Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2021. augusztus 6. 12:4080376.

    Gratulalok !  Ez  nagy orom . Nekem is ,ahogy elkepzellek  azzal a szolovel !


    Itt nem esett . 


     A felhoket piszkalni  Baranyaban is divat volt  egy idoben .  A Tenkes hegyrol lottek  a felhoket , hogy ne legyen olyan eros jegeseo .


     Egyszer en is megtapasztaltam a jegesot Pecsett . Dionyi  darabok  - nem tulzok . Eletveszelyes .

    előzmény:
    klára* (80374)
    2021-08-05  20:45
  2. 2021. augusztus 6. 11:2480375.

      Ismét hétvége van. És szép csendben áteveztünk oroszlán havába. Hm.

  3. 2021. augusztus 5. 20:4580374.

      Janka, ahogy örültem az öbölbéli esőnek, most hasonlóan a lila szőlőnek. Megnyertem!

  4. 2021. augusztus 5. 16:3780373.

    Olvastam, hogy drónokkal lepiszkálták a felhőkből a vizet, és esett Dubajban. Ennek nagyon örültem. Ilyesmire kellene fordítani a rengeteg tudást és pénzt, amit az űrkutatásra elpocsékolnak. Olyan sok megoldandó, végzete probléma a Földön, minek másutt keresni?

    előzmény:
    csinomjank (80364)
    2021-08-03  23:44
  5. 2021. augusztus 5. 16:2080372.

      Nálatok is esik az eső? Itt gyönyörű lassan szemerkélő eső van, nagyon kellemes.
      Egy kis hőség, egy kis hűvösség. Bár az előzőből nem sokat veszek észre, amióta hűtött szobám van. Itt a padláson másképpen nem lehetne elviselni a hőhullámokat.

    előzmény:
    szizsuzsóka (80371)
    2021-08-05  16:04
  6. 2021. augusztus 5. 16:0480371.

    Klárám ! Az az érzésem , hogy szerencséd volt azzal, ami akkor fájt. Egy megbízhatatlan ember öreg korára kibírhatatlan lesz.A feledékenység kellemetlen, hát ha méh bizalom hiánya is társul hozzá . Akkor végképp nem tudhatja az ember, mi okozza a hitelesség hiányát .  Most ezt megúsztad . Nagy fájdalom árán lett nyugodt idős korod. Szerencsé alkat vagy, hogy "csak a szépre emlékezel "Ez forditva gyakoribb.

  7. 2021. augusztus 5. 15:5480370.

    A Bakonyban nőttem fel, most is hegyvidéken élek, nem szerettem az Alföldet. . Megtetszett, mikor többször voltunk ott 1-1 hétig. Nem szép, de a széles  utcák, kényelmes közlekedés, kerékpár lehetőség, tág horizont megtetszett.

    előzmény:
    csinomjank (80365)
    2021-08-03  23:51
  8. 2021. augusztus 5. 15:1580369.

      Zsuzsóka, bizony úgy van, ahogy mondod. És nagyon fontos a másikra való odafigyelés. Ez utóbbit hanyagoltam én el, bár, ha belegondolok, fiaim apja még inkább. Vagy talán nem is. Ha visszagondolok, szinte csupa kedves dolog jut eszembe vele kapcsolatban. Úgy kellett lennie, ahogy történt. Persze akkoriban nem így láttam, nagy volt a fájdalmam. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (80367)
    2021-08-04  15:19
  9. 2021. augusztus 5. 13:5980368.

      Most nagyon gondterhelt vagyok - soha nagyobb gondom ne legyen! - keményen licitálnak a szőlőre. Mit tegyek? Elengedje, ne engedjem?

    előzmény:
    csinomjank (80365)
    2021-08-03  23:51
  10. 2021. augusztus 4. 15:1980367.

