Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. augusztus 1. 14:3275726.

    Nem szeretem siettetni az időt,mert sajnos rohan annélkül is,de valahogy most szeretném előre tudni hogy mi lesz az idei kertemnek a vége.


    Először nagyon hátra maradtam az időjárás miatt,esők/viharok között ültettem.Utána olyan sok eső esett,hogy nem tudtam gondozni úgy ahogy kellett volna,nagyon elfüvesedett,mire tudtam dolgozni benne,teherautó számra szedtem ki a gazt.Azért mindezek után aránylag elég szép lett.A rengeteg víz miatt sajnos az egyik kedvencem (fehérözön) elkezdett rohadni.Most nyáron amikor a legmelegebbnek kellene lenni,ma reggel 9C-fok volt napfeltekor.Itt Augusztus eleje meleg,de a második felében az éjszakák már hűvösödnek.

    előzmény:
    szizsuzsóka (75720)
    2019-08-01  05:49
  2. 2019. augusztus 1. 10:2275725.

      Majd adok nekik enni télen is. Ahogy mondod, Zsuzsóka, ha a nagy hidegben csak egy éjszakára hoppon maradnának, azonnal kihűlnének. Nem kell félniük, amíg engem /nem/ látnak. Az átlátszó függönyön nem lehet belátni, biztonságot ad nekik ablakomban.

    előzmény:
    szizsuzsóka (75718)
    2019-08-01  05:32
  3. 2019. augusztus 1. 10:1475724.

     Az őzikék, nyuszikák társasága megér néhány kiló uborkát, ezt azt. 
     Hogy milyen drága a háztáji? Sheriff, nekem mondja, parasztnak, hogy mi a kaszakő?
     Vagyonba került, amire elkészült zöldséges kertem automata csepegtető öntözése. Na, és a minden egyéb. Aztán eltűnt az egész a semmibe. Ilyen az élet,folytonos változásokat élünk meg.

    előzmény:
    Sheriff-2 (75713)
    2019-08-01  00:42
  4. 2019. augusztus 1. 10:0675723.

      Ó, de gyönyörű!

    előzmény:
    jara (75711)
    2019-07-31  23:26
  5. 2019. augusztus 1. 10:0475722.

      De jó! Marika, nagy örömet szereztél nekünk beszámolóddal. Gratulálok unokáidhoz - a legfontosabbakhoz életünkben. Valahol olvastam, hogy manapság a legostobább kérdés a gyermekhez,hogy mi leszel,ha nagy leszel? Mert valószínűleg ma még nincs is az a foglalkozás, amit majd űzni fog. S lám, fogalmam sincs,mi  az a médiaizé. Nem baj, fontos, hogy Brúnó tudott róla.
      De jó ez a sok termés! De jó volt, amikor nekem is termett! Most csak fű van. Vagyis, pardon, pázsit.

    előzmény:
    jara (75710)
    2019-07-31  22:35
  6. 2019. augusztus 1. 06:0375721.

    Marikám ! Örülök jelentkezésednek. Hiányoztál. Sokat dolgozol a kertben . Nem baj, tedd , amíg bírod. Az a 10 év , ami közöttünk van sok. Akkoriban és is többet bírtam . Jó, hogy elmentél fiaddal és unokáiddal . Ezek a napok szép emlékek maradnak. Én is előveszem néha a régi képeket most, hogy kinőttek már az unokák a szárnyam alól . Nekem már terhes volt a sok kapálás , locsolás , és kettőnknek nincs ennyi zöldségre szükségünk. Mozgok én is , de moderáltan . El szeretném kerülni, hogy ne tudjam magam ellátni.

    előzmény:
    jara (75710)
    2019-07-31  22:35
  7. 2019. augusztus 1. 05:4975720.

    Nagyon kedvesek a képeid ! Én is kertészkedem , itt a faluban tanultam meg. De igazi hobbim nem lett. Tudatosan végzem, már csak a fóliasátorban , mert kell a szabad levegőn való mozgás. No és a kapától is lehet teniszkönyököt kapni, nem kell elutazni teniszezni. Évtizedekig nagy kertem volt, amíg a gyerekek kicsik voltak, no és az unokák. Akkoriban olcsó volt a permetezőszer, és nem spóroltak vele., se a műtrágyákkal sem . Sokan nem is tudták kiszámolni a szüksége , javasolt töménységet. Gyakran, tízszeres koncentrációjú oldattal permetezek. Nem érte meg a sok munkát , csak azért ,mert tudtam mit eszik a családom.

    előzmény:
    Sheriff-2 (75713)
    2019-08-01  00:42
  8. 2019. augusztus 1. 05:3575719.

    AMEN !Köszönjük Istennek és Neked is elhatározásod.

    előzmény:
    kekelefant (75716)
    2019-08-01  01:24
  9. 2019. augusztus 1. 05:3275718.

