Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagyik

anutyi
Létrehozva: 2006. március 29. 10:20
Mi nagyik már erre is ráérünk.Kivéve ha az unokák nincsennek nálunk.Főzzünk és süssünk finomat husvétra.Irjatok jó recepteket. ÜDV.Mindenkinek
  1. 2019. március 2. 16:5031576.

    Szervusztok!


    Márti!


    Köszi a remek képeket a sok finomságról amit készítettél.Szeretem nézni és élmény olvasni amit csinálsz . Főzzünk sok finomságot magunknak is kedveskedjünk néha és a párunknak is. A tekercs isteni fincsi lehetett. Majd én is sort fogok rá keríteni. Kakaósat is régen készítettem,pedig kedveljük.
    Találtam egy jó túrós süti receptet azt fogom elkészíteni holnap. Piskótatészta ,tölteléknél annyi a változás hogy pudinggal keverem össze a túrós krémet.


    Ibolya!


    Nálunk is Lucskos káposzta volt én pirítottam szalonnakockákat és füstölt kolbászt azt tettem bele,és a káposztába tettem még több fokhagymát babérlevelet borsot és árpagyöngyöt. Mi azzal szeretjük.
    Csörögét majd küldj virtuálisan


    Legyen szép hétvégétek a vidám napjaitok!


     

    előzmény:
    martabottyan (31574)
    2019-02-24  20:22
  2. 2019. február 28. 09:1631575.

    Szervusztok


    Mind a 2 en finomakat foztok,en a tegnap lucskoskaposzta levest foztem disznohussal es vekonypalacsintat sutottem.


    A jovo heten kedden Hushagyokedd lesz,najd sutok csoroget.


    Kezd szep ido lenni,bar reggelente minuszok vannak,de delre kisut a Nap.


    Vigyazzatok magatokra.

    előzmény:
    martabottyan (31574)
    2019-02-24  20:22
  3. 2019. február 24. 20:2231574.

    sziasztok. megprobalom feltenni a heten csinalt kajakat amit eddig meg nem csinaltam vagy nagyon regen.


    husgomboc levest talan  ez volt a masodik alkalom, vadast is altalaba egyszer csinalok egy evbe, reszint mert Mihaly nem szereti a marha hust   reszint mert en nem ehetek tejtermeket.Retes tekercset most csinaltam eletembe eloszor, nekem nemnagyon izlet, de Mihalynak igen, az utolsot tegnap csinaltam vanillias tekercs let volna eredetileg, de megvaltoztattam, mert a tojasfeherjet felvertem kemeny habba es jo sok diot kevertem bele , citrommal izesitettem es azzalkentem meg a tesztat es ugy tekertem fel es szeltem sututtem, hat mitmondjak valami kulonleges finom let , mar el is fogyot.tehat ezt is most csinaltam eloszor es magma talalmanya volt.


    a mai napon azt hiszem paprika krumpli less moszaly less egykicsit dietazni is, mert hogy az ido enyhult kicsit megjott az etvagy is vele, cask az eso nem jot.


     Nagyon szep uj hetet nektek, ezt most a laptopon iromes a sotetsegbe, itt meg mindig sotet van es nemakarok villanyt gyujtani, hogy nyugodtan aludjon Mihaly,


    Nagyon szep hetet nektek

    előzmény:
    anutyi (31573)
    2019-02-23  19:02
  4. 2019. február 23. 19:0231573.

    Szervusztok!


    Én is kívánok szép és gondmentes hétvégét Mindnyájatoknak!


    Ibolya


      Együtt megyünk el vásárolni gépkocsival  kéthetenként és akkor jó bevásárolunk. Mi is  a 2dik emeleten lakunk és bizony egyre nehezebb fölvinni a termékeket. Főleg a az ásványvizet,mert mi azt isszuk nálunk nem finom a víz. Az ásványvizek meg tartalmaznak sok ásványi anyagokat. Szerint jó dolog.


    Finomat főztél,én ma salátát ettem főtt tojással.Egy kicsit visszafogom magam . Eszek sok gyümölcsöt és sok vizet is iszok.