    Köszönöm kedves  szavaitokat! Valóban a hosszú házasság fő titka ma a TOLERANCIA. Elsősorban az asszony részéről.No és a család szeretete mindkét félnél sokat nyom a latba.  FELÜLÍR MINDEN MÁST, PERSZE AZ ALAP AZ ÖSSZETARTOZÁS.Az ember ilyenkor visszagondol életére , mit csinálna ma másképp. Lényegesen nem változtatnék, kicsit keményebb lennék.Fiamék ebben a hónapban lesznek 30 éves házasok. Gyorsan elteltek az évtizedek , sokat dolgoztunk, megkoptunk, elfáradtunk. Fiaim nagyon jó apák, szeretik gyermekeiket, jó a kapcsolatuk.Ők és unokáim életem igazi sikerei.

  11. 2021. augusztus 4. 14:0580366.

    Hogy vagy Hus? Már régen jártál felénk, gyere és mesélj valamit az unokáidról!

    előzmény:
    hus (46851)
    2013-02-20  01:41
  12. 2021. augusztus 3. 23:5180365.

    Teljesen meg tudom  erteni apukad  vagyodasat vissza a hegyek  dombok koze . En is hasnlokepp  ereztem , mikor  elhagytuk  szep  hegyvidekes  szulofoldemet .


     Anyukam az alfoldi  es o Petofihez hasonloan rajongot e tajert . De en  csak  nyaralni  szerettem inkabb odajarni . Olyan  egzotikus  volt  az ezer eves  ,reformatus  falu .  A vallasi elszigeteltseguk miatt  sok archaikus szokast megoriztek  es  nagy foku volt az onellatas.  Egy-egy nyaralas erejeig nagyon jo volt .

    előzmény:
    Zsumi45 (80363)
    2021-08-03  16:16
  13. 2021. augusztus 3. 23:4480364.

    Elgondolkodtam , hogy milyen szerencsesek a  gyerekeitek  meg az unokaitok !  


    Olyan ritka  manapsag a hosszu hazassag .  Milyen jo nekik , hogy ott vagytok nekik  egyutt  mar ilyen regota ! 


     Tobb , mint fel evszazad  !  


    Tovabbi szep nyugdijas  eveket !


      

    előzmény:
    szizsuzsóka (80353)
    2021-07-31  06:16
  14. 2021. augusztus 3. 16:1680363.

    Kosztolányi versével érzékeltetni szeretettem volna a  Dél- Alföld nyári napjait, amit a dimbes-dombos, hegyvidéken, erdőben élők szerencséjükre mérsékeltebben kapnak. Ezért éreztem magamat mindig nagyon jól, ha akár a Duna kanyarban, akár a Zselicben sikerült pár napot eltölteni. Apukám, aki Erdélyben nőtt fel, sokat szenvedett nyaranta a poros-forró Alföldön, s vágyott "haza", s mentünk is. Élete utolsó nyarán férjemmel még elvittük, s szinte extázisban élt azalatt.  

  15. 2021. augusztus 2. 15:4280362.

    JOHN ANDERSON, SZIVEM, JOHN

    John Anderson, szivem, John
    kezdetben, valaha
    hajad koromsötét volt,
    s a homlokod sima.
    Ráncos ma homlokod, John,
    hajad leng deresen,
    de áldás ősz fejedre,
    John Anderson, szivem.

    John Anderson, szivem, John,
    együtt vágtunk a hegynek;
    volt víg napunk elég, John,
    szép emlék két öregnek.
    Lefelé ballagunk már
    kéz-kézben csöndesen,
    s lent együtt pihenünk majd,
    John Anderson, szivem.

    (Szabó Lőrinc fordítása)


    előzmény:
    klára* (80361)
    2021-08-02  15:38
  16. 2021. augusztus 2. 15:3880361.

       Zsuzsóka, reménykedem, hogy helyzetetek, állapototok jobb, egészen más, mint ami Zsuzsika e verssel érzékeltetett.
       Gratulálok a hosszú, együtt töltött időhöz. 
     

    előzmény:
    Zsumi45 (80359)
    2021-08-01  08:14
  17. 2021. augusztus 1. 08:2180360.

    Zsuzsa Kedves!


    Házasági évfordulótok alkalmából szeretettel kívánok egészséget, több pihenést Neked, és kitartó szeretetet szép családotok körében! 


