Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2021. július 10. 00:5080276.

      Óriási fekete felhő tartott felénk, aztán meggondolta magát és elment Budapest felé. Most látom a 24.hu jóvoltából, mitől menekültünk meg. Tenyérnyi jegek hulltak. 
      Néztem a fekete felhő után, jött egy kis eső, aztán egy nagyobb zuhé, és csend lett. Varázslatos színűvé vált a világ. Az égbolton fehér és narancsszínű felhők úsztak, néhol lila volt az ég, és egy széles sávban olyan csodálatosan szép kék, amely színt még sosem láttam. Ilyesminek képzeltem az azúrkéket, de azt sosem lehetett látni, mert a repülőgépek összemaszatolják az eget - szinte kiirtják a színeket. 
       Ez az alkonyat maga volt a csoda. Csodálatosan szép csoda. 

    előzmény:
    klára* (80275)
    2021-07-09  16:57
  2. 2021. július 9. 16:5780275.

     Az az elszenesítés derengett, szívesen lemondok róla. 
     Nagyon finom lett a szeletelt cukkini, ma is ezt készítek ebédre. Úgy beszélek róla, mintha a konyhaművészet csúcsán járnék, miközben ti finomabbnál finomabb és bonyolult ételeket készítetek. 
      Közben megoldottam több gondomat. Megérkezett a memóriakártya - jó lenne egyet beültetni fejembe, mert egyre rövidebb az eszem. Még lent van, de majd felhozzák. 
      Vásároltam egy  konyhaszekrényt, azért konyha, mert oda szánom - Bazsi ugyanis megelégelte ócska polcomat, és kidobta. Két kicsi szekrénykét, fiókosakat is vettem, kidobok egy másik régi polcot. Eszméletlenül jó vételek, a Vida XL árui, fehérek és nagyon olcsók. Régóta kedvenc áruházam. 
        Ezek az események, meg talán az, hogy már úton van a szemüvegem, amivel jobban tudok olvasni, mint ezzel a töröttel. Szürke keretet választottam, mert az illik fehér hajamhoz. 
       Most kinézek a teraszra, bár ma nem kell öntöznöm. Tegnap megtörtént. Kannával adok tápos vizet kedvenceimnek. Mert mindnek ma nem jár. 

    előzmény:
    Kusza (80273)
    2021-07-08  20:17
  3. 2021. július 8. 22:0180274.

    Klára csak a padlizsánkrémhez hámozzuk a padlizsánt, de azt is csak azután, hogy szenesre kell grillezni, egészben. 

    előzmény:
    klára* (80272)
    2021-07-08  20:00
  4. 2021. július 8. 20:1780273.

    Klára én nem szoktam meghámozni a padlizsánt, szerintem Zsuzsa sem.

    előzmény:
    klára* (80272)
    2021-07-08  20:00
  5. 2021. július 8. 20:0080272.

       Az a felsorolás szerintem úgy jött ki, hogy valaki rányomott a cikkre egy tetsziket. És ez az alap. De nem találom már, véletlenül jutottam hozzá. Vári Erika a legtöbbet emlegetett, ő szereti "lájkolni" a dolgokat.
       Azt hiszem, most jött el az ideje a cukkininek. Szeletetlve palacsintatésztában sütöm meg. Itt a hűvös szobámban van egy elektromos palacsintasütőm, azt fogom használni. Zsuzsika, a padlizsánt meg kell hámozni?


     

    előzmény:
    Zsumi45 (80269)
    2021-07-08  12:50
  6. 2021. július 8. 19:4880271.

      Most dugtam ki az orromat a teraszra, hát elviselhetetlen a hőség. A szellő is meleg. 
      Van egy epres cserepem, szépen terem. Hihetetlenül édes a termése. Egyik tövén gyümölcs helyett inda nőtt, szaporításra használom. 
       Csöppnyi almafámon rengeteg gyümölcs van. Majd kiderül, milyenek, ha megértek. De az még messze van.

    előzmény:
    jara (80260)
    2021-07-06  21:52
  7. 2021. július 8. 12:5380270.

    Magdika, pár hete egy gazdagon termő diófát nézve jutottál eszembe, épp a zöld dió befőttre, diópálinkára gondoltam. Nagymamám mindig készítette mindkettőt.


     

    előzmény:
    Kusza (80262)
    2021-07-07  09:59
  8. 2021. július 8. 12:5080269.