    Márti!


    Te mindig olyan fincsiket készítesz hogy szinte csurog a nyálam amikor olvasom az írásod. Köszi mindkettőtöknek hogy itt vagytok olyan jó olvasni a soraitok.


    Nálunk ma hűvös szeles volt az idő,de azért sétáltunk egy nagyot.


    Vigíázzatok magatokra és ha sz időtök engedi várjuk soraitokat!

    előzmény:
    Ibolyka43 (31571)
    2019-02-21  16:18
  5. 2019. február 21. 20:1031572.

    Sziasztok 


    Ibolyka Igen tartot meg. Akapcsolatot par barataink. A kulfoldi magyarokbol is, de par csak privaltba,  I kor megszunt a mind megettebe a csoport probalt unk nyitni Uj csoportot itt aztan a facen, de az utolso vallasztasnal annyira csunyan beszeltem tolunk az otthoni elo magyarok hogy ott hagytam a csapatot,sajnaltam! Mert is zart mi nyitottuk megkulfoldiek es mi mentunk el belole..


    En meg a vasarlassal megvagyok, Ha Mihaly nincs is itthol beulok a kocsiba es elmegyek, de szerencsere ez ritkan torteni’ meg mert eddig meg minde; volt itthol es most is inkabb csak a teljes a zoldsegek amit Venezuela kell ja es a kenyer, Mihaly minden nap reggelire 2 szelet kenyeret eszik meg es tobet mar nem.


    tegnap zoldseg levest foztem husgombocal es vacsorara meg le ettem a fagyrol egy adag csirke paprikast es tesztat foztem ki hozza, mara maradt a leves bol es befelyeztem a vadast amit tegnap bepakoltam es ahoz meg zsemlegombozot csinalok, remelem maradbelole holnapra is es akor csak le eso gondoskodom.


    Tudod Ibolyka en szerencses  vagyok Mihaly meg kor ahoz kepet nagyon jol birja magat mondhatom jobban mint en, senki nem mondana meg hogy most fogja majd betolteni a 83 elet evet es meg ugy dolgozik es mas Szia a  haz tetozetet mint Ha legalabb 40 eves lenne, igaz hamar farad, de pihen es folytatja, a gyaloglas mar nehez ebe; megy neki, eszre vettem a vasarlassal itt minden ert kulon uzletekbe kel menni, itt nincsenek uzletbe koszpontok mint a nagy varosokba, mire bevasarolunk bejarjuk Mudgeet, igaz egyik usletol a masikig kocsival kell menni, es mi altalaba 2-3 hetre vasarolunkbe a nagybevasarlasnal, az aprosagokat itt veszuk meg a sarki  uzletbe ami 26 km - re van tolunk.


    kepet itt nem tudok feltenni, de Megprobalom majd a laptoprol feltenni


    Nagon szep hetveget nektek es vigyazatok nehogy megfazatok a nagy minuszokba

    előzmény:
    Ibolyka43 (31571)
    2019-02-21  16:18
  6. 2019. február 21. 16:1831571.

    Szervusztok


    Marta


    Koszonon kerdezed,megvagyunk,hol jol,hol kevesbe.sokszor nagyon kifarasztom magam delelott,akkor d.u.pihenek.


    A delelott eltelik a bevasarlas,fozes,takaritassal,persze felvaltva,fajbak a terdeim,de tornazom es kenegetem,egyelore nem megyek mutetni.


    Finomakat fozol,jo hogy elfogadja a ferjed,amit dietasan fozol.


    Tertjatok-e meg a kapcsolatot,azokkal a szemelyekkel,akik a kulfoldi magyarok nevu topukbal voltak a Mibdmegettenel.?


     


    Magdi


    Te is finomakat fozol,ki szokott bevasarolni nalatok?


    Nalunk en szoktam mindent elvegezni neha a fiam hazahoz a bevasarlokozpobtbol es felhozza a 2 ik emeletre,maskor en cipelem szinte mi den nap.


    Ma salatalevest es turospuliszkat keszitettem ebedre.

    előzmény:
    martabottyan (31570)
    2019-02-20  21:19
  7. 2019. február 20. 21:1931570.