    Nálunk is csak a nagyon kerek évfordulókat üneplik (akik  szerencsések) nagyobb családi körben, az évenkéntit meghagytuk mindig a párnak, hogy meghitten tölthessék együtt. Sajnos korosztályomból a férjek többsége már a csillagokról nézi a család bővülését.

    előzmény:
    szizsuzsóka (80353)
    2021-07-31  06:16
  18. 2021. augusztus 1. 08:1480359.

    Ezzel a verssel köszöntelek Titeket: (Ezt is versbarát barátnémtól másoltam)



    KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - AUGUSZTUSI REGGEL


    Kékül az ég, az éjjel haldokol,
    pihennek a házak még csendben alva,
    de már lángol, vörös az égnek alja,
    és égni kezd az óriás pokol.


    Az ember ébred- a láng sustorog –
    fájdalmasan liheg, kikél az ágyból,
    beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol,
    fejét paskolják a lángostorok.


    És nő a fényár, zúg a virradat,
    a tűzpokol harsog, dübörg, dagad,
    az árva ember fetreng benne főve.


    Véres sarokkal, bőszen ront előre,
    és este elnyúlik az ugaron,
    mint egy agyonhajszolt, véres barom.
     
    Ma 40 fok közelit jósolnak a déli csücsökre.
  19. 2021. augusztus 1. 02:5580358.

    Nem husgolyot ettunk , azt nem annyira szeretjuk . Unnep volt  - hat megadtuk a modjat . Lazacot es rak curryt ettunk  - a vegen gyumolcs salatat es  mandulas  sved tortat . Hozza a legfinomabb kapucsinot ittuk . Mert nagyon finomak naluk a kaves italok .


     A kisboltjukbol  vettem  meg lazacot  es masnap is  azt ettunk ,krumplipurevel es salataval . A vegen az airfryerben  felmelegitettem  a  kesz  , fagyasztott palacsintakat .


    Csak negyesben  ettunk .


    __________


    Nagylanyom  mar elment . Julius elejen erkezett .Ketto hetet  volt velunk . Abbol is egy hetet  dolgozott . Labujjhegyen kellett jarni korulotte .  


      Az az otlete  tamadt , hogy menjunk ki a sivatagba  csillagokat bamulni . Hat , nagyon feltem .  Egy kis orszaguton alltak meg -jobbrol balrol sivatag . En ki se szaltam .  A latvany nem volt olyan lenyugozo . Sok csillag volt lathato -de nem olyan tisztan , mint egy hideg  teli ejszakan  otthon . Talan a para miatt . 


     De pont szulinapomra  erkezett mndenfele  nekem valo finomsaggal otthonrol . Nagyon jol sikerult  az a nap .


      Masik lanyom csak lustalkodik es baratnozik ,miota  vegzett .  Nagy alma  volt egyedul utazni .  Menjel , mondja az apja . A noveredhez  Budara . Jajj-de jo ! . Aztan semmit se tesz , hogy mehessen . Ugyanez az autos iskolaval , es a nyari munkaval  a kozelben ,ahol a baratnoje is dolgozik . Megelegszik azzal , hogy az apja megengedi neki -aztan  csak lustalkodik mar majdnem ketto honapja .


    PAr het mulva   kezdodik z egyetem .Talan majd felebred . Remelem ,letett arrol , hogy kulfoldre menjen .Itt is varjak  egy nagyon jo nevu  helyen . De hat a szak nem az alma  igy kisse csalodott .


     A  fiam maradt az egyetlen kiskoru a csaladban . Erdeklodese  valtozatlan -  sakk ,matek - uszas  es seta , bicajozas a parkokban

    előzmény:
    klára* (80352)
    2021-07-31  01:23
  20. 2021. július 31. 16:2980357.

