Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. augusztus 12. 11:1175776.

    Klárám ! Isten éltessen sokáig névnapodon!


    Családod szeretete és a mi barátságunk támogasson , ha elkeseredsz. Nagy erővel tartottad és tartod össze a családod, ők ezt viszonozzák .Bennünket is szeretettel vezetsz topikodban , mi megyünk utánad.

    előzmény:
    klára13 (75770)
    2019-08-11  17:51
  2. 2019. augusztus 12. 09:0375775.

    Zsuzsám, itt is sok szeretettel köszöntelek! Sok boldog névnapot kívánok! (Isten őrizz, hogy a pezsgőre víz!!! :-) )

    előzmény:
    szizsuzsóka (75773)
    2019-08-12  05:46
  3. 2019. augusztus 12. 08:5875774.

    Klárám, ha ma van a névnapod, akkor ezennek szeretettel köszöntelek: Sok boldog névnapot kívánok!

    előzmény:
    klára13 (75772)
    2019-08-11  22:36
  4. 2019. augusztus 12. 05:4675773.

    Bevallom, meghatódtam. Nem számítottam a köszöntésre.Köszönöm a kedves szavakat, jókívánságokat szép virágokat.Pezsgővel  koccintottunk férjemmel.  24 éves unokám mondta, hogy minden alkoholos italra kell vizet inni, mert az alkohol kiszárít.Hát én pezsgőre nem iszom vizet

  5. 2019. augusztus 11. 22:3675772.

      Most van Benikém a Szigeten. Nagy aggodalommal gondoltam programjára, aztán tegnap este beszélgettünk erről, és megnyugtatott, barátok együtt mennek, és vigyáznak egymásra. 

  6. 2019. augusztus 11. 20:5375771.

    Zsuzsóka, ami szép, értékes és kedves Neked, szeretettel kívánom. 

  7. 2019. augusztus 11. 17:5175770.

      Zsuzsóka, Magdinak köszönhetően még a nap vége előtt igaz szeretettel és tisztelettel kívánok további szép éveket. Mindent, ami jó.

  8. 2019. augusztus 11. 17:4275769.

    Csatlakozom,és hozzáteszem azt hogy erőben/egészségben,mert az nagyon fontos.

    előzmény:
    Kusza (75768)
    2019-08-11  15:18
  9. 2019. augusztus 11. 15:1875768.

    Zsuzsa tudom, hogy Te ezen a napon tartod a névnapod, így szeretettel köszöntelek, az Isten éltessen sokáig!

    előzmény:
    szizsuzsóka (75750)
    2019-08-07  05:50
  10. 2019. augusztus 11. 08:0675767.

    Jó reggelt, szép vasárnapot!

  11. 2019. augusztus 10. 18:0275766.

    Klárám, nem tudom, meddig jutok el a hozzászólással, mert gyakran megszakad a kapcsolat a WIFIvel. Már ez a 3. nekifutás.


    Örülök a szándékodnak, tarts ki, eredményes lesz! örülök, hogy szíved rendben, ennek tudatában könnyebb lesz a mozgás!


    Magunkról: Leánykám valami vírussal küzd, tegnap a reggeli viziten felmentette a doktornő a megterhelések alól, este a nővér ügyeletes orvost is hívott a felfelé kúszó hőemelkedése miatt. Reméljük, hétfőn folytatni tudja a kúrát. 


    Én gyűröm az ipart, ma egyedül is vállalkoztam a kb.2000.lépésre- a kezeléseken felül. Piacról gyümölcsöt, boltból joghurtot hoztam a hétvégére. Tanúja voltam az utcai virágok öntözésének: emelőkosár magasságából, tartálykocsiból, slaggal, bőséges vizet kaptak. Emellett biztosan szerepe van a sok nyitott medence párájának is a kellemes klímában. 


    A kis mókus tegnap is itt járt, pedig a park felújítás zajjal is jár- megszokhatta az emberek közelségét. 


