Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2019. december 5. 07:4276776.

    A daganatkezelés különböző elvei egymással kombinálhatók. Ezért nálunk az onkológiai centrumokban a kezelés módját bizottság javasolja. Tagjai . Radiológus, belgyógyász-onkológus , sebész. Egyedileg beszélik meg a kezelést , illetve a sorrendet . Így kevesebb a tévedési lehetőség . Az immunterápia nagyon komoly lehetőségeket rejt .Nem csak a szervezet általános állapotának javításában , de az egyes daganatmolekulák elleni speciális ellenanyagok kifejlesztésében is. Helyi kezelésekhez tartozik radioaktív sugárzás , vagy helyileg bejuttatott anyagokkal végzett kezelések Ilyet végeznek Kölnben is. A sebészi eltávolítás alapja,hogy megkönnyíti a szervezet és a daganatsejtek közötti harcot immunrendszerünk javára.


    Legfontosabb lenne a környezet szennyezési elleni harc . A sugárterhelés és a kémiai mérgező anyagok csökkentése életünkben.Ezek alapvető életfunkcióinkkal  ártanak , légzéssel , étkezéssel , folyadékok fogyasztásával.  No és a lélek mérgezése sem elhanyagolható. A depresszió, mely népbetegség bénítja a szervezet immunrendszerét, és ezzel alapvető fizikai életfunkciónkat teszi tönkre .Nem várjuk meg, besegítünk az önmagunk elleni harcba.


    Az öreg székely vicc jut eszembe "ha elveri a paraszt termését a vihar, a maradékba maga áll bele kaszával kézben, “lássuk, Uramisten, mire megyünk együtt” felkiáltással!


     

  2. 2019. december 5. 07:2776775.

    Gondoltam kedves Sheriff, hogy közeli hozzátartozód mellett töltötted nehéz napjaidat a kórházban . Ha végeredményét tekintve nem is volt sikeres, de a legtöbbet tettél, amit szeretteinkért tehetünk, mellette voltál , szereteteddel kísérted végig élete utolsó idejében is.Hiszen mindannyian egy irányba megyünk, csak nem mindegy , hogyan és mikor , no és magányosan , vagy szeretetben!

    előzmény:
    Sheriff-2 (76774)
    2019-12-05  05:32
  3. 2019. december 5. 05:3276774.

    A régebbi/hagyományos rákkezeléssel (kemoval) a rákos sejteket próbálták megölni, ez az újabb amiről szó van, pedig a test ellenálló képességét építi fel, ami a rákos sejteket megöli. De van sok más is amikkel kisérleteznek.


                Top 10 Most Promising Experimental Cancer Treatments - BestMedicalDegrees.com


    Drága igen. A feleségem kezelése egy kicsit több mint mint 1,5 millió dollárba kerűlt, kicsit több mint 2 évet szenvedett vele. Ami neki volt, az átlagos túlélési idő 18-20 hónap.


    Reméljük hogy előbb-utóbb gyógyítani fogják tudni, az élet meghosszabbítása helyett.


               Quest for new cancer treatment crosses milestone: Therapy excels in pilot clinical trials -- ScienceDaily


     


     

  4. 2019. december 5. 04:5076773.

     Nahat -  de nem kerulik  meg - ugy olvastam , hogy kemozzak .


     A hivatalos orvoslas nem sok remenyt ad . Persze , hogy megprobalnak mindent . Nagyon sok brit jar Pragaba gyogyulni  -erre a specialis  terapiara es nagyon jo eredmennyel .


    http://proton-cancer-treatment.com/en/


    Ot eve az egesz vilagot bejarta a hir , hogy egy kisfiut kiloptak a szulei az angol korhazbol ,ahol mar lemondtak rola . Kalandos uton Pragaba vittek ,mikozben korozest adtak ki ellenuk es sikerult  annyi adomanyt osszeszedni , hogy vegigcsinaltak a terapiat . A kisfiu el es virul -kisebb problemak maradtak csak vissza . 


     A baj az , hogy borzaszto draga . 


    _______________


     Szeretek statisztikakat olvasgatni . Minap egy 2012 -es felmeresre akadtam . A  rakos betegek tulelesi aranya volt a tema . A legroszabb otben benne volt kis hazank . Ilyen orszagok mellett ,mint Zimbabwe , Urugay , Szerbia , Mongolia .


    Szerinted javult azota a helyzet ?  Sajnos , szakertoje lettem ennek a betegsegnek . Nincs mas valasztas ,mint elvinni mashova .

    előzmény:
    Zsumi45 (76772)
    2019-12-04  17:08
  5. 2019. december 4. 17:0876772.

    Nagyon nehezen szólalok meg, nem titok, hogy Marikával gyakran váltunk privát üzenetet, beszélünk telefonon.