    Magdika, sosem vágytam az úrinő címre, olyasmivel társul ez nálam, hogy az úrinő felsőbbrendűnek tartja magát. Lehet, ez a szoc. hatása volt. Lehetne tűnődni, milyen is az igazi úrinő. Biztos vagyok benne, hogy pozitív személyiség.
       Van egy édes sztorim. Kötelező volt részt venni a tanítójelölteknek a Csillebérci Úttörőtábor életében két hétig. Éppen beteg voltam, orvosunk szerint vesemedence gyulladásom volt, de menni kellett. Kaptam hát igazolást, hogy felvőbetegként utazom. Mindjárt betettek a tábori kórházba, ahol egyetlen ápolt voltam. Az orvosok medikák, akik, mint az igazi kórházakban történik,  naponta egyszer bejöttek a kórterembe. 
       Két vidám, aranyos lány volt az orvosi kar. Ott unatkoztam volna egyedül, ezért az ágyban ülve pasziánszoztam. A kis világos piros nejlon bébidoll volt rajtam, amit venezuelai csomagból vásároltam. Szemügyre vettek a doktornénik, egyikük éjjeliszekrényemhez lépett és megnézte, mit olvasok. Aztán a következőket mondta:
      - Bébidoll, pasziánsz, Tenessee Williams! Hiába, úrinőnek születni kell!

    előzmény:
    Kusza (80354)
    2021-07-31  11:24
  21. 2021. július 31. 16:0680356.

      Nyilván beszélgetésünk témája is küzd teste öregedésével. Elrejti ezt vidám mosolya mögé. Egy ostoba vacsoraműsorban láttam a tévében. Habitusa kiemelkedett a celebek közül. Úgy volt megszerkesztve a műsor, hogy ő legyen a főszereplő. Jól alakított.
      Zsuzsóka, az öregedés hozadéka, hogy töprengünk önmagunkon, életünkön. Azt sejtem, mindenki így van. s bár bölcsességgel párosítjuk az öregkort, a valóság más. Ha igazán bölcsebbé válnánk, akkor békés derűvel, bírálat nélkül néznénk vissza, hiszen azon már lehetetlen változtatnunk, és úgyis minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Játékszerei vagyunk a sorsnak.

    előzmény:
    szizsuzsóka (80353)
    2021-07-31  06:16
  22. 2021. július 31. 11:2780355.

    Zsuzsa gratulálok ehhez a szép évfordulóhoz! Kívánok további egészséges boldog éveket!

    előzmény:
    szizsuzsóka (80353)
    2021-07-31  06:16
  23. 2021. július 31. 11:2480354.

    Klára régen azt mondták, a lila az, úri szín. Tehát nem véletlenül kedvenced a lila!

    előzmény:
    klára* (80352)
    2021-07-31  01:23
  24. 2021. július 31. 06:1680353.

    Igen Klára azt hiszem egyre gondolunk. Csinos, vidám volt. Most is az, csak produkciói bár különlegesek , inkább mosolyogtatóak.Nem könnyű elfogadni önmagunkat lassú, de folyamatos változással , képességeink csökkenésével. Nálam ez elsősorban a munkabírásom, motiváció csökkenésében jelentkezik.Tegnap volt 57. házassági évfordulónk. Az ember ilyenkor filozofálgat, így kellett volna? De visszamenőleg nem változtathatunk. Az önérvényesítő képesség pedig korral inkább csökken .No de nem baj, nőtt a súlyom testbőségeim ....

    előzmény:
    klára* (80344)
    2021-07-30  15:27
  25. 2021. július 31. 01:2380352.

    Janka, káprázatos a memóriád! Mindenre emlékszel!
    Tán csak nem svéd húsgolyót fogyasztottatok?!Nagylányod talán otthon van? Vagy négyen voltatok? Rég meséltél gyermekeidről, pedig olyan jó hírt kapni róluk!
       A lilát nagyon szeretem, mindenféle megjelenésében. Rózsaszínnel  együtt különösen.
       Nem voltunk sehol. Elügyetlenkedtem születésnapomat, s minthogy családom tudja, nem rajongok e napért, hát szépen elsikkadt. A lila ruhát teljesen elfelejtettem. Igazad van, a szőlőfürtöt megveszem. 
       Aztán előveszem egyik nagyperemű kalapomat, és rávarrom! Majd lecsuklik a súly alatt a fejem, és mindenki sajnálkozni fog: milyen beteg a nyaka szegénynek, pedig milyen gyönyörű szőlőfürtje van! És a szőlő vá
    laszol, mert ez intelligens szóló szőlő: TE HÜLYE!

    előzmény:
    csinomjank (80350)
    2021-07-30  21:03

Címlap

top