Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. június 14. 10:5575301.

      Milyennek láttad hajdan ifjú osztálytársaidat, Zsuzsa?

    előzmény:
    szizsuzsóka (75298)
    2019-06-14  06:21
  2. 2019. június 14. 10:5375300.

      Janka, te nem emlékezhetsz az ínséges időkre - fiatal vagy hozzá. De akkoriban egészen másképpen viszonyultunk mindenhez. A tárgyak nem voltak értékrendünk élén. Még csak a ruhák sem - legalább is nekem. Amikor a pici Sziszikémet vittem a játszótérre, csak egyetlen akkori öltözékemre emlékszem, talán nem is volt több: magam varrtam magamnak bőrből egy szoknyácskát, feketét, fekete garbóm volt hozzá, cipőm is fekete, és ehhez vastag rózsaszínű harisnyát húztam. Ezzel jól elvoltam, teljesen elégedetten.
      Nagyon szerettem varrni. Fiaimnak, magamnak, sőt férjemnek is. Jól jött, mert nemcsak hogy semmit sem lehetett kapni, de pénzünk sem lett volna rá. De amikor egyik barátnőm akart varratni velem magának és családjának, hát azok rendre nem sikerültek. Le is tett róla! Tudattalanom sietett segítségemre, mert hogy nem készakarva rontottam, az biztos.
      Sokáig nagy érték volt családomban ez a készségem, varrtam fiaimnak pufikabátot, sok zsebbel, nadrágokat, Bazsikámnak műbőr motoros szerkót kismotorjához, azon még ma is sokat nevetünk, mert nagyon elbaltáztam. Nem lehetett karját felemelni, éppen hogy csak a kormányig!
       Jó idők voltak azok, nem hiányzott, ami nem volt. De ami volt, azt kedveltük. Legalább is, családom és baráti körünk.

    előzmény:
    csinomjank (75295)
    2019-06-13  13:57
  3. 2019. június 14. 10:3375299.

      Zsuzsika, a lehető legszebbé tettétek kirándulásotokat, őszinte elismerésem. Rokonod számára különösen értékes élmény, hiszen talán utoljára vállalkozott e hosszú és fárasztó útra. Szegény. Mindig nagyon szánom a zsémbes, rosszkedvű öregeket, hiszen ők ebben a lelkiállapotban élik életüket - maguknak is kellemetlenkedve. Gondolom, te beszélted rá az útra mélységesen lágy szíveddel, parttalan segítőkészségeddel. Élete végéig hálás lehet, és lesz is. 
      Ilyen színesen, kellemesen eltölteni néhány napot, az több, mint ügyesség. Ez már művészet.
      A táncos estén énekeltetek is? A Budapest bárt néhány éve láttam színpadon. Nagyon kellemes volt.

    előzmény:
    Zsumi45 (75297)
    2019-06-13  19:35
  4. 2019. június 14. 06:2175298.

    Örülök Zsuzsikám, hogy jól érezted Magad ! Mi akkor ünnepeltük 60. érettségi találkozónkat, messze volta. Az integetést köszönöm .

    előzmény:
    Zsumi45 (75297)
    2019-06-13  19:35
  5. 2019. június 13. 19:3575297.

    Köszönöm érdeklődésedet Klára!


    Nagyon kellemes napokat töltöttünk rokonainkkal. Már a levegőváltozás és csodálatos környezet is felüdülés volt. Gyönyörű hegyoldalban építkeztek, egy örökölt kis nyaraló telkén, meghagyva a nyári lakot vendégfogadásra. Itt a népes rokonság és baráti körük tavasztól-őszig szállást talál. Unokahúgom fáradhatatlanul szervezi a programokat, az étkezést pedig együtt oldjuk meg. Csodálatos tőlük a kilátás a Szentendrei Szigetre, sőt tovább Jara Marikáék felé. Menetben-jövetben az országútról integettem Zsuzsókáéknak is.


