Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Állatok - petárdázás

Barátosnő
Létrehozva: 2010. december 31. 21:47

Kedves állattartók, kutyások, cicások! 

 

Sajnos, már most is nagyon sok áldozata van a szilveszteri petárdázásnak.

 

Legyetek szívesek, még ha állandóan kertben tartjátok a kutyáitokat, most erre az egy éjszakára legalább az előszobába vigyétek be.

Egy-egy megrémült állat hihetetlen pánikba tud esni, akár két méter magas kerítéseken is átugrik rémületében.

 

Iszonyú hideg van, messzire is juthat, bármi baj érheti és a hideg miatt elég nagy a kihűlés veszélye is.

 

Még csak 9 óra múlt, de már menteni kellett félholt, a nyakörvénél fogva a kerítésen fennakadt kutyust, egy petárdától megijedt és teherautó alá rohant kutyust, akinek az életéért most küzdenek az orvosok.

 

De nagyon sok kutyus elveszett, akiket gazdáik hiába keresnek már órák óta.

 

Ha egy picit is szeretitek, akkor nem tőrödtök most azzal, hogy koszos lesz tőle a szoba, hogy a kutyusnak melege lesz a lakásban, a lényeg, hogy biztonságba helyezzétek őket, mert nem biztos, hogy mindegyikük olyan szerencsés lesz, hogy épségben átvészeli és visszakerül hozzátok.

  1. 2011. január 1. 15:1326.

    Hál' Istennek, egy happy end!

    Gondolom, ez ad erőt, hogy csinálni tudd ezt, a sok megmentett állat segít elviselni a rengeteg borzalmat, amit nap mint nap látsz.

    Kívánok Neked még nagyon sok erőt és energiát ehhez!

    előzmény:
    Barátosnő (25)
    2011-01-01  14:58
  2. 2011. január 1. 15:1827.

    B.U.É.K !   

     

    Ajándékba, meglepetésként állatot ajándékozni szerintem a létező legnagyobb felelőtlenség. Dolly is egy ilyen ajándékozás után került vissza az anyakutya mellé, és ez még a jobbik eset. Így legalább megkapta az esélyt, hogy szerető gazdit kapjon a mi személyünkben. Ő is utálja a durrogást, kertes házban lakunk, Szilveszterkor, vagy ha vihar van,  meg van kergülve, rohangál az udvarban, ugat, képtelenség elkapni. Okultunk az első évből, azóta csak pórázon visszük ki ilyenkor. Bent van a szobában, anyósom simogatja, nyugtatja, aztán amikor elcsitul kint minden, szépen kiballag az előszobába a saját alvós dobozába. Fura azért, miután szinte minden híradásban előre figyelmeztették a gazdikat, mégis ennyi elveszett, megrémült és sérült kutya van. Én ezt betudom annak, hogy figyelmetlenek az emberek. Aki meg a lakást félti, szívből ajánlom a tappancsok , és sáros hasak megtörlését. Egy háztartásban csak akad már egy rozoga póló, vagy törölköző. 

     

    előzmény:
    Barátosnő (23)
    2011-01-01  14:33
  3. 2011. január 1. 16:1528.

    Sharpikát nem én mentettem, csak a barátnőm kért segítséget neki és a NOÉ-sok vállalták be.

     

    előzmény:
    judy546 (26)
    2011-01-01  15:13
  4. 2011. január 1. 16:1729.

    Hát igen, így is hozzá lehet állni a dologhoz!

     

    A tegnap elveszett kutyák 90 százalékát meg lehetett volna előzni egy kis odafigyeléssel, úgy ahogy írtad: lakásban tartással, nyugtatgatással, pórázon sétáltatással.