    Gyorsan telik az idő, már én is félidőnél tartok, leánykámat párja csütörtökön hazaviszi. Eredményről majd hetekkel később tudok beszámolni. Most az a fontos, hogy mozgás készségem erősödjön, s kedvem a rendszeres tornához, otthoni  aktivitáshoz.


    előzmény:
    klára13 (75761)
    2019-08-08  22:38
  12. 2019. augusztus 10. 08:1375765.

    Klára örülhetsz, hogy ilyen aranyos mennyed van, így törődik Veled. Igaz Te is jó vagy hozzá, mindig szeretettel beszélsz róla. Az hajam is fehér meguntam a festést. 

    előzmény:
    klára13 (75764)
    2019-08-09  22:52
  13. 2019. augusztus 9. 22:5275764.

      Na!!!! Csak semmi tülekedés! Nyugi van, mint a Szigeten volt a népszertű énekes előadása után. Többen írták, hogy láttak már nagy tömegeket, de ekkorát még sosem. Hála Istennek, hogy nem történt baj.
      Nálunk ma még tartott a kellemes, nem túl meleg idő. 
      Zsófim levágta hajamat. Hm. Frufrum van, és fülem közepéig ér a hajam. Zsófi nagyon ügyes, s én elképedten néztem, hogy milyen egyformán hófehér a fejem. 
       Remélem, mindenki jól van. Talán már Janka is visszaért. Zsuzsikánk pedig megújulva kezdi a hetet. 
       Sheriff, jó éjszakát! És mindenkinek.

  14. 2019. augusztus 9. 02:2075763.

    Jó éjszakát kivánok én is.

    előzmény:
    klára13 (75762)
    2019-08-08  22:41
  15. 2019. augusztus 8. 22:4175762.

      Békés, jó éjszakát kívánok

    előzmény:
    klára13 (75761)
    2019-08-08  22:38
  16. 2019. augusztus 8. 22:3875761.

    Nagy fejlődést éltél meg, Zsuzsika? Lányod szintén? 
    Képzeld, Bazsiék elhatározták, visszaráncigálnak az életbe, amiről sok évvel ezelőtt lemondtam.  Jó pillanatban jöttek, mert kedvem van hozzá.


    Bevezetésül elvitek vizsgálatra. Az úr nyomát sem találta annak, amit az előző kardiológus megállapított. Természetesen akkor ugis eluytsítottam koszorúereim piszkálását. Most lefogyásom következik. Ügy híztam meg dagadtra, hogy észre sem vettem.  Löbögős ruháimmal továbbra sem volt baj, tükörbe pedig sohasem nézek. Lelkesítőként hoztak sZófiék vagy tucat nagyon kellemes, könnyű ruhát. egy kardigánt, Kapok csoda fogyasztó kapszulát. Ujdonság, hogy ezeknek nagy ötletük volt: nem ezzel-azzal vacakolnk, ők egyenesen bakrériumokkl, bélbolyhokkal operálnak. Majd meglátom. 


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Zsumi45 (75754)
    2019-08-07  14:55
  17. 2019. augusztus 8. 12:0675760.

    Marika a dió már az üvegben van, arra vár, hogy szétosztogassam. A tavalyit is olyan szépen beosztottam, hogy még abból is van 2 üveggel. Valahogy elfelejtkezünk róla, pedig nagyon finom. Most a szilvával bajlódom, ma is kint voltunk, de még nem jó lekvárnak. A jövőhéten szombaton megyünk a lányomékhoz, addig le kell rendezni a szilvát.

    előzmény:
    jara (75756)
    2019-08-07  22:25
  18. 2019. augusztus 8. 11:1675759.