    Sétáltunk helyben is és a Margit-sziget felső részén, úsztunk a nagyon kellemes helyi strandon, este grilleztünk, iszogattunk, sőt táncikáltunk a Budapest Bár CD-re. Meglátogattuk a közelben lakó kis unokát, aki ősszel iskolás lesz. Fagyiztunk a fiatalokkal egy dunaparti teraszon. 


    Egyszerű kis program volt, de nekünk már az utazás is egy kaland. Útitársnőm aggodalmaskodó, félénk lett idős korára, de nagyon hálás volt az élményért. Azt sajnos nem tudom, egy hét elteltével vajon mire emlékszik.- No ez volt az egyik fárasztó tényező.


    Korábbi években Visegrád, Zebegény, sőt Esztergom is belefért, de be kell látni, egyre kevesebbre vagyunk képesek- mindhárman ízületi bajokkal küzdünk. 


     

    előzmény:
    klára13 (75287)
    2019-06-13  07:34
  6. 2019. június 13. 19:1175296.

    Mindig ez jut eszembe, amikor a rosszindulatú , kioktató megjegyzéseket olvasom:


    "Mindenik embernek a lelkében dal van és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek."(Babits Mihály)


    ..ennek ellenkezőjét tapasztalom az elefánttól és más értelmetlenül beszólóktól, akik semmit sem értenek az általunk leírtakból. Még szerencse, hogy mi értelmezni tudjuk a szavainkat.


    pl. "Utánozás, majomszokás" mondtuk gyerekként. Ebből: "majmolás". 


    Igen majmoljuk a felesleges "rongyrázást". A talmi csillogást, az egyszer használatos, de annál drágább luxus jelképeket. Pl A girlandos, lufis gyerekzsúr, a tűzijáték, a környezetkárosító rengeteg műanyag. Mindez a követendő példaként elénk rakott gazdag fogyasztói társadalomtól jött. A reklám ezt gerjeszti, az extraprofit érdekében. 


    Mi pedig felejteni szeretnénk  a "béketábor" által ránk erőltetett korlátokat, a XX. szd-i.szegénységet, ifjúkorunk találékony, takarékos éveit.Pedig mennyivel többet tehetnénk a Földet felfaló fogyasztás csökkentésével, a takarékos életmóddal, ha mindezt megtanítanánk utódainknak. Már semmit sem javítunk meg, szaporítjuk a hulladék hegyeket.....Mindezt a lelki tényezőkre is kiterjeszthetnénk... 


    A mérték az érték! 


     

  7. 2019. június 13. 13:5775295.

    A batyam volt az elso fiu unoka a csaladban - igy neki nem jutott ruha orokseg soha .


    Nekem meg az ocsemnek  mar igen / volt , hogy tul jo cuccok is jottek .


     Hat ez az egy oltozet ruha az ,amit ma mar el sem tudunk kepzelni .


     De en talalkoztam  idos franciakkal is ,akik azt meseltek , hogy a haboru utan olyan nyomor volt , hogy leszakadt roluk a ruha es nem tellett ujra .


    Es meg a nyolcvanas /kilencvenes evekben is ismertem olyan egyetemistakat ,akik  toldozott foltozott ruhakban jartak ,mert annyira keves volt a szuleik fizetese , de nem kaptak megsem kolegiumi ellatast .Minden penzuket elvitte a lakber meg az egyeb kiadasok .Egyikuk sajat kezzel varrt extravagans ruhakat maganak  ,valami olcso anyagbol .  Ha mar csak keves penze volt ,akkor reggel megivott egy fel liter kakaot ,mert az hosszu idore elvette az etvagyat . 


    Az elet nem volt habostorta regen sem ...

    előzmény:
    leiw (75293)
    2019-06-13  12:21
  8. 2019. június 13. 13:0275294.

