Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tikkes gyerek HELP!

ketie83
Létrehozva: 2008. december 5. 22:50

Sziasztok!

 

Férjem 6 éves kisfiával történik a következő probléma. Egy ideje azt vettük észre, hogy szinte folyamatosan köszörüli a torkát. Először azt hittük, hogy megfázott, és azért csinálja, de erről szó nincs, mert lassan második hónapja lesz, hogy elkezdte.

Próbálkoztunk azzal, hogy mindig rászóltunk, hogy ne csinálja. De egész nap nem hajtogathatjuk a gyereknek azt, hogy ne köszörülje a torkát!!! Ha elfoglalja magát valamivel, akkor van, hogy egy jó félórára-órára abbahagyja.

Nem tudom, hogy nem-e valamilyen lelki problémája lehet, és azért van ez így (a szülei három éve váltak el, bár párommal az első elvált naptól kezdve folyamatosan tartják a kapcsolatot, minden héten egy napot nálunk alszik, és emelett két délutánt és egy egész napot velünk tölt - tehát az apjával).  Lassan az őrületbe kerget minket a tehetetlenség, hogy nem tudunk mit tenni, és kifogytunk az ötletekből. Próbálkoztunk azzal, hogy beszélgettünk vele, hogy miért csinálja, de nem tud rá választ adni. Ráadásul a legújabb tikkje emelett, hogy a bal szemét (CSAK a bal szemét) beszéd közben rángatja, mintha kacsintana. Segítsetek, volt már valakinek hasonló problémája, és hogyan oldotta meg???!

  1. 2008. december 6. 12:0126.
    Legelőször azt hittük, torokfájás. Elvittük orvoshoz, aki megnézte a torkát. Utána tényleg megfázott, megint orvos lett belőle, kapott köptető szirupot. Valamint utána azt gondoltuk, hogy egy rossz berögződés, a megfázásból visszamaradt. Majd megpróbáltunk vele beszélgetni róla, hogy miért csinálja. Azt hiszem ezzel ki is telt 2-3 hónap.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (17)
    2008-12-06  00:05
  2. 2008. december 6. 11:5825.

    Igen, szemész már látta, lett is szemüvege. Mert legelőször ezzel kezdődött. De letudtuk azzal, hogy baj van a szemével, és vége is lett. De ezek szerint ez volt az első motoros tic-je, és ezután jött a torokköszörülés. Orvos többször is látta, azt mondta, nincs baja a torkának.

    Most már beszéltünk vele, mondtuk neki, hogy tudjuk, hogy nem akarattal csinálja, és reménykedünk hátha spontán javul a dolog. Egyelőre többet nem teszünk, ja és a családban felhívjuk rá mindenki figyelmét, hogy nézzék el neki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (14)
    2008-12-05  23:29
  3. 2008. december 6. 09:1924.

    Szia!

     

    Pontosan ugyanígy kezdett tikkelni az én fiam is 5 évesen. Vittük mindenféle dokihoz a krákogás miatt,aztán végül is az óvodai pszichológusnál kötöttünk ki amikor már a szemével is tikkelt. Azt tanácsolták,hogy nem szabad észrevenni a tikket,nem szabad szólni érte. Végül is a pszichológusnál kiderült,hogy egy kórházi tartózkodás váltotta ki. Kb. fél év kezeléssel megszünt.

    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. december 6. 07:1523.

    Ilyen "tikk"-el lehet elni... Nekem korabban peldaul ha a felsegem megsimogatta a hajamat, mindig egnek allt a farkam, mara annyit valtozott a dolog, hogy ha mesimogatja a farkamat , egnek all a hajam...

     

     

