Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Eljegyzés felbontása

Torolt_felhasznalo_169334
Torolt_felhasznalo_169334
Létrehozva: 2005. január 14. 12:10
Sziasztok!
Olyan fiatalok véleményét és hozzászólását várom, akik már túlestek egy ilyen jellegű procedúrán!
Vagy azokét akik már szerettek olyan férfit, aki nemrég szakított a menyasszonyával. Én most épp egy ilyen helyzetbe kerültem. Az én kedvesem nemrég szakított a menyasszonyával, és ebből adódóan nem elég határozott és nem igazán mer velem normális kapcsolatot kialakítani. Vannak napok amikor minden csodálatos, aztán hirtelen eltűnik...
Van valakinek valami jó ötlete, hogy hogyan lehetne kezelni ezt a dolgot?
  1. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 27. 14:18173.
    hát. . . én nagyon drukkolok nektek!
    Bár én most épp a másik oldalon állok - és az én páromhoz is néha be-beköszönget az ex-menyasszonya. . . és annak ellenére hogy a párom már nem akarja azt a kapcsolatot, nemrég mégis megpróbálták újra.
    Szóval így most akkor minden nap retteghetek attól, hogy az ex felhívja és meghallja a hangját és. . . . szóval érted!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386545 (172)
     
  2. Torolt_felhasznalo_386545
    Torolt_felhasznalo_386545
    2005. január 27. 14:13172.
    Nem tudom, eddig is úgy gondoltam, hogy ha nagyon akarnám, rendbe lehetne hozni az egészet, de nem akartam, most már akarom. Miért? :-) Nem tudom, valamelyik nap beszéltünk telefonon és a hangja, az teljesen elvarázsolt, rájöttem nagyon rossz lenne nélküle. . . el sem tudom képzelni. Remélem rendbe jön minden. A gyűrű marad. Amíg hiszek benne, hogy lehet ez még csudaszép, addig marad. Remélem sikerülni fog. :-)
    előzmény:
    romhanna (171)
     
  3. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 27. 13:45171.
    Érdekes amit írtál. . . mármint az hogy most úgy érzed, hogy rendbe lehet tenni a dolgokat! Miért gondolod most ezt így?
    Örülnék neki ha sikerülne és boldogok lennétek - csupán csak érdeklődöm. . . :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386545 (170)
     
  4. Torolt_felhasznalo_386545
    Torolt_felhasznalo_386545
    2005. január 26. 09:15170.
    OK, talán adok Neki még egy esélyt. Talán rendbetesszük a dolgokat. . . most valahogy látok rá esélyt. A gyűrű még marad nálam. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 25. 17:26169.
    Kedves Ibitub!
    Nagyon jó érzés, hogy mindig kapok tőled építő jellegű tanácsokat. . igazán!
    És köszi a bíztatást és az imát! Remélem hamarosan túl tudod majd tenni magad a történteken!
    Én pedig megpróbálok türelmes és megértő lenni. . . ígérem!
    Majd ha van valami történés, akkor megírom:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_346571 (200)
     
  6. Torolt_felhasznalo_386545
    Torolt_felhasznalo_386545
    2005. január 25. 13:29168.
    Nem tudom, miért történt ez velünk. És nem akarom elvenni tőle a lehetőséget, hogy megismerjen mást is. . . hiszen elmúlt már 30. De talán talál valakit, akivel boldog lesz.

    Valami hiányzik a kapcsolatunkból. Nem tudom mi az, csak érzem, meg azt is érzem, hogy nem vagyok boldog. De nem tudom, hogy mondjam meg a szüleimnek. Anyumnak már mondtam, de ő leragadt a "Mivel bántott meg?"-nél. Nem érti, hogy nem bántott meg a vőlegényem, soha, semmivel. Na jó, néhány felejthető eset azért volt. Egyszerűen hiányzik valami. És szomorú vagyok, nagyon. Nem tudom, hogy legyen. Néha arra gondolok, hogy velem van a baj, meg ha maradnék, akkor legalább ő boldog lenne. Meg a szüleim is. . . de most más boldogsága miatt maradjak? Tud egyáltalán ő úgy boldog lenni, ha én nem vagyok az? Vagy tud úgy boldog lenni, hogy én mással, de boldog vagyok?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_346571 (196)
     