    Sziasztok


    Magdi, jovok en ha van idom. Tegnapa nagy meleg ellenere is elment unk vasarolni, mert vogytan volt a kenyer, tej es a gyumolcs, de hat ugye nem mindig csak azt visszuk meg amit akartunk.  Lattam Nagyon szep marha hust es vettem egy szep kisdarabot ma bepacolom vadasnak es zsemlegombocot csinalok hozza. Az este sult csirke volt a maradek zoldseges ricsaval uborka es paradicsom hozza. Ma csirkepaprikas lesz spiral tesztaval, ebedre meg husgomboc leves sok zoldsegel abbol marad holnapra is, igy leves majd csak vasarnap fo ujabb adag, Ha meg akor is itthol lesz Mihaly.


    tavaj ilyen kor mar elvolt vetemenyezve az oszi veteshez,most meg be sem mentem a kertbe, hisz csak por van benne, viszem mar reg nincs a locsolashoz, orulok hogy Ha a tyukoknak es nekunk van meg. 


    Magdi az en fejem megallas nelkul faj 2013- ota akkor volt fej singolom es azota megallas nelkul faj , hol gyengeben hol borzalmasan, sajnos erre gyogyszer nincs , a specialistahoz azt mondta, hogy ezzel elni kell.


    Ibolyka ti hogy vagytok ugye nem vagytok betegek reg voltal erre.


    Nagyon szep estet kivanok nektek es vigyazatok ha vissza megy a hideg 

    előzmény:
    anutyi (31569)
    2019-02-20  16:25
  8. 2019. február 20. 16:2531569.

    Sziasztok!


    Márti!


    Finomat főztél. Ma nálam is karfiol leves volt,és krumplifőzelék mert olyan régen nem ettünk.


    Süti nincs egy darabig pedig nagyon hiányzik.


    Ma i sétált délkörül mer jó volt egy kicsit süttetni magunkat ,szép idő volt,de hétvégére megint jön a hűvös szeles idő.


    Én egyre jobban érzem az időváltozást ma is megfájdult a fejem ,de kint a friss levegőn helyre jött.


    Egyhangúak a napok mifelénk is Márti,de azért kellemesen telnek. Vígan vagyunk kettecskén is..


    Vigyázz Te is magadra és ha benézel írj isIbolya várunk Téged is sok szeretettel!

    előzmény:
    martabottyan (31568)
    2019-02-19  00:51
  9. 2019. február 19. 00:5131568.

    Sziatok, nallunk nincs nagy ujsag minden a regi, vissza jot a meleg es vele a tuz is, szerencsere most nem mi egunk.


    Igen Magdi jo puhara foot a kakas  meg Mihaly is evett belole  vagy is a combjait o ette meg mar cask azert is nehogy a kutyaknak adjam,mert tudod o nem eszi meg a mi allatainkat, nekem mindent uzletbol kell vennem, es ez az ujabb trukom, hogy nem baj majd a kutyak megeszik, de a levest meg szereti, igy a kutyak is jol jarnak meg mi is, mert a mellet a macska eszi, mert azt egyikonk sem szereti, a feje, hata es a laba az enyem a zuzza es maja mindig a Mihalye,  altalaba a kutyaknak csak a csontok szoktak maradni.


     Tegnap ebedre, karviol leves volt es almas palacsinta, tudod olyan hogy az almat belereszeltem a palacsintaba es ugy sutottem meg. Vacsorara meg tortkrumpli, sult ananasz es hal volt, mara csirke szarnyakat vettem ki azt fogom valahogy megcsinalni vacsorara az ebeden meg gondolkodom, valami gyors levesen.


    Latom otthol egyre jobban enyhul az ido, ha bar ma azt mondtak hogy vissza ter isment a hideg


    vigyazatok magatokra nagyon plane ha setalni mentek mert nagyon csalos az ottani idojaras most . Nagyon szep piheno hetet nektek


     


     

    előzmény:
    anutyi (31567)
    2019-02-17  14:55
  10. 2019. február 17. 14:5531567.

