Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. október 17. 10:4876326.

    Valahogy nekem úgy néz ki ez a fórum megint változott, lassan semmivé változik az egész tákolmány.

  2. 2019. október 17. 10:3276325.

    A marhahús frissen nagyon rágós, akármilyen része. Ezért már a vágóhídon hetekig érlelik/tárolják mielőtt piacra kerűl. Sokféleképpen lehet az olcsóbb darabokon javítani, pl. a klopfolás is az, talán a legegyszerűbben/gyorsabban az otthoni konyhában sózni lehet. Van itt egy rövid videó, a lényeg az, hogy nagyon durva sót kell használni, 1 órára,szobahőmérsékleten, utána vízzel lemosni, tehát eltávolítani az összes sót a felszínéről, szárazra törölni sütés előtt.


              YouTube


    Van sok más megoldás is, de ha túl sokat kell vacakolni vele, akkor mégis jobb ha jobb minőségű húst használunk.





     

    előzmény:
    klára13 (76321)
    2019-10-16  22:34
  3. 2019. október 17. 09:3876324.

    Zsuzsám, köszönöm, hogy tájékoztattad társainkat!


    Bejelentkeztem ugyan 76314.-ben, de a gépnél csak olvasgatok néhány percig- ezt is csárdást járva teszem. Fájdalmam szerencsére nincs, a fásli alatt a lábujjaim és felette a combom duzzadt, kicsit égő, feszülő melegség a lábszáramban.  Csak holnap este szabad lecserélni, de igazgatom, mert folyton összsodródik a két vége és ezért ott szorít nagyon. Leánykám már profi lett a fáslizásban korábbi gondozottai mellett, ügyesen meg fogja oldani.

    előzmény:
    szizsuzsóka (76323)
    2019-10-17  06:34
  4. 2019. október 17. 06:3476323.

    Zsuzsika túl van a kisműtéten , majd eldől. hogy kell- e nagyobb beavatkozás . Jól van .

  5. 2019. október 17. 06:3276322.

    Klárám ! Az újabb irányzat az, amit  Sherif is írt, hogy alacsonyabb hőmérsékleten , tovább párolják a húsokat . Ezt Magdika fia is leírta, ő modern szakács is , elvégezte ezt az iskolát , gondolom érdeklődésből. Utóbbi időben fiatalabb fiam is főzicskézik , ő is ezt a módszert használja. Így sokkal tovább tart, de kevesebb felügyeletet igényel 1/2-1 óránkén rá kell nézni a húsra . hogy ne száradjon ki, és a folyadékot pótolni.

    előzmény:
    klára13 (76317)
    2019-10-16  15:32
  6. 2019. október 16. 22:3476321.

      Tudatom Sheriffel, hogy szintén szerettem borral főzni.
      Itt nálunk nem olyan nagyon gyakori a szték készítése. Bazsi és fiai a bolondja, s igencsak helytelenítem - magamban  - ha étteremben választják. Mert a legdrágább az étlapon.
      Itthon készítve is egész vagyon,   s nagyon ritkán van. Hiszen kilója az érett hátszínnek 8-15 000 forint. Nekem az íze olyan, hogy lenyelni sem tudom. 
       Nem lepne meg, ha Sheriffnek megoldott lenne a hús érlelése is.
    -

    előzmény:
    Sheriff-2 (76320)
    2019-10-16  17:14
  7. 2019. október 16. 17:1476320.

    Kicsit változott a tervem, közben akarom tudatni az olvasókkal, h szeretek borral főzni, néha az ételbe is teszek.

  8. 2019. október 16. 16:5776319.

    Az olyan klasszikus embereknek mint mi vagyunk, ajánlom hogy ne egyenek sok marha kövéret bármilyen finom (steakre gondolok), mert nem olyan emészthető mint a sertés/kacsa/liba zsír, közelebb van a birka faggyúhoz.


           Elmentem.....

    előzmény:
    klára13 (76317)
    2019-10-16  15:32
  9. 2019. október 16. 16:4976318.

    A szegy az egészen más.


    Ez a marha oldalas, amit nálunk sokféleképpen darabolnak.Lefordítva (marha)-rövid borda.


    Pár recept, csak arra az egyszerű dologra kell emlékezni, hogy ahány ház, annyi szokás.


              Braised Beef Short Ribs Recipe {Slow Cooked} - Tasty Ever After


                      Beef Short Ribs Recipe | Ina Garten | Food Network


    Nekem nagyon jól bevált az hogy a húsok mindkét oldalát megpirítom lábosban.


    A már korábban említett fekete tepsibe készítem a sütőben, bármikor időjárástól függetlenűl.


    Beolajozom a tepsit, egy sor/réteg savanyú káposztáta,egy sor hús, másik sor káposztával betekarom.