    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  5. 2008. december 6. 06:1422.
    Mi most mentunk at ezen a 8 eves lanyommal. O a fejet razta, mintha bologatna, ez az egyik legkellemetlenebb tik, mert fizikai fajdalommal jar (nyakfajas, izomlaz, fejfajas). Iskolakezdes elott ket hettel kezdte, igy rogton sejtettuk, hogy az iskola miatt szorong. Amugy azt gondolnank, hogy azert szorong, mert fel tole, de nem, o azert tikelt, mert NAGYON varta az iskolat, nem tudta feldolgozni az erzekeny kis idegrendszere ezt a terhet, megha nem is negativumkent elte meg. Szeret nagyon iskolaba jarni, legjobb tanulo az osztalyaban es sok baratja van. Na a lenyeg: Mi ketszer is megjartuk a gyerekorvost ezzel, mert biztosak akartunk lenni abban, hogy ugy van ahogy mi gondoljuk es persze a szervi okokat is kiakartuk zarni. Csinaltak nala neurologiai vizsgalatokat, semmi szervi elvaltozast nem talaltak. Szemet is hunyorgatta egy ideig, szemorvosnal is voltunk, tokeletes a latasa. LEGFONTOSABB dolog: NEM SZABAD raszolni! Minel tobbszor szolsz ra es hivod fel a figyelmet erre az "onkentelen" dologra (mert hidd el, nem direkt csinalja es sokszor nem is veszik eszre, hogy ezt csinaljak) annal tovabb fog tartani. Tudom nehez kivarni, mert iszonyu frusztralo es aggaszto latvany, illetve nalatok gondolom hallgatni is rossz, de elfog mulni. Nalunk majd' 3 honapig tartott. Gyermekorvosunk azt mondta, hogy a 6-18 ev kozotti gyerekek 30%-anak van valamilyen tikje vagy felvett rossz szokasa. Fontos tenyleg, hogy ne szoljatok ra, mert az tenyleg szorongast okoz. Ha tovabb tart mint mondjuk 3-4 honap akkor en azert elvinnem egy gyermekpszihologushoz, nekunk ez lett volna a kovetkezo lepes. Ott tudnak neki olyan technikakat tanitani amivel esetleg mashogyan vezetheti le a feszultseget, szorongast, esetleg nagy izgalmat. Nem kell a legrosszabbra gondolni, mert nalunk pl. nem negativ dolog valtotta ki, de azert jobb megnezni minden eshetoseget es kizarni azt, hogy valami komolyabb dolog all a hatterben. Irtad, hogy beszelgettek vele errol, de ne hozzatok fel a torokkoszorulest, csak ugy altalanossagban beszelgessetek arrol, hogy hogy erzi magat, milyen a suli, kik a baratai, varja e a Karacsonyt...stb. Remelem hamarosan elmulik!
    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  6. 2008. december 6. 06:0421.
    kérleg=kérlek Na megyek kávézni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. december 6. 05:4420.
    Küldtem privit.(Ha már megint eltoltam valamit és nem ment át kérleg jelezd)
    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  8. 2008. december 6. 00:5019.

    És persze megnyugtatásul, mert sok rémítő dolog is szerepel az írásban, a kiskölyök teljesen normál suliba jár, és úgy tűnik más gond nincs vele. Viszont kaptak tanácsokat, hogy kezeljék.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_862696 (18)
    2008-12-06  00:26
  9. 2008. december 6. 00:2618.

     

    Nem a szívbajt szándékozom rádhozni, és persze sok minden lehet emögött, de én ismerek esetet, ahol később kiderült, ez áll mögötte.

     

    http://www.vadaskertalapitvany.hu/tz_tourtajek.html

     

    Természetesen ki kell zárni, hogy nem valami más okozza, de a két tikk együtt szerintem nem véletlen, és egyáltalán nem biztos, hogy lelki háttere van, bár erősíthet a tüneteken. Természtesen csak szakember tudja eldönteni, fizikai oka van, sima tikk, vagy más probléma van. Tudom ajánlani a linken lévő intézményt.

     

    Tipikus vokális tik lehet ugyanakkor az akaratlan, visszatérő köhögés (megfázás hiányában), sipítás, torokköszörülés, dörmögés, hangos be- és kilégzés, lihegés, kacarászás, esetleg ugató, vagy nyivákoló hangok, vagy hangos visítás.

     

    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. december 6. 00:0517.
    Köszönöm hozzászólásod, bár azt hiszem, ha a te gyerekedről lenne szó, te is aggódnál. Azonkívül jeleztem neked, hogy a probléma már kb. két-három hónapja fennáll. Azt hiszem, bababetű belinkelt cikkében már találtunk egy elindulási útvonalat. 
    idézet:
    ketie83 (12)
    2008-12-05 23:21:27
    Azért az elgondolkodtató ,hogy  2-3 hónapja fenálló préblémát eddig érdemben nem orvosoltattátok
    előzmény:
    ketie83 (12)
    2008-12-05  23:21
  11. 2008. december 5. 23:5516.

    Én javasolnám a kineziológiát,kicsit szelídebb, mint a pszicho dolgok... :o)

    www.subrosa.hu

    www.4nap.hu

     

    A baloldal azt jelenti, hogy a családban van, (vagy nővel kapcsolatos) a probléma, (a jobb oldal az  munka-iskola, férfi lenne). A szem pedig meglátni,vagy nem meglátni valamit. De ennél mélyebb az ok, ez csak kiindulási alap lehet. A krákogás pedig kimondott, vagy kimondatlan problémák. (ez pl. azt jelenti, hogy nem tudja elmondani ami a kis szívét nyomja.)

    Nagyon hülye kérdés... csak, mert elvált szülők gyereke vagyok... szóval, nem lehet, hogy az anyuka nyomja otthon a kicsi fülébe Apáról a hülyeségeket, a kicsi pedig nem meri Nektek elmondani? 