    Szia Márti!


    Remélem jó puhára főtt az öreg Kakas?


    Sikerült találnod megfelelő dolgokat a házhoz?


    Szép lesz újra ,és már nálatok is enyhül is az idő,.Itthon egyre szebbek a napok ma is kellemes az idő,igaz reggelre még lefagyott az olvadozó hó. A városba nincs de nálunk még igen.



    Tegnap én is Rakott káposztát készítettem ,és sütöttem Hólabdát csak nem szagattam ki így labda helyett kocka lett.


    Ízlett mindenkinek mert a fiamék is hazajöttek.


    Jókat beszélgettünk ami fontos nagyon.


    Írjatok ha lesz időtök!


    Pihenés közben jó itt is lenni és olvasni a soraitokat!


    A reklámot nem csípem,mert bárhol megtalálható a szavazás és nem ide való!

    előzmény:
    martabottyan (31565)
    2019-02-14  20:57
  11. 2019. február 16. 17:4531566.

    Szavazzatok Európa legszebb fájára!


    Magyarországról a 135 éves


     "A pécsi havi-hegyi mandulafa"pályázik az első helyre. 2019. február 28-ig lehet szavazni, de február 22-től már nem lehet látni a szavazás alakulását.


    Sajnos 2 fára kell kötelezően szavazni, én azt javaslom első legyen a magyarországi és a második lehetőleg a legkevesebb szavazatot kapott fa legyen, valamelyik országból


    Az alábbi linken lehet szavazni:
    https://www.treeoftheyear.org/Stromy/Milovany-dub

    Ha a két ország fáját kijelöltük, alul kell a "Szavazás"-ra kattintani, majd megadjuk az email címünket és erre az emailre küldenek egy aktiváló linket amire szintén kattintunk és ezzel érvényesítjük a szavazatunkat.  A hivatalos díjátadó Brüsszelben lesz márciusban.

  12. 2019. február 14. 20:5731565.

    Sziasztok most elvagyok foglalva nagyon egesznap a gepemmel bajom, keresere a hazhoz valo anyagokat, az uzletekbe mar nem merem megbizni, hisz az elolirt dolgokat vettunk meg es megis leeget minden, mar vannak bisztonsagosabak is, igaz sokkal dragabak, de mar nem erdekel, de ezek meg nincsenek az itteni uzletekbe, tegnap megrendeltem a lemez teto ala szigetelo mind ket oldala aluminiumal van be vona es fel cm vastag a 80 mtobbmint 1000 dollarba kerult. Most az ablakokat keresere olyan meretbe ami be volt teve, hogy ne keljen a falatokat szet szedni, es kozbe a teto lement is, a faanyag nem erdekes, mert az mindenut egyforma, igy azt fel uton megtudja majd venni, ezek most a legfontosabbak, hogy ujbol teto ala keruljon a kishaziko


    en tegnap reggel koran feltettem foni egy nagy oreg kakast levesnek, a kuktaba tob/ mint egy orat fot. Vacsorara meg kivettem a rakottkaposztat a fagyrol es azt sutottem meg, a kaposzta bol maradt mara is es a levesnek csak a felet foztem be a Tobit betettem a fagyasztoba.


    ibolya en is az ipodon irok, az en laptoppom is vacakol, igaz mar oreg is  a 60- dik szuletesnapomon lettem meg magam vele,Mihaly mar azota 3 beletettuk tett tonkre.ezzel az iPod all meg a 70- dik szulinapomon leptem meg magam.


    latom feletek megint enyhul az ido es lassan lehet ki enni a kertekbe vetemenyezni es lassan Mecca I a bokrokat es a falatokat,itt is ejjel mar Kellemes az ido es parnapja nappal is, csak hat eso az veletlen sem jon,de ezt a hirtelen  lehulest a kutyaim is nagyon elvezik. 


    Ma mar pente’ van.  Nagyon sep hetveget nektek

    előzmény:
    Ibolyka43 (31563)
    2019-02-13  19:16
  13. 2019. február 14. 20:5731564.

