Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

16 hetesen abortusz

hovirag31
Létrehozva: 2010. november 4. 14:23

Sziasztok, tudom, h magamra szabadítom mindenki haragját és megvetését, így nem is kérem, h kíméljetek, de ha valaki tudna érdemben segíteni, megköszönném.

Igazából nem rólam van szó, de hozzám közelálló személyről, aki elég nagy bajban van.

 

Röviden annyi, h vidéki kórház, hasfájással elment a nőgyógyászatra. Antibiotikummal hazaküldték.

Semmi, de semmi jele nem volt terhességnek, rendes menstruáció, SEMMI egyéb tünet. A hasfájás nem múlt, így újra elment a dokihoz, aki közölte, hogy 16 hetes terhes!!!

Sajnos egyáltalán nincs lehetőség megtartani, tudom, hogy gyilkosság, tudom, hogy mindenki elítéli, nem tudom most részletezni a körülményeket, csak a tényeket leírni.

 

Mit tudtok arról, hogy hol lehetne megpróbálni az abortuszt elintézni? Ennyi idősen törvény szerint az egy indok lehet, h a doki nem vette észre, ami igaz is, viszont egy helyen ezt a papírt már nem fogadták el.

 

Köszönöm, aki tud segíteni, tényleg nem bántást és vádaskodást szeretnék, már ez a helyzet, ezzel kell mindenkinek megbírkóznia.

 

Köszönöm!

  1. Torolt_felhasznalo_625930
    Torolt_felhasznalo_625930
    2010. november 4. 14:4626.
    Biztos akad ilyen orvos, de a többség (legalább is remélem) nem kockáztatja a karrierjét, jó hírnevét stb. Képzeld el, ha valami balul üt ki akkor vagy épp később, a páciens feljelentést tesz és doki bácsinak annyi. Megér ez akármennyi pénzt is?
    előzmény:
    craftwoman (22)
    2010-11-04  14:43
  2. 2010. november 4. 14:4525.
    Ebben igazad van, de pl tutira nem szednek antibiotikumot, ha tudnam, h. terhes vagyok, hacsak nem a nogyogyasz kifejezett utasitasara, mert tobbet hasznalnek igy, mint amennyit artok.
    előzmény:
    ardian (21)
    2010-11-04  14:43
  3. 2010. november 4. 14:4524.

    Köszönöm a válaszokat.

     

    De, az örökbeadás is felmerült, meglátjuk, mire tudunk jutni.

     

    És igen, én is azt gondolom, h durva, h egy orvos felelőtlensége miatt kerüljön valaki ilyen helyzetbe!

    Hogy nem lehet észrevenni, vagy egy hasfájással uh-ra küldeni valakit?

    Áh, mindegy már.

    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  4. 2010. november 4. 14:4423.

    Soha nem tudhatjuk, masnak mi a legjobb! Az orokbefogadasig ugyebar ki kell hordani a babat es az nem 2 het.... ne itelkezzunk mas felett!  A tobbivel meg neki kell elszamolnia annak akinek o gondolja. Sajnalatos eset:(((((((((((((

     

    PS: aki nemi eletet el, annak elore kell(ene) gondoskodnia vedekezesrol is, ha nem kivan gyermeket.... persze vannak balesetek, de akkor nyilvan hasfajas eseten az ember rogton a balesetre gondol... vagy nem? 

    előzmény:
    vadmacs (11)
    2010-11-04  14:38
  5. 2010. november 4. 14:4322.

    Én is nagyon korán észrevettem a terhességeimet, de lazán el tudom képzelni, hogy van aki nem, pláne, ha ez az első. Valahol azt olvastam, hogy ha fogyatékos a baba, pl. Down-os, akkor "rejtőzködik", vagyis nagyon kevés tünet jelenik meg, ami terhességre utalna.

     

    Lehet, hogy ha talál egy privát orvost, akit jól megfizet, az leírja, hogy beteg a baba... hallottam már ilyet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_625930 (5)
    2010-11-04  14:34
  6. 2010. november 4. 14:4321.
    Antibiotikumot nyugodtan lehet terhesen szedni, azért senki sem fog abortuszt javasolni.
    előzmény:
    *Tiara (16)
    2010-11-04  14:40
  7. Torolt_felhasznalo_625930
    Torolt_felhasznalo_625930
    2010. november 4. 14:4220.
    Na igen, ekkora magzatot már nagyon rizikós elvetetni. Egy életre szóló sérülést is szerezhet és többet nem fog teherbe esni. De talán jobb is....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
     
  8. 2010. november 4. 14:4119.
    Csatlakozom, miért ne lehetne örökbe adni szegény babát?? Miért kell kinyirni???
    előzmény:
    vadmacs (11)
    2010-11-04  14:38
  9. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. november 4. 14:4118.
    egy nő bármire képes azért, hogy (ne) legyen gyereke.
    előzmény:
    vadmacs (11)
    2010-11-04  14:38
  10. Torolt_felhasznalo_625930
    Torolt_felhasznalo_625930
    2010. november 4. 14:4117.
    előzmény:
    görbetörpe (13)
    2010-11-04  14:39
  11. 2010. november 4. 14:4016.

    link

     

    Ha a vizsgalatrol van papirja, illetve a kezelesrol akkor ez gondolom kulonosen indokoltnak minositheto, plane, hogy antibiotikumot is szedettek vele....   A helyi korhazat kell felkeresnie sos!!!