    Klárám ! Nem baj, ha közben etetgeted kicsit a madarakat. Azért nem javasolják, hogy tanuljanak meg maguknak ételt keresni. Ne járjanak úgy ,m mint egyik unokám, aki sovány volt(most kevésbé ) , hirtelen nőtt. Mit reggelizel ? Semmit. De legalább egy pohár tejet, vagy édes teát iszol ? Nem Miért ? Mert nem adnak.Nem vagy éhes ? de  Miért nem veszel magadnak ?  Édes kisfiam , ! Aki teli hűtő mellett éhezik a h.lye . Utána fiam adott neki minden reggel egy falat ennivalót és innivalót. Hát így van a madárkákkal is.

    előzmény:
    klára13 (75706)
    2019-07-31  17:00
  10. 2019. augusztus 1. 02:0475717.

    előzmény:
    kekelefant (75716)
    2019-08-01  01:24
  11. 2019. augusztus 1. 01:2475716.

    Es te ki vagy?te allapitod meg ki mit erdemel????????Hogy jossz hozza,ki bizott meg,na szedem a satorfamasat..........idoveszteseg,,,,,,,,,,,a sose  latasra ilyen es ilyen fajtajuakkal.....

    előzmény:
    margaret3711 (75714)
    2019-08-01  00:44
  12. 2019. augusztus 1. 01:2075715.

    es ez engem erdekel,mert?????????????fogadott ingyen prokator??????maradjatok egymas kozt,miota en nem szolok hozza vissza,bele keseredett,de ettol a kenyer sem lesz olcsobb,es a rizs se esik kinaban,egyszeruen ,una;masak sziruroposak vagytok,hagyjatok beken!!!!!!!!!!

    előzmény:
    margaret3711 (75714)
    2019-08-01  00:44
  13. 2019. augusztus 1. 00:4475714.

    Tevedsz elefant!


    Zsuzsokat ismerem 10 eve zart topikban,SOHA nem lattam  szidni vagy lehordani senkit,habar te nagyon megerdemelned. 

    előzmény:
    kekelefant (75712)
    2019-08-01  00:05
  14. 2019. augusztus 1. 00:4275713.

    Az a szerencsém hogy a kertészkedés az egyik hobbim.Most visszanézve jobban jártam volna ha megvettem volna az egyik piacot.


    A földet trágyáztam,65 zsákkal.Rövidesen miután elültettem a magokat,jött egy óriási vihar/felhőszakadás,elmosott minden magot,a palánták is majdnem egészen víz alatt voltak.


    Kikeltek a zöldbabok,az aranyos kis vadnyulam akinek udvarolni szoktam,lerágta mindnek a tetejét,hát gondolom jó gyenge csemege volt.


    Vééégre kikeltek a második vetésből az uborka palánták,amik kibújtak a kerítésen,az aranyos még pöttyös kis szarvas gidák lerágták.Azoknak is annyit udvaroltam már,hogy mostmár csak nevetnek rajtam amikor hessegetem őket.Még szopnak.Hol elől,hol hátúl az udvaron alszanak.Néha csinálok róluk képeket a telefonommal.


    Nnnnnaaa stóval,ha balszerencsém nem lenne,nem lenne semilyen.


    Szerencsés-ürge vagyok.....de legalább közben kivágtam 1 nagy fát is,azzal semmi probléma.


    Az biztos hogy szép az élet,sosem halunk meg.Ha pedig igen,akkor tévedtem.


     


     

    előzmény:
    jara (75710)
    2019-07-31  22:35
  15. 2019. augusztus 1. 00:0575712.

    es azt is megirtad itt,hogy velem is probaltal beszelgetni,de miytan,en nem vagyok erdekelve,vissza mentel engem szidni.......


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (75699)
    2019-07-31  06:39
  16. 2019. július 31. 23:2675711.

    Ilyen az a kerítés, amiről képet kértem.

  17. 2019. július 31. 22:3575710.

    Nálam úúúgy alakul, hogy reggel 10-ig és este hattól sötétig tudok kint lenni a hőség miatt. A köztes időben csak futtában. Zöldségért, teregetni, stb. Akkor van jó dolgom, ha esik az eső, mert nem kell locsolni. Meg is lepődtem a három napos eső utáni nap. Fejemre nőtt az uborka, már csak salátának volt jó. Házaltam vele a szomszédoknál, örömmel elfogadták. Érdekes zöld hüvelyű babot sikerült vetnem. Ceruza babnak vettem, de kolbászbabnak is hívják, mert több mint fél méteresre is megnő. Finom zsenge zöldbab. A cukkíniből is van felesleg, azt is elajándékozom. Krumplit is lehet már szedni. A sláger zöldségek (paprika, paradicsom) viszont beintettek. Most van kicsi termés, virág. Állítólag nem érik be. Kápiám van, annak még be is kellene pirosodni.


    Unokámnak jól sikerült az érettségi, az egyetemre is felvették. Média-dizájn szakra jelentkezett. Államilag nem finanszírozott. Egyik esemény miatt sem rágta le a tíz körmét.  Rajta kívül mindhárom unokám felsőbb osztályba léphet.