    Sziasztok most elvagyok foglalva nagyon egesznap a gepemmel bajom, keresere a hazhoz valo anyagokat, az uzletekbe mar nem merem megbizni, hisz az elolirt dolgokat vettunk meg es megis leeget minden, mar vannak bisztonsagosabak is, igaz sokkal dragabak, de mar nem erdekel, de ezek meg nincsenek az itteni uzletekbe, tegnap megrendeltem a lemez teto ala szigetelo mind ket oldala aluminiumal van be vona es fel cm vastag a 80 mtobbmint 1000 dollarba kerult. Most az ablakokat keresere olyan meretbe ami be volt teve, hogy ne keljen a falatokat szet szedni, es kozbe a teto lement is, a faanyag nem erdekes, mert az mindenut egyforma, igy azt fel uton megtudja majd venni, ezek most a legfontosabbak, hogy ujbol teto ala keruljon a kishaziko


    en tegnap reggel koran feltettem foni egy nagy oreg kakast levesnek, a kuktaba tob/ mint egy orat fot. Vacsorara meg kivettem a rakottkaposztat a fagyrol es azt sutottem meg, a kaposzta bol maradt mara is es a levesnek csak a felet foztem be a Tobit betettem a fagyasztoba.


    ibolya en is az ipodon irok, az en laptoppom is vacakol, igaz mar oreg is  a 60- dik szuletesnapomon lettem meg magam vele,Mihaly mar azota 3 beletettuk tett tonkre.ezzel az iPod all meg a 70- dik szulinapomon leptem meg magam.


    latom feletek megint enyhul az ido es lassan lehet ki enni a kertekbe vetemenyezni es lassan Mecca I a bokrokat es a falatokat,itt is ejjel mar Kellemes az ido es parnapja nappal is, csak hat eso az veletlen sem jon,de ezt a hirtelen  lehulest a kutyaim is nagyon elvezik. 


    Ma mar pente’ van.  Nagyon sep hetveget nektek

    előzmény:
    Ibolyka43 (31563)
    2019-02-13  19:16
  14. 2019. február 13. 19:1631563.

    Szervusztok


    Nagyon lelassult a gepem, most tablagepen irok.


    Magdi


    Legyszives  ird le a  Hokifli receptjet,az enyem nem volt eleg poronyu,kivancsi vagyok,hogy neked mibol all a tesztaja.


    Kiszonom.


    Marti


    A te receptedet is leirom,alkalomadtan elkeszitem.


    A tegnap megint nagy ho hullott,meg nem olvadt el ,ezert nehezkes a kozlekedes.


    Legyen szep estetek.

    előzmény:
    anutyi (31562)
    2019-02-13  16:25
  15. 2019. február 13. 16:2531562.

    Szia Márti!


     


    Köszike a receptet ,nagyon fini lehet,én is sort fogok rá keríteni.


    Szoktam vásárolni vörös áfonyát azzal is nagyon klassz biztos és van különböző saját készítésű lekvárom.Főztem be a nyáron mert volt sok meggy ,alma is ..majd teszek bele.


    Nekem nincs kerámia serpenyőm,de elhiszem hogy klassz lehet,és jó benne zsiradék nélkül is sütni.Úgy sokkal egészségesebb.


    Én se szeretem a zsíros és olajos ételeket már. Igaz a szalonnát csak úgy hagymával ,paprikával kenyérrel még mindig nagyon kedvelem. Egyszer élünk ......nem igaz?



    Ma Paradicsom levest csináltan sok bazsalikommal,és sütöttem halat amit sült burgonyával tálaltam. Jó volt majonézzel falatozni!


    Süti nem volt,mert a télen sok fölösleges kiló jött rám


    Írjatok!


     

    előzmény:
    martabottyan (31561)
    2019-02-12  03:02
  16. 2019. február 12. 03:0231561.