     Itt is csak azt tudom mondani, amit a saját családomban megéltem. Ahány ember, annyiféle a daganatos betegség, de a hazai gyógykezelések illetve a hazai kiváló orvosok megkerülése nagyon nagy kockázattal, időveszteséggel jár. 


    Amit laikusként kihámoztam a "kölni módszer" cikkekből és annak német kritikáiból, azt szürtem le, hogy személyre szabott immunterápiáról van szó, amit kísérleti stádiumban alkalmaznak, ottani magán klinikán, adott típusű betegségekben. Annak kellene utána járni, hogy kis hazánkban a hasonló kísérleti programokban hogyan lehetne részt venni,(..mert vannak!) azok eddigi eredményei mennyire hozzáférhetők? Hol jobbak bizonyítottan a gyógyulás esélyei? Ebben csak kiváló onkológusaink tudnak segíteni.


    Tiszteletben tartom drága Szonja szüleinek döntését, mindent meg kell próbálni a gyógyulás érdekében! Kívánom, sikerrel járjon a gyógyítása!

  6. 2019. december 4. 11:1676771.

    Orulok , hogy megprobalnak valamit .


     Meg errol nem hallottam .Kolni eljaras . Sok erot es kitartast mindenkinek !  


     

    előzmény:
    jara (76770)
    2019-12-04  10:40
  7. 2019. december 4. 10:4076770.

    Kedveseim.  A történetet azért hoztam ide, mert tele van vele a Fb., nem akartam, hogy más úton jusson tudomásotokra. Nem kérek adományt, az nagyon távol áll tőlem.


    Jankám, a kölni eljárást szeretné kicsim édesanyja. E mögé állt be az ismeretségi köre. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (76767)
    2019-12-04  10:17
  8. 2019. december 4. 10:4076769.

    Kedveseim.  A történetet azért hoztam ide, mert tele van vele a Fb., nem akartam, hogy más úton jusson tudomásotokra. Nem kérek adományt, az nagyon távol áll tőlem.


    Jankám, a kölni eljárást szeretné kicsim édesanyja. E mögé állt be az ismeretségi köre. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (76767)
    2019-12-04  10:17
  9. 2019. december 4. 10:2676768.

     az unokahugomnak is az volt ...


    miben remenykedtek ?  a cseh laser beam terapiaban ? Vagy valami beultetesben ? 

    előzmény:
    jara (76766)
    2019-12-04  09:41
  10. 2019. december 4. 10:1776767.

    Marikám! Nagyon szíven ütött a híred ! Olvastam a cikket is,ha fiam hazajön megkérem segítsen utalni.


    Ha tudok lélekben segíteni barátsággal és együttérzésssel megteszem Szorítok Nektek és főleg kis betegeteknek!


     

    előzmény:
    jara (76762)
    2019-12-04  07:48
  11. 2019. december 4. 09:4176766.

    Glioma grade IV

    előzmény:
    csinomjank (76764)
    2019-12-04  08:14
  12. 2019. december 4. 08:4076765.

    Marika nagyon megrázott a hír, lélekben veletek vagyok!

    előzmény:
    jara (76762)
    2019-12-04  07:48
  13. 2019. december 4. 08:1476764.

     Ez nagyon mellbevagott ! 


     Milyen fajta daganat ? 


     


     

    előzmény:
    jara (76762)
    2019-12-04  07:48
  14. 2019. december 4. 08:0476763.

    Meg a haboru okozta lelki sebek . A bombazasok hangja , a felelem . Az hogy nincs torveny es rend . A bunozok szabadon garazdalkodnak . Es mindezt egy demokratikusan megvalasztott kormany megdontesere terveztek . A szomszed orszagok annyira felnek , hogy bebizonyosodik , hogy a demokracia sikeres lehet  .Nekik a nepirtas is  belefer  , ha a hatalmuk megtartasa a cel .

    előzmény:
    szizsuzsóka (76761)
    2019-12-04  07:35
  15. 2019. december 4. 07:4876762.

    https://szonjameggyogyul.wixsite.com/website?fbclid=IwAR3 Qck_3PYZiKyx9U-fWQHkYFBEzUFFTc8xylwgUsU_t35p_SNRTNUcg-Xc


    Kedveseim.... Nem hoztam nyilvános helyre, de már országos méretűvé terjedt az összefogás. Igen Klárám, kis boszinkat "égetik". Jelenleg is, minden munkanap sugárkezelést kap. Nem fogok beszélni róla, nem tudok. Olvasni sem tudom. Csak sírok, hisztizek. A 9o nap is lejárt. Ígértem hírt, ha sikerül. Szeptember elsején letettem a cigit, hogy ne legyek büdös Szonjának, hisz ölelni kell, tartani kell, tehát szoros testközelben lenni. Tehát nincs cigi. Brúnó továbbra is ide jön a suliból naponta. Szonja magántanuló szeptembertől. Még párszor bevitték egy-egy nap a társakhoz, de olyan gyors és agresszív a daganat, hogy lezárt minden mozgási lehetőséget. A IV fokozatú vagy ??? mi.  Mondom, hogy nem bírom...

