Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2021. július 16. 00:0280301.

       Egész biztosan ismerték egymást. Az Ida regénye igazi csacsi könyv, nagyon aranyos. Szórakoztatott, néhány éve  - 10? - olvastam. Vendégünk érkezett, látta, mit olvasok, és kinevetett.

    előzmény:
    csinomjank (80299)
    2021-07-15  18:36
  2. 2021. július 15. 23:5280300.

    Nagyon boldogtalan ember volt. Néhány könyvét olvastam, de igaazán egyik verse hatott rám nagyon, idézni nem tudom, a lényege, hogy a patak vize rohan, de a kő marad. 
    Nem polgári mivolta volt a bökkenő, hanem, hogy az I. világháborúban a német hadseregben szolgált, volt valami bűnös tette. "1915-ben került ki a frontra hadnagyként, ahol 36 hónapot szolgált.1918-től a tiroli császárvadászok második ezredének főhadnagya, "  Háborúban kinek nincs? 

    előzmény:
    Zsumi45 (80296)
    2021-07-15  08:39
  3. 2021. július 15. 18:3680299.

    Pedig  akkor meg nem tudtak , hogy az o ukoreganyjuk  is szineszno volt .  Tortenetesen  Ida  . Talan ezert kaptam a nagylanyomtol most szulinapomra az Ida  regenyet .  Talan  Gardonyit is ismerte latasbol -  legalabbis egy  idoben egy varosban laktak .


     A regeny  fordulatos  - szinte kommersz ,szappanoperas . MIntha  direkt ugy irtak  volna meg  , hogy az olvasok  vegyek meg a kovetkezo  napi /heti lapot , a folytatas kedveert .


     Hat az  iroknak is meg kell elniuk valamibol ! 


    Mai szemmel nezve  sok politikailag  inkorrekt kiszolas van benne ...


    Direkt  hizelges a nyajas magyar olvasonak . " maguk magyarok mind ilyen szepek ?"  kerdi a nemet szomszedasszony  Idatol .


     Az  elso  feleben  a  zarda  egyhangu eletet  irja le , majd a  magyar muveszek bohem eletet Munchenben .  Meg mindig olvasom . Erdekes  idoutazas . A  regeny  megvolt a  csaladi  bordo  borkoteses  sorozatban ,amit nem en orokoltem . Igy azt gondolnam , hogy nagyszuleim is olvastak a  regenyt .  Ezert meg  plusz  erdekes .


     

  4. 2021. július 15. 18:2480298.

    Egyik evben el kezdtem a  magyar irodalmat  tanitani a  gyerekeimnek .


    Petofi es  Arany  eletrajza  utan "  anyu , van olyan magyar kolto amelyik nem szokott meg a szuleitol , hogy szinesz legyen ?"

    előzmény:
    Kusza (80295)
    2021-07-15  08:12
  5. 2021. július 15. 09:4280297.

    Szeretem én is Márait, több könyvét olvastam. Kassán leültem a vele szemben lévő üres székben, a róla felállított szobornál. Még elmentünk a kedvenc kiránduló helyére is, talán Bankó volt a neve.

    előzmény:
    Zsumi45 (80296)
    2021-07-15  08:39
  6. 2021. július 15. 08:3980296.

    Megfejtettem a Mária=Márai betűcserét, mivel elég sok művét olvastam. A Napló köteteiből is elég sokat, s regényei pedig lenyűgöztek. Az emberi lélek nagy ismerője volt. Sorsa és egyénisége különös. Úgy gondolom, hogy az ő idejében a polgár vagy nagypolgár volt- mint ő- vagy a kispolgár, ami később fanyar mellékízt kapott. Egy időben szinte üldözött volt, akire rásütötték. A polgári gondolkodás, életforma azóta csiszolódott.

    előzmény:
    szizsuzsóka (80293)
    2021-07-15  06:56
  7. 2021. július 15. 08:1280295.

    https://moly.hu/konyvek/cselenyak-imre-aldott-az-a-bolcso


    Zsuzsa ez az első kötet, már a másodiknál tartok. Nekem tetszik, mert az akkor élő kortársakról is szó van benne.

    előzmény:
    szizsuzsóka (80294)
    2021-07-15  07:34
  8. 2021. július 15. 07:3480294.

    Magdika  ki a szerzője és mi a címe a könyvnek ? Talán ez is érdekes adalék lehet


    https://www.orientpress.hu/cikk/2018-03-10_arany-janos-a- betegsegek-kinozta-koltoorias

    előzmény:
    Kusza (80292)
    2021-07-14  20:21
  9. 2021. július 15. 06:5680293.

