kifejezni. 
      Gyakran van olyan érzésem, hogy tényleg holtáig tanul a jó pap. Aztán bután hal meg.

    előzmény:
    szizsuzsóka (75149)
    2019-05-31  06:45
  23. 2019. május 31. 14:3175154.

    Ma kipróbáltam egy receptet a Nők Lapjából spenótos paradicsomos omlett. Nagyon ízlett, máskor is megcsinálom.

    előzmény:
    Zsumi45 (75144)
    2019-05-30  14:33
  24. 2019. május 31. 12:5575153.

    A ferjed haverja ha csak megszokott az apjatol, / barcsak ugy lenne, nagyon szomoru az ha egy gyerek ugy fel az apjatol hogy ongyilkos lesz/ akkor van meg esely arra ha el hogy megtalaljak egymast. Eleg ha mindketto megcsinaltatja a DNA-t anelkul hogy erre gondolna es azonnal jelzik mintket felnek a rokonsagi fokot.


    Mivel a lanyom is megcsinaltatta, azonnal jeleztek nekunk, meghozza nem ugy hogy felereszt az en DNA-met viseli hanem kereken ugy irtak hogy a lanyom, ferjemnek is. Felreerthetetlenul hogy ez a szemely a gyereked!


    Gondolom hany ferfit ert meglepeteskent aki megcsinaltatta hogy jeleztek neki ilyesfajta rokoni kapcsolatot amirol nem tudott vagy nem akart tudni. Meg hany ferfinek azt is hogy a jelzett szemely nem a te gyereked. Volt itt egy tv show ami arrol szolt hogy keresik egymast az orokbeadott gyerekek, illetve a szulok a gyerekeiket. Na ott is voltak hatalmas meglepetesek ilyen teren. Volt aki oszinten orult neki, ketto ferfi is mert sajat gyerekuk nem volt, alig vartak a talalkozast.


    Szoval a ferjed haverja ha el akkor meg elokerulhet. Ilyen apahoz persze nem erdemes akitol ennyire felni kellett gyerekkorban.

    előzmény:
    csinomjank (75139)
    2019-05-30  07:52
  25. 2019. május 31. 12:4275152.

    Mint irod, szerettel lakotelepen lakni. En is imadtam. Miert van az hogy manapsag ugy beszelnek a lakotelepekrol otthon mintha a legrosszabb lakas lehetoseg lenne, mindenhol csak az utalkozast olvasom.


    Csaladosoknak, gyerekeseknek volt park/ ahol laktam/, jatszoter, kozel az iskola, ovoda, maga a varosi forgalom es eletmod, egy lakas takaritasa bagatell dolog volt, heti 2 ora maximum, utana mienk volt az ido es a vilag, ezt csaladi hazban aligha tehetned meg.


    En csak szeretettel tudok visszaemlekezni a lakotelepre, ismertunk mindenkit a hazban, csaladias hangulat volt, a masik hazak lakoibol is sokat, remek volt.


     

    előzmény:
    klára13 (75142)
    2019-05-30  10:45

Címlap

top