Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. október 7. 18:4476201.

     Hat ez van .  Vagy szulnek a lanyok - vagy mindig keznel tartjak a gyogyszert es idoben beveszik .


    Ugy tunik , hogy anyu is nemtorodom volt , ha az orvos automatikusan felirja a kalliumot .


    Megyogyult a labad ? 

    előzmény:
    klára13 (76200)
    2019-10-07  17:30
  2. 2019. október 7. 17:3076200.

      Amikor már szinte lehetetlennek látszott az orbánc legyőzése lábamban, akkor irt fel a háziorvos vízhajtót, mert tényleg dagadt volt, és kálium tablettát írt hozzá. A gyógyszert nem szedtem be, de a kálium jól jött. Izomgörcsök ellen.
      Korábban rettenetesen dagadt az egyik lábam, aztán egy orvos elcserélte az egyik gyógyszeremet, és ezzel a lábdagadás megszűnt.
      A hátrahajló méh okozhat görcsöket, és valóban, a szüléssel megszűnik. Szegény kislányaid.

    előzmény:
    csinomjank (76197)
    2019-10-07  14:55
  3. 2019. október 7. 15:1376199.

    Klára teljesen igazad van ! Az emberek nagy hányad összetéveszti a milliót és a milliárdot. Hasonló a tömeg és térfogat mértékegységeknél is van . 

    előzmény:
    klára13 (76196)
    2019-10-07  12:11
  4. 2019. október 7. 15:1076198.

    Szerintem is igy van . Meg tovabbra is gyenge es furcsa egyensuly zavara van -  nem szedul , de mintha a labai hirtelen gorbek lennenek -ugy erzi . Nem mer a lakasbol kimozdulni . En csak biztatom , hogy szedjen vitaminokat  asvanyi anyag potlas ,mert lehet , hogy mindenbol hianya van  , ha kimosta magabol a vizhajtoval . Es szamoljuk a napokat ,mig  bekerul kivizsgalasara .


    Mikor jobban lett elvittek a haziorvoshoz ,aki egy kedves rokonnal egyutt a fule hallatara megallapitotta , hogy az egvilagon semmi baja nincs .Csak bekepzeli maganak . Semmi vervetel vagy ilyesmi . Hat felenek a kisvarosban igy mennek a dolgok . Sosem volt johire a korhazunknak . Igaz ,most ferjem honfitarsa fellenditette az egyik osztalyt  es persze magyar orvosok is vannak ,akik  jok . Csak mivel iszonyu a tulterheltseg igy vagy nincs idejuk fejlodni vagy minosegi munkara .

    előzmény:
    szizsuzsóka (76195)
    2019-10-07  11:42
  5. 2019. október 7. 14:5576197.

     Csaladi orokseg a mehszaj gorbesege vagy ilyesmi nalunk . Szulesig ez van . Nem volt nala epp a legerosebb fajdalomcsillapito ,mert mar honapok ota rendben volt. Mult honapban a madarkam szenvedett igy ,mert nem kert idoben fajdalomcsillapitot  .


    ____________


     Anyukamnak dagad a bokaja es azert vizhajtozik . Igen ,elhanyagolta  az asvanyi anyag potlast . Azt mondja , hogy  egy kalcium  tablettas italtol jobban lett - de nem teljesen .

    előzmény:
    klára13 (76194)
    2019-10-07  11:05
  6. 2019. október 7. 12:1176196.

      JARA-Marika, örömmel értesültem róla, hogy hazánk stadionépítés sorozata nem áll meg, és ezúttal ti kerültök sorra. 
      1000 millió + 800 millió forintot költ rá a kormány. Azért így írom milliárd helyett, mert a milliárd, érzésem szerint, már nem mond semmit. Hozzászoktunk. 
    //hvg.hu/gazdasag/20191003_18_milliardnyi_k ozpenzbol_epul_futsalstadion_Szijjarto_csapatanak


    Nyilván igényetek van rá, örülök, hogy teljesül. 