    Minden orszagnak van valami tradicionalis oltozeke vagy szokasa a vegzos gyerekek szamara, iskola valogatja hogy mi. Otthon is van, a ballagas ami nem tudom van-e mas orszagokban, lehet nincs is. A masik orszag szokasainak atvetele, valoban ugy is lehet ahogy irod hogy felhivja a figyelmet es hogy eltakarja az alacsonyabb szintet vagyis reklam.


    Mikor kijottunk ide en is furcsalltam a talart meg a tobbi mindent de elfogadtam hogy itt ez a szokas. Talan 2 eve valaki feltett az unokajarol fotot aki Oxfordban vegzett, napokig nevettem azon a furcsa, szinte rongyszeru oltozeken amiben volt, meg sem lehetett hatarozni hogy mi is az dehat ha az volt a szokas!


    Ha onnan jott az amerikai akkor az biztos hogy nagyon sokat finomitottak azon az oltozeken mert valami rettenetesen nezett ki.


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (75289)
    2019-06-13  07:42
  9. 2019. június 13. 12:2175293.

    Egy oltozet ruhacska, ma mar alig lehet elkepzelni. Nem cserelgettek egymas kozott a rokonsagban a gyerekesek vagy nem adtak oda a kinott ruhacskat?


    Ha visszagondolok a gyerekkoromra, valoban nem volt olyan hogy kaptunk volna barkitol de nekunk sem volt sok ruhank, anyam emlekszem orommel vette az iskolakopeny "divatot"  mert ala nem kellett  annyira feloltozni. Volt egy-ket osztalytars akinek rengeteg es divatos ruhaja volt, nem is emlekszem hogy honnan mert minden uj volt rajta, talan az anyukaja varrta, nem tudom.


    Azert mindig volt mit felvenni, unnepi ruhak is voltak rendesen de az is igaz hogy iskola utan atoltoztunk az otthoni jatszo ruhakba, meg a cipot is atcsereltettek mert gyorsan lerugtuk volna az orrarol a bort. Telente imadtam ropogtatni a jeget a befagyott vizen vagy akarcsak az uton, anymat a frasz kerulgette az osszekarcolt orru cipomtol, hiaba igertem meg hogy nem, csak belemerultem ujra, hehehe...


    A lanyomnak mar annyi ruhaja volt hogy tomve a szekrenye. Ma mar a szegenyek is jol oltozkodnek a ruha adomanyokbol.

    előzmény:
    csinomjank (75290)
    2019-06-13  07:56
  10. 2019. június 13. 12:1275292.

    Pontosan igy tanultam en is gyerekkoromban hogy  van szamoca, fa eper es szeder. A faeper nem sokat ert senki szemeben mert volt szinte vadon mindenfele es persze nem volt olyan igazi gyumolcs mint a tobbi.


    En szerettem a sotet fekete szemut amikor meg nem volt annyira erett hogy nagyon edes legyen, meg volt egy kellemes savanykas ize. Itt az erdei kertemben minden evben sok no ki, le szoktam vinni elultetni az erdoben hogy had eljen. A kornyeken nincs sehol ilyen fa. El sem tudom kepzelni hogy honnan van a magja, valoszinu hogy a szel hozza.


    Tusketlen szederrel itt talalkoztam leiras alapjan, nerm is tudtam hogy van. Gondoltam hogy rendelek egy kerteszettol, erre pont tegnap talaltam a novenyes reszlegen es vettem is belole, kivancsi vagyok hogy mire megy.


    Vadon kikelt nalam egy cseresznyemag, mar vagy 10 eves facska es esze agaban sincs beporozni az egyetlen kis cseresznyefat, virag alig van, talan valoban meggy porzas kellene de mar nem farasztom magamat vele.

    előzmény:
    klára13 (75286)
    2019-06-13  07:27
  11. 2019. június 13. 11:3275291.

     Kellemes, vidám hangulat kerített hatalmába, Janka, ahogy visszaemlékezésedet olvastam.

    előzmény:
    csinomjank (75290)
    2019-06-13  07:56
  12. 2019. június 13. 07:5675290.