    Fiam ebben az évben is elvitt Horvátországba. Nem tudtam nemet mondani a két unokámnak. Oda mentünk, ahol tavaly voltunk. Ők búvárkodtak, én meg gyönyörködtem a jelenetekben. Volt egy idős házaspár a parton, nagyon helyesek voltak amint békességben, egyetértésben pihentek órákig. A mediterrán éghajlaton leánderből, bounvilleából, gránátalmából volt a kerítés. Volt olyan növény, amit nem is ismertem. A szigeten valamikor nagy vihar volt, mert a fenyők kettétörve, vagy gyökerestől kidőlve halódtak. Ez lehangoló látvány volt.  Végre láttam kabócát. Nem egy szép állat, ráadásul ronda hangja van és állandóan feleselnek egymással.

  18. 2019. július 31. 19:5075709.

    Zsuzsa szép büszke tartású volt az anyukád. Lehet, hogy tévedek, de olyan szigorú tekintete van. Szerintem, Te nem rá hasonlítasz, talán az apukádra?

    előzmény:
    szizsuzsóka (75695)
    2019-07-30  06:02
  19. 2019. július 31. 19:2975708.

    Természetesen az előző üzenet elküldése után a rendszer,vagy inkább a rendszertelenség kivágott mint azt a bizonyos macskát.


    Néha kiszámíthatatlan vagyok,lehet hogy én vágom ki az NLC-t.

  20. 2019. július 31. 19:2175707.

    Minket utólért a jószerencse,mert az utolsó pár nap lehűlt,sőt éjszaka még az ablakokat is becsukjuk a hideg miatt.Itt az egyik nagyvárosban, (Milwaukee),az a szójárárás,hogy ha nem tetszik az idő,várjál 5 percet,mert megfog változni.


    Eddig mérgemben hajnalban kapáltam a kertem,én ébresztettem a napot is meg a holdat isnehéz is lenne fűszálakat találni,persze kitartó emberek akiki keresnek találnak.

    előzmény:
    klára13 (75705)
    2019-07-31  16:17
  21. 2019. július 31. 17:0075706.

        Hogy vagytok? - kérdezem, hogy aztán panaszkodhassak. Nagyon megvisel a hőség. Zavart és ideges vagyok.  Most hoztam magamnak egy doboz nagyon hideg sört. Soproni óvatos duhajt. IPA nevűt. Valamiféle virág illata és aromája van - egészen enyhe. Kissé keserűbb, mint kellene. De így is jó. Jó hideg.
        A napokban vettem észre, hogy a francia ablak vas korlátján a télen hagyott madárgombócra szorgalmasan járnak a cinegék.  Csuda aranyosak. Család lehet, néhány sovány és ideges kismadárral. Tudom, hogy ilyenkor enni adni nekik szinte bűn, de jól átgondoltam, és elhatároztam, hogy bűnöző leszek.Ha szórhatjuk a mérgeket nyakló nélkül, ha kiirthattuk a verebeket - egyetlen egyet sem látok, akkor miért lenne olyan nagy baj, hogy néhány kis jószág enni kap? Hiszen bogarat nemigen látni, a szúnyoggyérítések elbántak velük.  Kitettem hát egy újabb gombócot. és örvendezek minden látogatómnak. A kis szemfüles gerlének is, aki naponta megjelenik és összecsipegeti, amit a cinegék leszórtak.

    előzmény:
    klára13 (75705)
    2019-07-31  16:17
  22. 2019. július 31. 16:1775705.

    Üdvözlet! Sherifféknél is nagy meleg van? Mi itt egyik hőhullámból esünk a másikba. Közöttük megfagyunk.


    Itthon leánykák, az ország más részein hasonló a helyzet? Mit tapasztaltok? Janka, itthon vagy-e még?

    előzmény:
    Sheriff-2 (75704)
    2019-07-31  14:52
  23. 2019. július 31. 14:5275704.

    Üdvözletem az ide íróknak.Engem szinte majdnem minden kattintás után kidob a rendszer,ami miatt már csak olvasok.

  24. 2019. július 31. 09:4875703.

      Döglött elefántra ráfigyelni sem érdemes. Persze nehéz, mert  terjeng a bűze.
      

    előzmény:
    szizsuzsóka (75702)
    2019-07-31  08:12
  25. 2019. július 31. 08:1275702.

    Zsuzsikám ! Azt gondolom, hogy minden mai nő életében gondot okoz az anyaság, család és a munkahely összeegyeztetése. Kis megalkuvásaink sorozata ez, hol gyermekeink, hol munkánk javára .Ez mindenkinél jelen van, legfeljebb a fokozatokban van különbség, né és az intellektuális feldolgozásban . Te is olyan vagy, mint én , elsősorban Magadban keresed a hibát. Azt gondolom a családot , környezetet illetően ez így a legjobb . Legfeljebb nekünk kellemetlen saját magunk vivisectioja .


    Szép pihenésed, kezelésed lesz ! Szeretettel kívánom Mindkettőtöknek !

    előzmény:
    Zsumi45 (75697)
    2019-07-30  16:48

Címlap

top