    Alacsony hőmérsékleten addig sütöm, még a hús elválik/leesik a csontról, tehát vajpuha.


    Te tanulmányozd ezeket, rövidesen fogsz tudni Angolúl, nekem pedig most van félnap dolgom......

    előzmény:
    klára13 (76317)
    2019-10-16  15:32
  10. 2019. október 16. 15:3276317.

      A szegy sütését és előkészítését néztem meg. Olyan lassú volt a felvezetés, hogy majdnem gutaütést kaptam. Aztán persze gyorsítottam.
      A kalapos úr a szárazpácot 12 fűszerből állította össze. A nedveset a becsomagolás előtt csak hatból, ha jól emlékszem. 
      Ami szárazpác érkezett, a Kotányi, nagyon jónak tűnik. 
      Nekem a dolgokból a tervezgetés a legkedvesebb időszakom. Mint most, ez. 
      Ilyenkor nagy rémületek tudnak erőt venni rajtam. mint most, hogy ha szegyet láttam a videón, akkor tán marhaoldalasról lenne szó? De megnyugodtam, jó a disznó. Elővettem, gyönyörű darab, 2,3 kilogramm.
      

    előzmény:
    Sheriff-2 (76313)
    2019-10-16  12:45
  11. 2019. október 16. 14:4776316.

      További javulást kívánok,Zsuzsika!

    előzmény:
    Zsumi45 (76312)
    2019-10-16  12:03
  12. 2019. október 16. 14:4276315.

      Most gyorspác van, és hideg füstölés. Ez bizony más, mint nagymamája módszere.  Az eredmény is.

    előzmény:
    Sheriff-2 (76314)
    2019-10-16  12:52
  13. 2019. október 16. 12:5276314.

    Nekem a sütés/főzés az egyik hobbim, úgymint a kertészkedés. Komoly berendezésem van füstélesre, mégis Német-hentestől veszem pl. a füstölt csülköt amikor kocsonyára fájdul meg a fogam.


    Pl. a nagymamám a búbos kemencének a kéményében füstölte meg a disznővágás termékeit.

  14. 2019. október 16. 12:4576313.

    Nekem faszén parázson sütve ízlik a legjobban, ami az első 2-képen látható, a 3.-on már gáz grillt használok.

    előzmény:
    Zsumi45 (76312)
    2019-10-16  12:03
  15. 2019. október 16. 12:0376312.

    Köszönöm Klára! Nem szenvedtem, aranykezű ez az érsebész! Finom kis szurikat kaptam( vagy 15-öt ), rá nyomókötést és gumifáslit. A késes műtét majd ezek gyógyulása után jön,  a nagyon tág vénákat is meg kell szüntetni. Egyelőre sokat kell sétálnom, üldögélni tilos.


    Mindezt az öregkori lábszárfekély elkerülése céljából "szenvedem el." Nomeg trombózisra, embóliára sincs szükségem. 


    Semmi sincs ok és következmény nélkül. 


    Finom hétvégi sütögetést kívánok. Ilyesmit még nem próbáltam, de legközelebb Leányfalun kipróbáljuk, faszén parázson.

    előzmény:
    klára13 (76296)
    2019-10-15  10:53
  16. 2019. október 16. 11:0876311.

      Vidéki hentes üzletben vásároltam, s eddigi tapasztalatom jó velük. Jó minőségű a hús, nem ketrecben tartottak voltak.

    előzmény:
    Sheriff-2 (76307)
    2019-10-15  22:28
  17. 2019. október 16. 06:5576310.

    Igen ,durva lett az élet. Szinte rosszabb, mint az átkosban volt.Akkkor általában tudta az ember,kivel kell vigyázni. No és a durva dolgokat is diszkrétebben csinálták. Adtak a látszatra. Mi egyszerűbb emberek nem tudtuk, hogy magas állásúak magán célra is használhatnak állami gépkocsit. Mikor ez eldurvult, hétvégeken igazoltatták őket. Azt sem tudtuk,hogy hűségeseknek van szakszervezeti , vállallati nyaralás külföldön, fillérekért. No és azt sem, hogy voltak külön üzletek,ahol olcsóbban vásárolhattak. De ilyen kirívó,bicskanyitogató urizálás nem volt. Akkor is voltak ilyen sex bulik, de csak akkor szivárogtak ki, ha valaki túlzásba vitte . de akkor taccsra tették az illetőt.   Egy önmagát kereszténynedk, keresztlény erkölcsöt valló ember nem csinálhat ilyen durva házzasságtörést. Csinálja csendben , mint főbankárunk vagy 1-1 miniszter. Menjen utána gyónja meg és vége

    előzmény:
    klára13 (76299)
    2019-10-15  13:37
  18. 2019. október 15. 22:4276309.