    Mária helyet Márai. Az e"egy polgár vallomásait " még gimista koromban olvastam , nagyon elutasítottam . Azért csodálkoztam , mikor őt tették meg a polgári lét etalonjának. Talán közel a hetvenhez kaptam meg több könyvét, és megszerettem.  mozgalmas ifjúságát bölcs érett kor követte. Néha kicsit feleslegesen filozofál, de humanista módon.

    előzmény:
    szizsuzsóka (80288)
    2021-07-14  07:01
  10. 2021. július 14. 20:2180292.

    Most érdekesebbnek találom, mikor kötelező volt, nem tudott lekötni.

    előzmény:
    klára* (80291)
    2021-07-14  17:00
  11. 2021. július 14. 17:0080291.

       Magdika, ez nagyon izgalmas! Mi minden történt vele? Nem csak sétálgatott a Margitsziget fái alatt, kapcsoskönyvével?

    előzmény:
    Kusza (80287)
    2021-07-13  13:38
  12. 2021. július 14. 12:5480290.

      Az alkotók magánélete nem számít. a MŰ a fontos. 
      Persze Karinthyék magánéletét nem ismerni veszteség lenne. Rendkívül szórakoztató, ahogy Kosztolányiné és fiúk bemutatta.

    előzmény:
    szizsuzsóka (80288)
    2021-07-14  07:01
  13. 2021. július 14. 12:4580289.

      Zsuzsika! Se öregember, se öregúr! KLASSZIKUS!!!!!!!!!!!!!  Ezt már megtanította nekünk kanadai barátunk.

    előzmény:
    Zsumi45 (80285)
    2021-07-13  09:43
  14. 2021. július 14. 07:0180288.

    Zsuzsikám ! Férjem és fiaim is utálják Adyt. Én szeretem .Megértem szenvedését a sok álszent , önmaguknak többet követelő, de legalábbis elváró emberek között. A bordélyba járás elfogadott volt. Mária is ott vált férfivé. Ez szertartás volt a gimiben . Ady szerencsétllen volt, zseni nem csak jó költő . József Attila is . Az én látásomban kiemelkednek a magyar irodalomban. Kedvencem Tóth Árpád és Radnóti , de tudom ők nem zsenik voltak , nagyon jó költők. Szívemhez szólnak verseik.Ez természetes , mert hasonló az érzésvilágunk .

    előzmény:
    Zsumi45 (80284)
    2021-07-13  09:41
  15. 2021. július 13. 13:3880287.

    Most egy két kötetes könyvet olvasok, Arany János életéről szól. Szeretem az életrajzi regényeket, élvezem a népies kiejtéseket.

    előzmény:
    Zsumi45 (80284)
    2021-07-13  09:41
  16. 2021. július 13. 13:0280286.

    Zsuzsika, a memóriakártya a fényképezőgép tartozéka, erre teszi a képeket, aztán a kártyát áthelyezve leszedi róla a komputer.
    Öntöztem, ilyenkor fellélegzik a terasz, és én is a végén, hogy Icuka nem küldte rám a rendőrséget. Mint egy ízben a tűzrakás miatt. Új volt a rendelkezés, még nem jutott el hozzám. 
      Csengettek a kapun,  közelében álltam, kiszóltam:
      - Ki csenget?
      - Rendőrség.
      Nevetőgörcs jött rám - Attila, te vagy? - Barátnőm fiának tréfájára gyanakodtam.
      Meggyőztek, nyitottam a kaput. Nagyon csinos két rendőrke állt várakozva. Megbeszéltük a témát. Azt írták a jelentésbe, minthogy nyílvánvalóan nem előre tervezett bűntényről volt szó a szép vasárnapdélelőtt, hogy szalonnasütés történt. 
       Icuka a környék réme. Édes, aranyos a maga módján. Nagy gonddal öltözik fel utcára lépés előtt válogatott, ócska holmiiba. Elmeséli, milyen bókokkal illették útja során, s sosem hagyná ki közölni, hogy ő négyszer volt férjnél. Büszke, hogy őt négyen elvették! Bazsi nagyon jóban van vele. Tudja az én ravasz fiam, hogy a zavartalan élet záloga az Icukával való jó viszony. 
       Rég láttam. Kezdek aggódni érte. 

    előzmény:
    Zsumi45 (80277)
    2021-07-10  13:49
  17. 2021. július 13. 09:4380285.

    öreg ember-öregúr

    előzmény:
    Zsumi45 (80284)
    2021-07-13  09:41
  18. 2021. július 13. 09:4180284.

    Valahogy csupán a versek, regények és általában az alkotások iránt érdeklődtem, magánéletükben nem kutakodtam. Adyról, József Attiláról persze sokkal többet megtudtunk, de pl. Radnótiról inkább tőletek hallottam, holott sok versét tudom még ma is. Adyt talán épp amiatt nem tudtam megszeretni. Prózai kötetét és Bölöni róla szóló írásait is elrukkoláztam.


    Nehéz beilleszkedni régi koroknak akkor is deviáns légkörébe.


