Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Diet-a -val fogyni!!!!

ciccmicc82
Létrehozva: 2011. március 7. 12:14

Kész, vége, eldöntöttem és elég volt! Tavaly ősz óta "fogyózom" idézőjelben, de hol odafigyelek, hol nem!

 

Ma, március 7-én, 67,1 kg-ról indulok, a cél, az 56 kg, és az egészséges, sportos, vékony testalkat felé!

 

Ki tart velem?

 

ciccmicc

  1. 2011. március 21. 14:4917.

    úgy néz ki, egyedül maradtam, de sebaj, akkor írok azért, hogy legyen elég hozzászólásom:))

     

    szóval ma reggel 60,8 voltam, ami nagyon jó hír, tartom az ütemet. 

     

    hétvégén jól ettem, de mivel boros rendezvényen voltunk, hát kóstoltam párat :$ de mentségemre szóljon, hogy nagyon kevés ilyenkor a mennyiség, az íze számít, nem a mennyiség!

     

    ma reggel: 3 tojás 3 szelet sonka, egy kávé

    ebéd: egy sült alma sok joghurttal

     

    és mivel épp éhen akarok halni, nem soká kimegyek a boltba venni valamit... még nem tudom...

    előzmény:
    Nixiii (16)
    2011-03-18  11:10
  2. 2011. március 18. 11:1016.

    jaigen, az kimaradt, én bőőőőőven 170 alatt vagyok:)

     

    jobb napjaimon elérem a 162-t, szóval az 50kiló egyáltalán nem kevés nekme. a mostani a nagyonsok...

    előzmény:
    ciccmicc82 (14)
    2011-03-18  09:29
  3. 2011. március 18. 11:0915.

    na jólvna, akkor te is jó voltál, csak így tovább!

     

    azt mondják az okosok, hogy nem lenne szabad minden nap mérni... valahol igaz is, de nekme ez ad erőt: ha kevesebbet mutat, akkor tudom, hogy jó úton vagyok, ha többet, akkor meg még keményebben kell dolgoznom. szóval én is napi mérő vagyok. 

     

    ma 61.3, lassan ,de biztosan... :)

     

    tegnap reggelire két szelet vollkorn kenyér, sonka, sajt, tejeskávé.

    ebéd egy félliteres natúr joghurt, egy almával. 

    vacsi meg elég korán szerencsére, egy gyros, de csak a "tölteléket" ettem meg , a pitát nem. 

    este egy pohár tej, meg neocitran... még mindig beteg vagyok, ma már talán egy kicsit jobb.

     

    ma este kimenőm van, a zuram dolgozik sokáig, szóval még lesz valami torna is, legalább lépcsőzöm egy kicsit. 

     

    úgy tűnik, ketten maradtunk. te mit dolgozol?

    előzmény:
    ciccmicc82 (14)
    2011-03-18  09:29
  4. 2011. március 18. 09:2914.

    szia! bocs, hogy csak most írok, de szabadságon voltam! igyekeztem odafigyelni, igazából nem ettem sokat a 4 napos ünnep alatt sem, viszont volt benne jó pár süti és kalóriadús dolgok.

     

    sokat kirándultam és sportoltam, tegnap is voltam spinningen! ma reggel mértem, 66,4 kg vagyok. 

     

    látom, elhoztad a mérleget, én minden nap mérem magam, nekem ez fontos, ösztönöz!!

     

    az 50 kg jó kis cél, gondolom, 170 cm alatt vagy. akkor hajrá, most mr igyekszem mindne nap írni!

    előzmény:
    Nixiii (13)
    2011-03-16  12:15
  5. 2011. március 16. 12:1513.

    szia,

     

    most nekem kimaradt pár nap, mert otthon nincs netem, és csak ma jöttem munkába.

     

    amúgy most nagyon odafigyelek, mert hétvégén elhoztam anyukámtól a mérletemet, és egy lábon kihordott infarktus után elhatároztam magam, hogy jó leszek.

     

    egyelőre jól állok, rendesen eszem. a hétvégire nem emlékszem, de nem ettem semmi rosszat, pedig volt kísértés rendesen.

     

    ma:

     

    reggeli: kávé sok tejjel,

    30g corn flakes tejjel

    10órai:narancslé

    ebéd most lesz: maradék csirkepörkölt bőr nélkül, kígyóuborkával, meg egy joghurt

    uzsonnára tervezek egy grapefruitot

    estére még nem tudom pontosan, majd eldöntöm, hogy eszem e a zuram főztjéből (vörösboros pörkölt), vagy azt elhozom ebédre, és helyette joghurtozom.

     

    amúgy 61,8 kg voltam ma reggel, és a célom 50, úgy kb júluis-augusztus felé. máskor is csináltam már ,és most érzem az erőt.

     

    mivel megfáztam ,nem tudtam futni menni, de ovltunk bringázni a hétvégén, meg lépcsőzöm is otthon. ma este is lesz, mert holnap nem lesz időm, az a pihenőnap.

     

    neked hogy telt a hétvége? 

     

    előzmény:
    ciccmicc82 (12)
    2011-03-09  15:52
  6. 2011. március 9. 15:5212.

    üdv!