    előzmény:
    Gerty (27)
    2011-01-01  15:18
  5. 2011. január 1. 16:3630.
    Nem baj, akkor is csodálom, amit csinálsz, én biztos nem tudnám, mert ha ilyeneket látnék, nekimennék a "szerető gazdinak" és biztos többet ülnék az önbíráskodásért, mint ő az állatkínzásért.
    előzmény:
    Barátosnő (28)
    2011-01-01  16:15
  6. 2011. január 1. 16:5631.
    Nagyon gyenge lábakon áll sajnos az állatvédelmi törvény. Addig semmi nagy előrelépést nem várhatunk, amíg a kamaszokból álló kiscicát vízbefojtó , mindezt mobillal felvevő társulatra a bírák azt mondták, gyerekcsínyt követtek el, és megúszták egy kis dorgálással. Mi garantálja, hogy legközelebb nem teszik meg? Semmi. Pedig ha szigorúan vennék és nem hagynák annyiban, talán észbe kapnának. 
    előzmény:
    judy546 (30)
    2011-01-01  16:36
  7. 2011. január 1. 17:5332.
    Egyszer egy másik topicban leszedték rólam a keresztvízet a többiek, mert azt mertem írni, hogy a legtöbb tömeggyilkos kiskorában állatokat kínzott, úgyhogy most óvatosan merem csak megkérdezni: Milyen felnőtt lesz ezekből?
    előzmény:
    Gerty (31)
    2011-01-01  16:56
  8. 2011. január 1. 18:0633.

    Amerikában (azt hiszem) végeztek egy felmérést, hogy a gyilkosságokat elkövetők nagyon nagy százaléka (talán 80-90 körül), mielőtt embert ölt volna, állatokat kínzott.

     

    És ha belegondolunk, logikus, hiszen aki először egy védtelen cicát, kutyát kínoz vagy öl meg, az később már bántalmazza az öregeket, gyerekeket, utána pedig már nincs megállás.

     

    előzmény:
    judy546 (32)
    2011-01-01  17:53
  9. 2011. január 1. 18:0834.

    Meg fogják tenni mégegyszer, hiszen igazolást kaptak, hogy ez csak egy gyerekcsíny, ami nem komoly.

     

    És addig, amíg egyszer el nem jutunk oda, hogy egy bíró komolyan vegye az állatvédelmi törvényt, amihez neki is tartania kellene magát, hiszen felesküdött, addig még nagyon sok kis állatka hal meg majd kegyetlen módon.

     

    Az állatkínzásos topikban rendszeresen szerepelnek esetek, amik bármilyen elborzasztóak, egyik esetében sem ítéltek meg letöltendő vagy nagyon komoly pénzbüntetést.

    előzmény:
    Gerty (31)
    2011-01-01  16:56
  10. 2011. január 1. 18:1335.

    Sziasztok!

     

    Segítségét szeretném kérni valakinek aki regisztrált a netboardon.

    Ismerősömék láttak ( Győrben, révfaluban 17:30 kor ) egy németjuhászt jó állapotban, nyakörvvel és gazdi nélkül. Be akart szállni az autójukba. Mire megfogták volna elfutott (Damjanich utca irányában) és hívásra nem jött vissza.  Hátha valaki keresi.

    Szóval fel kellene rakni a netboardra, de mivel egyszer sem sikerült regisztrálnom hátha van olyan aki megteszi. 

     

    Köszönöm a segítséget.
    előzmény:
    Barátosnő (1)
    2010-12-31  21:47
  11. 2011. január 1. 18:3036.

    Én is ezt mondtam abban a másik topicban, de nagyon kikaptam a sok okostojástól.

    A másik véglet meg az volt, amikor engem gyilkosoztak le egy harmadikban, mert ki mertem jelenteni, hogy én agyonütöm a legyet, meg a szúnyogot, sőt, a pókot is, mert az egyébként állatimádó lányom betegesen retteg tőlük, még a kaszáspókot meglátva is síkitozott kisebb korában.

    Furcsák az emberek, ezért nem lepett meg - az általad feltett kérdésre válaszolva - az sem hogy sokan nem helyezték biztonságba a kedvenceiket.

    előzmény:
    Barátosnő (33)
    2011-01-01  18:06
  12. 2011. január 1. 18:3637.
    Mindjárt utánanézek, hogy fenn van-e már.
    előzmény:
    Saratoga (35)
    2011-01-01  18:13
  13. 2011. január 1. 18:4638.

    Köszönöm.

     

    Sajnos semmi más információm nincs a kutyusról. Bőr nyakörve volt ( kb. 3 cm széles és nem annyira használt) de biléta nem. Fiatalnak tűnt mert nagyon barátságos volt. Talán ami különös, hogy a feje vékonyabb/keskenyebb volt az átlagnál.Nemét nem látták. Biztos, hogy gazdis és, hogy gyakran autóztatták, mert a kocsiba mindenképpen be akart szállni. De aztán elfutott.