  16. 2019. december 4. 07:3576761.

    Pont most olvastam a WEbdoki folyóiratban .


    20 év szenvedés vár a jemeni gyerekekre

    2019.12.03. 12:40

     


    Tragikus számokat közölt a jemeni háború következményeiről az Independent az International Rescue Committe (Nemzetközi Mentési Bizottság, IRC) adatai alapján. A jótékonysági szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint ha az öt éve tartó háború ma véget érne, a nyomorba zuhant ország éhező gyerekeinek húsz évre lenne szükségük, hogy elérjék az alultápláltságnak azt a szintjét, amely a konfliktus kirobbanása előtt volt jellemző.


    Hozzáteszik: jelenleg a világon Jemenben van a legnagyobb és legsúlyosabb élelmezési bizonytalanságban élő embertömeg. A helyzet pedig egyre romlik: míg egy éve az ország egyes részeiről jelentettek éhínséget, mára a 24 milliós lakosság 80 százaléka súlyos élelmiszerhiánnyal küzd és az éhínség szélén áll, amely leginkább a gyerekeket veszélyezteti.


    Frank McManus, az IRC jemeni igazgatója arról beszélt, hogy a gyerekeket megfosztják azoktól a lehetőségektől, amelyekre korábban számíthattak volna. Ráadásul az éhezés nem egy olyan dolog, amit egyik napról a másikra rendbe lehet hozni: az alultápláltság hatással van a magasságra, a képességek fejlődésére, korlátozza a jövőbeli lehetőségeiket. Az igazgató tágabb kontextusban arról is beszélt, hogy az egész jemeni nemzet kevesebb lesz, mint ami lehetett volna, hiszen fiataljaik csak korlátozottan tudnak fejlődni.


    A jelentés arról is ír, hogy ha nem kötnek azonnali tűzszünetet, a háború 29 milliárd dollárba kerülhet a nemzetközi közösségnek.


    24.hu


    előzmény:
    csinomjank (76760)
    2019-12-04  06:59
  17. 2019. december 4. 06:5976760.

    Pontosan . Az ukranokkal megtettek , az irekkel megtettek . Nem lehet benne senki se biztos , hogy nem az o orszaga lesz valamilyen nagyhatalmak jatektere .


    Szerencsere nem az egesz orszag van ostrom alatt . De az ostrom nelkul is nehez .


    Ami a szuletesszabalyozast illeti -  alkalmazzak . Nem igaz , hogy nem . Amit  elutasitanak az az abortusz .


    Sok ember szuletett  a negyvenes evek elso feleben is  Europaban  .  Az ember mindig remel , hogy valami jobb jon .

    előzmény:
    szizsuzsóka (76759)
    2019-12-04  06:39
  18. 2019. december 4. 06:3976759.

    Igazad van Janka !Egy ország kiéheztetése rettenetes ,.. Ezt sztálin tette meg az ukránokkal 


    Itt gondolkodásbeli különbségről van a születéseket illetően szó.Európai gondolkodás szerint ha lehet, születésszabályozáshoz fordulok. A szülés maga - bár természetes folyamat -rizikó az anya élete szempontjából. A csecsemő táplálékszükséglete  is nehezen teljesíthető-Ez a két alapvető ok az , hogy nem szülnék szenvedésre emberkét , és nem kockáztatnám életemet , különösen , ha vannak élő gyermekeim. Amit nehezen tűr el a lelkem az a gyermekek szenvedése. A háború , gyilkosság nagy bűn , ha nem tudok tenni ellene, , nem teszem ki születendő gyermekemet szenvedésnek. Természetesen kötelességem elfogadni és tiszteletben tartani másfajta gondolkodást.

    előzmény:
    csinomjank (76754)
    2019-12-03  06:35
  19. 2019. december 4. 06:0176758.

    Erdekes cikk ez a francia tolmaccsal . Eszembe jutott egy humoros eset - aminek tanuja vagy szereploje voltam inkabb .


    Megerkezett a francia nagykovet   a videki kisvarosba egy kulturalis esemeny megnyitasara . Mikor bemutattak a helyi idegenvezetonek -aki esetleg szivessegbol tolmacsolna neki nem ugralt oromeben . Mikor kenytelen volt kezet fogni velem ,akkor bantoan mellem nezett . Majd bemutatkozott a pesti tolmacs is - mindenfele diplomaja volt a tolmacsolashoz - nekem csak egy felsofoku nyelvvizsgam . Lenezoen fogott kezet .


