Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. június 12. 17:3975276.

    Marika írtam Neked a 75258 szá mon. Olvasd el kérlek !!!!!!!!!!

    előzmény:
    margaret3711 (75273)
    2019-06-12  16:31
  2. 2019. június 12. 17:3275275.

    Neked írtam válaszom a népviselet miatt. Nem vagyok erdélyi , dunántúli vagyok. Sajnos internet használata  sok félreértést  okoz. Ennek egyszerű oka a túl sok információ, melyet nem tud az agyunk feldolgozni megfelelően. Főleg azért, mert az információk nagy része felesleges. No és vannak a neten , akik itt vezetik le frusztrációjukat. Ez nem lenne baj, ha nem lenne sértő a megfogalmazás .A barátok, de még a házasok között is lehet nézeteltérés. Ez nem baj, csak meggondoltan kell tudni megfogalmazni. A beszélgetések témája is lehet változó, ez nem jelenti azt, hogy valaki csak a rántáshoz ért.

    előzmény:
    Csend Ike (75270)
    2019-06-12  15:12
  3. 2019. június 12. 17:2175274.

    Marikám ! Én is ezt írtam, hogy nagyon szeretünk, becsülünk. A hatvanas topikban ezt gyaktan olvashatod. Itt valami katasztrófális tévedés van, Klára sem Rád gondolt.

    előzmény:
    margaret3711 (75273)
    2019-06-12  16:31
  4. 2019. június 12. 16:3175273.

    Magdikam draga jol ismersz.


    "jo dolguk van,meg se maradektalan az oromuk"


    Magdika ,ha valaki rosszat mond a magyarok es Mo. orszgrol enegem nagyon bant. De ugyan ugy bant ha lebeszelik canadat .


    Mai napig honvagyam van. Te jobban megerted mindt az emberek tobbsege. 


    Nem erzem magam megbantva .Klaraval soha nem volt nezetelteresem.


    Tegnap egy nagyon rossz faradt napom volt.Harom napos uton voltunk. Montrealban  a Formula 1 nagyverseny es hazafele


    Ottawaba mentunk gyerekeim,unokaim es dedunokaimat latogatni. 


    Udvozletem a topiktarsaimnak.


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Kusza (75272)
    2019-06-12  15:40
  5. 2019. június 12. 15:4075272.

    Eszembe jutott a menyemnek egy évfolyam társa. A szülei elváltak, az édesanyja férjhez ment egy Amerikában élő magyar férfihez. A lány, hol itthon volt, hol a mamájánál, nehezen viselte el a szülei válását. Jól álltak anyagilag, autótól kezdve, mindent megadtak neki, még se érezte magát jól oda kint. Egy kicsit ki is gúnyolta az ottani magyarokat. Mesélte, ha összejönnek többen, a mulatság vége, mindig magyar nótázás és sírás a vége. Tehát bármilyen jó dolguk van, még se maradéktalan az örömük.


    Egyszer volt alkalmam beszélni az édesanyjával, panaszkodott, hogy a lánya nem hogy megköszönni nem tudja, amit kap, de még elfogadni sem. Lehet, hogy jobban tette volna, ha beszámol a lányának arról, hogy nem az ő hibája miatt váltak el.


    Klára tudom, hogy nagyon távol állt Tőled, hogy Marikát megbántsd, de ő is nagyon érzékeny.

    előzmény:
    klára13 (75262)
    2019-06-12  13:58
  6. 2019. június 12. 15:1875271.

    A mi Benedekünk azt mondja jól érzi magát, sajnos nagyon szűkszavú a fiú. Csak úgy példálózva kérdeztem rá, hogy mégis mikor fog a közelünkbe lévő hegyen egy elhagyott telken, egy kis ház teraszán elmélkedni. Azt írta talán ősszel, ha kezdődik az iskola.


    Ez az a kis ház.

    előzmény:
    klára13 (75262)
    2019-06-12  13:58
  7. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2019. június 12. 15:1275270.