  7. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 25. 12:57167.
    Szia Ibitub!
    Hát. . azért a te helyzeted sem irigylésreméltó! És a dalszöveg is nagyon találó. . .
    Én is tartok attól, nehogy ugyanebbe a hibába essek! Mármint abba, hogy időt adok - de mégsem úgy viselkedem! Szóval ezért most nem is tudom, mit tegyek. Mi együtt töltöttük az egész vasárnap éjszakát - szinte nem is aludtunk - majdnem reggelig beszélgettünk és szeretgettük egymást. És most nem tudom, hogyan tovább. . . Szivem szerint ma dobnék neki egy üzit és elhívnám moziba. . . de félek tőle, hogy nehogy úgy járjak, mint a te ex-párod. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_346571 (195)
     
  8. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 25. 11:14166.
    Szia Agmok!
    Hát. . . szerintem igazad van mindenben
    De attól még nehéz valamiről lemondani - valami olyanról ami még akár jó is lehet:)
    Ilyen buta és gyarló az ember. . . sajnos
    Várom még a múltbéli sztorikat:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482980 (165)
     
  9. Torolt_felhasznalo_482980
    Torolt_felhasznalo_482980
    2005. január 24. 15:41165.
    Hát, én voltam hasonló helyzetben. . . Addig nem jó belekezdeni egy kapcsoaltba, amíg a mmásik nem zárt le valamit, mert Te ettől elég sokat szenvedhetsz. . . Sajnos ezt nem most találom ki, ahogy írom és rengeteg ilyen és ehhez hasonló történet van. . . Mindazonáltal addig úgysem lépsz ki, amíg be nem bizonyosodsz arról, hogy műkszik-e vagy sem a kapcsolata (ez utóbbi általában abbannyilvánul meg, hogy az ilyen félig vagy teljesen foglalt szívű pasik egyszerűen nem tudják eldönteni, hogy mit akarnak. . . ) Remélem, bárhogy lesz is, hamar kiderül, mert ezt az átmeneti, felemás és bizonytalan szitut hosszú ideig elviselni, és mindig odaadónak (egyoldalúan. . . ) lenni igencsak fárasztó tud lenni. Ne érts félre, nem bántani akarlak, csak szeretném, ha a buktatókat is látnád, bár minden embernek meg kell járnia a maga útját és ez így van jól :o) Remélem, nem haragszol az őszinteségemért, nem egy megkeseredett p. . . csa vagyok, hál' istennek már túl vagyok - sajnos több - ilyen szitun és azt is megtudtam azóta, hogy mi a különbség egy tisztán és egy ilyen elvarratlanul induló kapcsolat között. . . mindenesetre hajrá-hajrá, szurkolok Neked és majd még ellátogatok (Mindenesetre addig, amíg a menya-táma nincs a fiú fejében totál lezárva, könyörgöm, ne éld bele magad, nyílj ki más emberek felé is, mert addig nem egy élatbiztosítás ez a dolog és amíg nem ígért neked a fiú semmit, addig nem kötelezte el magát melletted, úghogy a "semmiért" ne nagyon mássz bele a dologba. . . most már azt is megtudtad, miért nem jelentkezett, szóval szerintem várd meg, amíg letisztulnak a dolgok a srác fejében, ert sztem lehet siettetni dolgkat, de nem biztos, hogy megéri. . majd még mesélek saját kis életemből, hátha segít másnak. . . de most rohanok dógozni :o)))
    előzmény:
    romhanna (161)
     
  10. 2005. január 24. 15:40164.
    én 30 kg-ot fogytam le úgy, hogy az étkezések 70 %-át nyers zöldségekből készült saláta tette ki. a maradék 30 %-ban azt ettem, amit éppen megkívántam. (sütit is) ez azért jó, mert nem falod fel a hűtőszekrényt, amikor már nem bírod tovább, hogy se ezt se azt nem szabad enni. az édesítőkkel viszont vigyázz. a cukornak nem olyan sok a kalóriája, de a szacharin étvágyat csinál (disznók tápjába keverik) az aszpartamnak meg nagyon sok káros hatásáról hallottam. ha a fele igaz, az is sok. én napi két kapucsínót ittam tejszínhabbal és 4! cukorral.
    előzmény:
    p2501 (157)
     
  11. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 24. 15:38163.
    Szia Szosszo!
    Hát. . kitartást kívánok!
    Nem csak felbontani nehéz. . . hanem az utána következő időszak is elég nehéz lesz. . .
    Ha beleolvasol itt egy pár üzenetbe, akkor megláthatod. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_386545 (162)
     
  12. Torolt_felhasznalo_386545
    Torolt_felhasznalo_386545
    2005. január 24. 15:28162.
    Sziasztok!

    Egyszer nekem azt mondta valaki, hogy a a házasság felbontása olyan, mint amikor az orvos műtét közben jön rá, hogy nem akarja megoperálni a beteget. A beteg meg ott van már az asztalon, nekikezdtek az operációnak. És ilyent már nem lehet tenni, ha elkezdte, be kell fejezni.