    Megkezdodott az esemeny -  engem a masodik sorba allitottak . A fontos francia ember meg a tolmacsa elottem . A tolmacs mar a masodik mondatba belesult . Nem jutott eszebe semmi frappans forditas - es ahelyett , hogy emagyarazta volna a szoviragot ,mindenfele toltelekszavakkal probalkozott huzni az idot - de a kozonseg turelmetlen volt  - vegul valami frazist mondott  a francia-magyar baratsagrol ,amit  a kozonseg helytelenito morajlassal jutalmazott .  A lenezett videkiek kozott tobben is beszeltek a nyelvet .Erre nem szamitott .


    Mikor erezte , hogy megszegyenult  -  szamomra teljesen varatlanul - hatra lepett -megragadta a vallamat es odatolt a nagykovet ele . Sirastol remego hangon mondta , hogy o feladja - nem birja tovabb  .  Egy nagy darab ember -szornyu elegans , draga oltonyeben :) 


    Minden siman ment  -  a fogadason a nagykovet nem gyozte dicserni a tehetsegemet - meg a nagykepu tolmacs is megkoszonte , hogy kimentettem 


    Micsoda elegtetel volt ez nekem ! Mar tobb mint husz eve ! 

  20. 2019. december 4. 04:3776757.

    Azert irtam  a 97 % -t ,mert  mint egy toposzt ,ugy emlegetik a nemzetkozi sajtoban . Ennyi tudos ert  szerintuk egyet abban , hogy a klimavaltozas  par even belul globalis katasztrofahoz vezet .

  21. 2019. december 4. 00:1476756.

     Janka, több, mint gyanús. Ha 99.9%-ot írnak, akkor kezdhetünk hinni.

    előzmény:
    csinomjank (76755)
    2019-12-03  07:28
  22. 2019. december 3. 07:2876755.

    Az a jo es termeszetes , ha vannak kulonbozo nezopontok ! Ha viszont azt mondjak , hogy a tudosok 97 % - a ugyanazt gondolja ,akkor az mar gyanus .

    előzmény:
    szizsuzsóka (76750)
    2019-12-03  06:08
  23. 2019. december 3. 06:3576754.

    En rengeteg olyan panik kelto felhivast olvasok , hogy ha az atlag indiai vagy kinai is el kezd majd olyan szinten fogyasztani ,mint a nyugat ,akkor  a vilagnak vege - a fold nem birja tovabb stb . 


    Azon vagyok kiakadva legjobban ,mikor ehezo jemeni babakat mutogatnak . "mert tul sokat szulnek a jemeni nok " 


    Igy hazudnak  az embereknek . Jemenben polgarhaboru dul . Egyes teruleteket a szaudiak es az emirsegek ostrom alatt tartanak - nincs beengedve az elelem . Egyszeru nepirtas folyik . Valo igaz , hogy sokat szulnek arra - de nem azert halnak ehen . Ostrom alatt barmiyen nepszaporulatu orszagban elofrdulhat az ehhalal .


    De ezt kevesen ertik meg - es sok kommentet olvasvan  - az az erzesem , hogy az embereknek nehezere esik a  gondolkodas .

    előzmény:
    szizsuzsóka (76750)
    2019-12-03  06:08
  24. 2019. december 3. 06:2576753.

     Hat igen . Az atomeromuvek nem arasztanak  szendioxidot . Csak mast  . A legnagyobb problema pedig szerte a vilagon a hihetetlen kapzsisag . Talalkoztam egy amerikai hazasparral ,akiknek a fia atomtudos volt . O korbejarta a vilagot , hogy megnezze az atomeromuveket szerte a vilagban . Sehol se  biztonsagos , nincs eleg szakember ,aki atlatna a teljes folyamatot . Egyszeruen ilyenen sporolnak  .


    Par tudos fizetese kontra a vilag  radioaktiv szennyezese . 


    Ilyen helyzetben van a vilag most .


     

    előzmény:
    Zsumi45 (76744)
    2019-12-02  20:48
  25. 2019. december 3. 06:1776752.

    Igen a nukleáris energia a jelen egyik fontos  forrása lehet , megfelelő kivitelezés és végiggondolt folyamatok esetén.


    A klímaváltozás eddig is sokszor jelentkezett, nem tudjuk hány ezer- millió ember pusztult el miatta. De most felgyorsult, és az emberek létszáma is exponenciálisan emelkedett , így sokkal több ember szenvedését okozhatja .


    Az én gondolkodásom szakmai ártalomként nagyon embercentrikus , talán ezért reagálok élénkebben  az emberek millióinak szenvedésére , egészséges fiatal emberek értelmetlen halálára .

    előzmény:
    Zsumi45 (76744)
    2019-12-02  20:48

Címlap

top