    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  12. 2010. november 4. 14:4015.
    Fogalmam sincs.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_753701 (0)
    2010-11-04  14:38
  13. 2010. november 4. 14:3914.

    Jó lelkiismerettel egy orvos sem fogja elvállalni, aki meg igen, ki tudja, milyen, nehogy egy éltre tönkretegye magát...

    Ezer százalék hogy nem tudja megtartani?

    Örökbefogadás?

    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  14. 2010. november 4. 14:3913.
    jajj na ilyentől akadok ki,persze mert az a gyerek meg sem mozdult nehogy észre vegyék...
    előzmény:
    vadmacs (7)
    2010-11-04  14:36
  15. 2010. november 4. 14:3912.

    18. hétig végezhető el az abortusz:

    - korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen

    - terhességét neki fel nem róható egészségi ok, illetve orvosi tévedés miatt nem ismerik fel korábban, vagy az egészségügyi intézmény, ill. valamely hatóság mulasztása miatt haladta meg a terhessége a 12 hetes időtartamot.

     

    A fentiek alapján csak akkor, ha az alábbi körülmények valamelyike is fennáll:

    - állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok

    - magzat fogyatékos, egyéb károsodás

    - bűncselekmény

    - súlyos válsághelyzet

    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  16. 2010. november 4. 14:3811.
    Szerintem is az örökbe adás lenne a legjobb, mégis csak jobb ezzel együttélni, minthogy egy 16 hetest...
    előzmény:
    Starflower (10)
    2010-11-04  14:37
  17. 2010. november 4. 14:3710.
    Ha nincs súlyos rendellenessége a babának, vagy az anya élete nincs veszélyben, ennyi idősen nem fogják elvenni. Ha megtartani nem tudja, el kell gondolkozni az örökbeadás lehetőségén ( szerintem ).
    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  18. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2010. november 4. 14:379.

    Inkább adja örökbe. www.bolcso.hu

    Van a honlapon krízistelefonszám is.

    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  19. 2010. november 4. 14:368.
    Szerintem csak komoly egészségügyi rendellenesség esetén végeznek ilyen későn abortuszt. Örökbeadáson nem gondolkodik? Hatalmas örömet szerezne vele egy babára váró párnak.
    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  20. 2010. november 4. 14:367.
    Egy barátnőm kolléganője elég nagydarab volt, évek óta alig volt menzesze, kb a 7.!!!! hónapban jöttek rá, hogy terhes. Ez komoly!
    előzmény:
    görbetörpe (2)
    2010-11-04  14:30
  21. Torolt_felhasznalo_583839
    Torolt_felhasznalo_583839
    2010. november 4. 14:356.
    próbálkozzon magánkórházban.
    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23
  22. Torolt_felhasznalo_625930
    Torolt_felhasznalo_625930
    2010. november 4. 14:345.
    16 hetes? Mindjárt megmozdul!!!!! Szerintem már nem veszik el, csak ha tényleg beteg a baba, genetikai uh-ra biztos el fogják küldeni. Nekem már nem lenne szívem hozzá, igaz hamarabb sem, de ez az én véleményem. :( Azért azt a dokit is megnézném, aki nem veszi észre. Az összes terhességemet már a szívhang megjelenése előtt megállapították. És igaz, fura az a nő, aki saját magán nem veszi észre a változást.
    előzmény:
    görbetörpe (2)
    2010-11-04  14:30
  23. 2010. november 4. 14:334.

    állítólag az én anyósom se vette észre a 16. hétig. (és ezért pl. engem szimulánsnak kiáltott ki, mert annyit hánytam az elején, hogy kórház lett a vége, mert egy korty tea sem maradt meg bennem).

     

    na, de a topicindítónak sajnos nem tudok segíteni!

    előzmény:
    görbetörpe (2)
    2010-11-04  14:30
  24. 2010. november 4. 14:323.

    azt tudom, igen.

     

    nem vette észre, de még az orvos sem - sőt a mai napig nincs semmilyen tünet a világon.

    előzmény:
    görbetörpe (2)
    2010-11-04  14:30
  25. 2010. november 4. 14:302.
    ha beteg a baba,orvosi szakvéleménnyel.csak azért mert nem vette észre,sztem esélytelen......de azt hogy valaki ne vegye saját magán észre a változásokat azt sosem fogom elhinni....még ha menstruált se.....
    előzmény:
    hovirag31 (1)
    2010-11-04  14:23

Címlap

top