    Sziasztok Magdi itt a suti receptje,Mihalynak nagyon tetszik  tehat en maskor is suttom majd nagyon hamar megvan


    Amerikai süti, egyszerű kevert tészta


    HOZZÁVALÓK:
    2 egész tojás,
    30 dkg cukor,
    1 ek. fahéj,
    2 ek. kakaópor,
    1 cs. vaníliacukor,
    1 cs. sütőpor,
    2 dl olaj,
    1/2 l tej,
    50 dkg liszt,
    3 ek. lekvár,
    5 ek. darált dió,
    2 kk. szódabikarbóna
    Tetejére
    1 marék durvára vágott dió


    ELKÉSZÍTÉS
    A hozzávalókat összekavarjuk, és sütőpapírral bélelt közepes méretű /20×30 cm/ tepsibe öntjük. A tetejét megszórjuk a durvára vágott dióval. 180 fokos előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütjük.


    Tűpróba!


    HINT


    A recepten annyit valtozttam, hogy csak 15 dkg cukrot hasznaltam es tettem bele meg  aszalt  gyumolcsot  Goji berriest es Cranberriest. Lekvarnak meg alma lekvart hasznaltam


    Mihalynak nagyon izlik tehat maskor is lehet csinalni es hasznalok majd kulonbozo lekvart es aszalt gyumolcsot


    A lekvar sajat fozesem es nincs benne semi cukor vagy edesito


    Magdi  nekem nincs az a keramik sutom nem is volt sose, itt ismeretlen volt, most jonek befele az europai edenyfelek,  Es az Aldinal vettem ezt "C CROFTON" Made in Italy Olyan mint egy mely palacsinta suto  dr uveg teto van hozza es  nem ragad le benne semi. Nagyon orulok neki hisz nem kel a sutot bekapcsolni miata.


    Ma MarinaraMixet fogok csinalni Ez kulonbozo tengeri halak, mussel es prawns van benne mar bepacoltam egy kis gokhagymaval , rozmaringal es citrom level es hirtelen sutom meg  tort krumplit adok hozza zold salataval.


    Most gondolkodom a netvegere egy masik sutin az angolul van leirva, de azt is masitom majd, retestesztabol van kinezetre nagyon jol nez ki


    Nagyon szep napot nektek



     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    anutyi (31560)
    2019-02-11  15:18
  17. 2019. február 11. 15:1831560.

    Szervusztok!


    Elfelejtettem


    Ma gulyáslevest készítettem nagyon fincsi lett csipetkét is tettem bele.


    Ti is szoktatok?


    Sütöttem kis piskóta karikákat csak úgy falatozzuk.


    Írjatok!


     

    előzmény:
    anutyi (31559)
    2019-02-11  15:16
  18. 2019. február 11. 15:1631559.

    Szia Márti!


    Köszi ha megírod a receptet a sütinek ,mert ahogy olvasom az írásod meg is kóstoltam volna.


    Kerámia edényt vettél?


    Én kaptam egyet ,de még nem próbáltam ki fedő is van hozzá. Nehéz nagyon.


    Valahogy úgy vagyok minden új dologgal hogy nehezen főzök,vagy sütök benne.


    Gondolom én hogy sokkal tovább tart  SÜTÉS BENNE A SÜTŐBE.Persze lehet hogy tévedek.


    Én gyorsan iszkolok a konyhából és szeretek hamar elvégezni. Amíg fől sül az étel addig sütök is ha van kedvem hozzá.


    Én is kívánok szép és tartalmas hetet Neked is!

    előzmény:
    martabottyan (31558)
    2019-02-10  20:16
  19. 2019. február 10. 20:1631558.

    Sziasztok , nalunk megenyhult az ido tegnap ejjel is es ma ejjel is csak 11 fok volt es tegnap is csak 32 fokra ment fel , igy egesznap vilagos volt a lakasba minden sotetito fuggony nyitva volt, es forogtam a konyhaba is. Tegnap reggel itt a facen talaltam egy sutni receptet jonek igerkezet es gyors volt azt is ki probaltam , igaz valtozasokat csinalta fajta, mert szerintem a cukor rengeteg volt es azt helyetesitettem asztalt gyumolcsokkel,  szerintem erdemes lesz mas kor is megcsinalni,Mihalynak is izzlett annyira , hogy mar fele el is fogyott. Kozbe fozicskezest is de ugy hogy mar keszitgetem a fagyasztoba  Mihaly reszere is Pilligaba , mert mar nagyon menne, de a heten meg itthol kellneki maradni, talan a jovo heten mar mehet.