  7. 2019. október 7. 11:4276195.

    Jankám!Valószínűleg menses okoztaa görcsöt és az ájulást . Azt, hogy anyukádat nem nézték meg , az hiba .Kiszáradásnál nem mindig sierül szájon át rendbe hozni idős korban az elektrolitháztartaást . Különösen, hogy nem ismerik az akkor meglévő értékeket

    előzmény:
    csinomjank (76188)
    2019-10-06  23:55
  8. 2019. október 7. 11:0576194.

      Megértem, hogy nagyon megijedtél szeretteid fájdalmai miatt, Janka. Amit hozzánemértőként láttam itt-ott, abból azt szűrtem le, hogy nagy veszélyek okozhatják. Lányodnak mi okozta?
      Hogy anyukádat csak kikérdezték, aztán nyilván azt mondták neki, igyon sok vizet, ez felháborító. úgy tudom, a kiszáradás idős embernél végzetes lehet, és infúzióval szokták orvosolni. Miért szed vízhajtót? És elhibázta az adagot, vagy elhanyagolta a káliumot? Hány éves édesanyád? Már írtad, de elfeledtem.

    előzmény:
    csinomjank (76188)
    2019-10-06  23:55
  9. 2019. október 7. 10:4876193.

       Zsuzsika, te igazi nagy harcos agy. Kiküzdöttél az élettől tízszer, százszor annyit, mint amennyi általában egy embernek jut csak úgy magától, erőfeszítés nélkül. Életutad csodálatra méltó.  

    előzmény:
    Zsumi45 (76191)
    2019-10-07  09:20
  10. 2019. október 7. 09:5276192.

      Na, beletenyereltem a sűrűjébe! Városi tévénkben dühöngve árad a választási kampány.  Itt lehetne tanulni szép és hízelgő szavakat, de lehetne sötét éjszakába is zuhanni. Egyiket sem teszem, de továbbra is hallgatom őket - különösen a végre hatalomhoz jutni kívánók mondandói érdekesek: csepülnek és ígérgetnek fűt-fát. Remélem, ahogy a múlt választáson is leszerepeltek, most is ez lesz a helyzet. Szeretjük városunkat, és elégedetten éldegélünk, sőt rokonszenvvel figyeljük polgármesterünk nagy, kitartó harcait. 

    előzmény:
    csinomjank (76186)
    2019-10-06  23:43
  11. 2019. október 7. 09:2076191.

    Ma ezt találtam:


    "Képességeink ajándékok. Útjelzők - mutatják a mi egyedi és megismételhetetlen életutunk iránylehetőségeit. Tenni csak azzal tudunk, amink van. Hiányzó képesség nincs. Mindannyian mindent megkaptunk ahhoz, hogy maradéktalanul boldogok lehessünk."-Biegelbauer Pál


    Érdekes és értékes gondolatai voltak,"Fényadó" címkével adta elő. (gondolom, így lehetett azidőtájt közönséget toborozni hozzá.) Hallgattam előadását, új oldalát képviselte a lelkipásztornak és lélekgyógyásznak. Kinyitotta a hallgatói szemét és szivét az elfogadásra, befogadásra.


    Bizony nehéz elviselni a képességeink hiányát, ha ennek tudatában élünk. Különösen hálás vagyok, hogy az engem körülvevő család próbálta velem elhitetni, hogy más képességeim kompenzálják. Persze gyerekként, serdülőként sok sérelem ért, még a tágabb családon belül is. Nyilván a megkülönböztetett figyelmet irígyelték. Visszahallottam, hogy terjesztették rólam:" sosem lehet gyereke ,csúnya sebhelyei vannak, tolókocsis lesz nagy korára"..s ilyesmiket.


    No, de az élettől mindent megkaptam, és több a jó, mint a rossz! 


    Tegnapi sétám után felmentem a 10.-re és lefotóztam  merre jártam. Ha sikerül lekicsinyíteni, majd megmutatom. Most nem fogadja el a nlc.