     

    tegnapi kaja: 

     

    R: alma, teák

    E: zöldségleves, sült csirke, rizs, 1 meggyes süti

    U: 1 narancs márka

    V: semmi

     

    este 50 perc futás

     

    Szia Nixi! Én már járok futni, szerintem már egész jó idő van hozzá. Illetve heti 1x járok spinningre. A kevesebbet evés viszont nehéz egyelőre :)

     

    Többiek hol vannak?

    előzmény:
    Nixiii (11)
    2011-03-09  14:27
  7. 2011. március 9. 14:2711.

    szia!

     

    erről a diet-a - ról priviben írhatnál nekme pár dolgot, hogy mi ez, és mire jó. én még keresem a jó megoldást :)

     

    egyelőre kevesebbet eszem, és a vacsit igyekszem minimalizálni. amiben van kihívás, mert este 6ig dolgozom és mellette angolra járok, szóval ahhoz ,hogy elég kaját hozzak magammal melóba, arra igencsak rá kell készülni. 

     

    a mozgással egyelőre hadilábon állok, de azért igyekszem rávenni magam. alig várom már a jó időt, hogy legalább 10 fok legyen,és mehessek futni. a konditermet speciel utálom, aerobicot szintén. még a futás meg a lépcsőzés jó, csak ez utóbbi unalmas. 

     

    de azértismegcsinálom... holnap kezdek egy diétát, aztán ha az letelt, akkor ráállok egy rendesfogyira. de most kell egy kis lendület.

    előzmény:
    ciccmicc82 (10)
    2011-03-08  10:33
  8. 2011. március 8. 10:3310.

    nixii, én is ülőmunkát végzek, ezért is szaporodtak el a kilók szerintem.


    altamira, akkor ügyes vagy, te már értél el eredményt! így tovább! a kisokosokat majd mi is kiokosítjuk. étrendkiegészítőt én is szedek, (Diet-A kapszula), de nem szeretném reklámozni.


    Napsi és nincs-semmi-baj, akkor hajrá, kezdjetek bele velem! sport nélkül tuti nem fog menni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  9. 2011. március 8. 10:299.

     

     Régebben :-( futottam. Először kb 20 méter után haldokoltam, a végén 2 szigetkör! 

     Úgyhogy belejösz :-) !

    előzmény:
    Lilly22 (6)
    2011-03-07  12:56
  10. 2011. március 8. 10:248.

    sziasztok!

     

    már itt is vagyok. általában csak a munkahelyről tudok írni. úgy szeretnék fogyni, hogy délelőtt csak gyümölcs, rendes ebéd, du joghurt vagy gyümölcs, és nagyon gyenge vagy semmi vacsi. Este sport, és szedem a fitness bogyót, összesen ennyi, de ezt NAGYON ELSZÁNTAN. 

     

    tegnap: 

     

    de .csak gyümölcs (alma)

    ebéd:  kínai omlós csirke rizzsel

    du: semmi

    este: 1 pohár vörösbor, 1 banános csoki (ez nem jóó)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  11. 2011. március 7. 15:237.

    sziasztok!

     

    nekem is olyna 6-8 kiló lenne jó, sok mozgás, és diéta. elég nehéz, mert ülőmunkám van, és végtelen lusta vagyok , ellenben imádok enni. De sebaj, jön a tavasz, és nyárra formába lendülök én is!

     

    szóval akkor hajráhajrá... :)

    előzmény:
    ciccmicc82 (1)
    2011-03-07  12:14
  12. 2011. március 7. 12:566.

     Szia!

     

      Nallam is 6-8 kg lenne az idealis es en is futassal kezdem, igaz szegyen, hogy mennyire nem birom, de remelem belejovok. Imadok enni ezert arrol nehezen mondok le.

    előzmény:
    nincs-semmi-baj (2)
    2011-03-07  12:42
  13. 2011. március 7. 12:465.

    Csodálom, hogy még nem jelentkezett az ilyen fórumok 2 tipikus hozzászólója:

    1. A kisokos, aki azt tanácsolja, hogy egyél egészséges kajákat és sportolj, ez minden. (Én 20 éve ezt teszem, és az idő és a hormonok csak győznek-előbb-utóbb.)

    2. A csodaszer-forgalmazó, aki tud valamit, amitől "diéta és mozgás nélkül" rögvest lefogysz.

    Mellesleg én szívesen csatlakozom, bár 12 napja kezdtem és 67-ről 60-ra szeretnék lefogyni. 2 már lement és a 90 napos diéta 12. napjában vagyok. (Gyümölcsnap, de nem is olyan borzasztó!:)) 

    előzmény:
    ciccmicc82 (1)
    2011-03-07  12:14
  14. 2011. március 7. 12:444.
    Ha gondolod, csatlakozz hozzánk, ITT már összegyűlt egy elszánt kis fogyis csapat.
    előzmény:
    ciccmicc82 (1)
    2011-03-07  12:14
  15. 2011. március 7. 12:423.

    Szia!

     

    10 évvel és 10 kilóval vagyok több, de nekem is tennem kellene már valamit....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  16. 2011. március 7. 12:422.

    Szia!

    Hogyan szeretnél ezután fogyózni? Min akarsz változtatni az életedben?

    Én 6-8 kilótól szeretnék megszabadulni, egyelőre futással, aztán majd meglátom, mi lesz belőle. :) 

    előzmény:
    ciccmicc82 (1)
    2011-03-07  12:14

Címlap

top