    Nos Klárám, nem tudom mi alapján állították össze a listát, legritkábban nézem az M-1-et. 


    Jót ettél a cukkiniből, padlizsánból? Hogy készítetted el? Legegyszerűbb mindkettőt lecsóba kockázva felhasználni. "lágyítja" a lecsó ízét.

    előzmény:
    klára* (80266)
    2021-07-07  23:15
  9. 2021. július 8. 12:4780268.

    Az értékrendet nemcsak a politikai nézet befolyásolja. Értékrend vonatkozásában mindkét oldalon lehetnek hasonlóan gondolkodók, a tisztesség, erkölcs, intellektus...odafigyelés és megértés...  sok emberi tulajdonság megvéd a sárdobálástól. 


    Mindig is voltak politikai és egyéb nézetkülönbségek.

    előzmény:
    jara (80261)
    2021-07-06  23:39
  10. 2021. július 8. 04:4980267.

    Megnézhetem azt a listát ?

    előzmény:
    klára* (80265)
    2021-07-07  23:09
  11. 2021. július 7. 23:1580266.

     A szeletelt megoldás nagyon jó. Ezt fogom megvalósítani,  Rólad megtudtam, hogy a magyar 1 tv-t nézed. 

    előzmény:
    Zsumi45 (80263)
    2021-07-07  12:59
  12. 2021. július 7. 23:0980265.

    Belebotlottam egy listába a Facebookon, ahol felsorolják, kit mi érdekel. Nagyon jópofa. Zsuzsóka, téged vagy négyszer kiírt. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (80264)
    2021-07-07  14:16
  13. 2021. július 7. 14:1680264.

    Én olyan országban, ahol legnagyobb erény a tisztesség, nem a gazdagság. A tisztesség szüli a bizalmat, a pénzsóvárság, korrupció a megvetést, bizalomvesztést.-

    előzmény:
    jara (80261)
    2021-07-06  23:39
  14. 2021. július 7. 12:5980263.

    Klárám, a cukkini is és a padlizsán is nagyon finom megtöltve. Akár darálthússal, bármiféle löncshússal, tojásos töltelékkel, gombával meg lehet tölteni. Hosszában kettévágva, vagy egyben hagyva, kivájni a belsejét. Amit kiveszel, azt apróra vágva a töltelékhez adod.(Kis tepsiben, de jobb fajta grillsütőben is sütheted.)


    Apropó grill: Kis kontaktgrillben, szendvics sütőben 1 cm.-es szeletekre vágva, megolajozva is kisütheted, zöldfűszerekkel. Sőt rántva is finom mindkettő.


    Legegyszerűbb a cukkinit mint a tökfőzeléket elkészíteni, én szeretem.


    Padlizsánból eredélyi padlizsánkrémet is zoktam készíteni, pirítósra téve, paradicsom karikákkal isteni. 

    előzmény:
    klára* (80259)
    2021-07-06  20:25
  15. 2021. július 7. 09:5980262.

    Tegnap néztem utána, hogy mikor is kell a zöld diót szedni a befőzéshez, hát nem tudom, hogy nem késtünk-e el, mert Szent Iván éj az utolsó nap, míg nem csontosodik. Igaz azt is írták, hogy az időjárástól függ, na hátha, most később melegedett az idő.


    Majd megnézem, hogy átmegy-e a kötőtű a dión?


     

  16. 2021. július 6. 23:3980261.

    "Sárdobálás helyett egy olyan országban szeretnék élni, ahol mindegy, melyik oldal van hatalmon, mert van egy nagyjából egységes értékrend, amelyhez így vagy úgy, de mindenki tartja magát."  Mécs Mónika producer mondatával egyetértek.

    előzmény:
    jara (80260)
    2021-07-06  21:52
  17. 2021. július 6. 21:5280260.

    Lett a sárgabarack fán kb. 10 kifejlett gyümölcs. Locsolás közben egyel nagyon szemeztem pár napja. Ma levenném, nincs... Lepottyant, szétmállott. Nézek másik után, hát picinyke poloska ivadék legelészik rajta. Másikon a felmenője, arrébb megint picinyke. Tudom, hogy élőlényre nem lövünk, no, de... Málnát már megszüntettem ezért.


