Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. június 20. 06:3275376.

    Újbudán voltunk tegnap a ballagáson. Eső után értünk, nagy melegben. Csak a mi családunk férfi tagjai voltak zakóban . A két nagypapa, fiaim és a két fiú unokám A két nagy külföldön van ,Egyikük a céggel ment Szerbiába, a legidősebb pedig Federer meccsére ment ki. Szelfizett is vele Nevezett még mindig a világ legjobb teniszezői közé tartozik. Nagyon toleráns ember, a meccs után még 2 órát türelmesen autogramot osztott, szelfizett  rajongóival ,nyugodtan , kedvesen Már közel van a 40-hez , és még mindig tartja magát .

    előzmény:
    klára13 (75369)
    2019-06-19  06:56
  2. 2019. június 20. 00:0075375.

    Különböző okok miatt még csak a mult héten ültettem el a paprikákat és paradicsom palántákat.Az egyik fő ok az időjárás,48.éve élek itt,de ilyen hideg még soha nem volt.Ma pl.14 C-fok a legmagasabb,éjszaka sokkal hidegebb,ugyanúgy fűtünk mint télen.


    Amikor elültetem a magokat,kb.egy hétig melegen tartom,valahogy 26-27 C-fok körűl,de utána sokkal hűvösebben.Mostanában kiviszem őket,elajándékoztam az üvegházam,az idén fűtés nélkül neveltem őket,nagyon szépek lettek.De.......mivel későn ültettem a gyökerek körbe-körbe nőttek miután elérték a plastic falat a tartójukban.


    Ezek nem mostani képek,de ugyanígy neveltem őket.

    előzmény:
    jara (75374)
    2019-06-19  18:24
  3. 2019. június 19. 18:2475374.

    Klára, köszönöm jól vagyok a műtét óta. Már próbálgatom a felnőtteknek való ételeket. Tegnap rakott krumlit készítettem és ettem is belőle. Pünkösdkor pedig saját terésből borsólevest. Persze módjával és kissé diétásabban.


    Férjem nélkül?....  Nem tudom megfogalmazni. Fizikálisan át kell vennem a feladatokat. El is romlik minden, ahogy kell ahhoz, hogy hiányozzon. Lelkileg meg nem tartozom a normális emberek közé, tehát jól elvagyunk mi ketten. Most már úgy szerethetem, ahogy nekem tetszik, nem szól bele.


    Zsumika, készülök egy beszámolóval, de várok egy eredményre, amit majd megosztok Veletek.


    Zsuzsóka,  értékes, megbecsült doktornéni, aki egy igaz ember, szép a hortenziád?


    Magdika, tűpróbát végeztem a szomszédból áthajló dió terméséből, működött. Ja, a kis befőzés is befőzés ám, megbecsülése a van-nak.


    Janka gyermekeidnek meddig van szünidő?


    Sherif, palántázással hogy alakul a kerted?  Okosodtam egy világítási lehetőséggel, tavasszal ki fogom próbálni a palánta nevelésénél.


    Hus, gondoltam Rád (sokszor), láttam egy videót, vadkacsa mama ötven körüli létszámú babakacsával.


     

    előzmény:
    klára13 (75370)
    2019-06-19  07:03
  4. 2019. június 19. 08:0075373.

    Most kattintottam ra a kepre ! O az elsoszulott gyermek  - ugye !  Csak mert ez a tekintet annyira ismeros !  Milyen furcsa ez a hasonlosag ! 

  5. 2019. június 19. 07:5175372.