    Szerintetek az eljegyzés hol tart az operációban? Én azt gondolom, hogy még a műtét nem kezdődött el. Így még ki lehet lépni. A beteg meg csak talál más orvost. . .

    Én egyébként most bontom fel az eljegyzést. . . az elhatározás megvan, de véghezvinni nehezebb. Nagyon nehéz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 24. 15:24161.
    Sziasztok!
    Tehát mint azt írtam a múlthéten, nem vártam vasárnapig. . . a személyes találkáig, hanem már hét közepén beszéltünk telefonon és megbeszéltük hogy akkor vasárnap este talizunk!
    És tegnap meg is történt. . . már egy hónapja nem láttuk egymást!
    Minden olyan volt mint régen, a kezdetek kezdetén. . .
    De megkérdeztem tőle, hogy el akarja-e mesélni, mi volt az elmúlt időszakban. És ő elmesélte - bár előtte megkérdezte, hogy biztosan hallani akarom-e. . . Én hallani akartam - nem volt kellemes. . . de ez kellett ahhoz hogy tisztán lássam a dolgokat! És úgy viselkedtem, ahogyan tanácsoltátok (főként Ibitub). Azaz nagyon megértő és odaadó és kedves voltam. . . és egész éjszaka szeretgettem. . .
    Pedig ha józan ésszel végiggondolom, akkor inkább az ajtót kellett volna rávágnom és hazamennem!!!
    Szóval ex-menyasszonya előkerült. . . és ismét megpróbálkoztak. . . és ismét nem ment. . .
    aztán a lány most elutazott. . . de a napokban újra haza fog jönni
    Szerintetek???
    Ibibtub!!! Én párom azt mondta nekem tegnap, hogy Ő semmiképpen sem szeretné elveszteni valaki szerelmét, szeretetét!!! Gondolom ezzel Te is így vagy, nem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482980 (159)
     
  14. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 24. 15:17160.
    Szia Ibitub! De jó hogy végre előkerültél!
    Sajnálom, hogy nálatok így alakult a helyzet. . . Biztos hogy ez volt a jó döntés??? Nem lehet hogy idővel megváltoztak volna a dolgok? Netán beleszerettél volna? Nem olyan rossz dolog az, ha valakit szeretnek! Éld egy kicsit az önző-korszakodat!!! Persze csak úgy, hogy ezzel ne bántsd meg a másikat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_346571 (186)
     
  15. Torolt_felhasznalo_482980
    Torolt_felhasznalo_482980
    2005. január 24. 13:45159.
    Sziasztok, hogy telt a hétvége? :o) (nekem mozgalmas vót, persze, semmi extra. . . olvasgatás, házimunka, rokonlátogatás. . . ja, meg most olvasom a Terézanyut. . . nagyon jó!!) szóval:NEKTEK HOGY TELT? ROMHANNA, MI ÚJSÁG? sikerült kontaktálni az elveszett emberrel? :o)) Mit mondott? Bocs, de nem nagon volt időm elolvsni az előző hozzászólásokat, így nem vagyok képben. . (?)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 20. 13:02158.
    én is épp dolgozgatok. . . :)
    Én nem is annyira kúra-szerűen szoktam fogyózni - inkább mindig odafigyelek és így akkor annyira nem is szoktam annyira nagyon elhízni.
    Sok sport - főként zsírégető tevékenységek (futás, step aerobic), szauna, inkább séta hazafelé és nem busz!
    Kevesebbet eszem - de ha megkívánok valamit, akkor nem tartom vissza magam. . . csak mértékkel!
    Este már nem igazán eszem.
    Nem szabad megvárni azt, hogy nagyon éhessé váljon az ember!
    Például nagyon jó dolog tud lenni a paradicsomlé - ha megiszol szépen, fokozatosan napközben 1 litert belőle, akkor nem leszel annyira éhes. . .
    Parilé helyett jó vmi 100%-os zöldséglé is. . .
    Egyébként szerintem, ha délelőtt (reggelire) péksütit eszik az ember, az nem árthat meg:) Valami kis élvezet mindenkinek jár:)
    Ja, és no cukor - csak édesítő. És energiamentes üdítők
    Ja, és kávé!
    Ilyenkor télen van még egy jól bevált módszer - no kaja, helyette kakaó - de literszámban! A régi hagyományos, cukor nélküli fekete kakaó amihez te teszel édesítőt. ja és persze zsírszegény tejjel!
    Ha sokat iszol belőle, nem leszel éhes. . . hiszen a tej semlegesíti a gyomorsavadat. . ja és édességet sem fogsz utána kívánni
    Szerintem. . .
    És Te hogy kezdtél neki?
    előzmény:
    p2501 (157)
     