    Elkepeszto , hogy mennyi mindent kibirtal ! 


    Anyukam nagyon osszeroppant  ,mikor anyukaja sulyos beteg lett gimis evei alatt .Ez a karrierjera is kihatott .Elotte ,mindenki biztosra vette , hogy minimum matek tanar lesz . De nem lett .


    Meselte , hogy a batyamnak egy oltozet ruhaja volt csak .  Hazament a korhazbol es mosta es vasalgatta a ruhacskakat , hogy masnap bolcsibe tudja vinni a kisfiat .


    En mar ugy szulettem , hogy volt szolgalati lakasunk . A szuleim nem voltak gazdagok -de nagyon vidam eletunk volt . Voltak jobb modu rokonok ,akiknel nyaralhattunk , nagymama kacsat ,libat hizlalt nekunk . Volt olyan nyar , hogy 27 darab nyari ruhacskam volt , egy ket uj darab , a tobbi orokseg vagy anyu varrta kedvtelesbol . Mert a kozeli varroda annyi anyagot kidobott , hogy abbol az olyan kislanyoknak ,mint nekem nagyszeruen lehetett kisruhat varrni .Igy en  mar "uri"modban nottem fel .


    De a legjobb az egeszben az volt , hogy a szuleim fiatalok voltak es vidamak . Anyu akkor meg sovany volt es komolyan probalta kovetni a divatot . Hol ilyen , hol olyan taskaja es cipoje volt ,amiert apam ugratta   -  de megvette neki .Mindekettojuknek voltak baratai - sajat koreik -szorakozasaik . 


    Kesobb  ez mar nem volt . Elvaltak , belefaradtak mindenbe .Megkeseredtek .


    Azert anyu probalt valtoztatni  ezen  - de apam vegleg egy remete lett . Sajnos .


     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (75285)
    2019-06-13  07:24
  13. 2019. június 13. 07:4275289.

    A magyarok vesznek át sok minden az amerikaiaktól . Többnyire üzleti okokból. Csak ami ott természetes, itt nincs tradicionális háttere. Valószínűleg az amerikai hátterű egyetemek diákjai ilyen külsőségekkel végeztek. Ezt felhasználták kisebb nem ismert magyar egyetemek is felhasználják ezt, reklámként téve. Ilyen fényképek jó reklámot jelenthetnek az egyetemnek. Ismert nagy magyar egyetemek nem használják ezt a külső megnyilvánulást .


    Marikám ! én nagyon tisztelem Kanadát, és általában az északi népeket jövőre gondolásuk , toleráns befogadó szemléletük miatt. Külön tisztelem, hogy ez a jóindulat addig tart, amíg erre valaki nem válik érdemtelenné. Egy klasszikus nehéz körülmények között megacélosodott demokrácia életelve, mely követendő lenne.

    előzmény:
    margaret3711 (75281)
    2019-06-12  20:36
  14. 2019. június 13. 07:4075288.

     Milyen szep leiras a kertedrol!


       Hat tervezunk annyi mindent : rokonlatogatast otthon , skandinav  rovid nyaralast - azert csak rovidet ,mert annyira draga a szallas arrafele  - vagy esetleg inkabb egy olcsobb francia videki nyar - esteleg bosnyak hegyvidek ... annyi minden felmerult , de az elet mindet felulirhatja .


     


    Tudod mi a helyzet .  Barmi lehet .


    De ha hazajutok   ,en szivesen elmegyek veled es a tobbi topik tarssal turazni  vagy kavezni . 


     

    előzmény:
    klára13 (75286)
    2019-06-13  07:27
  15. 2019. június 13. 07:3475287.

      Zsuzsika, írtad, hogy fárasztó volt, de még tartozol ám a beszámolóval nagy kirándulásotokról!
      Hogy bírod ezt a hirtelen jött kánikulát? 