    Ma isment Mudgeeba kell menunk, tehat az egesz napom oda lesz ma is, tegnap hagytam meg a diszno hussbol felszeletelve azt csinalom meg gombasan es hozott hozza fejem salatat , mert Mihaly nem eszi meg a vegyek salatat, igy tegnap is csalceklat evett a fokhagyma parolt hushoz. Most probalok minden hust amit eddig zsiros sutottem neki csak parolni teljes zsirnelkul, a multkor vettem egy nagyon jo serpenyot es a csirke szarnyakon probaltam ki, hat mitmondjak minden penzt megert nemet gyartmany es  meg 20 dollarba sem kerult, kettonknek pont eleg hus fer bele , legkozelebb Megprobalom a halat is benne, de azt csak Ha egyedul leszek,mert ne: tudom hogy sikerul majd,mert Mihaly azt listbe tojasba forgatva szereti, de ugy nem lehet ugye olaj  vagy zsirnelkul sutni. 


    Megprobaltam fel tenni a sutni kepet de nem engedi az I pardoners azt irja ki hogy tul nagy.


    ha bekapcsoltam a laptopot felteszem ott a receptel egyut  hat Ha megcsinaljatok ti is 


     nagyon sep hetet kivanok nektek 

    előzmény:
    anutyi (31557)
    2019-02-08  17:38
  20. 2019. február 8. 17:3831557.

    Szervusztok!


    Ibolya!


    Nagy kedvencem a Hókifli ,és Kocsonya is ,Várom!Ma bevásárolni voltunk,vettünk többféle húst ami már lapul a fagyasztóba.Hagytam azért holnapra sertéstarját mert kirántom úgy szereti a társam.
    Sütni napok óta nem sütök semmit,de valami jó lenne a hétvégére mert hiányzik .


    Jobb idő közeledik hozzánk is ,de lesz még hideg is.Nem sztem ,és úgy várom már a Tavaszt!


    Márti!


    Várunk téged is írj ,és már remélem nincs olyan nagy forróság nálatok.Szomorú ami történt a házatokkal de én biztos vagyok benne hogy megoldjátok. Fájdalmat azért ne csináljon magának Mihály. Vigyázzatok magatokra!


    Puszi nektek is!

    előzmény:
    Ibolyka43 (31556)
    2019-02-06  08:23
  21. 2019. február 6. 08:2331556.

    Szervusztok


    Marta


    Ne keseredj,Mihaly helyrehozza a hazat,fogtok meg ott nyaralni..


    Magdi


    Most fogtam neki a hokiflinek 1 kg lisztbol,mert a fiameknak is adok,akarcsak a tegnapi elkeszitett kocsonyabol.


    Jelenleg kavezom  amig kel a tesztA,majd folytatom a sutessel.


     


    Legyen szep ,vidam napunk.

    előzmény:
    martabottyan (31555)
    2019-02-05  02:33
  22. 2019. február 5. 02:3331555.

    Sziasztok  ,kezdem  Ibplyka a tekereseddel a hazat a nap melege gyujtotta fel, annyura melegek voltak hogy annyira atforrosodot a teto hogy az allata levo szigeteles begyulladt ( az elol irt szigeteles volt), meg bisztositva nem volt mert nem volt teljesen keszen, igy semi megteritest nem kapunk, nem erdekes cask az a szerencse Mihaly itthol volt es nem ott aludt a lakasba a nagy meleg miat. Tegnap este megjott letakaritott mindent es el is hordta, ma voltunk orvosnal is  szerencsere a 3 honapos csekkelesre mentunk igy megvizsgalgatta a sebjeit is amit szerzet a bontas kozbe, egy ami eleg veszelyes , de remeljuk hogy nem kell az ujjat levagni. Igy most engem boldogit mig nem gyogyl meg neki.