     

    Köszi, hogy felteszed.

    előzmény:
    Barátosnő (37)
    2011-01-01  18:36
  14. 2011. január 1. 18:4839.

    Ezt az egy németjucit keresik Győrben, esetleg szólni kellene nekik, hátha az ő kutyusok volt, legalább tudnák, merre keressék.

     

    - Elszökött egy 5 éves német juhász szuka kutya Győrben (Szabadhegy). Piros nyakörvet visel és nagyon félénk. A petárdától borzasztóan fél. Nagyon várják haza! Tel.: 06-30/5262-978

    előzmény:
    Barátosnő (37)
    2011-01-01  18:36
  15. 2011. január 1. 18:5240.
    Felhívtam Őket. A kutyus meglett és nem azonos a találtal.
    előzmény:
    Barátosnő (39)
    2011-01-01  18:48
  16. 2011. január 1. 18:5841.
    Én nem szedem le rólad és nem ítéllek el. én sem szeretem a pókokat, a szúnyogot meg agyonvágom, ha csíp. Sőt a hangyák ellen is muszáj vagyok védekezni. Múltkor az egyik a kisfiamat a legkényesebb helyen csípte meg. Teljesen igazat adok neked. A párom ugyanezt mondta, ha valaki egy állatot képes megölni, az egy embert is bármikor gondolkodás nélkül. Nem lesznek rendes emberek az már biztos. 
    előzmény:
    judy546 (32)
    2011-01-01  17:53
  17. 2011. január 1. 19:1442.
    Szerintem sem, én pl. ismerek olyat, aki gyerekkorában a macskákat fogdosta össze és dobta bele a kútba, de úgy, hogy előtte meggyújtotta a farkuk végét,  felnőttként pedig a feleségét verte.
    előzmény:
    Gerty (41)
    2011-01-01  18:58
  18. 2011. január 1. 19:2343.

    A múltkor segítséget kértek tőlem egy olyan állatkínzásos videó miatt, ahol idióta szemétládák felgyújtottak egy kiscicát, majd röhögve végignézték és videózták, ahogy sokkosan próbál menekülni, majd amikor meghalt, levizelték, miközben nagyon jókat röhögtek közben.

     

    Iszonyat! Két napig sokkos voltam a videótól.

     

    És ez egy honlapon szerepelt, hiába próbáltuk legalább leszedetni az oldalról, hogy a sok baromja ne kapjon tippeket, nem sikerült.

     

    Ezek ugyanúgy felgyújtják a hajléktalant, a fiatal, védtelen lányt (mindkettőre volt már példa, emlékszünk rá mindannyian, gondolom).

    előzmény:
    judy546 (42)
    2011-01-01  19:14
  19. 2011. január 1. 19:3244.

    Jaj, de jó, hogy én nem láttam!

    Igen, sztem is bármire képes, aki egy védtelen állatot kínoz.

    Ezt mi tudjuk, kérdés, hogy az illetékesek mikor döbbenek rá?

    Ha ez megtörténik, kevesebb ilyen felháborító ítélet születik majd állatbántalmazási ügyekben.

    Talán nem fogják megúszni a kis rohadékok azzal, hogy csak egy gyerekcsíny.

     

    előzmény:
    Barátosnő (43)
    2011-01-01  19:23
  20. 2011. január 1. 20:0245.
    Na pontosan az ilyenek elkerülése végett szoktam a gyerekemet rendre utasítani, amikor merő hisztiből csap, vagy rúg a kutya felé. Úgy vagyunk ezzel, hogy ezek nálunk nem szabad dolgok, és ha megteszi, bünti van érte. Most kell megtanítani, nem ráhagyni, és akkor később nem lesz gond. Megtanítottuk, ha elvonul a dobozába, békén kell hagyni, úgy szintén evés és alvás közben is. 3 éves lesz hihetetlen nagy szeretettel van Dolly iránt. Persze ez kölcsönös, mert melyik kutya tud ellenállni egy doboz "véletlen" kiszóródó jutalomfalatnak, vagy keresős játéknak, két végéről ropi evésnek? De ez, amit írtatok iszonyat. Nem találok rá szavakat, hihetetlen mennyire kegyetlenek egymással is az emberek. Mindkét esetre jól emlékszem sajnos. 
    előzmény:
    Barátosnő (43)
    2011-01-01  19:23
  21. Torolt_felhasznalo_966034
    Torolt_felhasznalo_966034
    2011. január 2. 11:2446.