  16. 2019. június 13. 07:2775286.

      Jó reggelt!


    Tegnap kiderült, hogy teraszomon a kis fa nem cseresznye, hanem meggy. Cigánymeggy lehet, mert nagyon aprószemű. Remek porzótársa lesz a szomolyai fekete cseresznyének, ha lekerül valamikor a kertbe. 
      Nagy élet van a növényeim miatt: pillangókat vonzanak a virágok, gyíkocskákat a cserepek árnyéka és nedvessége, gerléket a vizes tál. A közeli fán szorgalmasan etetik a kis seregélyeket. Rokonszenvvel nézem a sürgölődést, amely a későbbi nagy hadjáratokat készíti elő. Már most is élvezettel röpködnek az eperfánkon ágról ágra, szedik a gyümölcsöt. 
      Eperfa - írom, ami igazából nekem szederfa. De hát megtanultam, hogy ami a földön terem és piros, az szamóca, a fán eper terem, és a bokor a szeder, amelynek vagy tüskés, vagy tüskétlen ágai vannak. 


      Janka, mit terveztek a nyárra?

    előzmény:
    csinomjank (75284)
    2019-06-13  03:01
  17. 2019. június 13. 07:2475285.

    A magyar orvosi egyetemek jók. Én Pesten végeztem, ez európai színvonalú., De az utána következő évek gondjai , az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya  nagyon erodálják a megszerzett tudást. Unokám nagyon lelkiismeretes , olyan amilyen én apukám halála után lettem. Végül summa cum laude diplomát szereztem , 1 éves kisfiam köszöntött. Azután a lakáskörülmények , a szegénység, szülői támogatás teljes hiánya ( nem volt ki segítsen ) vezetett arra, hogy kézzel kellett kisfiam első télikabátját megvarrnom . Te kb vele egyidős vagy ( valószínűleg még fiatalabb) , már egy kissé enyhülőbb időszakban  éltél.


    Utána kijöttem falura szép lakást kaptunk, , nagy kerttel és férjem be tudott járni eredeti munkahelyére  . Itt szültem második fiam úgy , hogy előző este 11-kor még betegnél voltam . Hazajövetelem után 2 nappal már súlyos beteghez hívtak, "félszegen " ültem a kocsiban , férjem vitt ki, mert még fájt a gátmetszésem. Nem használtam fel azt a lehetőséget, hogy páciensiemet anyagilag igénybe vegyem , ezért sok munkát végeztem magam Meszelés, kert , befőzés ...................Házunkat és fiam házát is rengeteg saját munkával építettük, mert akkoriban egy értelmiségi órabére kevesebb volt, mint egy szakmunkásé Mellette továbbképzések , és a frusztráció, hogy eleget tudok-e tenni a követelményeknek. Unokám és a main fiatalok könnyebb helyzetben vannak, mert ki tudnak menni külföldre dolgozni, emberibb életet teremteni maguknak


      Unokám is szerényen él, tudja, hogy szülei sok áldozatot hoznak érte Nincs is ideje szórakozásra,de érdeklődése sincs most  , mert az egyetem leköti minden erejét.Ezzel én is így voltam . Másik unokám is érettségizett németből középfokú nyelvvizsgval a tarsolyában.

    előzmény:
    csinomjank (75283)
    2019-06-13  02:43
  18. 2019. június 13. 03:0175284.

    Eredet [kamasz

     


    nem valami hizelgo az eredeti jelentes :) 


    ______________________


    Kulonben meg a tudosok kimutattak , hogy ha hallunk egy mienkkel ellentetes velemenyt az nem okoz kulonosebb kart . Talan a britek voltak ? 


    ___________________


     Meg csak az jutott eszembe , hogy egyesek osszetevesztik a mi kis beszelgetos topikunkat az esti show musorral . Nekunk itt nincs mas feladatunk , mint sajat magunk  es topiktarsaink ,szorakoztatasa . 