    Klára a teraszodon elviselhető a hőség? Gondolom árnyék van.

    előzmény:
    klára* (80257)
    2021-07-05  21:58
  18. 2021. július 6. 20:2580259.

      Plusz munka volt, de biztosan nagyon finom lett az étel. 
      Nekem két cukkinim és két padlizsánom van, de nem tudom, mit kezdjek velük. A gyümölcs nekem is nagy fájdalmam.  Tegnapelőtt Bazsi hozott föl cseresznyét - nem hittem, hogy idén látok ilyen gyümölcsöt. Tegnap Zsófi hozott kérésemre a Lidlből öszibarackot kőkeményet. Összezártam rothadó almával, mára megpuhultak. 

    előzmény:
    Kusza (80258)
    2021-07-06  09:55
  19. 2021. július 6. 09:5580258.

    Elég nehezen indult el a nyár, most aztán kitesz magáért. Elkeserítően drága a gyümölcs a piacon, rosszkor jött a fagy a gyümölcsfákra. Tavaly sok szilva meggy volt, most csak egy pár szem van a fákon. 


    Az előbb bosszankodtam, tegnap vettem egy szép fej kelkáposztát, rakott kelt akarok csinálni belőle. Ahogy ketté vágtam, pont a közepén egy barna levél volt közte. Szét kellett az egészet szedni, hogy azt kikerüljem. Na hát ezt lehet nevezni zsákbamacskának, mert nem tudjuk, hogy milyen belülről.

    előzmény:
    klára* (80257)
    2021-07-05  21:58
  20. 2021. július 5. 21:5880257.

    Magdikám, vagyunk, vagyogatunk. Élvezzük a kánikulát. Csak ámulok, hogy milyen hideg volt itt nemrég!


     


     

    előzmény:
    Kusza (80256)
    2021-07-05  08:08
  21. 2021. július 5. 08:0880256.

    Hol vagytok lánykák? 

  22. 2021. július 2. 07:2580255.

    flow   szamomra a bicajozas a termeszetben , festegetes , dizajnolas , nyelvtanulas ....


    eletkortol fuggetlen is lehet flow elmenye az embernek  - megfigyeles - volt kolleganom  hetven eves kora utan kezdett  festegetni - kiallitasai vannak 


    ____________-


     en biztos  nagyon orulnek a hazilekvarnak ,legalabbis a nagymamam keszitmenyeinek nagyon orultunk ....o azok a szilvalekvarok a kocsogben ...es a  piszkosteszta  hazi szilvalekvarral ... egy humorista  azt irta "dietazok   csak minden szokoevben  egyek" 


    igy nem gondolom , hogy  rekonstrualnam  a dolgot ....

    előzmény:
    szizsuzsóka (80252)
    2021-07-02  06:27
  23. 2021. július 2. 07:1780254.

     "Én nem fogom be pörös számat."

    előzmény:
    szizsuzsóka (80251)
    2021-06-30  05:24
  24. 2021. július 2. 06:3080253.

    monológomhoz megpróbálok képet csatolni

  25. 2021. július 2. 06:2780252.

    Szentmihályi azt mondja. hogy a kellemetlen emlékek, megoldatlan feladatok törnek fel az emberben , Ezért fontos minden olyan tevékenység, mely teljesen lefoglalja az embert,kellemes érzéseket vált ki. ezt nevezi flownak.Amikor az ember fiatal a sok feladat miatt előre néz, minidig újabb célok irányítják, és a családdal kapcsolatban is sok öröm, kudarc éri. Mindez megszűnik amikor "szépkorúak " leszünk . Csökken a fizikai teljesítőképességünk is . Több idő marad emlékezésre. ha elfoglaljuk magunkat , gondolataink tevékenységre koncentrálódnak.  Ezért mozgok én a kertben , befőzök. unokáim elviszki, remélem meg is eszik Anno nagyon boldog voltam , ha kaptam egy üveg lekvár, egy kis sütit anyukámtól.Nem volt pénzem venni. Most azzal áltatom magam, hogy unokáim, gyerekeim is így örülnek . Talán a hazai íznek és a gesztusnak örülnek is, de megveszik maguknak, amire szükségük van .A tevékenység is a mi korunkban pótcselekvés, de a demencia ls a depresszio ellen a legjobb szer.

    előzmény:
    klára* (80250)
    2021-06-29  19:07

Címlap

top