     

    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. december 5. 23:3115.
    Azér az elgondolkodtató hogy  2-3 hónapja fenálló préblémát eddig érdemben nem orvosoltatok
    előzmény:
    ketie83 (12)
    2008-12-05  23:21
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. december 5. 23:2914.
    A TIC azt jelzi hogy a gyerek valamitől nagyon feszült. ha még figyelmeztetitek is idegesen akkor mégfeszültebb lesz,ha érzelmi megrázkódtatás éret akkor ne is keressétek tovább az okokat mert az lehetett a kiváltója. Visszafogni nem tudja csak egy rövid ideig mert olyan mint a tüsszentés. Súlyosabb esetekben neurológus pszichiáter tanácsát kell kérni. Lehet hogy ha a környezete szeretetteljes megnyugszij és vége. Ellenben ha hunyorog akkor az is lehet hogy szemésznek kell/lene látnia. Száraz rekedt köhögést pedig gégésznek ha ezek azt mondják negatív akkor jöhetnek az elején felsorolt szakemberek. Menni fog csak türelem.
    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  14. 2008. december 5. 23:2913.

    http://www.solvaypharma.hu/3-4-4.html

    Köszönöm mindenkinek, aki hozzászólt. Most pihi lesz nálunk, ezt a cikket azért linkeltem be, hogy ha valaki idetéved, akinek hasonló problémája van, az el tudja olvasni.

    Jó éjszakát mindenkinek!

    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  15. 2008. december 5. 23:2112.
    Köszönöm hozzászólásod, bár azt hiszem, ha a te gyerekedről lenne szó, te is aggódnál. Azonkívül jeleztem neked, hogy a probléma már kb. két-három hónapja fennáll. Azt hiszem, bababetű belinkelt cikkében már találtunk egy elindulási útvonalat. 
    előzmény:
    Élodie_22 (6)
    2008-12-05  23:06
  16. 2008. december 5. 23:1611.
    Fúúú, így még nem is néztem utána a neten, de nagyon jó volt a cikk, mert ebben elég pontosan leírták a problémát. Nem is hittük volna, hogy ennek ilyen háttere lehet. Köszönjük!
    előzmény:
    bababetű (5)
    2008-12-05  23:03
  17. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. december 5. 23:1110.

    Oka mi lehet/ne?

    Drága okos professzorunk szerint, ha egyet kiírtunk/megoldunk  jön helyette kettő és az  olyan ,amire nem is számítottunk.

    előzmény:
    Élodie_22 (6)
    2008-12-05  23:06
  18. 2008. december 5. 23:099.
    Ott is csinálja, és ő is tanácstalan. De ő még csak rá sem szokott szólni emiatt.
    előzmény:
    bababetű (3)
    2008-12-05  22:57
  19. 2008. december 5. 23:088.
    Ismerem őt... kösz a tippet...
    előzmény:
    fórumozok (2)
    2008-12-05  22:54
  20. Torolt_felhasznalo_135997
    Torolt_felhasznalo_135997
    2008. december 5. 23:087.

    Szia!

    Javaslom, hogy vigyétek el pszichológushoz, mert a tikkelés oka többnyire elfolytott lelki probléma (lehet az ok a válás is, no meg az iskola(már ha iskolás), avagy valami ami nyomasztja, de nem is tudja esetleg megfogalmazni....mindenképp segítség kell neki..

    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  21. 2008. december 5. 23:066.

    Szia!

    Először is ne aggódj már ennyire!

    Ez egyáltalán nem olyan hatalmas probléma.

    Szerintem orvost sem igényel...max egy pszichológust a válással összefüggésben, de ha más negatív hatást nem vettetek észre azóta, akkor nem hoznám vele összefüggésbe.

    Tapasztalatból beszélek, nálunk én voltam a tikkes

     

    Válogatott ökörségeket "gyakoroltam" nap mint nap.

    És semmi de az égvilágon semmi lelki problémám nem volt mellette. Boldog, kiegyensúlyozott kislány voltam, csak épp dilid egy kicsit

     

    Igen, ki fogja nőni, ti meg várjátok ezt ki türelemmel.

    Lehet, hogy idegesítő, de ez a kötelességetek.

    Egy viszont biztos: még véletlenül se említsétek neki! SOHA! Csak frusztrálná, és méginkább erősödne. És jönnének újabbak, és újabbak... Gondolom már így is ennek a hatását látjátok.

    EGyszerűen nem kell észrevenni.

    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  22. 2008. december 5. 23:035.

    http://umsz.manna.ro/egeszseg/mi_az_a_tik_2008_09_19.html

     

    Fogalmam se volt, mi az a "tikkes".

     

    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  23. 2008. december 5. 22:584.
    Rsossz szokás,majd kinövi,de az h mindig csesztetitek,csak frusztrálja majd őt.
    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  24. 2008. december 5. 22:573.
    Anyjánál is csinálja ezt otthon, vagy csak nálatok ? Férjed beszélt már erről az exével ?
    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50
  25. 2008. december 5. 22:542.
    keresd meg semiramis-t ... ha mást nem is fog itt látatlanban ajánlani, mindenképp javasolni fogja, hogy keressetek fel egy orvost
    előzmény:
    ketie83 (1)
    2008-12-05  22:50

Címlap

top