    Azt hiszem, mindketten szerencsések vagyunk egymásal.

     

    Nekem van egy megbízható, nyugodt, de nagyon figyelmes jelző kutyám, neki egy gondos gazdija.

    Kb. 10 hetesen került hozzám, azt mondták, minden oltást megkapott.

    Aztán fél évesen, a legforróbb nyári kánikulában tört ki rajta a szopornyica. Akkor még dolgoztam, majd az összes szabadságom ráment, hogy túlélje. 

    Elmondani sem lehet, milyen nehéz volt a kiszáradástól megmenteni.... aki látott már olyat, az tudja.

    Féltünk nagyon, hogy visszamaradnak idegi tünetek, pár hónapig még időnként furcsán is viselkedett, de azóta teljesen egészséges.

    Azt hiszem, valahogy érzi, hogy hálásnak illik lennie.

    Szófogadó, de színte csak rám hallgat, másra nem. A család többi tagját is szereti, kedveskedik, de nekik nem engedelmeskedik maradéktalanul.

     

    Szerinted hány évig élhet még? Februárban lesz 10.

    előzmény:
    Barátosnő (20)
    2011-01-01  13:19
  22. 2011. január 2. 13:1547.

    A spánielünk most volt 9 éves, nyáron operálták daganattal, egyúttal ivartalaníttattuk is, hála az égnek anyósom is belátta, ha nem akarunk kiskutyákat Dollynak is jobb lesz így. Most is úgy viselkedik, mint egy fiatal kutya. Rohangál, ugrál, pofozza a labdát, hempereg  Nemrég járt kozmetikusnál is, azóta meg mint egy macska, bújik. A szomszéd utcában volt egy helyes kis keverék, kb. 15-16 évet élt. Megbeszéltük a sajátunkkal, hogy legyen kedves kövesse Fülike példáját és szép hosszú életet éljen. A kozmetikus a frászt hozta ránk, Ő egyben az állatorvos asszisztense. Szólt, hogy nagyon lóg a kutya egyik emlője, lehet daganatos az is. Anyósom érthető módon aggódott , mi lesz,ha ismét műteni kell, fél éve műtőtték, és azért elég húzós ára volt. Párom azt mondta, ha úgy áll a helyzet, akkor odaadjuk a spórolt pénzünk egy részét, amit lakásfelújításra tettünk félre, max nem szereltetünk fel légkondit, de a kutya legyen rendben. 

    Kiszáradást ne mutasd be, sajnos hosszú évekkel ezelőtt az uszkáromat parvo vírus vitte el. Első tünetre orvoshoz vittük, csak nem a megfelelőhöz. 80-as évek végén történt, a doktor úr jó sok pénzt legombolt rólunk, majd mosta kezeit és elirányított az Egyetemre. A kutya addigra már leírhatatlanul rossz állapotban volt, kiszáradás határán anyu fecskendővel próbálta itatni, taxival vittük,  betakartuk  egy plédbe, mert szegénykémnek annyi ereje sem volt hogy visszatartsa kisebb nagyobb dolgait. Az Egyetemen megkérdezte az ügyeletes, melyik kolléga küldött minket? Amikor meghallotta a nevét csak a fejét csóválta, és egy fillért nem fogadott el, mondván ez az alak már jól kifoszthatta a tárcánkat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_966034 (46)
    2011-01-02  11:24
  23. 2011. január 3. 20:2048.
    Nagyon szépen és okosan nevelitek a kisfiút, le a kalappal.
    előzmény:
    Gerty (45)
    2011-01-01  20:02
  24. 2011. január 3. 20:2349.

    Szegényke, szerencséje van, hogy hozzátok került. Nem sokon múlhatott az élete. Ismét egy példa a felelőtlen szaporításnak.

     

     

    Milyen fajta kutyus?

     

    Szerintem ha most egészséges, ha nem maradt neki vissza semmi, akkor simán élhet még 5-8 évet is. Sok kutyus elél 16-18 éves koráig. Drukkolok, hogy minél több időt tudjatok még eltölteni szeretetben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_966034 (46)
    2011-01-02  11:24

Címlap

top