    Hasonlóan ódzkodtam a családi hagyatékban megtalált levélkötegek megbontásától is. Nagyszüleim és Édesanyám is hagyott maga után gondosan összerakott levelezést az udvarlás idején távol töltött időkből. Unokatestvéreim noszogatására együtt Nagypapám leveleit felbontottuk, szétosztottuk, hogy mindenkinek jusson. 20 éves kora körül írta, amikor Bp.-en tanult, s Nagymama még a "zárdában" nevelkedett. Gyögyörű küllemű, tartalmú igazi szép, régimódi udvarlás, tervezgetése a közös jövőnek- leány álnéven.


    Nagyon kellemes volt együtt megismernünk a szemünkben kissé zsörtölődő. megkeseredett öregemúr ífjúi szép lelkét, finom érzéseit.

    előzmény:
    szizsuzsóka (80283)
    2021-07-13  05:19
  19. 2021. július 13. 05:1980283.

    Szerettem Szabó Lőrinc verseit, műfordításait. Ezért beleolvasás nélkül megvettem Sándornak a 26. év című kötetet a  26 . születésnapjára . Nem arattam sikert vele. Kiderült, hogy egy önző ember szerelmi háromszögéről szól, aki  25 éven keresztül élt szeretőjével és feleségével. Neki ez így volt kellemes , jó. Végül a szerető öngyilkos lett, ez indította a versciklus megírására. Akkor elborzadtam a ténytől vallásos nevelésben részesülő fiatal lányként. Most elutasítom őt , cinizmusáé, öntelt önzéséért. Tisztességtelennek tartom,. Ezt kevéssé csökkenti csak tehetsége.Anyegin fordítását ma is szeretem, de lényegében ugyanolyan volt, mint Anyegin.

    előzmény:
    Zsumi45 (80281)
    2021-07-12  11:11
  20. 2021. július 12. 16:3380282.

  21. 2021. július 12. 11:1180281.

    Mai "véletlen". (bizisten nem kerestem, jött!)


     


    Szabó Lőrinc: Csak az imént...

     


    Csak az imént, csak az imént még, úgy kellett az öröm, a szépség! oly mohó voltál! nyugtalan! A sok is kevés: lázadoztál:mindent szerettél volna...
    S most már az is alig kell, ami van.

    Csak az imént... Minthogyha tegnap lett volna... Óh, egyetlenegy nap és mennyi minden vele hal!


    Ébredését még szinte látom és már itt az este, barátom: egy napig voltam fiatal!


    Be gyors nap volt! Másnak is ily gyors? Vagy csak enyém e különös sors?


    Öregszem és fáradt vagyok.Kezd fanyar lenni, ami édes, az idő szép lassan kivégez s nemsoká mindent itt hagyok.


    És ez a legfurcsább: a semmi, hogy lehet többé sohse lenni,-ez a legérthetetlenebb: végső lakójául agyamnaka nagy csodálkozás marad csak, hogy voltam és hogy nem leszek.

  22. 2021. július 12. 11:0180280.

    Nem tudom miért nem enged regisztrálni engemet a főoldal sem- már 18.-ban is próbáltam, s azóta többször. Csak olyan oldal jön fel, ahol már elfogadott jelszóval be lehet lépni.


    Ez a link pedig azt írja ki, hogy ez a Webhely nem biztonságos, hozzáférést ad az adataimhoz....

    előzmény:
    szizsuzsóka (80279)
    2021-07-11  14:54
  23. 2021. július 11. 14:5480279.

    https://m3w-project.eu/hu/user címen lehet elérni


     

  24. 2021. július 10. 15:3780278.

    Itt nálunk is nagy eső volt, diónyi hjek is este. Félve néztem meg a kertet, különösebb károkat frissen nem láttam -. Már javasoltam mindenkinek a "szellemi frissesség megőrzése és mérése"című játékot. ( ma nem lehet, mert karbantartás van )Leírták, hogy mrlyik játék milyen képességre hat . Regisztrálni kell.

    előzmény:
    klára* (80276)
    2021-07-10  00:50
  25. 2021. július 10. 13:4980277.

    Klára, nagyon szépen lefestetted az élményed az égbolt színeivel, szinte átéltem (vizualizáltam?). Itt a szele (széle?) vonult át a frontnak, némi permettel. 


    Mi az a memória kártya? 


    A cukkiniben az a jó, hogy az ízesítésének csak a fantázia szab határt. Ettem már belőle lekvárt, muffint, savanyúságot is. Tegnap kivettem a fagyasztóból csirkemájat, de későn. Így délben ebédre lecsós cukkinit készítettem, (mindenből 1 volt ). Este pedig hagymával, fokhagymával megsütöttem serpenyőben a májat, abból ettem kovászos uborkával. Ma összekevertem a cukkinivel, s még holnapra is van ebédem. Hol van itt a híres szakácsművészet?

    előzmény:
    klára* (80276)
    2021-07-10  00:50

Címlap

top