    Rossz helyre címezted. Egyébként pedig nem erről beszélt margarett3711,kedves barátnőm.Ezek részletkérdések, a mások érzelméinek semmibevétele úgy, hogy elvileg itt egy baráti társaság vagytok.Hát, szégyenletes, az biztos.


     


    Amúgy meg meg éppen én védtelek meg pl amikor lerománoztak,holott te - elvben - erdélyi magyar vagy.A topiktársaid közül senki nem emelt szót a védelmedben- talán emlékszel, még, meg is köszönted nekem.Nem,nem azért mondom mert ezért bármi is  járna, csak a korrektség volt ami kellene hogy munkálkodjon akár bennetek is.


    De, ez nálatok nem megy, ennek sokszor tanui lehettünk...


    Amit írtam, fenntartom. margaret3711-t megsértettétek, amikor azt amiben él sok évtizede, azt degradálta a topikindító bartátnőd.


    És igen, amikor jó dolog van, akkor pedig megy a rongyrázás,máskor nem vagytok rá tekintettel.Persze, ez nem először fordult már elő.....


     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (75267)
    2019-06-12  14:47
  8. 2019. június 12. 14:5675269.

    Svsban      Svájcban

    előzmény:
    szizsuzsóka (75268)
    2019-06-12  14:54
  9. 2019. június 12. 14:5475268.

    Kinövi ezt Klára  Most építi testét, lelkét , tombolnak a hormonjai. Ha ez  befejeződik, érdeklődni fog a világ külső dolgai iránt is. Mikor Svsban voltak fiamék, egyik unokám egész úton a Harry Pottert olvata,még a hegycsúcson is , hátat fordítva a panorámának.Következő évben nem vitték a két nagyot magukkal, unatkozni,olvasni itthon is lehet, elküldték őket a másik nagymamához.  Érdemes Vekerdy könyvét elolvasni a kamaszkorról-

    előzmény:
    klára13 (75262)
    2019-06-12  13:58
  10. 2019. június 12. 14:4775267.

    Gondolkodtam reagáljak-e fensőséges kioktatásotokba. Csak azért teszem, mert baráti körünket érinti.


    1. a palotásról . Ezt díszmagyarban járták. Nem néptánc volt, hanem a korabeli nemesség tánca  A Wikipédia így ír róla . Javaslom az egész elolvasását.


    2.A díszmagyar, a magyar kultúra alkotása, egy 19. századra kialakult nemzeti díszöltözék. Ez a fajta ruházat, kinézete ellenére nem népviselet, sokkal inkább a nemzeti öntudatot volt hivatott képviselni.

  11. 2019. június 12. 14:3575266.

    Janka ! Nálunk is nagy a vizsgaláz- Medika unokám tegnap szövettanból vizsgázott .Budán élő jövő héten teszi le a szóbeli érettségit angolból. Van középfokú nyelvvizsgája, Márciusban  tette le a 11. osztályvizsgát, áprilisban a 12. osztályost, május elején az írásbelit . Mindhárom ötösre sikerült. Pénteken szerzi meg második unokám a postgraduális másoddiplomáját, szombaton fiam és menyem is vizsgázik. Ők is mérnökközgazdász szakra járnak. Legidősebb unokám pedig a Műegyetemen a MSC diplomáját végzi. Szóval izgulhatnék , de nem teszem . Elég volt magamért . Még nyugdíjas koromban is végeztem a Neten továbbképzéseket, de már abbahagytam


     


    . A tűzhelyem , amit nemrég vettem Zanussi gáz tűzhely villanysütővel. Az eredeti Bosch volt, de azt túl drágának találtam most 77 éves korban . Ez annak 60%-a volt.  Nincs annyi programozási lehetőség, de nem is kell kettőnknek.