  17. Torolt_felhasznalo_991428
    Torolt_felhasznalo_991428
    2005. január 20. 12:12157.
    jönnek majd, csak biztosan dolgoznak (nekem is azt kellene).

    és te hogyan szoktál fogyózni? én mindjárt éhen halok. pedig még csak 1 napja csinálom.
    és nagyon rosszul viselem, már most.
    előzmény:
    romhanna (156)
     
  18. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 20. 11:52156.
    hát. . . én nagyon várnám a csajok véleményét. .
    de se Agmok, se Ibitub. . .
    előzmény:
    p2501 (155)
     
  19. Torolt_felhasznalo_991428
    Torolt_felhasznalo_991428
    2005. január 20. 11:47155.
    ez relatív:))

    de ez már jó hozzáállásnak tűnik (bár Agmok biztos jól leteremt még ezért engem:))

    előzmény:
    romhanna (154)
     
  20. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 20. 11:32154.
    ajajjj akkor eléggé harcias leányzó lehetsz:)
    okosan, megfontoltan. . . igen, ez a nehéz:) Bár azt hiszem, már mindenre felkészültem
    És először az életben nem fogom akarni tisztázni a helyzetet - inkább csak élvezem, amíg tart
    előzmény:
    p2501 (153)
     
  21. Torolt_felhasznalo_991428
    Torolt_felhasznalo_991428
    2005. január 20. 11:13153.
    az aikidót még csak 3 éve (ez elég kevés idő, erre egy fél élet kell:), de már előtte is volt hasonló.
    a határozottan nekem azt jelenti, hogy tudd, hogy mit szeretnél elérni, és azt is, hogy mennyi időd van erre, és milyen eszközeid. Ennek tudatában (hogy tudsz várni, ha arra van szükség, csöndben tudsz lenni, ha az kell, de segíteni is, szeretni is, ott lenni is) - ha úgy alakul, akkor ne veszítsd el a fejed, ha valami olyat mond, amire nem készültél, hanem csak okosan, megfontoltan.

    Hú, de marha okos lettem:)))
    előzmény:
    romhanna (152)
     
  22. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 20. 11:08152.
    Aikidó? Izgin hangzik! Mióta csinálod? És hogy sikerült épp ezt választanod? Tökre jó:)
    Igaz amit írtál. . . főként a határozottan de lazán rész. . . csak ugyebár ez a legnehezebb. . .
    A lazán része azt jelenti - legalábbis számomra - hogy nem kérdezem meg mi volt 2-3 hete. . .
    de a határozottan???
    előzmény:
    p2501 (151)
     
  23. Torolt_felhasznalo_991428
    Torolt_felhasznalo_991428
    2005. január 20. 11:02151.
    aikidó, de változó intenzitással. most épp nagyon link módon:(( de jövő héttől össze kell szednem magam.
    szerintem amit most tehetsz, az, hogy ne parázz. Ahogy az aikidó mondja, csak dolgozz harmóniában a környezeteddel, és ami nagyon fontos, hogy ne görcsölj. Tudod, van a történet arról, hogy ha homokot akarsz megtartani a kezedben, nem szabad görcsösen szorítanod, mert akkor mind kipereg a tenyeredből. Viszont ha finoman, lazán, de mégis határozottan tartod, akkor sikerülni fog:))

    előzmény:
    romhanna (150)
     
  24. Torolt_felhasznalo_169334
    Torolt_felhasznalo_169334
    2005. január 20. 10:57150.
    pontosan - összekapta és kipihente magát. . .
    Hát. . . a tegnapi beszélgetés alapján nem igazán gondolom azt, hogy magától fogja érinteni ezt a témát. . .
    de tegnap nagyon örült neki, hogy nem töröltem ki Őt örökre az életemből. . . Ezt azért nagyon jó volt hallani. . .
    De most megint nem tudom, mit kéne csinálnom. . .
    ÉS Te mit sportolsz?
    előzmény:
    p2501 (149)
     

Címlap

top