     

    előzmény:
    klára13 (75280)
    2019-06-12  18:52
  19. 2019. június 13. 02:4375283.

    Peldas csalad , hogy ennyien tanulnak !  Ami nem konnyu ,meg akkor sem , ha jo anyagi hatterrel teszik ezt . Sok lemondas ,onfegyelem kell hozza meg akkor is , ha genetikailag szerencses a  tanulo es jo esszel aldotta meg a sors.


    A medika unokadnak mi a  velemenye az egyetemi oktatas szintjerol ? A  diakok szinvonalarol ?


    Kell kozepfoku nyelvizsgaval meg erettsegizni ? En ugy emlekeztem , hogy a  mi idonkben ez  a vizsga kivaltotta az erettsegit . Sot a felsofoku nyelvvizsga meg a  felvetelit . En is igy nyertem felvetelt egy foiskolara .


    ______________


    Akkor ez egy masik haztuzhely . En meg ilyet nem akarok soha tobbe . Nem akarom most reszletezni . Lehet , hogy emlekszel ra miert ... ...


    de orulok , hogy nalad bevalt tobbe -kevesbe .


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (75266)
    2019-06-12  14:35
  20. 2019. június 12. 21:3875282.

      Gratulálok nagyszerű gyermekeidhez!


     

    előzmény:
    margaret3711 (75281)
    2019-06-12  20:36
  21. 2019. június 12. 20:3675281.

    Klara!


    "Ennel sokkal rosszabbnak tartom az amerikamajmolas csucsat,a negyzetkalapot a vegzosokon.Ja, es a mazsoretteket"


    Gyerekeim ilyen kalappal vegeztek egyetemi tanulmanyaikat. Fiatalabb lanyom Canada nemzeti gyoztes mazsorette volt.


    En ezen a mondaton akadtam fel.


    Amerikaiak majmolnak vagy a  magyarok majmoljak az amerikaikat? 


    előzmény:
    klára13 (75246)
    2019-06-11  17:23
  22. 2019. június 12. 18:5275280.

      Jó, jó, értem a viccet, és ezzel együtt azt mondom, hogy egyáltalán nem hibáztam, nem bántottam meg senkit, s ha valaki megbántódott, azt saját maga okozta: sajnos, nem értette meg mondandómat. 
      Most is mondom, ha amerikai szokásokat egy az egyben átültetnek ide, az nem más, mint majmolás. Amikor az egyik magyar politikus a Himnusz alatt szíve fölött tartja pracliját, mert Ámerikában így tesznek, az egy nagy hűje. A magyar ember vigyázzban áll a Himnusz alatt. Ez egy oltári nagy majmolás részéről.


      Kár, hogy kikopott szókincsünkből a bakfis. A kamasz, az fiú.

    előzmény:
    szizsuzsóka (75268)
    2019-06-12  14:54
  23. 2019. június 12. 18:2375279.

    Zsuzsoka!


    Koszonom,egyertesben vagyunk ,majdnem minden teren.


    Tudod a mondast,ahany haz annyi szokas. Szeretnem kielegiteni, ahany orszag annyi szokas. 


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (75253)
    2019-06-12  10:58
  24. Torolt_felhasznalo_265455
    Torolt_felhasznalo_265455
    2019. június 12. 18:2175278.

    előzmény:
    margaret3711 (75277)
    2019-06-12  18:14
  25. 2019. június 12. 18:1475277.

    Csendike 


    Nem titok,Csendikevel szoros baratsagban vagyok majdnem 10 eve. Csendike csak a josagot latja bennem. Nem vagyok en -ka.


     


    Szeretnem nem folytatni tovabb a temat.


     


     


    Udvozlet mindenkinek a topikon, remelem nem sertettem meg a baratsagainkat!

    előzmény:
    Csend Ike (75256)
    2019-06-12  11:19

Címlap

top