    Sokan használnak oliva-bogyó olajat sütésre, amit helytelennek tartok, mert az hidegen salátákra való. Ugyanis elég alacsony hőmérsékleten füstölni kezd.


    Az ilyen égett dolgok pedig orvosok szerint rákot okozhatnak.

  19. 2019. október 15. 22:3576308.

    Nnnnnna én is csináltam helyesírási hibákat, de meg lehet érteni. Sokat kell bohóckodnom ide varázsolni az ékezetes betűket.


    $$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$$


    Mérges vagyok tehát kell néha vicc is......


    Feleség kérdezi a férjét.


    Hány nővel aludtál?


    Férj válaszol.....


    Csak veled. A többivel ébren voltam.

    előzmény:
    Sheriff-2 (76306)
    2019-10-15  22:25
  20. 2019. október 15. 22:2876307.

    Összejátszanak talán?


    Mert megint nem küldte el a videót a húsok vizzel való felpumpálásról......Ez az....pedig Youtube......


                     Fomaco FGM48 Pork and Beef Injector - YouTube

  21. 2019. október 15. 22:2576306.

    Nem ismerem ezt a Kotányi  fűszerkeveréket, azért azt gondolom, hogy az fűszerrel kevert só, leginkább só.Én is használok hasonlót, amikor pl. ezt a húst sütöm.


    Meg használom csak só helyett is.


    Talán jobb ha nem dörzsölöd be, mert ebből a bordából sok lé jön ki, ami lemossa. Tulajdonképpen ezek a húsok fel vannak pumpálva csapvízzel, pontosabban a nagyipari termékek.


    Én ha száraznak néz ki, vékonyan beolajozom, megsózom, darált borsozom, és fokhagyma port szórok rá. Megsütöm, utána megy a sütőbe az alacsony hőmérsékletre, ahol olyan puhára sétöm, amilyenre éppen kedvem van. Persze nem túúúúúl puháre, mert én akarom kicsit rágni is, hogy érezzem azt hogy húsz eszek.


    Így csalnak a nagyipari hústermelésben......


    Nálunk a bordát lehet venni sokféleképpen. Az néz ki száraznak, amelyik extra húsos, mert rajta hagynak egy réteget a karaj részről.


    Mostanában már csak azt sütöm.

    előzmény:
    klára13 (76305)
    2019-10-15  21:54
  22. 2019. október 15. 21:5476305.

      Az olajjal nekem is kétségeim voltak. 
      A mesterséges füst ízről először  egy laboratóriumban hallottam. Örvendeztek, hogy a füstízű vegyszert sikerült üres molekulába beletenni, vagy ilyesmibe, mintha liposzóma lett volna neve, elfeledtem, és e megoldással remek füstölt ízű babfőzelék főzhető füstölthús nélkül. Nagyon tetszett. Azóta már tudjuk, hogy sok mindent konyha helyett laboratóriumokban "főznek".
       Arra kell vigyáznom, el ne túlozzam a fűszerezést. Mert hajlamos vagyok a túlzásokra.   
       Megérkeztek a barbecue fűszerek. Érkezett egy grill száraz Kotányi  fűszerkeverék. Egy zacskó Varázspác, folyékony. És egy nagy flakon Hellmans szósz - smokey BBQ sauce, ami ugye azt jelenti, hogy a füst meg van oldva. "Smokey sensation".
      A szárazzal dörzsöljem be?


     

    előzmény:
    Sheriff-2 (76303)
    2019-10-15  20:18
  23. 2019. október 15. 20:2276304.

    A 3. képen marha szűgyet füstöltem, ezeket "utánoztam".


                BBQ Brisket recipe by the BBQ Pit Boys - YouTube

  24. 2019. október 15. 20:1876303.

    A faszén rendben van, de az olajat ezután hagyd ki. A füst jó ételízesítőnek is, meg tartósítónak is, de csak az igazi fa füstje, az sem mindegy milyen. a füst sok kémiai anyagot tartalmaz. Pl. a préselt "fa", amiben ragasztók vannak, nem alkalmasak. Lejobbak a kemény fák, olyan mint pl. bükk/dió/tölgy, bármilyen gyümölcs. Pl. én sokfélét használok, mert mást szeretek sült húson, mint pl. kolbászon.Nálunk lehet venni füstölt pirospaprikát is, az is egy másik megoldás.

    előzmény:
    klára13 (76301)
    2019-10-15  19:23
  25. 2019. október 15. 19:5476302.

    ", csütörtökön bepácolom, szombaton megsütöm..." és ez az icipici mind megeszi

    előzmény:
    klára13 (76301)
    2019-10-15  19:23

Címlap

top