     


     

  12. 2019. október 7. 07:1276190.

    Érdekes, hogy ne bírja a főtt paprikáét a gyomrotok, pedig nyersen emészthető nehezebben. Nekünk nincs ilyen gondunk, egyszerűen nem szeretem

    előzmény:
    Kusza (76185)
    2019-10-06  20:18
  13. 2019. október 7. 00:0676189.

    Mi is szoktunk viccelodni  ...kisfiamnak van egy gyikjelmezhez hasonlo pizsamaja  - ugyhogy mondjuk neki gyakran " valtozz at gyikemberre" ha itt az alvas ido .


    Az elso gyermekkelmmel meg gyakran enekelgettuk a pufok ufok dalt ,mikozben pufoka edesseget majszolt ...


     

    előzmény:
    klára13 (76183)
    2019-10-06  19:33
  14. 2019. október 6. 23:5576188.

    Felenk vegyes hirek . Szervezzuk a csalad sportolasat -egy klubba beiratkozunk -remes mennyi papir kell hozza -meg munkahelyi igazolas is .


    Kint kellemetlen meleg van meg mindig ,este is . Nem tudom a marathoni futo ferfiak hogy birtak tegnap ejjel .


    __________


     Anyukam beteg ,nagylanyom beteg . Remes igy ,hogy tavol vannak . MInd a kettohoz mentot kellett hivni mult heten  -par nap kulonbseggel . A nagylanyom elajult a munkahelyen a szornyu hasi gorcsei miatt . Anyuhoz nem ment ki a mento -hiaba hivtak -  de legalabb a mentos alaposan kikerdezte telefonon es rajottek , hogy tulzasba vitte a vizhajtozast .Neki is hasi gorcsei es szornyu izomgorcsei voltak . MIndketten nagyjabol rendbe jottek -de nem teljesen . Anyunak azert adtak idopontot  ketto het mulva , a nagylanyom meg nem kapott meg beutalot sem kivizsgalasra .

  15. 2019. október 6. 23:4576187.

     a sok zsir miatt ,ami kisul belole mely tepsiben ,talban ajanlott sutni 


    egy baj van csak vele , hogy gyorsan elfogy es ot embernek nem volt mindig eleg egy kacsa ...

  16. 2019. október 6. 23:4376186.

    Ketto es fel ora a kacsa sulesi ideje . En sokszor sutottem gazsutoben .Ketto ora maximum langon -fel ora kitakarva kozepes langon .

    előzmény:
    Kusza (76185)
    2019-10-06  20:18
  17. 2019. október 6. 20:1876185.

    Nyersen fogyasztok paprikát paradicsomot a reggelihez.


    Ma én is kacsacombot sütöttem, elég sokáig volt a sütőben nagyon finom puha lett.


    Egészben még sohasem sütöttem kacsát, szerintem azt is sokáig kell sütni. Ez a receptet nagyon megkedveltem.


    https://szem-szajnak.reblog.hu/tokeletes-sult-kacsacomb

    előzmény:
    klára13 (76184)
    2019-10-06  19:47
  18. 2019. október 6. 19:4776184.

      Sok a savatok, Magdikám? Vagy kevés? Nyerse


    sem esztek paprikát? 
      Nem tudom, kit kérdezzek. Magdikám, neked mindenben van tapasztalatod. 
      Volt egy kacsa a mélyhűtőben, ami mindig kigurult, amikor nyitottam. Ajánlottam Zsófiéknak, de nem lelkesedtek érte. Hát most megtöltöttem szilvával kevert almával. Most sül, de nem tudom, meddig kell sütni? Persze, nagyjából, gondolom, mindegy. Fólia alatt van, gondosan becsomagolva.

    előzmény:
    Kusza (76181)
    2019-10-06  09:24
  19. 2019. október 6. 19:3376183.

      Bazsi kedvenc megállapítása mindenre, ami az átlagostól eltérő: UFO!


