Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. október 8. 22:2776226.

    Klára, ne csüggedj, velem is megteszi a gépem, hogy néha nem adja elő az összes elmentett képemet. Pedig várok türelmesen, ha lassú. Tudtam, hogy egy bizonyos fiókban már 149-nél tartok, s csak 136.-ig mutatta meg. Kikapcsoltam, majd újra próbálkoztam, s ugyanott bejött az összes. Igaz, ez már nagyon régi, örököltem az unokáimtól, azóta ők már a sokadik gépet nyűvik.

    előzmény:
    klára13 (76224)
    2019-10-08  16:23
  2. 2019. október 8. 20:3176225.

    Klára biztosan megvannak azok a képek, egyszer csak váratlanul rátalálsz.

    előzmény:
    klára13 (76224)
    2019-10-08  16:23
  3. 2019. október 8. 16:2376224.

     Ezeket a  régi képeket a topikból szedegetem össze. Mert amúgy már elenyésztek az előző gépekkel együtt. Igyekszem nem gondolni arra, hogy hajdan milyen könnyedén ment a fotókkal való bánás. Most meg...
      Van négy fotómasinám. Ez a gép rá se fütyül a memóriakártyákra, tehát a gépek használhatatlanok. Beni megmutatta, miképpen tehetem ide a zseniális telefonról a képeket. Hát igen, de a napokban az ide áttelepített fotók eltűntek a semmiben. Hiába keresem őket. Most ismét nekiálltam, erre a kb 30 képre azt mondja a komputer, hogy nincsenek új képek az eszközön. Vagyis a telefonon. Hiába nyitogattam mindent, keresgéltem, az eredmény nulla. Igyekszem most elfeledni az ügyet, mert belehülyülök.

    előzmény:
    klára13 (76223)
    2019-10-08  16:10
  4. 2019. október 8. 16:1076223.

      Janka, az a naponta szedős aszpirin más. Vérhigító vagy mi a szösz a trombózis, azaz a vérrög kialakulása ellen. Majd Zsuzsóka kijavít, ha hülyeséget beszélek.
      Unokasógorom mániája volt, ez adta neki a biztonságot nyolcvan valahány éven át. Úgy hitt benne, mint mások a Teremtőben. Terjeszteni is igyekezett hitét. Aztán, amikor megszúrta egy rózsa tüskéje, kórházi segítségre volt szüksége, mert elvérzett volna. Felesége azt mondta, hogy egész teste tele volt lila folttal, mert ha elpattant egy erecske, máris ömlött a híg vér a bőre alatt. 
      Béke poraira.


     

    előzmény:
    csinomjank (76218)
    2019-10-08  08:24
  5. 2019. október 8. 13:3876222.

    Klára jártam már én is így egyszer, hogy nem puhult meg a kacsacomb, én is így csináltam, hogy visszatettem sütni, kis vizet vagy bort öntöttem alá. Utána nagyon finom lett. Egész kacsát még sohasem vettem. Mindig eszembe jut, anyukámnak az volt a véleménye a kacsáról, hogy csupa bőr meg háj, alig van benne hús.

    előzmény:
    klára13 (76219)
    2019-10-08  10:00
  6. 2019. október 8. 11:3576221.

    A feleségem is úgy szokta sütni a feldarabolt kacsát, hogy jól bekeni zúzott fokhagymával, bort önt alá. Mi ilyen régifajta zománcozott edényt használunk, fedővel.


    Lehet hogy tévedek, de úgy gondolom hogy az ilyen sötét színűek jobban felmelegszenek mint a világosak, hasonlóan mint a sötét ruhák. Nagyon szépen meg szokott pirúlni.

    előzmény:
    klára13 (76220)
    2019-10-08  10:00
  7. 2019. október 8. 10:0076220.

      Történnek még csodák!
      Ez a kacsa valami automata öngyógyító jószág volt, mert ahogy beletettem egy edénybe  és aláöntöttem vizet és egy pohár bort, megszórtam fokhagyma granulátummal, pároltam hosszan, olyan finom lett, hogy ihaj! A bőre kissé megégett, de nem okozott bajt, az íze finom lett.  Mondom, magától megjavult, omlós lett és ízletes. De azért ez lesz életem utolsó kacsája. Vagy ki tudja. Egyszer régen, amikor még lelkes szakács élt bennem, narancsos kacsával vártam vendégeinket. Nagyon finom volt.

    előzmény:
    szizsuzsóka (76217)
    2019-10-08  06:59
  8. 2019. október 8. 10:0076219.

      Történnek még csodák!
      Ez a kacsa valami automata öngyógyító jószág volt, mert ahogy beletettem egy edénybe  és aláöntöttem vizet és egy pohár bort, megszórtam fokhagyma granulátummal, pároltam hosszan, olyan finom lett, hogy ihaj! A bőre kissé megégett, de nem okozott bajt, az íze finom lett.  Mondom, magától megjavult, omlós lett és ízletes. De azért ez lesz életem utolsó kacsája. Vagy ki tudja. Egyszer régen, amikor még lelkes szakács élt bennem, narancsos kacsával vártam vendégeinket. Nagyon finom volt.

    előzmény:
    szizsuzsóka (76217)
    2019-10-08  06:59
  9. 2019. október 8. 08:2476218.