     Marika, egy szép napon fiad bepakol tégedet a repülőgépbe, és hipp-hopp, ott is vagytok. A templom megvár, nem szalad el!

    előzmény:
    jara (75756)
    2019-08-07  22:25
  19. 2019. augusztus 8. 00:4975758.

    joval fiatalabb vagyok nalatok,csak segiteni akartam,mert a ti korotokban mar sok minden feledesbe merul........


    a pocegodrot ajanlom neked olyan jo huvos lehet ilyenkor....durva egy peldany vagy...

    előzmény:
    klára13 (75751)
    2019-08-07  10:15
  20. 2019. augusztus 8. 00:3975757.

    ugyan miert gunyolpdnek?az en kedves versem is,azert irtam le,nagyon rossz passzeban volt a kolto,de ez a vers a szivig er....

    előzmény:
    szizsuzsóka (75749)
    2019-08-07  05:43
  21. 2019. augusztus 7. 22:2575756.

    https://www.facebook.com/arthurirodalmikavehaz/photos/pcb.1024511711081132/1024507501081553/?type=3&theater


    Csak ezért mennék Barcelonába. Azért Messivel is paroláznék szívesen.


    Magdika itthon vagy? Hogy áll a dió projekt?


     

  22. 2019. augusztus 7. 18:5175755.
    Ady Endre:
    Párisban járt az Ősz

    Párisba tegnap beszökött az Ősz.
    Szent Mihály útján suhant nesztelen,
    Kánikulában, halk lombok alatt
    S találkozott velem.


    Ballagtam éppen a Szajna felé
    S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
    Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
    Arról, hogy meghalok.


    Elért az Ősz és súgott valamit,
    Szent Mihály útja beleremegett,
    Züm, züm: röpködtek végig az uton
    Tréfás falevelek.


     


    Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
    S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
    Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
    Nyögő lombok alatt.

  23. 2019. augusztus 7. 14:5575754.

    Szervusztok!


    Zsuzsám, várunk mindig, nagyon messzi ne menj!


    Mára befejeződtek a "jelenéseim". Ha Tündi is visszaér, sétálni megyünk, ide visszatért a kánikula. Lelkesen sétálok vele, mert biztonságot ad, akár egyetlen ujjának érintése is. Ha magam mellett tudom, már nem is sasszézok, karolni sem kell, elég a bot segítségnek.


    Klárának: Harkányban vagyunk. Elégedett vagyok az ellátás színvonalával is. Csak a gyümölcsöt, zöldséget pótoljuk, bár pár szelet zöldpaprika, fél paradicsom, egy-egy alma minden napra része a kapott menünek.(Napi négyszeri étkezés!) Kiegészítő fogásnak gyümölcsjoghurt, műzli szelet. Az étrend az egészségesnek mondott elvek szerinti, nekünk a mennyiség is elég. Sőt, a reggeli 2-2 hatalmas zsemléből 3-at az asztal szomszédoknak adunk, egyet eszünk meg ketten. Nem titkolt cél pár kiló mínusz. Csak ami tavaly óta feljött rám is.


    Este fél 7-re vissza kell érnünk, mert másnaponta pakolást kapunk. Én kapszaicinest a nyakamra, Leánykám a térdére kéneset. Bűzlünk utána, de meg lehet szokni. :-).


    Épp betoppnat, pici pihenés és megdolgoztatjuk a lépészszámlálót.


    Ölelés a barátoknak! 


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (75750)
    2019-08-07  05:50
  24. 2019. augusztus 7. 10:3475753.

      Érdekes írás.  Nem is sejtjük, mi, egyszerű halandók, hogy miket kevernek-kavarnak a boszorkánykonyhákban. S hogy gengszterek, akikre mint sikeres emberekre nézünk.

    előzmény:
    jara (75742)
    2019-08-04  21:22
  25. 2019. augusztus 7. 10:3175752.

      Zsuzsika, örömmel láttalak a különleges fa alatt. Nagyon csinos vagy, bájos. Azért az edzést, a mozgást nehogy túlzásba vidd! De örülök sikerének. Lányod is szorgalmas? 
     Melyik ez a kisváros? 
     Nálunk, úgy tűnik, vége van a nyárnak. Nem bánom. 

    előzmény:
    Zsumi45 (75745)
    2019-08-06  19:15

Címlap

top