     


    ZANUSSI ZCK553G1XA Kombinált tűzhely 

     


     
    Kombinált tűzhely    a Bosch ehhez hasonló volt, Fiamék vettek ilyet


     


    BOSCH HXS59BD50 Kombinált tűzhely 

     


     
    Kombinált tűzhely

    előzmény:
    csinomjank (75252)
    2019-06-12  08:42
  12. 2019. június 12. 14:1575265.

     csak mert van olyan online magyarbolt ,ahol ezt is forro legkevereses sutonek hivjak


    akkor , a te sutod az melyik ? nincs rola keped  vagy linked ?

    előzmény:
    szizsuzsóka (75263)
    2019-06-12  14:07
  13. 2019. június 12. 14:1375264.

     en meg tesztafeleket nemigen csinaltam vele - illetve a fagyasztott  indiai kenyerrel a parataval jol megjartam , mert  felfujta a szel  a  melegito spiralra es azonnal ki kellett kapcsolni ...


     hogy csinalod a pogacsat ? hany fokon ,mennyi ideig ?


    es kulonben mi a becsuletes magyar neve  ennek a keszuleknek ?


    ________________


     kacagany ... mikor kisfiamat eloszor hazavittem ,harom eves volt -  elotte  repulesre mindenki valaszthatott egy konnyu takarot


     a boltban - a kisfiam nem mesefigurasat vagy szineset valasztott , hanem parducbor mintasat ... mikor apukam ezt megtudta , nagyon buszke volt  es emlekeztetett  a magyar nemesek viseletere ... o akkor ugy erezte , hogy a kisgyerek osztonosen megerezte , honnan valo ... :)  meg ma is megvan a takaro ...

    előzmény:
    klára13 (75260)
    2019-06-12  13:23
  14. 2019. június 12. 14:0775263.

    Nem erről beszéltem, hanem légkeveréses sütőről. Ezt azért kedvelem, mert jól besűríti a keringő meleg levegő a lekvárokat. Süteményhez is ajánlják, de abban nincs jó tapasztalatom. A felszíne gyorsan megsül, a közepe nem sül át.  Nem veszek ilyen készülékeket, mert ketten vagyunk, és rutinos háziasszony vagyok, időm is van .......

    előzmény:
    csinomjank (75258)
    2019-06-12  12:29
  15. 2019. június 12. 13:5875262.

    Igen. Kiderült, hogy a megszokott itthoni életmódot hiányolja utazás közben. Kedvenc időtöltése a zuhanyozás reggel és este. Itthon is igyekeznek kordában tartani, hogy nem helyes fél óra hosszat állni a zuhany alatt, pazarlás, az autóban pedig nem is lehet. Spórolni kell a vízzel. És szeret sokáig aludni, de eddig reggelenként együtt mentek reggelizni. Most majd kap egy kulcsot, és addig marad ágyban, ameddig jólesik. Ez a két kifogása van, ezeket viseli nehezen. 
      Te Benekedről mi hír van?

    előzmény:
    Kusza (75261)
    2019-06-12  13:40
  16. 2019. június 12. 13:4075261.

    Klára hogy döntött Benedek, részt vesz a családi nyaraláson?

    előzmény:
    klára13 (75260)
    2019-06-12  13:23
  17. 2019. június 12. 13:2375260.

       Hasonló készüléket használok, elég gyakran. Hát bizony nem lesz olyan az étel, mint ha tűzhelyen, "rendesen" készítjük. Fagyasztott dolgokhoz praktikus, bevált. Bár azért az olajban hozzáértéssel készített  húsokhoz nem hasonlítható. Viszont pogácsát sütni benne nagyon jó!
      Jó, hogy szóba került, elkészítés előtt álló csirkémet nem ebbe teszem. Csak úgy hagyományosan, tepsiben, lefedve.


     Ez az én kis ufóm.

    előzmény:
    csinomjank (75258)
    2019-06-12  12:29
  18. 2019. június 12. 12:5875259.