    Mar fel is tettem a kocsonyat a reszere, de en kuktaba fozom.Magdi nekem nagyon sok kuktam van en nagyon szeretem 1.5L -estol kezdve egeszen a 8.L -esekig. en nagyon megszoktam mikor dolgoztam hisz 4 oranal elobb sose ertem haza a munkabol es 5-kor meg mar vacsoraztunk. Vannak nekem rendes labasaim is, de a kuktat jobban szeretem.


    Sajnos az ido it nagyon kegyetlen velunk szembe nem akar enyhulni es esni sem, Mihaly szerin  miert sirok hisz meg nyar van es itt meg van is mirt rnni az allatoknak, de pilligaba egy szal fuvet sem lehet lattni es olyan minden mint asivatag es a forrosag is vele egyutt.


     Holnap vagy holnaputan megyunk vasarolni es akor mar nezegetjuk a szigeteloket is ezt a fajtat bisztos nem veszunk


    Hallotam feletek isment megy vissza a tel vigyazatok magatokra nagyongondolkodom mivel kedveskedjek Mihalynak valami nyalanksagra gondolok, de tejem nincs sok, lehetseges igy cask par palacsintat sutok neki hisz azt is sereti nagyon


    vacsorara paprika less ebedre meg rakott kaposzta, a paprikast tegnap foztem diszno farkcsontbol.


     Nagyon szep hetet nektek!!!

    előzmény:
    anutyi (31554)
    2019-02-04  18:05
  23. 2019. február 4. 18:0531554.

    Ibolya!


    Így érthető hogy nem sajnáltad a husit. Fincsi lett a leves és ez nagyszerű. Jó étvágyat kívánok hozzá!


    Kocsonya nagy kedvencünk nekünk is egy kis füstölt húsival finom tud lenni és én még főzök tojást is és azt kettévágva teszek a lébe amikor kiszedem tányérba. Gusztusos és finom  a husi mellé.
    Kuktát nekem is a párom ellenőrzi és ha szükséges mindent megold még szerencsére. Magy segítség mert műszaki érzékem nekem sincs.


    Jól tetted hogy sétáltál fontos minden szempontból ,egy kicsit feltöltődik az ember de 3 km ez igen


    Nálunk sincs hideg de napocska ma se sütött


    Én nagyon régen láttam a sorozatot amit kérdezel nem igazán tudnák segíteni.Most a Hegyi doktort szoktam követni jó kis filmsorozat kedvelem.


    Szórakozzunk kedvünkre ha már végeztünk a konyhai munkával!

    előzmény:
    Ibolyka43 (31553)
    2019-02-04  16:48
  24. 2019. február 4. 16:4831553.

    Szervusz Magdi


    Keveske hus volt a csobton,ezert nem foztem tovabb,regebb volr kuktam,de nem volt aki szelepet csereljen,igy elajandekoztam.


    Ma vettem perzselt bokakat,holnap veszel perzselt boroket es egy csulkit,kocsonyat foznek.


    Veletlenul nem nezed a "kisvarosi dr"cimu sorozator?kerdeznek egy szereplorol.


    Ma 11 fok meleg volt,nagyon setaltam 3km -t gyalogoltam,el is faradtam de jo volt a napsutesben  lenni.

    előzmény:
    anutyi (31552)
    2019-02-04  14:20
  25. 2019. február 4. 14:2031552.

    Szervusz Ibolya!


    Finomat főztél,kár hogy a husit kidobtad.


    Te nem szoktál kuktát használni?


    Én a marha husiból készült levest és mást is abban szoktam készíteni.
    Én szeretem és hamar elkészül nem kell odafigyelni,kevergetni az ételt.


    Igaz tudom nem sokan használják pedig takarékos és jó dolog,csak meg kell ismerni és szokni.



    Ma nálunk lebbencsleves volt és túrós palacsinta.


    jó befalatoztunk.


    További szép napsütétes vidám napot kívánok Mindenkinek! Legyen jobb a kedvünk!

    előzmény:
    Ibolyka43 (31550)
    2019-02-03  19:15

Címlap

top