    Ez a felelos testveri magatartas igen meghato . "Tiltakozás nélkül magához vette a könyvet, a megjegyzéssel, hogy Dodónak még korai. "


    Gimis koromban a batyam annyira tiltakozott ,mikor a   sogornom kolcson akarta adni  a hires indiai szerelmi tankonyvet  .  Meg korai neki ! Pedig akkora mar kiolvastam  , csak ismetelni akartam 


    ______________________


    Proust csaladja egy felso kozeposztalybeli polgari csalad volt . Az elso regenyben arrol van szo , hogy mennyire csodalta a kornyeken lako arisztokratakat  / mennyire anyafuggo volt /  es  a  tarsadalmi erintkezesek fura rendjerol irt . Swan , a gazdag , finom zsido ferfi , regisegek muertoje , a legfelsobb korokbe  jart  -  de egy  sokkal alacsonyabb rendu tarsasag kegyeit kereste , mivel egy holgy  ,annyira elbuvolte . Akirol kiderult , hogy sok ember fontos  ember agyasa volt  mar .  A szerelem azonban vak . Az elso regeny vegen kiszeret  a nobol . Aztan  kovetkezo regenyben  mar arrol ertesulunk , hogy felesegul vette .  De hogy mi tortent kozben -arrol sehol sincs semmi magyarazat , utalas . A vegen sem . Proust meghalt - es a regenyei befejezetlenek maradtak . Tobb szal sincs elvarrva . Ennek ellenere a huszadik szazad legjobb irojanak van  kikialtva .  Azert nyuvom a tobbi kotetet ,mert abban bizom , hogy hatha megertem kozben a nagysagot ,amit annyira csodalnak sokan .

    előzmény:
    klára13 (75368)
    2019-06-19  06:51
  6. 2019. június 19. 07:0975371.

      Zsuzsika, 18 liliombogarat pusztítottam el. Néhány még elszökött,de majd azokat is elcsípem. Rendesen megdézsmálták a leveleket, sőt a virágok szirmát is. Elpusztítanák csodaszép liliomaimat! 

    előzmény:
    Zsumi45 (75357)
    2019-06-18  16:51
  7. 2019. június 19. 07:0375370.

     Jara-Marika! Milyen az élet epe nélkül? És milyen az élet férjed nélkül? 


    Cirkáskát hiába keresem...

  8. 2019. június 19. 06:5675369.

     Köszönöm az osztályképet. Hajdan nyilván bájosabb volt a társaság, ma viszont bölcsebb és értékesebb.
      Hova kell mennetek a ballagásra? Tán csak nem Budapestre? Talán ma már nem lesz olyan nagyon meleg. De azért legyetek óvatosak.

    előzmény:
    szizsuzsóka (75367)
    2019-06-19  05:52
  9. 2019. június 19. 06:5175368.

      Egy Prustot elővettem példádra, Janka, nemesi családot mutat be ez a kötet, az előző, szerelméről, érdekes és szép volt, de ez dögunalmas. Visszatettem a polcra. 
    Bazsit megünnepeltük, lehet, hogy sütök egy tortát hazaérkezésükre. Persze nem biztos.
      Felvilágosított, hogy nem ötvenéves, csak 49, mert első születésnapján 0 éves volt, tehát az ötvenediken 49. Hát igen, az ezredfordulón is lamentáltak némelyek, hogy mikor is kezdődik az új évszázad, évezred. nekem mindegy. Amúgy első születésnapja nem születésekor volt, hanem egyéves korában. De felőlem lehet akárhány éves.
       A könyveknek nagy sikerük volt. 
       Benike közölte, hogy ő már mindent tud a szexről. Mondtam, tudom, de azért ez a könyv hátha tud valami újat mondani:


    Mit is jelent férfinak lenni? Mit takar az emberek testbeszéde, milyen heterónak, melegnek vagy binek lenni? És hogyan kerül a képbe a tisztelet, a legfontosabb dolog a szexben és a szerelemben? Hogyan kell flörtölni, milyen a jó előjáték, hogyan kell csókolózni, milyen a szex? Ebben a könyvben pont azokról a dolgokról olvashatsz, amelyek minden fiút foglalkoztatnak, de ritkán mernek kérdezni róluk. 

    Inti Chavez Perez egy jó fej báty vagy idősebb barát hangján vezet be a szexualitás rejtelmeibe az elejétől a végéig, az első szárnypróbálgatástól a komoly párkapcsolatig. 
    Perez a szexuális felvilágosítás elismert szakembere Svédországban, számos iskolában beszélt már fiúkkal (és lányokkal) a szerelemről és a szexről.