     Különös, hogy a felszínesség és a félreértés milyen hullámokat tud verni. 
     Mert ugye, ha arról írok, hogy szolgaian átvesznek hazánkban idegen módit, akkor éppen hogy nem magyarságunkat támadom. Mert a harisnyaszerűséggel összedolgozott négyzet, amit fejükre húznak a diplomások, semmiféle magyar ízlésbeli rokonságot nem mutat. A mazsorettek produkciója is teljesen idegen képződmény. Dehogyis magyar szokásokat támadok! Inkább sajnálom, hogy nincsenek. 
      Nem is értem, hogyan nem lehet érteni, hogy a szituációról beszéltem: futballpálya közepén lejtenének palotást. Hogy ezzel nem lehetne pótolni a hiányt, mert bár magyaros lenne, de nem odavaló. S a kardcsörtető ifjak tánca sem való a sporteseményekre. Vagy igen? Szerintem még a csűrdöngölős sem, amihez nem kell fegyver.
      S hogy összefutottak az ötévesek szintjén vitatkozók! Aminek alaphangja, fő mondanivalója, hogy "te hülye vagy". És a "te"-t kiterjesztik az egész topikra. Hogy miért nem olyasmikről beszélgetünk, amikről ők szoktak? Miért érjük be kisded témáinkkal? Hát azért, mert nekünk így tetszik, s a fórumon garázdálkodó veszekedőket a kutya sem hívja ide. Kár itt erőlködniük, pláne ittasan, mert közmegegyezés van közöttünk, hogy ezekkel az ostoba és kártékony elemekkel nem beszélgetünk. Nem válaszolunk, nem szólunk hozzájuk. Nem is lenne érdemes, mert az ismeretek bizonyos szintje alatt lehetetlen közös témát találni. Ha csak nem süllyedünk hozzájuk a "te vagy a hülye" színvonalra.    
        Talán meg kellene tudniuk például, hogy mi a kacagány. Ami nem a csinos, sujtásos mente. Hanem egy darab bőr, lehetőleg tigrisé, amit panyókára vetve, nyakukba akasztva viseltek a nemesek. Eleinte kikészítve sem volt a bőrdarab. Na, ez a ruhadarab - meg ne sértsem a magyarság szentségét - valóban inkább röhögény, mint kacagány.  16 ezer forintért elkészítik nektek a  hagyományőrzők, no nem tigrisből, mert az ma már védett, de egyéb szegény állatból.
       Amúgy nem bűn nem ismerni bizonyos dolgokat. Ám ezt tudni magunkról és eszerint viselkedni, erény. Mondjuk annyit tudni, hogy a veszekedők sosem tanultak néprajzot, tehát, ha különös érdeklődésük sincs, tényleg nem tudhatják, mi a kacagány. De ez nem dicsőség. Különösen, ha így lebőgnek.

    előzmény:
    csinomjank (75252)
    2019-06-12  08:42
  19. 2019. június 12. 12:2975258.

    lehet  , hogy nem ugyanarrol a keszulekrol beszelunk ? en errol beszelek . csodas - 20 perc alatt puha csirke combot , mellet sutok , a marhaval is meg voltunk elegedve ... a kacsa valahogy mas ... en kulonben hagyomanyos sutoben szoktam kesziteni : 2 ora  sutes lefedve , fel ora kitakarva - csak so es bors   mint fuszer -  ez eddig bevalt 


     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (75255)
    2019-06-12  11:08
  20. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2019. június 12. 11:2775257.

    "62 ev canadaban szerintetek en is a majmolasok utjan haladok."


     


    Nem! Puszillak.


     


    "Ha jo dolgokrol irunk akkor razzuk a ronygot."


     


    Nem számít, a fontos témához egyik sem szól hozzá.Neked van merszed ezt megtenni,nekik nincs.Leginkább a rántáskészítés a legnagyobb problémájuk.Amikor bejön egy olyan téma,ami minden jóérzésű nőt - anyát,nagymamát - érint, meg sem nyikkannak. Nem fér bele a komfortjukba.Még egymást sem védik meg,amikor nemtelen támadás érte egyikükek,erre példa is van.Csak hallgatnmak!!!!!!!!!