     Leonardo természetesen ufó volt. 
     Kissé rontja a megállapítást, hogy a legújabb ufó a kerti poloska. A poloskák feltétlenül ufók, mert ahogy szemüket forgatják, ahogy 360 fokban körülnéznek, csakis másik univerzumból valók lehetnek. 
      Sajnos, még nem kérdeztem meg: ő maga  ufó-e? Gondolom, igen!

    előzmény:
    Zsumi45 (76172)
    2019-10-05  16:31
  20. 2019. október 6. 16:2876182.

    Zsuzsikám ! Réginkömondással válasuzolok " menyem nem lányom "Azt nem tudom, hogy fordított esteben mi történne ? Legyek őszinte , nem is szeretném tudni, tapasztalni.


    Nem is akarok élni csak addig ,. amig aktív vagyok. !


     

    előzmény:
    Zsumi45 (76177)
    2019-10-06  08:40
  21. 2019. október 6. 09:2476181.

    Zsuzsa mi se eszük meg a paprikát, nem bírja a gyomrunk. Általában 5 paprikába töltök a többit gombócnak rakom bele. Azért az íze jó bele.

    előzmény:
    szizsuzsóka (76176)
    2019-10-06  07:02
  22. 2019. október 6. 09:0176180.

    nomégegyszer

    előzmény:
    Zsumi45 (76179)
    2019-10-06  09:00
  23. 2019. október 6. 09:0076179.

    ez a kép illőbb: Emlékmű, ami száműzve volt sok évig Arad főteréről, úgy tudom már látogatható helyen van. (azt nem tudom, hogy eredeti helyén ?1890-ben állították )

    előzmény:
    Zsumi45 (76178)
    2019-10-06  08:44
  24. 2019. október 6. 08:4476178.

    Mai megemlékezés:


    JUHÁSZ GYULA - ARAD
    Arad, örök magyar gyász szép arája,
    Feléd suhan ma sóhajunk, feléd,
    Ki élsz sötéten és némán az árva
    Maros mentén, mely zúg ma gyászzenét.

    A kincses Erdély öléről ered le,
    És erre tart e bánatos folyó,
    Mély morajában sír Erdély keserve,
    Mint tárogatón zengő bujdosó.

    Arad! Köszönt a csonka Magyarország,
    S tört lobogóját lengeti neked,
    Mely fátyolos, mint ez októberest.

    De még lobog, és égi kezek óvják,
    Selymére örök, győztes glóriát von
    A Krisztus jobbján - ama tizenhárom!

    1920

     

  25. 2019. október 6. 08:4076177.

    Zsuzsám így igaz, hiszen aktív életünkben mi is így éltünk, ott segítettünk, ahol leginkább szükség volt ránk, s teljesen megértem, hogy most még zsúfoltabb, nehezebb a derékhadnak. Mégis tudomásuk kell vegyük, hogy magunkra is vigyáznunk kell. Te is hivatkoztál arra, hogy Sándornak szüksége van Rád! Lám-lám mindenkinek!


    Utolsó mondatodra emlékeztem, vagy a tudatalattim indította a mondandómat védelmedre? Féltelek!


    Látom Olgit, amint hasonlóan agyon hajszolja magát. Szintén két fia van és 8 unokája (egyik fia és 2 unoka orvos) + 10 hónapos dédunoka. Fiainak autószervízétől okmány ügyintézéséig, a kisebb unokák időnkénti ebédeltetéséig, mindent vállal a térd és csípő protézisével. 


     Talán én is tenném, ha hagynák lányomék. Szerettem volna a nászasszonyomat kísérgetni a kezelésekre, de vejem nem engedte...Igy az is Tündire maradt. (Pedig jó viszonyban vagyunk, de a városi eszement forgalomtól féltenek , ezért mindenhova tömegközlekedést veszek igénybe.)


    Nagyon nehéz lefékezni az életünket!ölelés ikon nincs. 


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (76175)
    2019-10-06  06:57

Címlap

top