     Tiltakozás nélkül magához vette a könyvet, a megjegyzéssel, hogy Dodónak még korai. őt nem is érdekelte.

    előzmény:
    csinomjank (75365)
    2019-06-19  03:22
  10. 2019. június 19. 05:5275367.

    Szervusztok! Ma ballag legkisebb unokám az általánosban-Igyekszem pihenősre fognia napot, csak a virágokat locsolom meg. Aztán hajmosás stb .Még egyszer kidunsztolom a tegnapi meggyet , mert nem használok tartósítószert. Nagyon kevés termett , a cseresznye pedig szinte mind megrohadt.A képet Klára érdeklödése okán küldöm

  11. 2019. június 19. 03:3175366.

    Vegre vege a vizsgaknak ! A homerseklet is esett par fokot . 


    _____________________


     


     Mint utolag kiderult , anyosom halalanak a napjan szuletett egy  dedunoka is  a csaladban .


    A halotti tort nem sikerult torolni , hatalmas vendegsereg ment reszvetett nyilvanitani . Hivatlanul . A ferjem csak fogja a fejet a harom napos tor szamlait latvan.


     Nem olyan konnyu szakitani a hagyomanyokkal  ! 


     

  12. 2019. június 19. 03:2275365.

    Ami az olvasmanyokat illeti - mar ketto eve  a Proust regenyeit nyuvom .Magyarul . Franciaul hallgatom .


    Kisfiammal egy amerikai kis kamasz naplojat olvassuk - minden nap   .  HUmoros , konnyu ,de igenyes olvasmany . Jo nyelv gyakorlas .


    ___________________


     Ami a haborukat illeti tobb idezet is eszembe jutott - de leginkabb Daniel Katz finn iro konyvebol egy reszlet ,amiben arrol  beszel egy magas rangu katona egy anyanak , hogy milyen jo is ,hogy az anyak nem donthetnek a fiaik sorsarol , hogy egeszsegesen ,elve akarjak oket  vagy hosi halottkent -mert ha donthetnenek ,akkor mi is lenne a haborukkal , nem lehetne oket megszervezni . Fanyar humor . De teljesen igaz .


    Illetve hat  ,olvastam olyanrol , hogy a joletbe beleunt kozeposztalybeli anyak az elso vh . ba ugy kuldtek  fiaikat ,mintha egy sportversenyre kuldtek volna .


    __________________


    Gratulalok fiad felszaz  esztendojehez ! 

  13. 2019. június 18. 21:3875364.

      Indulok Bazsikámat köszönteni. Úgy nézem, végzett a munkájával. Hihetetlen, hogy kisebbik fiam ötvenéves! Nemrég én voltam annyi! Igaz, csak 25 év a korkülönbségünk. 

  14. 2019. június 18. 21:2975363.

     Ha rántás, hát rántás. Talán sűrű, talán híg, de a miénk. Igaz? Zsuzsika, szabadok vagyunk. nem számít, hogy némelyek miképpen vélekednek.
      


      

    előzmény:
    Zsumi45 (75357)
    2019-06-18  16:51
  15. 2019. június 18. 21:2375362.

       Nagyon nagy élvezet visszagondolni hajdani kicsikéinkre. A minap találtam a topikban egy kilencéves leírást.


    Ezt találtam: 2010.március 30.
    "Dodóval voltam, az elmúlt órákban. 

      -Dodó kisfiú? - kérdeztem.


      Hallgatott. 


      - Dodó nagyfiú? 


      Tovább tűnődött, aztán megszólalt:


      - Onyó Onyó. 


      Jóval később közölte: 


      - Onyó pici baba. 


      - Papa fiú?


      - Nem. Be fiú. 


      - Papa férfi? 


      - Papa féfi - helyeselt, meglepően tisztán, kicsikét selypitve.


      - Mama kislány?
      - ...


      - Mama nagylány?
      - ...


      - Mama édesanya?


      - Édesz - mosolyodott el. - Édeszanya.