    Köszi,hogy te ezt is fel mered vállalni, és mersz küzdeni.

    előzmény:
    margaret3711 (75247)
    2019-06-11  17:34
  21. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2019. június 12. 11:1975256.

    Drága Bartátnőm!


     


    Ne érzed megbántva magad.Nézd azt ki mondja és mondja.


    Sokkal inkább magyar vagy,mint az itt éppen  magyarul gagyarászó,magyarnak tartó magyar némber. Nézd azt hogy agylöttye van....


    Soha ne feledd, nincs okod szégyenkezésre, nem vagyunk rosszabbak senkinél.Ezt a továbbiakban is emeld fővel mondhatod  bárkinek, ha szóba kerül.


    Csodálatos tartásod van. Köszönet,hogy a világ másik felén sem tagadtad meg és soha ne is tedd.


    Külön köszönöm neked hogy nem hagyod magad. kiállsz magadért és származásod büszkévé tesz.Legyen ez mindig így.


    Baráti öleléssel  köszöntelek még egyszer:Csendike.Köszönöm hogy vagy.


     


     

    előzmény:
    margaret3711 (75247)
    2019-06-11  17:34
  22. 2019. június 12. 11:0875255.

    Janka ! A párolás puhítja meg az ételeket. Víz hozzáadásával, de nem főzzük, hanem magasabb hőmérsékleten tartjuk. Utána jöhet a forró levegő , grill. Nekem a légkeveréses sütés nem vált be, csak lekvárok  sürítésénél használom. .

    előzmény:
    csinomjank (75252)
    2019-06-12  08:42
  23. 2019. június 12. 11:0275254.

    Nálunk minden ablak tárva volt, és reggel csuktam be, és eresztettem le a redőnyőket. Nagyon élvezem a tisztaságukat.Sikerül így a lakásban 24-25 fok körüli hőmérsékletet tartani.Férjem klímát nem akar, marad természetes hűtés .

    előzmény:
    klára13 (75250)
    2019-06-12  07:52
  24. 2019. június 12. 10:5875253.

    Marikám ! Szó sincs Rólad, sem az Amerikában élőkről. T


    Természetes, hogy ők azt és úgy ünnepelnek, ahogy az ott kialakult szokás elterjedt. Itt azt kifogásolta Klára, hogy gondolom üzleti okokból terjesztik a Valentin napot, a Hallowent. Ez a magyar hagyományok között nem szerepel,ezért különösen az utóbbinál  kissé falsul hangzik. Nálunk a Mindenszentek , halottak napja az, amikor a családok elmennek elhunyt szüleiket, szeretteiket. Ehhez a mi korunkban nem stimmel a harsányság, de elfogadjuk, és fiatalok szórakoztatónak tartják.Ők még nem érzik a veszteség súlyát. Mi lehet, hogy túlhangsúlyozzuk, de a mi korosztályunk sok veszteséget és hamisságot élt meg . Ezek elől Neked sikerült elmenekülnöd, de gondolom más nehézségek a te életedet is érték. Mi így szeretünk, ahogy közöttünk vagy , becsüljük szándékodat, hogy meg akarod tartani magyarságod !

    előzmény:
    margaret3711 (75247)
    2019-06-11  17:34
  25. 2019. június 12. 08:4275252.

    Vizsgaznak a kiscsibeim . A buszon tegnap iszonyat meleg volt - nem jol mukodott a klima .


    ____________


    Anyukam sorrel locsolgatta a csirket mindig , hogy szep piros legyen .


    _____________


    En mult heten sutottem kacsat a forro levegos sutomben -de nem volt nagy siker / szep piros lett ,de nem olyan puha ,mintha hagyomanyos sutoben keszitettem volna . Azert elfogyott .

Címlap

top