    Koszonom az infot - megosztom a lanyokkal . Mindig van itthon Aspirin   nekem meg a ferjemnek felirjak - de nem hiszem  , hogy szuksegunk van arra , hogy naponta szedjuk . 


     Anyukam idosebb toled . Te a Kigyo eveben szulettel ?  En is -szerintem a fiad  is . 


     Most , hogy Klara elarulta a szuletesi evet megtudtuk , hogy a Majom eveben szuletett . :) 

    előzmény:
    szizsuzsóka (76216)
    2019-10-08  06:50
  10. 2019. október 8. 06:5976217.

    Klárám ! Ezeket a húsokat párolni kell . Mostanában alacsonyabb hőfokon párolják, folyamatosan adagolva hozzá kis mennyiségű vizet . Csak a fiatal csirke kivétel, az grillezhető


    A vegyes gyümölcsízbe tesznek sok szilvát, de almát, birsalmát is és elég sok cukrot( anyukám szerint tököt is tettek bele ( gondolom a hatalmas takarmánytökből, ennek kevésbé jellegzetes az íze, mint az igazi sütőtöknek ).  . Én nagyon szeretem . Időnként elfelejtve vegyszermentes házi lekváraimat ,veszek magamnak.


    Úgy tudom Janka anyukája velem egyidős, Janka pedig idősebb fiammal.

    előzmény:
    klára13 (76215)
    2019-10-07  21:28
  11. 2019. október 8. 06:5076216.

    Régen a katonaorvosok mindenre Aspirin írtak fel. A tisztfeleségek menstruációs görcseire is - Elmúlt tőle. Ezen sokat nevettünk diákkorunkban . Aztán  GYULLADÁSOS MECHANIZMUS KUTATÁSA KÖZBEN FELFEDEZTÉK, HOGY MILYEN ANYAGOK KÉPZŐDNEK, EZEKNEK MILYEN HATÁSA VAN. Kiderült, hogy ezek az anyagok jól reagálnak az aszpirinre , és később felfedezett gyulladásgátlókra . A méhben is összehúzódást okozó gyulladásgátlókat is lekötik, így a görcsöt is enyhítik. Az utóbbi években ezért gyakran "reumaszereket " írnak fel ilyen görcsök ellen. Sokszor hatásosabbak az ismert görcsoldóknál.

    előzmény:
    csinomjank (76197)
    2019-10-07  14:55
  12. 2019. október 7. 21:2876215.

      A kacsasülttel nem akartam dicsekedni, de hát jó...
      Rémes lett. Másfél órát sütöttem, most már megtudtam itt, barátaimtól, hogy legalább egy órával tovább kellett volna, így a hús ehetetlenül kemény vot, agyümölcs is kissé nyers. Ésnemcsak bort vizet is elfeledtem tenni alája.
      Nagyon szeretek borral főzni. Most kiszaladtam és a párolódni feltett nyavalyás állat alá öntöttem a hűtőben leledző bort, de hát eddigre már jól elégett. Nem számít, már lemondtam róla, és ezt a szárnyast kiiktatom életemből.
      Jelentem, gépem meghülyült. ezért van a vot és társai.


      JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK, SHERIFF!

    előzmény:
    Sheriff-2 (76207)
    2019-10-07  20:12
  13. 2019. október 7. 21:0376214.

      Marika, te látnok vagy!

    előzmény:
    jara (76206)
    2019-10-07  20:04
  14. 2019. október 7. 21:0176213.

      Sheriff, ezek ismerték a szlenget! A vegyes gyümölcsíz volt az, de hús nélkül természetesen. Kemény volt, vágni lehetett, és tényleg, mint a szalonnát, szeletelni kellett. Így árulták. És tényleg Hitlerszalonnának hívták, később talán Sztálinszalonnának.

    előzmény:
    Sheriff-2 (76204)
    2019-10-07  19:49
  15. 2019. október 7. 20:3776212.

    Lehet hogy soha nem tudjuk meg, nem is fontos mostmár nem tudjuk megváltoztatni. Nekem a birsalmához hasonlított az íze. Persze olyan régen volt, hogy talán igaz sem volt.


    Most pedig jó éjszakát kivánok akinek az jön, én pedig most megyek ebédelni.


    Ez a kép annak van, aki fogyókúrázik.....

    előzmény:
    csinomjank (76210)
    2019-10-07  20:22
  16. 2019. október 7. 20:3076211.

    Lehet hogy csak sokáig főzték, és akkor kemény/száraz lett.


    Az első gyerekkoromban én nagyon sokat segítettem lekvárt főzni nagy üstben. Mondhatnám azt is hogy az az én dolgom volt.


    Nyilt lángon/tűzön főztük, körbe kellet járnom, azért is hogy jól meg legyen keverve, meg azért is mert olyankor ősszel össze-vissza fújt a szél, könnyeztek a szemeim a füstől.


    Amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is.....

    előzmény:
    jara (76209)
    2019-10-07  20:17
  17. 2019. október 7. 20:2276210.

    Igen ,apukam is neha igy hivta "Hitler szalonna " - nagyon utaltam . A nagymamam elkenyeztetett bennunket a sajat hazi lekvarjaival . Az angol wiki azt irja , hogy sutotokbol keszult -  kizartnak tartom - a magyar wiki szerint  szilvabol .

    előzmény:
    Sheriff-2 (76204)
    2019-10-07  19:49
  18. 2019. október 7. 20:1776209.

    Ötletes a fonott-kalács. Finom is. Hitlerszalonna: a vegyes gyümölcsíz volt valamivel keményítve szerintem.

    előzmény:
    Sheriff-2 (76205)
    2019-10-07  19:54
  19. 2019. október 7. 20:1576208.

    Anyukam es apukam akkoriban kezdte az iskolat ,mikor szulettel . Jol beleszulettel a viharba .


    Nem is meseltel errol , hogy sikerult a frontot atveszelnie a csaladotoknak .


    Az en apukam majdnem belehalt a Szolnok kornyeki  harcokba , a pincebe kenyszerultek es majdnem megfagytak .


    ________


    Anyu egy marek gyogyszert szed es nagyon engedelmes beteg -szinte vakon engedelmeskedik az orvosoknak .


    Nagyon hisz a gyogyszeriparban ,oltasokban es ha egy fiatal doktor valami termeszetes terapiat javasol ,akkor felhaborodik . "kepzeld ,azt mondta az orvos , hogy ehgyomorra igyak minden reggel citromos vizet " "hogy kepzeli ,hogy ez segitene ?"

    előzmény:
    klára13 (76203)
    2019-10-07  19:09
  20. 2019. október 7. 20:1276207.

    Ezek a dolgok azért történnek, mert Klára nem tett egy pohár bort a kacsasülthöz.


    (Zárójelben jegyzem meg, hogy ha tévedek, az már a nagyon sokadik eset lesz.)


    Pl. én szeretek borral főzni, néha az ételbe is teszek.

    előzmény:
    jara (76206)
    2019-10-07  20:04
  21. 2019. október 7. 20:0476206.

    Ma kapkodom a fejem, nézem a holdállást, fronthatás helyzetet, pollentöltetet a légkörben, de nem találok magyarázatot Klára sziporkáira. Vagyis, talán a kacsasült???  Á, dehogy! Eredeti ember eredeti gondolatai.    (UFO ????)


    Zsumika írásán is elcsodálkoztam. Részleteiben ismertem a történéseket, de ez az összefüggés megrendített. Hogy verssor jutott eszembe? Miért is ne.... " az erőtlen csügged, az erős megállja"... Saját túlgondolás: a legerősebb kihozza mindenből a lehetségest.


    Van ám lakóhelyünkön sportélet, van ám hozzá sportlétesítmény is,  kettő is. Csili-vili, felújított.  Voltak futballisták is, mérkőzések is, de elgyengültek. Ma ezek a létesítmények bérelhetőek. Nem olvastam még. Nem tudom miért, de stadionépítés hírére nekem mindig a műanyagszékes, gazzal benőtt, szélforgatta Stadler-stadion képe jön elő, szegény névadó sorsával együtt.

  22. 2019. október 7. 19:5476205.

    Muszáj nagyon tanulmányozni mindent/akármit mielőtt elhihetőnek gondoljuk.

    előzmény:
    klára13 (76203)
    2019-10-07  19:09
  23. 2019. október 7. 19:4976204.

    Amikor lefordíttatunk valamit, főleg itt a neten, nagyon sokszor óriási marhaságok jönnek ki.Ma pl. akartam tudni hogy milyen gyümölcsökből készítették a gyümölszízt, azt írta hogy a neve Hitlerszalonna, és vannak benne húsfélék is.


              Tessék.......Hitlerszalonna – Wikipédia

    előzmény:
    csinomjank (76202)
    2019-10-07  18:49
  24. 2019. október 7. 19:0976203.
    Gondolom, meggyógyult. Nem foglalkozom vele. És hát nincs kéznél!!!
    Janka, saját tapasztalat, hogy nagyon könnyű elfelejteni azt a huncut gyógyszert. Anyukád fiatalabb nálam, ugye? Én 44-es vagyok. A háborús dokumentumfilmeknél mindig betájolom, hogy már éltem-e, anyám várandós volt-e, illetve hány hónapos voltam a felvétel idején. Mondjuk, amikor Drezdát bombázták, vagy a katonák megfagytak az orosz télben.
    előzmény:
    csinomjank (76201)
    2019-10-07  18:44
  25. 2019. október 7. 18:4976202.

     ez angolszasz nyelvteruleten meg bonyolultabb ,mert az amerikai angol a  billion alatt  az ezer milliot  azaz millardot erti  mig a brit angol ugy ertelmezi , mint mi 

    előzmény:
    szizsuzsóka (76199)
    2019-10-07  15:13

Címlap

top