      Aztán játszottunk az ágyban, rám vetődött,  váratlanul, nagyon meglepett.


      - Vigyázat - nevettem -, nagymama törékeny.


      - Káli mama tölékeny - és velem nevetett. Aztán megszólalt:
      - Bandi tölékeny.
    Elképzelni is képtelen vagyok, miképpen rendelte mellém nagyapját, hiszen ritkán emlegetjük, és tőlem távol, vidéken szokott találkozni vele, másik, népes család körében.  


      


      Most utólag olyan gondolatom van, hogy a kicsi gyermekeknek tényleg lehet valami olyasféle képességük,ami nem evilági.


     


     


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (75361)
    2019-06-18  18:00
  16. 2019. június 18. 18:0075361.

    Idősebb fiam volt az első unoka. Nagymamája könyörgött, hogy egyen még egy kicsit.Mikor kijöttünk, nem volt időm.Ismeretlen hely , új munkakör. Nem akart az oviban enni, aludni. Valamit összecsaptam, , megettük. 6 kilót hízott, pedig nem volt erőm arra figyelni, hogy eszik-e Csak arra figyeltem, hogy legyen mit ennie.Sokat szaladgált, jött velem gyalog a faluba, jó levegőn . Kisebb fiam hasonlóan élt. Leült a konyhai szőnyegre, és összedörzsölte a vajjal a kenyeret , kis kezével kiszedte a "vajjal  a kenyeret ", megette. Ha a gyerek éhes, és van mit ennie, leleményes .Mentségemül szóljon, és akkor dolgoztam ,a néni takarított. 

    előzmény:
    Kusza (75356)
    2019-06-18  15:00
  17. 2019. június 18. 17:4375360.

    Nagyon gazdag az anyanyelvünk.

    előzmény:
    Zsumi45 (75359)
    2019-06-18  17:02
  18. 2019. június 18. 17:0275359.

    Egy kezdő ügyvédet faggatnak:


    - Szóval, maga ügyvéd. Van már valami ügye?
    - Nincs.
    - Szóval ügyetlen!
    - Pontosabban, volt már egy...
    - Akkor együgyű!
    - ...de aztán elvették és másnak adták.
    - Tehát ügyefogyott!


     


    Van más nyelv, amin ilyen viccesen is meg lehet fogalmazni?  És logikus! 

  19. 2019. június 18. 17:0175358.

    Az olasz konyhát szeretem, változatos zöldséges ételei vannak, s a "pasta" sem a nálunk ismeretes egyenízű milánói. Gondolom Áginak is hiányoztak Anyuka főztjei, itthoni ízek, amikor kikerült.  

    előzmény:
    Kusza (75356)
    2019-06-18  15:00
  20. 2019. június 18. 16:5175357.

    Érdekes, hogy az ételek divatja is hogy változik! Pl. a főzelékek. Mondják, a rántás egészségtelen, pedig módjával alkalmazva igen finom főzelékeket lehet készíteni. A menzára visszaemlékezve, ahol fehér kulimászban úszott néhány szem borsó, vagy más, valóban egészségtelen volt, de ha nem rántással sűrítünk, hanem a puhára párolt zöldségre kevés lisztet hintünk (steiboljuk), úgy engedjük fel, sokkal több vitamin és íz marad benne. Színe is élénkebb. Még kímélőbb lehet a habarás. Van néhány (pl. kelkáposzta főzi), ott a rántás adja meg az igazi karakteres ízt.


    No megint az a fránya rántás 


    Olvassunk inkább: A történelmi regényeket is szeretem, de több sorozat áll a könyvespolcon, amit inkább mesének lehet nevezni, mint hiteles történelemnek. No, de ez a tény engem már nem nagyon érdekel, nem kell vizsgáznom belőle. Olvasom, mint fikciót.

    előzmény:
    klára13 (75353)
    2019-06-18  14:27
  21. 2019. június 18. 15:0075356.

    Ágim volt válogatós gyerek kiskorában. Mikor először adtam neki főzeléket, ami nem ízlett neki, gyűjtötte a szájában, és messzire kifújta. Mikor nagyobbacska lett, sokszor megkérdezte tőlem, hogy ettem már ilyet? Olyankor rámondtam, persze ettél, és nagyon ízlett neked.Ez a mondás a mai napig megmaradt, viccelődve megkérdezi, ha valami újdonsággal kínálom, hogy ettem már ilyet?

    előzmény:
    Zsumi45 (75355)
    2019-06-18  14:52
  22. 2019. június 18. 14:5275355.

    Magdika, Tündim ügyesen szoktatta a gyerekeket a sokféle zöldséghez. Eleinte minden levesbe apránként lopta bele a karalábét, kelkáposztát, borsót, babot, - a figyelmet a krumplira, sárgarépára terelve. Aztán utóbbiakból egyre kevesebb került bele, s hangsúlyosabba lett az egyéb zöldség. Nem is lettek válogatósak, megszokták, hogy előbb kóstolunk, addig nincs olyan, hogy én ezt nem szeretem. Persze, azért náluk is akad. Pl. Zita a kapor ízét nem szereti. Ezért a kovászos uborkába sem teszek sokat- inkább borsikafű, fokhagyma, babérlevél dominál. 

    előzmény:
    Kusza (75354)
    2019-06-18  14:35
  23. 2019. június 18. 14:3575354.

    Zsuzsa egyetértek Dórikával, nekem is az a leves, amibe zöldség és krumpli van, vagyis sós. Nem szeretem a gyümölcslevest, kompótnak szósznak megeszem, de a levest nem pótolja.

    előzmény:
    Zsumi45 (75347)
    2019-06-18  09:29
  24. 2019. június 18. 14:2775353.

       zsuzsika, a virágcserép földjén repkedő valakiket nem ismerem. Vagy talán inkább ugrálnak? Mert ha igen, akkor tudom. Ugróvillásként ismertem, de ez nem a trópusi ugróvillás. Ha erről van szó, figyelmen kívül lehet hagyni. Talán kicsikét túlöntözöl, és ez jót tesz nekik. Egy kis szárazság idején elpusztulnak, sosem vettem észre kártevést. Igen, a túlöntözést kerülni érdemes, de elég nehéz.
      Óriásit nevettem a meggylevesen Dórikáddal. Nagyon édes. 
      Hát, ha férj anyukája sosem főzött főzeléket, akkor majd gyermekén tud alakítani ez ügyben. Férjén aligha. 
      Valamikor az év elején nagyon megfogott a főzelékes blog, nagyszerű ételeket ismertetett, és nagy lelkesen megvásároltam hozzávalókat, magokat, aztán nem találtam meg ismét a blogot! Ó, bolond fejem!  És most meglett! mindjárt kínált is egy kelkáposztát, ami van itthon. Este elkészítem, amikor a konyhában sem lesz nagy meleg. Vagy holnap, mert, most jut eszembe, este Bazsit ünnepeljük. Meghozza a könyveket, már megbeszéltük, éppen jól jönnek, mert holnap indulnak nyaralni, ezúttal a fiúk kérésére nem rohanják körül Európát Zsófikám ízlése szerint, tehát lesz idejük olvasni pihenés közben. 

    előzmény:
    Zsumi45 (75347)
    2019-06-18  09:29
  25. 2019. június 18. 14:1475352.

    Tegnap voltam a könyvtárban, 6 könyvet hoztam, most olyan könnyű kis novellákat életrajzi regényeket hoztam. Remélem olyanok, amit még nem olvastam. Legutóbb is kettő volt köztük, ami már volt nálam. 


    Megcsináltam az első nagy befőzést, még életemben ilyen kis mennyiséget nem tettem el. De hát ez különleges, mert nekünk termett. Két kis meggyfáról szedtük le, Gyuri nagy csinnadrattával le is fotózta.


    Most megyünk a zöld diót leszedni, viszek tűt is, hogy kipróbáljam, keresztül megy-e rajta?

    előzmény:
    Zsumi45 (75348)
    2019-06-18  09:49

Címlap

top